Iskola

2. Fejezet: Seggfej

Sietve rohannak el mellettem, majd fel löknek. Utánunk fordulok és amint meggyőződtem róla, hogy elmentek vissza fordulok a fiú felé aki a szemüvegét keresi szipogva. Oda lépek elé és a lehajolok a szemüvegéért. Elé guggolok, szinte halálra rémül. A pólómmal törlöm le az arcáról a könnyeit , majd vissza adom rá a szemüvegét.

- Minden oké, Jimin? - pislogok rá.

Résnyire nyitott szájjal mered rám, majd enyhén bólint. Elmosolyodok és leülök elé a fenekemre. Meglepődik azon, hogy maradok. Ő maga is megtörli a már száraz arcát.

- Mi bajuk volt veled? - kezdek a kezemmel játszani, majd a kis kövekkel magam mellett. 

- Mindig ez van... - halkan motyogja el és lenéz a kezeimre. - Csak feljöttem és ők utánam jöttek... 

- Azt észre vettem. - kuncogok. - De biztos csináltál valamit amiért az a srác... JeongGuk is megdobált órán. Ennyire utálnak? 

- Nem értem mi bajuk van velem... - vonja meg a vállát az előttem térdelő fiú. - Egyszerűen gyűlölnek. 

- És miért nem állsz ki magadért? Simán felállhattál és vissza vehetted volna a szemüveged. De nem. - sóhajtok és lehunyom a szemem. Megrázom a fejem. - Te tűrted, hogy lepofozzon pár kis csaj... 

- Papa mondta, hogy tűrni kell a fájdalmat és ha egyszer megütik a bal arcom nyújtsam oda a jobbat is... - a hangjára kinyitom a szemeimet és az arcára nézek. Az orrához nyúl és megigazítja a szemüvegét.

- Szerintem nagyapád nem pont így értette amit mondott. - oldalra húzva a szám a felhúzom a térdeimet és rá dobom a karjaimat. - Ki kellene állnod magadért. 

- Így is megfognak verni suli után a fiúk... - oldalra fordítja a fejét, hogy ne kelljen rám néznie. 

- Minden nap megvernek azok a barmok? 

Hosszas hallgatás után sem válaszol a kérdésemre. Csak remegő ajkakkal bámulja a sulit körül vevő dombokat és hegyeket. A madár párt aki elcikázik a fejünk felett és az őszi fuvallat elkapja őket, majd magasabbra repteti a kis repülő élőlényeket. Az én hajamba és Jiminébe is bele kap. Óvatosan nyúlok az arcához és magam felé fordítom a fejét az állánál fogva. 

- N-Ne! - löki el a kezem és kivörösödik a hófehér arca amin már alig látszódnak az ütések. - Ne érj hozzám... Így ne... - mered újra a dombokra. - Inkább üss meg... 

- Nem akarlak megütni. - nevetek halkan. - Az egész suliból eddig te vagy az egyetlen aki nem irritál. Ha idegesítesz akkor hidd el, arcon foglak ütni és nem úgy mint ezek a cafkák. 

- Mi a neved...? - tereli a témát és halkan suttogja el a nekem szánt kérdést. 

- Heo EunJin. - fel állok a földről és leporolom a fekete ruhám, hogy ne látszódjon a piszok rajta. Oda nyújtom neki a kezem. Rá néz a végtagomra, majd az arcomra és szégyenlősen fogja meg a csuklom. Álló helyzetbe húzom, majd elindulok vissza felé. 

- Cigi szagod van. - szól utánam. 

- Problémád? - fordulok vissza. 

- Tönkre teszi a tüdőd. - indul utánam az ujjait piszkálva. - Nem kellene... 

- Közel vagy ahhoz, hogy megüsselek. - mély levegőt veszek, majd kifújom a levegőt. - Ne szólj bele abba amit szeretek csinálni, vagy megtanítalak repülni. 

- S-Sajnálom. - hajol meg és az egész teste remegni kezd. Mint aki teljesen komolyan gondolta amit mondok neki. 

- Csak vicceltem. - halkan nevetek és indulok le a tetőről. 

A tömött folyosón megyek vissza a terembe. Mindenki nevetgél és beszélget a barátjával, vagy barátnőjével. Vissza dogom a fülembe a fülhallgatóm és elindítom a zenét a telefonomon. A női mosdó felé veszem az irányt. Hamar megtalálom a fehér ajtós lány vécét. Benyitok és kirángatom a fülemből a zeném. A nyakamba akasztom és a csaphoz lépek. A tükörben nézegetem a tükör képem és a hosszú hajamat igazgatom. Sóhajtva fordulok sarkon és az egyik vécé fülkébe sétálok. Bezárom és körbe nézek a kis vörös színű falakon, Sok hülyeség van felfirkálva alkoholos tollal, a nagy része valakinek szól. Gúnyosan elmosolyodva ülök le a vécére és végzem el a dolgom. Amint kész vagyok lehúzom a vécét, majd lépnék ki, még valakik be nem lépnek a mellék helység ajtaján. Cipő kopogásra leszek figyelmes.
- Tiszta piros a kezem... - halad el a fülke előtt az egyik lány. Megismerem a nem túl mély, de elég magas hangját, a gúnyt és az undort tisztán lehet hallani a nyávogós hangján. - Mázlija volt annak a nyomoréknak... - sóhajt és megnyitja a csapot.
- Ez lett volna a hónapban a harmadik szemüveg amit eltörsz neki. - kuncog a másik lány. Bizonyára ő is a tetőn volt és részt vett szegény srác zaklatásában. - Mi lenne, ha haza felé menet elkapnánk?
- Már JeongGuk kitalálta, hogy csúnyán ellátja a baját. - nevet a lány és elzárja a csapot.
A vécé falának dőlök és lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek és halkan engedem szabadjára a mellék terméket. Mi az istenért bántják szerencsétlen Jimint? Pont őt aki a légynek se tudna ártani. A két kis ribanc elsétálnak és lassan nyitok ki. Pofám leszakad ezeken a... Ahh... Teszek pár lépést a csaphoz, majd kezet mosok és megszárítom az ajtó melletti kéz szárítóval. Lomhán sétálok vissza a terembe, hogy végig üljem az utolsó két órát, majd haza menjek.
Belépek a terembe és Jimin már a helyén ül lehajtott fejjel. A szőke hajú - el kell ismernem gyönyörű arcú - lány JeongGukkal beszélget és még pár másik sráccal és csajjal. Az összes lány fent volt a tetőn akik itt vannak. Hangosan záródik be mögöttem az ajtó amire mind felkapják a fejüket és rám néznek. Zsebre csúsztatott kézzel sétálok vissza a helyemre és ülök le.
A csengő megszólal és elkezdődik a következő unalmas óra amin csak nyitott szemmel alszom, épp úgy mint az utolsó órán. Megszólal az óra végét jelző csengő és azonnal mindenki fel pattan. Mire észbe kapok Jimin teljesen felszívódott. Rohadtul nem hagyhatom, hogy azok a barmok szarrá verjék, akkor se, ha jelenleg semmi kedvem hősködni.
Össze pakolok és kisietek a suli elé. Hamar észre veszem a fekete táskáját tele matricákkal és kitűzöget. JeongGuk ot is kiszúrom és pár haverját. Ismerem magam. Ha nem teszek valamit napokig fogom magam emészteni.
- Jimin! - ordítok és azonnal vissza fordul felém. Oda sietek hozzá és megállok előtte. - Hova mész?
- H-Haza... - motyogja és lehajtja a fejét. - Valami baj van...? Ha akarod megcsinálom a házidat...
- Nem. - rázom meg a fejem. - Reggel kocsival hoztak és erősen kétlem, hogy gyalog sikeresen haza találnék. - sóhajtok és a hajamat igazgatom.
- A-A-Azt szeretnéd, hogy é-én haza kísérjelek? - vörös lesz az arca a zavartól és dadogva beszél miközben lehajtja a fejét. Be kel vallanom nagyon helyes lenne világosabb hajjal, bár így se rossz.
Indulok el arra amerről anya hozott. Tisztán emlékszem a haza útra, de valahogy... nem akarom, hogy megverjék... Utánam siet. Mellémérve elmondom neki a címet. Lassan sétálunk egymás mellett az úttest melletti járdán. A nap melegen süt ránk a zöld levelű fák között. Szép fényt add a levelek között bejutó fény. Csendben megyünk, majd rá nézek. A földet méregeti. Büszke vagyok magamra. Megmentettem attól, hogy ma is ellássák a baját.
- Nem válaszoltál a kérdésemre a tetőn. - szólalok meg és végig mérem. Amint eszébe jut a kérdésem megremeg és az arc izma is megfeszül. - Minden nap ellátják a bajod?
- Általában igen... - hajtja le a fejét. A hajába kap a szél amint elmegy mellettünk a kocsi. Nehézkesen tűri ki az arcából a haját. - Ma is megvertek volna...
- Tudom. - mély sóhaj szökik ki a számon és kicsit nyugodtabb vagyok, hogy nem hagytam csapdába sétálni. - Hallottam a lány vécében. Az egyik ribanc mondta a másiknak, hogy JeongGuk ma is alaposan szét akar verni...
- A-Akkor ezért kérted, hogy kísérjelek haza? - megtorpan és így lemarad.
Csak pár lépést megyek még előre, majd én is megállok és hátra fordulok. Érdeklődve néz a szemembe, majd amint látja, hogy szemezünk elnézz rólam.
- Nem akartam hagyni. - vonok vállat. - De ez csak egyszeri alkalom volt. Nem akarom, hogy többet gondolj. - előre fordulok és tovább sétálok.
- De.. - siet mellém. - Azért lehetünk barátok... Nem? - az arcomat méregeti a nagy barna szemeivel.
- Alig ismerlek, Jimin. - nevetek fel és rá nézek. Csalódottság ül az arcára és kicsit elszomorodik. - De... Persze. - mosolygok rá. - Lehetünk barátok.
- Király. - aranyos mosoly ül az arcára és előre fordul. - Nem sok barátom van... Akarom mondani... Egy se...
- Miért?
- JeongGuk mindig megverte és eltaszította tőlem az aktuális barátaimat. - sóhajt szomorúan. - De már megszoktam...
- Igazán kiállhatnál magadért... - rázom meg a fejem. - De komolyan. Az a barom teljesen tönkre fog tenni a sok hülye követőjével akik egyből ugranak arra amit mond... Attól, hogy híres a suliban nem jelenti, hogy annyira jó fej.
- Az apja nagyon gazdag... Ezzel együtt ő is és helyes is... - motyogja lehajtott fejjel.
- És? A pénztől lehet egy seggfej. - mosolygok gúnyosan. - Azt hiszi a pénzzel bármit megtehet. - megállok és a táskámba nyúlok elő veszem az ép cigim és kiveszek egy szálat, majd vissza dobom a hátamra a táskám és tovább indulok. A számba veszem és előkotrom az öngyújtóm, majd meggyújtom. Mélyet szívok belőle, majd kiveszem a számból és kifújom a füstöt. - Remélem nem zavar.
- Dehogy... - rázza meg a fejét. - Csak neked nem tesz jót. Egyáltalán nem.
- Rá szoktam. - vonok vállat. - Ez van. - teszem a számba. Megszívom és leengedem a tüdőmbe a füstöt. - Már mindegy...
- Egyáltalán nem mindegy... - néz rám. - Biztos van valami amiért szívesen élnél. Valami vagy valaki...
- A személy aki erőt adott lelépett egy szajhával. - engedem ki a füstöt. - És keresni se keres...
- S-Sajnálom. Az én apám is lelépett... Igaz csak pár hónapja. Azóta vagyok mindig én a fő bokszzsák az osztályba. - hajtja le a fejét.
- A nagy szüleiddel élsz? - pillantok rá.
- Nem. - rázza meg a fejét. - Anyával és papával. Mivel papa öreg és segítségre szorul ezért nálunk lakik. Ő az egyetlen aki meghallgat... Csak ő se tudd semmit tenni akár anya... - igazítja meg a szemüvegét és megvillan a csuklóján pár heg. Elég frissnek tűnnek.
- Okos vagy. Nem kellene a halál után szaladgálnod. - dobom el a cigit, majd rá lépek.
A csuklójára néz, majd rá húzza a pólóját. Szégyenlősen néz a másik irányba, hogy véletlenül se kelljen rám nézni, pedig nekem is ilyenek vannak a csuklómon. Igaz, nem újak.
- Nem csak neked vannak. - mutatom neki a csuklóm, amire felém fordítja a fejét, az arcomra néz, majd a pár vágásra a kezemen. - Csak a barmok miatt csinálod?
- Igen... - bólogat. - Nem mintha nem lenne elég seb rajtam... De nem csak a testem ilyen...
- Sajnálom. - ejtem vissza magam mellé a kezem.
Lassan sétálunk haza. A nap már lemenőben húzódik nyugaton és eltűnni készül a zöld levelű fák lombjai között. Még mindig meleg van, de korán sem olyan mint nyáron volt. Ahogy egyre lejjebb ér a nap a hőmérséklet is hűlni kezd. Végig fut a karomon egy hideg érzet és egy pillanatra kiráz a hideg amint megállunk az ajtó előtt és a barna szemeibe nézek a szemüvegén keresztül. A kínos pár másodperces szemkontaktus után azonnal elnéz rólam és szemügyre veszi a bejárati ajtót, majd a kis kertet. Szemmel láthatót nyel és hintázni kezd a lábán előre hátra, majd a teste előtt kulcsolja össze az ujjait.
- Köszi, hogy haza kísértél. - fordulok felé és könyékig elmerülök a táskám zsebében a lakás kulcsomért. Nehezen ráncigálom elő a kis kulcscsomót amin csak egy haszontalan dísz van amit még évekkel ezelőtt találtam az egyik dobozban amit sose pakolunk ki. Egy hülye lila elefánt aminek kezei vannak és nagy szemei. Kicsit kopott, de egész jó állapotban van.
- Köszönöm, hogy segítettél ma. - néz a kulcs tartómra. - Nekem is pont ugyan ilyen elefántom van, csak az enyém zöld. - mosolyog és egy pillanatra se néz re az igénytelen plüssről.
- Ha szeretnéd neked adom. - emelem fel a kulcs csomót.
- Nem kell. - kuncog egy kicsit, majd a zsebébe teszi a kezeit. - Ezek az elefántok szerencsét hoznak.
- Hát... Inkább viszi a szerencsét. - sóhajtok és a zárba rakom, majd elfordítanám, de az ajtó nyitva van. Anya már biztosan haza ért. Kihúzom a lyukból a kulcsot és vissza ejtem a táskámba.
- Most már tudod mekkora erővel bír a csúnya elefánt. - simít a tarkójára. - Nekem ma segített...
- Lehet van benne valami. - sóhajtok és elmosolyodok. - De ha csalódok benne neked adom. - teszem a kezem a kilincsre. - Holnap találkozunk.
- Rendben. - bólint és elindul a kis kerti kapu felé. - Szia. - fordul vissza mosolyogva, majd kiiszkol a kapun. Bezárja és haza fele indul. Aprót kuncogva rajta nyitok be a házba. Besétálok és magam mögött bezárom az ajtót. Azonnal finom illat csapja meg az orrom. Íncsiklandozó sült marha hús és zöldséges tészta. Lerúgom a cipőm és a konyhába sétálok ahol éppen anya dolgozik a vacsorán.
- Szia. - támaszkodok meg a pulton és nézem ahogy a zöldségeket darabolja a salátához. - Hogy ment?
- Az interjú? - néz fel rám fél szemmel. Válasz képpen csak bólintok, mire ő sóhajt és csak a szemét forgatja. - Megkaptam.
- És ezért a szemedet kell forgatni? - mosolygok szélesen. - Milyen az új munka? - ülök le az asztalhoz amint össze állítja a salátát.
- Semmi extra. - az asztalhoz hozza a salátát és mind kettőnk tányérjába szed a finom ételekből. Mosolyogva meredek a meleg ételre. A füst helyett forró gőz tölti meg az orrom és a tüdőm. - A főnök pulikutyája leszek... Már nem csak itthon fognak ugráltatni... - ül le az asztalhoz. A kajára néz, majd amint a kezébe veszi a villát sóhajt. Rám néz de csak másodpercekre. A tányérba dobja a villát, majd fel áll. A kezébe veszi a tányért. - Ma egyedül ennék... - indul felfelé a lépcsőn a szobájába. Csak meredek a tányéromon lévő ételre még meg nem hallom az ajtó csapódást.
- Velem se történt semmi... - motyogom magamban, majd a  kezembe veszem a villát. - Jó étvágyat...

1. Fejezet: Sérelmek és sérülések

Lassan gurulunk a város felé amikor meglátom a táblát, hogy még pár kilométer. Előkeresem az egyik cigit és elő húzom az öngyújtómmal együtt, majd rá gyújtok és a lehúzott ablakon füstölök ki.

- Mi lenne, ha nem akkor szívnád amikor jelen vagyok...? - sziszegi el. Rá fordítom a fejem, de ő nem néz rám, csak az utat figyeli.

- Bocs... de ezt nem fogom eldobni... - fordulok vissza az ablak felé. Az utat figyelem. Imádom az őszt. A fák levelei sárgulni kezdenek és egyre hidegebb van. Igaz, még a szél ami a kocsiba téved elég meleg, de még pár hónap és fázni fogok az utcákon.

Semmi érdekes dolog nincs az autópálya mellet. Pár fa, víz, hatalmas villany póznák és messze hegyek. Egy le és felvezető új az autópályára és pár sebesség szabályzó tábla.

- Mikor érünk már oda...? - sóhajtok és lehunyom a szemem amint kifújom a füstöt.

- Már a városban vagyunk... - közli velem kicsit se sértődött hangsúlyban.

- Na jó... Egy rohadt szemét dombra hoztál engem? A házunk egy sátor lesz, vagy mi? - fordulok felé, majd a két centis cigit kidobom az ablakon.

- Először is... - pillant rám. - Ne merj velem így beszélni. Az anyád vagyok a tudtom szerint. Másodszor. Már megmondtam, hogy ne dobáld ki a csikkeket az ablakon, mert tilos és engem fognak megbüntetni. - forgatja meg a szemét és fújtat egyet.

Nem mondok semmit csak feljebb emelem a szék hátulját és mereven bámulok ki. Lassan tűnnek fel épületek és rizs földek. Csak pár percig nézhetem, mert lehajtunk az autópályáról és kis, ültetett fák mellett gurulunk el amikor egyre több épület bukkan fel. A tekintettem egy nagy üveg épület vonja magára. Ahogy elhaladunk mellette elolvasom a kiírást. Busani központi busz pályaudvar. Ezt megjegyzem, hogy itt van... Ha esetleg lógnék biztos megy innen busz Szöulba. Pár métert gurulunk, majd anya jobbra indexel és egy szűk utcában hajtunk végig. Elszoktam ettől az egésztől... Nehezen megyünk végig a szűk utcákon, majd befordul egy parkolóba és megáll.

- Azt hiszem itt vagyunk... - állítja le a kocsit. - Az ott. - mutat egy két emeletes krémszínű házra amit egy méter magas fal vesz körül és egy fa kapu vezet át rajta. Kiszáll a kocsiból és én is így teszek. Túl tiszta itt a levegő...

- A költöztetők már mindent bepakoltak, igaz? - sétálok az autó hátuljához és kinyitott csomagtartóba nyúlok. A saját cuccomat emelem ki. Csak egy bőrönd és egy sport táska, plusz a hátamon a szakadt táskám.

- Igen... A lakberendezők pedig kifestettek. Megnyugodhatsz. Sötét színű a szobát mint az előző lakásban... - emeli ki a saját táskáit. - Itt a kulcs. - adja a kezembe a kapu és a lakás kulcsát. - Menj csak előre.

Úgy teszek ahogy mond. A kezembe veszem a cuccaimat és a kapuig sétálok, majd kinyitom és sarkig nyitva hagyom ahogy bemegyek rajta. Egy kis kert fogad ami egész rendezett. Zöld fű és a kerítésnek nevezett fal mellett végig virágos kert szalad. Egy ablak van a bejárati ajtó mellett és az élethű festmény előtt egy hinta ágy. Kellemes, de nem szeretek a szabadban lenni.

Beljebb cipekedek a kertben, majd a bejárati ajtó zárjába csúsztatom be a másik kulcsot és jobbra fordítva a kulcsot kinyitom az új életem egyetlen menedékét.

Ásítva sétálok be a fa parkettára. Lese veszem a bakancsom. A cuccaimat a földre hajítom és körbenézek a házban. Egy kis nappali amiből az étkező nyílik, majd a konyha és a konyhából a folyosó ami a bejárati ajtóhoz vezet. Semmi különleges nincs az egész házban. Teljesen átlagos.

A kezembe veszem a táskáim és felmegyek a lépcsőn. Három ajtó, az egyiken egy tábla a felírat rajta: STOP. Igen. Akkor ez az én szobám. Határozottan nyitok be. Egész szép munkát végeztek a srácok. A szobám fala szürkés kék, még a padló sötét barna. A francia ágyam a fal mellé van tolva pont úgy ahogy kértem és körülötte egy függöny rúd szalad végig. Az ágyam oldalán az asztalom a tükrömmel. Az ággyal szembelévő fal előtt pedig egy fekete babzsák és egy kis szekrény aminek a fele lyukas és csak arra jó, hogy vackokat tegyek rá, na meg persze jó sok doboz is dulakodik amit még ma muszáj kipakolnom.

Előveszem a telefonom, majd felnyitom és az órára pillantok. Fél négy. Az üres ágyamra dobom a mobilom amin egyenlőre még semmi sincs. Kezdjünk neki.

Először az ágyneműs dobozt nyitom ki. Elő veszem a fekete lepedőm, a sötét kék párnám és a szürke takarom, majd a dísz párnákat is a földre dobálom. Gyorsan csinálom meg az ágyam, majd telepakolom dísz párnákkal. Ez kész. A következő a ruhás szekrényem és az apró izék amiből elég sok van. A ruháim csak négy dobozt foglalnak el. Kipakolás közben jövök rá, hogy feketén és egyéb sötét színeken alig van más színű ruhadarabom. Az érzékeny egybe részes ruhákat vállfára akasztom a többit pedig össze hajtogatva teszem a gardrób polcaira. A fehérneműket pedig kosarakba rakva teszem be a szekrény aljába, de hagyok helyet a cipőimnek. Az apró dolgokat kis tartókba helyezem el és a polcra rakom. A kezembe akad pár kép amin elmosolyodok mert az összesen szinte Tina és vagyunk. Szinte az összesen hülye fejet vágunk, de még így is tökéletesek. Az utolsó képen hárman vagyunk, de... erre nem is emlékszem. Két teljesen idegen srác áll a képen mellettem. Talán hét éves lehettek a képen.

A szekrényre rakom, de semmi nem jut eszembe. Csak halkan sóhajtok és folytatom a pakolást. Mindent kipakolok. A sminktől kezdve a cipőkig. Már csak a faldísz és a fekete dísz függöny van hátra amit az ágyamhoz fogok rakni, és persze a kéken világító izzó sor. A függönnyel kezdem, majd jön az ágy és az író asztal közötti falra a fali újságom ami nekem egy nyílt naplóként áll helyet. Szerencse ez a fal sokkal nagyobb mint az előző amin volt így a sok írás, kép és rajz, kevesebb mint a fele falat teríti be. Szeretek a régi fényképező géppel képeket csinálni. Hamar megkapom és kitudom rakni a falamra. Az írások nagy része a napjaimat foglalja össze, esetleg a hetemet. Tizenöt éves korom óta csinálom a falamat és sose gondoltam rá, hogy abba hagyjam.

A következő az ágyam melletti falakra kihelyezett bakelit lemezek amik teljesen üresek. Van pár lemezem amin albumok vannak, de egyenlőre nem sikerült beszereznem egy lejátszót.

A lemezek mellé poszterek is kerülnek, inkább énekesekről akiket szinte senki nem ismer aki nem az én világomban él. Mindezek után rögzítem a izzó sort és kész vagyok. A konnektorba dugom és felkapcsolom. Fantasztikus lett.

- EunJin! - a nevemre felkapom a fejem és a kezembe vett telefonommal indulok meg a földszint felé.

A nappaliba sétálok és látom, hogy anya a konyhába pakolássza az edényeket és a tányérokat a szekrénybe. Már szinte az összes dobozt kiürítette.

- Mi az? - ülök le az asztalhoz és a telefonomat kezdem nyomkodni.

- Örülnék, ha holnap úgy mennél iskolába mint egy normális tinédzser. - fordul felém. - Kapsz egy világos pólót és nadrágot. A fültágítót és az egyéb testégszereket pedig felejtsd el! - ül le velem szembe.

- Hát bocs, de nem. - nevetem el magam. - Hány évesnek nézel? Tíznek? - nézek a szemébe. - Talán öt évvel ezelőtt sikerült volna befolyásolnod, de már nem kislány vagyok... - állok fel. 

- Én nem befolyásolni akarlak, EunJin... - néz fel rám. - Csak szeretném, ha végre kinőnéd ezt a hülyeséget. 

- Ez van... Én nem fogok változni, szóval... - indulok vissza a szobámba. 

Ez még egy kisebb anya lánya veszekedés volt. Van amikor egyszerre ketten ordítunk. Az utóbbi időben az ő védekezése, hogy felhozza mekkora egy szajha vagyok, aki MAJDNEM lefeküdt a harminc éves pasijával. Igen... Majdnem, ezt azért illik kiemelni. 

A szobámba sétálok és az ágyamra dőlök. Inkább az sms mellett döntök és csak annyit írok Tinának. Idézem. "Vedd hívásnak. Túl fáradt vagyok a beszélgetéshez. Még van egy cigim.". Pár perc múlva jön vissza az üzenet. "Megértem. Készülj fel az új ribancokra a suliban.". 

Elnevetem magam és felülök. Kiveszem a fülemből a fül tágítom, felállok és az író asztalomra rakom a fekete csigát. Az ágyra dobom a mobilom és a szekrényemhez sétálok. Kinyitom az ajtót, valami pizsama után kezdek keresgélni. Végül egy fekete elég nagy póló mellett és egy tiszta alsónemű mellet döntök. A fürdőbe sietek kezemben a tiszta ruháimmal. Lassan nyitok be a fürdőbe. Csak dobozok vannak bent, semmi más. A saját dobozom után kezdek keresgélni, majd amint megvan kinyitom és elő veszem a tusfürdőm meg a samponom. Levetkőzök és a ruháimat a szennyesbe dobom. Megnyitom a vizet és alá állok. Hagyom, hogy az egész testem - és a hajam - csurom víz legyen, majd beszappanozom magam és a hajam. A habbal együtt viszi el a víz a rossz gondolatokat meg az egyéb zavaró gondolatokat. Amint teljesen lemostam a habot a testemről és a hajamról elzárom a csapot, majd kilépek a zuhany alól és a törölközőmért nyúlok a dobozba. Megtörölközöm, felöltözök és vissza igyekezek a szobámba. A szobám tükre előtt fésülöm ki a hajam, majd kezdem megszárítani. Szárítás után egyenesre vasalom és a fejem tetejére fogom. Lekapcsolom a lámpám, így csak az izzó sor világít. A plafont bámulva alszom el. 

A telefonom ébresztőjére kelek. Nehezen mászok ki az ágyamból és indulok készülődni. Bedugom a haj vasalót, majd a fürdőt veszem irányba. Fogat és arcot mosok még a hajsütővas felmelegszik. Az elvégzett dolgok után a fürdőben a szobámba megyek, felöltözök. Egy fekete trikót veszek fel, egy nagy fekete pólóval ami az egyik vállamon lelóg. A másik sötét szürke farmeromat választom ami megy a magassarkú bakancsomhoz.
Gyorsan vasalóm ki a hajam, majd kihúzom a szemem és egy kis szempilla spirállal hosszabbítom meg a szempilláimat. Egy bordó színű rúzst választok és kikenek a szám. A fülembe teszem a csigát és a nyakamba akasztom a medálos nyakláncom. A fekete magassarkú boka csizmám eszem fel. Vállamra dobom a táskám, a kezembe kapom a telefonom, majd elhagyom a szobám.
Anya a nappaliban olvasgatja az újságot még rám vár. Amint meglát lefelé jönni a lépcsőn feláll és végig mér. Nem mond semmit az öltözékemre. Sóhajt és a kezébe veszi a kocsikulcsot. Némán sétálok utána ki a házból mosolyogva. Örülök, hogy bosszanthatom. Beülök az anyós ülésre. Ő is beszáll és bekötjük a biztonsági övet. Elindulunk és egy felső aszfaltos úton gurulunk.
- Itt van a busz megálló. - mutat anya rajtam keresztül a sárga táblára ami részegen támaszkodik a járda szegélyen. Enyhén félbe törve tartja magát. Valószínűleg valaki neki hajthatott. - Innen megy reggelente a suli busz.
- Inkább gyalogolok... - a hűvös, de meleg ablaknak nyomom a fejem és lehunyom a szemeimet. - Inkább tegyél ki a sulihoz legközelebbi dohánybolt mellett, majd betalálok... - lassan és éppen, hogy kinyitom a szemem és a járda szegélyt vizsgálom.
- Tessék. - az ölembe landol valami könnyű kemény dolog. A lábaimra nézek és a combomon egy szűz, még felbontatlan cigis doboz pihen.
A kezeimbe veszem és körbe forgatom. Nem a legerősebb sőt, az egyik leggyengébb, de legalább dohány. Kinyitom és tizenhat szál törékeny füstölni való mosolyog rám. Egy hétig talán elég lesz.
- Kösz. - pillantok anyára.
- Azért, ne szívd el az összeset nap végére... - szorít a kormányra. Látom rajta, hogy megbánta, hogy vett nekem.
- Azért nem vagyok akkora gyár kémény. - mosolygok gúnyosan és a táskámba hajítom, remélve, hogy nem törik és pereg ki a dobozból és semmit nem dohányoz össze. Behúzom a táskám cipzárját és folytatom a fejem támasztását és a szemeim pihentetését az autó ablakán.
- Tudom. - halkan fúj egyet. - Megjöttünk...

A kijelentésre kinyílik a szemem és egy hatalmas iskolát pillantok meg. Előtte folyik egy kis patak amin egy kis, és egy nagy fahíd vezet át az iskola zöld füves foci pályájához. Már az egész helyet ellepték a nálam fiatalabb, vagy egykorú tanulok.
- Nem mondom... Nem csúnya. - mérem végig a narancssárga épületet. Eszméletlen...
- Bekísérnélek, de állás interjúra kell mennem. Keresd meg az igazgató irodáját és, majd ő elmondja merre kell menned és hol az osztályod.
- Rendben. - elő keresem a fekete fülhallgatómat és a telefonomba csatlakoztatom, majd bedugom a fülembe. Kiszállok és becsapom az ajtót, a hátamra dobva a táskám indulok befelé az iskola területére közben a fülembe szól a kedvenc zeném ami teljesen elnyomja a hangos ordításokat. Mennyire utálok az év közepén átiratkozni egy másik suliba, de csak magamnak köszönhetem az egészet.
A füves foci pálya mellett sétálok el ahol pár srác kapura rúgni gyakorol és egy a füvön ücsörög és nevetgélnek. Ahogy elnézem a festett hajú szőke lányt elég nagy hatalma lehet a suliban. Márkás cuccok és éppen egy srác mellkasának dőlve pihen. Lefogadom ők az iskola "álom párja"... Hány ingerem lett...
Megtorpanok az egyik út felé ami egy kék épületbe vezet. Ha tudnám, hogy merre van a nagy főnök irodája mennyivel könnyebb lenne...
- Vigyázz! - a hangos ordítás a zenén is át hallatszik, de későn. sikeresen fejen talál a foci labda amivel az előbb kapura rúgtak. A fülsiketítő berendezés kiesik a fülemből a kerek, gumis tárgy miatt ami a lábamnál áll meg. - Sajnálom! - rohan felém egy srác még én a fejemet simogatom ahol eltalált a labda.
- Az istenít... - hunyom le a szemem és sóhajtok, hogy ne küldjem el a srácot oda ahonnan először meglátta a napvilágot.
- Nem akartam. - liheg a fiú és a kezébe veszi a fekete fehér labdát. - Jól vagy?
- Persze... - forgatom meg a szemem. - Általában napi szinten talál fejbe valami. Megszoktam.
- Tényleg? - mosolyodik el a fiú remélve, hogy annyira nem haragszom rá.
- Nem. - ismét mély levegőt veszek és ki fújom. - Amúgy nem érdekes...
- Esetleg... - a földre pillant, majd vissza a szemembe. - Tudok valamiben segíteni? Nem láttalak még erre felé.
- Tegnap költöztünk ide. Ez az első napom és megkel hagyni. Egész jól indult. A következő dolog megöl? - a nyakamba akasztom a fülhallgatóm.
- Ez jó. - nevet a srác. - Remek humorod van. - én ezt halál komolyan mondtam... - Kim Seok Jin vagyok. Az iskola foci csapat kapitánya.
- Sokszor kikap a suli fociban? - a szemeibe nézek és lusta pislogással meredek rá.
- Meccs közben nem szoktam fejbe rúgni senkit. - kuncog halkan. - Esetleg egyszer eljöhetnél egy mérkőzésre, ...
- EunJin. Heo Eun Jin.
- EunJin. - mosolyog a gyönyörű fehér fogaival. - Tudok valamiben segíteni? - a kezeiben forgatja a foci labdát.
- Az igazgatóit keresem. Ha elmondod hol keresem nekem az is bőven elég. - ki húzom a hajam a táskám pántja alól.
- Menj fel azon a lépcsőn. - mutat a narancs sárga épült előtt lévő kő lépcsőhöz. - Be mész és fel a második emeletre. Végig sétálsz a folyosón egészen a könyvtárig. Amellett lesz a titkársági iroda. Onnan nyílik az igazgatói. - fordul vissza felém. - Oda találsz?
- Felmegyek a másodikra és a könyvtár mellett. - ismételem meg amit mondott. - Azt hiszem igen, de ha nem sikerülne akkor a lábad és a labdád úgy is megtalálnak. - indulok a lépcső felé.
- Végzős vagy? - ordít utánam.
- Igen. - szólok vissza, de nem fordulok meg.
Talán nem pont így képzeltem az utolsó évemet a gimnáziumban. Mindig úgy gondoltam, hogy egyike leszek a menő csajoknak akik a legrózsazsínebb cuccokban járkálnak és leszólják, szinte uralkodnak az fiatalabbakon. Az ujjam köré csavartam volna a suli összes srácát, de így vissza gondolva az egész elképzelésemre... Biztos rendesen be voltam szívva a sok Barbi babától és Hello Kittytől.
Elmosolyodok a saját idiótaságomon és fellépcsőzök a második emeletre, és még van egy rohadt szint. Ahh... Leszakad a lábam.
Végig sétálok a hosszú folyosón és észre veszem a titkárságot. Bekopogok, majd benyitok. Az egész üres. Hosszú unott sóhajt hallatva sétálok beljebb egészen az igazgató feliratos ajtóig. Illedelmesen kopogok. Várok és egy fiatalos női hang szól ki. Magam felé húzva az ajtót bemegyek.
- Jó napot. - hajolok meg és bezárom magam mögött az üveg ajtót. - A beiratkozás miatt jöttem.
- Szia. - fel áll és kezet nyújt az asztalon keresztül. - Minden bizonnyal te vagy Heo Eun Jin. - ül vissza és az asztala előtti bőr székre mutat. Ahogy elnézem az egész iskola modern akár az ő irodája.
Vissza talál a tekintetem a nőre aki elég fiatal iskola igazgatónak. Karcsú, csinos nő nagy mellekkel és kicsit göndör fekete csillogó hajjal. Sima tökéletes bőr. Kecses áll és az arc csontja se túl nagy. Telt ajkai nagyon illenek a nagy barna szemeihez és a enyhén felnyomott malacos orrához ami neki jól áll.
- Igen. - bólintok és lerakom a táskám a lábam elé.
- Park Yun Seo vagyok, az iskola igazgató nője. Nem szeretnélek feltartani. Anyukádnak már oda adtam az iskola szabályzatát. A fontosabbakat elismételném. Semmiféle megbotránkoztató, nyugalmat megszüntető öltözet nem megengedett. - magamra nézek és végig mérem a ruhám. - Semmi baj sincs az öltözködéseddel. - nevet a nő. - A túl rövid szoknya és a túl keveset takaró póló tilos. - csak bólintok, hogy folytassa. - Az iskola területén tilos a dohányzás. A tetőre kimenni csak akkor lehet, ha mind két ajtó nyitva van a tetőn. Az iskolába nyolc harmincra be kell érni, hogy pontban kilenckor elkezdődhessen a gondtalan tanulás. Egyenruha nincs, de ünnepségekkor és fényképezéskor kötelező felvenni. - fel áll és a szekrényébe nyúlva ad át az asztalán hat könyvet és egy szekrény kulcsot. - A termetek a harmadikon van. A kettes a terem. Most pedig szaladj órára. Öt perc és becsengetnek. Érzed jól magad.
- Köszönöm. - a táskámba rakok mindent és felállok. Meghajolok és távozok.
Zsebre tett kézzel sétálok fel a harmadikra és a termet keresem amit nagy nehezen meg is találok, igaz becsengő után négy perccel. Kopogva nyitok be. Azonnal húsz szempár szegeződik rám, plusz a tanáré aki már elkezdte az órát.
- Jó napot. - hajolok meg. - Elnézést a késésért, nem találtam meg az osztálytermet.
- Gondolom új vagy. - néz körbe a teremben. - Írd fel a neved a táblára és foglalj helyet.
A táblához lépek és elveszem a tanári asztalról az egyetlen krétát. Ketté töröm és felírom a nevem. Elolvassa és elmosolyodik.
- Kérlek ülj le, EunJin. Figyelj az órán.
Az egyetlen szabad helyre sétálok ami egy barna szemüveges fiú mellett van. Ijedten kúszik kijjebb és a könyvét figyeli. Egy nyámnyila mellé ültettek...
- Rendben. Akkor... Kinyitottátok a könyveteket a hetven harmadik oldalon az Észak és Dél Korai háborújánál? - felírja az oldal számot a nevem alá és bekarikázza figyelem felkeltés képpen.
Elő keresem a könyvem, és amint vissza fel ülnék kis papír golyókat látok a mellettem ülő fiú széke alatt. Még három apró galacsin ér földet. Felülök és a fiúra nézek aki a szemét össze szorítva támasztja a fejét. Enyhén hátra fordulva látom, hogy két srác ül a leghátsó sorban és papír galacsinokkal dobálják a padtársamat. Ez a srác az akinek a szőke hajú csaj pihent a mellkasának dőlve, a másik srácot is láttam a füvön.
Újabb apró papírt dob a félénk srácra. Egyenesen a nyakát találja el.
- JeongGuk! - szólal fel érdes férfias hangján a töri tanár. - Óra után itt maradsz és kitakarítod a termet!
Ezzel le is tudja a hatalmas fegyelmezést, ami kicsit se hatja meg a két dobálózót. Folytatják amit lassan az óra elejétől csinálnak. Előre fordulok megpróbálok figyelni az órára.
A tanár sokszor kérdez és várja, hogy valaki válaszoljon a kérdéseire. A szemüveges padtársam szinte minden értelmetlen kérdésre tudja a választ. Magában motyogja el. Nem meri feltenni a kezét, bizonyára fél a két sráctól. Ezért utálom a középsulit.
Egészen ebéd szünetig ez megy. Szegény fiú nem a kezébe veszi a táskáját és kisiet a teremből. Persze a szőke hajú csaj és még pár másik azonnal utána mennek. Én se bírom megállni. Kitolom magam alól a széket és követem őket egészen a tetőre. Mire felérek mind két ajtó zárva. Szerencsémre nem kulccsal. Lenyomom a kart és kimegyek. Azonnal meglátom a fiút aki könnyes szemekkel és arccal térdel a lányok előtt. A szemüvege az egyik szajha kezében. A szőke hajú lány hatalmas pofont add szegény srácnak. Miért nem áll fel? Miért nem képes férfiként viselkedni, ha egyszer az is!
- Annyira vicces, hogy fiú létedre úgy sírsz mint egy kis lány, Jimin. - nevet a lány és újra arcon csapja. Hatalmasat csattan a fiú könnyes arcán, ami már teljesen vörös a sok pofontól.
A földre dobja a szegüveget és rá lépni készül a barna színű magas sarkújával.
- Elég. - sétálok közelebb hozzájuk. - Már szóltam az igazgatónak, hogy mit csináltok itt fent.
Sietve rohannak el mellettem, majd fel löknek. Utánunk fordulok és amint meggyőződtem róla, hogy elmentek vissza fordulok a fiú felé aki a szemüvegét keresi szipogva. Oda lépek elé és a lehajolok a szemüvegéért. Elé guggolok, szinte halálra rémül. A pólómmal törlöm le az arcáról a könnyeit , majd vissza adom rá a szemüvegét.
- Minden oké, Jimin? - pislogok rá. 

Szereplők

Heo Eun Jin (Eun)

Rendes, jól tanuló és tiszta magaviseletű diák! Szorgalmasan tanul és nem lógja el az órákat! Na kb. négy éve ezt írhatták rólam az iskolai naplómba, de most teljesen más van. 

Az órákon vissza beszélek, a szünetekben cigizek és rendszeresen lógom el az órákat, viszont ezek mellett jó tanuló vagyok. 

Tizennyolc éves, a szüleim elváltak apám miatt. Július 2-án születtem szóval már elég nagy vagyok ahhoz, hogy cigit vegyek magamnak és eldöntsem mit csinálok...

Park Ji Min (Jimin) 

Róla volt a legnehezebb képet találnom... A Facebook oldalán magáról egy árva kép se volt, ezért kénytelen voltam az iskola folyosóján lefényképezni mikor nem figyelt, bár a vakú villanására felfigyelt... 

Tizennyolc éves a szülei éppen vállnak ezért őt megviseli a tanulásban. Október 13-án született. Szereti betartani a szabályokat és tipikus jó fiú. Mindig a tiszta úton jár és nehéz kitéríteni róla. Nem tudom, hogy vannak-e barátai... 

Jeon Jeong Guk (JungKook) 

A Facebook oldala tele van a képeivel... Több millió képe lehet! Megpróbáltam egy olyat kiválasztani a sok közül amin nem megerőszakollak-a-tekintetemmel fejet vág. 

Tizennyolc éves. Szeptember 1-jén született és ő a suli legmenőbb sráca. Hatalmas kúró gép amellett, hogy az apja piszok gazdag. Nem sok mindent tudok róla, de annyit biztos, hogy nála nagyobb seggfejjel még életemben nem találkoztam. 

 Park Tina 

Imádom amikor elveszi a telefonom és hülyébbnél hülyébb képeket csinál magáról. 

Tizenkilenc éves és Január 20-án született. Sokan köztük én is gyárnak hívjuk. Nem láttam még olyan lányt aki naponta elszívna egy doboz cigit. Ha nekem anya azt mondja, hogy minden szál cigi egy szög a koporsómra, akkor az ú koporsója csak szögekből állna. Ott csal és lop ahol tud, persze, ha pénzről van szó azt szellemként csempészi vissza az illető pénztárcájába. Nagyon csúnyán beszél, de ő a legjobb barátnőm. 

Chen Ha Min (Hani)

Ettől a csajtól kapok a leginkább hányingert. Már csak akkor is, ha meghallom a nevét, rosszul lét jön rám és öklendezni támad kedvem. Ez a kis... koton szökevény a suli hárpiája. Teljesen mindegy neki, hogy éppen fiút vagy lányt, de bárkit képes síró görcsbe vezetnie. 
Tizennyolc éves, Szeptember 15-én szabadult a világra ez a szörnyeteg. Elég pénzes családból származik, igaz a szülei elváltak és jelenleg az apjával és a mostoha anyjával él együtt. Sajnos nem találtam az anyjáról több információt. 

Fukuda Kiyo (Yoki) 

Sokan hívják a suli örült Japán csajának. Nem csak a viselkedésével, de az öltözködésével is kivívta ezt a csinos becenevet. Teljesen úgy öltözik mint valami giccses anime karakter, és ez a ruha tárára is kihat. Leginkább az iskola népszerűbb köre van rászállva a származása miatt. 
Tizenhét éves, pontosan Október 22-én született, Csupán hat éves volt mikor az országba, azon belül is Busanba költözött a családja. Kitűnő tanuló, de sok önsérülést okozott magának az évek folyamán amiket gyógyszerrel kezeltek és egész szépen sikerült kikezelni a betegségét. 


Kim Seok Jin (Jin)

Ez a srác se komplett az egyszer biztos. Nem ismerek még egy olyan embert, aki tíz fokban is képes rövidnadrágban és trikóbab rohangálni a vizes műfüves focipályán egy hülye labdáért. Azon kívül, hogy egy totális barom a srác még is képes minden hülyeségével mosolyt csalnia az arcomra, plusz rendkívül figyelmes. 
Tizennyolc éves, December 4-én született. Álma, hogy a Koreai futballcsapatban játsszon és híres focista legyen, de közben az üzleti élet is érdekli. Valahogy úgy fogalmazott, ha az egyik nem jönne össze mindig marad egy B terve a nehéz időkre. 

Kim Tae Hyung (V)

Róla se volt igazán nagy feladat képet találni, mivel akárcsak a cuki barátjának, neki is tele van a közösségi oldala képekkel magáról. Ha JeongGukot seggfejnek hívtam, akkor ő se sokkal maradhat le tőle. 
Tizennyolc éves December 30-án született és egy pénzéhes tetű. Az apja egy torony épületben dolgozik, igazgatói posztban. Ezt nem hangoztatja, csak akkor ha fél percnél tovább beszélget vele az ember, utána beszél a családjáról nagyjából két percet és jön a jól megszokott "dugjunk a vécében" dumája.  

Kim Nam Joon (Nam)

Frissen érkezett új tanársegéd. Pályakezdő fiatal férfi, aki mindig kedves és mosolygós, próbálja megtalálni a közös hangot a diákokkal, ami meglehetősen könnyen megy neki, mert kifejezetten jó fej. A kedvessége mellett nagyon is komoly és szigorú, ha a helyzet úgy kívánja. 
Huszonhárom éves, de nem igazán szereti hangoztatni, mivel nem érzi magát annyinak. Szeptember 12-én született, ezt is csak a közösségi oldalon írt névjegyéből tudhatjuk, hála TaeHyungnak. Rendkívül ügyetlen, azonban kiváló tudású fiatalember.  



Baek Min Jun (MJ)

Mit is mondhatnék erről a srácról? Maga a tökéletes férfi, igaz vannak hibái, de számomra a tökély. Igazat mondok, ha azt mondom, hogy a telefonom felét az ő képei foglalják el.
Huszonhárom éves múlt, Április 19-én van a szülinapja. Az egyik legmenőbb ismerősöm és barátom, akit ismerek. Elég mély nyomot hagyott az életemben, még ha ezt neki nem is mondtam. Több drogot és füvet fogyaszt mint ivóvizet, de ha magánál van el lehet vele beszélgetni. Úgy érzem a szemébe én csak egy kislány vagyok... 

Bevezető

Az én történetem Szöulban kezdődik és Busanban ér véget. Pontosabban... Busanban kezdődik és Szöul csak át utazó az életemben. Hol is kellene elkezdenem, hogy értsétek a mesém? Mindössze tizenhárom éves voltam amikor a fővárosba költöztünk anyával. Igen... A szüleim elváltak apa meggondolatlan és perverz viselkedése miatt. A lényeg, hogy apám félre lépett a tizenkilenc éves bébiszitteremmel. Nehéz volt feldolgozni amikor a konyha pulton élvezték egymás jelenlétét a szemem láttára és később anya jelenlétében... Persze jött a balhé ami mindössze három napig tartott. Anya elkönyvelte, hogy a házasságukban a szerelem és a bizalom eltűnt akár az én szemüvegem amit mind kiderült a busz megállóban hagytam aznap délután. Szar ügy...

Anya összepakolt - én is vele együtt - és jó messze költöztünk a bírósági tárgyalás után apától, aki mint kiderült a költözésünk után Amerikában kezdett új életet szóval az egész költözés egy hatalmas   faszság volt... Viszont rá jöttem valamire a repülés alatt. Imádom az első osztályon kapható krém sütit...

A lényeg, hogy az új városba élve ház helyet egy kis lakásban kezdtünk élni, ketten. Természetesen akkoriban akkora sokként ért, hogy szívesen festettem a padlót, ruháimat vagy a körülöttem lévő dolgokat vörösre. Rá szoktam a bőröm vágására amit a mai napig szívesen csinálok.

Anyám ennek hatására pszichológushoz kezdett járatni. Eléggé össze haverkodtam a nővel aki a mai napig jóba van velem és szívesen megyek be hozzá.  Nagyából tizenhat lehettem amikor anya megismerkedett egy elég sikeres üzletemberrel. Szívdöglesztő szemüvegben. Még anya az új jövőjét tervezte addig én elkezdem a középsulit ami érdekesen indult. Tipikus kívülálló voltam - és vagyok. - de szerencsére az iskolában elég sok olyan volt mint én. A klikkesedés miatt csak emosoknak hívják őket. Igen... Tipikus fekete ruhás, ér vágós ember lettem aki még a plusz húsz fokban is sapkát és magassarkú csizmát visel. Sok barátom lett akik elég jó fejek voltak. Voltak akik szívtak, ittak és cigiztek. Én inkább csak ittam és időnként elszívtam egy száll cigit, de semmi több nem volt. Lassan töltöttem be a tizennyolcadik születés napomat. Éppen lyukas órám volt és úgy döntöttem kérek pénzt a pot apámtól. Felmentem az irodájába és vártam még meg nem jött. Sajnos ketten kicsit túlzásba estünk... Ő megcsókolt én pedig vissza, majd az asztalára fektetve tapogatott még anyám be nem állított. El se tudjátok hinni mekkora balhé volt az egészből, de be kell vallanom... élveztem és képes lettem volna tovább menni pár csókon és mell tapogatáson.

Anya úgy gondolta, hogy az apró hibám miatt vissza költözünk a nagyvárosból a szülő városomba. Nem kell ecsetelnem, hogy igen. Anya és a helyes szemüveges barátja szakítottak. Hát ez van... Jelenleg éppen a kocsiba pakolok és a legjobb barátnőmtől búcsúzok, Tinától. Tina Amerikában született. Onnan a külföldi neve.

- Nem szokásom ölelkezni, de... - ölel meg óvatosan és az államra ejti a vállát. - Vigyázz magadra... Ha baj van csak hívj minket és kevesebb mint fél óra alatt ott vagyunk szét rúgni bárki kerek seggét.

- Rendben. - a derekához emelem a kezem és elmosolyodok.

- Jut eszembe! - tol el magától a rövid fekete hajú lány. - Ezt MinJun küldi.

A kezembe nyom egy közepes méretű fekete fültágítót. MinJun mindig is több volt mint sima fiú barát. Valami mindig is volt köztünk. Lehet akkor kezdődött az érzelem hullám mikor részegen rám vetette magát és olyat tettünk ami túl tesz egy szimpla barátságon, Nem feküdtünk le, de már annyira nem vagyok szűz.

- Sajnálja, hogy nem tudott eljönni, csak éppen kipiheni a tegnapi kis szívását. - dől a kocsinak. - Én mondtam neki, hogy most az egyszer ne tépjen be, de nem hallgatott rám. - húzza magán össze a fekete lepelét és megigazítja a kis kalapját.

- Végül is... - tűröm a fülem mögé a hajam és a helyére rakom a fültágítót. - MinJunról beszélünk. - mosolygok a semmibe. - Az lenne fura, ha egy napig a földön járna.

- Még mindig bele vagy esve? - mosolyog rám gúnyosan. - A kis ujjazós incidensetek óta csak róla beszélsz és zavarba jössz előtte. - keres egy cigit a zsebében. - Adsz tüzet?

- Én csak... csak tetszik! - kotrom elő az öngyújtóm meggyújtóm és a tűzhöz hajol a szájában a cigivel. - Amúgy is... Én csak egy kaland voltam. Simán ott helyben megtette volna, ha nem nyittok ránk. - teszem el a halál fejes zsebtüzet. - Tudsz adni pár szálat?

- Biztos Busanban is van dohány bolt, de tessék. Remélem három elég. - nyomja a zsebembe a dohányt. - Jól becsüld meg ezeket!

- Megnyugodhatsz. - rakom a nadrágom zsebébe. - Csak annyira kell, hogy pisi szünetben közben nyugtatás képen eltudjak egyet szívni. Anyán naponta hozza fel a kalandomat az ex pasijával... - dőlök én is a kocsinak amint lezárom a csomagtartót. - Tehetek róla, hogy menet lettem volna mint ő volt?

- Beteg vagy. - nevet a barátnőm. - De megértem. Ha apádnak szabad volt akkor neked miért nem lehet idősebbekkel kavarni, igaz? Ha számolok MinJun is három évvel idősebb... - fújja ki a füstöt.

- Pontosan... - sóhajtok. - Nem szokásom, de szívhatok a tiédből? - pillantok rá.

- Utoljára... - emeli hozzám. Bele szívok és a cigi felizzik. A szám tele lesz füsttel. A nagy része a tüdőmbe távozik. Elhajolok és karikákat csinálva engedem ki a füstöt. - Hiányozni fogsz...

- Te is nekem. Nem lesz kit lehúzzak cigivel. - lököm vállba. - De azért remélem lesz pár olyan ott mint mi.

- Bármi lehet. - nevet fel. - Azért ne fogadj el mindenkitől cigit. Emlékszel arra amikor az egyik srác adott nekünk cigit és te annyira beálltál, hogy alig tudtad a saját neved? Pedig az a srác már évek óta gyártja a saját márkájú cigijét. Akkor abban a kis városban mekkora szarokat adhatnak...

- Nyugodjak... Majd veszek gyárit. - lép ki anya a ház ajtaján. - Azt hiszem indulunk...

Megkerüli az autót és beül a kormány mögé. Azonnal beindítja az autót, felkapom a vállamra a szakadt táskám és az anyós ülés felé veszem az irányt.

- Hívj fel, ha megérkeztél, ribi. - szól utánam Tina.

Beülök a kocsiba és lehúzom az ablakot. Kinyújtom a kezem és bemutatok neki mosolyogva. Egészen addig tartom így a kezem még el nem fordulunk a sarkon. Vissza húzom a karom, az oldalamra dőlök és bedugom a fülem. Csak érkezzünk már meg...