39. Fejezet: A megfosztott herceg

EunJin szemszögéből:

Vegyes érzelmekkel indulok el négy óra körül SeokJinhez. Fogalmam sincs, hogyan fogok vele szakítani, soha nem csináltam még ilyet. Eddig nem volt rá szükség, de most… Olyan nehéznek tűnik, de muszáj lesz. SeokJin nem engem érdemel, és én se őt, mi több, így legalább a Jimines incidensekről se kell beszámolnom neki. Félek, hogy mit csinálna, ha megtudná, hogy Jiminnel csókolóztam, Jin népszerű Jimint, pedig pár hónappal ezelőtt pont az ilyen népszerű barmok verték el. Nem akarom, hogy baja legyen, féltem őt. SeokJin nagyon határozott és erős személyiség, ki tudja mit tenne, ha megtudná, a csókunkat. JiHoon… Megígérte, hogy egy szót se szól neki, de hát… Mindenki tudja, hogy mennyire képtelen befogni a pofáját és ha nem is mostanában, de valamikor biztos elfogja neki dalolni, akár akarja, akár nem. 

Leparkolás után leállítom az autót, de a kezeimet vissza helyezem a kormányra és megmarkolom. Mély levegőt veszek és előre hajtom a fejem, a szemeimet pedig lehunyom. Az utolsó randinkra igyekszem és ő ezt nem is tudja, azt hiszi ma lesz a napja annak, hogy… Kezdem magam rosszul érezni, de most nem törhetek meg. Erősnek kell lennem már csak Jimin miatt is. Nem szeretem SeokJint, hiába tette azokat, amiket Jimin mondott, azok mind másnak a javára váltak. Elrontottuk, mi soha nem jöttünk volna össze, ha nincs Jimin. Annyira hülye voltam, hagytam neki, hogy rám pazarolja az idejét, én pedig élveztem, hogy velem foglalkozik. Szörnyű vagyok… 

Hatalmasat sóhajtok a kormányra borulva, képes lennék egész nap ebben a pózban pihenni, ha a telefonom nem kezdene csörögni. Lomhán nyúlok érte, hogy megnézzem ki keres, de hát tudom jól… Ki más mint SeokJin. Elgondolkodok, hogy kinyomjam-e vagy felvegyem, úgy is itt vagyok a ház előtt, csak fel kell lifteznem. Végül, csak némítom a hívást és kiszállok. Bezárom, majd felmegyek a lakásba. Passzolnám ezt a helyzetet, mivel fogalmam sincs, mikor és hogyan kezdjek bele. A vacsora után? Vagy előtte kellene? Melyik lenne kevésbé kínos, vagy rossz? Milyen hülyeségeket beszélek… ez mindenhogy rossz lesz és kínos, bármit is teszek. 

Nehezen - mintha csak ólomból lenne – emelem fel a kezem, hogy megnyomjam a csengőt. A lakáson belül szólal meg, valaki pedig gyors léptekkel indul meg az irányomba. Futni támad kezdem, messzire el innen, de már késő. Nyílik az ajtó, én pedig kétségbe esetten, földbegyökerezett lábakkal állok a barátom előtt. Nagyot nyelek, ahogy elmosolyodik és szavak nélkül hajol, hogy az ajkamra csókot adjon. Nehezen, mondhatni fájdalmasan csókolok vissza, de csak Jiminen jár a fejem, hogy jelenleg az ő háta mögött „játszok”. 

- Gondoltam, hogy itt vagy azért nem vetted fel. - húz azonnal beljebb a lakásba, ami mint most is üres és csak halk zene szól a nappaliból. Mondta, hogy a hétvégén nem lesz itthon senki se rajta kívül, de még is meglep. Akárcsak az intenzív étel illata, amiben jól érződik a szójaszósz és a hús. Jin nagyon jól főz, nem véletlenül ennyire ismerős ez az aroma. 

- Igen… Ez…

- A kedvenced. - mosolygok. - Beszéltem anyukáddal és elkértem a receptet. Remélem olyan lesz mint ahogy szereted. - simogatja végig a kezem, mire kicsit elmosolyodok. - Na. Gyere és moss kezet, aztán együnk. Nyitok egy bort. - siet a konyhában lévő hűtőhöz, hogy elő keresse a bort. 

- Ez mind kedves, de… beszélnünk kellene. - sétálok lassan utána, de mintha meg se hallana. Csak legyint egyet és dugóhúzót kapja elő a fiókból.

- Majd evés közben is tudunk beszélni. - mosolyog rám. - Miénk az egész este… Ha már iszol nem vezethetsz.

- Akkor jobb lenne most beszélnünk. - nyelek nagyot és a célzásom miatt azonnal megáll és felém fordul. - SeokJin én…

- Mondjad… Hallgatlak. - dobja le a pultra a már megtalált fém eszközt.

- Sokat gondolkodtam… És… - veszek mély levegőt. - Hazudtál nekem. Többször is. Nem olyan vagy, akivel én.. tudok beszélgetni, a véleményünk soha nem egyezik és ami nekem fontos, te azt semmibe se nézed. Nekem ez… nem megy tovább. - hatalmas kő esik le a szívemről a mondandóm végén. Annyival könnyebb most minden, legalább is nekem. - Szeretnék szakítani.

- Mond, hogy nem értetten jól. - nevet fel gúnyosan és rá támaszkodik a pultra. - Mond, hogy kurvára csak viccelsz velem! - emeli meg a hangját és ököllel csap a kezei alatt lévő márvány szerű lapra. Újra kellemetlenség és fájdalom lesz úrrá rajtam. A mellkasom teljesen össze szorul és rá se bírok nézni. - Tudod... elnéztem neked, hogy játszod az elérhetetlent, akit nem lehet megkapni. Vártam, hogy valamikor csak lesz akkora bőr a pofádon, hogy végre beadod a derekad, de nem... te játszottál velem! - emeli meg újra a hangját és mire észbe kapok hangos csörömpölés üti meg a fülem, a vacsoránk pedig lassan folyik szét a fehér padlón. - Egy kis szűz ribanc vagy. 

- Ne merj velem így beszélni... - nézek egyenesen a szemébe. - Én normálisan mondtam el neked, azt ami már nyom egy ideje, és te képes vagy így beszélni velem?

Áttrappolva a szétfolyt tésztán és szószon lép hozzá, majd a falnak lökve kapja el a karom, amit erősen meg is szorít. Fájdalmasan szisszenek fel és pillantok le a kezeimre, majd nézek fel a szemébe. Kicsit sikerül csak rántanom a karomon, de hiába; a szorítása túl erős, ahhoz, hogy kiszabaduljon a kezem. 

- Úgy beszélek veled, ahogy akarok ebben a szituációban... - sziszegi el és a fejem mellett csap a falra a szabad kezével. - Egy ilyen cafkával! 

- Ez... fáj SeokJin.. Eressz el! - szólok rá erényesebben. Továbbra is tartom a szemkontaktust, mire az ő arcán újra a gúnyos mosoly jelenik meg, amitől már most hányingert kapok. - Nem hallod, mit mondok? 

- De... csak rohadtul nem érdekel. Szerinted nekem nem fáj, hogy szórakoztál velem? 

- Én soha nem szórakoztam veled... 

- Tudod hányszor akartalak megérinteni...? Végig simogatni a bőröd és megcsókolni azt? Úgy kényeztettelek volna, mint még senki más, aztán pedig olyat szexeltünk volna... 

- Elég! - vágok azonnal a szavába elvörösödött arccal. Hiába próbálkozik bármivel is én nem tudok ezek után úgy ránézni mint eddig. - Közveszélyes vagy... és teljesen örült... Félek tőled, szóval engedj el és hagyd, hogy elmenjek anélkül, hogy bármelyikünknek is baja lenne. Én ezt nem így akartam, Jin. Nem akartam, hogy ez legyen belőle, érted? Gondoltam, hogy normálisan is megtudjuk beszélni, de te vagdalózni és sértegetni kezdtél engem. 

- Igazad van... - enged el és hátrál tőlem, majd ingerülten törli meg a száját az alkarjával. - Takarodj el innen. Nem akarlak itt látni. 

Ezelőtt pár perccel, még csókkal köszöntött és édesgetve hívott beljebb, kérve, hogy aludjak ma vele, most meg nekem támad, mint egy veszett állat. Azok után, hogy Jimint kihasználva szervezett randikat, hazudott nekem és megpróbált elválasztani a barátaimtól még én vagyok a rossz... Ez az egész teljesen nevetséges és érthetetlen, így mielőtt bárit is mondhatna kirohanok a lakásból. A lift helyett gyalog sietek le a lépcsőkön, hogy azonnal bepattanjak a kocsiba. Fájdalmas könnyekkel telik meg a szemem, amiket nehezen sikerül vissza tartanom. Fogalmam sincs mi miatt törnek elő belőlem, de talán ennek hála, csak még jobban érzem magam. Milyen undorító már...

Előkeresve a telefonom kutatom fel a Jimin számát, majd írok neki egy rövid SMS-t. "Még mindig azon a borzalmas feliratos filmen vagy?" Nem telik el fél perc a válasz azonnal megérkezik és már indulok is a moziba. Nem vágyom most semmi másra, csak rá. Jiminre és a szavaira, amik mindig mosolyt csalnak az arcomra, melyek az édes, vastag ajkai közül távoznak. Mellette akarok lenni és vele egy levegőt szívni legyen az akárhol, vagy akármikor. 

Könnyen találok parkolót, hiába van szombat este és jegyet vásárolva egy másik filmre megyek a termek irányába, ahol hamar meg is találom a borzalmas filmes termet. Lassan és óvatosan nyitok be, de így is jó páran rám kapják a fejüket, ahogy lassan sétálok beljebb. A sorok között torpanok meg és kezdem keresni Jimin szőke fejét. Eltelik egy időbe még megtalálom, majd mintha érezné a jelenlétem fordul hátra. Széles mosoly csúszik az arcomra és gyors léptekkel lépkedek hozzá, majd ülök le mellé. Semmit nem mondok neki, de mint aki tudná azonnal a kezemért nyúl és reflexből kulcsolódnak össze az ujjaink. 

- Nem akarunk innen lelépni...? - suttogom el neki. - Mesélni akarok neked... 

- Menjünk... Halál unalmas ez a film. - kuncog fel és mielőtt felállnánk az arcomra nyom egy lágy puszit az édes ajkaival. 

- Én ezt... Nem tudom felfogni... - támaszkodik fel az ágyamon a kis szőke, azonban én továbbra is a hátamon maradok mellette. Nagyra nyílt szemekkel figyelem az arcát, ahogy a hajába túr, majd elgondolkodik. - Teljesen... beteg. Neked támadt! 

- Mondjuk úgy, hogy inkább ingerült. - fújtatok hosszan és a kezem végig siklik a hátán. - Csak kiborult, ami jogos... Én se tudom mit akartam tőle és vissza tartottam. Hibás vagyok.

- Akkor se érdemled azt, hogy terrorizáljon! Ilyet senkivel nem teszek, aki fontos nekem. Teljesen mindegy mit tett.

- Te nem tetted volna ezt az ő helyében...? - fordulok az oldalamra, és azonnal vissza húzom magam mellé, hogy a karjaim közé ölelhessem.

- Soha nem tenném ezt veled... Legyen akármi a probléma. Inkább tartanálak vissza és próbálnálak magamhoz édesgetni mint, hogy téged vádoljalak és szidjalak jogtalanul. Nem ér annyit az önbecsülésem. - mosolyodik el, majd ő kezdeményezve csókol meg. Fogalmam sincs mióta csináljuk már ezt kettesben, de még soha semmi nem esett ennyire jól eddig. Csak ő és én. Ketten elzárva a világtól a négy fal között. Ennél nincs is csodálatosabb.

Bele lendülve a csókunkba fordulok rá eddig teljesen új módon, de ő jól leplezve a meglepődését alkalmazkodik a helyzethez és magához ölel. Percekig csókolózunk ebben a helyzetben, majd a combjára ülve egyenesedek fel és túrok a hajamba. A szemezést tartva figyelem, ahogy megnyalja az ajkát, majd teljesen váratlanul, minden bizonnyal akaratán kívül harap rá. Soha nem láttam még a tekintetét ilyennek... Ködös és tüzes. Mint aki többet és többet akar. - Szóval… - szólalok meg halkan. - Mikor veszik le a gipszet a kezedről…? - pillantok az oldalamon lévő kezére, amit lassan emel fel, hogy ő is szemügyre tudja venni. 

- Hát… Ha minden igaz, akkor most hétfőn. Reggel kell vissza mennünk a kórházba. - nézegeti a sérült kezét. - Már jó lenne, ha leszednék… Elég zavaró. 

- Elhiszem. - bólintok kicsit, majd mellé ülök. - Hiányzik a jobb kezed... - mosolygok rá kedvesen és a gipszes kezére teszem a sajátom. - Ugye... legközelebb nem csinálsz ilyet...? Nem akarom, hogy bajod essen... Főleg nem miattam...

- Véletlen volt ez is... - sóhajt hosszam és lehunyja a szemét. - Csak ideges lettem, ennyi az egész. 

- Miattam... - rázom meg a fejem. - Amilyen ma volt SeokJin... jobb lenne, ha egy darabig nem hoznánk fel, hogy mi... 

- Járunk? 

- Igen... Féltelek tőle... 

JeongGuk szemszögéből: 

Soha nem volt még ennyire unalmas napom mint a mai. Nem csak, hogy EunJin, de még Jimin se keresett, írni se írt. Ők aztán az igazi barátok... Nem keresnek és még érdeklődni se érdeklődnek utánam... Érdemtelen volt ez a nap.

Lassan teszem félre a laptopom és fekszek el az ágyban, hogy végre sikerüljön elaludni, annak ellenére, hogy nem rég múlt kilenc. Furcsa belegondolni, hogy most itthon vannak a szüleim és nem megy a vitatkozás, ami általában menni szokott, vagy az általam rendezett hatalmas bulik. Akkora a csend... Lassan csukódnak be a szemem, de mielőtt teljesen elnyomhatna az álom a nevemre leszek figyelmes.

- JeongGuk! Gyere le! Azonnal! - apám keserű hangja úgy cseng bennem végig, mint emberi bőrben az éles szike. Végig sérti a bőröm a kiáltása, de hiába nem akarok megmozdulni se, össze szedem magam és unott léptekkel indulok meg lefelé. Nem törtem össze semmit, már jó ideje és a drága piáihoz se nyúltam, se a pénzéhez. Valami másról lenne szó?

Lomha léptekkel teszem meg a távot a szobámból, az első szinten át le a nappaliba. Hosszan fújtatok, ahogy teljesen leérek és a hajamba túrok. Egy erőtlen "Mi van-t" nyögnék ki, ha észre nem vennem a házaspárt a nappalinkban. A vér azonnal kiszökik az arcomból és teljesen lefagyok Mr. és Mrs. Seong

látványától. Mégis... mit keresnek ők itt...? Honnan tudják, hogy... 

- Azt hiszem JeongGuk elég komoly magyarázattal tartozol mindnyájunknak... - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt, még anyám lassan áll fel a vendégekkel együtt a kanapéról. Óvatosan teszi le az üres boros poharat, majd közelebb sétálnak hozzánk. - Azt hiszem senkit nem kell bemutatni senkinek. Igaz...? 

- Mi ez az egész...? - szólalok meg halkan és anyámra nézek. - Hogyan... 

- Lehet rosszul kezdődött a mi viszonyunk, JeongGuk... De ideje lenni megbeszélni a dolgokat. - szólal meg a férfi, aki nem is olyan rég, még elakarta törni a karomat. Idegesen nyalom végig a szám és veszek mély levegőt. 

- Remélem tudod, hogy a prostitúció minden formája tiltott az országban... - vesz mély levegőt apám és a fejét kezdi ingatni. - Főleg, hogy még nem vagy nagykorú. Mégis mi a fenét gondoltál JeongGuk?! Ezért az egészért simán börtönbe vihettek volna. Hogy a fenébe voltál ilyen hülye?
- Kérlek... - szól rá anya, akit könnyen int csöndre és pedig megszégyenülve állok a négy felnőtt előtt.
- Remélem tisztában vagy a következményekkel. Minden wont vissza fogsz fizetni Mr. Seongnak. És mielőtt bármit is mondanál, nem érdekel a magyarázkodásod.
- Minden wont?! Mégis miért? Megdolgoztam érte! - akadok fent teljesen. - Nem én kértem, hogy hívjon fel, hogy fizessen!
Mire a mondandóm végére érek apám arca teljesen vörös lesz és az idegességét egy kisebb pofonnal csillapítja, ami az én arcomat éri. Fájdalmas szisszenéssel tűröm az engem érő csapást. Nem is emlékszem ütött-e már meg egyáltalán... Mióta a viszonya tovább bonyolódott a titkárnőjével, azóta én voltam az, aki irányítja, aki a szabályokat írja, de most...
- Nem fogok erről vitát nyitni... Minden egyes wont vissza adsz. Kerül amibe kerül. Ekkora szégyent nem viselek el.
- Tényleg nem a pénz miatt jöttünk. - szólal meg az eddig csendben álló férfi. - Rosszul közeledtem JeongGukhoz. Fogalmam se volt róla, hogy ennyire fiatal és... kicsit erőszakos voltam. Csupán bocsánat kéréssel tartozom én is, ahogy ő nekem. Ennyi az egész.
A pasasra pillantok, aki a feleségét átkarolva áll anyám mellett. Hatalmasat nyelek, hogy ne mondjak semmi olyat, amit a végén megbánnék. Ha nem lenne itt az apám, akkor ugyan olyan undorító stílusban beszélne velem, vagy talán meg is ütne.
- Elakarta törni a karom. - mondom ki, amire mindenki rám kapja a fejét a helyiségben. - Olyan dologgal, ami be van tiltva. Ezt elmesélte? Vagy azt, hogy a barátaival fogatott le, hogy ne tudjak elmenni?
- Ez nem igaz, JeongGuk. Lehet kicsit agresszív volt a viselkedésem, de soha nem tennék ilyet. - teljesen elönt a düh a szavait hallva. A legnagyobb nyugalommal hazudik bele mindenki szemébe, a legtermészetesebb módon. - Nem hittem volna, hogy ilyeneket kitalálsz azért, hogy jobbá tedd a helyzeted. Ebben a történetben én vagyok az áldozat, nem pedig te.
- De...
- Tudom, hogy a férjem soha nem tenne ilyet. Akármennyire is rossz a helyzet. - fordul a férje felé a volt kuncsaftom.
Ezt nem tudom elhinni... Simán letagadja, hogy megütött, még EunJint is megfenyegette? Felhozhatnám őt, de... nem ér annyit, hogy magamat mentsem az ő testi épségét feláldozva. Túl kis hal vagyok a férfi mellett. Semmit nem ér a szavam...
- Nem kérem vissza a pénzem. Nincs szükségem rá és Jogosan mondta. Megdolgozott érte, az ilyen pénzt, amit ennyire undorítóan és mocskosan szereztek... nem kérem. Tanuló pénz volt a fiúnak.
Apám semmit nem mond. Teljesen megszégyenülve bólint rá a férfi szavaira. Mély levegőt veszek és mire észbe kapok a házaspár már rég elhagyta a házat, így kezdődhet, amit a legkevésbé vártam. Mielőtt bármit is mondana az előzőnél sokkal erősebb pofon csattan az arcomon, ami a hirtelensége miatt kibillent az egyensúlyomból.
- Pont ennek a.... fasznak a feleségét kellett neked kiszemelned?! - kezd teli torokból ordítani. - Minden hülyeséget elnéztem neked. Mindent! De ez... Na ez JeongGuk több a soknál. Olyan kínos szituációba hoztál, megszégyenítettél! Az én fiam, egy mocskos selyemfiú, aki pénzért dugja meg Busan elitjét! És ez még nem lenne elég, te elkezdesz ebben a helyzetben is hazudni. Hogy van a pofádon bőr?!
Beszívom a szám és fél pillantást veszek anyámra, aki mint mindig most is pártatlanul áll az egészhez és ahelyett, hogy bármit is mondana, csak újra tölti a boros poharát, amivel együtt tűnik el a konyhában. Mit is várnék tőle...
- Én... nem hazudtam. Az igazat mondtam. - szólalok meg, de hiába, mivel az arcomat újabb ütés éri. Felesleges bármit is mondanom. Csak rontok a helyzetemen...
- Add ide a kocsid kulcsát... Többé nem használhatod. - fújtat idegesen és nyugtatásképpen teszi az öltöny nadrágja zsebébe a kezét.
- De... Azt az autót én vettem. Oda nem adom. - rázom meg a fejem és az eddigi semleges arcomat düh kezdi uralni.
- Az én pénzemből van. Vagyis az enyém, és ha még sokáig akarsz még az én házamban élni, akkor az én szabályaim fognak élni. Nincs buli a házamban, csajok, zsebpénz és drog. Befejeztem, hogy egy kis szaros szavaira ugráljak. A pénzedet leveszem a számládról, hogy ne költsd el valami igénytelenségre. Majd vissza kapod, ha össze kapod magad és bekerülsz egy normális egyetemre. Még ennyire felelőtlen és ostoba vagy nem adok pénzt a kezedbe, se mást. Ha a félévi vizsgán megbuksz, így jártál... Ilyen a kibaszott élet. 

38. Fejezet: Bűnbe esve

EunJin szemszögéből: 

- Szerinted ki lehetett az? - teszi fel a váratlan kérdést Jimin még ügyetlenkedve, fél kézzel csatolja be az övét. - Nem tudtam figyelni, arra se amiket mondott. 

- Hidd el, csak a szavai maradtak meg. Fogalmam sincs ki lehetett az, túl kényes volt a helyzet, ahhoz, hogy felismerhessem. - sóhajtok hosszan, bár a mosolyom nem tűnik el. - Legalább tudjuk, hogy valaki az iskolából tette és ketten voltak. Ez már valami. 

- Főleg, hogy az egyik egy tanár. - bólint kicsit, amire én is csak ennyivel tudok reagálni. - Nem nézném ki egy tanárból se... 

- Van akiből simán. Ahogy beszélt a sráccal... Olyan volt... 

- Mint a kémia tanár? 

- Pontosan. Annyira lenézően beszélt vele végig, mint velem az első óránkon, de... nem lehet csak úgy megvádolni valakit... Semmi nyomos okot nem találtunk ellene, csak hallottunk egy beszélgetést. 

- Legalább valamin eltud indulni a férfi, aki veled végezteti a munkáját. - fújtat mérgesen még én lassan indulok el a kocsival. - Ő is belóghatott volna, sőt. Megtehette volna hivatalosan mindezt és még talán nyomot is talált volna. Mi lett volna, ha egyedül jössz és elkap? 

- Megtudom magam védeni, Jiminie... - mosolygok rá kedvesen. - Az ilyenektől nem kell félni. 

- Miket beszélsz? - emeli meg a hangját, ami kicsit megijeszt. Szokatlan tőle ez a hangerő. - Ez egy beteg állat, aki előre kitervelte, hogy mit csinál Kiyoval. És ha te is a prédája vagy? Látszódtál a fényképen te is és ahogy viselkedett veled, az volt a terve, hogy a pénteki korrepetálására juttat. 

- Csak a hátam látszódott a képen, ennyit az is láthat belőlem, aki velünk úszik az órákon. Nem hiszem, hogy bármilyen beteg gondolatot váltottam volna ki a meztelen hátammal. Amúgy meg. Az ilyen embereket a legkönnyebb meglepni. - ecsetelem neki, azonban ő csak megrázza a szőke fejét.
- Fel kellett volna vennünk a beszélgetést. Az lett volna a legjobb megoldás... Akkor talán lenne értelme ennek az egésznek... Mármint... Az ügyben. Mert, hogy... mi... - ez azért rosszul esik, hogy értelmetlennek tartja, aztán próbál szépíteni rajta. De még is mi mást várhatnék Jimintől?
- Mi mi? Basszus Jimin... Én még SeokJinnel járok... Hogy lehetne bármi is köztünk még én is ő...
- Tudom. Pontosan tudom. - fújtat idegesen. - Az én ötleteim miatt... Minden az én ötletem volt... Annyira zavar ez az egész, nagyon mérges vagyok rá.
- Elhiszem... De, hogy a fenébe nem jutott eszedbe, ahelyett, hogy el hívtál volna randira vagy akármi, te elmondtad SeokJinnek. Miért csináltad ezt?
- Én se tudom... - hajtja le a fejét. A gipszét kezdi piszkálni a kezeivel, ami már sokkal koszosabb mint volt. Azt is csak miattam csinálta magával... - Az ígéretünk se lett volna szabad vissza utasítanom. Egy olyan lány, mint te... csodálom, hogy...
- Egy olyan srác, mint te csodálom, hogy szóba állsz velem. - szólok közben és leparkolok a házuk előtt. - Szerencsés vagyok, hogy... hogy ilyen vagy velem.
- Ebben nincs semmi szerencse. - csatolja ki az övét. - A te részedről biztos nem. MinJun... SeokJin... mind ketten sokkal jobban illenek hozzád... Még JeongGuk is. Ők a te eseteid, nem én... Én melletted csak egy szürke kis egér vagyok.
Szavak nélkül csatolom ki magam és hajolok hozzá. Könnyen fordítom magam felé a fejét, hogy az ajkának préselhessem az enyémet. Azonnal csókba csábítom és mint a szertárban, olyan szenvedéllyel, de sokkal lágyabban csókolom. Kénytelen viszonyoznia, amit tőlem kap, így az ajkaink együtt táncolnak. Fogalmam sincs meddig élvezem a vastag ajkait, amiket már szabadon vehetek birtokba, de lassan, az arcomon egy kisebb mosollyal hajolok hátrébb.
- Befejezted...? - suttogom közvetlen az ajkára, amire ő csak aprót bólint. Tisztán érzem, hogy vágyik a folytatásra. Soha nem éreztem még senkit ennyire esedezni az ajkaimért, vagy értem, de Jimin... teljesen más. - Ha nem lenne Jin már biztos, hogy az öledben ülnék...
- Azt... értékelném... - mondja halkan, kicsit zavartan. Érezhető, hogy bűntudata van. Nem vagyok az övé, és még SeokJinnel járok. Nekem kellene rosszul éreznem magam, nem neki. Én csaltam meg a barátom, nem pedig fordítva, de hát Jiminie túl jó. - Szombaton... Ha szakítasz SeokJinnel... Eljössz moziba velem?
- Igen. - mosolygok kedvesen.
- Tegyünk kisujj esküt és ígérd meg nekem. - emeli fel a rövidke kis ujját, mire én elmosolyodok és lassan fűzöm az övbe a sajátom.
- Ígérem...

Miután kitettem a házuknál Jimint, hosszan csókolva váltunk el, majd haza vezettem. Szinte vonz a szája, képes lennék folyamatosan csókolni, el sem engedni. A vérrel telt ajkai szinte teljesen megbabonáznak, már akkor is ha csak rá gondolok.
Haza érve telefonon mesélek el mindent a nyomozónak, aki szerint már ez is hatalmas előre lépés az ügyben, mert van honnan elindulni. Örülök, hogy ő ilyen pozitívan látja az egész ügyet, mert én teljesen kétségbe vagyok esve. Végül is... ő az aki érti a dolgát, én pedig csak a keze alá dolgozok. Bár életembe nem gondoltam volna, hogy ennek az egésznek köszönhetem majd Jimint. Kénytelen leszek szakítani SeokJinnel... Ő is és én is sokkal jobban járunk majd, az egyszer biztos. Nem én vagyok az a lány, aki neki kell. Nálam egy sokkal rámenősebb, és dögösebb csajt érdemel meg, aki tudja értékelni, hogy mennyire elit. Én nem vagyok ilyen. Miért is lennék...?
Vegyes hangulatokkal indulok el másnap a suliba. Annyira vágyom, hogy láthassam Jimint, de ugyanakkor félek SeokJintől. Hogy fogok a szemébe nézni, és hazudni neki? Még két napig el kell játszanom, hogy... szeretem. Miért ilyen nehéz ez? Miért nem lehet csak szimplán törölni az életemből, mint egy rossz ismerőst a közösségi oldalról? Jin rendes volt velem, és én véletlenül se tudtam neki meghálálni, még akkor is, ha mindent Jimintől "lopott". Ki kell bírnom és holnap megmondanom, hogy ennyi volt. Miért is gondolta, hogy mi annyira jó páros leszünk? Egyáltalán nem értem...
Gyalog megyek egészen az iskoláig, legalább menet közben addig is levegőzőm és kicsit kiürítem a fejem, hogy ne minden pillanatban a szakításon rágódjak, de nehezen megy, mivel csak a tegnap este történt dolgok járnak a fejemben. Úgy csókolnám újra.
- EunJin. - hallom meg mögülem JeongGuk hangját, ahogy lépnék be a főépület ajtaján. Azonnal hátra fordulok és a felém tartó három srácot mérem végig. Nehezen sikerül visszatartanom a mosolyom és magam, hogy ne ugorjak Jiminhez és öleljem szorosan magamhoz. Jól láthatóan, ő kevésbé képes visszatartani a vigyorát. - Korán ide értél.
- Ezt én is mondhatnám. TaeHyung most próbálja vissza hozni a sok késést?
- Vicces. - nevet fel gúnyosan, majd átnyúlva rajtam tolja ki az ajtót és enged be maga előtt. - Csak, hogy tudd. Én mindig tudtam volna pontosan érkezni, csak nem volt kedvem.
- És ment volna pótvizsga nélkül is az eddigi három osztály, igaz? - kuncog fel Jimin, aki megelőzve JeongGukot trappol utánam.
- Haha... Pontosan. - bólint határozottan. - Elugrok a büfébe. Bevásárolok történelemre. Megvártok?
- Persze, csak siess. Rosszul leszek, ha jön a tömeg. - fújtat hosszan JeongGuk és várakozásképpen inkább leejti a válláról a táskáját a lábai közé, még TaeHyung eltűnik az étkező ajtó mögött. Egymásra pillantunk Jiminnel, majd a mellettünk álló kerül a figyelem középpontjába, ahogy megköszörüli a torkát és bele kezd. - Na?Mi történt tegnap? Találtatok valamit?
- Mondjuk. - vonunk együtt vállat. - Nem igazán nagy haladás, de már valami.
- Legalább tudjuk, hogy senkiben nem bízhatunk. Se tanárokban, se a diákokban. - azonnal Jiminre nézek és kicsit meglököm a vállát. Hihetetlen... Hogy a fenébe lehet valaki ennyire ártatlan, hogy még így is elszólja magát? Ez Jimin legnagyobb bűne, hogy képtelen csendben maradni és kifecsegni a legjelentéktelenebb dolgot is. Mi lesz, ha kettesben marad SeokJinnel és csak úgy elmondja neki az egészet? Én akarom intézni a szakítást, külső hatások nélkül, nyugodtan, de ha Jimin csak így elszólja magát... Csak a mai napot kell kihúzni és holnap...
- Ez titok volt... - sóhajtok hosszan.
- Ne már, hogy nekem ne mondhatjátok el. Én vagyok a legjobb titok tartó. Ezt se fogom tovább adni. Ígérem. Ezen kívül valami más? - néz ránk felváltva.
- Csak ennyi. - vágom rá szinte azonnal, mielőtt Jimin megszólalna. - De már ez is valami.
- Igaz. - bólint aprót. - Ha csak köztetek nem történt valami. - pillant felváltva ránk. Azonnal Jiminre nézek, aki bűntudatosan simít végig a tarkóján. Nem tudom elhinni... Hogy akadályozzam meg, hogy elszólja magát, ha ő sokkal hamarabb kitálal valakinek? - Este felhívott Jimin és hát...
- Nem tudom elhinni... - sóhajtok hosszan. - SeokJint is felhívtad?
- Nem... Muszáj volt valakinek elmondanom és... Sajnálom... - hajtja le a bűntudatosan a fejét.
- És mikor mondod el SeokJinnek? - néz a szemembe JeongGuk, de idpm sincs válaszolni, mert a vérem is megfagy másodpercek töredéke alatt. A vállamra nehezedik valaki, és kicsit megugrok.
- Mit kellene nekem elmondani? - azonnal felismerem a barátom hangját, aki szorosan fon a karjai közé és húz magához. Lágyan csókol a nyakamba, ami miatt azonnal kiráz a hideg és megremegek. Bűntudatosan pillantok Jiminre, aki egy darabig figyel minket, majd elnéz rólunk. Ezek az érzések, amik most bennem kavarognak, annyira furcsák... SeokJin barátnője vagyok, de hiába csókolgat, ha rosszul érzem magam Jimin miatt. Azok az ártatlan pillantások, amik a mosolygós szeméből csillannak meg, annyira fáj.
- Ja... csak arról volt szó, hogy... el kellene mondanom neked mi történt tegnap este a suliban. - pillantok a barátomra, aki lassan enged el és lép mellém, majd átkarol. - Hallottunk ezt azt, de... semmi érdekeset. Csak pár pletykát, de tudom, hogy téged azok annyira nem szoktak érdekelni.
- Igaz... Akkor csak más magán életébe ástátok bele magatokat, ezzel a kis akcióval, aminek semmi értelme nem volt? - sóhajt hosszan. - Le kellene állnod ezzel az egész kémkedéssel. Nem véletlenül vannak erre szakosodott emberek, akik mellesleg azt mondták, hogy semmi nem történt. Miért kell neked erősködnöd?
- Jó... Ez volt az utolsó. - sóhajtok hosszan. - Csak tudod ami történt...
- Az egy drogozott lány hülye képzelgése volt. Ennyi az egész. Nem kell túl gondolni, EunJin. Megértem, hogy jó fej akarsz lenni, de ne vidd már ennyire túlzásba. Majd a rendőrség intézkedik, ha tényleg több van mögötte, mint egy szűz kislány képzelgése, hogy foglalkozz vele.
- Ezt most fejezd be. - fordulok azonnal szembe vele és messzebb lököm magamtól. - Nincs jogod így beszélni róla! - emelem meg a hangom. - Te nem ismered őt, nem tudod mi történt és még ezek mellett így beszélsz róla? Hogy lehetsz ilyen szemét?
- Csak úgy nézem a dolgokat, ahogy a legtisztábbak és valljuk be: ez a megerőszakolós történet elég bizarr. Te lehet mindent elhiszel egy ilyen kislánynak, de nekem ennél több eszem van.
Teljesen ledöbbenek és megszólalni se tudok. Jó darabig meredten állok előtte, majd nagyot nyelek és kicsit bólintok. Jól vettem ki a szavaiból, hogy enyhén lehülyézett? Most már elért a kapcsolatunk arra a szintre, hogy így beszél velem? Esküszöm, hogy ha tovább kell hallgatnom amiket mond itt helyben szakítok vele és még a szombatot se várom meg, ahol ketten lennénk.
- Jól van... Rendben. Én csökött agyú nem tudja "normális" felnőtt módjára látni a helyzetet, csak te vagy rá képes. - fújtatok idegesen és elindulok a lépcső irányába, de mielőtt megindulnék felfelé vissza fordulok. - De tudod mit Kim SeokJin? Baszd meg magad, ha már a magam fajta szűz csajokat nem tudod. - trappolok fel a lépcsőn visszafogva a dühömet.

Jimin szemszögéből:

Az ajkamra harapva nézek utána és figyelem, ahogy fürge léptekkel eltűnik az első emeleten. Azonnal rám pillant SeokJin, én pedig csak fél perc szemezés után engedem ki a fogaim közül az ajkaimat, amiket szaporán nyalok meg, majd a pulóverem ujjával törlöm meg. Jól láthatóan önti el őt is a düh és szapora léptekkel hagy minket ott. Szerencsére pont az ellenkező kijáratot célozza meg, mint amerre EunJin ment, így hosszan sóhajtok.
- Ideje lenne már a szakításnak. - jegyzi meg JeongGuk, mire én azonnal rá nézek. - Nem tudom elhinni, hogy holnap végre kidobja.
- JungKook... Halkabban, kérlek. Nem örülnék, ha... megtudná, hogy miattam. - pillantok körbe és közelebb lépek hozzá. - Kérlek. Nem akarok megint a suli leggyűlöltebb embere lenni. Ha kiderül... az egész iskola gyűlölni fog. SeokJin népszerű és...
- És? Faszom bele. - von vállat. - Valaki próbáljon beléd kötni. nyilvánosan verem ki a fogait. Az egyetlen, aki szemét dolgot követett el, az a drága focista. A te ötleteiddel és érzéseiddel akarta ágyba rángatni EunJint az a... Ne tudd meg milyen dühös vagyok... Én is... de ilyet soha nem tennék.
- Tudom, de...
- Semmi de. Fogd fel. Megérdemled, hogy melletted legyen. És ha kell én fogom az emberek tájékoztatni arról, hogy mennyire szereted EunJint.
- Mi van? - áll meg mellettünk TaeHyung. - Jól hallottam? Azt mondtad szereti EunJint?
- Nem! - szólok rá hangosan. - Fogd be! Semmi ilyenről szó se volt. - már csak ő hiányzott... aki képtelen lakatot tenni a hatalmas szájára. - TaeHyung, semmi ilyenről nem esett szó.
- Ahha... Hallottam. - kuncog fel és a büféből hozott kajáját kezdi enni. - Ezt ő is tudja?
- Nem tárgyalok tovább. - indulok felfelé, annak ellenére, hogy Tae továbbra is bombáz a hülye kérdéseivel és a hangos hisztijével. Nem állok meg, még a másodikra nem érek, ahol történelmünk lesz. A terem helyett azonban a vécét célzom meg, hogy megmoshassam az arcom és kicsit felfrissülhessek. Amint belépek az ajtón pár fiatalabb srácba botlok, akik kifelé igyekeznek, így engem fellökve hagynak egyedül a mellékhelységben. Legalább kicsit kikapcsolhatok és egyedül lehetek, ami most... egész jól esik. Az egyik vécé fülkébe megyek és magamra zárom az ajtót. Mély levegőt veszek magamon és ledobom a táskám, majd az övemet kiengedve és szét bontva a nadrágomat enyhítek magamon. Annyira izgatott vagyok, hogy az nem igaz. Talán... tényleg sikerülhet ez az egész vele... nem csak álom volt? Annak tűnik bármit is teszek, mintha a tegnap este meg se történt volna. Egész este az járt a fejembe, hogy csókoljuk egymást és... nem akar elengedni, az hogy ott simogat, ahol ér... és ahogy a merevedésem ellenére is magához húzott...
Fülig pirulok a gondolattól és lassan csomagolom vissza magam, majd mielőtt lehúzhatnám a vécét hangokat hallok meg kintről. Jéggé dermedek az ismerős sírást hallva és meg se merek mozdulni. Ez a hang... ő volt tegnap este a szertárban a tanárral. Ebben teljesen biztos vagyok. Mit kellene most tennem? Rá kellene rontanom és... Azt nem tehetem. Biztos elmenekülne előlem és a folyosó ilyenkor tele van óra előtt, könnyen elveszteném.
A gondolat menetembe a becsengő vág közbe és a mozdulatlanságom azonnal megtörik. Reflex szerűen lendül a kezem a lehúzó karig, amire könnyen teszem rá az ujjaimat. Nagyot nyelek és bátorkodva húzom le a vécét, majd vissza kapva a hátamra a táskát, hagyom el a fülkét, de legnagyobb meglepetésemre a fiú kint áll a csapok előtt, lehajtott fejjel. Lassan lépek mellé és kezdem mosni a kezeimet. Próbálom megnézni az arcát és felismerni, de hiába; a haja eltakarja az arcát. A kezem tisztára mosása után kerülöm meg, hogy megszáríthassam a kezem, de erről az oldalról se tudom megnézni őt.
Villám gyors léptekkel kerül ki és trappol ki a vécéből, én pedig mindent félre dobva indulok utána. Már szinte utol is érném a lépcső fordulóban, ha a nevem hallatára nem fordulnék hátra. Teljesen megfeledkezek a követett fiúról, mikor meglátom a lány vécéből kilépő EunJint. Magamtól indulnak meg felé a lábaim és állok meg előtt, de még a lépcső felé pillantok, azonban már hűlt helye a srácnak.
- Mit csinálsz kint? - szólal meg, mire azonnal vissza fordulok felé. - Már vagy két perce becsöngettek és te kint vagy.
- Én csak... Vécén voltam. - válaszolok és kicsit lehajtom a fejem.
- És miért igyekeztél a lépcső felé? Itt lesz óránk. - kuncog fel és mintha természetes lenne az arcomra simít. Annyira jól esik az érintése, hogy szinte perzseli a bőröm, még is annyira lágy. - Jimin...
- Csak eszembe jutott valami, ennyi az egész. - nyelek picit és nehezen sikerül tartanom a szemkontaktust. - A srác... olyan volt mint... a hangja...
- Mi? - döbben le jól láthatóan és pillant a lépcső irányában. - Mint? Jimin...utána kell mennünk. - indulna el, ha nem sikerülne elkapnom a kezét és megfékeznem. Dühösen pillant vissza rám és fújtat, majd ránt a kezén. - Gyerünk.
- Nem. Hiába. Nem biztos, hogy ő volt és amúgy is. Óránk van. Nem késhetünk azért mert azt hittem ő az. Fontos Kiyo, de... mi is fontosak vagyunk. Amúgy meg. Ha ő az mit mondunk neki? Nem támadhatjuk le csak úgy. - mondom, majd félre pillantva megköszörülöm a torkom, hogy halkabban tudjam folytatni. - Nem lehettünk volna tegnap itt, szóval... mi is szabályt szegtünk, amiért ki is csaphatnak minket. Ezt nem játszhatjuk el az egyetem előtt.
- Tudom... Tudom jól. - hajtja le a fejét és mély levegőt vesz. - Nem keverhetlek bele téged se. Sok múlik ezeken a napokon, heteken. Ideje lenne vissza mennünk. - kezd a kezemnél fogva húzni a terem irányába.
- Várj. EunJin. - szólalok meg és kicsit vissza húzom, mire ő azonnal felém fordul. - Kérhetek valamit...? - habozás nélkül bólint, majd érdeklődve figyel. - Meg... Megcsókolsz...?
- Itt? - kuncog fel és közvetlen elém lép. - És ha valaki meglát minket?
- Nincs itt senki és... amúgy is... Holnaptól csak az enyém vagy, nem igaz?
A mosolya még szélesebb lesz és bátran csókol az ajkamra, ami én azonnal édes játékkal kezdem birtokba venni, akárcsak ő az enyém. Élvezem, hogy falja az ajkam, én pedig az övét, aminek édes, gyümölcs íze van, de nem csak erről van szó. Enyhe keserűség is keveredik a csókunkban, ami csak megborzongtak, mi több teljesen kiráz tőle a hideg. Legszívesebben elengedném azokat az édes ajkakat, ha mágnesszerűen nem tapadnék hozzá. Ez a keserűség... a hazugság és a bűn. Bűnös vagyok, de annyira jó, még akkor is, ha közben belülről tép szét. Én végig tiszta lapokkal játszottam, magamra vállalva az ártatlan szerepét, de most... én vagyok az, aki a sorsát irányítja, legyen az akármennyire is mocskos.
- Hát ti meg? - irritáló, mázos hang csendül fel mellőlünk nem sokkal. Emiatt pedig hirtelen szakad meg a csókunk és pillantunk a pár lépésre tőlünk álló srácra. - Ha ezt SeokJin megtudja...
- JiHoon...