37. Fejezet: Érezni akarom...

EunJin szemszögéből:

Közeledve a csütörtökhöz a szívem egyre hevesebben vert, szinte a torkomban éreztem és érzem verni. Fogalmam sincs mi miatt izgulok ennyire; Jimin vagy amiatt, hogy esetleg találunk valamit, vagy valakit. Félek, hogy kivel fogunk találkozni este. Igen... fel se tudom fogni, hogy pár óra múlva már az iskolában leszünk, ketten... Jiminnel. Mély levegő vételekkel próbálom nyugtázni a helyzetem és az idegességem, ami egyre jobban marcangol belülről. Rettegek az estétől. Még soha nem voltam sötétben a suliban, ilyenkor csak a klubbok szoktak ott lenni, esetleg egy két tanár, de csütörtökön az egész épületben csak Kiyo klubbja van jelen, mert a tornászok és az úszok be se tehetik a lábukat az épületbe. Lehet érdemes lenne ott is szétnézni, de már elkértem a többiektől a jelenlévők listáját, és senki nem hiányzott aznap, csak egy ember, aki egész héten be se jött a suliba. Bár ez semmit nem jelent, legalább is KunJae szerint. Fél óra múlva elkezdődnek a külön órák, így a terem meg fog telni kockákkal, nekem pedig lassan mennem kell Jiminért, aki önkéntesen vállalta, hogy... megvéd. Nincs szükségem arra, hogy bárki is megvédjen, mert magamat is képes vagyok, de ha szeretne velem jönni... nem tudok neki nemet mondani...
Az oktalan aggódásom és a telefonom görgetése a közösségi oldalon teljesen elüti az időt, mire észbe kapok ideje elindulnom, így felpattanok az ágyamról és sötét ruhadarabokat veszek fel; fekete hosszú ujjú pólót és szűk farmert. Lesietve a lépcsőn a telefonommal a, cipő felvétel után pattanok is be a kocsiba és egyenesen Jiminnhez megpróbálom elérni telefonon, hogy lassan ott vagyok érte, de nem veszi fel, ezért a harmadik próbálkozás után leteszek róla. Sietősen parkolok le a ház előtt, majd kiszállva a bejárati ajtót veszem célba, amin anyukája könnyen beenged és felküld a fia szobájába. A lapos talpú bakancsomnak köszönhetően könnyen szedem felfelé a lépcső fokokat. Bekopogok, majd lassan, zihálva nyitok be és a földön ülve látom meg Jimin, aki halkan sírdogál és a tőle nem messze fekvő macskát bámulja. Kettőjük között pedig egy kis edény pihen, ami Maxie etető tányérja és tele van pakolva puha, szaftos étellel.
- Jimin? Mi a baj? - lépek beljebb és ő azonnal megtörli a szemeit, majd megrázza a fejét. - Na. - térdelek le közvetlen mellé.
- Nem eszik. Napok óta egy falatot sem... - motyogja és a macskát figyeli, aki lassan nyitogatja a szemét. - És fáradt... Teljesen nyomott, pedig egy hónapos múlt, EunJin...
- Jól van. Biztos csak rossz a pocakja. - huppanok le a földre. - El kellene vinned orvoshoz. Ő biztosan tudja mi baja van.
- Tudom, de...  mi van, ha súlyos? - szív az orrán. Az arcára pillantok, ami könnyel áztatott és vörös, kissé puffadt. - Nem akarom, hogy baja legyen.
- Nem lesz semmi baj. - simítok végig a hátára a sírása megelőzésére, majd a kajába nyúlok és az ujjamra véve egy kicsit, a ragacsos és büdös - valószínűleg csirkés - kajából mászok közelebb a kis jószághoz, aki a levegőbe szaglászva kezdi a fejét a kezem irányába nyújtani. - Ez nagyobb darabos annál, mint amit a múltkor láttam a tányérjába.
- Anya szerint nagyobbat kellene most már ennie, hogy átszokhasson a szárazra. - dörmögi az orra alatt a barátom, aki a könnyeivel küszködik.
- Nem túl fiatal még? Nem rég kezdtél neki a másik fajtából adni neki. - nyomom szét az ujjammal a kaját. - Na... Maxie. Nagyon finom. - tartom a szájához és meglepetésemre nyalogatni kezdi az ételt az érdes nyelvével. - Jimin! Eszik! - pillantok hátra a barátomra, aki teljesen ledöbbenve figyel minket.
- Túl nagyok lehettek neki és újféle. - kezdi egy műanyag villával szétnyomogatni a tányérban lévő adagot.
Megvárom még tisztára nyalja az ujjaimat, majd óvatosan megfogva teszem a tányérja mellé, amiből azonnal enni kezd miután Jimin elemeli tőle a villát. Mosolyogva figyeljük a kis állatkát, ahogy szépen, lassan tünteti el az ételt a tányérból, majd a fenekére ülve kezd nyalakodásba. Egy mély és megkönnyebbült sóhaj szalad útjára Jimine szájából és a hajába túr az ép kezével. Jól láthatóan lélegzik fel és könnyebbül meg, ami örömmel tölt el. Rossz szomorúan látni. A mosolya miatt lassan simogatom meg a hátát, majd kicsit megveregetem mielőtt felállnék.
- Azért vidd el és nézesd meg az orvossal. - segítem fel a földről a szőkeséget, aki halványan mosolyogva bólint.
- Köszönöm, hogy segítettél... ő, nagyon sokat jelent nekem. - pillant le a kis jószágra. A szemében ez a csillogás... Nem sok dologra láttam még így nézni. Gondoskodó és odafigyelő. Annyira édes...
- Ugyan, de... ideje lenne mennünk. - lépek tőle hátrébb és az ajtó felé fordulok. - Mehetünk?
- Igen. Pillanat. - kezd valamit veszett módra keresni, így hátra fordulok és figyelem, ahogy az egész szobát teljesen feltúrja. - Ahh... A telefonom...
- Le vagy némítva. Próbáltalak hívni, de hiába. Nem hagytad lent a táskádban? Szokásod, hogy tesin oda teszed be.
Azonnal elsiet mellettem én pedig egy utolsó pillantást vetve Maxre és megyek is utána. Mire leérek a telefonjával a kezében áll a nyitott ajtóban, az arcán egy diadal íves mosollyal, ahogy a telefont lengeti akár  valamilyen győzelmi zászlót. Egy kedves fejrázással reagálom le, majd kivonulunk a kocsihoz. Annyira hihetetlen, hogy már délután öt órakor ennyire sötét legyen. Talán pont ezt nem szeretem a télben... Az idő is csak hűl. Aigo...
- A suli parkolójában parkolunk le? - érdeklődik Jimin, amint beülünk a kocsiba és elindulunk.
- Előtte lévő utcára gondoltam. Onnan fel tudunk sétálni.
A válaszomra néma bólintással felel és ez a csend egész út alatt fent áll kettőnk között. Hogyan kellene bele kezdenem? Csak hozzam fel az estét és a csókot? Mit kellene csinálnom? Nagyon egyikünk se mer ezzel kapcsolatban egy szót se szólni. Személy szerint én nem találom kínosnak. Ittas volt... Minden amit ott mondott és tett igaz, őszinte volt, ami csak még nagyobb fájdalmat okozz a lelkemben. Hogy a fenében nem léptem akkor? Ha nem kattogtam volna a drága barátnőmön és az új pasiján, vagy azon, hogy mennyire tehetetlenül érzem magam és kényelmetlenül a jelenlegi kapcsolatomban, akkor talán tehettem volna valamit én is. Egymásnak eshettünk volna a teraszon, sőt. Eltűnhettünk volna onnan az autómba, ami sosincs zárva és... Elszúrtam.
Hamar megérkezünk és a suli előtti utcában húzódok le, majd megállítom a kocsit és kiszállunk. Az első mióta használom az autót, hogy beriasztom és ezután indulunk csak felfelé a sulihoz, ahol egy -két autó parkol és csak a folyosón lévő lámpák világítanak. Elég ijesztő így látni az iskolát, mert nem nagyon vagyunk hozzá szokva. A nagy előadói hatalmas ablakai sötétek, és csak az udvari világítás, valamint a sport épület fényei verődnek vissza róluk. Halk léptekkel közelítjük meg a bejáratót, ahol szerencsénkre nincs ott a portás, illetve a takarító, aki egy és ugyan az a személy.
- Nincs itt a kocsi. - jegyzi meg suttogva Jimin. - A földszinten lehet. A harmadik emelet ilyenkor még nincs kitakarítva, csak a klub zárása után megy fel. - indul meg lassan a lépcső felé én pedig azonnal követem és még időben sikerül fellépnem a lépcsőre és eltűnnöm, mert meghallom a kerekek csikorgó hangját. Gyors léptekkel érünk fel legfelső szintre, ahol megállunk mielőtt tovább mennénk.
- Ha elkapnak minket tuti ki leszünk csapva. - fújtatok halkan és a lépcső aljára pillantok. - Csak kilenc után megy haza a portás és két ablak van nyitva. A földszinti szélső vécé, ami a parkolóra néz, vagy a biokert ablaka.
- Alaposan utána jártál a dolgoknak. - kuncog fel halkan. Indulunk meg óvatosan a kivilágított folyóson az ajtó felé, amivel a másik oldalra lyukadunk ki ahol az osztálytermeink vannak, valamint az informatika terem.
- Muszáj volt... - suttogom és magunk után halkan zárom be az ajtót. A lépteink még jobban elcsendesednek, ahogy a folyosó sarkához érve a nyitott ajtót pillantjuk meg. Ez kisebb megkönnyebbüléssel tölt el. - A másik oldalon várj meg... - suttogom és elő veszem a telefonom, Kiyo elmondta, hogy összesen nyolcan vannak a klubban és a tanári felőli, valamint a saját gépüket szokták használni, de mivel egy hálózaton mozognak, így bármelyik másik gépről ellehet érni az ottaniakat.
Együtt közelítjük meg az ajtót, azonban Jimin tovább lopakodik én pedig guggolva settenkedek be az utolsó sor gép mögé, amik szerencsére még be vannak kapcsolva. Nem vagyok hacker, de szerencsére Kiyo mindent felírt, amivel eltudom érni a többi gépet. Letérdelve a gép elé írom be a rendszergazdai kódot és azonnal meglátom a többi gépet, amikben egyesével kezdek keresgélni. Mind a nyolcan itt vannak, szóval szerencsémre senkit se hagyhatok ki. Legalább tíz percembe telik, hogy mindenen végig szaladjak, de információ helyett, csak nagy mennyiségű pornó és anime, játék fájlok tárulnak a szemem elé, esetleg egy két más tartalom, de semmi érdekes. Nem tudom elhinni, hogy még az előzményükben sincsen semmi. Kizárható a klub. De akkor kik voltak? Senki más nincs rajtuk kívül ilyenkor itt, csak a takarító nő, aki biztos nem tenne ilyet. A tornateremben lévők közül senki nem hagyta el a csarnokot. Külsős volt, aki ugyan így szökött be? Kezd az egész egyre bonyolultabbá és reménytelenebbé válni, aminek kicsit se örülök. Úgy tűnik ez az ügy lezáratlan marad és a mocskos disznó vagy disznók megússzák.
Amint bezárom a programokat halkan lopakodok ki és kiegyenesedve indulok meg Jimin felé, aki lassan lépked felém, de én csak megrázom a fejem. Indulnánk is tovább, amikor meghalljuk az ajtó nyitódását, amin mi nem rég jöttünk be. Elkapva Jimin épp kezét rántom be a terem melletti szertárba és bezáróm az ajtót. Halkan lihegve a sötétben támaszkodok a két tenyeremmel az ajtóra és kezdek hallgatózni. Először lépteket hallok meg, majd tompa hangokat és mire észbe kapok a lépések megduplázódtak.
- Menjünk be ide... - üti meg a fülem az ismerős hang, de mielőtt felfoghatnám Jimin elkapja a karom és a szekrények mögé ránt be egy szűk helyre. Időm sincs pontosan felmérni a helyzetet, mert közvetlen közel feszül meg előttem a teste, az ajkai pedig szét nyílnak ahogy egyre jobban kezdi a szemünk megszokni a sötétet. Nehezen sikerül elkalandoznia a szememnek le a fedetlen nyakára majd onnan vissza felfelé a szemeibe, amik engem figyelnek. Annyira rég voltam hozzá ennyire közel. Nem csoda, hogy az egész óráknak tűnnek azok a rövid másodpercek, mert az ajtó kinyitódik és valakik berobognak rajta. Teljesen megfeszülünk egymás közelében, még a zihálásomon ő segít és vastag ujjaival az ajkamra simít, majd a tenyere nehezedik rá a számra. Fogalmam sincs mi vált belőlem ki ilyen forró érzést, szinte megsülök és hevesen ver a szívem. A szituáció, hogy valakik elől rejtőzködünk, főleg így...
- Elment az eszed? - csendül fel az ismerős hang, amire kénytelen vagyok elpillantani a szemeiből oldalra, remélve, hogy látok valamit, de nem. - Köptél?
- N-Nem... - dadogja a fiatalabb fiú. Valószínűleg egy diák lehet az. A hangja gyenge és bátortalan, kicsit Jiminére emlékeztet az első napról. - Senkinek nem mondtam semmit...
- A rendőrök mégis tovább nyomoznak. Tudod mit jelent ez, vagy a hülye fejed ezt is elfelejtette? - ez a hangsúly, beszéd stílus... Annyira ismerős...
- Esküszöm, hogy én nem tettem semmit... Senkinek nem szóltam és mondani se mondtam semmit...
- Ajánlom is, mert a te kezed is benne volt a dologban. Te keverted ki azt a sütit és a figyelmeztetésem után se azt tetted bele amit kellett volna. Hányszor elmondtam hogy eszedbe ne jusson Ecstasyt használni! - a mondat végén egy hatalmas pofon hangja zárja a szavakat, amire egyszerre rezzenünk meg Jiminnel. A légzésem meggyorsul a szavakat hallva, így szerencsém van, hogy a barátom befogja a szám. Egyértelműen Kiyoról beszélnek, ehhez tagadás se fér. - Nem gondoltam, hogy ennyire idióta vagy...
- Sajnálom tanár úr... - a fiú hangja még jobban megtörik az ütést követően, szinte sírni kezd, amit a "tanár" gúnyos nevetéssel reagál le.
- Ha bármi történne teszek róla, hogy az egész balhét te vidd el... Remélem értetted... Én nem fogok a te gyerekes hibád miatt a börtönbe menni...
Az ajtó nyitódik és fény szökik be rajta, ami megvilágítja Jimin arcát. Remegő ajkakkal figyel és egy pillanatra se néz el rólam. A tekintete, pont olyan mint mikor a macskáját nézte... Engem is félt, meg akar védeni.
A mély sötét szemei megcsillannak, de csupán pár másodpercre még az ajtó újra bezáródik. Egyikünk se mozdul meg és talán jól is tesszük, mert a bent maradt fiú sírni kezd. Hangosan törnek elő belőle a könnyek, de mielőtt átfutna az agyamon, hogy ő most itt fog akár órákig is zokogni távozik az ajtót becsapva maga után. Lehunyom a szemem és forró sóhajt engedek Jimin tenyerébe, ami lassan távolodik el a számtól, így azt kénytelen vagyok körbe nyalni, nehogy kiszáradjon az izgalomtól.
- Izzad a... tenyered... - jegyzem meg megtörve a csendet, ami a szemezésünknek add helyet.
- Tudom...
A lágy suttogását hallva a forróság ellenére újra kiráz a hideg, akárcsak az előbb. Talán pont egyszerre nyelünk az izgalomtól, próbálva nyugtázni a helyzetet, de mielőtt bármelyikünk is léphetne, hogy beszélni kezdjünk az ajkunk össze ér az ő kezdeményezése jóvoltából. Akárcsak a bulin, csak most alkohol nélkül csattan el a csókja, ami már nem csak valami szájra puszi. Nincs időm túl agyalni a dolgokat, mivel az ajkam magától csókol vissza és végre élvezem a vastag ajkakat, amik az enyémekkel lendülnek táncba. Soha nem esedeztem senki csókja után, de ő... szent ég. Akartam, napok óta akartam, hogy így egymásnak essünk és most végre én is viszonyozhatom amit ő elkezdett részegen.
Kénytelen vagyok a kezeimmel végig simítani a mellkasán, majd bátorkodva a nyakába karolni, hogy közelebb tudhassam magamhoz és megakadályozzam a csók végét. Bele megy a játékba és az épp kezével ölel magához, így hamar válik tágassá a kis rés amiben elbújtunk. A köztünk lévő távolságot csupán a ruháink töltik ki, ami minden mozdulat után, csak egyre kényelmetlenebbé válik. Soha nem élveztem még ennyire egy csókot se mint ezt. Nem vad... még szenvedélyesnek se mondanám, csak őszinte és igaz. Olyan rég... olyan régóta akarom érezni az ízét... Soha nem akarom, hogy megszakadjon, ebből kifolyólag sóhajtok az ajkai közé levegőhiány miatt, majd követi a példám és két csók között kapkod levegőért.

Jimin szemszögéből:

Erősen tartom magamhoz közel és folyamatosan mozgatom az ajkaimat az öveivel együtt szorgosan követve JungKook utasításait amikkel a napokban lepett el. Nem gondoltam volna, hogy használni fogom... Főleg nem ma. Sokkal jobb mint a puszi. Nedves és meleg. Legszívesebben mind két kezemmel szorosan ölelném magamhoz, hogy most ne váljunk szét, de fránya gipsz nem engedi. Mindenem remeg az érintésétől, ami a fejemet éri. Ujjai a hajamba túrnak össze borzolva azt, mi több kicsit megtépve. Felforr a vérem, izgalomba jövök és kifordulok vele a szűk helyről, majd az első dolognak nyomom neki a hátát, ami az utunkba kerül. A tettem egy erőteljes sóhajjal nyugtázza, ami bennem csak még intenzívebb érzelmeket kelt. Soha nem éreztem még csak ehhez foghatót se... Amikor először táncoltunk JeongGuk buliján, akkor éreztem hasonlót, de az... ennek a nyomába se ért, pedig az is teljesen kikészített.
- Eunei... - suttogom elválva az ajkaitól, azonban tisztán érzem a forró zihálását az ajkamon.
- Túl hirtelen történt... - motyogja vissza halkan, de mielőtt bármit is mondhatnék az ajkai az enyémre tapadnak és az összes ujjával a hajamba markol. Képtelen vagyok vissza fogni magam és halk nyögést engedek ki. Az ajkai elmosolyodnak és én se bírom tovább. Ajkai közé kuncogok, még ő fordul velem és hátrál egészen egy tárgyig, amibe beleütközünk, de mielőtt megszólalhatnék elenged és lökve magán felül valamire én pedig mint egy jól idomított kutya lépek a lábai közé és csókolom tovább. Alig pár centivel lett magasabb, így pedig bármiféle nehézség nélkül képes vagyok tovább falni az ajkait. Nem is foglalkozva semmivel se, simulok hozzá újra amint a kezei bejárják a hátam, majd a pólómba markol. Könnyedén préselődök hozzá, azonban mire észbe kapok egyszerre hajolunk távolabb és pillantunk le magunkra. Hatalmas zavar lesz úrrá rajtam és lépnék távolabb tőle, hogy hátat fordítsak neki a merevedésemmel együtt, ami... szent ég...
- Nem menekülsz... - suttogja miközben erősen markolja az anyagot rajtam. Sokkal nagyobb lesz a szorongás rajtam a szavait hallva, mintha egy préda lennék, amit ő elkapott. - De... úgy érzem a gúny neved nem illik rád...
- Zavarba hozol... - szólalok meg magas hangon. Soha nem éreztem még ennyire szemtelennek és rossznak mint most. Nem csak én gondoltam úgy a dolgokat ahogy...
- Nem én nyomtam neked a férfiasságom... - kuncog fel halkan, amire én se tudok máshogy reagálni. Elvörösödve engedek ki egy kínos nevetést. - Örülök, hogy tetszem...
- Nem is kicsit... - mondom ki titkolni való nélkül. Már úgy is lelepleztem magam. Túlságosan nyíltak a szándékaim ahhoz, hogy titkolózzak előtte, miért is tenném? Őszinte akarok vele lenni, akarom, hogy megbízzon bennem, ha már másban eddig soha nem tudott. A mosolyát akarom látni, amiket én kapok tőle. - Mutasd meg te is...
- Eddig nem volt világos...? - csókolja meg az ajkaimat röviden, de én automatikusan hunyom le a szemeimet. - Még most se...? - a suttogása hideg zuhanyként ér és azonnal hozzá simulok, amibe a kis kezei is bele játszanak. Mágnesként vonz közel magához a kis akciónk pedig pedig tovább folytatódik. - Meg kellene beszélnünk... - suttogja.
- Már megtörtént... Túl is tárgyaltuk... 

36. Fejezet: Rendőrségi igazolás

Jimin szemszögéből:

Halk lihegések közt meredten figyelek magam elé, az előttem dolgozó JeongGukot nézve, ahogy a karjai folyamatosan, minden mozdulatnál megfeszülnek, az erei pedig kidagadnak. Erősen markolja a kezei alatt lévő fémrudat és levegőért zihál. Elképedve figyelem, hogy már hanyadszor húzza fel magát, majd szépen engedi le. Már lassan több mint egy órája folyamatosan edzünk és ő még mindig bírja, igaz már egyre jobban folyik róla a víz és nehezebben megy neki, de kitart. Fogalmam sincs mikor ugrik le és töri meg az ujjait, majd nyújt a karján és fordul felém. Felrántja a szemöldökét és a hajába túr.

- Hát te? - kérdezi lihegve. - Mióta ücsörögsz ott? Kész van a nyolcvan felülés? - áll meg felettem, mire én mély levegőt veszek és vállat vonok. Igen... Nyolcvan kellett volna, de nem megy. Nem az, hogy nincs erőm, csak lusta vagyok. - Basszus Jimin... Ne csináld már. A kezed miatt így is kiesik a húzódzkodás, fekvő és a súly emelés és te még ennyit se tudsz megtenni?

- Már egy órája edzünk, JungKook... Ma már futottam és bicikliztem. Nem elég? - nyújtom ki a lábaimat és rá dőlök.

- Nem. Alakulnak az izmaid és muszáj folyton rá edzeni, szóval gyerünk. - térdel le elém. - Majd én számolom. Kilencven.

- Eddig még nyolcvan volt. - fekszem hanyatt és felhúzom a térdeimet. - Ne változtass...

- Hisztizel felmegy százra és már nem azért, de simán mennie kell. - térdel rá a lábaimra én pedig elkezdem a felüléseket. Folyamatosan csinálom, még ő a térdemen tartja a kezeit. - Mellesleg. Beszéltem reggel EunJinnel. - ezt hallva ülésben maradok és nagy szemekkel figyelek rá. - De... Nem arról amiről a múltkor. Ő keresett, mert van valami a csajnak az ügyében, aki majdnem lelőtte magát. Szóba se nagyon kerültél, csak megkérdezte, hogy rendben vagy-e. A múltkori után... Szerintem nem nagyon tudja mit kellene neked mondania. 

- Elrontottam...? 

- Mi? Dehogy! Ne hülyéskedj Jimin. Ideje volt már... De... beszélnetek kellene, mert ez már nekem sok. SeokJin egy paraszt és ideje lenne, ha a sarkadra állnál végre. 

- Jó... oké... és elmondanád miről beszéltetek? - fújtatok idegesen és folytatom amit elkezdtem. 

- Hülye magán nyomozásba akar fogni, csak sajnos én nem érek rá csütörtökönként, mivel valakinek korrepetálni kell azokból a tárgyakból, amiket ti nem tanítottátok. Szóval jövőhét csütörtökön ő bent akar maradni egyedül a suliba este.
- Ez őrültség... Kitalálta ma, hogy ő csak úgy bele kezd ebbe?
- Ennek már lassan több mint egy hete, de velem is csak tegnap közölte és már képtelenség lebeszélni róla, mert te is tudod milyen. Inkább azt vedd örültségnek, hogy nem keresitek egymást a buli óta. Az az igazán nagy őrültség.
- Jó! - ülök fel és kinyújtom a lábam. - Holnap úgy is látni fogjuk egymást. Kénytelen lesz velem beszélni és én is vele. Kellemetlen neki, mert még mindig járnak SeokJinnel... Pedig te beszéltél vele és ez se törte meg... - hajtom le a fejem. - Jin az én személyemben jár vele... Nem tudom elhinni, hogy...
- Na... Egy ideje vele se beszélt és ez jelent valamit. Sőt! Biztos mérges. Láttam, hogy milyen volt mikor elmondtam neki. - ül le velem szembe a fenekére. - Jimin... EunJin oda és vissza van érted.
- Vagy csak mérges, hogy csalódnia kellett egy olyan álom pasiban mint Jin, mert egy olyan szar tanácsolt neki mindent mint én. Csak ez lehet a baj és most még rá jött ez a magán nyomozásos hülyeség, amire... Elmehetnék vele. Beszélhetnénk és este csak ketten lennénk. Megtudnánk beszélni a dolgokat, igaz?
- Még szép! - nevet fel. - Jimin ez egy kurva jó ötlet. Ketten a sötétben... - mosolyog rám huncutul, mire én vállba lököm és felnevetek zavarba esve. - Most miért? Bármi megtörténhet. A pillanat hevében egymásnak estek és...
- Fejezd már be! - ütöm meg újra, majd eltakarom az arcom. Nagyot nyelek, ahogy az agyamon végig fut amit mond. Legszívesebben hideg zuhanyt vennék, hogy a rossz és mocskos gondolatok kimenjenek a fejemből.
- Ne az arcodat takargasd. A kis Jimin nyújtózkodni próbál. - csap rá a nadrágomra, amire én reflexből csapom össze a lábaimat és dühösen nézek rá.
- Ilyet többet meg ne merj próbálni. - csúszok hátrébb és lassan állok fel, miközben a kezemmel takarom magam. Idegesen fújtatok és mély levegőt veszek. - Fogok vele beszélni, ha nem is holnap, de csütörtökig biztosan. Nem akarom, hogy egyedül oda menjen, mert csak baja esne... Legalább én megtudom védeni, ha történik valami...

Kora reggel hamar össze készülök még arra is van időm, hogy játsszak Maxievel egy kicsit, aki már most szemmel láthatóan nőt, igaz nem sokat. Mire elkészülök már csörög is a telefonom, hogy JeongGuk és TaeHyung felvegyenek kocsival. Elköszönve nagyapától sietek ki az ajtón a kezemben a pulcsimmal és a táskámmal, majd hátra pattanok be a kocsiba. Hangosan és egyszerre köszöntenek a fiúk, majd el is indulunk a suli felé, a rádió hallgatása közben.
- Nem ugrunk be venni egy kávét a kisboltba? - kérdezi TaeHyung, aki azon ügyködik, hogy melegebbre vegye a fűtést.
- A suliban is van. - üti félre a barátja kezeit és azonnal feljebb vesz rajta egy kicsit. - Az nem elég jó?
- De... Jó, ha nem teszel egy kis kitérőt a kedvemért.
- Amúgy is késésben vagyunk. Eddig soha jöttetek értem ilyen későn. - veszem magamra a pulóverem, hogy ne kelljen kiszállás után magammal cipelni.
- TaeHyung hibája. - vágja rá a volán mögött ülő JeongGuk. - Nagyjából húsz percet ácsorogtam előttük és vártam, hogy elkészüljön.
- Elaludtam, jó? - fújtat idegesen, amin kénytelen vagyok felkuncogni, mire ő azonnal hátra fordul és a combomra csap. - Mi olyan vicces?
- Semmi. - rázom meg a fejem és a hajamba túrok. Furcsa és nevetséges, hogy ő milyen hisztit tud csapni, ha mi esetleg később érünk hozzá, hogy felvegyük. Múltkor is egész úton az ő hangját hallgattuk, ahogy mondja a magáért, mert mi nem vagyunk pontosak. Be kell vallanom... Kim TaeHyung egy más faj.
JeongGuknak köszönhetően hamar beérünk az iskolába és a szokáson helyen parkolunk le, majd együtt szállunk ki és szinte azonnal meghalljuk a focis fiúkat a pályáról. SeokJint kezdem a szemmel keresni és meg is találom, bár nem az edző cuccában, hanem farmerben és vastag pulcsiban. Ritkán rúg bele a labdába, de akkor is csak igazgatásképpen. Gondolom EunJint várja, ki mást?
A táskámat a vállamra kapva indulunk meg, de azonnal utánunk ordít, amint a suliba mennénk. Egyszerre fordulunk hátra és nézünk a felénk kocogó Jinre.  Fogalmam sincs mit kellene neki mondanom. Hazug és kétszínű...
- Sziasztok. - áll meg előttünk, de mielőtt vissza köszönhetnénk folytatja. - Nem tudtok valamit EunJinről? Általában minden reggel ugyan akkor jön, de ma... pár perc múlva csengetnek. Rég itt kellene lennie.
- Dolga van. - vágja rá szinte azonnal JeongGuk és keresztbe fűzi a karját. - Magadtól nem tudsz semmit se megoldani? Vagy mi van? Ehhez is Jimin adjon tanácsot?
- Na jó... - hajtja le a fejét és gúnyosan kuncog fel. - Még mindig itt vagytok leragadva? Tovább léphetnétek. Nem kényszerítettem ki belőle mit csináljak. - pillant rám egy gúnyos mosollyal az arcán, mire én csak lehajtom a fejem. - Gyerekesek vagytok. Ellehet szakadni ettől, mert kezdtek nagyon unalmasak lenni.
- Adok én neked unalmast, te szemét szar! - indulna meg a barátom SeokJin felé, aki hátrál egy lépést, de még időben emelem közéjük a kezem, amivel megállítom őt, így csak hosszan fújtat. - Jó...
- Amúgy is... Ezek csak hülye ötletek voltak, amik bejöttek. Semmi nem lenne máshogy, ha máshova viszem. Engem szeret.
- Még is én fogok vele csütörtökön bent maradni. - vágok vissza dühösen, de szinte azonnal meg is bánom amit mondtam, de már késő lenne vissza szívni.
- Mi? - döbben le. - Milyen bent maradás? EunJinnel?
- Mi megyünk. - kapja el a felkarom JeongGuk és határozottan ránt be maga után az iskola ajtaján hátrahagyva SeokJint, aki csak a hajába túr és hosszan fújtat. Hihetetlen, hogy képtelen vagyok befogni fél percre is a nagy szám...

EunJin szemszögéből:

Azt hiszem én vagyok az egyetlen a mai napon, aki képes a hosszú szünet után az első nap elkésni. Azonban szerencsére van okom a késésre, még akkor is, ha csak a második órára, kémiára érek be, ami már öt perce tart. Tegnap este bent voltam Kiyonál KunJae segítségével, aki utána nálunk vacsorázott. Először nem gondoltam, hogy ilyen rendes, de most már tudom. Minden információval ellát az ügyről még akkor is, ha nem lenne szabad valamint az ötletemet is támogatta, hogy jó lenne, ha csütörtök este bent maradnék a suliba és körbe néznék hátha találok valamit, vagy össze írjam aznap kik tartózkodnak az iskolában, hogy később ki tudja hallgatni az illetőket. Szeretném, ha mihamarabb megtalálnánk azt, aki ezt tette vele...
Sietős léptekkel célzom meg a földszinti nagy előadóit, hogy ne találkozzak senkivel se, aki számon kérhetne, hogy eddig hol voltam. A fekete magassarkú csizmám kopogását azonban nem tüntethetem el, így amint kopogás után benyitok a terembe már mindenki engem figyel. A tanári asztalra pillantok elsőként és egy teljesen ismeretlen arcot vélek felfedezni. Eddig egy harmincas években járó nő tartotta ezt az órát, aki nem régiben jelentette be, hogy babát vár, de nem szeretne minket itt hagyni, így az év végéig velünk lesz, de úgy tűnik ez nem így lesz.
- Bocsánat a késésért. - hajolok meg és azonnal sietek is a helyemre, ami Jimin mellett van a második sorban. Leülök mellé és csak fél pillanatra nézek rá, de azonnal beszélni támadna kedvem vele, hogy mindent átbeszéljünk, de jelenleg ez nem lehetséges.
- Gondoltam, hogy sikerül fognom a mai napon egy későt. - rázza meg a fejét. - Neved? - pillant rám a szintén nem túl idős férfi.
- Van igazolásom. - keresem elő a táskámból a kis papírt, amin még a helyi rendősrés pecsétje is rajta van. Megindulok kifelé, de még mielőtt oda adhatnám megállít.
- Orvosi?
- Nem. Ez...
- Vagy orvosi, vagy mond a neved. - fordít nekem hátat és vissza sétál az asztalához. - Ne húzzuk egymás idejét, szóval.
- Megnézné legalább? - lépek hozzá és felé nyújtom, amit ő tétovázva vesz el tőlem egy fáradt sóhaj kíséretében. Ez a fickó... Gyorsan futja ár, majd vissza is nyújtja.
- Szóval. Mi a neved? Sajnos, vagy nem sajnos, de nem ismerem a negyediket. Eddig szerencsémre csak a kisebb korosztályt taníthattam.
- Heo EunJin. - fújtatok idegesen és vissza sétálok a helyemre. Mit hisz? katonai kiképzőben vagyunk? Csak öt percet késtem és még igazolásom is van, erre ő így reagálja le a dolgokat? Ennyire egy szigorú.... Nyugalom... Kisebb gondom is nagyobb ennél.
- Tehát... - írja le a nevem egy kis cetlire, amit szépen a tanári noteszébe tesz. - Hol is tartottunk? Ja igen. Szóval, a nevem Lee HyunWoo. Az év következő részében én foglak titeket kémiára tanítani, és elnézve az eddig fél évi nagy jegyeteken hatalmas szükség van rá. Az én órámon nem fogtok hülye kisfilmeket nézni és értelmetlen előadásokat hallgatni. Minden órára készültök, mert minden alkalommal valaki szóban fog nekem felelni és, hogy még jobban fejlesszük a satnya tudásotokat írni is fogunk minden hétfőn, aki pedig gyenge, az péntekenként korrepetálásra fog járni hozzám.
Na jó... Ez az ember teljesen meg van bolondulva. Kinek lesz ideje mást tanulni, ami lényegesebb is lesz mint az ő hülyesége. Totálisan kattant és nagyon szigorú, nem értem eddig, hogy bírta a többi osztály... Már a megjelenése is borzalmas. A hátra kent és beállított haja, hozzá pedig az öltöny szerű öltözet. Nevetséges...
- És mi történt tanárnővel? - teszi fel a kérdést JiHoon, amire az egész osztály rá kapja a fejét.
- Mi a fene közöd lenne a tanárnőhöz? - kérdez vissza gúnyos hangsúllyal a tanár úr. - Túlságosan megrémült a pisztolyos incidenstől és szülési szabadságra ment. - háttal támaszkodik az asztalára, majd végig néz rajtunk. - Látom sok dolgom lesz veletek. A két jó madár ott hátul. Kim és Jeon nagyszájú duója tiszteljen meg minket, hogy az első sorba ülnek, hogy az idén ne kelljen pénzzel kettes érdemjegyet vásárolniuk az apjuk pénzén.
Teljesen ledöbbenek és csak JeongGukot figyelem, aki Taevel együtt idegesen fújtatva másznak ki a hátsó sorból és sétálnak lejjebb a lépcsőn, hogy elénk ülhessenek. nagy önuralom kell neki, hogy ne mondjon semmit se a tanárnak. Úgy érzem tudja, hogy ő nem fogja olyan lazán venni, ha bármit is mond mint a többi.
- Mivel nem akarunk lemaradni, így ma is meghallgatunk egy felelőt, de mivel rég nem volt kémia órátok én fogok feltenni ismétlődő kérdéseket. Kezdjük is a nap sztárvendégével, aki képtelen időben megjelenni egy órán. Lássuk, hogy a fejében is van e valami, nem csak a testében.
Hirtelen kap el az undor és a düh. Hogy mer ilyet mondani egy kamasz lánynak ez a pöcs?! Legszívesebben kiverném a hisztit és beolvasnék neki, de azzal az ő szavait igazolnám, amit végképp nem akarok. Határozottan állok fel és sétálok ki, majd megállok tőle pár méterre. Felé fordulva túrok a hajamba.
- Kezdjük valami egyszerűvel, amit egy nő se képes elhibázni. Mi a víz képlete?
- H2O... - adok választ a kérdésére, azonban a düh és a harag csak tovább cincál belülről. Legszívesebben arcon köpném és kisétálnék a teremből, de ahogy elnézem képes lenne kirúgatni is...
- Fantasztikus... - forgatja meg a szemeit. - Mi a bomlás?
- Olyan kémiai változás, amely során egy anyagból több lesz. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt.
- Szublimáció?
- Mikor egy szilárd anyagból légnemű lesz. Halmazállapot változás. - mosolyodok el kicsit gúnyosan, ahogy ő idegesen fújtat, hogy a könnyű kérdései nem érnek semmit. Egy - nulla EunJinnek a bunkó tanárral szemben.
- Utolsó kérdés. Mi a zöld rézrozsda?
- Patina. Most már leülhetek? - indulok meg a helyem felé, mire ő csak bólint. KO idióta.
Az óra további felében szintén csak arról hallhattunk, hogy ő mennyivel jobb bárkinél is, valamint mennyire agyatlanok és hülyék vagyunk. Természetesen nem ezekkel a szavakkal, mert hát azt még ő se tehetné meg, nem igaz? Felfrissülésként ér minket a kicsengő, amit hallva azonnal felállunk és villám sebességgel hagyjuk el a termet, hogy odakint mély levegőt vehessünk.
- Ez a hapsi egy kész örült! - ad hangot a sértődöttségének JeongGuk. - Pszichopata!
- Nem... csak egyszerűen egy szadista. Amiket mondott... beteges... - pillant a háta mögé Jimin, hogy a tanár véletlenül se hallja meg, mert akkor biztos pénteki tanulószobára fogná, vagy felrángatná a tanáriba.
- Túl okosnak hiszi magát. - fújtatok idegesen és négyen indulunk el az uszoda felé. - És az elkeserítő, hogy ebben a suliban még tolják is.
- Persze! Hisz az igazgató rokona. A húgának vagy kinek a férje. Nem csoda, hogy még itt van. - lépdel mellettünk TaeHyung. - A családom soha nem vett kettest nekem! Kémiából legalább is soha.
- Mi a fasz köze van hozzá? - akad ki újra JeongGuk. - Apám több pénzt adott a kurva suli felépítésébe, mint az alapító. Az uszoda, és a nagy előadói is apám pénzéből készült el és akkor még baszakodik az emberrel?
- Legalább Jimint béken hagyta. - pillantok a szőke barátomra, aki azonnal rám kapja a fejét. Istenem... Hogy nem voltam képes aznap este vissza csókolni a vastag ajkait?
- Megmozdulni se mertem egész órán. - nyel nagyot, majd elpillant rólam, hogy ne nézzen a szemembe. - Én nem engedném gyerekek közelébe...
- És felesége van. - nevet fel kétségbeesetten JeongGuk. - Biztosan veri. - kanyarodunk be az öltözőkhöz, ahol meg is állunk mielőtt bemennénk. - Úsztok?
- Persze. - bólintok kicsit, majd elindulok az ajtóhoz. - Ti is?
- Ki nem hagynánk. - kuncog TaeHyung. - Felfrissülés, ha te velünk úszol. Már csak a látvány.
- Remélem most nincs lapos tetűd. - forgatom meg a szemem és magukra hagyom őket a folyosón. Beérve a többi lány fogad, akik már elkezdtek átöltözni, vagy éppen készen vannak. Hátat fordítva nekik öltözök le és veszem fel a fekete úszóruhám. Elkérve valaki fésűjét szedem rendbe a hajam, amit egy copfba fogok össze a fejem tetején. A papucsomba bújva és a hónom alá kapva a törülközőt hagyom el az öltözőt és sétálok ki mindenki után a medencéhez. A többiek már javában a vízben vannak, így én is csatlakoznék hozzájuk. Le dobom a törülközöm és indulnék is a vízbe, amikor Valaki elkapja a kezem. Kérdően pillantok hátra és SeokJint látom meg felöltözve. Ilyenkor neki nem foci edzése van?
- EunJin, tíz kör. - szól a tanár és mielőtt bármit is mondhatnék Jin közbe szól.
- Csak öt percet hadd beszéljek vele, tanár úr. - néz a tanárra, aki csak bólint és vissza fordul a medence felé, még SeokJin odébb húz és maga felé fordít. - Kerestelek.
- Otthon hagytam a telefonom. - pillantok el róla és a többiek papucsait kezdem nézni.
- Már egy hete kereslek, mióta vissza jöttünk. Van valami oka annak, hogy nem beszélsz velem? Igazán elmondhatnád, hogy tudjunk javítani rajta. Nem tudom mit tettem, mond el.
Halk sóhajok között fordulok vissza felé és néznék a szemébe, de ő a szemeim helyett a melleimet figyeli, amik kilátszanak az úszóruhámból. Vállba csapom, amire azonnal a szemeimbe néz, de a tekintete vissza ugrik a mellemre időnként.
- Megtennéd, ha beszélünk nem a melleimet nézed? - takarom el magam a kezemmel, mire ő fújtat egyet. - Nehezedre esik a szemembe nézni?
- Nem. - vágja rá. - De a barátnőm vagy, nem? Miért ne nézhetném a melled?
- Miért ne? - döbbenek le. - Mert talán oka van annak, hogy nem akarok beszélni veled. Erősen úgy érzem, hogy egyáltalán nem vagyok a barátnőd. Tudsz rólam mást is mint azt, amit Jimin elmondott?
- Édes istenem... - el gúnyos vigyor jelenik meg az arcán. - Mondtam, hogy hazudnak neked. Basszus EunJin...
- Nem. SeokJin nagyon figyelj arra amit mondok. Ez egy rohadtul aljas húzás volt tőled. Érted? És elnézted, sőt te akartad, hogy össze vesszek a barátaimmal. Ez rettenetesen fáj. Örülnék, ha megtennéd, hogy ezt az undorító mosolyt leszeded az arcodról.
- Igaz, hogy csütörtökön Jiminnel töltöd az estét? Itt a suliban. - néz rám dühösen, amin először én is meglepődök, majd mély levegőt veszek és bólintok.
- Igen. Megkértem, hogy jöjjön el, mert se te, se pedig JeongGuk nem ér rá.
- Csütörtök este edzésem van... Szóval.
- Csak ő ér rá. - sóhajtok. - Nem kell túl gondolni. Tudtam, hogy te úgy se érnél rá. - nem akartam, hogy tudjon az akcióról, de úgy tűnik, hogy teljesen mindegy mit mondok el JeongGuknak, mert ő tovább adja. Komolyan. Már megint mögöttem beszélték meg, hogy Jimin velem jön? Nem mintha nem örülnék, mert... legalább tisztázhatjuk, de ez így... nagyon rosszul jött ki.
- Figyelj... Sajnálom...
- Mit, Jin? Magadtól is elvihettél volna randizni, nem kellett volna Jimin tanácsa. Csak... csalódtam.
- Tudom jól. - bólint aprót és megfogja a kezem. - Húzós lesz a hét... Mi lenne, ha szombaton elmennénk valahová? Kettesben.
- Lehet róla szó. - bólintok kicsit és halványan elmosolyodok. Ha addig idegileg nem készülök ki... Talán az lesz az utolsó randink, amin én szakítani fogok vele Jimin miatt. 

35. Fejezet: Lezáratlanul és elképedve

EunJin szemszögéből: 

Az utolsó napunk csendesen telik, mivel a lehető legkevesebbet próbáltam beszélni a többiekkel, többek között SeokJinnel és Jiminnel. Miről is tudnék most velük beszélni...? SeokJin egyszerűen dühít és ha csak rá nézek a harag kap el, de nem volt lehetőségem beszélni vele, mert akkor mindenki belekeveredett volna a vitánkba. Kénytelen leszek kettesben beszélni vele, ha sikerül össze szednem a bátorságom és elmondani azt is, amit Jimin csinált tegnap előtt este. Túl labilis vagyok most ahhoz, hogy elé álljak és nyugodtan számon kérjem azért amit csinált. 

Mielőtt teljesen megbolondulnék befordulok az utcánkba, azonban a szokásos helyen nem tudok leparkolni, mivel egy ismerős autó foglalja el. Hosszú, fekete kocsi, de hirtelen eszembe se jut kié is lehet. Még nem voltam itthon anya össze szedett valakit? Nehezen tudom elképzelni pont róla... 

Sajnos nem tudok mit csinálni a helyzettel, így egy házzal odébb állok meg. Kihalászom a táskám a hátsó ülésről, majd becsapom az ajtót. Legjobban annak örülnék, ha ezt a "roncsot" valaki ellopná és fizetne a biztosító, hogy vehessek magamnak másik kocsit. Jobb is lenne, ha nem kellene ezt a négykerekű koporsót vezetnem, amit az "apámtól" kaptam. Miután lerendezem magammal, be se zárom, csak a házunkhoz megyek, ahova lassan és csendben nyitok be. Óvatosan dugom be először a fejem, majd a testem és szinte azonnal nevetés üti meg a fülem. Már biztos; nincs egyedül. Ügyelve a settenkedésemre teszem meg a lépéseket a szekrényig, ami elé lepakolok, majd kibújok a cipőmből és szépen megigazítva termetes férfi surranok mellé teszem. Ez aztán valami... Nem éppen valami márkátlan, műbőrt hord a lábán a pasas... A végén elszaladok nekik vacsiért, hogy biztosan itt tartsam. 

Ezt a gondolatot azonnal megbánom, ahogy belépek a nappaliba és észre veszem a nyomozót és anyámat, ahogy a kanapén ülve teázgatnak. Köszönés helyett a képet látva, csak egy undort sugalló hang csúszik ki, amire már mind ketten felkapják a fejüket. Hát persze...

- Bocsánat, hogy zavarok, de sajnos haza értem. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt. Anya jól láthatóan forgatja meg a szemét és pattan fel, hogy hozzám lépjen. A karomat elkapva ránt közvetlen közel magához és megböki az oldalam.

- KunJae-shi nyomozó hozzád jött, az iskolai üggyel kapcsolatban. - néz rám dühösen anya, azonban az én gúnyos arckifejezésem azonnal eltűnik és ledöbbenve nézek egyenesen a rendőrre, aki lassan áll fel és igazítja meg magán a hófehér ingét.

- Voltam már itt két napja, azonban édesanyád mondta, hogy ma jössz haza. - kezd bele rekedtes hangján, és megköszörüli a torkát. - Fukuda Kiyo ellen nem indul komolyabb eljárás, ahogy az ellene elkövetett erőszakolok ellen sem. A kórházba szállítása után... az LSD metabolitját találták a szervezetében. Valószínűleg egy bad trip volt az egész amit elmesélt neked.

- De... - teljesen ledöbbenek és hosszú percekig meg se tudok szólalni. Nem lehet, hogy... csak képzelte... Ki tudna ilyet elképzelni magának, akkor is, ha drogot használt. - De... Nőgyógyász... - válaszképpen csak megrázza a fejét és hosszan sóhajt. Elszorul a mellkasom és könnyek futnak a szemembe. - Valaminek történnie kellett... Nem lehet, hogy...

- Sokszor előfordul ilyen az utóbbi időben. Az LSD elég olcsó és könnyen beszerezhető a városban.

- Szeretnék vele beszélni. Megoldható, hogy meglátogassam?

- EunJi... - fújtat hosszan.

- EunJin. - szól közbe anya. - Csak tíz percet hagyj neki kettesben a lánnyal. - anyára pillantok, aki egyenesen a férfi szemeibe néz. Tegezi KunJaet? Vagy csak hirtelen felindulásból tette?

- Csak tíz perc. Nem több. Még a kórházban van, a saját családja se találkozott vele az eset óta. Lehet jót tenne neki, hogy valaki leüljön vele beszélgetni.

- Mehetünk most? Ha nem probléma... Nagyon szeretnék vele beszélni. Tudom, hogy szüksége van rám és én... én találkozni akarok vele.

- Persze. - mosolyodik el, ami talán az első emberi megmozdulás tőle. - Elviszlek és beengedlek hozzá. - kezdi össze szedni a cuccait, az asztalon hagyott kávét egy határozott, gyors mozdulattal önti be, majd fordul felénk. - Köszönöm a vendéglátást.

- Hagyjad. - legyint mosolyogva anya, amin én csak felrántom a szemöldököm. Ismerős ez a mosoly. Kedves és odafigyelő, ami elég ritka, ha férfiakról esik szó, de most. Jobban megfigyelve; KunJae nyomozó annyira nem is rossz választás anyának. Erős arccsontozat és határozott arcél. Elegáns és ápolt borosta, a szemei pedig sötétek, erősen a negyvenes éveiben járható, jó fizikai állapotú férfi. Ügyel a megjelenésére, a haja festett, bár egy-két ősz hajszál játékosan tűnik elő a rendezett haján. Igazán jó választás lenne anyának egy ilyen férfi mint ő, az már mellékes, hogy rendőr és nagyon is tenyérbemászó. Borzasztóan tenyérbemászó...

- Köszönöm. - egy kedves vigyorral köszöni meg anyának a kávét, majd amint a fél perces szemkontaktust lerendezték azonnal siet is, hogy a cipőjét magára kapja, hogy mihamarabb elindulhassunk. Én is így teszek és magamra veszem a cipőmet, majd két perc múlva már a ház előtt álló, fekete autó mellett állunk. Amint megszólal a riasztó csipogása beszállunk és el is indulunk. Csendben üldögélek mellette az út alatt. Miről beszélhetnék vele? Csak Kiyoról tudnék kérdezni, vagy a kapcsolatáról anyámmal. Eléggé úgy tűnt, hogy egy hullámhosszon mozognak.

- Édesanyád elég kedves nő... És...

- Nem szeretném, ha tőlem kérne engedélyt bármihez is. Ami kettőjük között van az anyámmal, az csak magukra tartozik. - nézek rá. - Gondolom elakarja hívni randevúra, igazam van?

- Ő azt mondta elég erős és passzív személyiséged van, kicsit tartottam, hogy mit fogsz hozzá szólni, ha bemászok az életetekbe.

- Az még annyira nem biztos. Anyám sok férfival szokott eljárni vacsorázni, és elég egy rossz mozdulat a vacsorán, hogy elhasaljon előtte. Véletlen, hogy ismerem magát, mert soha nem szoktam találkozni egy randi partnerével se. - pillantok az arcára, ami eléggé megfeszül és jól láthatóan fagy le a mosolya. Lemerevedve bámul kifelé az ablakon és hatalmasat nyel. Azt gondolta, hogy ennyivel cél egyenesbe kerül az anyámnál? Mit képzelt? Anya egyáltalán nem bízik a férfiakban, amit teljesen meg is értek és ha netalántán sikerülne a randijuk, eleinte egy hajszálon állnának, egy rossz megnyilvánulás, vagy furcsa viselkedés és már nyomát se látnám. - Jól kösse fel a nadrágját, ha bármit is akar az anyámtól.

- Ő egy igazán kedves nő. - szólal meg halkan. - Határozott és erős. Nagyon intelligens.

- Pontosan. Ezért nehéz vele jól kijönni. Ő hordja a nadrágot, mióta... Hagyjuk. - fújtatok hosszan. Nagy plusz pont jár érte, hogy nem kérdez semmit, még csak faggatózni se kezd, majd egy bólintással lerendezi az egész helyzetet. Talán annyira még se tapadós, ha nem a munkájáról van szó és ezt tudom értékelni.

Fél óra elteltével pillantom meg a kórház hatalmas, sárgás épületét. Csak pár percig szemlélhetem, még le nem fordulunk és be nem gurulunk az épület alatt lévő mélygarázsba, ahol azonnal megállítja a kocsit egy sorompó és a biztonsági őr. Ahelyett, hogy KunJae fizetne a jelvényét veszi elő és tovább is engednek minket. Meglepődve, és felvont szemöldökkel pislogok a férfira, aki csak felkuncog.

- Ezzel ilyet lehet? - kérdezem meg még leparkol a lifthez közeli parkolóba.

- Ezzel? Bármit. - nevet fel, majd közösen szállunk ki. A kocsit vissza riasztja és megcélozzuk a liftet, amivel ketten megyünk fel a harmadig emeletre. Kérdések nélkül tesszük meg az utunkat a szobáig, ahol Kiyo neve áll. Vissza pillantok a férfira, aki legyintéssel jelzi, hogy menjek csak. Kopogást kísérve nyitok be a szobába, ahol egyedül Kiyot pillantom meg az ágyban fekve. A bal keze az ágyrácshoz bilincselve pihen, még a jobbal egy könyvet lapozgat. Meglepődve pillant fel a kócos haja mögül, ami jól láthatóan napok óta nem lett kifésülve. Teljesen ledöbben, ahogy meglát és a könyve is kicsúszik a kezei közül, amiért én gyorsan ugrok. 

- Szia. - állok meg halványan mosolyogva az ágya mellett. - Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem, de... Nem igazán tehettem meg eddig. 

- Nem... Nem gondoltam, hogy bejössz hozzám, azok után... - nézi meg a könyvét, majd leteszi a lábaira. - Sajnálom, hogy... Rád fogtam... 

- Kiyo... - ülök le mellé az ágyra. - Nincs semmi baj. Ez a lények. Mesélj inkább, hogy érzed magad? Rendben vagy? 

- Megvagyok. - vonja meg a vállait. - Te vagy az első, aki bejött hozzám és ez... sokat jelent nekem. Sajnálom, hogy így látsz. Biztos csúnya vagyok. 

- Dehogy is. - kuncogok fel. - Jól festesz. Remélem eszel rendesen és jól bánnak veled. 

- Mindenki nagyon kedves itt. Féltenek és óránként bejönnek megkérdezni mire van szükségem. Kikísérnek vécére és zuhanyozni is. Aggódnak, hogy kárt teszek magamban. 

- Megértem. - bólintok. - Mindenkit nagyon megijesztettél, remélem tudod. Teljesen kétségbe voltunk esve. Hogy gondoltad ezt? 

- Nem bírtam elviselni... mocskosnak és bűnösnek éreztem magam. - a hangja megtörik a mondat végére és előre billenti a fejét. Óvatosan törli meg a szemeit, majd vesz mély levegőt. - Nem tudtalak volna... 

- Elhiszem. - simítok a vállára. - Hiszek neked. És... hiszem, hogy valami biztosan történt, de... Kiyo, senki nem... nem voltak akik... 

- De! - néz rám a könnytől csillogó szemeivel. - Én soha nem drogoznék! Soha! 

- A szervezetedben is találtak... nyomot rá és a nőgyógyász. Csak egy rossz hallucinálás volt. 

- Nem az volt. - rázza meg a fejét. - Gondolkodtam rajta a napokban. Nagyon sokat. Halványan emlékszem a hangokra és a színekre. 

- Muszáj mindent elmondanod nekem. Érted? Ha a rendőröknek nem, legalább nekem tedd meg. Segíteni akarok neked. - fogom meg a kezeit. - Hallgatlak. Mindent, ami az eszedbe jut. 

- Szóval... - az ajkát beszívja és mély levegőt vesz. Benyálazva az ajkait kezd bele. - Emlékszem, hogy haza fele indultam miután kihagytam a klubbot. Az informatika teremben voltam előtte, majd folyosón lévő vécébe indultam, de... már előtte nagyon furcsán éreztem magam. Elindultam, de... nem jutottam el a vécébe. Éreztem... kezeket, a combomon és a karjaimon. Valaki mély hangon nevetett, hideg érte a bőröm és fáztam. Túlzottan is. Próbáltam az arcokat felismerni, vagy csak látni, de nem megy. - halkul el. - És... ajtó nyílásra is emlékszem, amit csend követ. 

- Valaki... benyithatott? Vagy... valaki megzavarta őket és elmenekültek? Mikor keltél fel?

- Hajnalban lehetett. Addigra már a suli parkolójában voltam. A pólóm kifordítva volt rajtam. 

- Ez... mikor volt pontosan? 

- Mielőtt bementem volna az iskolába, előtte három nappal. Erről akartam veled beszélni pénteken, de nem jöttél el. 

- Akkor péntekre virradóan tértél magadhoz. - kicsit bólint és számolgatni kezdek. - De... Nagy mennyiségben találtak a szervezetedben LSD-t és ez... nem stimmel. Nem találhattak a szervezetedben nagy mennyiségben hétfőn, ha már csütörtök este a szervezetedbe került. Képtelenség. Az nap, vagy vasárnap kellett, hogy a szervezetedbe kerüljön. 

- Én nem vettem be semmit, EunJin. Esküszöm. Csak anya orvosától kaptam fájdalomcsillapítót, ami mindig a táskámban volt... 

Azonnal felpattanok és a táskájában kezdek nagy erővel keresgélni. Azonnal megtalálom a kis üveget, amiben apró szemű gyógyszerek vannak.

- Mikor vettél be belőle? 

- Azt hiszem... Vasárnap este, elalváshoz kettőt. - néz rám aggódva. - Mire jöttél rá? 

- Nem képzelődtél, ebben halálosan biztos vagyok. - fogom a markomba a gyógyszert, majd előkapva a telefonom kezdek keresgélni. - Az LSD pár nap alatt eltűnik teljesen a szervezetedből, a hajadból is, de... más nem. 

Az ajtón kopognak és lassan dogja be a fejét KunJae és mutatja, hogy idő van, ideje mennem. Aggódva pillantok Kiyora, aki csak picit bólintva jelzi, hogy menjek csak. Hozzá lépek és megölelem, majd távozok a szobából. Ahogy bezáródik az ajtó a férfival szembe fordulok és felmutatom a gyógyszert. 

- Pont ilyet szedek én is a fejfájásomra. Mi olyan különleges ebben? 

- Kiyot csütörtök este bántalmazták és az LSD eddigre igazán kevés lett volna a szervezetében, de... ebből vasárnap kettőt is bevett. 

- Ebben nincs ilyen hatóanyag. - rázza meg a fejét, majd elveszi tőlem. Kibontja és furcsállva nézegeti a fájdalomcsillapítót. - Ezek kisebbek. És a színük se olyan. - mutat fel egy darabot, majd gondolkodásba kezd. Hirtelen csap a fejéhez és zárja vissza. - Mekkora idióta vagyok. - nagy léptekkel startol az információs pulthoz és emeli fel a jelvényét. Kitartóan követem őt, majd megállok mellette és minden mozdulatát figyelem. - Fukuda Kiyotól szeretnék hajvizsgálatot és ennek a kimutatását. - teszi le az asztalra a gyógyszert. - Még ma. Minél hamarabb. 

Fogalmam sincs mennyi idő telik el a várakozóban ülve az emeleten. KunJae lába idegesen jár, majd végül nem bírva az ülést pattan fel és kezd türelmetlen járkálásba. Őt figyelve túrok többször is a hajamba. Valaki... ennyire megtervezte az iskolában ezt az egészet? De mégis hogyan? Ki képes erre, hogy előre legyártott kis LSD golyócskákra cseréli valaki fájdalomcsillapítóját. Tudnia kellett, hogy Kiyo mit szed és hogy mindig nála van... Lehet valaki a klubból? Nem. Azok a fiúk a légynek se tudnának ártani. 

Az ajkamra harapva dőlök hátra a székben, amikor egy orvos jelenik meg, egyenesen a férfihoz lépve. Felpattanok és melléjük állva figyelem mi történik. Egy papírt add át neki, majd a kis gyógyszeres dobozt. 

- A fájdalomcsillapítók mellett kisebb hatóanyagút találtunk, ugyan annak a gyártónak a gyógyszerből, azonban... Feláztatottak. A gyógyszerek nagy része LSD tartalmú. És a hajminta... a lánnyal valaki megitatott, vagy bevetetett egy nagyobb adag Ecstasyt. - ecseteli az orvos. Teljesen össze szorul a mellkasom és hirtelen levegőt venni is elfelejtek. Valakiknek ez előre eltervezett tettük volt, ehhez kétség se fér. 

- Köszönjük. - hajol meg kicsit KunJae, majd az orvos távozása után felém fordul. - Én azt hittem, hogy... Basszus. Már lassan húsz éve ebben a szakmában dolgozom és én... azt hittem ezzel az ügyet lezártuk, de... még csak most kezdődik. 

34. Fejezet: Forró leves

Jimin szemszögéből:

Erősen hasít a fejembe az ütés, amit JungKooktól kapok. Hirtelen fel se tudom fogni az engem ért támadást. A fejemet előre billentve meredek a csap lefolyójába. Nehezen sikerül túltennem magam a dolgom és nagyot nyelek. Legszívesebben kérdőre vonnám, de egy hang se csúszik ki az ajkaimon hiába is erőlködök. Villámként ér az érzés, az az ismerős rossz érzés, amikor napi szinten bántott. Nem szoktam ezen agyalni, de most... lehet az alkohol miatt van, de szinte kiabálni tudnék vele, hogy mit tett velem. Lassan és eltorzult arccal nézek fel rá, dühösen. Elsőre kicsit meglepődik, majd komollyá válik az arca.

- Ne nézz így rám. Kaphattál volna sokkal nagyobbat is. - húzza el a száját, még a szemét is megforgatja.

- Már tudom. Ez még elég kicsi is volt a többihez képest, amit anno kaptam... - mondom többnyire gúnyosan. Fél lépést teszek felé és meglököm a vállát, de szinte azonnal elesnék, ha nem kapná el a karom, hogy megtartson. Hosszan fújtat és megtámaszt a pultnak.

- Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted... Jimin te nem ilyen vagy. Túl jó vagy ahhoz, hogy más barátnőjét csókolgasd. És amúgy is... basszus. Életed első csókját részegen élted meg... egy olyan csajjal, akinek pasija van. - rázza meg a fejét.

- Ő nem egy csaj... ő EunJin...

- Legalább vissza csókolt? Történt valami érdekes? - könyököl mellém és engem figyel. Vissza csókolt-e? Vissza kellett volna? Mi?

- Én... csak szájon pusziltam.

- Az elég erősen nem csók. - nevet fel többnyire csalódottan. - Hidd el Jimin... Én is nagyon örülnék, ha EunJin nem azzal a birkával járna, de nem így kell ellene tenni, sőt. Az az idióta már így is tele pofázta a fejét a hazugságaival. Kétlem, hogy ezektől a dolgoktól csak még jobb lenne a helyzet.

- Tudom... - mosom meg újra az arcom, ami már sokkal nagyobb felfrissülést add. - Csak úgy megtörtént... Fogalmam sincs hogyan... Emlékszem, hogy, ideges volt mikor kijött. Aztán csak még dühösebb lett a telefonja megnézése után. Valamiről beszélgettünk, majd megtörtént... Kezd szörnyen sajogni a fejem és a fenekem is... Leakarok feküdni és csak aludni... 

- Nem lesz ilyen nyugodt az éjszakád, hidd el. Több időt fogsz idekint tölteni, mint hinnéd. - veregeti meg a vállam. - Vedd ki a kontaktlencséd és gyere lefeküdni. Ma én alszom belül. 

- És a matrac? - pillantok rá. 

- Lószart fogunk mi az egerekkel aludni. Inkább legyen az össze bújás. - indul előre én pedig kicsit meglepődve nézek utána. Mély levegőt veszek mielőtt rendbe szedném magam. Fél óra alatt, és egy hányással később térek vissza a szobánkba szemüvegben. Ahhoz képest elég nagy a csend, pedig még biztos lent vannak a többiek, csak fél tizenkettő múlt, annyira késő sincs. 

Lassan nyitok be a szobába, ahol csak EunJin fogad, de már ő is nyakig magára húzott takaróval alszik. Óvatos léptekkel sétálok egészen az ágyig, majd leereszkedem rá, amire azonnal megszédülök. Mély levegővel próbálom enyhíteni a rosszullétem, amikor mocorgás üti meg a fülem és mire oda pillantok már EunJin mered rám ülő helyzetben. Kicsit meghökkenek, majd nagyot nyelek.
- Sajnálom... Nem akartalak felkelteni... - szólalok meg halkan, még ő felkapcsolja a kis lámpáját és kényelmesen elhelyezkedik.
- Ugyan... Nem aludtam, nem vagyok fáradt. - húzza egészen a hasáig a takarót. Tényleg nem tűnik annak.
- Akkor miért vagy fent? A többiek még lent vannak. Tényleg... JeongGuk?
- Pont emiatt jöttem fel, hogy senki ne szóljon hozzám. - fújtat hosszan mint akinek nagyon is elege van mindenkiből. Vajon ez SeokJinre is igaz, vagy ő kivételt élvez ez alól? - Lassan vissza ér, csak keres neked tiszta vizet és valami lavórt, hogy ne keljen folyton kirohangálnod vécére. Remélem rendben vagy. Eléggé...
- Túlzásba estem, igen tudom. - bólintok nehézkesen. - Soha többet eszembe se fog jutni ennyit inni... Így is alig maradt meg valami az estéből.
- Igen... Az lehetséges. Nem meglepő. Nekem is sokszor előfordult, hogy nem tudtam hogyan kerültem haza. Nagyon borzasztó érzés, és ami másnap vár... Majd reggelire össze dobok valamilyen levest, mert mindenki teljesen kész lesz és én nagyon nem akarom elrontani az utolsó napot. A túrát emlegettük a lányokkal, van messze egy tó, azt megnézhetnénk.
Vártam, hogy felhozza azt, ami odakint történt, de semmi. Még csak említést se tesz róla. Lehetséges, hogy... azt hiszi nem emlékszem rá? Rendben, értem, hogy részeg voltam, de nem ennyire. Nem tudnám elfelejteni azt, hogy... megpusziltam. Bánja...? Mit is bánhatna... inkább csak beszélni se akar róla, mert semmit nem érez. Én idióta...
- Csak ne igyunk holnap este... Nem hiszem, hogy bírnám újra. - kezdem keresgélni a pizsama pólóm és nadrágom. Megtalálva azonnal öltözködni kezdek, lassan felállok és hátat fordítva EunJinnek veszem le a pólóm és cserélem ki. A nadrágomat venném le, és le is tolom a bokámig, amikor megbillenek és lehuppanok az ágyban fekvő lány mellé. Azonnal kap utánam, hogy megtámasszon. Az arcára pillantva ijedséget vélek felfedezni, ami kicsit melegséggel önt el. Annyira örülök, hogy ilyen velem... Gondoskodó...
- Rendben vagy? - szólal meg még lassan végig simít a karomon, én pedig látványosan remegek bele a tettébe. Ha lenne bennem elég alkohol talán képes lennék megcsókolni, rendesen. Miért olyan nehéz...? Mire észbe kapok az ajkamat harapva bólintok aprót a kérdésére, amin ő halványan mosolyodik el. Tudnia kellene, hogy emlékszem a csókra. Illetve...
- Jimin. - toppan be JeongGuk. Egyszerre kapjuk rá a fejünket EunJinnel. - Ömm... Megzavartam valamit? - ez a kérdés szívig hatol és teljesen elvörösödök. Hogy zavarhatná meg a semmit...
- Csak elestem. - válaszolom halkan, a nadrágomat pedig elrúgom magamtól, hogy többet, ha két lábra erőltetem magam ne tudjak elzuhanni. Nehezen mély levegővételek közepette állok fel két lábra, majd azzal a lendülettel le is ülök a sajátunkra. A hajamba túrok, miközben JeongGuk közelebb lép hozzánk. Kirángatja a matracot az ágy mellől és leengedi a földre a lilás színű lavórt.
- Csak ebbe. Ne más hova. - dobja az ágyra a vizes flakont. - Ne sokat, csak fél kortyot, értetted?
- Igen. - fekszem el lassan, magamra húzva a takarót, hogy takarjam az alsónadrágom. - Aludhatok most már...? - fordítok hátat a szobákban lévőknek.
- Igen, de szólj ha bármi baj van.

EunJin szemszögéből:

Reggel a szokásosnál is hamarabb kelek, így mindenki előtt jutok le sértetlenül a konyhába, miután rendbe szedtem maga, kényelmes farmert és bő pulcsit vettem fel. Jimin lavórját valószínűleg az este JeongGukkal közösen ürítettük, mert amikor én felkeltem többször is, vagy tele volt, vagy üres volt, mi több három fele még a fürdőben is találkoztunk, ahogy álmos fejjel mosogatta a koszos lavórt. Már a gondolat is megmosolyogtad. JungKook tényleg megbánta azt amit Jiminnel tett. Kezdődött a ruhavásárlással, és most - miután rá jött, hogy a pénz nem minden - tettekkel engeszteli ki a barátját. A mosolyomat véletlenül se leplezve keresem elő a leveshez valókat. Hús hiányában levesport veszek elő és zöldségeket. Mindent a vízbe öntök és hagyom melegedni őket, addig pedig az asztalhoz ülök és a telefonomat kezdem nyomkodni. Fogalmam sincs meddig üldögélek egyedül, mikor végre elkezdenek a többiek leszivárogni. Sorban jelennek meg a többiek, némelyikük fejfájásra, hányásra, vagy épp mind a kettőre panaszkodva. Az utolsók között érkezik le Tae, aki előkapva a hűtőből egy doboz sört kezdi a másnaposságát orvosolni. Fél tizenkettő után halljuk meg a hiányzó láncszem, Jimin lépteit, aki torz, puffadt arccal és teljesen kócos hajjal kerül elő. Aranyosan emeli a kezeit a szája elé, hogy egy óriási ásítást engedjen szabadjára. Nagyon aranyos, így is másnaposan, azonban őt látva csak az este jut az eszembe. A pillanat, amikor kis híján szerelmet vallott és megcsókolt. Vajon képben lehet azzal ami történt...? Ahogy lefekvés előtt beszélt róla, kétlem. Nagyon részeg volt, nem emlékezhet rá és talán jobb is így. Nekem is sokkal jobb lenne, ha nem emlékeznék rá, csak egy álomkép maradna. Jobbat érdemel mint én, ez nem kérdés és ha az kell, hogy jobban érezze magát, nem mondom el neki, beszélni se beszélek róla, csak a kettőnk titka. Jobban mondva az enyém.

- Mit iszol? - ül le lassan TaeHyung mellé Jimin, aki a szemüvegét igazgatva próbálja elolvasni a sörös üveget. - Sör? - az arca hirtelen vált undorba és messze hajol a fiútól, aki csak vállat rántva reagálja le a helyzetet.
- Jó másnaposság ellen. Próbáld ki. - tolná elé, de Jimin azonnal ellenkezni kezd.
- Nincs az az isten... Már a gondolatától is felkavarodik a gyomrom... Inkább ennék valamit. - állna fel, de még időben teszem a vállára a kezem.
- Ha valaki segít, akkor aki nagyon szenved kaphat egy kis levest. Szöulban bulizás után másnap elhanyagolhatatlan volt. - elsőre Jimin megdermed és rám nézve torzul el az arca. - Hidd el ízleni fog.
JeongGuk segítségével adunk mindenkinek egy kis adag levest és szinte azonnal enni is kezdik. A saját adagommal ülök fel a pultra SeokJin mellé, ami szintén nyúzott arccal kezdi eszegetni a levest. Jóleső hangot add az élvezetének, akárcsak a többiek.
- Megmondtam. Gyorsan szedjétek össze magatokat, mert ma túrázni megyünk.

Össze szedve a kis csapatot lassan indulunk el NamJoon vezetésével a közeli tóhoz. Szorosan összehúzva magamon a széldzsekimet sétálok közvetlenül SeokJin mellett, aki átkarolva kísér. Elég hűvös már az idő... Végül is lassan december lesz. A tudat pedig, hogy a félévi dolgozatok csúsznak, vagy teljesen elmaradnak csak még jobban megnyugtat. Bárcsak a többieknek is elmondhatnám, de egyenlőre róla még nekem se kellene tudni. Ha NamJoon megtudná, hogy a laptopjába néztem... biztos megölne, sőt. Tanár segéd... és én túl messzire mentem. Magamba kell tartanom a levélben írtakat, hiába idegesítenek annyira. Legszívesebben az igazgató képébe vágnám, hogy TaeHyung és JeongGuk soha nem erőszakolnának meg senkit, de ezt sajnos nem tehetem.
- Mikor érünk oda? - kezd nyávogásba JiHoon. - Fájnak a lábaim...
- Alig húsz perce indultunk el. - szól hátra YoonGi, aki egyre idegesebb és idegesebb a srác miatt. Már az este próbléma volt kettőjük között és ez az egész ma reggel, indulás előtt tetőzött. Hihetetlen, hogy úgy tudtak vitatkozni mint a kislányok. Sipítoztak egymásra az ordítások között, és vajon miért? Egy hülye márkás cipő miatt, mert félre cserélték őket. Nevetséges...
- Elég kellemes ez a hely, nem? - szólal meg SeokJin. Válaszképpen rá nézek és mosolyogva bólintok. - Többször kellene eljönnünk ide. Apámnak is van a közelben egy nyaralója, akár egy hétvégére is eljöhetnénk kettesben.
- Hát... - pillantok el róla. Ez az egész... Kettesben egy hétvégére SeokJinnel, aki mindennél jobban vár arra, hogy csak az övé legyek. Még most is érzem, hogy mennyire vonzódik hozzám, de én... Borzalmas vagyok. - Biztos nagyon jó lenne.
- Tudom, hogy a tegnapi után sok, de szerintem élvezetes lenne. Szex nélkül is... - suttogja a fülembe édes hangon. - Csak össze bújnánk, együtt aludnánk. A csókodra kelhetnék és aludhatnék el.
Hatalmasat nyelek és óriási gombóc ül a torkomba. Nem akarok vele sehova se menni, hiába a barátom, élveznem kellene, hogy kettesben vagyok vele, de... de nem.
- Ezt majd még meg beszéljük, csak legyünk túl a vizsgákon. - mosolygok rá kedvesen, amire ő csak apró bólintással reagál. Mit kellene mondanom...? Nem közölhetem vele, hogy nincs kedvem.
Fogalmam sincs mekkora távot teszünk meg, de amint meglátom a tavat kénytelen vagyok mosolyogva sóhajtani. Többet kellene mozognom és kevesebbet cigiznem. Nem sok séta volt idáig, de a levegőt nehezen kapok. Átkozott cigaretta.
- Na ez azért elég jól néz ki. - jegyzi meg kuncogva NamJoon. - Nyáron nagyon jó vize szokott lenni a tónak. - dobja le a táskáját a fűre, majd mellé térdel és kikapja belőle a plédet, amit magával hozott. Egy nagy mozdulattal teríti le a földre, az ő példáját pedig mi is követve vesszük elő a kis takarókat, amiket rá dobálunk, ha valaki fázna, akkor tudjunk mivel takarózni.
- Szóval akkor nyáron lehet benne fürdeni? - kérdez vissza ChaeYoung, aki leereszkedik a hatalmas plédre.
- Persze. - bólint mosolyogva NamJoon. - Nagyon tiszta a vize, szóval baj se szokott történni. 
- Muszáj leszek nyáron is eljönni ide. - nevet fel SeokJin, aki a vállamnál átkarolva húz magához. - Nos, akkor mivel kezdjük? Akarunk tüzet? 
- Hát még szép! - csattannak fel a többiek. - Kezdünk éhezni. 
- Akkor én elmegyek fát gyűjteni. - ajánlom fel a segítségemet, amire Jin is azonnal jelentkezne, de JeongGuk közbe szól. 
- Majd én segítek neki. A másnaposok pedig gyűjtsenek köveket. - veregeti meg Jimin hátát, aki nehezen küszködve a fejével ül le a lány mellé a plédre. - Jobban járunk. - indul befelé az erdőbe. Nem tehetek mást; fél pillantást vetve a barátomra indulok JungKook után, aki akkora már a fák között kezd keresgélni. Becsatlakozva hozzá apró gallyakat veszek az ölembe, amit könnyen tudok cipelni, így a gyűjtögetéssel egészen bentre elérünk, ahol már ritkábban hallani a többieket. 
- Jól érezted magad tegnap? - dobja be a beszéd témát. - Nem ittál túl sokat. 
- Nem szoktam annyit inni, és ha sikerül is nem vagyok az a fajta, aki fél pohártól berúg. Jól éreztem magam, mondjuk, de nem mindig vagyok ráhangolva a nagy bulikra. 
- Hát... Ez messze állt egy JeongGuk fajta nagy bulitól. - nevet fel, amin én kénytelen vagyok elmosolyodni és megrázni a fejem. - Szóval. Mi volt tegnap? Elmesélted már SeokJinnek? 
Teljesen lemerevedek, még a fa ágak is kiesnek a kezeim közül. Lemeredve figyelem JeongGukot, aki idő közben fogja fel, hogy mereven figyelem. Lassan pillant rám, én pedig továbbra is csak meredek rá. 

- Láttál minket? - kérdezek rá hosszú perceknek tűnő másodpercek után. - Én nem láttalak... 

- Dehogy láttalak titeket. Jimin tálalt ki nekem miután kihányta magát. - rántja fel a szemöldökét, amire én is csak így tudok reagálni. Jimin... Emlékszik rá? tegnap ahogy beszélt róla pedig nagyon nem úgy tűnt... - Azt hitted nem emlékszik? Ez az egyetlen dolog, ami elég tiszta nála. 

- Én... Teljesen azt hittem... - hajolok le lassan, hogy újra össze szedjem az ágakat. - Tegnap azt ecsetelte nekem, hogy minden kiesett neki, én azt hittem... 

- EunJin... hogy a fenébe? Most komolyan... - fújtat idegesen, azonban mielőtt komolyabban belemehetnénk a témába gyorsan vált. - Elmondtad SeokJinnek? 

- Nem... én nem... - maradok a földön térdelve és előre billentem a fejem. - Fölösleges tudnia róla...  Nem jelentett semmit...
- Ahha. Ha nem jelentett volna semmit, akkor már rég elmondtad volna neki. titkolod előle. - nevet fel enyhén gúnyosan, ami csak kisebb haragot vált ki belőlem. Talpra állva dobom meg egy gallyal, ami azonnal eléri a karját és halkan szisszen fel.
- Egy apró puszi volt, semmi lényeges.
- Az az apró puszi már innen nézve is jobban bejött neked, mint a sztárfocista csókjai. Szóval hiába dobálózol faágakkal, mind ketten tudjuk, hogy ez az igazság, valld be!
- És ha ez az igazság?! - fakadok ki idegesen, majd a maradékot is hozzá vágom. - Neked van a legkevesebb beleszólásod abba, hogy mi van a szerelmi életemmel.
- Már megint kezded? - fújtat ő is idegesebben. - Nem beleszólok, csak tudatom veled, hogy akivel "jársz" kicsit se SeokJin. Hadd találjam ki. Fekete liliomot kaptál tőle az első randin, aztán elvitt pizzázni a hegyekbe, ami köztudott, nem SeokJin kedvenc időtöltése, mivel jobban bírja a drága helyeket, ahol sült marhát, valamint lazacot ehet. Ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg a többieket! Minden Jimin ötlete volt... Csak olyan naiv, hogy mindent elmondott neki.
Hirtelen megszólalni se tudok, csak teljesen szétesve állok előtte, még ő halál komolyan magyaráz nekem. Tényleg ilyen hülye lennék...? És én nem hittem Jiminnek, akiben semmi rossz szándék nem volt. Édes istenem... És én haragudtam Jiminre, pedig végig SeokJin volt a hibás, aki hazudott és manipulált engem én pedig... lefeküdtem volna vele tegnap...