Közeledve a csütörtökhöz a szívem egyre hevesebben vert, szinte a torkomban éreztem és érzem verni. Fogalmam sincs mi miatt izgulok ennyire; Jimin vagy amiatt, hogy esetleg találunk valamit, vagy valakit. Félek, hogy kivel fogunk találkozni este. Igen... fel se tudom fogni, hogy pár óra múlva már az iskolában leszünk, ketten... Jiminnel. Mély levegő vételekkel próbálom nyugtázni a helyzetem és az idegességem, ami egyre jobban marcangol belülről. Rettegek az estétől. Még soha nem voltam sötétben a suliban, ilyenkor csak a klubbok szoktak ott lenni, esetleg egy két tanár, de csütörtökön az egész épületben csak Kiyo klubbja van jelen, mert a tornászok és az úszok be se tehetik a lábukat az épületbe. Lehet érdemes lenne ott is szétnézni, de már elkértem a többiektől a jelenlévők listáját, és senki nem hiányzott aznap, csak egy ember, aki egész héten be se jött a suliba. Bár ez semmit nem jelent, legalább is KunJae szerint. Fél óra múlva elkezdődnek a külön órák, így a terem meg fog telni kockákkal, nekem pedig lassan mennem kell Jiminért, aki önkéntesen vállalta, hogy... megvéd. Nincs szükségem arra, hogy bárki is megvédjen, mert magamat is képes vagyok, de ha szeretne velem jönni... nem tudok neki nemet mondani...
Az oktalan aggódásom és a telefonom görgetése a közösségi oldalon teljesen elüti az időt, mire észbe kapok ideje elindulnom, így felpattanok az ágyamról és sötét ruhadarabokat veszek fel; fekete hosszú ujjú pólót és szűk farmert. Lesietve a lépcsőn a telefonommal a, cipő felvétel után pattanok is be a kocsiba és egyenesen Jiminnhez megpróbálom elérni telefonon, hogy lassan ott vagyok érte, de nem veszi fel, ezért a harmadik próbálkozás után leteszek róla. Sietősen parkolok le a ház előtt, majd kiszállva a bejárati ajtót veszem célba, amin anyukája könnyen beenged és felküld a fia szobájába. A lapos talpú bakancsomnak köszönhetően könnyen szedem felfelé a lépcső fokokat. Bekopogok, majd lassan, zihálva nyitok be és a földön ülve látom meg Jimin, aki halkan sírdogál és a tőle nem messze fekvő macskát bámulja. Kettőjük között pedig egy kis edény pihen, ami Maxie etető tányérja és tele van pakolva puha, szaftos étellel.
- Jimin? Mi a baj? - lépek beljebb és ő azonnal megtörli a szemeit, majd megrázza a fejét. - Na. - térdelek le közvetlen mellé.
- Nem eszik. Napok óta egy falatot sem... - motyogja és a macskát figyeli, aki lassan nyitogatja a szemét. - És fáradt... Teljesen nyomott, pedig egy hónapos múlt, EunJin...
- Jól van. Biztos csak rossz a pocakja. - huppanok le a földre. - El kellene vinned orvoshoz. Ő biztosan tudja mi baja van.
- Tudom, de... mi van, ha súlyos? - szív az orrán. Az arcára pillantok, ami könnyel áztatott és vörös, kissé puffadt. - Nem akarom, hogy baja legyen.
- Nem lesz semmi baj. - simítok végig a hátára a sírása megelőzésére, majd a kajába nyúlok és az ujjamra véve egy kicsit, a ragacsos és büdös - valószínűleg csirkés - kajából mászok közelebb a kis jószághoz, aki a levegőbe szaglászva kezdi a fejét a kezem irányába nyújtani. - Ez nagyobb darabos annál, mint amit a múltkor láttam a tányérjába.
- Anya szerint nagyobbat kellene most már ennie, hogy átszokhasson a szárazra. - dörmögi az orra alatt a barátom, aki a könnyeivel küszködik.
- Nem túl fiatal még? Nem rég kezdtél neki a másik fajtából adni neki. - nyomom szét az ujjammal a kaját. - Na... Maxie. Nagyon finom. - tartom a szájához és meglepetésemre nyalogatni kezdi az ételt az érdes nyelvével. - Jimin! Eszik! - pillantok hátra a barátomra, aki teljesen ledöbbenve figyel minket.
- Túl nagyok lehettek neki és újféle. - kezdi egy műanyag villával szétnyomogatni a tányérban lévő adagot.
Megvárom még tisztára nyalja az ujjaimat, majd óvatosan megfogva teszem a tányérja mellé, amiből azonnal enni kezd miután Jimin elemeli tőle a villát. Mosolyogva figyeljük a kis állatkát, ahogy szépen, lassan tünteti el az ételt a tányérból, majd a fenekére ülve kezd nyalakodásba. Egy mély és megkönnyebbült sóhaj szalad útjára Jimine szájából és a hajába túr az ép kezével. Jól láthatóan lélegzik fel és könnyebbül meg, ami örömmel tölt el. Rossz szomorúan látni. A mosolya miatt lassan simogatom meg a hátát, majd kicsit megveregetem mielőtt felállnék.
- Azért vidd el és nézesd meg az orvossal. - segítem fel a földről a szőkeséget, aki halványan mosolyogva bólint.
- Köszönöm, hogy segítettél... ő, nagyon sokat jelent nekem. - pillant le a kis jószágra. A szemében ez a csillogás... Nem sok dologra láttam még így nézni. Gondoskodó és odafigyelő. Annyira édes...
- Ugyan, de... ideje lenne mennünk. - lépek tőle hátrébb és az ajtó felé fordulok. - Mehetünk?
- Igen. Pillanat. - kezd valamit veszett módra keresni, így hátra fordulok és figyelem, ahogy az egész szobát teljesen feltúrja. - Ahh... A telefonom...
- Le vagy némítva. Próbáltalak hívni, de hiába. Nem hagytad lent a táskádban? Szokásod, hogy tesin oda teszed be.
Azonnal elsiet mellettem én pedig egy utolsó pillantást vetve Maxre és megyek is utána. Mire leérek a telefonjával a kezében áll a nyitott ajtóban, az arcán egy diadal íves mosollyal, ahogy a telefont lengeti akár valamilyen győzelmi zászlót. Egy kedves fejrázással reagálom le, majd kivonulunk a kocsihoz. Annyira hihetetlen, hogy már délután öt órakor ennyire sötét legyen. Talán pont ezt nem szeretem a télben... Az idő is csak hűl. Aigo...
- A suli parkolójában parkolunk le? - érdeklődik Jimin, amint beülünk a kocsiba és elindulunk.
- Előtte lévő utcára gondoltam. Onnan fel tudunk sétálni.
A válaszomra néma bólintással felel és ez a csend egész út alatt fent áll kettőnk között. Hogyan kellene bele kezdenem? Csak hozzam fel az estét és a csókot? Mit kellene csinálnom? Nagyon egyikünk se mer ezzel kapcsolatban egy szót se szólni. Személy szerint én nem találom kínosnak. Ittas volt... Minden amit ott mondott és tett igaz, őszinte volt, ami csak még nagyobb fájdalmat okozz a lelkemben. Hogy a fenében nem léptem akkor? Ha nem kattogtam volna a drága barátnőmön és az új pasiján, vagy azon, hogy mennyire tehetetlenül érzem magam és kényelmetlenül a jelenlegi kapcsolatomban, akkor talán tehettem volna valamit én is. Egymásnak eshettünk volna a teraszon, sőt. Eltűnhettünk volna onnan az autómba, ami sosincs zárva és... Elszúrtam.
Hamar megérkezünk és a suli előtti utcában húzódok le, majd megállítom a kocsit és kiszállunk. Az első mióta használom az autót, hogy beriasztom és ezután indulunk csak felfelé a sulihoz, ahol egy -két autó parkol és csak a folyosón lévő lámpák világítanak. Elég ijesztő így látni az iskolát, mert nem nagyon vagyunk hozzá szokva. A nagy előadói hatalmas ablakai sötétek, és csak az udvari világítás, valamint a sport épület fényei verődnek vissza róluk. Halk léptekkel közelítjük meg a bejáratót, ahol szerencsénkre nincs ott a portás, illetve a takarító, aki egy és ugyan az a személy.
- Nincs itt a kocsi. - jegyzi meg suttogva Jimin. - A földszinten lehet. A harmadik emelet ilyenkor még nincs kitakarítva, csak a klub zárása után megy fel. - indul meg lassan a lépcső felé én pedig azonnal követem és még időben sikerül fellépnem a lépcsőre és eltűnnöm, mert meghallom a kerekek csikorgó hangját. Gyors léptekkel érünk fel legfelső szintre, ahol megállunk mielőtt tovább mennénk.
- Ha elkapnak minket tuti ki leszünk csapva. - fújtatok halkan és a lépcső aljára pillantok. - Csak kilenc után megy haza a portás és két ablak van nyitva. A földszinti szélső vécé, ami a parkolóra néz, vagy a biokert ablaka.
- Alaposan utána jártál a dolgoknak. - kuncog fel halkan. Indulunk meg óvatosan a kivilágított folyóson az ajtó felé, amivel a másik oldalra lyukadunk ki ahol az osztálytermeink vannak, valamint az informatika terem.
- Muszáj volt... - suttogom és magunk után halkan zárom be az ajtót. A lépteink még jobban elcsendesednek, ahogy a folyosó sarkához érve a nyitott ajtót pillantjuk meg. Ez kisebb megkönnyebbüléssel tölt el. - A másik oldalon várj meg... - suttogom és elő veszem a telefonom, Kiyo elmondta, hogy összesen nyolcan vannak a klubban és a tanári felőli, valamint a saját gépüket szokták használni, de mivel egy hálózaton mozognak, így bármelyik másik gépről ellehet érni az ottaniakat.
Együtt közelítjük meg az ajtót, azonban Jimin tovább lopakodik én pedig guggolva settenkedek be az utolsó sor gép mögé, amik szerencsére még be vannak kapcsolva. Nem vagyok hacker, de szerencsére Kiyo mindent felírt, amivel eltudom érni a többi gépet. Letérdelve a gép elé írom be a rendszergazdai kódot és azonnal meglátom a többi gépet, amikben egyesével kezdek keresgélni. Mind a nyolcan itt vannak, szóval szerencsémre senkit se hagyhatok ki. Legalább tíz percembe telik, hogy mindenen végig szaladjak, de információ helyett, csak nagy mennyiségű pornó és anime, játék fájlok tárulnak a szemem elé, esetleg egy két más tartalom, de semmi érdekes. Nem tudom elhinni, hogy még az előzményükben sincsen semmi. Kizárható a klub. De akkor kik voltak? Senki más nincs rajtuk kívül ilyenkor itt, csak a takarító nő, aki biztos nem tenne ilyet. A tornateremben lévők közül senki nem hagyta el a csarnokot. Külsős volt, aki ugyan így szökött be? Kezd az egész egyre bonyolultabbá és reménytelenebbé válni, aminek kicsit se örülök. Úgy tűnik ez az ügy lezáratlan marad és a mocskos disznó vagy disznók megússzák.
Amint bezárom a programokat halkan lopakodok ki és kiegyenesedve indulok meg Jimin felé, aki lassan lépked felém, de én csak megrázom a fejem. Indulnánk is tovább, amikor meghalljuk az ajtó nyitódását, amin mi nem rég jöttünk be. Elkapva Jimin épp kezét rántom be a terem melletti szertárba és bezáróm az ajtót. Halkan lihegve a sötétben támaszkodok a két tenyeremmel az ajtóra és kezdek hallgatózni. Először lépteket hallok meg, majd tompa hangokat és mire észbe kapok a lépések megduplázódtak.
- Menjünk be ide... - üti meg a fülem az ismerős hang, de mielőtt felfoghatnám Jimin elkapja a karom és a szekrények mögé ránt be egy szűk helyre. Időm sincs pontosan felmérni a helyzetet, mert közvetlen közel feszül meg előttem a teste, az ajkai pedig szét nyílnak ahogy egyre jobban kezdi a szemünk megszokni a sötétet. Nehezen sikerül elkalandoznia a szememnek le a fedetlen nyakára majd onnan vissza felfelé a szemeibe, amik engem figyelnek. Annyira rég voltam hozzá ennyire közel. Nem csoda, hogy az egész óráknak tűnnek azok a rövid másodpercek, mert az ajtó kinyitódik és valakik berobognak rajta. Teljesen megfeszülünk egymás közelében, még a zihálásomon ő segít és vastag ujjaival az ajkamra simít, majd a tenyere nehezedik rá a számra. Fogalmam sincs mi vált belőlem ki ilyen forró érzést, szinte megsülök és hevesen ver a szívem. A szituáció, hogy valakik elől rejtőzködünk, főleg így...
- Elment az eszed? - csendül fel az ismerős hang, amire kénytelen vagyok elpillantani a szemeiből oldalra, remélve, hogy látok valamit, de nem. - Köptél?
- N-Nem... - dadogja a fiatalabb fiú. Valószínűleg egy diák lehet az. A hangja gyenge és bátortalan, kicsit Jiminére emlékeztet az első napról. - Senkinek nem mondtam semmit...
- A rendőrök mégis tovább nyomoznak. Tudod mit jelent ez, vagy a hülye fejed ezt is elfelejtette? - ez a hangsúly, beszéd stílus... Annyira ismerős...
- Esküszöm, hogy én nem tettem semmit... Senkinek nem szóltam és mondani se mondtam semmit...
- Ajánlom is, mert a te kezed is benne volt a dologban. Te keverted ki azt a sütit és a figyelmeztetésem után se azt tetted bele amit kellett volna. Hányszor elmondtam hogy eszedbe ne jusson Ecstasyt használni! - a mondat végén egy hatalmas pofon hangja zárja a szavakat, amire egyszerre rezzenünk meg Jiminnel. A légzésem meggyorsul a szavakat hallva, így szerencsém van, hogy a barátom befogja a szám. Egyértelműen Kiyoról beszélnek, ehhez tagadás se fér. - Nem gondoltam, hogy ennyire idióta vagy...
- Sajnálom tanár úr... - a fiú hangja még jobban megtörik az ütést követően, szinte sírni kezd, amit a "tanár" gúnyos nevetéssel reagál le.
- Ha bármi történne teszek róla, hogy az egész balhét te vidd el... Remélem értetted... Én nem fogok a te gyerekes hibád miatt a börtönbe menni...
Az ajtó nyitódik és fény szökik be rajta, ami megvilágítja Jimin arcát. Remegő ajkakkal figyel és egy pillanatra se néz el rólam. A tekintete, pont olyan mint mikor a macskáját nézte... Engem is félt, meg akar védeni.
A mély sötét szemei megcsillannak, de csupán pár másodpercre még az ajtó újra bezáródik. Egyikünk se mozdul meg és talán jól is tesszük, mert a bent maradt fiú sírni kezd. Hangosan törnek elő belőle a könnyek, de mielőtt átfutna az agyamon, hogy ő most itt fog akár órákig is zokogni távozik az ajtót becsapva maga után. Lehunyom a szemem és forró sóhajt engedek Jimin tenyerébe, ami lassan távolodik el a számtól, így azt kénytelen vagyok körbe nyalni, nehogy kiszáradjon az izgalomtól.
- Izzad a... tenyered... - jegyzem meg megtörve a csendet, ami a szemezésünknek add helyet.
- Tudom...
A lágy suttogását hallva a forróság ellenére újra kiráz a hideg, akárcsak az előbb. Talán pont egyszerre nyelünk az izgalomtól, próbálva nyugtázni a helyzetet, de mielőtt bármelyikünk is léphetne, hogy beszélni kezdjünk az ajkunk össze ér az ő kezdeményezése jóvoltából. Akárcsak a bulin, csak most alkohol nélkül csattan el a csókja, ami már nem csak valami szájra puszi. Nincs időm túl agyalni a dolgokat, mivel az ajkam magától csókol vissza és végre élvezem a vastag ajkakat, amik az enyémekkel lendülnek táncba. Soha nem esedeztem senki csókja után, de ő... szent ég. Akartam, napok óta akartam, hogy így egymásnak essünk és most végre én is viszonyozhatom amit ő elkezdett részegen.
Kénytelen vagyok a kezeimmel végig simítani a mellkasán, majd bátorkodva a nyakába karolni, hogy közelebb tudhassam magamhoz és megakadályozzam a csók végét. Bele megy a játékba és az épp kezével ölel magához, így hamar válik tágassá a kis rés amiben elbújtunk. A köztünk lévő távolságot csupán a ruháink töltik ki, ami minden mozdulat után, csak egyre kényelmetlenebbé válik. Soha nem élveztem még ennyire egy csókot se mint ezt. Nem vad... még szenvedélyesnek se mondanám, csak őszinte és igaz. Olyan rég... olyan régóta akarom érezni az ízét... Soha nem akarom, hogy megszakadjon, ebből kifolyólag sóhajtok az ajkai közé levegőhiány miatt, majd követi a példám és két csók között kapkod levegőért.
Jimin szemszögéből:
Erősen tartom magamhoz közel és folyamatosan mozgatom az ajkaimat az öveivel együtt szorgosan követve JungKook utasításait amikkel a napokban lepett el. Nem gondoltam volna, hogy használni fogom... Főleg nem ma. Sokkal jobb mint a puszi. Nedves és meleg. Legszívesebben mind két kezemmel szorosan ölelném magamhoz, hogy most ne váljunk szét, de fránya gipsz nem engedi. Mindenem remeg az érintésétől, ami a fejemet éri. Ujjai a hajamba túrnak össze borzolva azt, mi több kicsit megtépve. Felforr a vérem, izgalomba jövök és kifordulok vele a szűk helyről, majd az első dolognak nyomom neki a hátát, ami az utunkba kerül. A tettem egy erőteljes sóhajjal nyugtázza, ami bennem csak még intenzívebb érzelmeket kelt. Soha nem éreztem még csak ehhez foghatót se... Amikor először táncoltunk JeongGuk buliján, akkor éreztem hasonlót, de az... ennek a nyomába se ért, pedig az is teljesen kikészített.
- Eunei... - suttogom elválva az ajkaitól, azonban tisztán érzem a forró zihálását az ajkamon.
- Túl hirtelen történt... - motyogja vissza halkan, de mielőtt bármit is mondhatnék az ajkai az enyémre tapadnak és az összes ujjával a hajamba markol. Képtelen vagyok vissza fogni magam és halk nyögést engedek ki. Az ajkai elmosolyodnak és én se bírom tovább. Ajkai közé kuncogok, még ő fordul velem és hátrál egészen egy tárgyig, amibe beleütközünk, de mielőtt megszólalhatnék elenged és lökve magán felül valamire én pedig mint egy jól idomított kutya lépek a lábai közé és csókolom tovább. Alig pár centivel lett magasabb, így pedig bármiféle nehézség nélkül képes vagyok tovább falni az ajkait. Nem is foglalkozva semmivel se, simulok hozzá újra amint a kezei bejárják a hátam, majd a pólómba markol. Könnyedén préselődök hozzá, azonban mire észbe kapok egyszerre hajolunk távolabb és pillantunk le magunkra. Hatalmas zavar lesz úrrá rajtam és lépnék távolabb tőle, hogy hátat fordítsak neki a merevedésemmel együtt, ami... szent ég...
- Nem menekülsz... - suttogja miközben erősen markolja az anyagot rajtam. Sokkal nagyobb lesz a szorongás rajtam a szavait hallva, mintha egy préda lennék, amit ő elkapott. - De... úgy érzem a gúny neved nem illik rád...
- Zavarba hozol... - szólalok meg magas hangon. Soha nem éreztem még ennyire szemtelennek és rossznak mint most. Nem csak én gondoltam úgy a dolgokat ahogy...
- Nem én nyomtam neked a férfiasságom... - kuncog fel halkan, amire én se tudok máshogy reagálni. Elvörösödve engedek ki egy kínos nevetést. - Örülök, hogy tetszem...
- Nem is kicsit... - mondom ki titkolni való nélkül. Már úgy is lelepleztem magam. Túlságosan nyíltak a szándékaim ahhoz, hogy titkolózzak előtte, miért is tenném? Őszinte akarok vele lenni, akarom, hogy megbízzon bennem, ha már másban eddig soha nem tudott. A mosolyát akarom látni, amiket én kapok tőle. - Mutasd meg te is...
- Eddig nem volt világos...? - csókolja meg az ajkaimat röviden, de én automatikusan hunyom le a szemeimet. - Még most se...? - a suttogása hideg zuhanyként ér és azonnal hozzá simulok, amibe a kis kezei is bele játszanak. Mágnesként vonz közel magához a kis akciónk pedig pedig tovább folytatódik. - Meg kellene beszélnünk... - suttogja.
- Már megtörtént... Túl is tárgyaltuk...
Az oktalan aggódásom és a telefonom görgetése a közösségi oldalon teljesen elüti az időt, mire észbe kapok ideje elindulnom, így felpattanok az ágyamról és sötét ruhadarabokat veszek fel; fekete hosszú ujjú pólót és szűk farmert. Lesietve a lépcsőn a telefonommal a, cipő felvétel után pattanok is be a kocsiba és egyenesen Jiminnhez megpróbálom elérni telefonon, hogy lassan ott vagyok érte, de nem veszi fel, ezért a harmadik próbálkozás után leteszek róla. Sietősen parkolok le a ház előtt, majd kiszállva a bejárati ajtót veszem célba, amin anyukája könnyen beenged és felküld a fia szobájába. A lapos talpú bakancsomnak köszönhetően könnyen szedem felfelé a lépcső fokokat. Bekopogok, majd lassan, zihálva nyitok be és a földön ülve látom meg Jimin, aki halkan sírdogál és a tőle nem messze fekvő macskát bámulja. Kettőjük között pedig egy kis edény pihen, ami Maxie etető tányérja és tele van pakolva puha, szaftos étellel.
- Jimin? Mi a baj? - lépek beljebb és ő azonnal megtörli a szemeit, majd megrázza a fejét. - Na. - térdelek le közvetlen mellé.
- Nem eszik. Napok óta egy falatot sem... - motyogja és a macskát figyeli, aki lassan nyitogatja a szemét. - És fáradt... Teljesen nyomott, pedig egy hónapos múlt, EunJin...
- Jól van. Biztos csak rossz a pocakja. - huppanok le a földre. - El kellene vinned orvoshoz. Ő biztosan tudja mi baja van.
- Tudom, de... mi van, ha súlyos? - szív az orrán. Az arcára pillantok, ami könnyel áztatott és vörös, kissé puffadt. - Nem akarom, hogy baja legyen.
- Nem lesz semmi baj. - simítok végig a hátára a sírása megelőzésére, majd a kajába nyúlok és az ujjamra véve egy kicsit, a ragacsos és büdös - valószínűleg csirkés - kajából mászok közelebb a kis jószághoz, aki a levegőbe szaglászva kezdi a fejét a kezem irányába nyújtani. - Ez nagyobb darabos annál, mint amit a múltkor láttam a tányérjába.
- Anya szerint nagyobbat kellene most már ennie, hogy átszokhasson a szárazra. - dörmögi az orra alatt a barátom, aki a könnyeivel küszködik.
- Nem túl fiatal még? Nem rég kezdtél neki a másik fajtából adni neki. - nyomom szét az ujjammal a kaját. - Na... Maxie. Nagyon finom. - tartom a szájához és meglepetésemre nyalogatni kezdi az ételt az érdes nyelvével. - Jimin! Eszik! - pillantok hátra a barátomra, aki teljesen ledöbbenve figyel minket.
- Túl nagyok lehettek neki és újféle. - kezdi egy műanyag villával szétnyomogatni a tányérban lévő adagot.
Megvárom még tisztára nyalja az ujjaimat, majd óvatosan megfogva teszem a tányérja mellé, amiből azonnal enni kezd miután Jimin elemeli tőle a villát. Mosolyogva figyeljük a kis állatkát, ahogy szépen, lassan tünteti el az ételt a tányérból, majd a fenekére ülve kezd nyalakodásba. Egy mély és megkönnyebbült sóhaj szalad útjára Jimine szájából és a hajába túr az ép kezével. Jól láthatóan lélegzik fel és könnyebbül meg, ami örömmel tölt el. Rossz szomorúan látni. A mosolya miatt lassan simogatom meg a hátát, majd kicsit megveregetem mielőtt felállnék.
- Azért vidd el és nézesd meg az orvossal. - segítem fel a földről a szőkeséget, aki halványan mosolyogva bólint.
- Köszönöm, hogy segítettél... ő, nagyon sokat jelent nekem. - pillant le a kis jószágra. A szemében ez a csillogás... Nem sok dologra láttam még így nézni. Gondoskodó és odafigyelő. Annyira édes...
- Ugyan, de... ideje lenne mennünk. - lépek tőle hátrébb és az ajtó felé fordulok. - Mehetünk?
- Igen. Pillanat. - kezd valamit veszett módra keresni, így hátra fordulok és figyelem, ahogy az egész szobát teljesen feltúrja. - Ahh... A telefonom...
- Le vagy némítva. Próbáltalak hívni, de hiába. Nem hagytad lent a táskádban? Szokásod, hogy tesin oda teszed be.
Azonnal elsiet mellettem én pedig egy utolsó pillantást vetve Maxre és megyek is utána. Mire leérek a telefonjával a kezében áll a nyitott ajtóban, az arcán egy diadal íves mosollyal, ahogy a telefont lengeti akár valamilyen győzelmi zászlót. Egy kedves fejrázással reagálom le, majd kivonulunk a kocsihoz. Annyira hihetetlen, hogy már délután öt órakor ennyire sötét legyen. Talán pont ezt nem szeretem a télben... Az idő is csak hűl. Aigo...
- A suli parkolójában parkolunk le? - érdeklődik Jimin, amint beülünk a kocsiba és elindulunk.
- Előtte lévő utcára gondoltam. Onnan fel tudunk sétálni.
A válaszomra néma bólintással felel és ez a csend egész út alatt fent áll kettőnk között. Hogyan kellene bele kezdenem? Csak hozzam fel az estét és a csókot? Mit kellene csinálnom? Nagyon egyikünk se mer ezzel kapcsolatban egy szót se szólni. Személy szerint én nem találom kínosnak. Ittas volt... Minden amit ott mondott és tett igaz, őszinte volt, ami csak még nagyobb fájdalmat okozz a lelkemben. Hogy a fenében nem léptem akkor? Ha nem kattogtam volna a drága barátnőmön és az új pasiján, vagy azon, hogy mennyire tehetetlenül érzem magam és kényelmetlenül a jelenlegi kapcsolatomban, akkor talán tehettem volna valamit én is. Egymásnak eshettünk volna a teraszon, sőt. Eltűnhettünk volna onnan az autómba, ami sosincs zárva és... Elszúrtam.
Hamar megérkezünk és a suli előtti utcában húzódok le, majd megállítom a kocsit és kiszállunk. Az első mióta használom az autót, hogy beriasztom és ezután indulunk csak felfelé a sulihoz, ahol egy -két autó parkol és csak a folyosón lévő lámpák világítanak. Elég ijesztő így látni az iskolát, mert nem nagyon vagyunk hozzá szokva. A nagy előadói hatalmas ablakai sötétek, és csak az udvari világítás, valamint a sport épület fényei verődnek vissza róluk. Halk léptekkel közelítjük meg a bejáratót, ahol szerencsénkre nincs ott a portás, illetve a takarító, aki egy és ugyan az a személy.
- Nincs itt a kocsi. - jegyzi meg suttogva Jimin. - A földszinten lehet. A harmadik emelet ilyenkor még nincs kitakarítva, csak a klub zárása után megy fel. - indul meg lassan a lépcső felé én pedig azonnal követem és még időben sikerül fellépnem a lépcsőre és eltűnnöm, mert meghallom a kerekek csikorgó hangját. Gyors léptekkel érünk fel legfelső szintre, ahol megállunk mielőtt tovább mennénk.
- Ha elkapnak minket tuti ki leszünk csapva. - fújtatok halkan és a lépcső aljára pillantok. - Csak kilenc után megy haza a portás és két ablak van nyitva. A földszinti szélső vécé, ami a parkolóra néz, vagy a biokert ablaka.
- Alaposan utána jártál a dolgoknak. - kuncog fel halkan. Indulunk meg óvatosan a kivilágított folyóson az ajtó felé, amivel a másik oldalra lyukadunk ki ahol az osztálytermeink vannak, valamint az informatika terem.
- Muszáj volt... - suttogom és magunk után halkan zárom be az ajtót. A lépteink még jobban elcsendesednek, ahogy a folyosó sarkához érve a nyitott ajtót pillantjuk meg. Ez kisebb megkönnyebbüléssel tölt el. - A másik oldalon várj meg... - suttogom és elő veszem a telefonom, Kiyo elmondta, hogy összesen nyolcan vannak a klubban és a tanári felőli, valamint a saját gépüket szokták használni, de mivel egy hálózaton mozognak, így bármelyik másik gépről ellehet érni az ottaniakat.
Együtt közelítjük meg az ajtót, azonban Jimin tovább lopakodik én pedig guggolva settenkedek be az utolsó sor gép mögé, amik szerencsére még be vannak kapcsolva. Nem vagyok hacker, de szerencsére Kiyo mindent felírt, amivel eltudom érni a többi gépet. Letérdelve a gép elé írom be a rendszergazdai kódot és azonnal meglátom a többi gépet, amikben egyesével kezdek keresgélni. Mind a nyolcan itt vannak, szóval szerencsémre senkit se hagyhatok ki. Legalább tíz percembe telik, hogy mindenen végig szaladjak, de információ helyett, csak nagy mennyiségű pornó és anime, játék fájlok tárulnak a szemem elé, esetleg egy két más tartalom, de semmi érdekes. Nem tudom elhinni, hogy még az előzményükben sincsen semmi. Kizárható a klub. De akkor kik voltak? Senki más nincs rajtuk kívül ilyenkor itt, csak a takarító nő, aki biztos nem tenne ilyet. A tornateremben lévők közül senki nem hagyta el a csarnokot. Külsős volt, aki ugyan így szökött be? Kezd az egész egyre bonyolultabbá és reménytelenebbé válni, aminek kicsit se örülök. Úgy tűnik ez az ügy lezáratlan marad és a mocskos disznó vagy disznók megússzák.
Amint bezárom a programokat halkan lopakodok ki és kiegyenesedve indulok meg Jimin felé, aki lassan lépked felém, de én csak megrázom a fejem. Indulnánk is tovább, amikor meghalljuk az ajtó nyitódását, amin mi nem rég jöttünk be. Elkapva Jimin épp kezét rántom be a terem melletti szertárba és bezáróm az ajtót. Halkan lihegve a sötétben támaszkodok a két tenyeremmel az ajtóra és kezdek hallgatózni. Először lépteket hallok meg, majd tompa hangokat és mire észbe kapok a lépések megduplázódtak.
- Menjünk be ide... - üti meg a fülem az ismerős hang, de mielőtt felfoghatnám Jimin elkapja a karom és a szekrények mögé ránt be egy szűk helyre. Időm sincs pontosan felmérni a helyzetet, mert közvetlen közel feszül meg előttem a teste, az ajkai pedig szét nyílnak ahogy egyre jobban kezdi a szemünk megszokni a sötétet. Nehezen sikerül elkalandoznia a szememnek le a fedetlen nyakára majd onnan vissza felfelé a szemeibe, amik engem figyelnek. Annyira rég voltam hozzá ennyire közel. Nem csoda, hogy az egész óráknak tűnnek azok a rövid másodpercek, mert az ajtó kinyitódik és valakik berobognak rajta. Teljesen megfeszülünk egymás közelében, még a zihálásomon ő segít és vastag ujjaival az ajkamra simít, majd a tenyere nehezedik rá a számra. Fogalmam sincs mi vált belőlem ki ilyen forró érzést, szinte megsülök és hevesen ver a szívem. A szituáció, hogy valakik elől rejtőzködünk, főleg így...
- Elment az eszed? - csendül fel az ismerős hang, amire kénytelen vagyok elpillantani a szemeiből oldalra, remélve, hogy látok valamit, de nem. - Köptél?
- N-Nem... - dadogja a fiatalabb fiú. Valószínűleg egy diák lehet az. A hangja gyenge és bátortalan, kicsit Jiminére emlékeztet az első napról. - Senkinek nem mondtam semmit...
- A rendőrök mégis tovább nyomoznak. Tudod mit jelent ez, vagy a hülye fejed ezt is elfelejtette? - ez a hangsúly, beszéd stílus... Annyira ismerős...
- Esküszöm, hogy én nem tettem semmit... Senkinek nem szóltam és mondani se mondtam semmit...
- Ajánlom is, mert a te kezed is benne volt a dologban. Te keverted ki azt a sütit és a figyelmeztetésem után se azt tetted bele amit kellett volna. Hányszor elmondtam hogy eszedbe ne jusson Ecstasyt használni! - a mondat végén egy hatalmas pofon hangja zárja a szavakat, amire egyszerre rezzenünk meg Jiminnel. A légzésem meggyorsul a szavakat hallva, így szerencsém van, hogy a barátom befogja a szám. Egyértelműen Kiyoról beszélnek, ehhez tagadás se fér. - Nem gondoltam, hogy ennyire idióta vagy...
- Sajnálom tanár úr... - a fiú hangja még jobban megtörik az ütést követően, szinte sírni kezd, amit a "tanár" gúnyos nevetéssel reagál le.
- Ha bármi történne teszek róla, hogy az egész balhét te vidd el... Remélem értetted... Én nem fogok a te gyerekes hibád miatt a börtönbe menni...
Az ajtó nyitódik és fény szökik be rajta, ami megvilágítja Jimin arcát. Remegő ajkakkal figyel és egy pillanatra se néz el rólam. A tekintete, pont olyan mint mikor a macskáját nézte... Engem is félt, meg akar védeni.
A mély sötét szemei megcsillannak, de csupán pár másodpercre még az ajtó újra bezáródik. Egyikünk se mozdul meg és talán jól is tesszük, mert a bent maradt fiú sírni kezd. Hangosan törnek elő belőle a könnyek, de mielőtt átfutna az agyamon, hogy ő most itt fog akár órákig is zokogni távozik az ajtót becsapva maga után. Lehunyom a szemem és forró sóhajt engedek Jimin tenyerébe, ami lassan távolodik el a számtól, így azt kénytelen vagyok körbe nyalni, nehogy kiszáradjon az izgalomtól.
- Izzad a... tenyered... - jegyzem meg megtörve a csendet, ami a szemezésünknek add helyet.
- Tudom...
A lágy suttogását hallva a forróság ellenére újra kiráz a hideg, akárcsak az előbb. Talán pont egyszerre nyelünk az izgalomtól, próbálva nyugtázni a helyzetet, de mielőtt bármelyikünk is léphetne, hogy beszélni kezdjünk az ajkunk össze ér az ő kezdeményezése jóvoltából. Akárcsak a bulin, csak most alkohol nélkül csattan el a csókja, ami már nem csak valami szájra puszi. Nincs időm túl agyalni a dolgokat, mivel az ajkam magától csókol vissza és végre élvezem a vastag ajkakat, amik az enyémekkel lendülnek táncba. Soha nem esedeztem senki csókja után, de ő... szent ég. Akartam, napok óta akartam, hogy így egymásnak essünk és most végre én is viszonyozhatom amit ő elkezdett részegen.
Kénytelen vagyok a kezeimmel végig simítani a mellkasán, majd bátorkodva a nyakába karolni, hogy közelebb tudhassam magamhoz és megakadályozzam a csók végét. Bele megy a játékba és az épp kezével ölel magához, így hamar válik tágassá a kis rés amiben elbújtunk. A köztünk lévő távolságot csupán a ruháink töltik ki, ami minden mozdulat után, csak egyre kényelmetlenebbé válik. Soha nem élveztem még ennyire egy csókot se mint ezt. Nem vad... még szenvedélyesnek se mondanám, csak őszinte és igaz. Olyan rég... olyan régóta akarom érezni az ízét... Soha nem akarom, hogy megszakadjon, ebből kifolyólag sóhajtok az ajkai közé levegőhiány miatt, majd követi a példám és két csók között kapkod levegőért.
Jimin szemszögéből:
Erősen tartom magamhoz közel és folyamatosan mozgatom az ajkaimat az öveivel együtt szorgosan követve JungKook utasításait amikkel a napokban lepett el. Nem gondoltam volna, hogy használni fogom... Főleg nem ma. Sokkal jobb mint a puszi. Nedves és meleg. Legszívesebben mind két kezemmel szorosan ölelném magamhoz, hogy most ne váljunk szét, de fránya gipsz nem engedi. Mindenem remeg az érintésétől, ami a fejemet éri. Ujjai a hajamba túrnak össze borzolva azt, mi több kicsit megtépve. Felforr a vérem, izgalomba jövök és kifordulok vele a szűk helyről, majd az első dolognak nyomom neki a hátát, ami az utunkba kerül. A tettem egy erőteljes sóhajjal nyugtázza, ami bennem csak még intenzívebb érzelmeket kelt. Soha nem éreztem még csak ehhez foghatót se... Amikor először táncoltunk JeongGuk buliján, akkor éreztem hasonlót, de az... ennek a nyomába se ért, pedig az is teljesen kikészített.
- Eunei... - suttogom elválva az ajkaitól, azonban tisztán érzem a forró zihálását az ajkamon.
- Túl hirtelen történt... - motyogja vissza halkan, de mielőtt bármit is mondhatnék az ajkai az enyémre tapadnak és az összes ujjával a hajamba markol. Képtelen vagyok vissza fogni magam és halk nyögést engedek ki. Az ajkai elmosolyodnak és én se bírom tovább. Ajkai közé kuncogok, még ő fordul velem és hátrál egészen egy tárgyig, amibe beleütközünk, de mielőtt megszólalhatnék elenged és lökve magán felül valamire én pedig mint egy jól idomított kutya lépek a lábai közé és csókolom tovább. Alig pár centivel lett magasabb, így pedig bármiféle nehézség nélkül képes vagyok tovább falni az ajkait. Nem is foglalkozva semmivel se, simulok hozzá újra amint a kezei bejárják a hátam, majd a pólómba markol. Könnyedén préselődök hozzá, azonban mire észbe kapok egyszerre hajolunk távolabb és pillantunk le magunkra. Hatalmas zavar lesz úrrá rajtam és lépnék távolabb tőle, hogy hátat fordítsak neki a merevedésemmel együtt, ami... szent ég...
- Nem menekülsz... - suttogja miközben erősen markolja az anyagot rajtam. Sokkal nagyobb lesz a szorongás rajtam a szavait hallva, mintha egy préda lennék, amit ő elkapott. - De... úgy érzem a gúny neved nem illik rád...
- Zavarba hozol... - szólalok meg magas hangon. Soha nem éreztem még ennyire szemtelennek és rossznak mint most. Nem csak én gondoltam úgy a dolgokat ahogy...
- Nem én nyomtam neked a férfiasságom... - kuncog fel halkan, amire én se tudok máshogy reagálni. Elvörösödve engedek ki egy kínos nevetést. - Örülök, hogy tetszem...
- Nem is kicsit... - mondom ki titkolni való nélkül. Már úgy is lelepleztem magam. Túlságosan nyíltak a szándékaim ahhoz, hogy titkolózzak előtte, miért is tenném? Őszinte akarok vele lenni, akarom, hogy megbízzon bennem, ha már másban eddig soha nem tudott. A mosolyát akarom látni, amiket én kapok tőle. - Mutasd meg te is...
- Eddig nem volt világos...? - csókolja meg az ajkaimat röviden, de én automatikusan hunyom le a szemeimet. - Még most se...? - a suttogása hideg zuhanyként ér és azonnal hozzá simulok, amibe a kis kezei is bele játszanak. Mágnesként vonz közel magához a kis akciónk pedig pedig tovább folytatódik. - Meg kellene beszélnünk... - suttogja.
- Már megtörtént... Túl is tárgyaltuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése