Az utolsó napunk csendesen telik, mivel a lehető legkevesebbet próbáltam beszélni a többiekkel, többek között SeokJinnel és Jiminnel. Miről is tudnék most velük beszélni...? SeokJin egyszerűen dühít és ha csak rá nézek a harag kap el, de nem volt lehetőségem beszélni vele, mert akkor mindenki belekeveredett volna a vitánkba. Kénytelen leszek kettesben beszélni vele, ha sikerül össze szednem a bátorságom és elmondani azt is, amit Jimin csinált tegnap előtt este. Túl labilis vagyok most ahhoz, hogy elé álljak és nyugodtan számon kérjem azért amit csinált.
Mielőtt teljesen megbolondulnék befordulok az utcánkba, azonban a szokásos helyen nem tudok leparkolni, mivel egy ismerős autó foglalja el. Hosszú, fekete kocsi, de hirtelen eszembe se jut kié is lehet. Még nem voltam itthon anya össze szedett valakit? Nehezen tudom elképzelni pont róla...
Sajnos nem tudok mit csinálni a helyzettel, így egy házzal odébb állok meg. Kihalászom a táskám a hátsó ülésről, majd becsapom az ajtót. Legjobban annak örülnék, ha ezt a "roncsot" valaki ellopná és fizetne a biztosító, hogy vehessek magamnak másik kocsit. Jobb is lenne, ha nem kellene ezt a négykerekű koporsót vezetnem, amit az "apámtól" kaptam. Miután lerendezem magammal, be se zárom, csak a házunkhoz megyek, ahova lassan és csendben nyitok be. Óvatosan dugom be először a fejem, majd a testem és szinte azonnal nevetés üti meg a fülem. Már biztos; nincs egyedül. Ügyelve a settenkedésemre teszem meg a lépéseket a szekrényig, ami elé lepakolok, majd kibújok a cipőmből és szépen megigazítva termetes férfi surranok mellé teszem. Ez aztán valami... Nem éppen valami márkátlan, műbőrt hord a lábán a pasas... A végén elszaladok nekik vacsiért, hogy biztosan itt tartsam.
Ezt a gondolatot azonnal megbánom, ahogy belépek a nappaliba és észre veszem a nyomozót és anyámat, ahogy a kanapén ülve teázgatnak. Köszönés helyett a képet látva, csak egy undort sugalló hang csúszik ki, amire már mind ketten felkapják a fejüket. Hát persze...
- Bocsánat, hogy zavarok, de sajnos haza értem. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt. Anya jól láthatóan forgatja meg a szemét és pattan fel, hogy hozzám lépjen. A karomat elkapva ránt közvetlen közel magához és megböki az oldalam.
- KunJae-shi nyomozó hozzád jött, az iskolai üggyel kapcsolatban. - néz rám dühösen anya, azonban az én gúnyos arckifejezésem azonnal eltűnik és ledöbbenve nézek egyenesen a rendőrre, aki lassan áll fel és igazítja meg magán a hófehér ingét.
- Voltam már itt két napja, azonban édesanyád mondta, hogy ma jössz haza. - kezd bele rekedtes hangján, és megköszörüli a torkát. - Fukuda Kiyo ellen nem indul komolyabb eljárás, ahogy az ellene elkövetett erőszakolok ellen sem. A kórházba szállítása után... az LSD metabolitját találták a szervezetében. Valószínűleg egy bad trip volt az egész amit elmesélt neked.
- De... - teljesen ledöbbenek és hosszú percekig meg se tudok szólalni. Nem lehet, hogy... csak képzelte... Ki tudna ilyet elképzelni magának, akkor is, ha drogot használt. - De... Nőgyógyász... - válaszképpen csak megrázza a fejét és hosszan sóhajt. Elszorul a mellkasom és könnyek futnak a szemembe. - Valaminek történnie kellett... Nem lehet, hogy...
- Sokszor előfordul ilyen az utóbbi időben. Az LSD elég olcsó és könnyen beszerezhető a városban.
- Szeretnék vele beszélni. Megoldható, hogy meglátogassam?
- EunJi... - fújtat hosszan.
- EunJin. - szól közbe anya. - Csak tíz percet hagyj neki kettesben a lánnyal. - anyára pillantok, aki egyenesen a férfi szemeibe néz. Tegezi KunJaet? Vagy csak hirtelen felindulásból tette?
- Csak tíz perc. Nem több. Még a kórházban van, a saját családja se találkozott vele az eset óta. Lehet jót tenne neki, hogy valaki leüljön vele beszélgetni.
- Mehetünk most? Ha nem probléma... Nagyon szeretnék vele beszélni. Tudom, hogy szüksége van rám és én... én találkozni akarok vele.
- Persze. - mosolyodik el, ami talán az első emberi megmozdulás tőle. - Elviszlek és beengedlek hozzá. - kezdi össze szedni a cuccait, az asztalon hagyott kávét egy határozott, gyors mozdulattal önti be, majd fordul felénk. - Köszönöm a vendéglátást.
- Hagyjad. - legyint mosolyogva anya, amin én csak felrántom a szemöldököm. Ismerős ez a mosoly. Kedves és odafigyelő, ami elég ritka, ha férfiakról esik szó, de most. Jobban megfigyelve; KunJae nyomozó annyira nem is rossz választás anyának. Erős arccsontozat és határozott arcél. Elegáns és ápolt borosta, a szemei pedig sötétek, erősen a negyvenes éveiben járható, jó fizikai állapotú férfi. Ügyel a megjelenésére, a haja festett, bár egy-két ősz hajszál játékosan tűnik elő a rendezett haján. Igazán jó választás lenne anyának egy ilyen férfi mint ő, az már mellékes, hogy rendőr és nagyon is tenyérbemászó. Borzasztóan tenyérbemászó...
- Köszönöm. - egy kedves vigyorral köszöni meg anyának a kávét, majd amint a fél perces szemkontaktust lerendezték azonnal siet is, hogy a cipőjét magára kapja, hogy mihamarabb elindulhassunk. Én is így teszek és magamra veszem a cipőmet, majd két perc múlva már a ház előtt álló, fekete autó mellett állunk. Amint megszólal a riasztó csipogása beszállunk és el is indulunk. Csendben üldögélek mellette az út alatt. Miről beszélhetnék vele? Csak Kiyoról tudnék kérdezni, vagy a kapcsolatáról anyámmal. Eléggé úgy tűnt, hogy egy hullámhosszon mozognak.
- Édesanyád elég kedves nő... És...
- Nem szeretném, ha tőlem kérne engedélyt bármihez is. Ami kettőjük között van az anyámmal, az csak magukra tartozik. - nézek rá. - Gondolom elakarja hívni randevúra, igazam van?
- Ő azt mondta elég erős és passzív személyiséged van, kicsit tartottam, hogy mit fogsz hozzá szólni, ha bemászok az életetekbe.
- Az még annyira nem biztos. Anyám sok férfival szokott eljárni vacsorázni, és elég egy rossz mozdulat a vacsorán, hogy elhasaljon előtte. Véletlen, hogy ismerem magát, mert soha nem szoktam találkozni egy randi partnerével se. - pillantok az arcára, ami eléggé megfeszül és jól láthatóan fagy le a mosolya. Lemerevedve bámul kifelé az ablakon és hatalmasat nyel. Azt gondolta, hogy ennyivel cél egyenesbe kerül az anyámnál? Mit képzelt? Anya egyáltalán nem bízik a férfiakban, amit teljesen meg is értek és ha netalántán sikerülne a randijuk, eleinte egy hajszálon állnának, egy rossz megnyilvánulás, vagy furcsa viselkedés és már nyomát se látnám. - Jól kösse fel a nadrágját, ha bármit is akar az anyámtól.
- Ő egy igazán kedves nő. - szólal meg halkan. - Határozott és erős. Nagyon intelligens.
- Pontosan. Ezért nehéz vele jól kijönni. Ő hordja a nadrágot, mióta... Hagyjuk. - fújtatok hosszan. Nagy plusz pont jár érte, hogy nem kérdez semmit, még csak faggatózni se kezd, majd egy bólintással lerendezi az egész helyzetet. Talán annyira még se tapadós, ha nem a munkájáról van szó és ezt tudom értékelni.
Fél óra elteltével pillantom meg a kórház hatalmas, sárgás épületét. Csak pár percig szemlélhetem, még le nem fordulunk és be nem gurulunk az épület alatt lévő mélygarázsba, ahol azonnal megállítja a kocsit egy sorompó és a biztonsági őr. Ahelyett, hogy KunJae fizetne a jelvényét veszi elő és tovább is engednek minket. Meglepődve, és felvont szemöldökkel pislogok a férfira, aki csak felkuncog.
- Ezzel ilyet lehet? - kérdezem meg még leparkol a lifthez közeli parkolóba.
- Ezzel? Bármit. - nevet fel, majd közösen szállunk ki. A kocsit vissza riasztja és megcélozzuk a liftet, amivel ketten megyünk fel a harmadig emeletre. Kérdések nélkül tesszük meg az utunkat a szobáig, ahol Kiyo neve áll. Vissza pillantok a férfira, aki legyintéssel jelzi, hogy menjek csak. Kopogást kísérve nyitok be a szobába, ahol egyedül Kiyot pillantom meg az ágyban fekve. A bal keze az ágyrácshoz bilincselve pihen, még a jobbal egy könyvet lapozgat. Meglepődve pillant fel a kócos haja mögül, ami jól láthatóan napok óta nem lett kifésülve. Teljesen ledöbben, ahogy meglát és a könyve is kicsúszik a kezei közül, amiért én gyorsan ugrok.
- Szia. - állok meg halványan mosolyogva az ágya mellett. - Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem, de... Nem igazán tehettem meg eddig.
- Nem... Nem gondoltam, hogy bejössz hozzám, azok után... - nézi meg a könyvét, majd leteszi a lábaira. - Sajnálom, hogy... Rád fogtam...
- Kiyo... - ülök le mellé az ágyra. - Nincs semmi baj. Ez a lények. Mesélj inkább, hogy érzed magad? Rendben vagy?
- Megvagyok. - vonja meg a vállait. - Te vagy az első, aki bejött hozzám és ez... sokat jelent nekem. Sajnálom, hogy így látsz. Biztos csúnya vagyok.
- Dehogy is. - kuncogok fel. - Jól festesz. Remélem eszel rendesen és jól bánnak veled.
- Mindenki nagyon kedves itt. Féltenek és óránként bejönnek megkérdezni mire van szükségem. Kikísérnek vécére és zuhanyozni is. Aggódnak, hogy kárt teszek magamban.
- Megértem. - bólintok. - Mindenkit nagyon megijesztettél, remélem tudod. Teljesen kétségbe voltunk esve. Hogy gondoltad ezt?
- Nem bírtam elviselni... mocskosnak és bűnösnek éreztem magam. - a hangja megtörik a mondat végére és előre billenti a fejét. Óvatosan törli meg a szemeit, majd vesz mély levegőt. - Nem tudtalak volna...
- Elhiszem. - simítok a vállára. - Hiszek neked. És... hiszem, hogy valami biztosan történt, de... Kiyo, senki nem... nem voltak akik...
- De! - néz rám a könnytől csillogó szemeivel. - Én soha nem drogoznék! Soha!
- A szervezetedben is találtak... nyomot rá és a nőgyógyász. Csak egy rossz hallucinálás volt.
- Nem az volt. - rázza meg a fejét. - Gondolkodtam rajta a napokban. Nagyon sokat. Halványan emlékszem a hangokra és a színekre.
- Muszáj mindent elmondanod nekem. Érted? Ha a rendőröknek nem, legalább nekem tedd meg. Segíteni akarok neked. - fogom meg a kezeit. - Hallgatlak. Mindent, ami az eszedbe jut.
- Szóval... - az ajkát beszívja és mély levegőt vesz. Benyálazva az ajkait kezd bele. - Emlékszem, hogy haza fele indultam miután kihagytam a klubbot. Az informatika teremben voltam előtte, majd folyosón lévő vécébe indultam, de... már előtte nagyon furcsán éreztem magam. Elindultam, de... nem jutottam el a vécébe. Éreztem... kezeket, a combomon és a karjaimon. Valaki mély hangon nevetett, hideg érte a bőröm és fáztam. Túlzottan is. Próbáltam az arcokat felismerni, vagy csak látni, de nem megy. - halkul el. - És... ajtó nyílásra is emlékszem, amit csend követ.
- Valaki... benyithatott? Vagy... valaki megzavarta őket és elmenekültek? Mikor keltél fel?
- Hajnalban lehetett. Addigra már a suli parkolójában voltam. A pólóm kifordítva volt rajtam.
- Ez... mikor volt pontosan?
- Mielőtt bementem volna az iskolába, előtte három nappal. Erről akartam veled beszélni pénteken, de nem jöttél el.
- Akkor péntekre virradóan tértél magadhoz. - kicsit bólint és számolgatni kezdek. - De... Nagy mennyiségben találtak a szervezetedben LSD-t és ez... nem stimmel. Nem találhattak a szervezetedben nagy mennyiségben hétfőn, ha már csütörtök este a szervezetedbe került. Képtelenség. Az nap, vagy vasárnap kellett, hogy a szervezetedbe kerüljön.
- Én nem vettem be semmit, EunJin. Esküszöm. Csak anya orvosától kaptam fájdalomcsillapítót, ami mindig a táskámban volt...
Azonnal felpattanok és a táskájában kezdek nagy erővel keresgélni. Azonnal megtalálom a kis üveget, amiben apró szemű gyógyszerek vannak.
- Mikor vettél be belőle?
- Azt hiszem... Vasárnap este, elalváshoz kettőt. - néz rám aggódva. - Mire jöttél rá?
- Nem képzelődtél, ebben halálosan biztos vagyok. - fogom a markomba a gyógyszert, majd előkapva a telefonom kezdek keresgélni. - Az LSD pár nap alatt eltűnik teljesen a szervezetedből, a hajadból is, de... más nem.
Az ajtón kopognak és lassan dogja be a fejét KunJae és mutatja, hogy idő van, ideje mennem. Aggódva pillantok Kiyora, aki csak picit bólintva jelzi, hogy menjek csak. Hozzá lépek és megölelem, majd távozok a szobából. Ahogy bezáródik az ajtó a férfival szembe fordulok és felmutatom a gyógyszert.
- Pont ilyet szedek én is a fejfájásomra. Mi olyan különleges ebben?
- Kiyot csütörtök este bántalmazták és az LSD eddigre igazán kevés lett volna a szervezetében, de... ebből vasárnap kettőt is bevett.
- Ebben nincs ilyen hatóanyag. - rázza meg a fejét, majd elveszi tőlem. Kibontja és furcsállva nézegeti a fájdalomcsillapítót. - Ezek kisebbek. És a színük se olyan. - mutat fel egy darabot, majd gondolkodásba kezd. Hirtelen csap a fejéhez és zárja vissza. - Mekkora idióta vagyok. - nagy léptekkel startol az információs pulthoz és emeli fel a jelvényét. Kitartóan követem őt, majd megállok mellette és minden mozdulatát figyelem. - Fukuda Kiyotól szeretnék hajvizsgálatot és ennek a kimutatását. - teszi le az asztalra a gyógyszert. - Még ma. Minél hamarabb.
Fogalmam sincs mennyi idő telik el a várakozóban ülve az emeleten. KunJae lába idegesen jár, majd végül nem bírva az ülést pattan fel és kezd türelmetlen járkálásba. Őt figyelve túrok többször is a hajamba. Valaki... ennyire megtervezte az iskolában ezt az egészet? De mégis hogyan? Ki képes erre, hogy előre legyártott kis LSD golyócskákra cseréli valaki fájdalomcsillapítóját. Tudnia kellett, hogy Kiyo mit szed és hogy mindig nála van... Lehet valaki a klubból? Nem. Azok a fiúk a légynek se tudnának ártani.
Az ajkamra harapva dőlök hátra a székben, amikor egy orvos jelenik meg, egyenesen a férfihoz lépve. Felpattanok és melléjük állva figyelem mi történik. Egy papírt add át neki, majd a kis gyógyszeres dobozt.
- A fájdalomcsillapítók mellett kisebb hatóanyagút találtunk, ugyan annak a gyártónak a gyógyszerből, azonban... Feláztatottak. A gyógyszerek nagy része LSD tartalmú. És a hajminta... a lánnyal valaki megitatott, vagy bevetetett egy nagyobb adag Ecstasyt. - ecseteli az orvos. Teljesen össze szorul a mellkasom és hirtelen levegőt venni is elfelejtek. Valakiknek ez előre eltervezett tettük volt, ehhez kétség se fér.
- Köszönjük. - hajol meg kicsit KunJae, majd az orvos távozása után felém fordul. - Én azt hittem, hogy... Basszus. Már lassan húsz éve ebben a szakmában dolgozom és én... azt hittem ezzel az ügyet lezártuk, de... még csak most kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése