25. Fejezet: Mindig is szükségem volt rád

EunJin szemszögéből:

Délután négy óra után tesz ki a házunk előtt SeokJin, még jó ideig beszélgetünk a ház előtt, de két puszi után elválunk egymástól és szét válnak az útjaink. Még ő elhajt a kocsival én a házba megyek, ahol anya már izgatottan vár. Azonnal kérdésekkel lep el én pedig alig győzők válaszolgatni a hülyébbnél hülyébb kérdéseire. Kedves tőle, hogy ennyire érdeklődik irántam az utóbbi időben. Végre ugyan olyan velem mint mikor még apa is velünk élt, akkor sikerült mindent megbeszélnünk, de ez szép lassan semmissé lett. Szinte az egész randit elmesélem neki ő pedig érdeklődve figyel rám. 

- És mi a helyzet Jiminnel? - irányítja át másik vágányra a témát, ami teljesen váratlanul ér, főleg, hogy Jimint hozza fel. - Hallottam, hogy beteg. 

- Öm... Igen, most beteg. Gondoltam, hogy elmegyek és megnézem mi van vele... Anyukája ma is dolgozik, gondolom valami rendelt kaját evett... - veszek mély levegőt. - Vennem kellene neki valamit... Igaz? 

Anya sunyin mosolyogva bólogat, majd minden szó nélkül távozik, így nem marad más választásom, minthogy kipakoljak a hűtőből. Az interneten kezdek keresgélni leves receptek után, így hamar megtalálom a tökéletes levest Jiminnek. Hozzá is kezdek a gyógyító leveshez, a Chueotanghoz. Régen, ha beteg voltam anya és nagyi is készített nekem ilyen levest és nagyon használt, remélem Jiminnek is fog, és hamar lábra áll, mert nem bírná ki ha hétfőn nem tudna bejönni a suliba. 

Kifejezetten hamar meg van, még  fél hat előtt. Ételhordozóba merem neki, hogy ne hűljön ki még oda érek vele. Leemelem a pultról, de azonnal rá kell jönnöm, hogy én ezt nem tudom több utcán keresztül cipelni, mert leszakad a karom. Mire észbe kapok már az előszobába állok és azon agyalok, hogyan is juthatnék el a beteg barátomhoz, aki bizonyára az ágyat nyomja. Sajnos egy dolog jut az eszembe, de azonnal tiltakozásba kezdek magammal. Megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom használni az apától kapott autót, de most nagyon is jól jönni... Nem tudnék utána tükörbe nézni, ha mégis használnám, viszont csak így tudom elvinni neki. Aj EunJin... Muszáj megszegned az ígéreted és használni az a szemetet... 

Hamar megtalálom a kulcsot, mert tudom anya hova dobta be. A szekrény tetején lévő üvegtálért mászok fel, hogy kiemelhessem belőle a kocsi kulcsot. A számat rágcsálva méregetem a kulcsot és a kulcstartót, ami a kocsi márkáját jelöli. Kezemben a táskámmal és a hordozóval sétálok ki a letakart autóhoz. Nagy erőt véve magamon húzom le róla és dobom be a hátsó ülésre, amint kinyitottam, ezt a szörnyeteget. Beülök előre, a finom levest pedig magam mellé helyezem, hogy nehogy kiboruljon, mert akkor agyvérzést kapok. Rég vezettem már, így bátortalanul indulok el, de sikerül nem lefulladnom. Jiminékig vezetek, majd a ház előtt parkolok le, ahol szerintem évek óta nem áll egyetlen autó se, pedig emlékszem, hogy ... egy kis városi kocsija volt. Mindenhová azzal ment, ha valamire szüksége volt, de Jimin mesélte, hogy sajnos kénytelenek voltak eladni.
Óvatosan emelem ki a levest az anyós ülésről és célzom meg a bejárati ajtót. Tudom, hogy a nagy papája fog ajtót nyitni, így többször is kopogok, valamit türelmesen kivárom még ki ér az ajtóhoz. Alig telik el fél perc, de megüti a fülem a járóbot hangja, majd pedig az ajtó zár kattanását. Elmosolyodok, ahogy meglátom az ősz, szépen igazított, kissé kopasz fejét. Az ő arca is felderül, miután teljesen felismer.
- EunJin. - szólít meg a neven, közben pedig teljesen kinyitja az ajtót.
- Szép estét. Remélem nem zavarok. - vigyorgok rá kedvesen, emire ő felkuncog.
- Dehogy is! Mindig nagy öröm, ha egy ilyen szép, csinos fiatal hölgy érkezik. - lép félre az ajtóból, amin én könnyedén sétálok beljebb, majd reflexszerűen nézek körbe. - Gondolom a betegeskedőhöz jöttél, nem pedig ehhez a fiatal ifjúhoz. - mutat végig magán, amin én felkacagok.
- Is-is. Ha kér egy kis levest, akkor szívesen megkínálom. Kétlem, hogy Jimin-ah megenné az összeset. Nyugodtan ehet belőle ön is. - emelem fel az étel hordót, ami hatására megcsillan a szeme, így azonnal a konyhába megyek. Szedek az öregnek is és Jiminnek is egy tányérba a még meleg levesből. Az egyiket a nappaliba viszem a szemüveges nagypapinak, majd elindulok felfelé. Megállok az ajtaja előtt, és halkan kopogok, hogyha aludna, ne ébredjen fel, de a kopogás után azonnal ki kiabál, hogy szabad. Mosolyogva nyitok be, azonban ő amint felfogja, hogy én vagyok az nagyot ugrik és rögvest magára rántja a takaróját.
- E-EunJin... - jön zavarba, majd kicsit elfordítja a fejét. Beljebb sétálok, magam mögött pedig behajtom az ajtót. - Nem gondoltam, hogy te vagy az...
- Pedig igen. - lépek teljesen az ágya mellé. - Hoztam egy kis gyógyító levest. - mosolygok rá, ami hatására eléggé meghökken, de elvigyorodik.
- Nekem? - veszi el óvatosan a kezemből a tányért. - Nem kellett volna ezzel fáradnod a randid után...
- Ugyan már. - nevetek fel és leülök mellé az ágyra. - Vigyázz, mert forró.
Aprót bólint, és először megszagolgatná, de a bedugult orra miatt nem tudja. Pedig nagyon finom illata van és az íze is rendkívüli, ahhoz képest, hogy én csináltam. Nem szokásom a konyhában ügyködni, így nagy munka volt elkészíteni ezt a levest, de ha használ és ízlik neki, akkor én csak boldog vagyok.
Óvatosan fújja meg, majd kezdi enni. Egy darabig figyelem, hogy eszegeti, de végül inkább kőrbe pillantok a szobájában. Rögvest megakad a szemem a macska holmikon, így azonnal a kis szőrcsomót kezdem keresni.
- Maxie biztos az ágy alatt van. - szólal meg kicsit rekedtesen a kis beteg. - Ha valaki be jön, akkor oda búj be, hogy letámadhasson.
Felkuncogok, de szinte azonnal megérzem a lábamon valaki ölelő mancsait. Szerencsére nem karmol meg, mert a cipőt nem vettem le, így fájdalom nélkül megúszom a támadását. Lehajolok hozzá és óvatosan emelem fel. Hamar eltűnik a játékosság és hangos dorombolásba kezd. A mutató ujjammal kezdem simogatni a kis arcát.
- Szeret téged. - kuncog fel Jimin. - Köszönöm a finom levest. Nagyon jól esett. Sokat jelent, hogy fáradtál ezzel nekem. - teszi le a tányérját maga mellé a kis éjjeli szekrényére.
- Ugyan, Jimin. Szeretném, ha mihamarabb meggyógyulnál. - teszem la a lábaira a kis cicát. - És hogy érzed magad? Ki tudtad ma pihenni magad?
- Mondjuk... - vesz mély levegőt, majd nehezen engedi ki azt. - Elég unalmas egész nap az ágyat nyomni, és csak olvasni és tanulni. Nagyon boldoggá tett, hogy benéztél hozzám... - mosolyodik el nehezen. - Köszönöm EunJin...
- Szívesen Jimin... - ülök közelebb hozzá és megigazítom a haját. Miért érzem ezt...? Olyan hevesen ver a szívem, ahogy a közelében vagyok. Annyira édes, a haja pedig nagyon puha. Basszus Jimin... Hogy veheted el ennyire az eszem, mikor köz elkerülünk egymáshoz...?
- És... milyen volt a randevúd? - töri meg a tökéletes csendet, ami elég volt, ahhoz, hogy megint elkalandozzak el kicsit. Össze szorul a mellkasom, ahogy a randimról kérdez Jinnel. Persze... Hisz ő adott engedélyt neki, hogy elhívjon...
- Egész jó volt. - hajolok hátrébb. - Tényleg sikerült olyat kitalálnia, amit szeretek. Pedig azt hittem étterembe fog vinni, de nem. Vett egy pizzát és felmentünk az erdőbe, majd a kocsiba megettük.
- Oh... - bólint aprót, majd nehezen mosolyodik el. - Örülök, hogy jól érezted magad vele... Gondolom akkor...
- Csak egy randi volt. Persze... SeokJin nagyon helyes meg minden, de ez még csak az első randink volt. Nem tudom mennyire kéne esélyt adnom a dolgoknak.
- Tudod... EunJin... El kellene mondanom neked valamit... - harapja meg az alsó ajkát, majd kiengedi

a hófehér fogai közül, a vaskos ajkait. A tekintete az ölében pihenő kezeit kezdi vizsgálni, még halk motyogásba kezd. Érdeklődve kezdem figyelni minden szavát, de a telefonom csengése mindet megszakít. Idegesen fújtatva veszem elő a kis táskámból a telefonom, megilletődök, mikor meglátom JeongGuk nevét a kijelzőn. Jiminre pillantok, aki picit bólintva jelet, hogy vegyem csak fel nyugodtan.
- Szia, mi az? - szólok bele, de nem jön válasz, csak tompa hangokat hallok a vonal túlsó végén. Felhívott volna a zsebe? Nem szokott ilyet csinálni, ha csak nem éppen TaeHyunggal van és hülyéskednek.
- Mi az? - kérdezi Jimin, így inkább kihangosítom a mobilom. - Felhívott véletlenül?
- Nagyon úgy tűnik... De hallgasd csak.
A vonal túloldalán határozott férfi hangokat hallunk meg, fenyegetőző és erőteljes lármát. Megrémisztenek a szavak, amik elhagyják a férfiak száját. Nagyra nyílt szemekkel figyelünk minden egyes elhangzó szót a túl oldalról. Ez nem Tae... És ez nagyon nem tűnik játéknak... Megrémiszt ez az egész és JeongGuk mentegetőző hangja, ami időnként felcsendül. A hideg futkos a hátamon egészen addig még meg nem hallok egy nevet, ami kizárásos alapon csak valami drágább étterem neve lehet.
- Hol van ez az étterem? - nyomom ki a telefont, amint teljesen elegem lesz belőle. - Oda kell mennem. Elhozom onnan.
- Öm... Valahol a belvárosban. Gazdag környéken. Biztos megtalálod, ha rá keresel. - ül feljebb és halkan fújtat. - Nem kellene oda menned egyedül... Ki tudja mi van ott. Jobb lesz, ha veled megyek és segítek, ha baj történne. - szinte már mászna ki a takaró alól, mikor szörnyű köhögésbe kezd, így én fektetem vissza és takarom be.
- Maradj itt... És pihenj... - mosolygok rá. Kicsit vitatkozva magamra, de rá veszem magam és gyesnéden puszilom meg a homlokát. - Aludj csak a kicsi Maxiae-vel.
Nagy, csillogó szemekkel néz fel rám, teljesen extázisba esve. Talán még soha nem láttam, hogy így nézzen rám... Annyira szépek a szemei, amivel méreget engem. Túl szépek...

JeongGuk szemszögéből:

Mire észbe kapok, már az étterem mögötti kis utcában vagyunk, ahova az öreg kicibált engem a felkaromnál fogva. Felültetett volna az az ördögi nő? Hogy máshogy került volna ide a férje és a barátai, ha nem vert volna át. Túl jól hangzott az a hatalmas ár amit kínált, nekem pedig elvette az eszem... Sejtenem lehetett volna, hogy ez egy csapda, de túl hülye voltam...
Hátra érve a szemetes kukákhoz enged el, valamit lök messzebb magától. Megigazítom a zakómat magamon utána pedig feléjük fordulok.
- Megtudom magyarázni... Ez csak egy apró félre értés. - nézek egyenesen a férfira, aki kicsit se enyhül meg, csak inkább egy gúnyos nevetést hallat, ami bennem még nagyobb idegeséket vált ki.
- Nehéz lenne elhinni, hogy valami félre értés, az hogy több ezer won került le a bankszámlámról még nem voltam otthon és a feleségem egyedül volt. Aztán ott volt az a rengeteg sms és kimenő hívás a te számodra, így hamar megtaláltalak. A feleségem pedig inkább kitálalt, minthogy el kelljen válnia tőlem. De az, hogy egy ilyen taknyos sráccal csalt meg többször is... Elég elkeserítő.
- Kérem uram... Csak hallgasson meg...
- Úgy érzem nincs miről beszélnem egy ilyen kis féreggel. - aggódva szívom be a számat és kétségbe esetten ráncolom a homlokom. - Jól ismerem az apádat... A neved hallatán először rá gondoltam, de kénytelen voltam rá jönni, hogy neki semmi köze nincs az egész mocskos kis üzletedhez. Megnyugodhatsz, egy büdös szót nem mondtam neki a farkad tevékenységéről az anyádnál idősebb nőkben.
- Vissza adom a pénzt! Csak adjon egy kis időt és minden pénzt vissza adok. Még ma este eltudom intézni, hogy vissza kapja a pénzét. - kezdek mentegetőzésbe, miközben menekülési útvonalat keresek, de sajnos hiába. Azt amelyik a kocsimhoz vezet, sajnos elvágták a férfi barátai.
- Nem kell a szaros pénzem, JeongGuk! - emeli meg a hangját, majd hosszan sóhajt és megforgatja a szemét. - A pénz, amit eljátszottál a felét nem teszi ki annak, amit egy órában keresek. A becsületemről van szó. És arról, hogy jó párszor megdugtad a feleségem! - kezd hangos ordításba, amire én csak megremegek és szinte ponttá zsugorodok. - És az egészben az a legelkeserítőbb, hogy annak a fasz Jeongnak a fia tette ezt! A lányomat is megkörnyékezted? Esetleg az unokáimat?
- Nagyon sajnálom az egészet... Tényleg! Ha tehetnék valamit... bármit, hogy kiérdemeljem a megbocsájtását örömmel megteszem... - mindenem megremeg, ahogy az összes korosabb férfi nevetésben törnek ki. Teljesen össze török és megszólalni, vagy reagálni sincs esélyem, ugyanis a nevetés roham után szinte azonnal ököllel vág arcon az előttem álló férfi, amitől a földre borulok. Felsziszegve emelem az ütéshelyéhez a kezem, hogy meggyőződjek róla, nem-e szakadt fel a szám, vagy más, de szerencsémre nem. A vén farok nem tud akkorát ütni, mint képzelte...
- Nem kell tőled semmi. Egy ilyen kis pöcstől semmire nincs szükségem. - megvető szempárokkal néz le rám, én pedig halálra rémülve nézek vissza rá. Teljesen kétségbe esve ülök a földön tétlenül. Már tudom mit érzett Jimin mikor napi szinten elvertem... Tudom mit járt a fejében... És tudom mennyire fájt neki... De ő... Tűrte szavak nélkül nap mint nap. - Megérdemelnéd, hogy levágjam a farkad, de nincs az az isten, hogy hozzád érnék. - nyúl az övtartójába és valami fémszerű csövet húz ki belőle, amit egy lendülettel csap meg maga mellé, így azonnal legalább fél méteresre nő. Hatalmasat nyelek, mert jól tudom mi van a kezében, ugyanakkor a tudatlanság is átjár, mivel ez az eszköz be van tiltva az országban. Tudom mire képes ez a vipera... már egy kisebb ütéssel is képes eltörni az ember csontját. - Mutasd szépen a mocskos kezeidet...
Válaszképpen vadul rázom meg a fejem és pattanok talpra, hogy menekülni próbáljak, de hiába. Hárman állítanak meg és fognak le. A földre kényszerítenek és a jobb kezemet kifeszíti az egyik behemót állat. Próbálnám elrántani, vissza húzni magamhoz, hogy megvédjem a rá váró hatalmas ütéstől, majd pedig a töréstől, de nem megy. Életemben nem gondoltam volna, hogy három jobb fizikai állapotban lévő férfi meg tudjon állítani, de tévedtem. Folyamatos mocorgás közben próbálok mindent megtenni, azonban hiába. Már emeli is a feje felé a botot, hogy lesújtson rám, így én össze szorítom a szemem heves levegő vételek közepette. Nem mondom, hogy nem érdemlem meg, de még is! Ez kibaszott beteges!
Már hallom, hogy belendül a kezében lévő verő eszköz, az ajkaim közül pedig hangos ordítás szakad ki. A szemeim sós könnyben kezdenek úszni, de akárhogyan telnek a másodpercek nem érzem az erős fájdalmat a karomon. Zihálva próbálom vissza tartani a sírást, ami az egész testemet átjárja.
- Fordulj meg és húzd el a csíkot! - ordít Mr. Seong. Azonnal kipattan a szemem és a sikátor bejáratára szegeződik a tekintetem. Teljesen ledöbbenek, mi több még nagyobb rettegés kap el, ahogy felismerem EunJint. Mi a fenét keres itt?! A végén az én hibámból neki is baja esik!
- Elhúzom a csíkot, ha elteszed azt a szart a kezedből és elengeded őt! - lép beljebb a sötét sikátorba.
- A csinos, nagyszájú hölgy a barátnőd, esetleg ismered? - pillant le rám, természetesen azonnal megrázom a fejem, hogy elhiggye nem ismerem. Nem akarom, hogy baja essen... - Kis aranyom szedd a virgácsaidat innen el, mielőtt még jobban bele ásod magad a dologba.
- Na ide figyelj, te vén farok. - baktat ingerülten beljebb, majd mellkason löki Seongot. Elejti a kezében lévő vipera botot. - Bele fogom magam ásni magam a seggedbe a cipőmmel, ha kurva gyorsan nem engeditek el! - kezd szinte ordítani, ami teljesen megrémít. Nem hallottam még soha így beszélni, pedig nem egyszer kihúztam nála a gyufát. Ez a harcos amazon köszöni viszonyban sincs azzal az EunJinnel, akire rá nyomultam a kiránduláson. Nem fél és kiengedi a hangját, velem szemben soha nem tett ilyet... Jól láthatóan riadnak meg a körülöttünk álló férfiak és hátrálnak pár lépést. - Azt hiszed, hogy egy ilyen öreg seggfej nem fog szívrohamot kapni, ha véletlenül tökön rúgom? Talán elfogyott a kurva Viagrája, és így próbál izgalmat keresni az életébe, hogy középiskolás srácokat terrorizál? - lök rajta ismét egy erő teljesebbet.
- Na ide figyelj! Egy ilyen kis ribanc ne merjen engem lökdösni! - kapná el a haját, hogy bele markoljon, de EunJin azonnal gyenge ponton rúgja a férfit. Kétségbe esetten kap a nemességéhez és rogy le a földre, hangos morgás közepette. - Menjünk fiúk... - adja ki az utasítást a kísérőinek, akik szó nélkül engednek el, majd segítik talpra a barátjukat. Minden szó nélkül távoznak, én pedig hosszan meredek utánuk, majd nézek fel a lányra, aki megmentett. Nem tudok mit leolvasni az arcáról, csak csalódást és haragot, amit részben felém táplál.
- Nem hallottam az egészet, de nagyon akarom tudni, mit akart tőled ez az ember... Sajnos a zsebhívás miatt elég sokat hallottam, még is az mentette meg a karodat. Állj fel és szépen meséld el az egészet.
- EunJin... - reked el a hangom a neve végére és nem bírom tovább. Előtörnek a könnyeim és hangos sírásba kezdek a szeme láttára. Úgy kezdek előtte zokogni, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg azt a játékot, amire már napok óta vágyik, ez pedig nagyon is meghatja és elém tördel. Azonnal a nyakába borulok és a kabátját kezdem eláztatni a forró könnyeimmel. Jól esik az ölelése, főleg most. Őt akarom ölelni egész életemen át... Érezni akarom a teste melegét és a finom illatát, ami teljesen megtölti a tüdőmet. Szükségem van rád... EunJin. Mindig is szükségem volt.

24. Fejezet: Láttam már valahol ezeket a vonásokat

EunJin szemszögéből:

A szekrényem előtt állva méregetem a benne felakasztott és össze hajtott ruháimat, de sehogy nem sikerül a választás. Nem szokásom randikra járni, így nem tudom mit kellene felvennem... Azt se tudom, hová megyünk pontosan, ami elég aggasztó, mivel így kételyeim vannak ruha és cipő téren. Sajnos, hiába állok lefagyva, szinte meztelenül a szekrényem előtt, mivel az idő ugyanúgy telik, én pedig nem haladok. Hosszú sóhajok közepette emelek ki egy vállfát, rajta egy térdig érő vékonyabb homok színű kabáttal. Lassan terítem le az ágyra és keresek egy farmert, hozzá pedig egy fekete fehér kockás pólót. 

A ruha kiválasztása után meglehetősen hamar elkészülök. Sikerül rendbe szednem magam, hogy indulásra készen álljak, ha SeokJin megérkezik. A földszinten lévő előszobai tükörben igazgatom a hajam egészen addig még anya meg nem áll és a tükörből mosolyog rám.

- Hova indulsz? - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt, még a szemöldökét rángatja el és le. - Csak nem randevúd van?

- De. Éppenséggel igen. - fordulok hirtelen hátra hozzá.

- Azta... És ki a szerencsés? Jimin vagy JeongGuk? - az arcán egy huncut, izgatott mosoly húzódik meg. Nagyot rántok a szemöldökömön és eléggé ledöbbenek. Randin Jiminnel, vagy JeongGukkal? Nem tudom mit gondol anya, de ez elég bizarr... - Most meg mi bajod? Valld be, mind kettő srác igazán  helyes és a maguk módján rendesek is. Viszont ezt az arckifejezést látva nem ők a kiválasztottak.

- Egy srác a suliból, Kim SeokJin. Focizik és elég intelligens, a maga módján. - keresek egy magassarkú, fekete csizmát. Gyorsan kapom magamra és kötöm meg, a kis hokedlin ülve.

- Nem is beszéltél róla... Helyes? Izmos? Mióta beszélgettek? - kezd el bombázni a kérdéseivel, ami belőlem, csak szem forgatást és mély sóhajokat vált ki. Ezért nem akartam neki mondani, mert tudtam, hogy így fog rá reagálni. Sokkal izgatottabbnak tűnik mint én, pedig ez az én randim lesz.

- Elég helyes és edzett... Szélesek a vállai. - állok talpra és kicsit elmosolyodok. - Jó ideje beszélgetek vele, nem sokat, csak reggelente pár mondatot. - pakolok a kis táskámba. - Rendes srác.

- Hát... Annál a majomnál csak jobb lehet...

- Ne hozd fel MinJunt... - veszek mély levegőt. - Már semmi közöm se hozzá, se pedig Tinához.

- Örülök, hogy ezt mondod... - nyúl a kezem után, amit sikerül neki megfognia és magához húz. Szorosan ölel magához még a hátamat simogatja. Annyira boldog vagyok, hogy végre helyre jöttek a dolgok és minden olyan mint régen. A kapcsolatunk nagyon jó, érdeklődünk egymás után és nem veszekszünk. Sajnos a meghitt anya lánya pillanatot az ajtó csengője szakítja félbe. Kénytelen vagyok elengedni és ellépni tőle, hogy kinyithassam az ajtót. Mély levegőt veszek és lassan tárom ki a bejárati ajtót, aminek a másik oldalán Jin kedves mosolya fogad és a kezében egy kisebb csokor fekete liliommal.

- Szia. - szólal meg. - Ez... Ez a tiéd. - pillant a kezében lévő csokorra, majd nekem nyújtja. Lassan veszem el tőle és veszem szemügyre a sötét szirmokat. - Ne tedd be a szobádba, mert könnyen baj lehet belőle.

- Kedves ajándék. - kuncogok fel. - Napi szinten leakarsz rúgni a labdáddal, most meg élet veszélyes virágot adsz. - elsőre megilletődik, de hamar leesik neki, hogy a szavaim csak kedves tréfák. - Gyere beljebb, gyorsan vízbe teszem. - engedem be a házba, majd átsietek a konyhába, ahol anya tevékenykedik. Leemelek egy vázát a polcról és félig engedem tele vízzel, majd bele teszem a virágot. A konyha pultra helyezem, hogy fél pillanatig még gyönyörködhessek benne, azonban nem tart sokéig, ugyanis anya és SeokJin az előszobából kezdeményeznek beszélgetést. Hogy került anya ilyen váratlanul az előszobába? Észre se vettem mikor osont ki a rám várakozó sráchoz.

Gyorsan sietek ki hozzájuk, hogy mihamarabb leállíthassam anyát, nehogy valami hatalmas hülyeséget csináljon. Fürge léptekkel igyekezek hozzájuk, de meglepetésemre Jin feszengése helyett a nevetése fogad.

- Hát ti? - lépek hozzájuk. - Mi ennyire vicces?

- Csak beszélgettünk. - teszi a hátamra a kezét anya, ezzel nyugalmat sugallva számomra. - De ideje indulnotok. A végén elkéstek az éteremből.

- Étteremből? - kérdezek vissza, . majd Jinre pillantok. - Étterembe megyünk ebédelni?

- Hát... Nem... - simít óvatosan a tarkójára zavarába esve. - Mást találtam ki mára. Ha nem baj...

- Dehogy is! Nem vagyok az az éttermes típus. - mosolygok rá kedvesen. - Akkor remélem pizzázunk.

- Pont ezt terveztem. - enged előre, így előtte sétálok ki a házból. Elköszönünk anyától és beülök az autójába, az anyós ülésre. Bekötöm magam, akárcsak ő és elindulunk. Az ablakon kezdek kifelé bámulni, amíg ő bekapcsolja a rádiót. Mosolyogva pillantok a munkálkodó kezére, majd az arcára.

- Van zsepi a kocsiban? - nézek körbe, majd meg kapom a választ.

- A kesztyű tartóban biztos van. - pillant az előttem húzódó kis tárolóra, azonban egy pillanatra se engedi el a kormányt. - Vedd csak ki, nyugodtan.

Aprót bólintok és kibillentem, hogy át tudjam nézni a benne lévő dolgokat és, hogy megtaláljam az általam keresett zsebkendőt. Kutatni kezdek benne, így sok minden kerül a kezeim közé. Usb kábelek, flakonok és meglepetésemre egy óvszeres doboz. Eléggé megilletődök és egy pillanatra le sokkolok a kezemben lévő Durexes dobozzal.

- Basszus... EunJin az nem az enyém. - szólal meg Jin jó pár perc csend után. Homlokomat ráncolva nézek fel rá, majd vissza a dobozra. - Esküszöm, hogy az az öcsémé!

- Ez az ő autója? - dobom vissza oda, ahonnan kivettem és kiemelek egy zsepit.

- Nem... Az enyém, de tegnap este nála volt. Biztos itt felejtette. - az arcomra pillant és biztosra veszem, hogy látja rajtam, hogy nem igazán hiszem el a kitalált kis történetét. - Esküszöm... Nem az enyém. Eszem ágába nem lett volna merszem, hogy óvszert hozzak az első... randinkra. Ha tényleg alakulna valami, nem a szexre alapoznék.

- Lehet totál hülye vagyok, de... hiszek neked. - zárom be a kesztyűtartót. - És elég kedves, hogy nem gondoltad, hogy ma szexelni fogunk a kocsidban...

- Fogunk? - döbben le teljesen, azonban én csak felnevetek. - Áhh... Jól van. Jó vicc volt. - kuncog fel végül ő is. - Kifejezetten jó. 

Az út további rész elég jó hangulatban telik. Hamar feloldódunk és szinte folyamatosan beszélgetünk valamiről, ami vagy nagyon lényegtelen, vagy fontos és erős téma, azonban mi elvicceljük. SeokJin egészen a belvárosban lévő pizzázóig vezet, aminek a parkolójában meg is. Kikapcsolom az övem, hogy bemenjünk, amikor leint, megállásra bír. Kérdő pillantások ezreivel lepem el, még kipattan a kocsiból és egyedül rohan be a pizzériába. Nem teljesen értem mit csinál és percekig türelmetlenül várom, még meg nem jelenik egy hatalmas pizzás dobozzal és egy műanyag zacskóval.  A vigyorát látva mosolyodok el és mászok a sofőrülésre, hogy kitudjam neki nyitni az ajtót. Vissza ereszkedek a helyemre.

- És most? - kuncogok fel, amint beül mellém és a kezembe nyomja a pizzát. - Hova megyünk? 

- Az erdő felé gondoltam. - indulunk tovább, amint bekötöttük az öveinket. Mosolyogva bólintok. 

A suli utcája előtt elhaladva indulunk el felfelé, majd rá fordulunk. Az ablakból nézelődök, mikor észre veszem a táblákat az erre felé lévő templomok tábláját. 

- Milyen furcsa, hogy mennyi keresztény templom van Busanban. - jegyzi meg. - Valahogy én jobban szeretem a Budhista templomokat. Sokkal szebbek. 

- Ez igaz. - bólintok. - Bár vannak gyönyörű templomok abban a vallásban is. Mint például a Hagia Sophia. 

- Mi? - kuncog fel. 

- Egy ortodox bazilika volt Törökországban, de most már mecset és csak múzeumként üzemel. Egyszer nagyon szívesen elmennék megnézni, mert elképesztően gyönyörű épület... Hatalmas és tágas csarnoka van, elképesztően szép belső kialakítássál. Képzelj el egy hatalmas kupolát. amin még látszódnak a gyönyörű mozaikok... A levert ikonok helyett pedig kalligráfiák vannak. - mesélem neki teljesen extázisba esve.

- Azta... Te ezt nagyon vágod. Te tényleg figyelsz rajzórán. Ennyire érdekel a művészet? 

- Igen. - vallom be. - Rajzolni és festeni is szeretek, csak... Az utóbbi időben nem sok időm volt rá. Pedig nagyon is szeretem csinálni, és a művészettörténelmi része is nagyon érdekel. - pillantok a kezemben lévő pizzára. 

- Tanulj vele tovább. Ha jól megy könnyen felvehetnek Szöulban Nemzeti Művészeti egyetemre. Az pedig nem kis teljesítmény lenne. Csak le kellene lépned Busanból. 

Ahogy ezt ki mondja nagyot dobban a szívem. Lassan kevesebb mint fél évem marad dönteni az életemről... Bevallom, hülyeség volt, hogy már tavaly nem gondoltam át... Az utolsó évemet élem a középiskolában és semmi elgondolásom nincs a továbbiakról. Úristen... Fogalmam sincs mi lesz az életemmel! Jimin mérnöki egyetemre megy tovább, valószínű Szöulban, de nem kizárt, hogy itt marad a Busanin. JeongGuk... ha megfogadná Jimin tanácsát, akkor nézne egy magán egyetemet, ahol valami egyszerű szakot választana.  

- EunJin? Minden rendben? - hallom meg tompán Jin hangját, ami nehezen rángat ki a kétségbe esett gondolatomból. - Percek óta beszélek hozzád, de nem reagáltál. 

- Sajnálom, csak elkalandoztam. - fújtatok idegesen, majd az ajkamra harapok. - Te tudod, hova mész tovább? 

- Persze. - vágja rá. - A tavaszi meccsektől függ az ösztöndíjam a Sport egyetemre, Szöulban. Már láttak párat és hallottak rólam. Elég meggyőző voltam számukra.

- Szent isten SeokJin... - teljesen ledöbbenek. Megszólalni sincs erőm, vagy bármi kézzelfoghatót mondani. - Ez elképesztő... 

- Ugyan.. Még semmi nem biztos és apám nem szívesen támogatja a focis karrierem, vagy bármi féle karrierem, ami nem sporttal kapcsolatos. Szóval muszáj, hogy érdekeljen az üzleti élet, ugyanis azt apám szívesen finanszírozza nekem. Így van egy B tervem is. - kínos nevetés hagyja el a száját, majd megtörli a homlokát, még a kanyargós úton megyünk felfelé. 

- A Művészeti Egyetem se pár ezer won lenne... Ha fel is vesznek... Nem lesz pénzünk fizetni a tandíjat. 

- Akkor muszáj teljes ösztöndíjat kapnod. - mosolyog rám. - Ha ennyire jó vagy az elméleti részéből, az már hatalmas pont! Neked pedig mi ne sikerülne? 

- Köszönöm, Jin... - lassan sikerül egy halvány mosolyt erőltetnie az arcomra, és kicsit elvonni a figyelmem. 

Pár óra elteltével még mindig a kocsijában ülünk és az óriás pizzát eszegetjük, amit ő vett. A szélvédőn kifelé nézve nevetgélünk egymás viccein, vagy éppen éneklünk egy-egy ismerős zenére. Folyton találunk olyan témát, ami mind kettőnket érdekel, így képesek vagyunk róla hosszan beszélni. Mire észbe kapok és a kocsi órájára pillantok, eléggé meglepődök, hogy lassan fél négy és a nap kezd eltűnni a hegyek mögött. Soha nem szerettem a télben a korai sötétedést, valahogy mindig össze zavart.
- Nagyon jól laktam... - veszek mély levegőt az utolsó falat után. - Köszönöm az... ebédet? - kuncogok fel a mondatom végén amit ő se bír ki reakció nélkül.
- Túlzás volt ekkora pizza? - csavarja le a kólás üvege tetejét, majd elég rendesen meghúzza.
- Ami azt illeti... - pillantok a dobozra. - Hízókúrának tökéletes volt, szóval, ha holnapra hatalma úszógumijaim és tokám nő nagyon megverlek.  - hangosan nevet fel, majd bólogatásokkal nyugtázza, hogy ha ez tényleg bekövetkezik, akkor nyugodtan megtehetem. - Ah... Olyan jól esne most egy cigi...
- Akkor nyugodtan gyújts rá. Engem nem igazán zavar.
- Próbálok leszokni és minél kevesebbet cigizni. - veszek mély levegőt. - Reggel már cigiztem és most nem is hoztam el a cigim.
- Akkor, most megy a leszokás. De hogy-hogy? - kezd kicsit pakolni a kocsiban, hogy kényelmesen elférjünk. A dobozt a hátsó ülésre dobja, a kólákat, pedig a pohár tartóba teszi.
- Engem is zavar és... Jimint is. Túlságosan is oda figyel az emberre, az a kis buta... - kellemes, meleg érzés tölt el, ahogy a szőke, kissé húsos fejére gondolok. A mosolygó szemeire, meg a vastag ajkára... Hiányzik, hogy nincs itt... Hiányzik a nevetése és az érdekes, de aranyos humora... Basszus...
- Oda figyel az egészségedre. Kedves tőle. - bólogat kicsiket.
- Nem akartam róla beszélni. Sajnálom. - fordítom felé a fejem, még ő elmosolyodik. - Mi az...?
- Ilyenkor kifejezetten szép vagy... Mikor bocsánatot kérsz... - lágyul el a hangja, ami teljesen váratlanul ér, és kicsit meg is hökkenek. Azt is mondhatnám zavarba esek a nézésétől, amivel jelenleg tökéletes szemkontaktust tart fent. - Ez a nézés...
- SeokJin... - szólalok meg nehezen, de több szó a számra se jön, csupán a bamba értetlen nézés, amivel az egyre közeledő szemeit figyelem. - Most...
- Igen... Megakarlak csókolni... - ez a kijelentés teljesen kiüt. Tényleg jól érzem magam vele... Túl jól is... Kedves és van beszéd témája, ami hatalmas pozitívum, mert már több órája együtt vagyunk és nem volt tíz másodpercnél rövidebb beszédkihagyásunk, csak éppen akkor, mikor teljesen máshol járt az agyam. Jin... Rendes srác... Jimin pedig szó szerint oda adott neki egy randira, ami számomra nagyon is olyan, hogy ő semmit nem érez irántam.
Mire észbe kapok már teljesen közel járunk egymáshoz, szinte lehunyt szemekkel hajolnék az ajkáért, már érzem a forró levegővételét az ajkaim felületén, amikor a telefonja hangos csörgésbe kezd, így szinte azonnal elugrunk egymástól. Az ajkamra beszippantva fordulok az ablak felé, még ő felkapja a telefonját. A hajamat kezdem a kezeimmel piszkálni. Majdnem megcsókoltam, Kim SeokJint... Pár miniméteren múlott... Ide hallom az ideges levegő vételét, még a telefon folyamatosan csörög. Erőt véve magán veszi fel és szól bele.
- Szia... Mi a baj, öcsi? - érezni lehet a hangján a haragot és az ingerült rezgéseket. - Nálam van a kocsi, igen... Mi? Nem! Figyelj, most éppen randim van és... Nem érdekel JiHu! Jelenleg egyáltalán nem érdekel. Ma reggel tiszta kupi volt a kocsim és az óvszeredet is itt hagytad... Igen, ez az én autóm! Na figyelj én leteszem, mert jobb dolgom is van, mint veled vitatkozni... Jó! Remeke! - hallom, hogy a telefonja a műszerfalon landol, így azonnal a hang felé fordítom a fejem. - Sajnálom...
- Nem... Nem semmi baj. - rázom meg a fejem. - Minden rendben? Valami baj van?
- Nem csak az öcsém... Elkényeztetett kis görcs. Tudja, hogy ezt az autót én kaptam, én és nem mi, de többet használja mint én. Nem is lenne baj, ha fizetné a javítást, a kerékcseréket, valamint a benzint. Viszont ő semmiben nem veszi ki a részét, csak használja! Azt hiszi, hogy mióta meg van a jogsija, ez az kocsi az övé is.  - mély levegőt vesz és próbál teljesen lenyugodni, ami láthatóan elég nehezen megy neki, ugyan is eléggé kibukott. Nem tudom mit mondhatnék neki. Nekem soha nem volt testvérem, ami úgy tűnik hatalmas pozitívum, mert nem hiányozna, ha a húgom a dolgaimat használná. - Bocsi a kiakadás miatt... Csak ideges leszek tőle.
- Semmi baj. Előfordul az ilyen. - mosolygok rá kedvesen, majd a kezéért nyúlok, mait óvatosan fogok meg. - Nem baj?
- Dehogy is... Jól esik ez most. - halvány, de jelentősen derül fel. Újra mélyen néz a szemembe, ami ismét heves levegő vételt és libabőrt okoz. - Hol is tartottunk...?
Már majdnem össze ér a szánk, amikor össze szorítom a szemem és elfordítom a fejem. Az ajkai az arcomat érik, ami neki is feltűnik és egy apró, azonban domináns puszit nyom a bőrömre. Lassan hajol el, majd a szabad kezével, simít végig a puszi helyén, így még jobban megremegek.
- Lassan haza viszlek... - suttogja bársonyos hangján, mire lassan nyitom ki a szemem és bólintok. Nem csalódott, nem haragszik. Boldog és feltüzel, pedig egy csók helyett, csak puszit adott az arcomra. - Megértem. Túl gyors voltam. - kuncog fel, de továbbra is elveszve figyeli az íriszeimet.
- Csak egy kicsit. Ez az első randink és bevallom nagyon rosszul érezném magam, ha most megcsókollak.
- Totálisan megértem. - bólint és elindítja a kocsit. - Nekem már ez is tökéletes volt.
- Nekem is...

JeongGuk szemszögéből:

Egy lazább zakót és sötét farmert dobok le az ágyra. A fehér pólómat igazgatom még alaposan szemügyre veszem a kiválasztott ruha darabokat, amikbe hamar ugrok bele. Alaposan vizsgálom meg magam a tükörbe, hogy elég jól nézek-e ki. Amint meggyőződők róla, hogy igen elmosolyodok és a zsebembe nyomok jó pár darab kotont. Még egyszer belövöm a hajam, majd lesietek a lépcsőn és a megbeszélt étterembe indulok kocsival. Eléggé izgultam a ma este miatt, pedig már nem egyszer volt ilyenben részem, de ez az összeg, amit ma kapok messze a legnagyobb összeg lesz, és én jó pár napja inaktív voltam, valamin az is akartam maradni. Elhatároztam ma... Ez lesz az utolsó ilyen aktusom bárkivel is, aki ennyire idős és nem ismerem. Nem szabad belőle újra rendszert csinálnom, mert  végén komoly bajok fognak belőle származni.
Sikerül az étterem előtt parkolót fognom, így egész közel állok meg. Lassan szállok ki, majd az ajtónak dőlve kutatok fel a zakó zsebemben lévő cigarettás dobozt, amiből azonnal kihúzok egy szálát és rá gyújtok. Idegesen járó lábbal szívom el az egész rövidnek tűnő cigit, majd eldobom és rá taposok. Az étterem hatalmas ablakai előtt sétálok el, közben pedig folyamatosan leskelődök, hogy látom-e bent ülni valahol az idős nőt, de nem. Biztos késik, ami elég érdekes, mert nem szokott késni, eddig egyszer se történt meg mikor találkoztunk, mi több pár húsz perccel hamarabb ott volt. Bármi közbejöhetett neki, és biztos feltartják.
Befordulok az étterem ajtaján és azonnal belebotlok a recepciós férfiba akin elegáns öltöny van, a derekán pedig egy fehér kötény. Alaposan mér végig, majd a tekintete vissza tér a szemembe.
- Segíthetek? - pillant az előtte kinyitott laptopra.
- Az egyik ismerősömnek van egy asztal foglalás Mrs. Seong néven. Valószínű ő később ér ide.
Keresgélni kezd a laptopjában, majd hamar meg is találja az asztal foglalást és elmosolyodik. Megkér, hogy kövessem, majd az asztalhoz kísér. Bevallom, hogy nem semmi helyet foglalt ez a nő... Szép kilátás van a hátsó udvarra, ahol még jó pár asztal és kisebb szökőkút van. Mosolyogva helyezkedek el és nézelődök kifelé. Percek elteltével cipők kopogása üti meg a fülem, amire fel emelem a tekintetem, gondolván, hogy végre SuMin az, de nem. Pár öltönyös férfi lépked felém, mivel egyik se ismerős nem törődök velük csak lehajtom a fejem és a menüt kezdem bújni. Az első főételt sikerül elolvasnom, még valaki az asztalra nem támaszkodik. Lassan emelem fel a fejem és győződök meg róla, hogy a férfiak hozzám jöttek. Alaposan kezdem tanulmányozni az asztalra támaszkodott férfit, aki hatvanas éveiben járhat a ráncai és az őszülő haja alapján. A mögötte várakozó másik öt  férfi pár évvel fiatalabbak lehetnek. Ismerősek a vonalai, olyan mintha láttam volna már valahol... De nem emlékszem hol...
- Jeon JeongGuk? - kérdezi határozottan, egy pillanatra se véve le rólam a szemeit.
- Igen... És maga?
- Mr. Seong.
A név hallatán nagyra nyílnak a szemeim és hirtelen azt se tudom hová nézzek. Most már tudom, hol láttam ezt az arcot... SuMin hálószobájában az egyik éjjeli szekrényen... Szentséges isten...
- Én... Megtudom magyarázni... - szólalok meg nehezen, azonban szinte azonnal a szavaimba vág.
- Remélem is... Na gyere szépen. - kapja el a felkarom és felállít. - Majd kint megbeszéljük... 

23. Fejezet: Te beszéltél rólam?

EunJin szemszögéből:

A telefonom erős rezgése kezd ébresztgetni a zsebemben. A rezgéshez hozzá tartozó kemény elektromos gitár és dobj hangja késztet rá, hogy kinyissam a szemem és elő halásszam a farmerom zsebéből a mobilom. A szememet törölgetve próbálom felfogni a kijelzőn világító nevet, azonban hiába erősködök elolvasni, nem sikerül, inkább csak felveszem és a fülemhez emelem az eszközt, majd a hátamra fordulva törlöm meg a szemem. 

- Igen? - szólok bele rekedtesen.
- Szia. Tudod. JeongGuk vagyok. Tudod az a srác, aki tegnap este haza vitt és még a szobádba is becipelt. - kuncog fel halkan, majd folytatja. - És nem mellesleg lekapcsoltam a fürdődben a lámpát, ami bizonyára egész este égett. - lassan pillantok a résnyire nyitott mellékhelység felé és hosszan sóhajtok, majd a hajamba túrok. Nem is emlékszem arra, hogy tényleg ő hozott volna be, valószínűleg tényleg nagyon mélyen aludtam. - A cipődet az ágy végéhez tettem le. Hamarabb is eszembe juthatott volna, szóval sajnálom ha kicsit homokos lett az ágyad.
- Ugyan. Köszönöm, hogy haza hoztál. - fordulok le az ágyról és lassan engedem le a lábaimat. - Ti haza értetek? Nem volt baj?
- Dehogy is. Minden rendben volt. - hangos dudálást hallok a vonal másik végéről és össze ráncolom a homlokom. - Baszd meg...
- JeongGuk, te vezetés közben telefonálsz velem? Elment az összes, illetve megmaradt eszed? Legalább mond, hogy ki vagyok hangosítva.
- Hát... Most már igen.
Teljesen igaza volt Jiminnek... Erre az emberre még egy kavicsot se bíznék, mert abban is képes lenne kárt tenni, vagy megölni vele mást. Már nem egyszer ültem JeongGuk mellett a kocsiban és elmondhatom, hogy szinte minden alkalommal halálközeli élményeket okozott a sofőri teljesítményével. Hogy a fenébe mehet át valaki a kresz vizsgán, vagy mi több, hogyan kaphat jogosítványt az, aki nem ismeri fel a zsákutca jelzés tábláját, vagy véletlenül helytelenül használja a körforgót és áthajt a közepén. Ha én lennék az apja már rég elvettem volna, sőt szét vágtam volna azt a laminált, kemény kártyát.
- Te egy kibaszott idióta vagy... Elég sok büntetésed van, elfogod érni, hogy elveszik a jogsid és adhatod el a drága luxus kocsidat. - lököm el magam az ágyról és talpra erőltetem magam. - Mond inkább miért hívsz.
- Mivel kocsival vagyok és elég kajás, így beugrok egy gyors étterembe és veszek reggelit. Vagyis, gondoltam elugrok értetek és meghívlak titeket. Jimint már hívtam és benne van az ötletben.
- Jó, akkor... vegyél fel egy harminc perc múlva. Gyorsan össze szedem magam. - tipegek a szekrényemhez még mindig az álmaimban ragadva. Menekülésképpen törlöm meg a szemem remélve, hogy kicsit felébredek és könnyebb lesz a látás.
- Rendben. Mit szeretnél enni?
- Sült krumplit és vaníliás tejturmixot. - mosolyodok el a kedvességén. Szóval megveszi nekünk a reggelinket és furikázz minket... Végén a hatalmas pöcsből egy jó szívű, cukor pofa lesz? - Egész pontosan mi ez a nagy jó cselekedet? - szorítom a vállam és a fülem közé a készüléket, ezek után kezdek keresgélni a szekrényeben valami vállalható ruhát, ami kicsit hűvösebb időben is tökéletes lesz.
- Muszáj jót is tennem, hogy ne a pokol kényköves tüzén égjek el a gyönyörű és különleges halálom után. - kuncog fel. - Túl meleg lenne nekem odalent.
- Hűha. - kuncogok fel és az ágyra hajítók egy türkizkék és fehér színekben tündöklő kötött nagy pulcsit, hozzá egy magasított derekú fehér farmert és egy bő pólót. - És mi számodra a különleges halál? Két meztelen fiatal csaj társaságában, kilencven évesen elhalálozni egy szál cigivel a szádban?
- Képes vagy a fejemben olvasni! A jövőmet véletlenül nem látod, drága orákulum?
- Nem, te azt biztosan elmondhatom, hogy a halálodnak köze nem lesz a beteges elképzelésedhez. Maximum hatvan évet fogsz élni, ha így folytatod, mi több meztelen lányok helyet csupán egy öreg szőrös kutya lesz a társaságodban. - indulok meg a fürdő felé, ahol az ajtó keretnek dőlök, még ő nevetés közben keservesen jajgat. - JeongGuk... Köszönöm, hogy felveszel. - döntöm a fa lapnak a fejem.
- Ugyan. Ez a legkevesebb amit érted tehetek. - szinte látom magam előtt, ahogy kedvesen elmosolyodik. - Siess. Húsz perc és ott vagyok.
- Rendben. Szia.
Azonnal kinyomom a telefonom és neki is kezdek a készülődésnek. Gyorsan kapom össze magam, majd pakolok kicsit össze a táskámba, amire ma szükségem lehet, majd robogok is le a lépcsőn, ahol anyába botlok. Mosolyogva fordítja felém az eléggé nyúzott és megviselt arcát. A szemei mélyen beesve az arcába mérnek végig, alatta erős karikákkal. Kedves vigyora engem is elmosolyogtat, ehhez pedig csak még egy fokkal jobb kedvre derít a halvány lila köntöse, meny gyengéden van megkötve a vékony derekán, valamint a szőrős fehér papucsa. Mindegy mennyire túlhajszolt, ugyanakkor nevetséges a viselete, de ő a világ leggyönyörűbb nője. Főleg a mackós bögréjével, amiből gőzölög az alvás előtti teája. Valószínűleg egy, esetleg két órája érhetett haza, és most éppen alváshoz készülődik.
- Jó reggelt. - érek le hozzá és óvatosan puszilok az arcára, ami talán meg is lepi egy pillanatra. - Minden rendben volt az este?
- Jó reggelt. Persze. Nem sok ember jár ilyenkor az irodában, szóval nem annyira izgalmas. Mi több, azt is mondhatnám kifejezetten unalmas... - szürcsöl bele az illata lapján málna teába. - Nem fogsz elkésni? Vagy végre rá veszed magad és használod a vadonatúj kocsidat?
- Még mit nem. - fújtatok idegesen, miközben a cipők felé veszem az irányt és egy bokacsizmát emelek le a többi közül. - Soha a mocskos életben nem fogok be ülni abba az autóba.
- Akkor add el. A tiéd. Csinálj belőle pénzt és tedd félre, vagy... vegyél belőle egy másik autót.
- Egyáltalán minek vet nekem egy kocsit? - huppanok le a kis székre az ajtó mellett. Elnyomva magamban a dühös érzelmeket erőltetem magamra a lábbelimet. - Azt hiszi ezzel mindent elnézek neki?
- Apád... - azonnal felkapom rá a tekintetem és dühösen szúrom fel a szememmel. - SunJin mindig ilyen ember volt. Mindent az anyagi dolgokkal próbált kompenzálni, minden aprócska kis hibája miatt, még a házasság előtt és utána is. Reméltem, hogy a születésed után változtatni fog a szokásán... Hát sajnos nem így lett. Mindig a fiatalabb nők voltak a gyengéi...
- Nem értem, hogyan tudtál szeretni egy ilyen... - veszek mély levegőt. - ...férfit? Tudtad milyen és te még is hozzá mentél, megszültél engem.
- Bevallom... Önző voltam. SunJin rettenetesen helyes fiú és később férfi volt, valamint tehetséges, én pedig mindennél jobban akartam őt magamnak. Buta voltam, hogy azt reméltem változnak majd nála a dolgok, ha családja lesz és mint mondtam, nem változott semmit. Pedig én mindent eldobtam miatta... A munkámat és a szüleimet is, hogy loholhassak utána. Nagyon hülye voltam, mert időnként volt egy két kedves szava az emberhez... - hajtja le a fejét, közben pedig a teáját kezdi vizsgálni.
- Anya... - erőltetem magam állásba és elé lépek. Óvatosan, bátortalanul kezdeményezek felé testi közeledést, amit ő viszonyoz. Szorosan ölelem magamhoz, még ő az egyik kezével simít végig a hátamon.
- Ideje indulnod, EunJin. - hátrál el tőlem, amint dudálást hallunk meg kintről. - Szerintem érted jöttek.
- Valószínű. - kapom fel a táskám, majd az ajtóhoz szökkenek. Résnyire nyitom ki, viszont azonnal vissza fordulok hozzá. - Délután jövök.
Kedves mosolyt villant felém, amit én viszonyozok, majd el is hagyom a házat. Magam után illedelmesen bezárom az ajtót és a fekete kocsit veszem célba. Azonnal megcélzom az anyós ülés felőli ajtót, de mielőtt sikerülne kinyitnom a sötétített üveg leereszkedik és Jimin huncut vigyora villan elém. Megterhelve sóhajtok fel mosolyogva, így kénytelen vagyok hátra ülni a két ülés közé.
- Én mondtam neki, hogy az a te helyed, de nagyon akaratos volt. Nem tudtam vissza tartani. - nyújtja hátra a dobozos kaját, valamint az átlátszó, műanyag poharas turmixot JeongGuk.
- Ejha. - kuncogok fel és az ölembe veszem a dobozt, a pohártartóba pedig a tejturmixom. Gyorsan kötöm be magam, mivel azonnal elindulunk. - Büszke vagyok rád, Jimin.
A kijelentésemre kicsit ugrik, majd felém fordítja a fejét. Meglepetten pislog rám a hatalmas, sötétbarna szemeivel. Annyira ártatlanul és kedvesen tud az emberre nézni. szinte megszűnik a világ, ahogy elmélyülök a gyönyörű íriszeiben.
- Komolyan mondod? - töri meg az órákig érződő pár másodpercnyi néma szem kontaktust.
- Igen. - kezdek lassan eszegetni a sült krumplimból és a meglepetésként ért csirke falatokból. - Örülök, hogy végre ki állsz azért, amit szeretnél és a legfontosabb, hogy magadért.
Büszkén, kicsit vöröses arccal mosolyodik el, majd fordul előre és ő is folytatja a - minden bizonnyal - csirke szárnyak fogyasztását. Egy darabig némán eszeget, még nem egy apró tüsszentés szökik ki a vastag ajkai közül.
- Össze ne figázd a műszer falam, Park Jimin! - háborodik fel JeongGuk és fél kézzel nyúl a Jimin előtti kesztyűtartóba, ahonnan egy zsebit emel ki, majd szó szerint a barátjának vágja. - Tudod mennyi idő végig sikálni és fényesíteni? Valószínű sok idő... Szóval kíméld meg ettől azt, aki ezt csinálja.
- Mennyire együtt érző vagy. - forgatom meg a szemeimet remélve, hogy látja a vissza pillantóból.
- Ugye? - kacag fel mielőtt a szájába tömne egy csirke falatot maga mellől. - Egyikőtök se kenje össze az ülést. - motyogja teli szájjal.
- Te pedig vigyázz, nehogy az egod a szélvédődre kenődjön fékezéskor. - lököm meg a térdemmel a székét, amit már Jimin se bír csendben tűrni és játékosan kacag fel, én pedig elolvadok tőle.

JungKook szemszögéből:

Miután leparkolok a suli parkolójában azonnal kiszállunk, azonban én és a csirke falatkáim nem indulunk azonnal velük az első órára, hanem az ebédlőbe sétálok a falatkákat eszegetve, hogy találkozzak TaeHyunggal. Lassú léptekkel közelítem meg a délelőtti büfét, ahol mint mindig, most is hatalmas sor ár, azonban Tae az egyik asztalnál ül a pár sráccal, akik minden bizonnyal az informatika, vagy fene tudja milyen klubbosok. Kizárólag a retardált hajukról és öltözködésükről, na meg persze a laptopokról ismeri fel őket az ember.
- Hali. - állok meg felettük. - Hát te? Beteg vagy? - pillantok le a barátomra, aki az egyik gépet tanulmányozza.
- JeongGuk! - csattan fel és fel néz rám, majd azonnal vissza a gépre. - Beteg? Csak fogalmam se volt, hogyan töltsek le filmet a gépemre és... ő megmutatta nekem. Valami... tűz oszlop nem engedte.
A mellette ülő srác mély levegőt, majd kicsit óvatosan, de megszólal miután nem bírja tovább hallgatni a barátom agyatlan dumáját.
- MinYo... és tűzfal, de már elmondtam huszonnyolcszor... - tolja feljebb az orrán a szemüvegét, majd lementi a beállításokat és lehajtja a laptopot, amint azonnal felismerek a rá ragasztott meztelen csajos matricáról, ez bizony tényleg Kim TaeHyung laptopja. - Csak nem volt hozzá adva az egyik felnőtt oldalas letöltő oldal a tűzfal engedélyezett listáihoz.
- Komolyan pornót töltesz? - akad fent a szemem egy pillanatra. Az asztalnál ülő teljesen rózsaszín hajú lány halkan kuncog fel, így mindenki rá kapja a tekintetét, amire persze azonnal csendbe marad.
- És ha igen? - kapja fel a laptopját az asztalról, majd ki fordul felém és feláll.
- Beteg vagy... Lassan tizenkilenc vagy és te pornót töltesz a laptopodra. - nyomok magamba még egy falatot, amin Taenek is megakad a szeme és venne belőle egy darabot, ha nem rántanám el a dobozt.
- Osztozunk, nem? Adjál már egy darabkát, mert éhen halok! - kezd műhisztibe, amit persze nehezemre esik hallgatni, így kénytelen vagyok felé nyújtani, hogy kiszolgálhassa magát. - Tényleg... Tegnap este hívott HaMin, hogy nem reagáltál az sms-ére. Azt gondolta valami baj van veled.
- Csak dolgom volt. - indulok el a kijárat felé, hogy irányba vegyem a termet ahol óránk lesz. Tae pedig követni kezd, hogy hallhassa a magyarázatomat, miért is nem mentem át egy szexre a szerinte elég dögös csajhoz, akit mellesleg kicsit sem bír.
Pár lépést teszünk meg, mikor magassarkú cipő kopogása üti a fülemet magunk mögül, majd tapad és a vállamra valaki kis keze. Azonnal megtorpanunk és hátra nézek a szőke hajú lányra, aki tegnap sms-t írt. Hirtelen szalad végig az agyamon, hogy mivel kellene kihúznom magamat a kérdési elől, anélkül, hogy elmondanám a tegnapi hármas randimat EunJinnel és Jiminnel.
- Szia maci. - mosolyog rám mézes mázosan, majd azonnal az arcomra puszil, így esélyem sincs kitérni a rúzsos puszi elől. Érzem, hogy az arcomat össze keni a sötét rózsaszín rúzs. Sehogy nem tudom vissza tartani a grimaszom és csak remélem, hogy nem vette észre az arcomra ült undort. - Tegnap írtam neked. Nem láttad? Vagy egyáltalán megkaptad?
- Meg. Persze, csak volt egy kis dolgom. - lépek el mellette és kidobom az üres dobozt, amint a számba kaptam az utolsó csirkét.
- Az utóbbi időben kifejezetten sok dolgod van. - az álla alját kezdi simogatni Tae, mintha a kis borostákat keresné magán. - Elég titokzatos vagy...
- Csak dolgom van. Készülök a vizsgákra, mivel nem lenne túl jó, ha nem sikerülne és dolgozom is
- Te?! - nevet fel a barátom. - Dolgozol?! Ja jó... Ennél sokkal jobb magyarázatra számítottam, de ez... Ez mindent alulmúl Kooki! Azt hittem, valami mást találsz ki, mondjuk... Találtál nálam egy sokkal jobb fej és menőbb srácot, meg egy új barátnőt.
A szavait hallgatva rántom feltűnés nélkül fel a szemöldögök és húzom el a szám. Igazából, ha ezt így fogalmazom meg neki még azt is mondhattam volna, hogy nem is hazudtam. EunJin és a kis Jimin kifejezetten jó társaságnak bizonyulnak, ami tagadásra se méltó. Régen is épp ez vonzót bennük; mindig remekül éreztem magam velük és ez most se változott.
- Szóval? Miért ráztál le? - az édes, ravasz mosoly pillanatok alatt válik köddé és helyette harag, valamint féltékenység tükröződik HaNi arcáról.
- Tanultam! Most pedig hagyjatok békén. - indulok tovább gyorsabb tempóval. Miért is kellene magyarázkodnom? Ez a kis talpnyaló úgy ugrál, ahogy én az ütemet diktálom nekik. Bármit megtesznek amit kiejtek a számon, csak határozottság és erényesség kell hozzájuk és akár elém is térdelnek. Mekkora idióta vagyok! Még mindig én vagyok Jeon JeongGuk! - Ha pedig még egy késdést feltesztek egyesével váglak titeket arcon. - fordulok vissza, ami hatására mind ketten megdermednek, még levegőt venni is elfelejtenek. - Szóval kurvára fogjátok be a pofátokat és hagyjatok békén a szarságaitokkal.
A határozott fellépésem olyan hatást gyakorol a két követőmre, hogy a teremig tartó út közben egyszer se szólalnak meg, még csak hangosan levegőt se vesznek, nehogy tényleg beváltsam a szavam.

EunJin szemszögéből: 

A délelőtti órák gyors iramban telnek el és amint észbe kapok már az ebédszünet javában zajlik. Egyedül indulok megkeresni Jimint és JeongGukot, miután az tornaóráról, csak sajnos én sokkal tovább öltözők mint ők, így magamra hagytak. Lassú léptekkel indulok el az iskola felé, hogy célba vegyem az ebédlőt, ahol minden bizonnyal vannak. A foci pálya mellett tipegek el, mikor megpillantom a focis srácokat, akik meghökkentő módon nincsenek torna ruhában és a labda is csak éppen van mozgásban két srác lába között. Nem gondoltam, hogy egy kicsit hidegebb idő vissza tartja őket a gyakorlástól, de úgy tűnik tévedtem. Előfordulok tőlük és szaporábbra fogom a lépteimet, de a nevem furcsa hangzása cseng fel ismerős ajkak közül. 

- EunJin! - azonnal a hang irányába fordulok, így végig tudom mérni a felém tartó SeokJin-t, akin meglepő módon egy hosszú farmer, fehér póló és fekete bordzseki díszeleg. A világos barna haja igényesen beállítva terül el a homlokán, és talán most először mondhatnám rá, hogy tényleg helyes és nem csak egy izzadó hús és bőr halmaz. - Örülök, hogy találkozunk. - siet hozzám és pár lépésre előttem el meg, majd mosolyogva néz a szemembe.

- Ömm... Én is örülök, hogy össze futottunk. Nektek nem örült erővel kellene edzenetek a következő meccsre? - billentem a test súlyom a bal lábamra és keresztbe fűzöm a mellkasom előtt a karjaimat. 

- Télen nem szokásaink focizni és már az évben nem lesz meccsünk. Tudhatnád, ha eljöttél volna az egyikre. - pillant le a kezeire. Meghökkenek azon amit mond. Tényleg nem voltam ott egyetlen egy meccsükön se, pedig többször is hívott. Rá vehettem volna magam, hogy elmenjek, de annyi dolgom volt, hogy folyton kiment a fejemből.

- Basszus... Tényleg sajnálom, hogy egyiken se voltam ott, hidd el; teljesen kiment a fejemből, sajnálom. - sóhajtok fel a mondat végén és csak remélni tudom, hogy nem azért jött ide hozzám, hogy a szememre hányja ezeket. 

- Ugyan. - emeli rám a tekintetét egy nagyon is kedves mosollyal. - Új voltál a suliban és muszáj volt felzárkóznod, valamint hallottam, hogy kit korrepetálsz és hidd el... Teljes mértékben megértem, hogy JeongGuk mellett nem igen volt időd még magadra se. Én is segítettem neki tavaly angolból, de túl sok időt igényel és hát, nekem nincs túl sok időm a foci mellett, hogy angolból korrepetáljam. 

- Te is segítettél neki? - lepődök meg. - Jól megy a nyelv? 

- Mondhatni egész jól. - bólint rá mosolyogva. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire sportnak élő srác lehet ennyire helyes és okos is egyszerre. Kellemes csalódásként ér, hogy egy kicsit jobban megismerhetem Jint. - Ha már itt tartunk. Hogy haladtok? Tud már valamit, hogy ne rontsa el a vizsgát? 

- JeongGuk nehéz eset, de... Ha rá koncentrál képes bármit megtanulni. Egész jól haladunk vele, ha oda figyel a vizsgán mindenből meg lesz neki a közepes. 

- Azta... Csodákra vagytok képesek. - karolja át magát az egyik karjával, majd kicsit beszívja az ajkait. Amint kicsúsznak a halvány piros ajkai mély levegőt vesz. - EunJin... Lenne kedved holnap eljönni velem valahova? 

Teljesen ledöbbenek a kérdésén és fent akadnak a szemeim. Másodpercekig meg se tudok szólalni, csak a szemeibe meredek levegő vétel nélkül. SeokJin randira hívott? Mi ez a hirtelen romantikus hajlam, ha szabad tudnom. Eddig minden alkalommal nekem rúgta a hülye labdáját és komolyabb beszélgetést nem is kezdeményezett felém, de most csak úgy hirtelen velem akar tölteni egy kis időt holnap? Egyszerűen nem tudom hova tenni amiket csinál, mivel olyan mintha az általános iskola alsó osztályában lennénk. Még kész szerencse, hogy nem húzgálja a hajam és libbenti fel a szoknyámat, mint a kis gyerekek. Nem mondom, Jin nem rossz srác, de nekem már túl sportos... Ez nagyon is hülyén hangzik a fejemben... 

- SeokJin... Nem tudom, hogy rá érek-e és... - kezdenék bele a mentegetőzésbe, azonban azonnal bele szól a szavamba. 

- Nem kell mentegetőznöd. Gondolom Jimin az akadálya, hogy nem szeretnél velem eljönni valahová. Teljesen megértem. Tegnap is észrevehettem volna, mikor Jimin beszélt nekem rólad, még is azt mondta, hogy őt nem érdekli, hogyha elhívlak. 

- Tessék? Te beszéltél vele tegnap rólam? - fűzöm teljesen keresztbe a karom a mellkasom előtt ké
t ideges fújtatás közben. 

- Én csak... - akad el a hangja, amint rá eszmél, hogy kicsit se vagyok vitám kedvemben. - Csak megkérdeztem, hogy zavarná, ha elhívnálak randira. Csak ennyi volt! Nem akartam semmi kellemetlenséget, ha tényleg van köztetek valami és... 

- Elmegyek. - vágom rá többnyire meggondolatlanul. Tehát Jimint nem is érdekelné, ha mással lennék, szóval ő tényleg csak barátként tekint rám. Végül is... A hónapokkal ezelőtti kijelentése a buszmegállóban teljesen igaz volt, ez most már biztos, de akkor is dühös vagyok, hogy nem is szólt nekem, hogy "oda adott" SeokJinnek. - Holnap ebéd után várlak. 

- Komolyan? - nevet fel kicsit zavartan, majd amint bólintok még szélesebbre csúszik a mosolya. - Megadod a címed, hogy hova menjek? - halássza elő a mobilját a nadrágja zsebéből, majd szinte azonnal kikapom a kezéből és egy új névjegyet hozok létre, ahova beírom a számom és a lakcímem. - Jó lesz, ha fél egyre érted megyek? 

- Tökéletes. - adom neki vissza a telefonját. - Ne késs, vagy sehova nem megyünk. 

- Nem szokásom. - mosolyog rám fél szemmel, még megnézi mit csináltam a telefonjában. - Sietek majd. 

- Rendben. - bólintok a szám harapdálása közben. - Majd még beszélünk. 

Dühösen fordulok el tőle és indulok befelé az iskolába, hogy számon kérjem Jimin hülye tettét és azt, hogy nekem egy szóval se szólt semmiről, ami SeokJinnel kapcsolatos. Látszik, hogy nem képes kezelni az ilyen fajta dolgokat. Mondjuk nem is értem ezen miért csodálkozok ennyire, mikor még nem is volt ilyesmiben része. Lehet csupán én vagyok túl akaratos és ingerlékeny, mert amit tett nem is annyira nagy baj, de nekem még is a világ legnagyobb problémájának tűnik jelenleg. 

Kivágom magam előtt a bejárati ajtót, ami félre lök pár fiatalabb srácot, de nem mondanak semmit, csupán merednek rám még el suhanok előttük. Éppen elérném az ebédlőt, mikor vékony kéz csavarodik a karomra és állít meg. 

- EunJin. - csuklik meg a hangja, ahogy felé kapom a fejem. Kiyo karikás szemével és beesett arcával találok szembe magam. Közel se tűnik annyira csodásnak és mosolygósnak, mint az első találkozásunkkor, sokkal inkább egy ideg roncsnak. - Tudnánk beszélni egy kicsit? 

- Figyelj Kiyo... Ez most nem a legalkalmasabb idő. Van egy kis dolgom. 

- Iskola után nem érnél rá egy kicsit? A könyvtárban beszélhetnénk egy kicsit... szükségem lenne rá.

- Rendben. - bólintok és kicsit elmosolyodok. - Órák után a könyvtárban találkozunk. 

Egy kisebb derült mosolyt csalok az arcára, majd elengedi a karom és hagyja, hogy távozzak, így tovább tudok rohanni az ebédlőbe, ahol azonnal megpillantom az egy asztalnál ülő Jimint, JeongGukot és TaeHyungot. Dühösen sietek oda hozzájuk és ülök csapok az asztalra, ami hatására mind hárman rám emelik a fejüket. 

- Azt hittük soha nem érsz ide. - fordul vissza a tálcája felé JeongGuk és lassan folytatja az evést. 

- SeokJinnel beszélgettem. Tudod Jimin... Elhívott randira, a te engedélyeddel. - nézek mérgesen a szemüveges barátomra, aki nagyot ugrik és szégyenében ponttá zsugorodik. JeongGuk a félre nyelése miatt kezd köhögni, még Tae nagyokat pislog rám. - Mi a fenéért nem voltál képes elmondani nekem? Csak szólnod kellet volna, hogy mit szervezkedsz a hátam mögött, azzal a focis majommal! - emelem meg a hangom, ami hatására többen is minket kezdenek nézni. - Kész idegroncs leszek tőled! - túrok bele a fekete hajamba. 

- Randira hívott, SeokJin? Az a SeokJin? - szól közbe TaeHyung még mindig meglepetten, amire én csak egy kicsi biccentéssel reagálok. - Azt a kurva. - pillant JeongGukra, aki azonnal elkapja a csuklóm és maga, valamint Jimin mellé ránt engem a padra. 

- Én nem akartam a hátad mögött csinálni semmit. - rázza meg a fejét a barátom két orr szívás között. 

- Pedig nagyon is sikerült, Park Jimin... - szorul ökölbe a kezem idegemben. - Csak el kellett volna mondanod nekem, ennyi az egész. - ismétlem meg magam újra. - Tudom, hogy emiatt nem kellene idegesnek lennem de az vagyok. Nagyon is az vagyok. 

- Tényleg sajnálom... Én tényleg nem úgy gondoltam... - támasztja meg a fejét az asztalon és lehunyja a szemeit. Össze rántom a homlokom és a homlokának nyomom a kezem. 

- Szent isten, Jimin... Te lángolsz. - emelem el lassan a kezem, majd az arcára teszem a kezem. - Lázas vagy. Haza kellene menned.
- Nem... Nem hiányozhatok az utolsó három óránkról. Kibírom. - nyitja ki lassan a szemeit, de csak éppen, hogy láthassa az arcom és vele járó aggódásom. Gyengéden bújik hozzá az arcán pihenő kezemhez, amit lassan engedek le a puha bőréről.
- Haza viszlek, Jimin. - törli meg a száját JeongGuk, majd közvetlen elém tolja a büfében vett kajáját, hogy egyek valamit.
- Mondtam, hogy nem szeretnék haza menni. Csak kicsi hőemelkedésem lehet, semmi több. - folytatja lassan az evést. Óvatosan teszi a szájába a sült krumplikat, majd iszik a szénsavas vizéből.
- Akkor délután elviszlek az orvoshoz. - jelenti ki a mellettem ülő, amin nagyon meglepődők akárcsak TaeHyung.
- Elviszed? - akad fent a velünk szemben ülő fiú. - Mi ez a nagy haverkodás? Ennyire jóba vagytok, vagy mi a fene? Nem láttalak még ilyennek, hogy te csak úgy fuvarozz bárkit is.
- Reggel is ő hozott be minket, ha szeretnéd tudni. - fordulok a fiú felé, akinek még feljebb szökik a szemöldöke.
- Micsoda? - hallom meg a magas, női hangot magam mögül. Azonnal megforgatom a szemem és elkap a hányinger a hangsúlyt hallva. Pont ehhez a kis ribihez volt a legkevesebb kedvem. Mind hátra fordulunk Jimin kivételével és a drága HaMin áll elöttünk teljes életnagyságban pár barátnőjével. Eddig sikerült elkerülnünk, amennyire csak lehetett, de gondoltam, hogy egyszer eljön az idő mikor össze futunk vele... - JeongGuk ez igaz? Tényleg te hoztad be? - pillant a mellettem ülőre, aki minden szó nélkül bólint. - És... ezt is? - emeli a kezét Jimin felé trehányul, majd le is ejti.
- Igen, HaMin. Én hoztam be őket. - erősen nyomja meg az őket szót, ami több mind váratlanul ér és kénytelen vagyok elmosolyodni, amit a kis szőke nem néz jó szemmel.
- Azt hittem ezt megbeszéltük már, EunJin... - sziszegi el haragtól ittasan. - Úgy látom még is szeretnéd, ha kikaparnám a szemed...
- Nem teljesen értem mire gondolsz... - billentem oldalra a fejem félig elmosolyogva. - Nem értem hozzá a mocskos kezemmel, de ha ő megteszi, nem tudok mit tenni ellene... Ha ellenkeznék, akkor is megkellene érintenem, nem igaz? - gúnyos mosoly tölti meg az arcom, mire benne teljesen felforr a víz és vörös lesz az arca. Fél szemmel pillantok JeongGukra, aki meghökken, de azonnal megérti a játék lényegét és magában mosolyodik el, majd előre billenti a fejét, hogy ne nevesse el magát.
- Kinyírlak! - ugrana nekem, de egy magas fiatal férfi test lép kettőnk közé, így tartja vissza tőlem a kattant libát. - Engedj el! - ordít a fiúra, aki messzebb tolja.
- Nagyobb tiszteletet várok egy tanársegéd irányába. - szólal meg mély hangján. Tetőtől talpig mérem végig ezüstös haját és a magas testalkatát, a hosszú lábaival. - Mielőbb hagyd el az ebédlőt, vagy délutáni büntetésre küldelek. - lendít a kezén és az ajtó irányába mutat.
HaMin és a kísérői szó nélkül távoznak, de még így is érezni a feszültséget, ami sugárzik a kicsit se szimpatikus lányból. A tanársegéd megvárja még tényleg elhagyják az ebédlőt, majd mély levegő vétel után hozzánk fordul és elmosolyodik. Alaposan mérem végig a sima bőrét és a kis gödröcskéit.
- Minden rendben? - néz felváltva végig hármunkon, majd rajtam áll meg a szeme.
- Persze. Köszönöm, de nem kellett volna a segítsége.
- Ez is a dolgom, hogy az ilyen kis viták ne fajuljanak el és... Örülnék, ha nyugodtan tegeznétek, ha éppen egy tanár nincs a közelben. Szeretnék minél több diákkal jóba lenni, hogy jó legyen a légkör még itt vagyunk.
- Rendben. - válaszoljuk mind a négyen szinte egyszerre, ami látszólag nagyon is tetszik neki, mivel még nagyobb lesz a mosolya.
- Remek. Ha szükségetek van bármi segítségre az életvezetés teremben megtaláltok.
Lassú léptekkel tűnik a többi diák között, mi pedig nagyokat pislogva nézünk utána, mind a négyen. Végül vissza fordulunk az asztal felé, majd egymásra pillantunk.
- Ki lehet ez a helyes tanársegéd? - sunyi mosoly jelenik meg Tae arcán, majd a szájába kap egy nagyobb darab húst. - Helyes. Nagyon helyes. - motyogja teli szájjal.
- Azt hittem a tanár segédek csak idősebbek lehetnek, tanári papírok nélkül. - a feje támasztása közben eszeget tovább Jimin, majd az orr nyergét kezdi masszírozni. Nagyon rosszul fest én pedig nem bírom ki, hogy ne sajnáljam szegényt, pedig most mérgesnek kellene rá lennem. Basszus Jimin!
- JiHoon. - szólal fel JeongGuk és elkapja a mellettünk elhaladó nem túl magas srác karját. Kirántva a tömegből ülteti le közénk a sötét szőke hajú fiút, aki gyengén ajkára harapva néz rajtunk végig, majd megigazítja magán a hosszú ujjú pólóját. - Tudsz valami a tanársegédről? Aki a napokban jött.
- Először is. Sziasztok, másodjára pedig. Ne rángass. - kezd bele, majd azonnal az asztalra könyököl, még én eszegetni kezdek JeongGuk volt kajájából. - Kim NamJoon a neve. Fent van Facebookon is, ha érdekel titeket az adatlapja.
A hír hallatára TaeHyung azonnal elő kapja a mobilját és utána néz a bizonyos NamJoonnak, akit azonnal meg is talál és nézegetni kezdi az adatlapját.
- De hiszen már van vagy öt tanár segédünk. Minek kellett még egy? - szegezem a fiúnak a kérdést, amin ő csak elmosolyodik.
- Ki lett csapva az öreg Han... Valahogy kiderült, hogy viszonya volt az egyik kis pisis elsőssel. Borzalmasak ezek a mai lányok... Mindegy ki, csak szét teszik a lábukat. Vagy meztelen képeket küldözgetnek, mint például a harmadikos YunSeo. Hozzátok is elérhetett már a meztelen képei áradata. - kuncog fel gonoszan, még elő keresi a képet és az asztal közepére teszi, amire TaeHyung és JeongGuk azonnal ugrik, hogy meglesse a lányt. - Nem rossz csaj, ugye?
- Nem azért kértük, hogy ide gyere, mert azt akartuk hallani, hogy össze vissza pletykálsz. - forgatom meg a szemem. Ez a srác nagyobb pletyka fészek mint egy tizenhat éves kis csaj, pedig lassan tizenkilenc lesz. Már csak ha rá nézek is a hány inger kerülget. Annyira nyálas és lányos, hogy elszégyellem magam mellette... Ha felöltöztethetném HaMin ruháiba és adhatnék rá egy hosszabb parókát könnyen elmehetne lánynak is a hülye feje...
- Nehogy olyan dührohamot kapj, mint a kis szöszi, aki majdnem a torkodnak ugrott. - mosolyog rám, majd a tányéromba nyúl és kivesz egy sült krumplit, amit lassan vesz a szájába. - Csak érdekességet mondtam. Ne legyél féltékeny.
- Csak nehogy megtaláljalak ütni... JiHoon...

Órák után után indulunk el JeongGuk kocsijához, ahova mind hárman beülünk és is indulunk Jimin házi orvosához. Most az egyszer én engedem meg neki, hogy előre üljön, mert alig áll a lábán. Éreztem, hogy nem jó ötlet tizenkettő fokban a hideg tengerbe rohangálni mezítláb. Bele se akarok gondolni mekkora baj lett volna, ha hagyom, hogy ruhástól fürödjön a hideg sós vízben. Az is lehet, hogy tüdő gyulladása lett volna és könnyen kórházba is kerülhetett volna. Nem tudom elhinni, hogy ezek ketten ennyire meggondolatlanok együtt, pedig Jimin nagyon intelligens és okos fiú.
Az orvosig szinte némán telik az idő, még Jin nem ír egy sms-t, ami szokásához híven ugyan olyan bolond és vicces mint élőben. Sikerül egy apró mosolyt varázsolnia az arcomra, amire kedvesen írok vissza, és bocsánatot kérek a ma történtek miatt, hogyan is beszéltem vele. SeokJin tényleg rendes srác... Lehet adnom kellene neki egy esélyt, hátha tényleg olyan tökéletes mint látszódik. Holnap pizzázni visz, utána pedig sétálni, ami nekem nagyon is okés, ami több fantasztikus. Nem visz puccos étterembe és nem moziba megyünk, szóval beszélni is tudunk, ami több mint jó. Először ódzkodtam tőle, de most már... várom.
Hamar kiérünk az orvostól, aki Jiminnek antibiotikumot és egész hétvégés ágyban fekvést írt fel, hogy hétfőre már álljon a lábán és tudjon jönni iskolába, nehogy valamiről is lemaradjon. Nem kísérem haza Jimint, elsőként szállok ki, majd elköszönve tőlük indulok be a házba. Anyával vacsorázok meg este, végül pedig egy zuhannyal zárom a napot. A fürdőből kilépve bevillan valami... Kiyonak azt ígértem, hogy ma találkozok vele a könyvtárban és beszélünk! Basszus... Nem hiszem el, hogy ennyire ki ment a fejemből amit megbeszéltünk... Hétfőn muszáj lesz bocsánatot kérnem tőle és elmagyaráznom miért nem tudtam ott lenni... Ha bele gondolok mennyit várhatott rám én pedig cserben hagytam...