Hirtelen kapjuk oldalra a fejünket és a fiún kívül még másik kettő srác áll mögötte, pár lánnyal, köztük azzal a cafkával, aki reggel oktatni próbált. Jiminben úrrá lesz a félelem és remegni kezd mellettem, majd halkan zihálni. Hátrébb kúszik, de nem esik bele a vízbe. Retteg tőlük. - Tegnap megúsztad Jimin-ah. Ma már nem fogod.
Végig mérem az előttem álló, magas fiút, aki gúnyosan mosolyogva mered Jiminre a többiekkel az oldalán. Elegánsan veszi elő a zsebéből a cigarettás dobozát és egy szálat helyez a vöröses ajkai közé. Keresni kezdi az öngyújtóját, de végül a szőke barátnője lép hozzá és gyújtja meg.
- Köszönöm cica. - le se veszi a szemét a mellettem ülő fiúról. Beleszív a bagóba, majd éppen nyitott ajkai között engedi ki a vastag füstöt. - Azt hitted ma is nyugodtan haza mehetsz? - dobja oda Jiminnek a kérdést, de szegény nem képes válaszolni.
- Hagyd békén. Biztos több ezer más dolgod is lehet, vagy elfogyott a kotonod? Adjak rá pénzt? - ütöm vissza a labdát amit feldobott, de nem reagál rá csak lehajtja a fejét és halkan kuncog fel, amint kiveszi a szájából a cigarettát.
- Nagy szája van a kis csajnak. Nem tudja, hogy félnie kellene tőled. - lökdösi oldalba JeongGukot a fiú. Barna egyenes haja kiemeli az arcát és kifejezetten helyessé teszi. - Én nem hagynám neki. Ez ma már a második.
- Ezt a napot elnézem neki, TaeHyung. Tegnap jött és még nem beszélt velem, Jimin pedig nem igen mesélt rólam neki.
- Elég sokat beszélt rólad ahhoz, hogy tudjam mekkora egy pöcs vagy. - a szemébe meredek. A kijelentésemre szinte mindenki egy feszültséget keltő, csodálkozó hangot ad ki, kivéve Jimin, én és az említett, aki csak lehajtott fejjel mosolyog magában. Pár másodperc telik el mire felemeli a fejét és újra a cigijébe szív, majd csak mosolyog rám.
- Nem semmi csaj vagy. - nyalja meg az ajkát és piciket bólogat. - Miért lógsz ezzel a lúzerrel?
- Ő nem lúzer. - állok fel és elé lépek. Alig magasabb nálam egy fél fejjel, de annyira férfias. A szemébe nézek, de próbálok nem elveszni a mély barna szemeiben. - Hagyd őt békén. Nem ártott neked, de te nap, mint nap megvered. Nincs jobb dolgod ennél?
- De, viszont jó érzés valakit félelemben tartani. - gondolkodás és arc rebbenés nélkül vágja rá a kérdésemre a gusztustalan, szadista válaszát. Az arcom előtt szív bele a bagóba és amint rám engedi a füstöt rosszul leszek, mivel az elmúlt hat órában nem szívtam el egy szálat se. - Azt hittem csak külsőre vagy ilyen nagy lány, de ez az arc kifejezés mindent elárult. - emeli a számhoz a kisebb száll cigit ami pár másodperce még a gyönyörű ajkai között volt.
- Felejtsd el. - lépek hátrébb. - Hagyd békén Jimint és takarodjatok el. - ülök vissza az új barátom mellé, aki úgy néz rám, mintha valami szuperhős lennék. A szemei csillognak, viszont még mindig retteg.
- Jól van. - dobja el a csikket. Egy kicsit fellélegzünk mind a ketten a kijelentésre. Képes voltam elérni, hogy békén hagyja Jimint. Egész ügyes vagyok. - Csak előtte kicsit átrendezzük az arcát. - egy pillanat alatt dől bennem össze az eddigi kép, hogy mennyire király vagyok. JeongGuk keze beindul és telibe kapja Jimin arca a hatalmas ütést, amitől elterül a kisebb kő padon, majd a földre zuhan. A szemüvegje még a földre érkezése előtt leesik róla, így sikerül legalább azt megmentenem TaeHyung cipője elől, ami hatalmas erővel csapódik a kőnek. A kezembe fogom a szemüveget, majd a zsebembe nyomom és fel állok. JeongGuk fel állítja a földön fekvő fiút és egy újabb ütést mér be neki. Közelebb lépnék, hogy segítsek, de a szőke hajú, HaMin a vállamnál fogva, erőszakosan lök vissza a fenekemre. Két lábra állnék, viszont a lány elkapja a hajam és tépni kezd. A föld felé rángat, így képtelen vagyok letérdelni, mire elenged és hatalmas pofon csattan az arcomon. Lehajtom a fejem és a hajamat próbálom igazgatni, de a fejbőrömön lévő fájdalom egyáltalán nem múlik.
- Mi a nevem? - elkapja az arcom és a bőrömbe mélyeszti a műkörmét, majd felemeli a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Nem válaszolok inkább csak arcon köpöm és elkapom a csuklóját. Erősen kezdem szorítani, végül pedig elenged és magában káromkodva kezdi az arcát törölgetni. Felállok és az újra lesújtó fiún nagyot lökök, mire elengedi Jimint és az egyensúlya elveszítése miatt hatalmasat esik. A már vérző fiú ledöbbenve mered az eddig őt verő srácra, aki négykézlábra erőlteti magát. Mindenki JeongGukot nézi, de végül TaeHyung lép hozzá, hogy segítsen neki felállni. Megfogja a karját, hogy felhúzza, de JeongGuk elrántja a kezét. A fejembe hasít az érzés, hogy ez az egyetlen esélyünk arra, hogy elfussunk, pedig nem szokásom elmenekülni az ilyenek elől. Felrántom Jimint és a táskáinkhoz lépek. Mind kettőt a vállamra kapom, majd kézen ragadom a barátom és hazafele kezdek rohanni vele, amennyire lehet vele rohanni, mert inkább csak húzom magam után. Az úttest szélén vonszolom magam után, egy gyorsabb séta tempóban. Próbálok minél messzebb jutni vele azoktól a barmoktól aki megverte és a barátnőjétől aki kitépte a hajam. Folyamatosan hátra pillantok és szerencsémre senki nem jön utánunk. Megkönnyebbülök és lassan állok meg Jiminnel, majd a földre dobom a táskáinkat, végül pedig a térdemre támaszkodok akárcsak a barátom. Lihegve méregeti a földet, majd az arcához emeli a kezét, oda ahol felszakadt a bőre és vérzik. Halkan szisszen fel a fájdalom miatt.
- Gyere fel hozzánk. Egy utcára lakunk innen. - veszem elő a szemüvegét és oda nyújtom neki. - Tessék. - rám emeli a tekintetét, egyenesen a szemembe néz, majd a kezembe pihenő pápaszemére, amiért lassan emeli a kezét, hogy elvegye. A kezébe fogja és megvizsgálja. - TaeHyung darabokra törte volna, de megmentettem. Lehet a zsebembe megnyomódott.
- Nem. Nincs semmi baja, csak össze tapogattad a lencsét. Ez a legnagyobb probléma. - kihúzza magát és meglehelgeti a lenyomatos üveget, majd a pólójába törli meg. Amint telesen tiszta vissza veszi, óvatosan mosolyodik el, amint rám néz. - Köszönöm.
- Ne köszönj semmit. Inkább mozogjunk. Nem kellene, hogy azok után JeongGuk utánunk jöjjön és még jobban elverjen téged. - vissza kapom a táskám és ő is követi a példám, majd tovább megyünk.
Bevárom magam mellé, így egymás mellett sétálhatunk végig a kis úton egészen a házunkig. Amint megérkezünk meglátom, hogy anya kocsija nem áll a kis parkolóban, így kicsit megkönnyebbülök, mivel tudom, hogy nem kell hallgatnom a sértéseit Jimin felé és nem kell hallgatnom a szívembe gázoló mondatait, amik általában azt foglalják magukba mekkora egy semmirekellő vagyok, aki képes más pasijával enyelegni, főleg mivel az ő pasijával enyelegtem.
- EunJin. - fordul be elém Jimin, így képtelen vagyok megnézni a sérült arcát ami, helyenként már eléggé elszíneződött és bedagadt. - Nem megyünk be? Vagy nem akarod, hogy bemenjek?
- Nem. Sajnálom. Kicsit elbambultam. - rázom meg a fejem, majd hátra tűröm a hajam és teszek pár lépést előre. Elkezdem keresni a kulcsom, amit nehezen, de megtalálok és kinyitom az ajtót. - Menj előre. - engedem be.
- Anyukád? Nem fog haragudni, hogy idegeneket hozol fel a házatokba? - pillant vissza rám, amint beljebb lépek és bezárom az ajtót. Ledobom cipőm és szépen a helyére teszem, a példámat pedig Jimin is követi.
- Nem érdekel, ha haragudni fog. Te nem olyan vagy, aki bármi rosszat képes lenne tenni. - a földre dobom a táskám és a fürdőbe sétálok. - Ülj csak le a nappaliba, vagy menj fel a szobámba. - szólok vissza és elkezdem keresgélni, azt ami kell Jimin sebének ellátásához.
- Melyik a te szobád? - indul felfelé a lépcsőn.
- Hidd el. Felfogod ismerni. - veszem szemügyre az arcom a tükörbe. Nem csak megütött, de még három hosszabb és egy rövidebb karmolást hagyott a bőrömön. Óvatosan simítok végig az új begyeimmel a karmolásokon, de egy égető érzés hasít végig az arcomon. Egy fájdalmas szisszenést adok ki, inkább nem is bántom a lány nyomait.
Kinyitom a tükör melletti kis szekrényt és a kezembe veszem a fontosabb dolgokat. Fertőtlenítőt, gézt, ragacsot és kenőcsöt. Kifordulok, majd egyesével szedve a fokokat a szobámba megyek a fiú után, akit már a lépcső tetejéről észreveszek, hogy a nyitott ajtómon belül a szobámba áll és az emlékfalamat nézegetni.
- Nem illik elolvasni más ember naplóját. - hajtom beljebb a tele plakátozott ajtóm, majd az ágyamhoz lépek, mindent ledobálok rá, végül pedig leülök, hogy a fiúra tudjak nézni, aki csak nehezen dolgozza fel, hogy a falam bámulásával, szinte az életembe lát bele és inkább elfordul, hogy rám nézhessen. - Gyere. Muszáj ellátni az arcod.
- Nincs rá szükség. - sóhajt mélyet, de azért csak leül hozzám az ágyra, igaz kicsit bátortalanul, lehajtott fejjel, hogy ne lássam az arcát.
- Vedd le a szemüveged. - teljesen mellé ülök és felemelem a fejét. Óvatosan veszem le róla a pápaszemét és abban a pillanatban elveszek a szemében. Azokban a mély barna - inkább korom fekete - szemeiben, amikből csak áramlik a világ fájdalma és a szomorúság, a félelem és a vágy tüze amit próbál semmivé tenni.
- Miért EunJin? - szólal meg a fél perces szemezés után kicsit rekedtesen. Ezzel segíti ki magát a zavaros helyzetből. - Nem EunJi kellene, hogy legyen a neved?
- De, csak a nővér rosszul írta fel a kórházban a lábszalagomra a nevem, így a születési anyakönyvembe is az EunJin került. - fordítom el a fejem, majd magunk mellé teszem az ágyra a szemüvegét. - Lehet a sebfertőtlenítő kicsit csípni fog, de muszáj lemosnom a sebet.
- Jobb, ha most fáj egy pillanatig, minthogy elfertőződjön. - lezárja a szemeit, illetve felemeli az állát.
Elő veszek egy gézlapot. A lábamra teszem, még letekerem a fertőtlenítő szer tetejét, majd teljesen eláztatom a kézlapot. Közelebb ülök hozzá és óvatosan törölgetem a szemöldökénél felszakadt sebet, majd az arc almácskája alattit. Csendben tűri, de időnként megfeszül az arca és ilyenkor csak mosolyogni tudok, ahogy az erek a nyakán megdagadnak, vagy az izmai kitüremkednek. Az alsó ajkamat kezdem lágyan harapdálni, viszont uralkodok magamon és a perverz gondolataimon, amik egyre mocskosabbá válnak, mivel elképzelem Jimin csókját az ajkamon, amit azzal a gyönyörű, vérrel telt ajkaival add. Az érintése ami lassan simogatja a bőröm és minden miniméterbe beleremegek, de én csak többet és többet akarok.
- Ennyire koncentrálsz? - egy hirtelen és egyben váratlan hang húz vissza a képzeletemből a teljes valóságba, ahol Jimin csókjai nincsenek, csak a sérült arca. Hogy tudok valamit ennyire beképzelni, egyáltalán, hogy tudom pont vele? A sráccal akit egy teljes napja ismerek. Ha még mondjuk MinJunggal képzelem be, aki nagyrészt tehet a szüzességem elvesztéséről, igaz csak két ujjával, de akkor is. Iránta azért van egyfajta érzelmi kötödésem, de Jimin felé nincs.
- Igen. - engedem ki a fogaim közül az ajkaimat amik nagyon fájni kezdenek az erős rágástól, ami a képzelődésem miatt van. - Még bekenem és leragasztom. - dobom oldalra a gézlapot, amit az előttem ülő fiú vére fest meg egy halvány árnyalatra.
- Azt megcsinálom én, de inkább a saját arcoddal foglalkozz. Nem túl szépek azok a karmolások... - hajtja le a fejét és elszomorodik, végül fel áll az ágyamról. - Nem kellett volna ebbe bele keveredned...
- Gyere fel hozzánk. Egy utcára lakunk innen. - veszem elő a szemüvegét és oda nyújtom neki. - Tessék. - rám emeli a tekintetét, egyenesen a szemembe néz, majd a kezembe pihenő pápaszemére, amiért lassan emeli a kezét, hogy elvegye. A kezébe fogja és megvizsgálja. - TaeHyung darabokra törte volna, de megmentettem. Lehet a zsebembe megnyomódott.
- Nem. Nincs semmi baja, csak össze tapogattad a lencsét. Ez a legnagyobb probléma. - kihúzza magát és meglehelgeti a lenyomatos üveget, majd a pólójába törli meg. Amint telesen tiszta vissza veszi, óvatosan mosolyodik el, amint rám néz. - Köszönöm.
- Ne köszönj semmit. Inkább mozogjunk. Nem kellene, hogy azok után JeongGuk utánunk jöjjön és még jobban elverjen téged. - vissza kapom a táskám és ő is követi a példám, majd tovább megyünk.
Bevárom magam mellé, így egymás mellett sétálhatunk végig a kis úton egészen a házunkig. Amint megérkezünk meglátom, hogy anya kocsija nem áll a kis parkolóban, így kicsit megkönnyebbülök, mivel tudom, hogy nem kell hallgatnom a sértéseit Jimin felé és nem kell hallgatnom a szívembe gázoló mondatait, amik általában azt foglalják magukba mekkora egy semmirekellő vagyok, aki képes más pasijával enyelegni, főleg mivel az ő pasijával enyelegtem.
- EunJin. - fordul be elém Jimin, így képtelen vagyok megnézni a sérült arcát ami, helyenként már eléggé elszíneződött és bedagadt. - Nem megyünk be? Vagy nem akarod, hogy bemenjek?
- Nem. Sajnálom. Kicsit elbambultam. - rázom meg a fejem, majd hátra tűröm a hajam és teszek pár lépést előre. Elkezdem keresni a kulcsom, amit nehezen, de megtalálok és kinyitom az ajtót. - Menj előre. - engedem be.
- Anyukád? Nem fog haragudni, hogy idegeneket hozol fel a házatokba? - pillant vissza rám, amint beljebb lépek és bezárom az ajtót. Ledobom cipőm és szépen a helyére teszem, a példámat pedig Jimin is követi.
- Nem érdekel, ha haragudni fog. Te nem olyan vagy, aki bármi rosszat képes lenne tenni. - a földre dobom a táskám és a fürdőbe sétálok. - Ülj csak le a nappaliba, vagy menj fel a szobámba. - szólok vissza és elkezdem keresgélni, azt ami kell Jimin sebének ellátásához.
- Melyik a te szobád? - indul felfelé a lépcsőn.
- Hidd el. Felfogod ismerni. - veszem szemügyre az arcom a tükörbe. Nem csak megütött, de még három hosszabb és egy rövidebb karmolást hagyott a bőrömön. Óvatosan simítok végig az új begyeimmel a karmolásokon, de egy égető érzés hasít végig az arcomon. Egy fájdalmas szisszenést adok ki, inkább nem is bántom a lány nyomait.
Kinyitom a tükör melletti kis szekrényt és a kezembe veszem a fontosabb dolgokat. Fertőtlenítőt, gézt, ragacsot és kenőcsöt. Kifordulok, majd egyesével szedve a fokokat a szobámba megyek a fiú után, akit már a lépcső tetejéről észreveszek, hogy a nyitott ajtómon belül a szobámba áll és az emlékfalamat nézegetni.
- Nem illik elolvasni más ember naplóját. - hajtom beljebb a tele plakátozott ajtóm, majd az ágyamhoz lépek, mindent ledobálok rá, végül pedig leülök, hogy a fiúra tudjak nézni, aki csak nehezen dolgozza fel, hogy a falam bámulásával, szinte az életembe lát bele és inkább elfordul, hogy rám nézhessen. - Gyere. Muszáj ellátni az arcod.
- Nincs rá szükség. - sóhajt mélyet, de azért csak leül hozzám az ágyra, igaz kicsit bátortalanul, lehajtott fejjel, hogy ne lássam az arcát.
- Vedd le a szemüveged. - teljesen mellé ülök és felemelem a fejét. Óvatosan veszem le róla a pápaszemét és abban a pillanatban elveszek a szemében. Azokban a mély barna - inkább korom fekete - szemeiben, amikből csak áramlik a világ fájdalma és a szomorúság, a félelem és a vágy tüze amit próbál semmivé tenni.
- Miért EunJin? - szólal meg a fél perces szemezés után kicsit rekedtesen. Ezzel segíti ki magát a zavaros helyzetből. - Nem EunJi kellene, hogy legyen a neved?
- De, csak a nővér rosszul írta fel a kórházban a lábszalagomra a nevem, így a születési anyakönyvembe is az EunJin került. - fordítom el a fejem, majd magunk mellé teszem az ágyra a szemüvegét. - Lehet a sebfertőtlenítő kicsit csípni fog, de muszáj lemosnom a sebet.
- Jobb, ha most fáj egy pillanatig, minthogy elfertőződjön. - lezárja a szemeit, illetve felemeli az állát.
Elő veszek egy gézlapot. A lábamra teszem, még letekerem a fertőtlenítő szer tetejét, majd teljesen eláztatom a kézlapot. Közelebb ülök hozzá és óvatosan törölgetem a szemöldökénél felszakadt sebet, majd az arc almácskája alattit. Csendben tűri, de időnként megfeszül az arca és ilyenkor csak mosolyogni tudok, ahogy az erek a nyakán megdagadnak, vagy az izmai kitüremkednek. Az alsó ajkamat kezdem lágyan harapdálni, viszont uralkodok magamon és a perverz gondolataimon, amik egyre mocskosabbá válnak, mivel elképzelem Jimin csókját az ajkamon, amit azzal a gyönyörű, vérrel telt ajkaival add. Az érintése ami lassan simogatja a bőröm és minden miniméterbe beleremegek, de én csak többet és többet akarok.
- Ennyire koncentrálsz? - egy hirtelen és egyben váratlan hang húz vissza a képzeletemből a teljes valóságba, ahol Jimin csókjai nincsenek, csak a sérült arca. Hogy tudok valamit ennyire beképzelni, egyáltalán, hogy tudom pont vele? A sráccal akit egy teljes napja ismerek. Ha még mondjuk MinJunggal képzelem be, aki nagyrészt tehet a szüzességem elvesztéséről, igaz csak két ujjával, de akkor is. Iránta azért van egyfajta érzelmi kötödésem, de Jimin felé nincs.
- Igen. - engedem ki a fogaim közül az ajkaimat amik nagyon fájni kezdenek az erős rágástól, ami a képzelődésem miatt van. - Még bekenem és leragasztom. - dobom oldalra a gézlapot, amit az előttem ülő fiú vére fest meg egy halvány árnyalatra.
- Azt megcsinálom én, de inkább a saját arcoddal foglalkozz. Nem túl szépek azok a karmolások... - hajtja le a fejét és elszomorodik, végül fel áll az ágyamról. - Nem kellett volna ebbe bele keveredned...
- Jimin. A barátod vagyok és a barátok egyik dolga, hogy segíti és megvédi a másikat. - mosolygok rá. Sikerül egy halvány vigyort varázsolnom az arcára. - Na ülj vissza.
Mosolyogva rázza meg a fejét, majd vissza ül mellém és lehunyja azokat a nagy, barna szemeit. Gyengéden és óvatosan ápolgatom tovább az arcát, vigyázva, hogy ne fájjon neki, végül pedig leragasztom neki.
- Azt hiszem készen is vagy. - dőlök hátra az ágyon és felhúzom a térdem. - Miért, vagy egyáltalán hogyan lehetnek ilyenek veled...? - bámulom a plafont a félig nyitott szemeimmel. Egy furcsa ismerős érzés kezd uralkodni a mellkasomban, ahogy a mennyezetet vizsgálom. Az apró kis fekete pont, ami lassan halad előre. Bizseregni kezd a testem és kicsit megemelkedem, mikor Jimin talpra áll. Oldalra billentem a fejem és rá nézek, amint a szekrényemhez lép és a keretes képeimet kezdi nézegeti. Lassan válnak szét az ajkai és lentebb esik az álla. Hatalmasra nyílt szemekkel vizsgálja a fényképet.
- Ez... - motyogja halkan, miután végig nyalja a tetszően vastag, édesen piros ajkait.
- Mi az? - ülök fel, majd kifordulok felé, ezzel össze gyűrve az ágyneműm és leteszem a lábaimat.
- Nekem is megvan ez a kép... - mutatja fel nekem. - És ez... Én vagyok.
JungKook szemszögéből:
Jimin és a barátnője akciója után kénytelen voltam valahogy lekötni a figyelmem, így most is kerestem magamnak egy elfoglaltságot lepasszolva a barátnőmet. Túl ingerült és stresszes vagyok amiatt a kis... csaj miatt, de legalább ma kapok egy kis figyelem elterelést. Örülök, hogy hívtak, legalább kapok egy kis plusz pénzt.
- JeongGuk... - szorít a hátamra az alattam élvezkedő nő, így teljesen vissza ránt a valóságba amitől hányni tudnék. Igaz, csak az izzadt arcát látom, amibe bele lóg egy két vizes hajszál, de tudom, hogy mennyire undorító ez a háló szoba. A sötét vörös színű falak és a fekete bútorok és ez az keserű szag amit az illatosító ad... Borzalmas. Keveredik a tegnap este nélkülem történtekkel, a nem túl forró, vágy nélküli szeretkezéssel, amit a nő és a férje tett. - Lassítasz... - simít végig az izmos hátamon egészen a fenekemig, ezért a takaró lecsúszik rólam és teljesen meztelen leszek felette. Vissza állok az eddigi gyorsabb tempómra és a nyakába csókolok, aminek hatására újra hangosan nyög fel alattam. A kezeimet is bevetem a végére, de sajnos nem sokra megyek vele, mivel a melltartó a mellét védi, így az tiltott zóna, szóval az oldalára simítok. Az ujj begyeim végig siklanak a már nem puha és sima bőrén, talán pont ezt szeretem HaMin-ban. A fiatal bőrét, amiért egyszerűen ölni tudnék...
Mire észhez térek, már mind ketten elértük a csúcsra. Lassan állok meg a folyamatos mozgással és csókolok az ajkára, végül pedig felállok róla és elintézem az intim részét. Kidobom a kukába a használt dolgot és vissza fekszek az ágyba mellé, a mellkasomra dönti a fejét és a hasamat kezdi simogatni.
- Ma nem igazán voltál jelen közben. Hiányoztak a mocskos szavaid... - kuncog a fülembe, majd óvatosan harapja meg, amire újra megremegek.
- Tudom... Bocsásson meg. - mosolygok rá bájosan. - Nem teljesen járt itt a fejem. Sajnálom. - ahogy a szemébe nézek azonnal EunJin, vagy hogy az istenbe hívják szeme jut az eszembe. Az a két mély sötétbarna szempár. Ahogy szinte a rabom lesz és könyörög, hogy hozzá érjek, megcsókoljam, vagy jól gerincre vágjam. A tekintete, ami elvész a cigi után és szavak nélkül hallom ahogy könyörög csak egy slukkért, de megtartva magát nem teszi meg. Teljesen megfeledkezve kuncogok fel és hunyom le a szemeimet. - Sajnálom, én csak kicsit máshol járok.
- Talán valami nyomja a szíved? Én szívesen meghallgatlak, csak egy kicsit szűkös az idő beosztásom. - áll fel mellőlem és a hatalmas, két ajtós gardróbhoz lép, szét húzza és keresgélni kezd, elsők között tiszta fehérneműért.
- Valami terve van estére? - tornászom magam feljebb a kényelmes ágyban. - Megy valahová?
- Színházat beszéltünk meg a húgommal. - választ ki egy számomra undorító ruhát. Az egész egy menta zöld alap. A nyakán teljesen kivágva, de hosszú ujjakkal. Színes virágok díszítik az egészet és tollak. Giccs parádé... - Egy óra múlva találkozunk az épület előtt.
- Akkor lassan mennem kellene. Igaz? - veszek el az asztaláról egy száll cigit és a számba veszem. Meggyújtanám, de hozzám lép és ő emeli a számba lévő cigihez az öngyújtót. Meggyújtja és elmosolyodik.
- Maradj csak. - mosolyog. - Még van tíz percem. Csak nyugodtan. - ül az ölembe és elő vesz a pénztárcájából negyven-ezer wont. - Ez elég lesz mára...? - néz a szemembe és a pénzzel simít végig a mellkasomon, majd egészen a férfiasságomig halad.
- Igen. - mosolygok és a keze után nyúlok. Elveszem tőle a pénzt és ő rám simít. Halkan sóhajtok fel mikor a kincsem hegyéhez ér, mivel érzékeny. - Köszönöm...
- Ugyan, JeongGuk. Én köszönöm. Tökéletes este volt. - áll két lábra, majd amint elszívtam az a száll cigit elnyomom és elkezdek öltözködni. Össze szedem az összes cuccom, majd a farmerom zsebébe nyomom azt a "kevéske" pénzt amit ma összekerestem. Elbúcsúzok az édesanyámmal egyidős nőtől, majd kimegyek a kocsimhoz, ami a ház előtt parkol. Beülök és amint bezárom az ajtót teljesen sötét lesz, mivel már jó pár órája lement a nap, pedig csak fél kilenc múlt, de még is vak sötétben indítom be a kocsit és indulok el Busan egyik részéről, Guseo-dong-ból. Szerencsémre autóval jöttem, így közel tizenöt perc alatt teszem meg, az amúgy tömegközlekedéssel negyven perces utat. Kilencet üt az óra, amikor leparkolok a házunk előtt a kocsi feljárón, de csak az apám kocsija mellé. Se anya nincs meg itthon, se a nővérem, bár az utóbbi személy nem csoda, hogy nem tartózkodik itthon, mivel ő a nagyvárosi életet választotta Szöulban, így csak jelesebb napokra ugrik haza, hogy minél kevesebbet találkozzon anyáékkal. Nem igazán jön ki apáékkal, mivel nem támogatták az egyetemi tanulmányait és inkább terelték volna más irányba, mint amit eltervezett volna. Sajnos viszont apáék rendkívül érzékenyek a pénzre, így amit kölcsön kapott a nővérem vissza kellett fizetnie mind egy szálig, a szerencséjére az összeg nem kamatozott... Túl sokat.
Mosolyogva rázza meg a fejét, majd vissza ül mellém és lehunyja azokat a nagy, barna szemeit. Gyengéden és óvatosan ápolgatom tovább az arcát, vigyázva, hogy ne fájjon neki, végül pedig leragasztom neki.
- Azt hiszem készen is vagy. - dőlök hátra az ágyon és felhúzom a térdem. - Miért, vagy egyáltalán hogyan lehetnek ilyenek veled...? - bámulom a plafont a félig nyitott szemeimmel. Egy furcsa ismerős érzés kezd uralkodni a mellkasomban, ahogy a mennyezetet vizsgálom. Az apró kis fekete pont, ami lassan halad előre. Bizseregni kezd a testem és kicsit megemelkedem, mikor Jimin talpra áll. Oldalra billentem a fejem és rá nézek, amint a szekrényemhez lép és a keretes képeimet kezdi nézegeti. Lassan válnak szét az ajkai és lentebb esik az álla. Hatalmasra nyílt szemekkel vizsgálja a fényképet.
- Ez... - motyogja halkan, miután végig nyalja a tetszően vastag, édesen piros ajkait.
- Mi az? - ülök fel, majd kifordulok felé, ezzel össze gyűrve az ágyneműm és leteszem a lábaimat.
- Nekem is megvan ez a kép... - mutatja fel nekem. - És ez... Én vagyok.
JungKook szemszögéből:
Jimin és a barátnője akciója után kénytelen voltam valahogy lekötni a figyelmem, így most is kerestem magamnak egy elfoglaltságot lepasszolva a barátnőmet. Túl ingerült és stresszes vagyok amiatt a kis... csaj miatt, de legalább ma kapok egy kis figyelem elterelést. Örülök, hogy hívtak, legalább kapok egy kis plusz pénzt.
- JeongGuk... - szorít a hátamra az alattam élvezkedő nő, így teljesen vissza ránt a valóságba amitől hányni tudnék. Igaz, csak az izzadt arcát látom, amibe bele lóg egy két vizes hajszál, de tudom, hogy mennyire undorító ez a háló szoba. A sötét vörös színű falak és a fekete bútorok és ez az keserű szag amit az illatosító ad... Borzalmas. Keveredik a tegnap este nélkülem történtekkel, a nem túl forró, vágy nélküli szeretkezéssel, amit a nő és a férje tett. - Lassítasz... - simít végig az izmos hátamon egészen a fenekemig, ezért a takaró lecsúszik rólam és teljesen meztelen leszek felette. Vissza állok az eddigi gyorsabb tempómra és a nyakába csókolok, aminek hatására újra hangosan nyög fel alattam. A kezeimet is bevetem a végére, de sajnos nem sokra megyek vele, mivel a melltartó a mellét védi, így az tiltott zóna, szóval az oldalára simítok. Az ujj begyeim végig siklanak a már nem puha és sima bőrén, talán pont ezt szeretem HaMin-ban. A fiatal bőrét, amiért egyszerűen ölni tudnék...
Mire észhez térek, már mind ketten elértük a csúcsra. Lassan állok meg a folyamatos mozgással és csókolok az ajkára, végül pedig felállok róla és elintézem az intim részét. Kidobom a kukába a használt dolgot és vissza fekszek az ágyba mellé, a mellkasomra dönti a fejét és a hasamat kezdi simogatni.
- Ma nem igazán voltál jelen közben. Hiányoztak a mocskos szavaid... - kuncog a fülembe, majd óvatosan harapja meg, amire újra megremegek.
- Tudom... Bocsásson meg. - mosolygok rá bájosan. - Nem teljesen járt itt a fejem. Sajnálom. - ahogy a szemébe nézek azonnal EunJin, vagy hogy az istenbe hívják szeme jut az eszembe. Az a két mély sötétbarna szempár. Ahogy szinte a rabom lesz és könyörög, hogy hozzá érjek, megcsókoljam, vagy jól gerincre vágjam. A tekintete, ami elvész a cigi után és szavak nélkül hallom ahogy könyörög csak egy slukkért, de megtartva magát nem teszi meg. Teljesen megfeledkezve kuncogok fel és hunyom le a szemeimet. - Sajnálom, én csak kicsit máshol járok.
- Talán valami nyomja a szíved? Én szívesen meghallgatlak, csak egy kicsit szűkös az idő beosztásom. - áll fel mellőlem és a hatalmas, két ajtós gardróbhoz lép, szét húzza és keresgélni kezd, elsők között tiszta fehérneműért.
- Valami terve van estére? - tornászom magam feljebb a kényelmes ágyban. - Megy valahová?
- Színházat beszéltünk meg a húgommal. - választ ki egy számomra undorító ruhát. Az egész egy menta zöld alap. A nyakán teljesen kivágva, de hosszú ujjakkal. Színes virágok díszítik az egészet és tollak. Giccs parádé... - Egy óra múlva találkozunk az épület előtt.
- Akkor lassan mennem kellene. Igaz? - veszek el az asztaláról egy száll cigit és a számba veszem. Meggyújtanám, de hozzám lép és ő emeli a számba lévő cigihez az öngyújtót. Meggyújtja és elmosolyodik.
- Maradj csak. - mosolyog. - Még van tíz percem. Csak nyugodtan. - ül az ölembe és elő vesz a pénztárcájából negyven-ezer wont. - Ez elég lesz mára...? - néz a szemembe és a pénzzel simít végig a mellkasomon, majd egészen a férfiasságomig halad.
- Igen. - mosolygok és a keze után nyúlok. Elveszem tőle a pénzt és ő rám simít. Halkan sóhajtok fel mikor a kincsem hegyéhez ér, mivel érzékeny. - Köszönöm...
- Ugyan, JeongGuk. Én köszönöm. Tökéletes este volt. - áll két lábra, majd amint elszívtam az a száll cigit elnyomom és elkezdek öltözködni. Össze szedem az összes cuccom, majd a farmerom zsebébe nyomom azt a "kevéske" pénzt amit ma összekerestem. Elbúcsúzok az édesanyámmal egyidős nőtől, majd kimegyek a kocsimhoz, ami a ház előtt parkol. Beülök és amint bezárom az ajtót teljesen sötét lesz, mivel már jó pár órája lement a nap, pedig csak fél kilenc múlt, de még is vak sötétben indítom be a kocsit és indulok el Busan egyik részéről, Guseo-dong-ból. Szerencsémre autóval jöttem, így közel tizenöt perc alatt teszem meg, az amúgy tömegközlekedéssel negyven perces utat. Kilencet üt az óra, amikor leparkolok a házunk előtt a kocsi feljárón, de csak az apám kocsija mellé. Se anya nincs meg itthon, se a nővérem, bár az utóbbi személy nem csoda, hogy nem tartózkodik itthon, mivel ő a nagyvárosi életet választotta Szöulban, így csak jelesebb napokra ugrik haza, hogy minél kevesebbet találkozzon anyáékkal. Nem igazán jön ki apáékkal, mivel nem támogatták az egyetemi tanulmányait és inkább terelték volna más irányba, mint amit eltervezett volna. Sajnos viszont apáék rendkívül érzékenyek a pénzre, így amit kölcsön kapott a nővérem vissza kellett fizetnie mind egy szálig, a szerencséjére az összeg nem kamatozott... Túl sokat.
Én is ugyan ezt tenném, de sajnos még nem vagyok képes a magányos életre, pedig mindenem megvan hozzá.
Kiszállok a méregdrága sport kocsimból és beriasztom, majd zsebre tett kézzel sétálok be a bejárati ajtón. Halkan zárom be magam után, miután meghallom a romantikus akkor nevezhető erotikus zenét. Tudván, hogy mi folyik itt mégis értetlenül sétálok a hang irányába, ami a nappaliból jön. Teljes sötétség uralkodik az egész házban, kivéve az előbb említett helyiségből, ahonnan a zene mellett félhomály szűrődik ki, sárgás szín hatással. Óvatosan pillantok be és azonnal meglátom az egymás szájában kotorászó párt. Az apámat és a nála húsz évvel fiatalabb titkárnőjét. Elképesztő, hogy már odáig jutottunk, hogy nyíltan hossza ide és a család egyik központi helyszínen romantikáznak, pedig ez régen nem volt így. Minden a telefonos beszélgetésekkel és az SMS-kel kezdődött, a titkos találkozókkal, de apa ma reggel már éves közben beszélt még a nővel randit anya füle hallatára. Lehet ez az oka, hogy nincs itthon. Jobbnak latja, ha inkább elmenekül egy szállodába, vagy éppen az öccséhez.
A figyelem felkeltés érdekében két ujjal kopogtatok az előszobát és a nappaliba elválasztó fa keretén. El is érem a kívánt hatást. Először a nő, majd apa figyel fel rám. Mind ketten megtörlik a nyártól ragadóssá vált szájukat, majd apa áll fel és rakja rendbe az alsónadrágját, és sajnos sikerül látnom amit nem akarok. Vissza helyezi a nemességét a boxerébe, majd felhúzza a sliccét.
- Nem tudtam, hogy ma haza jössz, vagy ilyen hamar... - simít végig a tarkóján apa, teljesen a szégyenbe úszva. Mármint nem azért mert megláttam őket, hanem mert mereven tette el magát és minden bizonnyal még most nedv ellik.
- Nem volt dolgom estére. - fűzöm keresztbe a karom a mellkason előtt, majd a fa keretnek dőlők és úgy nézek, nem túl jó kedvűen apa szemébe. - Gondolom zavarok.
- Eléggé. Örülnék, ha most szépen eltűnnél a szobádban. - vált át mérges szülőbe. - És jó lenne ha anyád nem tudná meg, hogy te ezt láttad.
- Mennyid van? - sétálok beljebb és gúnyosan mosolyodok el.
Dühösen sóhajt, de végül előkeresi a bőr pénztárcáját és bele néz. Pár darab papír pénzt emel ki belőle, majd gyorsan átszámolja a kivett összeget.
- Huszonkettő-ezer elég lesz? - nyújtja felém. Aprót bólintok és kiveszem a kezéből. Vidáman nyomom a mai másik hatvan-ezer mellé. Szó nélkül fordulok sarkon és megyek fel a szobámba. Felérek és bezárkózok. A nadrágomba nyúlok és előveszem a mai pénzt, amit "kerestem" és a fiókom mélyén lévő borítékba teszem. Lassan teszem vissza a rég hordott ruháim alá mikor egy papír darabra figyelek fel. Elő veszem és szét hajtogatom, majd csak a fenekemre ülök és mélyen sóhajtok, a hajamba túrok a képet nézegetve, majd elmosolyodok.
- Újra együtt a régi banda, mi? Nevetséges...
- Újra együtt a régi banda, mi? Nevetséges...
