Jimin szemszögéből:
- Lehet jobb lenne, ha haza mennénk. Teljese elment az egésztől a kedvem. - pillantok ki a kocsiból a lábazaton álló faházra, melynek bejáratához hosszú lépcső vezet felfelé. - Csak forduljunk vissza és vigyetek haza, utána vissza jöhettek. - fordulok vissza JeongGuk és TaeHyung felé.
- Kétlem, hogy nem vették volna észre, hogy megérkeztünk. - hajol előre a két ülés között a barátom barátja, majd alaposan szemügyre veszi az épületet. - Baszki mekkora ház...
Fél pillantást vetünk JeongGukkal a házra, majd vissza nézünk az csodálkozó TaeHyungra. A barátom megrázza a fejét, majd hosszan sóhajt.
- Hülyeség lenne most haza menned. Mi is későn érnénk vissza, vagy vissza se jönnénk. - néz a szemembe. - Hidd el ki fogod bírni. Annyira nem lesz rossz, az ilyen bulik mindig nagyon jók. Majd iszunk és játszunk valami ivós játékot és azonnal megfeledkezel mindenről.
- Mi mindenről? - kezd érdeklődni a potya utasunk, de egyikünk se hallja meg amit mond és folytatjuk a beszélgetést.
- Nem bírom a piát. Nem is szoktam inni. - kezdem a belebújós pulóverem alját piszkálni zavaromba. Nem akarom, hogy TaeHyung bármit is tudjon arról, hogy mit érzek EunJin iránt, mert tudom milyen. Azonnal elmondaná mindenkinek, aki szembe jön vele, azt pedig nem tudnám elviselni, ha mástól tudná meg... - És hányni is utálok.
- Nem muszáj hányásig inni, Jimin. - kezd hátul össze pakolni, majd minden figyelmeztetés nélkül kiszáll, így JeongGuk leállítja a motort és behúzza a kézi féket. Nekem is ideje lenne elkezdeni a jogosítványt.
- Ne izgulj. Jó lesz. - vereget a vállamra biztatásképpen a barátom, majd egy halvány mosollyal az arcán száll ki mellőlem. Úgy teszek mint ők. Mély levegőt veszek és lassan hagyom el az autó meleg belterét. Még ők kipakolják a táskáinkat a kocsi hátuljából, én addig a házat és a körülötte parkoló autókat figyelem. Itt van SeokJin kocsija, gondolom ide értek mind annyian. Úgy tűnik mi voltunk az utolsók, bár ez nem meglepő, mivel csak harminc percet vártunk TaeHyungék háza előtt, hogy végre elindulhassunk.
A nevem dallamos hangzására fordulok hátra és veszem el JeongGuk kezéből a táskámat, majd a vállamra teszem. Hatalmasat nyelek, ahogy elindulnak, majd kikerülnek és a ház felé veszik az irányt. Tétovázva indulok utánuk jó pár méterre lemaradva tőlük. Ha gyalog elindulnék vissza a városba, csak holnap reggelre érnék oda, kénytelen lennék az egész estét az erdőben tölteni. A sötét erdőben a rengeteg bogárral és vadállattal. Inkább szenvedek EunJint és SeokJint látva, mint a bogarakkal.
- MinYongi és HoSeok biztos jöttek, valamint az az idióta JiHoon is jött, mert nagy barátja HoSeoknak. Egyik rosszabb mint a másik... - indul felfelé a lépcsőn TaeHyung, mi pedig sorban követjük.
- Sugával nincs baj, csak nagyon elvont és csendes, Hope pedig hangos, de komolyabban semmi gond nincs vele. - ecseteli JeongGuk időnként hátra pillantva rám, hogy nehogy eltűnjek,
- JiHoont nem bírom... - mondom halkan, de szerencsére mind ketten hallják.
- Mert kibaszott nagy az arca. Pont a te ellentéted, Jiminie. - nevet fel Tae. Meglepődök a becézésen, mert eddig nem volt rá példa. - Csak ne halld meg amiket össze hord és nyugodtabban fekszel le aludni. Gondolj majd a csinos barátnődre. - kuncog fel, ami hatására bennem akad a levegő. Nem telik el úgy egy éjszaka sem, hogy ne gondoljak rá. - Mindenre gondoltam, dehogy SeokJin... - érünk fel a lépcső tetején lévő kis teraszra.
- Megtennéd, hogy befejezed? - szólal meg JeongGuk és fél szemmel pillant rám. Csak miattam hallgattatta el TaeHyungot... - Nem azért jöttünk, hogy EunJinről beszéljünk.
- Jól van. Megértem, ha bosszant. Végül is... nem sikerült a terved.
Megrázom a fejem és elsétálok mellettük. Nincs kedvem azt hallgatni, ahogy ők róla beszélgetnek, mert folyamatosan csak a síró görcs kerülget tőle, amitől már hányhatnékom van. Lassan nyitok be a kívülről elég tágasnak tűnő házba, és azonnal beszélgetés, és nevetés szűrődik ki. Óvatosan közelítem meg a helyiséget, ahonnan a hangokat hallom. Bizonytalan léptekkel közelítem meg az egyik szobát, melyet, egy boltív választ el az előszobától. A nyomomban a két fiúval kukucskálok be és azonnal minden tekintet rám szegeződik. EunJin szélesen mosolyodik el, amint megpillant és felpattan SeokJin mellől, majd hozzám siet és szorosan ölel magához. Olyan szívesen ölelném hosszú percekig, hogy csak én érezhessek az illatát és a szívverését, mely úgy hat rám mint valami kellemes muzsika, amit már többször is hallottam. Elnyugtat a közelsége, de nem tudom teljesen kiélvezni, mert eltávolodik tőlem, majd JeongGukot öleli magához. Elfordítom a fejem és végig nézek a társaságon, akik a kanapén, vagy körülötte esetleg a kanapén foglalnak helyet. Szinte mindenki ismerős. és a neveiket is tudom, csak két lány arc az, ami idegennek hat.
- Azt hittük soha nem értek ide. - nevet fel NamJoon és ellöki magát a kényelmesnek tűnő barna fotelból. Csak most veszem észre, hogy milyen tágas a nappali és mennyire világos, a hatalmas ablakok miatt. Kellemes meleg színek zárnak a falak közé. Még a szoba közepén egy hatalmas L alakú kanapé, valamint két fotel és egy asztal van elhelyezve, addig a szoba másik végében ott van egy újabb boltív, valamint egy könyves polc. Semmi tévé és semmi számítógép, csak egy bazi nagy hangfal. - Eltévedtetek?
- Nem, csak eltartott egy ideig még ide értünk. - válaszol TaeHyung. - Állati ez a ház. - lép mellettem beljebb és körbe néz. - Komolyan... Ez kurva jó.
- Nekem is leesett az állam mikor bejöttünk. - szólal meg SeokJin. Már csak a jelenléte miatt is kénytelen vagyok teljesen tudatomon kívül megforgatni a szemem. - A konyha és az étkező is hihetetlen.
- Nekem a lenti fürdő tetszett nagyon. Tökéletes kilátás az erdőre még a vécén ülsz és az állatok is ingyen mozizhatnak még a dolgodat végzed. - mosolyog szélesen JiHoon, majd végig simítja az ölében ülő vörös hajú lány haját. Erős arcú lány. Karakteres orr és arccsont, ami eléggé kiemelkedik az arcából. Nem mondanám rá, hogy szép, inkább különleges, de mégis miért ítélkezek más felett?
- Az... Tervezői hiba. - takarja el cseppet az arcát NamJoon. - Azért remélem jó fogjátok magatokat érezni a következő napokban, de előtte muszáj lenne átbeszélni pár szabályt, amit nagyon örülnék, ha mindenki betartana. Üljetek csak le. - lendíti a kezét a kanapé és a fotelek irányába. EunJin elkapja JeongGuk és az én karomat, majd a kanapéhoz húz, ahol még inkább össze húzódnak az emberek, hogy oda férjünk. Le is ülök a szélére, azonban EunJin állva marad.
- JeongGuk ülj le, majd én...
- Bele is ülhetsz az ölembe. - mosolyog rá SeokJin és megfogja a kezét. Inkább ülök a földön, csak azt ne kelljen néznem, hogy az ölében ücsörög!
- Majd leülök a földre. - pillant rám a barátom és le is ereszkedik a lábaimhoz és nekem dőlve huppan le. Nem hiszem el, hogy ezt megtette értem...
EunJin egy halk rendben után ül le közém és SeokJin közé, mire egy halvány mosoly kúszik az arcomra. Az épp kezemmel túrom össze a sötét haját, amire válaszképpen csak kuncogva a kezemre csap. Szemmel láthatóan Tae-nek nem tetszik a közeli kapcsolatunk, mivel a kanapéba ülése után szúrós szemekkel néz rajtunk végig. Vajon zavarja, hogy jelenleg sokkal jobban kijövök JeongGukkal mint ő? Ez lehet a baja?
- Szeretnék pár szabályt tisztázni már az elején és... ragaszkodok a betartásukhoz. Mindenféleképpen. - most először tűnnek a szavai rettenetesen ijesztően és határozottnak. Megrémiszt ez a keménység tőle... Körbe pillantunk egymás között, majd aprót bólintunk. - Nem vagytok már kis gyerekek, tudom jól, de ez az én házam és az én szabályaim élnek benne. Szóval először is. Semmilyen drog, vagy fű nincs. Akinél van, az most távozzon, vagy adja ide nekem. Nem fogok miattatok bajba kerülni. - nyújtja ki a kezét és türelmetlenül kezd dobolni a lábával. Ismét egymásra pillantunk a kis csapattal és végül JiHoon mozdul meg, majd halássza elő a zsebéből a kis tekercseket, amiket egy laza mozdulattal dob oda NamJonnak. Hezitálva, de TaeHyung is matatni kezd a zsebeiben. Két kis aprót emel ki. Az egyik fehér porral van tele, még a másik ugyan olyan tekercsekkel mint JiHoonnak. Halk sóhajok közepette emeli fel a kezét, és a tanársegéd könnyedén kapja ki az ujjai közül őket.
- Vissza adod, ha megyünk haza? - pillant fel rá. - Nem kis vagyon volt...
- Indulás előtt vissza kapjátok. Ígérem. Más valaki? - pillant szét, de senki nem reagál, maximum egy fej rázással. - Remek. - tünteti el őket a zsebében. - A következő amiről beszélnünk kell, az egymás tisztelete. Nem akarom, hogy elfajuljanak a dolgok és baj legyen, vagy viták alakuljanak ki, valamint, nem akarom azt látni, hogy meztelen képek kerülnek ki valakiről, mert akkor én csapok balhét. A személyiségi jog igen komoly, valamint büntetendő, ha valaki megsérti. Csak egymás beleegyezésével kerülhetnek ki képek. Világos?
- Persze. Ez érthető. - szólal meg MinYoongi. - Bár nem hiszem, hogy problémát okozna valakinek, ha kikerülnének. - pillant a fiú mosolyogva EunJinre. - Ha hülyeséget akarnánk ő úgy is lebeszél róla minket.
- Ez igaz. - helyeseli HoSeok.
- Ne mondjátok ezt... - hajtja le a fejét zavarában a mellettem ülő. Pedig megérdemli, hogy megdicsérjük. Amit tett... Hatalmas ökörség volt és egyben... lenyűgöző... Örülök, hogy a barátja vagyok. - Csak tettem, amit mindenki tett volna.
- Senki nem tette volna meg. - rázza meg a fejét TaeHyung. - Tökösebb vagy mint mi, az egyszer biztos.
- Az tuti. - keresem a tekintetét, amit megtalálva azonnal forróság önt el. Az arca kisimul és még mélyebb lesz a mosolya. Percekig tudnám nézni őt, de túlságosan feltűnő lenne...
- Folytathatom? - kérdezi NamJoon, mire mi bólintunk. - Szóval... A mérték tartás. Nem vonom el az alkoholt tőletek, mert szeretném, ha jól éreznétek magatokat és felszabadultak lennétek, de senkit nem akarok az éjszaka közepén gyomormosásra vinni, vagy a hátát simogatni, még össze hányja a vécét, vagy az erdőt. Mindenki annyit igyon, amennyit akar, és ne essen túlzásba, mert szeretném, ha anélkül is élveznétek az itt létet. Ezért... Ma este sütni fogunk és senki nem fog alkoholt inni, próbaképpen. Benne vagytok?
- Persze. - mondjuk jó páran, még van aki a száját húzgálja. Köztük TaeHyung és JiHoon. Még HoSeok szája is félre csúszik egy kicsit, pedig nem is nézném ki belőle.
- És... Hallottam, hogy a végzősök kirándulásán milyen problémák voltak a szoba elosztással, illetve... Azzal, hogy mindenki máshol aludt, ezért nem ragaszkodok egy alap szoba beosztáshoz, de...
- A szexet azért nem kell kerülnünk, ugye? - hú... szinte érzem a feszültséget a baba fiú hangjából, aki a vörös barátnője pólóját szorongatja. Esküszöm, hogy ez a lány sokkal férfiasabb mint ő.
- Ahh... Ilyen nehéz lenne kicsit vissza fognod magad? Csak három éjszaka. Nem bírjátok ki szex nélkül? Véletlenül se?
- Nem csak magunkra gondolunk, NamJoon. - kuncog fel, ami hallatára megfeszülök és levegőt is elfelejtek venni. Jéggé dermedek, amint elkalandozik a gondolatom. Nem akarok belegondolni, hogy EunJin és... SeokJin... Csókolóznak... Össze simulnak és... meztelenek. Teljes zavaromban pillantok a giszben lévő bal kezemre, mely fokozatosan kezd fájni egyre jobban és jobban.
- Nem! Mi... - kezd mentegetőzésbe Jin, majd mély levegőt vesz. - Emiatt tényleg nem kell aggódni. Csak pár napja járunk és még nem történt semmi.
- Várható volt, hogy ilyen hamar nem fog sikerülni. - kuncog TaeHyung. - Túl erős személyiség, hogy hamar megadja magát. Erre is gondolhattál volna.
- Nem hallgatnánk tovább NamJoont? - teszi fel a kérdést mérgesen JeongGuk. - Komolyan... Mint az óvodában... Kérlek folytasd.
Mély levegőt vesz a férfi és lassan folytatja.
- Nem minden párnak jutna szoba, mivel az emeleten csak három van. Hoztam matracokat, valamint két pótágyat és van mindegyikben egy nagy francia ágy is. Szeretnétek, ha mindenki egy helyre kerülne, vagy cserélgetnétek?
- Legyen a francia ágyas JiHoon és AeMin-é. - néz a párra EunJin. - Régen, kis korunkban is aludtam JeongGukkal és Jiminnel. Mi elleszünk az egyik szobába és ha gondolod ChaeYoung aludj velünk. Majd mi alszunk a nagy ágyon, a fiúk pedig elosztják. Ha úgy jó.
- Azt hittem együtt alszunk... - mondja csalódottan a lány barátja. Nem baj! Nem fogtok együtt aludni.
- SeokJin... Én még nem szeretnék. Sajnálom. - kezdi a kezeit piszkálni a mellettem ülő. - Szeretnék olyannal aludni, akivel már aludtam és azt nem szeretném, hogy ChaeYoung egyedüli lányként legyen TaeHyunggal egy szobában.
- Megértem az aggódását. - helyeseli Tae.- Igazából nekem bejön ez az elosztás, legfeljebb cserélgetünk.
Mindenki beleegyezik a szoba elosztásba, kivéve SeokJin, aki a száját húzgálva, mély sóhajok közepette motyogja el magában a halk "persze" szót. Én felettébb boldog vagyok, hogy ezt így sikerült elosztani, mert ha nem is EunJinnel, de legalább egy szobában aludhatok vele. Az pedig csak még örömtelibbé teszi a helyzetet, hogy tudom; még nem feküdtek le egymással. Kicsit megkönnyebbültebb vagyok miatta.
A cuccainkkal megyünk fel az emeletre, ahol HoSeok hamar feltalálja magát és mind három ajtót kinyitja, hogy könnyebben tudjunk tájékozódni. Neki köszönhetően hamar megtaláljuk a szobáinkat, amit mosolyogva, valamint nevetve foglalunk el. A fejemet forgatva veszem szemügyre a takaros kis szobát közepén a két személyes ággyal, valamint az egyik oldalán pár méterre tőle található egy személyes ágyat és a matracot. Úgy érzem JeonGuk az ágyból nem fog engedni, így enyém lesz a padló a matraccal. Nem is terveztem mást, csak azt, hogy valaki közelébe lehessek még alszok. Nem bírom az idegen helyeket... és egy sötét erdő elég rendesen rá játszik arra, hogy halálra rémüljek.
- Akkor tiétek a nagy ágy? - kérdezi JeongGuk és a két lányra pillant, akik szinte azonnal lerohanják az ágyat.
- Ha csak te nem akarsz Jiminnel aludni. - vág vissza EunJin, majd a matrac felőli oldalára ül az ágynak. - Akkor átadjuk nektek a helyet.
- Nekem jó lesz a föld. - dobom le a földre a táskámat pont a matrac lábához. Nem is lesz annyira rossz helyem itt. Minden oldalról körbe fognak venni a többiek, így biztos nem eshet bajom.
- Tuti, Jimin? - néz rám JeongGuk és szemügyre veszi a fekvő helyem. - Elég közel vagy a földhöz.
- Mondom. Jól leszek így. - fordulok a lányok felé. - Még nem is igazán találkoztunk. Park Jimin vagyok. - kezdek szemezni a rövid hajú iskola társunkkal, aki először meglepődik, majd elmosolyodik.
- ChaeYoung vagyok. Son ChaeYoung és már ismerlek, Jimin-sshi. - mosolyog rám kedvesen. - Minden évben te írod a legjobb fél és év végi vizsgát a suliban.
Eléggé meglepődök és kérdően pillantok a EunJinre, aki a lány mellett áll. Szélesen vigyorogva figyel, majd a fejével jelezve ösztönöz rá, hogy folytassam a beszélgetést. Remélem nem barátnő szerzésképpen akarta, hogy így aludjunk, mert már ez az egész szituáció furcsa... Én nem akarok más barátnőt, csak... őt.
- Sajnálom, ha megijesztettelek. - nevet fel. - Nem volt szándékomban, csak nem igazán sokszor szoktam beszélgetni másokkal, vagyis... új emberekkel és... Épp azért jöttem el, hogy kicsit szocializálódjak, mert ha bekerülök az egyetemre, akkor muszáj leszek társalogni és beszélgetni másokkal. Szóval...
- Megértem. Jól tetted, hogy eljöttél. - ülök le JungKook ágya szélére. - Remélem jó szoba társak leszünk.
- Abban biztos vagyok. - mosolyog ránk.
Kopogás üti fülünket a nyitott ajtó keretén. Egyszerre kapjuk oda a fejünket és győződünk meg róla, hogy az ajtóban Jin áll. Érdeklődve pillant végig rajtunk, majd megáll a barátnőjén a tekintete.
- Beszélhetnénk? - kérdezi EunJintől, aki csendesen bólint, majd bármilyen szó nélkül magunkra hagy minket hármasban. Úgy érzem SeokJinnek nagyon nem tetszik ez a szoba elosztás, de hát ez most így van és nem fogok engedni, ahogy JeongGuk se.
A lány a cuccai között kezd keresgélni, mikor a barátom fel pattan és elindul kifelé. Kérdően pillantok rá, amint hátra fordul.
- Gyere Jimin. - szólal meg és lassú léptekkel folytatja az útját.
- Miért? - sietek utána.
- Hallgatózzunk.
EunJin szemszögéből:
A lépcső fordulóig megyünk, ahol megtorpan és felém fordul. Kérdő pillantások ezreivel lepem el, még ő a hajába túr, majd a falnak dől. Érzem és jól tudom, hogy neki nem tetszik, hogy külön szobába vagyunk, de ezen már nem akarok változtatni. Én így tartom logikusnak és kész. Mély levegőt vesz mielőtt bele kezdene, a rá készülése ellenére bizonytalanul kezdi el.
- Miért nem akartál velem aludni? - a kérdése annak ellenére, hogy tudom mit akart hideg zuhanyként ér. Bele borzongok a kérdésébe, így zavartam pillantok a mellkasára, amit egy kötött pulóver véd.
- Mert... Pár napja vagyunk együtt és nem így akarok először veled aludni. Figyelj, ha neked ez az egész túl lassú...
- Szó sincs róla. - vág a szavamba. A kezemért nyúl, majd kedvesen végig simít a bőrömön. Össze fűzi az ujjainkat, ennek következményeképpen felnézek az arcára, amin egy kedves mosoly húzódik. Engem is megvigyorogtat a kedvessége. A szemeibe nézve mosolygok rá, azonban mint a nap folyamán már sokszor, most is az ajkamhoz hajol, hogy csókot leheljen a számra, de én nem akarom. Nem kívánom a csókját, nem szeretném érezni őt.
Kicsit tétovázva hajolok közelebb hozzá és csókolom meg a csinos ajkait, amit ő azonnal viszonyoz is. Úgy érzem ő sokkal jobban kedvel engem mint én őt.
A kicsit tartózkodó csókunkba halk kuncogás vág közbe. Bárhol felismerem ezt az irritáló aurát, ami körbe lengi az egész helyiséget. JiHoon... Ha a hülyéket koronáznák először és egy életre kapna királyi kitüntetést. Mind a ketten egyszerre fordulunk a lépcső alja irányába. Az utolsó lépcső fok alatt áll az a szőke hajú majom, az arcán pedig egy kajla vigyorral figyel minket. Megforgatom a szemem, amikor halk neszeket hallok és kis mozgást fentről. Tisztán kivehető volt Jimin hajának a színe... Komolyan. Senkinek nincs jobb dolga mint, hogy utánunk kémkedjen és leskelődjön? Már csak ezért se akarok együtt aludni SeokJinnel, mert folyamatosan ez menne. Mi baja van mindenkinek, de komolyan.
- Mi ilyen poénos, JiHoon? - szól neki oda Jin. A fiú vállat von, majd újra felnevet. - Komolyan... Ne már ember...
- Nem láttam még párt ennyire undorodni egymástól. - rázza meg a fejét nevetve, majd faképnél hagy minket. Eléggé megüt az amit mond. Meglepődötten nézek utána, furcsállva ezt az egészet. Ennyire látszódik rajtam, hogy én...
A délután egész hamar eltelik. ChaeYoung-al bepácoltuk a húsokat a délután folyamán és mindent előkészítettünk az esti tábortűzhöz. A fiúk segítségével cipekedünk ki az udvarra, ahol már NamJoon a tűzön dolgozik a szinte vak sötétségben, még JiHoon és a barátnője a székeket helyezik el, körbe a kőrakás körül, ami lassan kap lángra. Mire mindent lehordunk, a székek megtelnek a tűz hely körül, így utolsónak foglalom el a helyem SeokJin és Jimin között egy nagy takaróval a hónom alatt.
- Szóval... Akkor ma este jobban megismerjük egymást? - teszi fel a kérdést TaeHyung, aki JeongGuk oldalán foglal helyet.
- Pontosan. - kezdi elhelyezni a sütni valókat a nagy tárcsán NamJoon. Minden húst és zöldséget rá pakol, majd feláll és a tűz tetejére helyezi azt egy állvány segítségével. - Érdekel, hogy pontosan kik vagytok, mert szerintem még egymást se ismeritek igazán, vagy magatokat. - huppan vissza a székébe. - Akkor hát? SeokJin?
- Meséljek magamról, vagy miről? - húzza kicsit ki magát, még én eligazgatom magamon a takarót, amint a tanár segédtől kaptam és a vállára hajtom a fejem. Laza mozdulattal karol át és a többiek válaszát várja a kérdésére.
- Mondjuk. - bólintanak rá a többiek.
- Hát... Ömm... - kezd mély gondolkodásba, de hiába. Fogalma sincs, hogyan kezdjen bele a dolgába. Folyamatosan mély levegőt vesz, majd megrázza a fejét, hogy elfelejtse az adott dolgot. - Másnak kellene kezdenie.
- Majd én. - gyújt rá JeongGuk. - JeongGuk vagyok, aki... talán csak most kezd igazán megismerkedni magával és csupán most eszmélek rá arra, hogy mim is van.
- Nagyon költői. - nevet fel JiHoon, amire JungKook csak gúnyos váll rántással reagál.
- Van egy klassz nővérem, aki már nem él velünk és tervezgeti a férjével a közös életét, még én agyon iszom a májam és szenessé szívom a tüdőm az itteni szarságok miatt. Talán, azt hiszem, hogy én vagyok a legnagyobb seggfej ebben a kurva városban. Nem is. Biztos, hogy én vagyok. Annyi szarságot tettem már más emberekkel, hogy talán ezek a dolgaim sose kerülnek megbocsájtásra. Félek magamnak is beismerni néhány dolgot, és rettegek megnyílni mások előtt, mert gyengének érzem magam. Gyáva vagyok, de próbálok változni, mert mióta próbálkozok mindenki és minden más, sokkal jobb körülöttem. A sok szar ellenére, ami velem történik, van biztos pontom, még akkor is, ha elvagyunk hidegülve egymástól, de kezdem úgy érezni, hogy mindent megtennék a barátaimért...
- Ez nagyon szép. - mosolyog rá Nam. - A következő?
- Majd én. - ülök feljebb és elhajolok Jintől. - EunJin vagyok, akinek rosszul került be a neve a születési anyakönyvébe. - simítok kicsit zavartan a tarkómra. - Úgy érzem próbálok folyton más lenni mint aki valójában vagyok, mert... csak így tudok barátokat szerezni. Muszáj túl komolynak és gorombának álcáznom magam, mert így érzem jól magam, akkor is, ha tudom, hogy nem ilyen vagyok. Muszáj az álcámmal ellöknöm magamtól az embereket, mert félek elveszteni embereket az életemből és rettegek felejteni. Ugyanakkor... muszáj találnom az életemben biztos pontot, mert rettegek attól, hogy teljesen egyedül maradok... Játszom a nagylányt, és az elérhetetlent, mikor mindennél jobban vágyom a figyelemre és a közelségre. Túl befolyásolható vagyok egyes személyeknek és emiatt sokszor használtak már ki. Érzelmileg... Barátilag és testileg is. Nem bírom ki, ha ezeknek az embereknek nem felelhetek meg, mert fáj...
- Testileg? - kérdez vissza Suga eléggé megdöbbenve. Tétovázva, nagyot nyelve bólintok rá, amin csak még jobban meglepődik.
- Sajnos túl későn döbbenek csak rá erre, és nehezen, fájdalmasan szabadulok ki az ilyen helyzetekből. A barátnőm... A legjobb barátnőm szúrt hátba és feküdt le azzal a sráccal, akiért én mindent megtettem volna. Csak tárgy voltam nekik, amit akkor vettek elő a szekrényből, mikor unatkoztak és máskor nem keresték a társaságom... Az apám pedig, egy igazi seggfej. - nevetek fel kínomban és megtörlöm az előtörő könnyeimet.
- Hidd el, nem csak a tiéd. - pillant rám mosolyogva JeongGuk. - Annyiszor elképzeltem már, hogy csak... csak azért rá gyújtom a szaros házát, hogy megtudja mennyit szenvedtem a farka miatt, amit képtelen a gatyájába tartani...
- Utálom az apám. - vágja közbe Jimin. - Mióta lelépett és cserben hagyta anyát, a nagyapám miatt, nem keres... Megígérte és nem tette meg. Évekig voltam egyedül. Senkim nem volt és senki se voltam, csak a nagyapámba bízhattam és... félek, mert bármelyik pillanatban meghalhat a betegsége miatt. Egy ideig csak ő volt nekem, senki másom. Nem hittem el, mikor lassan közeledni kezdtek az emberek felém és én lelkileg megtörtem. Fájt vissza kapni a régi barátimat, és fájt szeretni őket. Fáj szeretni őket...
Jimin szemszögéből:
Az este hamar eltelik. Főleg az a része, mikor mindenki elmondta mitől fél és ki is ő. Olyan hihetetlen, hogy mindenki ennyire megnyílt a tűz mellett és őszintén beszélt. TaeHyung fél a drogfüggőségtől, mert nem tudja letenni azt amit szed, ahogy SeokJin fél, hogy a városban kell maradnia mint üzletember és nem teheti azt amit akar. YoonGi pedig retteg attól, hogy talán meleg és, hogy a szülei soha nem lesznek képesek elfogadni azt ha ez tényleg igaz. Annyira hihetetlen, hogy mindenkinek ilyen félelmei vannak... Hihetetlen...
A gondolataimba merülve csak az ölembe pihenő könyv hagyja, hogy alibikánt használjam. szerencsére elég hamar sikerült beérnem a fürdőbe, így elsők között zuhanyozhattam le, hogy mihamarabb a pizsamámba bújhassak és elfoglalhassam a nyughelyem. Időnként pillantok fel az ágyon beszélgető lányokra, még EunJin időnként ajándékoz meg a kedves mosolyával, amit ha sikerül elcsípnem gondolkodás nélkül viszonyozok. Ha abban a pillanatban mikor beszélek HoSeok nem okoz pánikot, talán ott helyben elmondtam volna neki mit is érzek iránta, de a siklós incidens ezt nem hagyta. Olyan könnyű lett volna, csak úgy kiengedni az ajkamon, hogy mindenki tudhassa; szeretem őt.
Az érzéseimbe merülve pillantok fel az ajtóra, ahol JeongGuk áll meg és pillant rá a telefonja kijelzőjére, majd beljebb sétál és bezárja az ajtót. Megigazítom a hajam és rá húzom a süsüm, majd az orrnyergemen pihenő vastag keretes szemüvegem. Vissza hajtom a fejem a könyvre és az ismeretlen sorokat kezdem olvasni a fejemre húzott kapucnival. Hozzám lépked és az ágy szélén foglal helyet, ahonnan könnyen túr bele a hajamba felkuncogva.
- Nincs késő az olvasáshoz? - teszi fel a kérdést, majd tisztén hallom magam mögül az ágy nehézkes és öreg, fáradt nyöszörgését, amivel könyörög a rajta fekvőnek, hogy óvatosan helyezkedjen.
- De, de lehet. - zárom be a könyvet, majd hassal fekszel el a matracon, így könnyen felteszem az éjjeli szekrényre a könyvem a lámpa mellé, ami az egyetlen fényforrás a kis szobában. A mozdulatom miatt a lányok is bebújnak a takarójuk alá, mint a jól nevelt kislányok. Magamon hagyva a pulcsit húzom magamra a takaróm és próbálom a lehető legkényelmesebb helyet megtalálni. Még gyorsan teszem rá a könyvem tetejére a szemüvegem, majd a hátamon elhelyezkedve sikeresen megtalálom a tökéletes pozíciót. Fel pillantok a barátomra, aki már rá készülve vár a kapcsoló leoltására, hogy teljes sötétség uralja a közös szobánkat. Annyira élveztem a közös beszélgetést lent a többiekkel és azt is, hogy így nem volt ideje JiHoonnak kísértet históriákat mesélni különféle fekete szemű gyerekekről és... Ne... Abban a pillanatban az orromig se látok és megfagy a vérem. Tisztán hallom a halk gyerek nevetéseket és látom magam előtt őket a sötétben rohangálni. Nem... Csak az agyam szórakozik velem, nincs itt senki. Férfi vagyok, akit nem lehet ilyen könnyen megijeszteni. Az oldalamra fordulok, így JeongGuk ágya alá látok be, ami már sokkal biztonságosabb, így mély levegők közepette hunyom le a szemem és készülök fel az alvásra, mikor motoszkálásra leszek figyelmes. Mint valami lemerülő félben lévő gyerek játék, olyan furcsa cincogás kezdi bezsongni a fejem halk kaparással. Megilletődve és rettegve nyitom ki a szemem, azonban a sötétségen kívül mást nem látok, viszont a hangok állandóak. Kínzó lassúsággal kezdek a telefonomért nyúlni, majd amint megvan felkapcsolom a vakuját és az ágy alá világitok. A szív veresen a duplájára ugrik és halálra rémülök, így egy igazan nőies sikoly szabadul ki belőlem az apró, bajszos egeret látva. Másodpercek röpke pillanata alatt teleportálok fel az agyra JeongGuk melle, aki addigra felkapcsolja a lámpát és a lányokkal együtt kérdően pillant rám.
- Mi a fasz van Jimin? - teszi fel az igen egyszerű kérdést JungKook, de én képtelen vagyok barmit is mondani, csupán kapkodom a levegőt. - Hallod?! A szívbajt hoztad ránk! Feküdj mar vissza és aludj.
- Én oda vissza nem fekszek. - rázom meg vadul a fejem és meg inkább magam alá húzom a lábaimat, hogy az a kis mocsok véletlenül se érjen hozzám. - Ott van lent...
- Micsoda, Jimin? - néz rám meggyötörten EunJin. Úgy érzem, őt már félalomból keltettem fel.
- Egy... Egér...
- Akkor nem Jason vagy Freddy az. Szóval feküdj szépen vissza, nem fog megenni. - fekszik el az ágyán JeongGuk, de én nem mozdulok.
- Utalom az egereket. Ezert akartam mindig macskát. Én vissza nem fekszek oda! - közlöm a környezetemmel igen határozottan.
- Az csak egy egér...
- Akkor cseréljünk helyet, Jeong nagyszájú. -vágom hozza a mondatom.
- Én.. Én biztos, hogy nem fekszek le a földre. - forgatja meg a szemet. - Most mondjam azt, hogy maradj itt és aludj egy agyban velem?
- Egy igazi barát ezt tenné. - kuncog fel ChaeYoung. - Nem vagytok melegek, mi több legjobb barátok vagytok, akkor meg nem mindegy, hogy egymáshoz bujtok vagy nem? Az egeret elkapjuk holnap és elintézzük, vagy majd tesznek róla a siklok.
- Igaza van. - helyeseli a lány szavait EunJin, apró mosollyal az arcán. Két óriási ásítás között igazítja meg a kócos haját, ami a szájába lóg. - Nem fogtok bele halni.
Fel szemmel pillantok JeongGukra, aki elég sokat habozik, majd bele egyezően helyezkedik közelebb a falhoz. Elmosolyodok és félve kapkodom fel lentről a párnáimat meg a takarom, majd elhelyezve mar be is fekszek melle.
- De ezt... Senkinek nem mondjuk el. Világos? - fordul szembe velem a szűk helyen JeongGuk. Kínosan nézek a szemeibe, majd aprót bólintok.
- Persze...
A nevem dallamos hangzására fordulok hátra és veszem el JeongGuk kezéből a táskámat, majd a vállamra teszem. Hatalmasat nyelek, ahogy elindulnak, majd kikerülnek és a ház felé veszik az irányt. Tétovázva indulok utánuk jó pár méterre lemaradva tőlük. Ha gyalog elindulnék vissza a városba, csak holnap reggelre érnék oda, kénytelen lennék az egész estét az erdőben tölteni. A sötét erdőben a rengeteg bogárral és vadállattal. Inkább szenvedek EunJint és SeokJint látva, mint a bogarakkal.
- MinYongi és HoSeok biztos jöttek, valamint az az idióta JiHoon is jött, mert nagy barátja HoSeoknak. Egyik rosszabb mint a másik... - indul felfelé a lépcsőn TaeHyung, mi pedig sorban követjük.
- Sugával nincs baj, csak nagyon elvont és csendes, Hope pedig hangos, de komolyabban semmi gond nincs vele. - ecseteli JeongGuk időnként hátra pillantva rám, hogy nehogy eltűnjek,
- JiHoont nem bírom... - mondom halkan, de szerencsére mind ketten hallják.
- Mert kibaszott nagy az arca. Pont a te ellentéted, Jiminie. - nevet fel Tae. Meglepődök a becézésen, mert eddig nem volt rá példa. - Csak ne halld meg amiket össze hord és nyugodtabban fekszel le aludni. Gondolj majd a csinos barátnődre. - kuncog fel, ami hatására bennem akad a levegő. Nem telik el úgy egy éjszaka sem, hogy ne gondoljak rá. - Mindenre gondoltam, dehogy SeokJin... - érünk fel a lépcső tetején lévő kis teraszra.
- Megtennéd, hogy befejezed? - szólal meg JeongGuk és fél szemmel pillant rám. Csak miattam hallgattatta el TaeHyungot... - Nem azért jöttünk, hogy EunJinről beszéljünk.
- Jól van. Megértem, ha bosszant. Végül is... nem sikerült a terved.
Megrázom a fejem és elsétálok mellettük. Nincs kedvem azt hallgatni, ahogy ők róla beszélgetnek, mert folyamatosan csak a síró görcs kerülget tőle, amitől már hányhatnékom van. Lassan nyitok be a kívülről elég tágasnak tűnő házba, és azonnal beszélgetés, és nevetés szűrődik ki. Óvatosan közelítem meg a helyiséget, ahonnan a hangokat hallom. Bizonytalan léptekkel közelítem meg az egyik szobát, melyet, egy boltív választ el az előszobától. A nyomomban a két fiúval kukucskálok be és azonnal minden tekintet rám szegeződik. EunJin szélesen mosolyodik el, amint megpillant és felpattan SeokJin mellől, majd hozzám siet és szorosan ölel magához. Olyan szívesen ölelném hosszú percekig, hogy csak én érezhessek az illatát és a szívverését, mely úgy hat rám mint valami kellemes muzsika, amit már többször is hallottam. Elnyugtat a közelsége, de nem tudom teljesen kiélvezni, mert eltávolodik tőlem, majd JeongGukot öleli magához. Elfordítom a fejem és végig nézek a társaságon, akik a kanapén, vagy körülötte esetleg a kanapén foglalnak helyet. Szinte mindenki ismerős. és a neveiket is tudom, csak két lány arc az, ami idegennek hat.
- Azt hittük soha nem értek ide. - nevet fel NamJoon és ellöki magát a kényelmesnek tűnő barna fotelból. Csak most veszem észre, hogy milyen tágas a nappali és mennyire világos, a hatalmas ablakok miatt. Kellemes meleg színek zárnak a falak közé. Még a szoba közepén egy hatalmas L alakú kanapé, valamint két fotel és egy asztal van elhelyezve, addig a szoba másik végében ott van egy újabb boltív, valamint egy könyves polc. Semmi tévé és semmi számítógép, csak egy bazi nagy hangfal. - Eltévedtetek?
- Nem, csak eltartott egy ideig még ide értünk. - válaszol TaeHyung. - Állati ez a ház. - lép mellettem beljebb és körbe néz. - Komolyan... Ez kurva jó.
- Nekem is leesett az állam mikor bejöttünk. - szólal meg SeokJin. Már csak a jelenléte miatt is kénytelen vagyok teljesen tudatomon kívül megforgatni a szemem. - A konyha és az étkező is hihetetlen.
- Nekem a lenti fürdő tetszett nagyon. Tökéletes kilátás az erdőre még a vécén ülsz és az állatok is ingyen mozizhatnak még a dolgodat végzed. - mosolyog szélesen JiHoon, majd végig simítja az ölében ülő vörös hajú lány haját. Erős arcú lány. Karakteres orr és arccsont, ami eléggé kiemelkedik az arcából. Nem mondanám rá, hogy szép, inkább különleges, de mégis miért ítélkezek más felett?
- Az... Tervezői hiba. - takarja el cseppet az arcát NamJoon. - Azért remélem jó fogjátok magatokat érezni a következő napokban, de előtte muszáj lenne átbeszélni pár szabályt, amit nagyon örülnék, ha mindenki betartana. Üljetek csak le. - lendíti a kezét a kanapé és a fotelek irányába. EunJin elkapja JeongGuk és az én karomat, majd a kanapéhoz húz, ahol még inkább össze húzódnak az emberek, hogy oda férjünk. Le is ülök a szélére, azonban EunJin állva marad.
- JeongGuk ülj le, majd én...
- Bele is ülhetsz az ölembe. - mosolyog rá SeokJin és megfogja a kezét. Inkább ülök a földön, csak azt ne kelljen néznem, hogy az ölében ücsörög!
- Majd leülök a földre. - pillant rám a barátom és le is ereszkedik a lábaimhoz és nekem dőlve huppan le. Nem hiszem el, hogy ezt megtette értem...
EunJin egy halk rendben után ül le közém és SeokJin közé, mire egy halvány mosoly kúszik az arcomra. Az épp kezemmel túrom össze a sötét haját, amire válaszképpen csak kuncogva a kezemre csap. Szemmel láthatóan Tae-nek nem tetszik a közeli kapcsolatunk, mivel a kanapéba ülése után szúrós szemekkel néz rajtunk végig. Vajon zavarja, hogy jelenleg sokkal jobban kijövök JeongGukkal mint ő? Ez lehet a baja?
- Szeretnék pár szabályt tisztázni már az elején és... ragaszkodok a betartásukhoz. Mindenféleképpen. - most először tűnnek a szavai rettenetesen ijesztően és határozottnak. Megrémiszt ez a keménység tőle... Körbe pillantunk egymás között, majd aprót bólintunk. - Nem vagytok már kis gyerekek, tudom jól, de ez az én házam és az én szabályaim élnek benne. Szóval először is. Semmilyen drog, vagy fű nincs. Akinél van, az most távozzon, vagy adja ide nekem. Nem fogok miattatok bajba kerülni. - nyújtja ki a kezét és türelmetlenül kezd dobolni a lábával. Ismét egymásra pillantunk a kis csapattal és végül JiHoon mozdul meg, majd halássza elő a zsebéből a kis tekercseket, amiket egy laza mozdulattal dob oda NamJonnak. Hezitálva, de TaeHyung is matatni kezd a zsebeiben. Két kis aprót emel ki. Az egyik fehér porral van tele, még a másik ugyan olyan tekercsekkel mint JiHoonnak. Halk sóhajok közepette emeli fel a kezét, és a tanársegéd könnyedén kapja ki az ujjai közül őket.
- Vissza adod, ha megyünk haza? - pillant fel rá. - Nem kis vagyon volt...
- Indulás előtt vissza kapjátok. Ígérem. Más valaki? - pillant szét, de senki nem reagál, maximum egy fej rázással. - Remek. - tünteti el őket a zsebében. - A következő amiről beszélnünk kell, az egymás tisztelete. Nem akarom, hogy elfajuljanak a dolgok és baj legyen, vagy viták alakuljanak ki, valamint, nem akarom azt látni, hogy meztelen képek kerülnek ki valakiről, mert akkor én csapok balhét. A személyiségi jog igen komoly, valamint büntetendő, ha valaki megsérti. Csak egymás beleegyezésével kerülhetnek ki képek. Világos?
- Persze. Ez érthető. - szólal meg MinYoongi. - Bár nem hiszem, hogy problémát okozna valakinek, ha kikerülnének. - pillant a fiú mosolyogva EunJinre. - Ha hülyeséget akarnánk ő úgy is lebeszél róla minket.
- Ez igaz. - helyeseli HoSeok.
- Ne mondjátok ezt... - hajtja le a fejét zavarában a mellettem ülő. Pedig megérdemli, hogy megdicsérjük. Amit tett... Hatalmas ökörség volt és egyben... lenyűgöző... Örülök, hogy a barátja vagyok. - Csak tettem, amit mindenki tett volna.
- Senki nem tette volna meg. - rázza meg a fejét TaeHyung. - Tökösebb vagy mint mi, az egyszer biztos.
- Az tuti. - keresem a tekintetét, amit megtalálva azonnal forróság önt el. Az arca kisimul és még mélyebb lesz a mosolya. Percekig tudnám nézni őt, de túlságosan feltűnő lenne...
- Folytathatom? - kérdezi NamJoon, mire mi bólintunk. - Szóval... A mérték tartás. Nem vonom el az alkoholt tőletek, mert szeretném, ha jól éreznétek magatokat és felszabadultak lennétek, de senkit nem akarok az éjszaka közepén gyomormosásra vinni, vagy a hátát simogatni, még össze hányja a vécét, vagy az erdőt. Mindenki annyit igyon, amennyit akar, és ne essen túlzásba, mert szeretném, ha anélkül is élveznétek az itt létet. Ezért... Ma este sütni fogunk és senki nem fog alkoholt inni, próbaképpen. Benne vagytok?
- Persze. - mondjuk jó páran, még van aki a száját húzgálja. Köztük TaeHyung és JiHoon. Még HoSeok szája is félre csúszik egy kicsit, pedig nem is nézném ki belőle.
- És... Hallottam, hogy a végzősök kirándulásán milyen problémák voltak a szoba elosztással, illetve... Azzal, hogy mindenki máshol aludt, ezért nem ragaszkodok egy alap szoba beosztáshoz, de...
- A szexet azért nem kell kerülnünk, ugye? - hú... szinte érzem a feszültséget a baba fiú hangjából, aki a vörös barátnője pólóját szorongatja. Esküszöm, hogy ez a lány sokkal férfiasabb mint ő.
- Ahh... Ilyen nehéz lenne kicsit vissza fognod magad? Csak három éjszaka. Nem bírjátok ki szex nélkül? Véletlenül se?
- Nem csak magunkra gondolunk, NamJoon. - kuncog fel, ami hallatára megfeszülök és levegőt is elfelejtek venni. Jéggé dermedek, amint elkalandozik a gondolatom. Nem akarok belegondolni, hogy EunJin és... SeokJin... Csókolóznak... Össze simulnak és... meztelenek. Teljes zavaromban pillantok a giszben lévő bal kezemre, mely fokozatosan kezd fájni egyre jobban és jobban.
- Nem! Mi... - kezd mentegetőzésbe Jin, majd mély levegőt vesz. - Emiatt tényleg nem kell aggódni. Csak pár napja járunk és még nem történt semmi.
- Várható volt, hogy ilyen hamar nem fog sikerülni. - kuncog TaeHyung. - Túl erős személyiség, hogy hamar megadja magát. Erre is gondolhattál volna.
- Nem hallgatnánk tovább NamJoont? - teszi fel a kérdést mérgesen JeongGuk. - Komolyan... Mint az óvodában... Kérlek folytasd.
Mély levegőt vesz a férfi és lassan folytatja.
- Nem minden párnak jutna szoba, mivel az emeleten csak három van. Hoztam matracokat, valamint két pótágyat és van mindegyikben egy nagy francia ágy is. Szeretnétek, ha mindenki egy helyre kerülne, vagy cserélgetnétek?
- Legyen a francia ágyas JiHoon és AeMin-é. - néz a párra EunJin. - Régen, kis korunkban is aludtam JeongGukkal és Jiminnel. Mi elleszünk az egyik szobába és ha gondolod ChaeYoung aludj velünk. Majd mi alszunk a nagy ágyon, a fiúk pedig elosztják. Ha úgy jó.
- Azt hittem együtt alszunk... - mondja csalódottan a lány barátja. Nem baj! Nem fogtok együtt aludni.
- SeokJin... Én még nem szeretnék. Sajnálom. - kezdi a kezeit piszkálni a mellettem ülő. - Szeretnék olyannal aludni, akivel már aludtam és azt nem szeretném, hogy ChaeYoung egyedüli lányként legyen TaeHyunggal egy szobában.
- Megértem az aggódását. - helyeseli Tae.- Igazából nekem bejön ez az elosztás, legfeljebb cserélgetünk.
Mindenki beleegyezik a szoba elosztásba, kivéve SeokJin, aki a száját húzgálva, mély sóhajok közepette motyogja el magában a halk "persze" szót. Én felettébb boldog vagyok, hogy ezt így sikerült elosztani, mert ha nem is EunJinnel, de legalább egy szobában aludhatok vele. Az pedig csak még örömtelibbé teszi a helyzetet, hogy tudom; még nem feküdtek le egymással. Kicsit megkönnyebbültebb vagyok miatta.
A cuccainkkal megyünk fel az emeletre, ahol HoSeok hamar feltalálja magát és mind három ajtót kinyitja, hogy könnyebben tudjunk tájékozódni. Neki köszönhetően hamar megtaláljuk a szobáinkat, amit mosolyogva, valamint nevetve foglalunk el. A fejemet forgatva veszem szemügyre a takaros kis szobát közepén a két személyes ággyal, valamint az egyik oldalán pár méterre tőle található egy személyes ágyat és a matracot. Úgy érzem JeonGuk az ágyból nem fog engedni, így enyém lesz a padló a matraccal. Nem is terveztem mást, csak azt, hogy valaki közelébe lehessek még alszok. Nem bírom az idegen helyeket... és egy sötét erdő elég rendesen rá játszik arra, hogy halálra rémüljek.
- Akkor tiétek a nagy ágy? - kérdezi JeongGuk és a két lányra pillant, akik szinte azonnal lerohanják az ágyat.
- Ha csak te nem akarsz Jiminnel aludni. - vág vissza EunJin, majd a matrac felőli oldalára ül az ágynak. - Akkor átadjuk nektek a helyet.
- Nekem jó lesz a föld. - dobom le a földre a táskámat pont a matrac lábához. Nem is lesz annyira rossz helyem itt. Minden oldalról körbe fognak venni a többiek, így biztos nem eshet bajom.
- Tuti, Jimin? - néz rám JeongGuk és szemügyre veszi a fekvő helyem. - Elég közel vagy a földhöz.
- Mondom. Jól leszek így. - fordulok a lányok felé. - Még nem is igazán találkoztunk. Park Jimin vagyok. - kezdek szemezni a rövid hajú iskola társunkkal, aki először meglepődik, majd elmosolyodik.
- ChaeYoung vagyok. Son ChaeYoung és már ismerlek, Jimin-sshi. - mosolyog rám kedvesen. - Minden évben te írod a legjobb fél és év végi vizsgát a suliban.
Eléggé meglepődök és kérdően pillantok a EunJinre, aki a lány mellett áll. Szélesen vigyorogva figyel, majd a fejével jelezve ösztönöz rá, hogy folytassam a beszélgetést. Remélem nem barátnő szerzésképpen akarta, hogy így aludjunk, mert már ez az egész szituáció furcsa... Én nem akarok más barátnőt, csak... őt.
- Sajnálom, ha megijesztettelek. - nevet fel. - Nem volt szándékomban, csak nem igazán sokszor szoktam beszélgetni másokkal, vagyis... új emberekkel és... Épp azért jöttem el, hogy kicsit szocializálódjak, mert ha bekerülök az egyetemre, akkor muszáj leszek társalogni és beszélgetni másokkal. Szóval...
- Megértem. Jól tetted, hogy eljöttél. - ülök le JungKook ágya szélére. - Remélem jó szoba társak leszünk.
- Abban biztos vagyok. - mosolyog ránk.
Kopogás üti fülünket a nyitott ajtó keretén. Egyszerre kapjuk oda a fejünket és győződünk meg róla, hogy az ajtóban Jin áll. Érdeklődve pillant végig rajtunk, majd megáll a barátnőjén a tekintete.
- Beszélhetnénk? - kérdezi EunJintől, aki csendesen bólint, majd bármilyen szó nélkül magunkra hagy minket hármasban. Úgy érzem SeokJinnek nagyon nem tetszik ez a szoba elosztás, de hát ez most így van és nem fogok engedni, ahogy JeongGuk se.
A lány a cuccai között kezd keresgélni, mikor a barátom fel pattan és elindul kifelé. Kérdően pillantok rá, amint hátra fordul.
- Gyere Jimin. - szólal meg és lassú léptekkel folytatja az útját.
- Miért? - sietek utána.
- Hallgatózzunk.
EunJin szemszögéből:
A lépcső fordulóig megyünk, ahol megtorpan és felém fordul. Kérdő pillantások ezreivel lepem el, még ő a hajába túr, majd a falnak dől. Érzem és jól tudom, hogy neki nem tetszik, hogy külön szobába vagyunk, de ezen már nem akarok változtatni. Én így tartom logikusnak és kész. Mély levegőt vesz mielőtt bele kezdene, a rá készülése ellenére bizonytalanul kezdi el.
- Miért nem akartál velem aludni? - a kérdése annak ellenére, hogy tudom mit akart hideg zuhanyként ér. Bele borzongok a kérdésébe, így zavartam pillantok a mellkasára, amit egy kötött pulóver véd.
- Mert... Pár napja vagyunk együtt és nem így akarok először veled aludni. Figyelj, ha neked ez az egész túl lassú...
- Szó sincs róla. - vág a szavamba. A kezemért nyúl, majd kedvesen végig simít a bőrömön. Össze fűzi az ujjainkat, ennek következményeképpen felnézek az arcára, amin egy kedves mosoly húzódik. Engem is megvigyorogtat a kedvessége. A szemeibe nézve mosolygok rá, azonban mint a nap folyamán már sokszor, most is az ajkamhoz hajol, hogy csókot leheljen a számra, de én nem akarom. Nem kívánom a csókját, nem szeretném érezni őt.
Kicsit tétovázva hajolok közelebb hozzá és csókolom meg a csinos ajkait, amit ő azonnal viszonyoz is. Úgy érzem ő sokkal jobban kedvel engem mint én őt.
A kicsit tartózkodó csókunkba halk kuncogás vág közbe. Bárhol felismerem ezt az irritáló aurát, ami körbe lengi az egész helyiséget. JiHoon... Ha a hülyéket koronáznák először és egy életre kapna királyi kitüntetést. Mind a ketten egyszerre fordulunk a lépcső alja irányába. Az utolsó lépcső fok alatt áll az a szőke hajú majom, az arcán pedig egy kajla vigyorral figyel minket. Megforgatom a szemem, amikor halk neszeket hallok és kis mozgást fentről. Tisztán kivehető volt Jimin hajának a színe... Komolyan. Senkinek nincs jobb dolga mint, hogy utánunk kémkedjen és leskelődjön? Már csak ezért se akarok együtt aludni SeokJinnel, mert folyamatosan ez menne. Mi baja van mindenkinek, de komolyan.
- Mi ilyen poénos, JiHoon? - szól neki oda Jin. A fiú vállat von, majd újra felnevet. - Komolyan... Ne már ember...
- Nem láttam még párt ennyire undorodni egymástól. - rázza meg a fejét nevetve, majd faképnél hagy minket. Eléggé megüt az amit mond. Meglepődötten nézek utána, furcsállva ezt az egészet. Ennyire látszódik rajtam, hogy én...
A délután egész hamar eltelik. ChaeYoung-al bepácoltuk a húsokat a délután folyamán és mindent előkészítettünk az esti tábortűzhöz. A fiúk segítségével cipekedünk ki az udvarra, ahol már NamJoon a tűzön dolgozik a szinte vak sötétségben, még JiHoon és a barátnője a székeket helyezik el, körbe a kőrakás körül, ami lassan kap lángra. Mire mindent lehordunk, a székek megtelnek a tűz hely körül, így utolsónak foglalom el a helyem SeokJin és Jimin között egy nagy takaróval a hónom alatt.
- Szóval... Akkor ma este jobban megismerjük egymást? - teszi fel a kérdést TaeHyung, aki JeongGuk oldalán foglal helyet.
- Pontosan. - kezdi elhelyezni a sütni valókat a nagy tárcsán NamJoon. Minden húst és zöldséget rá pakol, majd feláll és a tűz tetejére helyezi azt egy állvány segítségével. - Érdekel, hogy pontosan kik vagytok, mert szerintem még egymást se ismeritek igazán, vagy magatokat. - huppan vissza a székébe. - Akkor hát? SeokJin?
- Meséljek magamról, vagy miről? - húzza kicsit ki magát, még én eligazgatom magamon a takarót, amint a tanár segédtől kaptam és a vállára hajtom a fejem. Laza mozdulattal karol át és a többiek válaszát várja a kérdésére.
- Mondjuk. - bólintanak rá a többiek.
- Hát... Ömm... - kezd mély gondolkodásba, de hiába. Fogalma sincs, hogyan kezdjen bele a dolgába. Folyamatosan mély levegőt vesz, majd megrázza a fejét, hogy elfelejtse az adott dolgot. - Másnak kellene kezdenie.
- Majd én. - gyújt rá JeongGuk. - JeongGuk vagyok, aki... talán csak most kezd igazán megismerkedni magával és csupán most eszmélek rá arra, hogy mim is van.
- Nagyon költői. - nevet fel JiHoon, amire JungKook csak gúnyos váll rántással reagál.
- Van egy klassz nővérem, aki már nem él velünk és tervezgeti a férjével a közös életét, még én agyon iszom a májam és szenessé szívom a tüdőm az itteni szarságok miatt. Talán, azt hiszem, hogy én vagyok a legnagyobb seggfej ebben a kurva városban. Nem is. Biztos, hogy én vagyok. Annyi szarságot tettem már más emberekkel, hogy talán ezek a dolgaim sose kerülnek megbocsájtásra. Félek magamnak is beismerni néhány dolgot, és rettegek megnyílni mások előtt, mert gyengének érzem magam. Gyáva vagyok, de próbálok változni, mert mióta próbálkozok mindenki és minden más, sokkal jobb körülöttem. A sok szar ellenére, ami velem történik, van biztos pontom, még akkor is, ha elvagyunk hidegülve egymástól, de kezdem úgy érezni, hogy mindent megtennék a barátaimért...
- Ez nagyon szép. - mosolyog rá Nam. - A következő?
- Majd én. - ülök feljebb és elhajolok Jintől. - EunJin vagyok, akinek rosszul került be a neve a születési anyakönyvébe. - simítok kicsit zavartan a tarkómra. - Úgy érzem próbálok folyton más lenni mint aki valójában vagyok, mert... csak így tudok barátokat szerezni. Muszáj túl komolynak és gorombának álcáznom magam, mert így érzem jól magam, akkor is, ha tudom, hogy nem ilyen vagyok. Muszáj az álcámmal ellöknöm magamtól az embereket, mert félek elveszteni embereket az életemből és rettegek felejteni. Ugyanakkor... muszáj találnom az életemben biztos pontot, mert rettegek attól, hogy teljesen egyedül maradok... Játszom a nagylányt, és az elérhetetlent, mikor mindennél jobban vágyom a figyelemre és a közelségre. Túl befolyásolható vagyok egyes személyeknek és emiatt sokszor használtak már ki. Érzelmileg... Barátilag és testileg is. Nem bírom ki, ha ezeknek az embereknek nem felelhetek meg, mert fáj...
- Testileg? - kérdez vissza Suga eléggé megdöbbenve. Tétovázva, nagyot nyelve bólintok rá, amin csak még jobban meglepődik.
- Sajnos túl későn döbbenek csak rá erre, és nehezen, fájdalmasan szabadulok ki az ilyen helyzetekből. A barátnőm... A legjobb barátnőm szúrt hátba és feküdt le azzal a sráccal, akiért én mindent megtettem volna. Csak tárgy voltam nekik, amit akkor vettek elő a szekrényből, mikor unatkoztak és máskor nem keresték a társaságom... Az apám pedig, egy igazi seggfej. - nevetek fel kínomban és megtörlöm az előtörő könnyeimet.
- Hidd el, nem csak a tiéd. - pillant rám mosolyogva JeongGuk. - Annyiszor elképzeltem már, hogy csak... csak azért rá gyújtom a szaros házát, hogy megtudja mennyit szenvedtem a farka miatt, amit képtelen a gatyájába tartani...
- Utálom az apám. - vágja közbe Jimin. - Mióta lelépett és cserben hagyta anyát, a nagyapám miatt, nem keres... Megígérte és nem tette meg. Évekig voltam egyedül. Senkim nem volt és senki se voltam, csak a nagyapámba bízhattam és... félek, mert bármelyik pillanatban meghalhat a betegsége miatt. Egy ideig csak ő volt nekem, senki másom. Nem hittem el, mikor lassan közeledni kezdtek az emberek felém és én lelkileg megtörtem. Fájt vissza kapni a régi barátimat, és fájt szeretni őket. Fáj szeretni őket...
Jimin szemszögéből:
Az este hamar eltelik. Főleg az a része, mikor mindenki elmondta mitől fél és ki is ő. Olyan hihetetlen, hogy mindenki ennyire megnyílt a tűz mellett és őszintén beszélt. TaeHyung fél a drogfüggőségtől, mert nem tudja letenni azt amit szed, ahogy SeokJin fél, hogy a városban kell maradnia mint üzletember és nem teheti azt amit akar. YoonGi pedig retteg attól, hogy talán meleg és, hogy a szülei soha nem lesznek képesek elfogadni azt ha ez tényleg igaz. Annyira hihetetlen, hogy mindenkinek ilyen félelmei vannak... Hihetetlen...
A gondolataimba merülve csak az ölembe pihenő könyv hagyja, hogy alibikánt használjam. szerencsére elég hamar sikerült beérnem a fürdőbe, így elsők között zuhanyozhattam le, hogy mihamarabb a pizsamámba bújhassak és elfoglalhassam a nyughelyem. Időnként pillantok fel az ágyon beszélgető lányokra, még EunJin időnként ajándékoz meg a kedves mosolyával, amit ha sikerül elcsípnem gondolkodás nélkül viszonyozok. Ha abban a pillanatban mikor beszélek HoSeok nem okoz pánikot, talán ott helyben elmondtam volna neki mit is érzek iránta, de a siklós incidens ezt nem hagyta. Olyan könnyű lett volna, csak úgy kiengedni az ajkamon, hogy mindenki tudhassa; szeretem őt.
Az érzéseimbe merülve pillantok fel az ajtóra, ahol JeongGuk áll meg és pillant rá a telefonja kijelzőjére, majd beljebb sétál és bezárja az ajtót. Megigazítom a hajam és rá húzom a süsüm, majd az orrnyergemen pihenő vastag keretes szemüvegem. Vissza hajtom a fejem a könyvre és az ismeretlen sorokat kezdem olvasni a fejemre húzott kapucnival. Hozzám lépked és az ágy szélén foglal helyet, ahonnan könnyen túr bele a hajamba felkuncogva.- Nincs késő az olvasáshoz? - teszi fel a kérdést, majd tisztén hallom magam mögül az ágy nehézkes és öreg, fáradt nyöszörgését, amivel könyörög a rajta fekvőnek, hogy óvatosan helyezkedjen.
- De, de lehet. - zárom be a könyvet, majd hassal fekszel el a matracon, így könnyen felteszem az éjjeli szekrényre a könyvem a lámpa mellé, ami az egyetlen fényforrás a kis szobában. A mozdulatom miatt a lányok is bebújnak a takarójuk alá, mint a jól nevelt kislányok. Magamon hagyva a pulcsit húzom magamra a takaróm és próbálom a lehető legkényelmesebb helyet megtalálni. Még gyorsan teszem rá a könyvem tetejére a szemüvegem, majd a hátamon elhelyezkedve sikeresen megtalálom a tökéletes pozíciót. Fel pillantok a barátomra, aki már rá készülve vár a kapcsoló leoltására, hogy teljes sötétség uralja a közös szobánkat. Annyira élveztem a közös beszélgetést lent a többiekkel és azt is, hogy így nem volt ideje JiHoonnak kísértet históriákat mesélni különféle fekete szemű gyerekekről és... Ne... Abban a pillanatban az orromig se látok és megfagy a vérem. Tisztán hallom a halk gyerek nevetéseket és látom magam előtt őket a sötétben rohangálni. Nem... Csak az agyam szórakozik velem, nincs itt senki. Férfi vagyok, akit nem lehet ilyen könnyen megijeszteni. Az oldalamra fordulok, így JeongGuk ágya alá látok be, ami már sokkal biztonságosabb, így mély levegők közepette hunyom le a szemem és készülök fel az alvásra, mikor motoszkálásra leszek figyelmes. Mint valami lemerülő félben lévő gyerek játék, olyan furcsa cincogás kezdi bezsongni a fejem halk kaparással. Megilletődve és rettegve nyitom ki a szemem, azonban a sötétségen kívül mást nem látok, viszont a hangok állandóak. Kínzó lassúsággal kezdek a telefonomért nyúlni, majd amint megvan felkapcsolom a vakuját és az ágy alá világitok. A szív veresen a duplájára ugrik és halálra rémülök, így egy igazan nőies sikoly szabadul ki belőlem az apró, bajszos egeret látva. Másodpercek röpke pillanata alatt teleportálok fel az agyra JeongGuk melle, aki addigra felkapcsolja a lámpát és a lányokkal együtt kérdően pillant rám.
- Mi a fasz van Jimin? - teszi fel az igen egyszerű kérdést JungKook, de én képtelen vagyok barmit is mondani, csupán kapkodom a levegőt. - Hallod?! A szívbajt hoztad ránk! Feküdj mar vissza és aludj.
- Én oda vissza nem fekszek. - rázom meg vadul a fejem és meg inkább magam alá húzom a lábaimat, hogy az a kis mocsok véletlenül se érjen hozzám. - Ott van lent...
- Micsoda, Jimin? - néz rám meggyötörten EunJin. Úgy érzem, őt már félalomból keltettem fel.
- Egy... Egér...
- Akkor nem Jason vagy Freddy az. Szóval feküdj szépen vissza, nem fog megenni. - fekszik el az ágyán JeongGuk, de én nem mozdulok.
- Utalom az egereket. Ezert akartam mindig macskát. Én vissza nem fekszek oda! - közlöm a környezetemmel igen határozottan.
- Az csak egy egér...
- Akkor cseréljünk helyet, Jeong nagyszájú. -vágom hozza a mondatom.
- Én.. Én biztos, hogy nem fekszek le a földre. - forgatja meg a szemet. - Most mondjam azt, hogy maradj itt és aludj egy agyban velem?
- Egy igazi barát ezt tenné. - kuncog fel ChaeYoung. - Nem vagytok melegek, mi több legjobb barátok vagytok, akkor meg nem mindegy, hogy egymáshoz bujtok vagy nem? Az egeret elkapjuk holnap és elintézzük, vagy majd tesznek róla a siklok.
- Igaza van. - helyeseli a lány szavait EunJin, apró mosollyal az arcán. Két óriási ásítás között igazítja meg a kócos haját, ami a szájába lóg. - Nem fogtok bele halni.
Fel szemmel pillantok JeongGukra, aki elég sokat habozik, majd bele egyezően helyezkedik közelebb a falhoz. Elmosolyodok és félve kapkodom fel lentről a párnáimat meg a takarom, majd elhelyezve mar be is fekszek melle.
- De ezt... Senkinek nem mondjuk el. Világos? - fordul szembe velem a szűk helyen JeongGuk. Kínosan nézek a szemeibe, majd aprót bólintok.
- Persze...
