Lassan gurulunk a város felé amikor meglátom a táblát, hogy még pár kilométer. Előkeresem az egyik cigit és elő húzom az öngyújtómmal együtt, majd rá gyújtok és a lehúzott ablakon füstölök ki.
- Mi lenne, ha nem akkor szívnád amikor jelen vagyok...? - sziszegi el. Rá fordítom a fejem, de ő nem néz rám, csak az utat figyeli.
- Bocs... de ezt nem fogom eldobni... - fordulok vissza az ablak felé. Az utat figyelem. Imádom az őszt. A fák levelei sárgulni kezdenek és egyre hidegebb van. Igaz, még a szél ami a kocsiba téved elég meleg, de még pár hónap és fázni fogok az utcákon.
Semmi érdekes dolog nincs az autópálya mellet. Pár fa, víz, hatalmas villany póznák és messze hegyek. Egy le és felvezető új az autópályára és pár sebesség szabályzó tábla.
- Mikor érünk már oda...? - sóhajtok és lehunyom a szemem amint kifújom a füstöt.
- Már a városban vagyunk... - közli velem kicsit se sértődött hangsúlyban.
- Na jó... Egy rohadt szemét dombra hoztál engem? A házunk egy sátor lesz, vagy mi? - fordulok felé, majd a két centis cigit kidobom az ablakon.
- Először is... - pillant rám. - Ne merj velem így beszélni. Az anyád vagyok a tudtom szerint. Másodszor. Már megmondtam, hogy ne dobáld ki a csikkeket az ablakon, mert tilos és engem fognak megbüntetni. - forgatja meg a szemét és fújtat egyet.
Nem mondok semmit csak feljebb emelem a szék hátulját és mereven bámulok ki. Lassan tűnnek fel épületek és rizs földek. Csak pár percig nézhetem, mert lehajtunk az autópályáról és kis, ültetett fák mellett gurulunk el amikor egyre több épület bukkan fel. A tekintettem egy nagy üveg épület vonja magára. Ahogy elhaladunk mellette elolvasom a kiírást. Busani központi busz pályaudvar. Ezt megjegyzem, hogy itt van... Ha esetleg lógnék biztos megy innen busz Szöulba. Pár métert gurulunk, majd anya jobbra indexel és egy szűk utcában hajtunk végig. Elszoktam ettől az egésztől... Nehezen megyünk végig a szűk utcákon, majd befordul egy parkolóba és megáll.
- Azt hiszem itt vagyunk... - állítja le a kocsit. - Az ott. - mutat egy két emeletes krémszínű házra amit egy méter magas fal vesz körül és egy fa kapu vezet át rajta. Kiszáll a kocsiból és én is így teszek. Túl tiszta itt a levegő...
- A költöztetők már mindent bepakoltak, igaz? - sétálok az autó hátuljához és kinyitott csomagtartóba nyúlok. A saját cuccomat emelem ki. Csak egy bőrönd és egy sport táska, plusz a hátamon a szakadt táskám.
- Igen... A lakberendezők pedig kifestettek. Megnyugodhatsz. Sötét színű a szobát mint az előző lakásban... - emeli ki a saját táskáit. - Itt a kulcs. - adja a kezembe a kapu és a lakás kulcsát. - Menj csak előre.
Úgy teszek ahogy mond. A kezembe veszem a cuccaimat és a kapuig sétálok, majd kinyitom és sarkig nyitva hagyom ahogy bemegyek rajta. Egy kis kert fogad ami egész rendezett. Zöld fű és a kerítésnek nevezett fal mellett végig virágos kert szalad. Egy ablak van a bejárati ajtó mellett és az élethű festmény előtt egy hinta ágy. Kellemes, de nem szeretek a szabadban lenni.
Beljebb cipekedek a kertben, majd a bejárati ajtó zárjába csúsztatom be a másik kulcsot és jobbra fordítva a kulcsot kinyitom az új életem egyetlen menedékét.
Ásítva sétálok be a fa parkettára. Lese veszem a bakancsom. A cuccaimat a földre hajítom és körbenézek a házban. Egy kis nappali amiből az étkező nyílik, majd a konyha és a konyhából a folyosó ami a bejárati ajtóhoz vezet. Semmi különleges nincs az egész házban. Teljesen átlagos.
A kezembe veszem a táskáim és felmegyek a lépcsőn. Három ajtó, az egyiken egy tábla a felírat rajta: STOP. Igen. Akkor ez az én szobám. Határozottan nyitok be. Egész szép munkát végeztek a srácok. A szobám fala szürkés kék, még a padló sötét barna. A francia ágyam a fal mellé van tolva pont úgy ahogy kértem és körülötte egy függöny rúd szalad végig. Az ágyam oldalán az asztalom a tükrömmel. Az ággyal szembelévő fal előtt pedig egy fekete babzsák és egy kis szekrény aminek a fele lyukas és csak arra jó, hogy vackokat tegyek rá, na meg persze jó sok doboz is dulakodik amit még ma muszáj kipakolnom.
Előveszem a telefonom, majd felnyitom és az órára pillantok. Fél négy. Az üres ágyamra dobom a mobilom amin egyenlőre még semmi sincs. Kezdjünk neki.
Először az ágyneműs dobozt nyitom ki. Elő veszem a fekete lepedőm, a sötét kék párnám és a szürke takarom, majd a dísz párnákat is a földre dobálom. Gyorsan csinálom meg az ágyam, majd telepakolom dísz párnákkal. Ez kész. A következő a ruhás szekrényem és az apró izék amiből elég sok van. A ruháim csak négy dobozt foglalnak el. Kipakolás közben jövök rá, hogy feketén és egyéb sötét színeken alig van más színű ruhadarabom. Az érzékeny egybe részes ruhákat vállfára akasztom a többit pedig össze hajtogatva teszem a gardrób polcaira. A fehérneműket pedig kosarakba rakva teszem be a szekrény aljába, de hagyok helyet a cipőimnek. Az apró dolgokat kis tartókba helyezem el és a polcra rakom. A kezembe akad pár kép amin elmosolyodok mert az összesen szinte Tina és vagyunk. Szinte az összesen hülye fejet vágunk, de még így is tökéletesek. Az utolsó képen hárman vagyunk, de... erre nem is emlékszem. Két teljesen idegen srác áll a képen mellettem. Talán hét éves lehettek a képen.
A szekrényre rakom, de semmi nem jut eszembe. Csak halkan sóhajtok és folytatom a pakolást. Mindent kipakolok. A sminktől kezdve a cipőkig. Már csak a faldísz és a fekete dísz függöny van hátra amit az ágyamhoz fogok rakni, és persze a kéken világító izzó sor. A függönnyel kezdem, majd jön az ágy és az író asztal közötti falra a fali újságom ami nekem egy nyílt naplóként áll helyet. Szerencse ez a fal sokkal nagyobb mint az előző amin volt így a sok írás, kép és rajz, kevesebb mint a fele falat teríti be. Szeretek a régi fényképező géppel képeket csinálni. Hamar megkapom és kitudom rakni a falamra. Az írások nagy része a napjaimat foglalja össze, esetleg a hetemet. Tizenöt éves korom óta csinálom a falamat és sose gondoltam rá, hogy abba hagyjam.
A következő az ágyam melletti falakra kihelyezett bakelit lemezek amik teljesen üresek. Van pár lemezem amin albumok vannak, de egyenlőre nem sikerült beszereznem egy lejátszót.
A lemezek mellé poszterek is kerülnek, inkább énekesekről akiket szinte senki nem ismer aki nem az én világomban él. Mindezek után rögzítem a izzó sort és kész vagyok. A konnektorba dugom és felkapcsolom. Fantasztikus lett.
- EunJin! - a nevemre felkapom a fejem és a kezembe vett telefonommal indulok meg a földszint felé.
A nappaliba sétálok és látom, hogy anya a konyhába pakolássza az edényeket és a tányérokat a szekrénybe. Már szinte az összes dobozt kiürítette.
- Mi az? - ülök le az asztalhoz és a telefonomat kezdem nyomkodni.
- Örülnék, ha holnap úgy mennél iskolába mint egy normális tinédzser. - fordul felém. - Kapsz egy világos pólót és nadrágot. A fültágítót és az egyéb testégszereket pedig felejtsd el! - ül le velem szembe.
- Hát bocs, de nem. - nevetem el magam. - Hány évesnek nézel? Tíznek? - nézek a szemébe. - Talán öt évvel ezelőtt sikerült volna befolyásolnod, de már nem kislány vagyok... - állok fel.
- Én nem befolyásolni akarlak, EunJin... - néz fel rám. - Csak szeretném, ha végre kinőnéd ezt a hülyeséget.
- Ez van... Én nem fogok változni, szóval... - indulok vissza a szobámba.
Ez még egy kisebb anya lánya veszekedés volt. Van amikor egyszerre ketten ordítunk. Az utóbbi időben az ő védekezése, hogy felhozza mekkora egy szajha vagyok, aki MAJDNEM lefeküdt a harminc éves pasijával. Igen... Majdnem, ezt azért illik kiemelni.
A szobámba sétálok és az ágyamra dőlök. Inkább az sms mellett döntök és csak annyit írok Tinának. Idézem. "Vedd hívásnak. Túl fáradt vagyok a beszélgetéshez. Még van egy cigim.". Pár perc múlva jön vissza az üzenet. "Megértem. Készülj fel az új ribancokra a suliban.".
Elnevetem magam és felülök. Kiveszem a fülemből a fül tágítom, felállok és az író asztalomra rakom a fekete csigát. Az ágyra dobom a mobilom és a szekrényemhez sétálok. Kinyitom az ajtót, valami pizsama után kezdek keresgélni. Végül egy fekete elég nagy póló mellett és egy tiszta alsónemű mellet döntök. A fürdőbe sietek kezemben a tiszta ruháimmal. Lassan nyitok be a fürdőbe. Csak dobozok vannak bent, semmi más. A saját dobozom után kezdek keresgélni, majd amint megvan kinyitom és elő veszem a tusfürdőm meg a samponom. Levetkőzök és a ruháimat a szennyesbe dobom. Megnyitom a vizet és alá állok. Hagyom, hogy az egész testem - és a hajam - csurom víz legyen, majd beszappanozom magam és a hajam. A habbal együtt viszi el a víz a rossz gondolatokat meg az egyéb zavaró gondolatokat. Amint teljesen lemostam a habot a testemről és a hajamról elzárom a csapot, majd kilépek a zuhany alól és a törölközőmért nyúlok a dobozba. Megtörölközöm, felöltözök és vissza igyekezek a szobámba. A szobám tükre előtt fésülöm ki a hajam, majd kezdem megszárítani. Szárítás után egyenesre vasalom és a fejem tetejére fogom. Lekapcsolom a lámpám, így csak az izzó sor világít. A plafont bámulva alszom el.
A telefonom ébresztőjére kelek. Nehezen mászok ki az ágyamból és indulok készülődni. Bedugom a haj vasalót, majd a fürdőt veszem irányba. Fogat és arcot mosok még a hajsütővas felmelegszik. Az elvégzett dolgok után a fürdőben a szobámba megyek, felöltözök. Egy fekete trikót veszek fel, egy nagy fekete pólóval ami az egyik vállamon lelóg. A másik sötét szürke farmeromat választom ami megy a magassarkú bakancsomhoz.
Gyorsan vasalóm ki a hajam, majd kihúzom a szemem és egy kis szempilla spirállal hosszabbítom meg a szempilláimat. Egy bordó színű rúzst választok és kikenek a szám. A fülembe teszem a csigát és a nyakamba akasztom a medálos nyakláncom. A fekete magassarkú boka csizmám eszem fel. Vállamra dobom a táskám, a kezembe kapom a telefonom, majd elhagyom a szobám.
Anya a nappaliban olvasgatja az újságot még rám vár. Amint meglát lefelé jönni a lépcsőn feláll és végig mér. Nem mond semmit az öltözékemre. Sóhajt és a kezébe veszi a kocsikulcsot. Némán sétálok utána ki a házból mosolyogva. Örülök, hogy bosszanthatom. Beülök az anyós ülésre. Ő is beszáll és bekötjük a biztonsági övet. Elindulunk és egy felső aszfaltos úton gurulunk.
- Itt van a busz megálló. - mutat anya rajtam keresztül a sárga táblára ami részegen támaszkodik a járda szegélyen. Enyhén félbe törve tartja magát. Valószínűleg valaki neki hajthatott. - Innen megy reggelente a suli busz.
- Inkább gyalogolok... - a hűvös, de meleg ablaknak nyomom a fejem és lehunyom a szemeimet. - Inkább tegyél ki a sulihoz legközelebbi dohánybolt mellett, majd betalálok... - lassan és éppen, hogy kinyitom a szemem és a járda szegélyt vizsgálom.
- Tessék. - az ölembe landol valami könnyű kemény dolog. A lábaimra nézek és a combomon egy szűz, még felbontatlan cigis doboz pihen.
A kezeimbe veszem és körbe forgatom. Nem a legerősebb sőt, az egyik leggyengébb, de legalább dohány. Kinyitom és tizenhat szál törékeny füstölni való mosolyog rám. Egy hétig talán elég lesz.
- Kösz. - pillantok anyára.
- Azért, ne szívd el az összeset nap végére... - szorít a kormányra. Látom rajta, hogy megbánta, hogy vett nekem.
- Azért nem vagyok akkora gyár kémény. - mosolygok gúnyosan és a táskámba hajítom, remélve, hogy nem törik és pereg ki a dobozból és semmit nem dohányoz össze. Behúzom a táskám cipzárját és folytatom a fejem támasztását és a szemeim pihentetését az autó ablakán.
- Tudom. - halkan fúj egyet. - Megjöttünk...
A kijelentésre kinyílik a szemem és egy hatalmas iskolát pillantok meg. Előtte folyik egy kis patak amin egy kis, és egy nagy fahíd vezet át az iskola zöld füves foci pályájához. Már az egész helyet ellepték a nálam fiatalabb, vagy egykorú tanulok.
- Nem mondom... Nem csúnya. - mérem végig a narancssárga épületet. Eszméletlen...
- Bekísérnélek, de állás interjúra kell mennem. Keresd meg az igazgató irodáját és, majd ő elmondja merre kell menned és hol az osztályod.
- Rendben. - elő keresem a fekete fülhallgatómat és a telefonomba csatlakoztatom, majd bedugom a fülembe. Kiszállok és becsapom az ajtót, a hátamra dobva a táskám indulok befelé az iskola területére közben a fülembe szól a kedvenc zeném ami teljesen elnyomja a hangos ordításokat. Mennyire utálok az év közepén átiratkozni egy másik suliba, de csak magamnak köszönhetem az egészet.
A füves foci pálya mellett sétálok el ahol pár srác kapura rúgni gyakorol és egy a füvön ücsörög és nevetgélnek. Ahogy elnézem a festett hajú szőke lányt elég nagy hatalma lehet a suliban. Márkás cuccok és éppen egy srác mellkasának dőlve pihen. Lefogadom ők az iskola "álom párja"... Hány ingerem lett...
Megtorpanok az egyik út felé ami egy kék épületbe vezet. Ha tudnám, hogy merre van a nagy főnök irodája mennyivel könnyebb lenne...
- Vigyázz! - a hangos ordítás a zenén is át hallatszik, de későn. sikeresen fejen talál a foci labda amivel az előbb kapura rúgtak. A fülsiketítő berendezés kiesik a fülemből a kerek, gumis tárgy miatt ami a lábamnál áll meg. - Sajnálom! - rohan felém egy srác még én a fejemet simogatom ahol eltalált a labda.
- Az istenít... - hunyom le a szemem és sóhajtok, hogy ne küldjem el a srácot oda ahonnan először meglátta a napvilágot.
- Nem akartam. - liheg a fiú és a kezébe veszi a fekete fehér labdát. - Jól vagy?
- Persze... - forgatom meg a szemem. - Általában napi szinten talál fejbe valami. Megszoktam.
- Tényleg? - mosolyodik el a fiú remélve, hogy annyira nem haragszom rá.
- Nem. - ismét mély levegőt veszek és ki fújom. - Amúgy nem érdekes...
- Esetleg... - a földre pillant, majd vissza a szemembe. - Tudok valamiben segíteni? Nem láttalak még erre felé.
- Tegnap költöztünk ide. Ez az első napom és megkel hagyni. Egész jól indult. A következő dolog megöl? - a nyakamba akasztom a fülhallgatóm.
- Ez jó. - nevet a srác. - Remek humorod van. - én ezt halál komolyan mondtam... - Kim Seok Jin vagyok. Az iskola foci csapat kapitánya.
- Sokszor kikap a suli fociban? - a szemeibe nézek és lusta pislogással meredek rá.
- Meccs közben nem szoktam fejbe rúgni senkit. - kuncog halkan. - Esetleg egyszer eljöhetnél egy mérkőzésre, ...
- EunJin. Heo Eun Jin.
- EunJin. - mosolyog a gyönyörű fehér fogaival. - Tudok valamiben segíteni? - a kezeiben forgatja a foci labdát.
- Az igazgatóit keresem. Ha elmondod hol keresem nekem az is bőven elég. - ki húzom a hajam a táskám pántja alól.
- Menj fel azon a lépcsőn. - mutat a narancs sárga épült előtt lévő kő lépcsőhöz. - Be mész és fel a második emeletre. Végig sétálsz a folyosón egészen a könyvtárig. Amellett lesz a titkársági iroda. Onnan nyílik az igazgatói. - fordul vissza felém. - Oda találsz?
- Felmegyek a másodikra és a könyvtár mellett. - ismételem meg amit mondott. - Azt hiszem igen, de ha nem sikerülne akkor a lábad és a labdád úgy is megtalálnak. - indulok a lépcső felé.
- Végzős vagy? - ordít utánam.
- Igen. - szólok vissza, de nem fordulok meg.
Talán nem pont így képzeltem az utolsó évemet a gimnáziumban. Mindig úgy gondoltam, hogy egyike leszek a menő csajoknak akik a legrózsazsínebb cuccokban járkálnak és leszólják, szinte uralkodnak az fiatalabbakon. Az ujjam köré csavartam volna a suli összes srácát, de így vissza gondolva az egész elképzelésemre... Biztos rendesen be voltam szívva a sok Barbi babától és Hello Kittytől.
Elmosolyodok a saját idiótaságomon és fellépcsőzök a második emeletre, és még van egy rohadt szint. Ahh... Leszakad a lábam.
Végig sétálok a hosszú folyosón és észre veszem a titkárságot. Bekopogok, majd benyitok. Az egész üres. Hosszú unott sóhajt hallatva sétálok beljebb egészen az igazgató feliratos ajtóig. Illedelmesen kopogok. Várok és egy fiatalos női hang szól ki. Magam felé húzva az ajtót bemegyek.
- Jó napot. - hajolok meg és bezárom magam mögött az üveg ajtót. - A beiratkozás miatt jöttem.
- Szia. - fel áll és kezet nyújt az asztalon keresztül. - Minden bizonnyal te vagy Heo Eun Jin. - ül vissza és az asztala előtti bőr székre mutat. Ahogy elnézem az egész iskola modern akár az ő irodája.
Vissza talál a tekintetem a nőre aki elég fiatal iskola igazgatónak. Karcsú, csinos nő nagy mellekkel és kicsit göndör fekete csillogó hajjal. Sima tökéletes bőr. Kecses áll és az arc csontja se túl nagy. Telt ajkai nagyon illenek a nagy barna szemeihez és a enyhén felnyomott malacos orrához ami neki jól áll.
- Igen. - bólintok és lerakom a táskám a lábam elé.
- Park Yun Seo vagyok, az iskola igazgató nője. Nem szeretnélek feltartani. Anyukádnak már oda adtam az iskola szabályzatát. A fontosabbakat elismételném. Semmiféle megbotránkoztató, nyugalmat megszüntető öltözet nem megengedett. - magamra nézek és végig mérem a ruhám. - Semmi baj sincs az öltözködéseddel. - nevet a nő. - A túl rövid szoknya és a túl keveset takaró póló tilos. - csak bólintok, hogy folytassa. - Az iskola területén tilos a dohányzás. A tetőre kimenni csak akkor lehet, ha mind két ajtó nyitva van a tetőn. Az iskolába nyolc harmincra be kell érni, hogy pontban kilenckor elkezdődhessen a gondtalan tanulás. Egyenruha nincs, de ünnepségekkor és fényképezéskor kötelező felvenni. - fel áll és a szekrényébe nyúlva ad át az asztalán hat könyvet és egy szekrény kulcsot. - A termetek a harmadikon van. A kettes a terem. Most pedig szaladj órára. Öt perc és becsengetnek. Érzed jól magad.
- Köszönöm. - a táskámba rakok mindent és felállok. Meghajolok és távozok.
Zsebre tett kézzel sétálok fel a harmadikra és a termet keresem amit nagy nehezen meg is találok, igaz becsengő után négy perccel. Kopogva nyitok be. Azonnal húsz szempár szegeződik rám, plusz a tanáré aki már elkezdte az órát.
- Jó napot. - hajolok meg. - Elnézést a késésért, nem találtam meg az osztálytermet.
- Gondolom új vagy. - néz körbe a teremben. - Írd fel a neved a táblára és foglalj helyet.
A táblához lépek és elveszem a tanári asztalról az egyetlen krétát. Ketté töröm és felírom a nevem. Elolvassa és elmosolyodik.
- Kérlek ülj le, EunJin. Figyelj az órán.
Az egyetlen szabad helyre sétálok ami egy barna szemüveges fiú mellett van. Ijedten kúszik kijjebb és a könyvét figyeli. Egy nyámnyila mellé ültettek...
- Rendben. Akkor... Kinyitottátok a könyveteket a hetven harmadik oldalon az Észak és Dél Korai háborújánál? - felírja az oldal számot a nevem alá és bekarikázza figyelem felkeltés képpen.
Elő keresem a könyvem, és amint vissza fel ülnék kis papír golyókat látok a mellettem ülő fiú széke alatt. Még három apró galacsin ér földet. Felülök és a fiúra nézek aki a szemét össze szorítva támasztja a fejét. Enyhén hátra fordulva látom, hogy két srác ül a leghátsó sorban és papír galacsinokkal dobálják a padtársamat. Ez a srác az akinek a szőke hajú csaj pihent a mellkasának dőlve, a másik srácot is láttam a füvön.
Újabb apró papírt dob a félénk srácra. Egyenesen a nyakát találja el.
- JeongGuk! - szólal fel érdes férfias hangján a töri tanár. - Óra után itt maradsz és kitakarítod a termet!
Ezzel le is tudja a hatalmas fegyelmezést, ami kicsit se hatja meg a két dobálózót. Folytatják amit lassan az óra elejétől csinálnak. Előre fordulok megpróbálok figyelni az órára.
A tanár sokszor kérdez és várja, hogy valaki válaszoljon a kérdéseire. A szemüveges padtársam szinte minden értelmetlen kérdésre tudja a választ. Magában motyogja el. Nem meri feltenni a kezét, bizonyára fél a két sráctól. Ezért utálom a középsulit.
Egészen ebéd szünetig ez megy. Szegény fiú nem a kezébe veszi a táskáját és kisiet a teremből. Persze a szőke hajú csaj és még pár másik azonnal utána mennek. Én se bírom megállni. Kitolom magam alól a széket és követem őket egészen a tetőre. Mire felérek mind két ajtó zárva. Szerencsémre nem kulccsal. Lenyomom a kart és kimegyek. Azonnal meglátom a fiút aki könnyes szemekkel és arccal térdel a lányok előtt. A szemüvege az egyik szajha kezében. A szőke hajú lány hatalmas pofont add szegény srácnak. Miért nem áll fel? Miért nem képes férfiként viselkedni, ha egyszer az is!
- Annyira vicces, hogy fiú létedre úgy sírsz mint egy kis lány, Jimin. - nevet a lány és újra arcon csapja. Hatalmasat csattan a fiú könnyes arcán, ami már teljesen vörös a sok pofontól.
A földre dobja a szegüveget és rá lépni készül a barna színű magas sarkújával.
- Elég. - sétálok közelebb hozzájuk. - Már szóltam az igazgatónak, hogy mit csináltok itt fent.
Sietve rohannak el mellettem, majd fel löknek. Utánunk fordulok és amint meggyőződtem róla, hogy elmentek vissza fordulok a fiú felé aki a szemüvegét keresi szipogva. Oda lépek elé és a lehajolok a szemüvegéért. Elé guggolok, szinte halálra rémül. A pólómmal törlöm le az arcáról a könnyeit , majd vissza adom rá a szemüvegét.
- Minden oké, Jimin? - pislogok rá.
Gyorsan vasalóm ki a hajam, majd kihúzom a szemem és egy kis szempilla spirállal hosszabbítom meg a szempilláimat. Egy bordó színű rúzst választok és kikenek a szám. A fülembe teszem a csigát és a nyakamba akasztom a medálos nyakláncom. A fekete magassarkú boka csizmám eszem fel. Vállamra dobom a táskám, a kezembe kapom a telefonom, majd elhagyom a szobám.
Anya a nappaliban olvasgatja az újságot még rám vár. Amint meglát lefelé jönni a lépcsőn feláll és végig mér. Nem mond semmit az öltözékemre. Sóhajt és a kezébe veszi a kocsikulcsot. Némán sétálok utána ki a házból mosolyogva. Örülök, hogy bosszanthatom. Beülök az anyós ülésre. Ő is beszáll és bekötjük a biztonsági övet. Elindulunk és egy felső aszfaltos úton gurulunk.
- Itt van a busz megálló. - mutat anya rajtam keresztül a sárga táblára ami részegen támaszkodik a járda szegélyen. Enyhén félbe törve tartja magát. Valószínűleg valaki neki hajthatott. - Innen megy reggelente a suli busz.
- Inkább gyalogolok... - a hűvös, de meleg ablaknak nyomom a fejem és lehunyom a szemeimet. - Inkább tegyél ki a sulihoz legközelebbi dohánybolt mellett, majd betalálok... - lassan és éppen, hogy kinyitom a szemem és a járda szegélyt vizsgálom.
- Tessék. - az ölembe landol valami könnyű kemény dolog. A lábaimra nézek és a combomon egy szűz, még felbontatlan cigis doboz pihen.
A kezeimbe veszem és körbe forgatom. Nem a legerősebb sőt, az egyik leggyengébb, de legalább dohány. Kinyitom és tizenhat szál törékeny füstölni való mosolyog rám. Egy hétig talán elég lesz.
- Kösz. - pillantok anyára.
- Azért, ne szívd el az összeset nap végére... - szorít a kormányra. Látom rajta, hogy megbánta, hogy vett nekem.
- Azért nem vagyok akkora gyár kémény. - mosolygok gúnyosan és a táskámba hajítom, remélve, hogy nem törik és pereg ki a dobozból és semmit nem dohányoz össze. Behúzom a táskám cipzárját és folytatom a fejem támasztását és a szemeim pihentetését az autó ablakán.
- Tudom. - halkan fúj egyet. - Megjöttünk...
- Nem mondom... Nem csúnya. - mérem végig a narancssárga épületet. Eszméletlen...
- Bekísérnélek, de állás interjúra kell mennem. Keresd meg az igazgató irodáját és, majd ő elmondja merre kell menned és hol az osztályod.
- Rendben. - elő keresem a fekete fülhallgatómat és a telefonomba csatlakoztatom, majd bedugom a fülembe. Kiszállok és becsapom az ajtót, a hátamra dobva a táskám indulok befelé az iskola területére közben a fülembe szól a kedvenc zeném ami teljesen elnyomja a hangos ordításokat. Mennyire utálok az év közepén átiratkozni egy másik suliba, de csak magamnak köszönhetem az egészet.
A füves foci pálya mellett sétálok el ahol pár srác kapura rúgni gyakorol és egy a füvön ücsörög és nevetgélnek. Ahogy elnézem a festett hajú szőke lányt elég nagy hatalma lehet a suliban. Márkás cuccok és éppen egy srác mellkasának dőlve pihen. Lefogadom ők az iskola "álom párja"... Hány ingerem lett...
Megtorpanok az egyik út felé ami egy kék épületbe vezet. Ha tudnám, hogy merre van a nagy főnök irodája mennyivel könnyebb lenne...
- Vigyázz! - a hangos ordítás a zenén is át hallatszik, de későn. sikeresen fejen talál a foci labda amivel az előbb kapura rúgtak. A fülsiketítő berendezés kiesik a fülemből a kerek, gumis tárgy miatt ami a lábamnál áll meg. - Sajnálom! - rohan felém egy srác még én a fejemet simogatom ahol eltalált a labda.
- Az istenít... - hunyom le a szemem és sóhajtok, hogy ne küldjem el a srácot oda ahonnan először meglátta a napvilágot.
- Nem akartam. - liheg a fiú és a kezébe veszi a fekete fehér labdát. - Jól vagy?
- Persze... - forgatom meg a szemem. - Általában napi szinten talál fejbe valami. Megszoktam.
- Tényleg? - mosolyodik el a fiú remélve, hogy annyira nem haragszom rá.
- Nem. - ismét mély levegőt veszek és ki fújom. - Amúgy nem érdekes...
- Esetleg... - a földre pillant, majd vissza a szemembe. - Tudok valamiben segíteni? Nem láttalak még erre felé.
- Tegnap költöztünk ide. Ez az első napom és megkel hagyni. Egész jól indult. A következő dolog megöl? - a nyakamba akasztom a fülhallgatóm.
- Ez jó. - nevet a srác. - Remek humorod van. - én ezt halál komolyan mondtam... - Kim Seok Jin vagyok. Az iskola foci csapat kapitánya.
- Sokszor kikap a suli fociban? - a szemeibe nézek és lusta pislogással meredek rá.
- Meccs közben nem szoktam fejbe rúgni senkit. - kuncog halkan. - Esetleg egyszer eljöhetnél egy mérkőzésre, ...
- EunJin. Heo Eun Jin.
- EunJin. - mosolyog a gyönyörű fehér fogaival. - Tudok valamiben segíteni? - a kezeiben forgatja a foci labdát.
- Az igazgatóit keresem. Ha elmondod hol keresem nekem az is bőven elég. - ki húzom a hajam a táskám pántja alól.
- Menj fel azon a lépcsőn. - mutat a narancs sárga épült előtt lévő kő lépcsőhöz. - Be mész és fel a második emeletre. Végig sétálsz a folyosón egészen a könyvtárig. Amellett lesz a titkársági iroda. Onnan nyílik az igazgatói. - fordul vissza felém. - Oda találsz?
- Felmegyek a másodikra és a könyvtár mellett. - ismételem meg amit mondott. - Azt hiszem igen, de ha nem sikerülne akkor a lábad és a labdád úgy is megtalálnak. - indulok a lépcső felé.
- Végzős vagy? - ordít utánam.
- Igen. - szólok vissza, de nem fordulok meg.
Talán nem pont így képzeltem az utolsó évemet a gimnáziumban. Mindig úgy gondoltam, hogy egyike leszek a menő csajoknak akik a legrózsazsínebb cuccokban járkálnak és leszólják, szinte uralkodnak az fiatalabbakon. Az ujjam köré csavartam volna a suli összes srácát, de így vissza gondolva az egész elképzelésemre... Biztos rendesen be voltam szívva a sok Barbi babától és Hello Kittytől.
Elmosolyodok a saját idiótaságomon és fellépcsőzök a második emeletre, és még van egy rohadt szint. Ahh... Leszakad a lábam.
Végig sétálok a hosszú folyosón és észre veszem a titkárságot. Bekopogok, majd benyitok. Az egész üres. Hosszú unott sóhajt hallatva sétálok beljebb egészen az igazgató feliratos ajtóig. Illedelmesen kopogok. Várok és egy fiatalos női hang szól ki. Magam felé húzva az ajtót bemegyek.
- Jó napot. - hajolok meg és bezárom magam mögött az üveg ajtót. - A beiratkozás miatt jöttem.
- Szia. - fel áll és kezet nyújt az asztalon keresztül. - Minden bizonnyal te vagy Heo Eun Jin. - ül vissza és az asztala előtti bőr székre mutat. Ahogy elnézem az egész iskola modern akár az ő irodája.
Vissza talál a tekintetem a nőre aki elég fiatal iskola igazgatónak. Karcsú, csinos nő nagy mellekkel és kicsit göndör fekete csillogó hajjal. Sima tökéletes bőr. Kecses áll és az arc csontja se túl nagy. Telt ajkai nagyon illenek a nagy barna szemeihez és a enyhén felnyomott malacos orrához ami neki jól áll.
- Igen. - bólintok és lerakom a táskám a lábam elé.
- Park Yun Seo vagyok, az iskola igazgató nője. Nem szeretnélek feltartani. Anyukádnak már oda adtam az iskola szabályzatát. A fontosabbakat elismételném. Semmiféle megbotránkoztató, nyugalmat megszüntető öltözet nem megengedett. - magamra nézek és végig mérem a ruhám. - Semmi baj sincs az öltözködéseddel. - nevet a nő. - A túl rövid szoknya és a túl keveset takaró póló tilos. - csak bólintok, hogy folytassa. - Az iskola területén tilos a dohányzás. A tetőre kimenni csak akkor lehet, ha mind két ajtó nyitva van a tetőn. Az iskolába nyolc harmincra be kell érni, hogy pontban kilenckor elkezdődhessen a gondtalan tanulás. Egyenruha nincs, de ünnepségekkor és fényképezéskor kötelező felvenni. - fel áll és a szekrényébe nyúlva ad át az asztalán hat könyvet és egy szekrény kulcsot. - A termetek a harmadikon van. A kettes a terem. Most pedig szaladj órára. Öt perc és becsengetnek. Érzed jól magad.
- Köszönöm. - a táskámba rakok mindent és felállok. Meghajolok és távozok.
Zsebre tett kézzel sétálok fel a harmadikra és a termet keresem amit nagy nehezen meg is találok, igaz becsengő után négy perccel. Kopogva nyitok be. Azonnal húsz szempár szegeződik rám, plusz a tanáré aki már elkezdte az órát.
- Jó napot. - hajolok meg. - Elnézést a késésért, nem találtam meg az osztálytermet.
- Gondolom új vagy. - néz körbe a teremben. - Írd fel a neved a táblára és foglalj helyet.
A táblához lépek és elveszem a tanári asztalról az egyetlen krétát. Ketté töröm és felírom a nevem. Elolvassa és elmosolyodik.
- Kérlek ülj le, EunJin. Figyelj az órán.
Az egyetlen szabad helyre sétálok ami egy barna szemüveges fiú mellett van. Ijedten kúszik kijjebb és a könyvét figyeli. Egy nyámnyila mellé ültettek...
- Rendben. Akkor... Kinyitottátok a könyveteket a hetven harmadik oldalon az Észak és Dél Korai háborújánál? - felírja az oldal számot a nevem alá és bekarikázza figyelem felkeltés képpen.
Elő keresem a könyvem, és amint vissza fel ülnék kis papír golyókat látok a mellettem ülő fiú széke alatt. Még három apró galacsin ér földet. Felülök és a fiúra nézek aki a szemét össze szorítva támasztja a fejét. Enyhén hátra fordulva látom, hogy két srác ül a leghátsó sorban és papír galacsinokkal dobálják a padtársamat. Ez a srác az akinek a szőke hajú csaj pihent a mellkasának dőlve, a másik srácot is láttam a füvön.
Újabb apró papírt dob a félénk srácra. Egyenesen a nyakát találja el.
- JeongGuk! - szólal fel érdes férfias hangján a töri tanár. - Óra után itt maradsz és kitakarítod a termet!
Ezzel le is tudja a hatalmas fegyelmezést, ami kicsit se hatja meg a két dobálózót. Folytatják amit lassan az óra elejétől csinálnak. Előre fordulok megpróbálok figyelni az órára.
A tanár sokszor kérdez és várja, hogy valaki válaszoljon a kérdéseire. A szemüveges padtársam szinte minden értelmetlen kérdésre tudja a választ. Magában motyogja el. Nem meri feltenni a kezét, bizonyára fél a két sráctól. Ezért utálom a középsulit.
Egészen ebéd szünetig ez megy. Szegény fiú nem a kezébe veszi a táskáját és kisiet a teremből. Persze a szőke hajú csaj és még pár másik azonnal utána mennek. Én se bírom megállni. Kitolom magam alól a széket és követem őket egészen a tetőre. Mire felérek mind két ajtó zárva. Szerencsémre nem kulccsal. Lenyomom a kart és kimegyek. Azonnal meglátom a fiút aki könnyes szemekkel és arccal térdel a lányok előtt. A szemüvege az egyik szajha kezében. A szőke hajú lány hatalmas pofont add szegény srácnak. Miért nem áll fel? Miért nem képes férfiként viselkedni, ha egyszer az is!
- Annyira vicces, hogy fiú létedre úgy sírsz mint egy kis lány, Jimin. - nevet a lány és újra arcon csapja. Hatalmasat csattan a fiú könnyes arcán, ami már teljesen vörös a sok pofontól.
A földre dobja a szegüveget és rá lépni készül a barna színű magas sarkújával.
- Elég. - sétálok közelebb hozzájuk. - Már szóltam az igazgatónak, hogy mit csináltok itt fent.
Sietve rohannak el mellettem, majd fel löknek. Utánunk fordulok és amint meggyőződtem róla, hogy elmentek vissza fordulok a fiú felé aki a szemüvegét keresi szipogva. Oda lépek elé és a lehajolok a szemüvegéért. Elé guggolok, szinte halálra rémül. A pólómmal törlöm le az arcáról a könnyeit , majd vissza adom rá a szemüvegét.
- Minden oké, Jimin? - pislogok rá.
