A kajára néz, majd amint a kezébe veszi a villát sóhajt. Rám néz de csak másodpercekre. A tányérba dobja a villát, majd fel áll. A kezébe veszi a tányért. - Ma egyedül ennék... - indul felfelé a lépcsőn a szobájába. Csak meredek a tányéromon lévő ételre még meg nem hallom az ajtó csapódást.
- Velem se történt semmi... - motyogom magamban, majd a kezembe veszem a villát. - Jó étvágyat...
- Velem se történt semmi... - motyogom magamban, majd a kezembe veszem a villát. - Jó étvágyat...
Mivel nem akartam, hogy anya vigyen a suliba, ezért egyedül indultam el az iskolába. Semmi kedvem nem volt anyám unott arcát bámulni. Tudom, hogy örül, ha nem lehet velem, mert addig sem kell emlékeztetnem apámra, vagy a Szöuli incidensre. Nekem is jobb, ha kerülöm őt... Szeretem, ha egyedül lehetek és élvezhetem a magányom egyes egyedül.
A nyugalmam érdekében veszek elő egy száll cigarettát és gyújtom meg. A gyújtót vissza ejtem a táskámba, majd a bagóba szívok. A tüdőmbe engedem a füst egy részét és annak, aminek nincs helye azt lassan engedem ki. Egészen a suliig szívom azt az egy szálat, és még az utcában eldobom. A megszokott úton megyek be a suliba. Átsétálok a kis hídon, majd a foci pálya mellett lépdelek be az iskolába. Elő keresem az órarendem és végig futom szemeimmel. Matematika... Halk sóhaj csúszik ki a számon és felfelé indulok a harmadik emeletre. Lassú léptekkel igyekszem fel és egyesével szedem a lábamnak kellemes lépcsőfokokat. A matek terembe sétálok, és ugyan ott foglalok helyet, mint az osztályban. Jimin még nem ért ide, szóval az ő székére dobom a táskám miután kipakolok belőle. A vázlatfüzetemet nyitom ki a következő üres oldalán és egy kemény ceruzával kezdek vázlatolni. Lassan rajzolgatok és halkan, szinte magamban dúdolom a tegnap este többször is meghallgatott számot. Szépen és pontosan haladok a rajzzal, amikor az asztal megbillen és egy erősebb vonallal rontom el a már majdnem kész vázlatom. Kicsit felemelem a fejem és egy rózsaszín, hosszú mandula alakú műkörmöt pillantok meg az asztalon pihenni. A nem túl hosszú, de vékony ujjakat pár arany és ezüst beütésű gyűrű díszíti. Pár darabon nagyobb, színes és színtelen kövek tündökölnek, de van olyan, ami teljesen üres és csak a forma vonzza magára az ember tekintetét. Ahogy feljebb érek a szememmel megakad a látószervem pár merev karikán a kezén, amik teljesen passzolnak a kék színűkkel az egyik gyűrűjéhez. Teljesen a lány arcára emelem a szempáromat. Az arcára találok, amin elég vastag alapozó réteg húzódik, egy kilónyi púderrel. Nem túl vastag ajkai egy halvány, és egyben egyáltalán nem kedves mosolyt formálnak. Már csak ezért sem tudnám kedvesnek venni ezt a mosolyt, mivel az egész arc felépítése gonosz és a szeme se árulkodik semmi jóról, inkább negatív és bosszantó érzelmekkel áraszt el akár meddig nézek a barna szemeibe, amikre a dús, fekete szempillák vigyáznak. Most, hogy kicsit jobban szemügyre veszem a hosszú, festett szőke haját eszembe jut, hogy ez a csaj maga az ördög, mivel tegnap ebédszünetben ő ütötte meg Jimint.
- Szia - emeli el a kezét a padról, majd oldalra ül az asztalra, ügyelve, hogy a szoknyája egy centivel se legyen lejjebb az utcalányos határon. Elegánsan és nőiesen húzza ki magát, emellett teljesen kitolja az amúgy nem kicsi melleit. A haja alá nyúl és kecsesen dobja hátra a hosszú tincseit.
- Szia... - fáradtan sóhajtok és visszapillantok a füzetemre, miután meglátom a szemében, hogy nagyon is érdekli, mit rajzolok. Egy könnyed mozdulattal takarom le a füzetem lapját, hogy ne lássa az éppen készülőfélben lévő rajzom. - Valami gond van? - pillantok vissza az arcára, ezzel visszavonom magamra a figyelmét.
- Nem, csak tudod, tegnap te voltál, aki leállított minket mikor... - pillant körbe óvatosan. Ügyel arra, hogy ne mondja el, olyanok jelenlétében, akik bármit is tehetnének vele és a többiekkel. - Szórakoztunk. Ez nagyon rosszul esett.
- Tényleg? - emelkedem el a padról és hátra dőlök a székben, ami egy kicsit megbillen, de semmi több nem történik. - Nem nézhettem a szórakozásotokat. Nekem egy kicsit lealacsonyító volt, amit Jiminnel csináltatok. Nem bírtam megállni, hogy ne csináljak valamit.
- És délután? Azt is szándékosan térítetted ki... - gondolkozik el a nevemen, ezzel egy kis kancsítás jár, de hamar rendbe szedi magát.
- EunJin, de sajnos nem tartozok elszámolásnak olyannak, aki még a nevemet se volt képes megjegyezni. Nem tartozik rád, hogy mit csinálok és kivel suli után, szóval, ha én Jiminnel mentem haza, akkor ez van.
A mosolya hirtelen köddé válik és helyette csak duzzogás és ingerültség telepszik az agyon sminkelt arcára. A szája összehúzódik, akárcsak a szemöldöke, ami kicsit megrándul. Hirtelen szorul ökölbe a keze, de tartja magát és nem veszti el a fejét. Enged az ujjain egy mély sóhaj kíséretében. Megpróbálja összeszedni magát és megigazítja a haját, majd eltünteti a haragos ráncokat a homlokáról. Lemerem fogadni anyuci elmondta neki, hogy viselkedik egy igazi "hölgy"...
- Lehet egy kicsit... Rosszul fejtettem ki magam. Tudod EunJin én vagyok JeongGuk barátnője. Annak a srácnak, akinek az apja nagy részben pénzeli a suli projektjeit. - mosolyog büszkén, mintha ő lenne az angol hercegnő.
- Nevetséges vagy... - megingatom a fejem és egy fáradt, unott sóhajt engedek ki az ajkaim közül. - Rettenetesen bosszantóan viselkedsz. Nem tudom, hogy a frissen festett hajad, az új gönceid, most csinált körmöd tehet róla, vagy egyszerűen ilyen bosszantó és elkényeztetett, felvágós lány vagy, akit hetek, esetleg napok óta dönget a suli egyik, sőt, a legjobb pasija, de undorodom tőled. - a mondatom végére egyenesen a szemébe nézek, ami kis híján kiesik a szemgödréből. Ledöbbenve mered, akkora réssel az ajkai közt, hogy egy nagyobb fejű nyalóka könnyedén a szájába férne. Mozdulatlanul mered rám; mivel egyáltalán nem akar hinni a fülének. Gondolom szokatlan neki, hogy valaki képes kinyitni neki a száját. Én megtettem és most köpni-nyelni nem tudd a kis egoista. Milyen lehangoló!
- Te kis! - szólal meg nagy nehezen. A fogait erősen szorítja össze és vicsorogni kezd rám, akár egy nagyobb testű bulldog. A szeme felett lévő, tökéletesen szimmetrikus szemöldökei összehúzódnak, ezzel mutatva a még nagyobb düh kifejtést.
- Talán valami gond van, cicák? - ismeretlen, mély férfihang üti meg a fülem. Nem erős, szinte dalolós hangon szólal meg a padra támaszkodó, gyönyörű kezű fiatalember. Ha szépen kifejezném magam. Vékony, szinte csontos kézfején csak úgy dagadnak az erek. A hosszú ujjai végén tiszta körmök lapulnak. Lassan vezetem végig a karján a tekintetem, ami kicsit sem tér el a kacsójától. Eres és rendkívül férfias karja van az illetőnek. Szinte tökéletes! A mellkasa, az az izmos mellkasa, ami tökéletesen látszik az enyhén szűk póló alul, ami már kevés arra, hogy eltakarja a gyönyörű kulcscsontjait, amelyek akár egy nagyobb hegység, úgy türemkednek ki és így mély vízmosást hoznak létre. A nyakára érve a fantasztikusan szép ádámcsutkáján akad meg a szemem. Ennél férfiasabb már nem is lehetne, de sajnos az állvonala csak rá tesz egy lapáttal. Istenre esküszöm, hogy képes lenne vele papírt vágni! De, ami a legjobban kikészít, az a rózsaszín színbe bújt, enyhén vastag ajkai, amelyek macsósan mosolyogva ékesítik az arcát. Kár, hogy ezek a kezek, karok, kulcscsontok és egyéb testrészek a suli kis királyához, Jeon JeongGuk-hoz tartoznak.
A szemeibe nézve minden kósza perverz gondolatom köddé válok. Nem azért, mert nem szépek a szemei, gyönyörűek, de egyszerre irritálóak, mivel el tudom képzelni, hogy ezek a látószervek már hány verést, vagy meztelen női testet láttak...
Sajnos többszöri újra tervezés után se láttam értelmes válasz lehetőséget a "Talán valami gond van, cicák?' kérdésére, amiben nem lett volna egy csúnya anyját csuklásba szólító szó se. Inkább meghagyom ennek a szőke szörnyetegnek a válasz lehetőséget. Végül is az ő pasija.
- Csak kicsit beszélgettünk. Ennyi az egész. - Édesen mosolyogva, elővillanó fogakkal fordul a barátja felé és feláll a padomról. JeongGuk-hoz lép és megvárja, míg a fiú kihúzza magát, majd a lány derekára teszi a kezét és egymás ajkának esnek. Az izmos mellkasára simít a csaj.
Először unott fejjel nézem a nyálas jelenetet, majd megtöröm a jeget.
- Amúgy... Mi is a neved? - teszem fel a költői kérdést, amit már lehet, hogy az elején meg kellett volna a fejmosás előtt.
Mind ketten rám néznek, de egyikük arcán se ül ugyan az az arckifejezés. A lány dühösen, a homlokát ráncolva mered rám és egyre vörösebb az idegességtől a feje. Viszont JeongGuk arcán egy enyhe gúnnyal megfűszerezett széles mosoly ül, és úgy néz rám, mintha az ő társaságából való lennék.
- HaMin... - támaszkodik az asztalra és egyenesen a szemembe mered. - Chen HaMin... - a neve végére érve összehúzza az ajkait és a szemöldökét. Kiolvasom a szeméből, hogy rohadtul utál engem már most, pedig csak tíz perce beszélgethetünk.
Elmosolyodok, majd kényelmesen elhelyezkedve dőlök hátra a székemben. A mellkasom előtt fűzöm keresztbe a karom. Egyáltalán nem értem miért kell neki ennyire. Teljesen mindegy. Ez a csaj totál el van szállva, mert a suli üdvöskéjével, JeongGukkal dug. Lemerem fogadni, hogy egy olyan ember, mint ez a srác nem csak egy lányt dönget. Túl dögös ahhoz, hogy ezzel az adottságával ne éljen vissza.
- És mond csak. - húzza hátrébb a pincsi kutyáját a fiú és az asztal tetején foglal helyet. Feljebb emelem a fejem és egyenesen a szemébe meredek. Olyan bájjal és dögösen néz rám, hogy az már bűn. - Te vagy a kis nyomi barátnője?
- Ne hívd így. - Kicsit elkap a méreg, hogy Jimin miatta okoz magának fájdalmat. Ha csak bele gondolok, hogy este egyedül a szobájában felsérti a szinte hófehér gyönyörű bőrét a csuklóján és a vörös vére elfedi a testét borító szövetet, teljesen egy új, de ugyanakkor egy halványabb színt adva a fakó karjának. Összeszorul a gyomrom és levegőt is nehezen kapok, de ugyan akkor a fejem is megfájdul, mivel egyáltalán nem értem, hogy miért érdekel ez engem ennyire, hogy ezen törjem az agyam.
- Csak nem a barátnője vagy? - a mosolya egy gúnyos, irritáló vigyorrá változik és képes lennék felképelni őt, de csak akkor szakad el igazán a húr, amikor a kezét az arcomhoz emeli és összeér a kültakarónk.
Egy erős, de hangos ütéssel csapok a kezére és lököm el a kezét az arcomtól. Az az alattomos mosoly egy pillanat alatt tűnik el és helyette csodálkozás váltja fel az eddigi arc küllemét. Felrántva a szemöldökét, ennek köszönhetően kicsit kikerekednek a szemei és enyhén kinyitja a száját. Többen is felfigyelnek ránk, de ők is csak csodálkozni tudnak a tettemen. Halál csend ül le az egész osztályra és csak az akciót szemlélik, hogy JeongGuknak mi lesz erre a reakciója. Gondolom furcsa neki, hogy eddig egy lány se volt képes ellen állni, de én még meg is csaptam a kezét az engedély nélküli érintés miatt. Fél szemmel pillantok le a gyönyörű eres karjára, amit egy halványpiros folt díszít az ütésem miatt. Teljesen a szemébe nézek, de ő inkább csak elmosolyodik és inkább leugrik az asztalról, majd a helyére sétál. Utána se nézek. Gondolom nem ez volt az utolsó összetűzésünk, és ennél csak durvábbak lesznek.
Halkan engedem ki a fáradt, hasztalan levegőt a tüdőmből és támaszkodok rá az asztalra. Hosszú percekre hunyom le a szemeimet és az térít ki a nyugalmamból, hogy valaki mellettem foglal helyet. Kinyitom a látószervem és kilencven fokban elfordítom a fejem a jobb oldalamra.
Az egyetlen barátomat pillantom meg, Jimint. Édesen mosolyogva néz rám lihegés közben. A szemüvege jócskán lecsúszva, szinte az orra hegyén helyezkedik el. Az izzadság cseppek áztatják el a homlokát és egy kicsit a haját. Istenem... Ahogy végig mérem az ajkait, amik közül forró szén-dioxid áramlik ki. A zihálás miatt a mellkasa fel-lejár, aminek köszönhetően az ádámcsutkája is meg-megmozdul.
- Elaludtam. - fordul előre és a szemüvege szárát megfogva, a két ujjával tolja a helyére a fekete keretes szemüvegét.
- Mit csináltál, hogy ennyire elaludtál? - keresem elő a cuccaimat a matematika órára. Igénytelenül rakom ki az asztalra a füzetem, a könyvem és a vékony fekete tolltartóm. - Egész éjszaka buliztál? - fordulok felé.
- Nem. - Fejrázás közben kuncog fel halkan és elhelyezi a tanulásra használható eszközöket. - Tegnap kaptam egy új könyvet és annyira tetszett, hogy egészen egyig fent voltam, hogy elolvassam. Nagyon izgalmas volt és rettenetesen érdekelt, hogy mivel fejeződik be.
- Egy könyv miatt maradtál fent és egy délután alatt ki olvastad? - a homlokomat ráncolva pislogok rá. - Hány oldal volt? Negyven?
- Háromszázhúsz. - vágja rá. Egy pillanatra teljesen kikerekednek a szemeim. Nem is csodálom. Nem is emlékszem utoljára mikor vettem a kezembe könyvet. Annyira nem hiányzott az életemből az átlagos műveltség, hogy inkább olvastam apró idézeteket, vagy még nem szinkronizált sorozatokat. Az az egyetlen nagy problémám a könyvekkel, hogy rengeteg idegen szót rejtenek, amikhez szükségem van egy szótárra, hogy megértsem a mondatot, de ez a srác nagyjából hét óra alatt elolvasta azt a könyvet, amihez nekem lehet hetek kellettek volna. - De nem tűnt annyira hosszúnak és egyszerűen nem tudtam letenni. Teljesen a kezeimhez ragadt. - mosolyog szélesen és minden bizonnyal most is a könyv járhat a fejében. - Te milyen könyveket szeretsz?
- H-Hát... - hirtelen és láthatatlanul ijedek meg az egyszerű, de számomra nehéz kérdéstől. - Nem igazán tudom... Te?
- Bármilyet, de az életrajzi, vagy a történelmi könyvek a kedvenceim. Viszont a sci-fiket is szeretem, de ha kedvenc könyvet kellene mondanom az biztos, hogy a Harry Potter lenne. Kicsit sablonos, de egyszerűen imádom. Valaki csak divatból említi a kedvenc könyvei között, minden bizonnyal az illető nem igen olvasott és ez az első, ami az eszébe jut, de én négyszer olvastam el két hónap alatt a teljes sorozatot, sőt a harmadik kötetet hatszor olvastam el.
Egyszerűen nem tudok mit mondani. Jimin mellett én egy teljes csődtömeg vagyok. Ez a fiú okos és értelmes. Vannak céljai és minden bizonnyal képes lesz a célokat elérni, mivel jók a jegyei. Bármelyik egyetemre vagy főiskolára bekerülhet, az országban, vagy más országban is.
- Én csak az első könyvet láttam filmben. Annyira nem volt rossz. - A padon pihenő kezeimen lévő ujjakkal kezdek játszani.
- Megéri végig nézni az összes részt. Szerintem izgalmas és szórakoztató. Fantasztikus története van és a szereplői is eszméletlenek. J. K. Rowling épp ésszel felfoghatatlant alkotott, annyira tökéletes a leíró képessége és a fogalmazása. A könyvben leírtak alapján könnyedén kitudták választani a szereplőket a filmbe és teljesen olyanok, mint amilyeneknek leírta őket - mesél szinte eszméletén kívül és ömlenek kifele a szavak a száján. Félig felém fordulva ül mellettem. A jobb keze az asztalon nyugszik és az ujjával ütögeti a pad tetejét. Nekem beszél, de nem mer a szemembe nézni, akár mekkora mosoly ül az arcán. - Ha gondolod, kölcsön adhatom neked az első kötetet. - tolja feljebb a szemüvegét az orrán.
- Meglátom, de nem vagyok az az olvasós típus, viszont ha úgy van, akkor szólok, és kölcsön kérem. - Egy halvány, apró mosoly jelenik meg az arcomon. A kezére pillantok, ami egy pillanatra megrándul, majd elenged. A rándulás hatására az erek a karján megszorulnak és - nem annyira mint JeongGuknak - kidagadnak.
- Rendben - húzza le a padról a kezét és az ölébe ejti. Teljes csend ül be kettőnk közé és ennek hatására mind ketten csak meredünk a padon lévő könyveinkre.
A csengő szólal meg és kezdődik is a tanítás. Olyan nagy hatalommal bíró apró csengő azonnal mindenkit a helyére kényszerít. Mindenki a padba ül és Jiminnel mi is az asztalunk felé fordulunk. Kicsit előre hajolva húzom beljebb a széket, majd ülök rá. A matematika tanár pár perc késéssel ér be hozzánk, de el is kezdi az órát. Egy új anyag felvételével kezdjük és egész órán azt gyakoroljuk. A feladatoknál Jimin mutatja meg, hogyan kell a legegyszerűbben megoldani a feladatot, hogy a lehető legkevesebb idő alatt kész legyek. Egész nap ez megy. Jimin segít és szemmel láthatóan örül, hogy valakit "taníthat" és megmutathatja a tudását. Időnként halkan kuncog fel, amikor nem teljesen vagyok tisztában a dolgokkal és valami oltári hülyeséget ejtek ki az ajkaim közül, ami eléri a fülét. Valamikor sikerül akkora hülyeséget mondanom, hogy a homlokát a könyvre ejti és magában, némán nevet. JeongGuk egész nap csak minket bámul, de nem tesz semmit Jiminnel és a csatlósainak, követőinek se enged semmit tenni. Nem tetszik ez nekem...
Ebédszünetben az osztályteremben esszük meg a hozott dobozos meleg ételt. Valamiről mindig sikerül beszélgetnünk, igaz nem mindig egyezik a véleményünk. Ő sokkal földhöz ragadtabb és realistább is. Jimin mindent olyannak lát, amilyen és nem keres semmiben sem jót. Szinte azonnal az összes dologról, csak rosszat és negatívabbat feltételezi, ami elég szomorú. Nem sok saját elképzelése van a világunkról, mindenben a legvalósabbat állítja, még én inkább nézek a dolgok mögé.
- Nincs kedved sétálni velem? - kérdezi Jimin, amint kilépünk a suliból és az apró hídon haladunk végig, majd együtt indulunk el.
- Nem igazán van más dolgom. Nekem megfelel - bólintok, majd a fülem mögé tűröm a hajam. - Már kényelmetlenül érzem magam. Utoljára reggel suliba menet szívtam egy egy száll cigit.
- Ennyire rá vagy szokva? Naponta mennyit szívsz? - talán most néz rám ma először a szemembe több mint öt másodpercre. Nagy barna szemeit a hosszú sötét fekete pillái védik a szemüveg alatt. Nagyokat és fáradtakat pislog.
- Nem igazán vagyok annyira rászokva. - A táskám pántjára csúsztatom a kezem, amint vágni kezdi a bőr szíj a vállam. Az anyag és a vállam közé csúsztatom a kezem és a pántra markolok. - Naponta kettőt, esetleg hármat. Az ilyen nálam helyzettől függ. Ha nyugodtabb vagyok és kipihent előfordulhat, hogy napi egyet szívok el, de ha nyugtalan és ideges lennék, akkor hármat égetnék el. Ez változó.
- Értem. - emeli feljebb az állát és elhúzza a száját. Az arcán egy nem tetszést kifejező érzés helyezkedik el. Minden miliméter arról árulkodik az arcán, hogy nem igazán jön be neki, hogy napi szinten vagyok rászokva a cigarettára, de túl félénk ezt a szemembe mondani, így csak egy arcmimikával fejezi ki magát. - Leülünk? - néz nagy nehezen a szemembe és tőlünk egy pár méterre lévő szökőkútra, amiből három csövön távozik a víz a "medence" aljába, ahol nagyjából bokáig érő víz van. A szökőkút körül kő ülőke van térd magasságban.
- Egy kicsit leülhetünk. - sétálok oda és leülök. Magam mellé teszem a táskám és visszanézek Jiminre, aki elmosolyodik és lassan indul meg felém. Fél méterre tőlem ül le és néz körbe a nem túl nagy zöld területű parkban, ahol még elég sok virág van a közelgő hideg ellenére. Szörnyű bele gondolni, hogy ezek a fantasztikus és gyönyörű színben lévő virágok heteken, jobbik esetben egy hónapon belül eltűnnek és már a park se lesz ilyen szép zöld. - Annyira kellemes... - lezárja a sötétbarna szemeit és mély levegőt vesz. - Imádom ezt az illatot...
Nem akarom elrontani ezt a pillanatot. Elengedem a táskám és nem veszem elő a cigis dobozom a gyújtómmal. Felé fordulok és törökülésbe helyezkedek el a kövön. Az arcát méregetem, amin pár heg ékesedik, igaz már nem annyira friss formában. Talán egy hetesek lehetnek, de a var már nincs az arcán.
- Jimin neked sose volt barátnőd? - szólalok meg, majd a cipőfűzőmet kezdem piszkálni, de nem veszem le az arcáról a tekintetem.
- Nem... Nem igazán. - ki pattan a látószerve és óvatosan rázza meg a fejét, majd halkan sóhajt. - Nem vagyok az a srác, akire buknának a lányok... Egyáltalán nem vagyok gazdag, férfias és gondolom,hogy annyira szemre való se vagyok, mondhatnám azt is, hogy csúnya vagyok. Az orrom bosszant és puffadt az arcom. Az ajkaimról pedig inkább nem is beszélnék... A magasságomra gondolni se akarok.
- Te vagy a suli legokosabba, de mégis rettenetesen hülye vagy. Semmi baj nincs veled. Úgy vagy jó, ahogy vagy. Az ajkad rettenetesen szexi. - mosolygok. - Senki nem tökéletes. Én is sok mindent utálok magamon.
- De te gyönyörű vagy... Vagyis. Ne gondolj rosszra! - az arca lángra robban és a kezét rángatva vonná vissza, amit mondott. Halkan nevetek fel, de a jó kedvem nem tart sokáig. - Ne már Eunei! - szól rám. A becenévre kicsit meglepődök, mivel rettenetesen ismerősen hangzik, de nem emlékszel hol hallottam ezelőtt. Sajnos nem sokáig tudok rajta agyalni mivel társaságot kapunk.
- Mennyire romantikus. - szólal meg egy gúnyos, férfias hang. A reggeli beszélgetésünk után felismerem JeongGuk hangját. Hirtelen kapjuk oldalra a fejünket és a fiún kívül még másik kettő srác áll mögötte, pár lánnyal, köztük azzal a cafkával, aki reggel oktatni próbált. Jiminben úrrá lesz a félelem és remegni kezd mellettem, majd halkan zihálni. Hátrébb kúszik, de nem esik bele a vízbe. Retteg tőlük. - Tegnap megúsztad Jimin-ah. Ma már nem fogod.
- Szia - emeli el a kezét a padról, majd oldalra ül az asztalra, ügyelve, hogy a szoknyája egy centivel se legyen lejjebb az utcalányos határon. Elegánsan és nőiesen húzza ki magát, emellett teljesen kitolja az amúgy nem kicsi melleit. A haja alá nyúl és kecsesen dobja hátra a hosszú tincseit.
- Szia... - fáradtan sóhajtok és visszapillantok a füzetemre, miután meglátom a szemében, hogy nagyon is érdekli, mit rajzolok. Egy könnyed mozdulattal takarom le a füzetem lapját, hogy ne lássa az éppen készülőfélben lévő rajzom. - Valami gond van? - pillantok vissza az arcára, ezzel visszavonom magamra a figyelmét.
- Nem, csak tudod, tegnap te voltál, aki leállított minket mikor... - pillant körbe óvatosan. Ügyel arra, hogy ne mondja el, olyanok jelenlétében, akik bármit is tehetnének vele és a többiekkel. - Szórakoztunk. Ez nagyon rosszul esett.
- Tényleg? - emelkedem el a padról és hátra dőlök a székben, ami egy kicsit megbillen, de semmi több nem történik. - Nem nézhettem a szórakozásotokat. Nekem egy kicsit lealacsonyító volt, amit Jiminnel csináltatok. Nem bírtam megállni, hogy ne csináljak valamit.
- És délután? Azt is szándékosan térítetted ki... - gondolkozik el a nevemen, ezzel egy kis kancsítás jár, de hamar rendbe szedi magát.
- EunJin, de sajnos nem tartozok elszámolásnak olyannak, aki még a nevemet se volt képes megjegyezni. Nem tartozik rád, hogy mit csinálok és kivel suli után, szóval, ha én Jiminnel mentem haza, akkor ez van.
A mosolya hirtelen köddé válik és helyette csak duzzogás és ingerültség telepszik az agyon sminkelt arcára. A szája összehúzódik, akárcsak a szemöldöke, ami kicsit megrándul. Hirtelen szorul ökölbe a keze, de tartja magát és nem veszti el a fejét. Enged az ujjain egy mély sóhaj kíséretében. Megpróbálja összeszedni magát és megigazítja a haját, majd eltünteti a haragos ráncokat a homlokáról. Lemerem fogadni anyuci elmondta neki, hogy viselkedik egy igazi "hölgy"...
- Lehet egy kicsit... Rosszul fejtettem ki magam. Tudod EunJin én vagyok JeongGuk barátnője. Annak a srácnak, akinek az apja nagy részben pénzeli a suli projektjeit. - mosolyog büszkén, mintha ő lenne az angol hercegnő.
- Nevetséges vagy... - megingatom a fejem és egy fáradt, unott sóhajt engedek ki az ajkaim közül. - Rettenetesen bosszantóan viselkedsz. Nem tudom, hogy a frissen festett hajad, az új gönceid, most csinált körmöd tehet róla, vagy egyszerűen ilyen bosszantó és elkényeztetett, felvágós lány vagy, akit hetek, esetleg napok óta dönget a suli egyik, sőt, a legjobb pasija, de undorodom tőled. - a mondatom végére egyenesen a szemébe nézek, ami kis híján kiesik a szemgödréből. Ledöbbenve mered, akkora réssel az ajkai közt, hogy egy nagyobb fejű nyalóka könnyedén a szájába férne. Mozdulatlanul mered rám; mivel egyáltalán nem akar hinni a fülének. Gondolom szokatlan neki, hogy valaki képes kinyitni neki a száját. Én megtettem és most köpni-nyelni nem tudd a kis egoista. Milyen lehangoló!
- Te kis! - szólal meg nagy nehezen. A fogait erősen szorítja össze és vicsorogni kezd rám, akár egy nagyobb testű bulldog. A szeme felett lévő, tökéletesen szimmetrikus szemöldökei összehúzódnak, ezzel mutatva a még nagyobb düh kifejtést.
- Talán valami gond van, cicák? - ismeretlen, mély férfihang üti meg a fülem. Nem erős, szinte dalolós hangon szólal meg a padra támaszkodó, gyönyörű kezű fiatalember. Ha szépen kifejezném magam. Vékony, szinte csontos kézfején csak úgy dagadnak az erek. A hosszú ujjai végén tiszta körmök lapulnak. Lassan vezetem végig a karján a tekintetem, ami kicsit sem tér el a kacsójától. Eres és rendkívül férfias karja van az illetőnek. Szinte tökéletes! A mellkasa, az az izmos mellkasa, ami tökéletesen látszik az enyhén szűk póló alul, ami már kevés arra, hogy eltakarja a gyönyörű kulcscsontjait, amelyek akár egy nagyobb hegység, úgy türemkednek ki és így mély vízmosást hoznak létre. A nyakára érve a fantasztikusan szép ádámcsutkáján akad meg a szemem. Ennél férfiasabb már nem is lehetne, de sajnos az állvonala csak rá tesz egy lapáttal. Istenre esküszöm, hogy képes lenne vele papírt vágni! De, ami a legjobban kikészít, az a rózsaszín színbe bújt, enyhén vastag ajkai, amelyek macsósan mosolyogva ékesítik az arcát. Kár, hogy ezek a kezek, karok, kulcscsontok és egyéb testrészek a suli kis királyához, Jeon JeongGuk-hoz tartoznak.
A szemeibe nézve minden kósza perverz gondolatom köddé válok. Nem azért, mert nem szépek a szemei, gyönyörűek, de egyszerre irritálóak, mivel el tudom képzelni, hogy ezek a látószervek már hány verést, vagy meztelen női testet láttak...
Sajnos többszöri újra tervezés után se láttam értelmes válasz lehetőséget a "Talán valami gond van, cicák?' kérdésére, amiben nem lett volna egy csúnya anyját csuklásba szólító szó se. Inkább meghagyom ennek a szőke szörnyetegnek a válasz lehetőséget. Végül is az ő pasija.
- Csak kicsit beszélgettünk. Ennyi az egész. - Édesen mosolyogva, elővillanó fogakkal fordul a barátja felé és feláll a padomról. JeongGuk-hoz lép és megvárja, míg a fiú kihúzza magát, majd a lány derekára teszi a kezét és egymás ajkának esnek. Az izmos mellkasára simít a csaj.
Először unott fejjel nézem a nyálas jelenetet, majd megtöröm a jeget.
- Amúgy... Mi is a neved? - teszem fel a költői kérdést, amit már lehet, hogy az elején meg kellett volna a fejmosás előtt.
Mind ketten rám néznek, de egyikük arcán se ül ugyan az az arckifejezés. A lány dühösen, a homlokát ráncolva mered rám és egyre vörösebb az idegességtől a feje. Viszont JeongGuk arcán egy enyhe gúnnyal megfűszerezett széles mosoly ül, és úgy néz rám, mintha az ő társaságából való lennék.
- HaMin... - támaszkodik az asztalra és egyenesen a szemembe mered. - Chen HaMin... - a neve végére érve összehúzza az ajkait és a szemöldökét. Kiolvasom a szeméből, hogy rohadtul utál engem már most, pedig csak tíz perce beszélgethetünk.
Elmosolyodok, majd kényelmesen elhelyezkedve dőlök hátra a székemben. A mellkasom előtt fűzöm keresztbe a karom. Egyáltalán nem értem miért kell neki ennyire. Teljesen mindegy. Ez a csaj totál el van szállva, mert a suli üdvöskéjével, JeongGukkal dug. Lemerem fogadni, hogy egy olyan ember, mint ez a srác nem csak egy lányt dönget. Túl dögös ahhoz, hogy ezzel az adottságával ne éljen vissza.
- És mond csak. - húzza hátrébb a pincsi kutyáját a fiú és az asztal tetején foglal helyet. Feljebb emelem a fejem és egyenesen a szemébe meredek. Olyan bájjal és dögösen néz rám, hogy az már bűn. - Te vagy a kis nyomi barátnője?
- Ne hívd így. - Kicsit elkap a méreg, hogy Jimin miatta okoz magának fájdalmat. Ha csak bele gondolok, hogy este egyedül a szobájában felsérti a szinte hófehér gyönyörű bőrét a csuklóján és a vörös vére elfedi a testét borító szövetet, teljesen egy új, de ugyanakkor egy halványabb színt adva a fakó karjának. Összeszorul a gyomrom és levegőt is nehezen kapok, de ugyan akkor a fejem is megfájdul, mivel egyáltalán nem értem, hogy miért érdekel ez engem ennyire, hogy ezen törjem az agyam.
- Csak nem a barátnője vagy? - a mosolya egy gúnyos, irritáló vigyorrá változik és képes lennék felképelni őt, de csak akkor szakad el igazán a húr, amikor a kezét az arcomhoz emeli és összeér a kültakarónk.
Egy erős, de hangos ütéssel csapok a kezére és lököm el a kezét az arcomtól. Az az alattomos mosoly egy pillanat alatt tűnik el és helyette csodálkozás váltja fel az eddigi arc küllemét. Felrántva a szemöldökét, ennek köszönhetően kicsit kikerekednek a szemei és enyhén kinyitja a száját. Többen is felfigyelnek ránk, de ők is csak csodálkozni tudnak a tettemen. Halál csend ül le az egész osztályra és csak az akciót szemlélik, hogy JeongGuknak mi lesz erre a reakciója. Gondolom furcsa neki, hogy eddig egy lány se volt képes ellen állni, de én még meg is csaptam a kezét az engedély nélküli érintés miatt. Fél szemmel pillantok le a gyönyörű eres karjára, amit egy halványpiros folt díszít az ütésem miatt. Teljesen a szemébe nézek, de ő inkább csak elmosolyodik és inkább leugrik az asztalról, majd a helyére sétál. Utána se nézek. Gondolom nem ez volt az utolsó összetűzésünk, és ennél csak durvábbak lesznek.
Halkan engedem ki a fáradt, hasztalan levegőt a tüdőmből és támaszkodok rá az asztalra. Hosszú percekre hunyom le a szemeimet és az térít ki a nyugalmamból, hogy valaki mellettem foglal helyet. Kinyitom a látószervem és kilencven fokban elfordítom a fejem a jobb oldalamra.
- Elaludtam. - fordul előre és a szemüvege szárát megfogva, a két ujjával tolja a helyére a fekete keretes szemüvegét.
- Mit csináltál, hogy ennyire elaludtál? - keresem elő a cuccaimat a matematika órára. Igénytelenül rakom ki az asztalra a füzetem, a könyvem és a vékony fekete tolltartóm. - Egész éjszaka buliztál? - fordulok felé.
- Nem. - Fejrázás közben kuncog fel halkan és elhelyezi a tanulásra használható eszközöket. - Tegnap kaptam egy új könyvet és annyira tetszett, hogy egészen egyig fent voltam, hogy elolvassam. Nagyon izgalmas volt és rettenetesen érdekelt, hogy mivel fejeződik be.
- Egy könyv miatt maradtál fent és egy délután alatt ki olvastad? - a homlokomat ráncolva pislogok rá. - Hány oldal volt? Negyven?
- Háromszázhúsz. - vágja rá. Egy pillanatra teljesen kikerekednek a szemeim. Nem is csodálom. Nem is emlékszem utoljára mikor vettem a kezembe könyvet. Annyira nem hiányzott az életemből az átlagos műveltség, hogy inkább olvastam apró idézeteket, vagy még nem szinkronizált sorozatokat. Az az egyetlen nagy problémám a könyvekkel, hogy rengeteg idegen szót rejtenek, amikhez szükségem van egy szótárra, hogy megértsem a mondatot, de ez a srác nagyjából hét óra alatt elolvasta azt a könyvet, amihez nekem lehet hetek kellettek volna. - De nem tűnt annyira hosszúnak és egyszerűen nem tudtam letenni. Teljesen a kezeimhez ragadt. - mosolyog szélesen és minden bizonnyal most is a könyv járhat a fejében. - Te milyen könyveket szeretsz?
- H-Hát... - hirtelen és láthatatlanul ijedek meg az egyszerű, de számomra nehéz kérdéstől. - Nem igazán tudom... Te?
- Bármilyet, de az életrajzi, vagy a történelmi könyvek a kedvenceim. Viszont a sci-fiket is szeretem, de ha kedvenc könyvet kellene mondanom az biztos, hogy a Harry Potter lenne. Kicsit sablonos, de egyszerűen imádom. Valaki csak divatból említi a kedvenc könyvei között, minden bizonnyal az illető nem igen olvasott és ez az első, ami az eszébe jut, de én négyszer olvastam el két hónap alatt a teljes sorozatot, sőt a harmadik kötetet hatszor olvastam el.
Egyszerűen nem tudok mit mondani. Jimin mellett én egy teljes csődtömeg vagyok. Ez a fiú okos és értelmes. Vannak céljai és minden bizonnyal képes lesz a célokat elérni, mivel jók a jegyei. Bármelyik egyetemre vagy főiskolára bekerülhet, az országban, vagy más országban is.
- Én csak az első könyvet láttam filmben. Annyira nem volt rossz. - A padon pihenő kezeimen lévő ujjakkal kezdek játszani.
- Megéri végig nézni az összes részt. Szerintem izgalmas és szórakoztató. Fantasztikus története van és a szereplői is eszméletlenek. J. K. Rowling épp ésszel felfoghatatlant alkotott, annyira tökéletes a leíró képessége és a fogalmazása. A könyvben leírtak alapján könnyedén kitudták választani a szereplőket a filmbe és teljesen olyanok, mint amilyeneknek leírta őket - mesél szinte eszméletén kívül és ömlenek kifele a szavak a száján. Félig felém fordulva ül mellettem. A jobb keze az asztalon nyugszik és az ujjával ütögeti a pad tetejét. Nekem beszél, de nem mer a szemembe nézni, akár mekkora mosoly ül az arcán. - Ha gondolod, kölcsön adhatom neked az első kötetet. - tolja feljebb a szemüvegét az orrán.
- Meglátom, de nem vagyok az az olvasós típus, viszont ha úgy van, akkor szólok, és kölcsön kérem. - Egy halvány, apró mosoly jelenik meg az arcomon. A kezére pillantok, ami egy pillanatra megrándul, majd elenged. A rándulás hatására az erek a karján megszorulnak és - nem annyira mint JeongGuknak - kidagadnak.
- Rendben - húzza le a padról a kezét és az ölébe ejti. Teljes csend ül be kettőnk közé és ennek hatására mind ketten csak meredünk a padon lévő könyveinkre.
A csengő szólal meg és kezdődik is a tanítás. Olyan nagy hatalommal bíró apró csengő azonnal mindenkit a helyére kényszerít. Mindenki a padba ül és Jiminnel mi is az asztalunk felé fordulunk. Kicsit előre hajolva húzom beljebb a széket, majd ülök rá. A matematika tanár pár perc késéssel ér be hozzánk, de el is kezdi az órát. Egy új anyag felvételével kezdjük és egész órán azt gyakoroljuk. A feladatoknál Jimin mutatja meg, hogyan kell a legegyszerűbben megoldani a feladatot, hogy a lehető legkevesebb idő alatt kész legyek. Egész nap ez megy. Jimin segít és szemmel láthatóan örül, hogy valakit "taníthat" és megmutathatja a tudását. Időnként halkan kuncog fel, amikor nem teljesen vagyok tisztában a dolgokkal és valami oltári hülyeséget ejtek ki az ajkaim közül, ami eléri a fülét. Valamikor sikerül akkora hülyeséget mondanom, hogy a homlokát a könyvre ejti és magában, némán nevet. JeongGuk egész nap csak minket bámul, de nem tesz semmit Jiminnel és a csatlósainak, követőinek se enged semmit tenni. Nem tetszik ez nekem...
Ebédszünetben az osztályteremben esszük meg a hozott dobozos meleg ételt. Valamiről mindig sikerül beszélgetnünk, igaz nem mindig egyezik a véleményünk. Ő sokkal földhöz ragadtabb és realistább is. Jimin mindent olyannak lát, amilyen és nem keres semmiben sem jót. Szinte azonnal az összes dologról, csak rosszat és negatívabbat feltételezi, ami elég szomorú. Nem sok saját elképzelése van a világunkról, mindenben a legvalósabbat állítja, még én inkább nézek a dolgok mögé.
- Nincs kedved sétálni velem? - kérdezi Jimin, amint kilépünk a suliból és az apró hídon haladunk végig, majd együtt indulunk el.
- Nem igazán van más dolgom. Nekem megfelel - bólintok, majd a fülem mögé tűröm a hajam. - Már kényelmetlenül érzem magam. Utoljára reggel suliba menet szívtam egy egy száll cigit.
- Ennyire rá vagy szokva? Naponta mennyit szívsz? - talán most néz rám ma először a szemembe több mint öt másodpercre. Nagy barna szemeit a hosszú sötét fekete pillái védik a szemüveg alatt. Nagyokat és fáradtakat pislog.
- Nem igazán vagyok annyira rászokva. - A táskám pántjára csúsztatom a kezem, amint vágni kezdi a bőr szíj a vállam. Az anyag és a vállam közé csúsztatom a kezem és a pántra markolok. - Naponta kettőt, esetleg hármat. Az ilyen nálam helyzettől függ. Ha nyugodtabb vagyok és kipihent előfordulhat, hogy napi egyet szívok el, de ha nyugtalan és ideges lennék, akkor hármat égetnék el. Ez változó.
- Értem. - emeli feljebb az állát és elhúzza a száját. Az arcán egy nem tetszést kifejező érzés helyezkedik el. Minden miliméter arról árulkodik az arcán, hogy nem igazán jön be neki, hogy napi szinten vagyok rászokva a cigarettára, de túl félénk ezt a szemembe mondani, így csak egy arcmimikával fejezi ki magát. - Leülünk? - néz nagy nehezen a szemembe és tőlünk egy pár méterre lévő szökőkútra, amiből három csövön távozik a víz a "medence" aljába, ahol nagyjából bokáig érő víz van. A szökőkút körül kő ülőke van térd magasságban.
- Egy kicsit leülhetünk. - sétálok oda és leülök. Magam mellé teszem a táskám és visszanézek Jiminre, aki elmosolyodik és lassan indul meg felém. Fél méterre tőlem ül le és néz körbe a nem túl nagy zöld területű parkban, ahol még elég sok virág van a közelgő hideg ellenére. Szörnyű bele gondolni, hogy ezek a fantasztikus és gyönyörű színben lévő virágok heteken, jobbik esetben egy hónapon belül eltűnnek és már a park se lesz ilyen szép zöld. - Annyira kellemes... - lezárja a sötétbarna szemeit és mély levegőt vesz. - Imádom ezt az illatot...
Nem akarom elrontani ezt a pillanatot. Elengedem a táskám és nem veszem elő a cigis dobozom a gyújtómmal. Felé fordulok és törökülésbe helyezkedek el a kövön. Az arcát méregetem, amin pár heg ékesedik, igaz már nem annyira friss formában. Talán egy hetesek lehetnek, de a var már nincs az arcán.
- Jimin neked sose volt barátnőd? - szólalok meg, majd a cipőfűzőmet kezdem piszkálni, de nem veszem le az arcáról a tekintetem.
- Nem... Nem igazán. - ki pattan a látószerve és óvatosan rázza meg a fejét, majd halkan sóhajt. - Nem vagyok az a srác, akire buknának a lányok... Egyáltalán nem vagyok gazdag, férfias és gondolom,hogy annyira szemre való se vagyok, mondhatnám azt is, hogy csúnya vagyok. Az orrom bosszant és puffadt az arcom. Az ajkaimról pedig inkább nem is beszélnék... A magasságomra gondolni se akarok.
- Te vagy a suli legokosabba, de mégis rettenetesen hülye vagy. Semmi baj nincs veled. Úgy vagy jó, ahogy vagy. Az ajkad rettenetesen szexi. - mosolygok. - Senki nem tökéletes. Én is sok mindent utálok magamon.
- De te gyönyörű vagy... Vagyis. Ne gondolj rosszra! - az arca lángra robban és a kezét rángatva vonná vissza, amit mondott. Halkan nevetek fel, de a jó kedvem nem tart sokáig. - Ne már Eunei! - szól rám. A becenévre kicsit meglepődök, mivel rettenetesen ismerősen hangzik, de nem emlékszel hol hallottam ezelőtt. Sajnos nem sokáig tudok rajta agyalni mivel társaságot kapunk.
- Mennyire romantikus. - szólal meg egy gúnyos, férfias hang. A reggeli beszélgetésünk után felismerem JeongGuk hangját. Hirtelen kapjuk oldalra a fejünket és a fiún kívül még másik kettő srác áll mögötte, pár lánnyal, köztük azzal a cafkával, aki reggel oktatni próbált. Jiminben úrrá lesz a félelem és remegni kezd mellettem, majd halkan zihálni. Hátrébb kúszik, de nem esik bele a vízbe. Retteg tőlük. - Tegnap megúsztad Jimin-ah. Ma már nem fogod.
