Jimin szemszögéből:
Minden bizonnyal én vagyok az egyetlen hármunk közül, aki ma bemegy az iskolába. Ismerem annyira JeongGukot, hogy tudjam; ő nem megy be, ha nincs meg a nyolc óra alvása. Ez nem is akkora csoda, talán ha sikerült most öt órát aludnom és teljesen kész vagyok. Minden végtagom nehéz, szinte súlyos, akár csak a szemhéjaim, amik alvásért kiabálnak, miközben lecsukodnak. Biztos nem fogom olyan könnyen túl élni a mai napot, főleg egyedül. Nem is emlékszem, hogy EunJin megérkezése óta voltam-e egyedül a suliban. Ő mindig velem volt, mi több az utóbbi időben JeongGuk és esetenként TaeHyung, aminek JeongGukon kívül senki nem örült. Ki is örülne még egy nagyobb képűbb Jeon JeongGuk-nak?
Lassú léptekkel érem el a termet a harmadikon, ahol élet vezetéssel kezdünk és kicsit sincs kedvem most hozzá. Ha tehetném be se jöttem volna ma, de sajnos muszáj... Muszáj nem le maradnom, mert ha pótlásra kényszerülők, soha nem fogom behozni magam. Tisztán megmondva, nem tudom mikor hiányoztam akár egy napot is az iskolából. Már csak ön akaratból is bejövök, akkor is ha hulla vagyok, mert a betegség is elkerül, tehát rendes okom se lenne otthon maradni. Anya most is ragaszkodott ahhoz, hogy ma bejöjjek, mivel az én döntésem volt, hogy elugrok Szöulba hétköznap nap. Furcsa módon papa értette a tényt, miért kellett mennem, ellenben anyával, aki már induláskor is kételkedett abban, hogy én is menni akarok, mert szerinte butaság ennyit tenni egy lányért. Lehet butaság, amiért mindent eldobva rohantam EunJin után, akit én koppintottam le. Édes istenem... Lekoppintottam magamról egy olyan lányt mint ő! Aish... Lehet csak a bűntudat vezérelt és irányított Szöulba, de valamiért más is azt súgta mennem kell.
A fejemet támasztva és teljesen elbambulva ülöm végig az első óránkat, ami dög unalmas és értelmetlen, azt is mondhatnám semmi értelme sincs élet vezetésnek. A fejemet támasztva és teljesen elbambulva ülöm végig az első óránkat, ami dög unalmas és értelmetlen, azt is mondhatnám semmi értelme sincs élet vezetést tanítani, mivel senki nem fogja újra gondolni az életét, mi több más se lesz tőle az ember, csak annyit ér el vele az iskola, hogy a nap végére esnek a fontosabb órák. Nem mintha én nem figyelnék a délutáni órákon is, de a Jeon JeongGuk és a Kim TaeHyung félék már biztosan képtelenek figyelni, akár a második órán is. Még is, hogy várnánk így el tőlük, hogy egy kicsit is foglalkozzanak az órával, ha teljesen lefáradnak előtte. Nem is csoda, hogy szinte isteni áldásként ér a kicsengő szinte bársonyos hangja, mely át süvít a fejemen. Megkönnyebbülten állok fel a helyemről és a táskám pántját markolászva indulok ki a teremből, hogy a szekrényem felé vegyem az irányt, ahol akár mennyire is fura a tankönyveim vannak most az egyszer. Négy éven át teljesen üres volt, se egy papír lap, se pedig egy füzet nem volt benne ellentétben a többiekkel, akik szinte az életüket pakoltak bele. Biztosra veszem, hogy mindegyik szekrény tele van ragadtatva és dugulásig van pakolászva. Lehet ez lenne a normális?

Meg állok a fém, vagy legalább is alumínium szekrényem előtt és nehezen vissza emlékezve a kódjára nyitom ki. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok, miután sikerül elsőre és már nyitom is ki. Teljesen üres és sötét, csak a matek könyvem van benne következő órára, semmi más. Ki is kapom, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék itt, - mert alapból utálom a szekrény sort - csapnám is be, de kisebb szív bajt kapok a fiútól, aki a mellettem lévő ajtónak dőlve néz rám. Talán még egy kisebb sikoly is kiszalad a számon és a mellkasomhoz kapom a kezem. Nehézen eszmélek rá, hogy a foci csapat vezetője mered rám nagyra nyílt szemekkel, nem is értve miért viselkedek így.
- SeokJin... - túrok bele a hajamba két ideges fújtatás közben.
- Köszöntem pedig. - pislog rám nagyra nyílt szemekkel. - Tisztára elvarázsolt voltál. Valami köze van ahhoz, hogy tegnap miért nem voltál testnevelésen?
- Mi? Nem. - rázom meg a fejem. - Csak gondolkodtam. De... Honnan tudod, hogy nem voltam?
- Mióta EunJinnel barátkozol nem igazán vagy láthatatlan, Park Jimin. Őszintén. Sokkal jobban oda figyelnek rád az emberek. És amúgy is, tegnap beszélni akartam veled. - mosolyodik el és ellöki magát a szekrénytől. Tetőtől talpig merem végig és meglepetésként ér, hogy nem rövidnadrágban, meg trikóban látom, sőt furcsa, hogy a suliban belül találkozik vele. Soha nem szoktam máshol látni, csak kint a füves udvaron a labdát rugdosni. Tényleg kezdtem azt hinni, hogy a focisok egész évben, minden nap a füves udvaron vannak, ott tartják nekik a külön órákat két gól között.
- Beszélni? Velem? - kérdezem kicsit hitetlenkedve. Miért is akarna velem beszélni a suli egyik legnépszerűbb sráca? Mondjuk JeongGuk után már nem is annyira nagy szám.
- Igen. - bólint határozottan. - Te ugye jóba vagy EunJinnel?
- Hát... Azt hiszem. - indulok el a könyvem szorongatva a lépcső felé. Természetesen Jin rám tapadva követ. - Miért?
- Van most valakije? - teszi fel a kérdést határozottan, ami engem is meglep. - Csak mert terjed pár dolog, hogy tegnap valami igénytelen furgon jött érte és egy srác, aki magával vitte.
- Tegnap tényleg így volt. - pillantok rá fél szemmel, és tisztán látom, hogy meglepődik. - Ennyire terjednek a dolgok?
- Ez egy iskola Jimin-ah. Itt a falnak is szeme és füle van. Elég valami olyat mondanod, ami furcsa és már azon csámcsog az egész suli. Mármint leginkább az élettelen része a tanulóknak. - fog kezet pár sráccal, akik elhaladnak a lépcsőn mellettünk. - Furcsa, hogy embereknek mekkora képzelő erejük van. Olyan dolgok keringenek a tegnapi esettel kapcsolatban.
- Nem is akarom tudni... - forgatom meg a szemem, mivel gondolni se akarok arra a srácra.
- Na de. Van most valakije EunJinnek? - teszi fel újra a kérdést, ami eddig el is kerülte a figyelmem. - Jár valakivel?
- Nem. Nincs senkije, de téged ez miért érdekel? - torpanok meg és felé fordulok.
- Egy... Nagyon kedves lány. Szeretném elhivni randira.
Teljesen meghökkenek és levegőt se tudok venni. Fent akad a szemem a kijelentésen és egyszerűen meg se tudok szólalni másodpercekig. Elakarja hívni... Randira? Ezt ő se gondolhatja komolyan.
- Hát... - kezdenek bele motyogva.
- Csak segítened kellene. Miket szeret, milyen étterembe vigyem. Esetleg miről tudnék beszélni vele. - kapja élő a telefonját és rám meredve várja, hogy mondják valami hasznos információt. Nem mondhatom neki, hogy felejtse el EunJint és még csak a közelébe se menjen...
- Tudod, hogy JeongGuknak is tetszik... Csak balhé lenne belőle ha... - kezdenem menteni a helyzetet, de mind hiába; bele vág a szavamba.
- Megmerem kockáztatni. Én amúgy se félek tőle. Focista vagyok. Ha nem harcba szállok vele, de futni azt nagyon tudok.
- Hát... Hát jó SeokJin, de...
- Semmi de, Park Jimin! Segítesz nekem vagy nem? - dobbant idegesen a lábával. Hosszú sóhajt hallatok és beadom a derekam. Nincs akkora merszem megmondani a suli egyik leghíresebb srácának, hogy a lány akit kiszemelt már nem szabad. Vagyis... De... De szabad, viszont én nem akarom, hogy az legyen. Nem akarom, hogy más randira menjen, de ha most kitalálok Jinnek, hamarabb jut el EunJinhez az infó mintha én mondanám el és tudom mennyire kellemetlen lenne neki.
- Segíthetek... - bólintok rá.
- Addig agyaltál, hogy fél perc van az óráig. Ebéd szünetben gyere ki a foci pályára és ott megbeszéljük a dolgokat. - mosolyog rám és a farzsebebe nyomja a mobilját. - Nagyon köszi Jimin-ah
- Ugyan. - irányítok felé egy hamis, kicsit erőltetett mosolyt.
- Tali ebéd szünetben! - vereget vállba, majd el is rohan mellettem, meg én fél szemmel nézek utána. Lassan ürül ki a folyosó, amint megszólal a becsengő kegyetlen hangja. A hajamba túrva billentem előre a fejem sok sóhajt hallatva.
- Ezt megint jól megcsináltad, Park Jimin... - motyogom el magamban.
~~~
- Nos... - támaszkodik neki a hatalmas foci kapunak a telefonjával a kezében. Pár információt nem képes megjegyezni EunJinnel kapcsolatban? - Hova vigyem?
- EunJin nem szereti a túl drága helyeket. Sokkal inkább a gyors kaját, hamburgert és pizzát. Véletlenül se ananászosat, mert azt ki nem állhatja, valamint utálja a mustárt a hamburgereben.
- Hűha... Elég válogatós... - motyogja magában és a telefonjába pötyög. - Milyen virágot szeret? Vagy esetleg hova vigyem kaja után?
- Nem tudom milyen virágot szeret, de... én biztos liliomot adnék neki és... Nem vinném különleges helyre, mert tudom, hogy nem szereti a felhajtást. Talán csak sétálnék vele lent a parton.
SeokJin meglepődve pillant rám, majd lassan kezdi leírni amiket az előbb hallott.
- Jimin... Téged biztos nem zavar, hogy randira hívom? - néz fel rám miután mindent lejegyzetelt.
- Dehogy is zavar! - csattanok fel és ugrok meg mikor az egyik labda a mellettem lévő hálóba landol, de Jin meg se moccan, csak engem figyel. - Miért is zavarna?
- Nem tudom... Furcsán beszéltél EunJinrol. - pillant a mellettünk elkocogó srácra, aki ki kapja a labdát a hálóból. Furcsán? Ezt mégis hogy akarja érteni? Megkért, hogy beszéljek róla neki és azt tettem.
- Mondom. Nem zavar, SeokJin. - rázom meg a fejem. Esetleg egy nagyon picit, de tudom, hogy EunJin nem bírja az ilyen srácokat, az ilyen izmos, fitt és népszerű srácokat... De! Nagyon is bírja! És én ezek közül egyik se igazán vagyok, csak picit kockás a hasam, de nem sportolok, csak tanulok! Istenem... SeokJin tökéletes EunJinhez!
- Hát... - kuncog fel. - Rendben. Köszönöm a segítséget, majd mesélek a fejleményekről. - teszi el a mobilját.
- Jin te... Voltál már lánnyal, igaz?
- Persze. Miért? Azt gondolod csak emiatt szeretnék randizni vele?
- Nem. Nem dehogy is, csak... Csak érdekelt. - habogóm el nehezen a kezeimmel piszkálva a vastag pulóverem cipzárját.
- Persze. Szívesen lefeküdnek vele, de nem akarok erre alapozni, ha sikerül valami. - indul el a pálya szélén én pedig követem őt. - Aztán meg ki tudja. EunJin jó csaj és biztos tapasztalt, lehet ő fog rám mászni. - kuncog fel, de legszívesebben pofán vágnám. Dühösen szorul ökölbe a kezem.
- EunJin soha nem tenne ilyet! - akadok ki. Kicsit riadtan kapja rám a tekintet és csodálkozva mereget. Talán egy kicsit túl indulatos voltam...
- Én csak viccelődtem, Jimin. - húzta el a száját és egyik lábáról a másikra billenti a súlyát.
- Én... Sajnálom... - motyogom el nehezen. Nem is kell senki ahhoz, hogy kínos helyzetbe hozzám magam. Egyedül is megteszem saját magamnak. - Én most megyek. - indulok is el a lehető legjobban ponttá zsugorodva. Gyorsan lépkedek, mi több rohanok Jin szeme elől a torna csarnokba. Már csak két dupla teszt kell kibírnom és mehetek haza.
Teljesen lelassulnak a lépteim, mikor az öltözőkhöz érek. Az üres és néma folyosón sétálnék a fiúk öltözőjébe, mikor a lányokéból hangos nevetés csapja meg a fülem, majd TaeHyung hangja. Nem is foglalkoznék többet velük, ha nem nyílna az ajtó és nem nézne rám az egyik évfolyamtársunk. Nem tudom mi a neve, őszintén fogalmam sincs, csupán a szőkített haja az amiről felismerem. Hosszú, szinte hófehér haja libben át a válla a felett és hullik a mellére. Talán fel pillanatig szemezek vele és indulnék is tovább, de elkapja a csuklom. Ösztönösen remegek meg és felejtem el levegőt venni, amint a vékony ujjai a csuklom köré csavarodnak.
- Jimin. Igaz? - szólal meg vékony hangon. Nem irritálóan, sokkal inkább olyan dalolós és szelíd. Nehéz ezt szavakba önteni.
- Igen... - bólintok zavartan, ugyanis képtelen elengedni a csuklom pedig nem szaladnék el... Azt hiszem.
- Gyere egy kicsit. - kezd befelé húzni az ajtón, mire én ösztönösen kapom el az ajtó keretet, de hiába. Azonnal beránt rajta, majd becsapja és tovább vezet az öltöző felé. Nem hiszem el, hogy ennyien tudják ki vagyok, vagy legalábbis a nevem, csak azért mert EunJinnel és JeongGukkal barátkozok.
Meg se tudok szólalni egészen addig még be nem érünk az öltöző mélyébe, ahol csak három lány üldögél a padokon, velük szemben TaeHyung, aki felváltva pislog rám és a szőkére. Lassan engedi el a csuklom és ül le a barátnőihez meg én állva maradok.
- Most komolyan, ....? - sóhajt hosszan TaeHyung, majd hátra billenti a fejét.
- Ha mindig emiatt szekáljátok, akkor tessék. - dobja hátra a hosszú hajat a lány. - Bizonyítsd, hogy nagyobb van mint neki.
Hatalmasra nyílnak a szemeim. Mi az istent csinálnak idebent és... Mi az isten!? Nagyobb? Mármint... Arra gondolnak, ezek nem normálisak, de tényleg nem! Egy percig nem maradok tovább a közelükben, az egyszer biztos!
Azonnal fordulok is sarkon, hogy a lehető legmesszebb fussak ettől a helytől, de hiába. A szőke hajú és a barátnője azonnal velem kapaszkodva állítanak még, majd húznak egyenesen TaeHyung melle. A fenekemre esek a padra és idegesen, vagy inkább megrémülve pillantok fel a két lányra, akik csak elégedetten mosolyognak rám.
- És hoztatok mérő szalagot is? Vagy mással akarjátok lemérni őket? - kezdi azonnal kigombolni Tae a nadrágját.
- Én nem! - pattannék fel, de a mellettem ülő kapja el a felkarom és húz vissza. - TaeHyung én nem!
- Csak elő veszed és kész. - vonja meg a vállát.
- Nem! Egyáltalán miért mutogatnám bárkinek is a... Miért tenném? - motyogom el zavartan a mondat végét.
- Ömm... Csak? - forgatja meg a szemét TaeHyung. - Ne csináld már. Nem nagy szám. - fél szemmel követem, ahogy kigombolja a nadrágját, majd lerántja a farmerja sliccét és már emeli is elő a ... igen.
Azonnal elkapom a tekintetem, amint szemet szúr a rózsaszín makkja. A lányok előttünk elégedetten kuncognak fel és tanulmányozzák a mellettem ülő nemességét. Hogy a fenébe sikerült ilyen szituációba keverednem?! A hölgyek teljesen megbabonázva vizsgálják Taet, még ő - gondolom - büszkén mosolyog magában.
Miért is maradtam itt? Elég gyors vagyok és könnyen el tudok szaladni. Ez az egyetlen, ami... ami talán megy sport terén a fekvő és a felülés, esetleg a súly emelés mellett. Mély levegőt veszek, majd erősen szorítok a táskám pártjára és ellököm magam. Rakétaként lövöm ki magam és hagyom el az öltözőt. Kivágom a külső ajtót, majd szinte sprintelnék tovább, de bele ütközök valaki mellkasába. Mind ketten felnyögünk és nehezen jutok el oda, hogy felnézzek a nem sokkal magasabb illetőre, amin eléggé meglepődök.
- JeongGuk...?
- Jimin? - pislog le rám. - Rajtad van a szemüveged még is neki mész az embernek? Méghozzá kifelé rohanva a lány öltözőből.
- Az... az nem úgy van. - lépek hátrébb tőle és zárom be az ajtót, aminek neki is dőlök. - Csak...

- Csak? - indul tovább a fiú öltöző felé, természetesen követem. - Érdekel a történet.
- Hát... Menekülök. - vallom be, amint beérünk és leülünk a padra. - De te miért is vagy itt?
- Unatkoztam otthon mikor felkeltem. Arra gondoltam elmehetnénk valahová, de.... várjunk csak. Ki elöl menekültél egész pontosan? - ráncolja a homlokát, majd nagyokat pislogva néz rám.
- Hát. Ez ez elég kellemetlen szituáció volt... Vagyis... TaeHyung és pár lány berángatott, hogy... össze hasonlítsuk kinek nagyobb a...
Be se tudom fejezni a mondatot, de JeongGuk hangos nevetésbe kezd, amire a falak is beremegnek az ő arcát pedig bohókás könnyek áztatják el. Kellemetlenül ponttá zsugorodva helyezkedek el a padon két nyelés közben várva, hátha abba marad a röhögő görcse. Sor is kerül rá pár perc hisztérikus kacagás után. A szemeit törölgetve fekszik el a padon, azonban a mellkasa fel-le jár a hasával együtt.
- Nem tudom elhinni. - rázza meg a fejét pár röfögés között. - És... ki nyert? - kezd újra hangos nevetésbe, mire én csak idegesen fújtatok és megrázom a fejem.
- Senki! Ott hagytam őket amikor sikerült. - állok fel és elkezdem kipakolni a tesi cuccomat. - Ez nektek ilyen mindennapi? Hihetetlen, hogy TaeHyung ennyire könnyen vette az egészet.
- Nem. Taenek az mindennapi, hogy csajok előtt veszi elő a farkát. - vonja meg mosolyogva a vállát még mindig utóhatásai alatt a nevető görcsnek. - Én senki előtt nem venném elő. Mármint. Fiúk előtt azért, hogy méricskéljem. Nem tizenkettő vagyok már.
- Ez meg a másik... - veszek mély levegőt, amint leveszem a pólóm és zavartan eltakarom magam. Azonnal kapnám fel, de JeongGuk elkapja a csuklóm és végig méri a mellkasom és a hasam. - M-Mi az?
- Nem is vettem eddig észre mennyire kockás a hasad. - vizsgálja továbbra is, ami lassan kezd egyre kínosabbá válni. - A végén még kiderül, hogy egész jó pasi vagy. - engedi el kuncogva a kezem.
- Kösz... - húzom el gúnyosan a szám, majd felkapom a fehér trikóm, amit általában mindig hordok testnevelés órákon. - Te se vagy bunkó...
- Milyen hisztis vagy már. - nevet fel ismét. - Vicceltem, mielőtt megölnél a szemüvegeddel. Olyan okos vagy, akkor csak tudod a vicc fogalmát. Vagy esetleg ismertessem?
- Nem kell Mrs. Ész. - ülők le mellé amint átvettem a nadrágom. - Hova is akarsz menni?
- Fogalmam sincs. - rázza meg a fejét, majd a hajába túr, ami fokozatosan hullik vissza a homlokára. Beszívja az ajkát és mély gondolkodásba kezd, de csak arra jut, hogy mélyet fújtat. - Azt találd ki te. Össze szedjük óra után EunJint és elmegyünk valamerre.
- Azt hiszed van most kedve hozzánk? Biztos nagyon későn feküdt le tegnap, szóval kétlem, hogy felkelt volna már, ha meg nem, biztos nem tudnánk felkelteni. Rossz kelő.
- Ja... Régen is az volt, de egy próbát nem meg ér? - mosolyodik el szélesen és felém nyújtja az öklét. A kezét figyelve mosolyodok el, majd amint felfogom, hogy most nem megütni akar az öklével, hanem öklözni viszonyozom a tettét és az öklének nyomom a sajátom.
- Elmehetnénk a partra.
- Jimin! Az közel harminc perc utazás!
- És? Van más dolgod?
EunJin szemszögéből:
- Nem teljesen értem az ötleteket... - támaszkodok neki a félig becsukott ajtónak és úgy figyelem a két fiút, akik a lábtörlőn topognak. Nem szívesen engedne be két kamasz fiút a házba egy lány, ha csak bugyi és egy bő póló van rajta, ami alatt semmilyen melltartó nem rejtőzik.
- Elugrunk a partra. Ha jól vezetek és nincs dugó kevesebb mint egy óra alatt ott vagyunk. Eszünk valamit, nézelődünk, majd jövünk is haza és legkésőbb kilencre itthon vagy. - rejti a kezeit a nadrágja zsebébe JeongGuk és szélesen vigyorogva várja a válaszom.
- Nem tudom fiúk... Nem lehetne máskor? Nem sok kedvem van most hozzá.
A kijelentésemre mind ketten elhúzzák a szájukat, mi több még a fejét is előre billenti Jimin. Elkap a bűntudat... Ők eljöttek értem egészen Szöulig, én pedig képtelen vagyok elmenni velük le a partra, ami tényleg nincs olyan messze. Mély levegő vételek között egyezek bele, majd rájuk pillantok.
- Rendben. Elmegyek veletek, ha tudtok várni tíz... esetleg tizenöt percet. - zárnám is be az ajtót, hogy elindulhassak fürdeni, de nem hagyják. Neki támaszkodnak az ajtónak.
- Beengednél minket addig?
- Nem! - csukom rájuk, majd rohanok is fel a szobámba, ahonnan azonnal a fürdőbe veszem az irányt. Gyorsan zuhanyozok le és kezdek valamit a hajammal. Hamar elkészülök és kevesebb mint tizennyolc perc elteltével rohanok le a lépcsőn, de mielőtt felkapnám a bakancsom ajtót nyitok és beengedem őket.
- Eddig miért is nem jöhettünk be? - indul a konyhába JeongGuk, hogy megint kiszolgálja magát valami inni valóval, esetleg kajával, bár kétlem, hogy most találna bármit is a hűtőben. Anyával csak egy nagyobb pizzát rendeltünk, amit elég hamar meg is ettünk, majd vissza ment aludni, még én a nappaliban néztem a kedvenc sorozatom, aminek sajnos nem fogom látni a végét a fiúk miatt.
- Mert bugyiban voltam. - válaszolom kicsit szégyenlősen és megkötöm a lábamon a cipőm. Jimin picit nyel és figyeli minden mozdulatom. - Bent voltál ma?
- Igen. Kicsit rossz volt egyedül, de... túl éltem. - mosolyodik el kedvesen, ami hatására én se bírom ki. Kénytelen vagyok elvigyorogni a mosolygós szemein és a kis gödröcskéin, amik rettenetesen édesek. Hogy tudom ezt a fiút így nézni...? Annyi mindent jelent nekem... Ő is és JeongGuk is... Hosszas szemezés után jövök csak rá, hogy bele bambultam a sötét szemeibe. Nagyokat nyelve fordulok el tőle és igazítom a hajam a fülem mögé.
- Mehetünk? - lép mellém JeongGuk kezében egy zacskó csipeszel és egy üveg kólával.
- Hé! Azokat estére tartogattam... - húzom el a szám, de ő nem mond semmit, csak letekeri a szénsavas ital tetejét és bele iszik, majd egy kisebb büfögést engedve az arcomba mosolyodik el. - Tudod mit... Nem lényeges...
- Én is totál így gondoltam. - nyomja az engem bámuló Jimin kezébe a cuccokat, majd kicsit bunkón löki meg a derekával, majd a vállával és távozik a lakásból a kocsi kulcsait pörgetve.
Mind ketten hosszú sóhajt hallatunk, majd egymásra mosolygunk. Nem bírom ki, hogy ne mosolyogja a gyönyörű szemeibe...
- Szerintem hozzál egy kicsit vastagabb pulcsit is. Elég hideget mondanak estére, nem lenne jó, ha... ha megfáznál. - pillant a fogasra, és az ő tekintetét követve é n is. Azonban a fogason egyetlen egy pulóver sincs, mivel az összes a szennyesbe van.

- Csak nem fogok megfázni. - mosolygok rá. - Nyugi, nem kell féltened.
- Nem szeretném, ennyi az egész. - indul el vigyorogva kifelé. Utána sietek és bezárom az ajtót, majd ketten vesszük az irányt JeongGukhoz, aki már a kocsiban ül járó motorral.
- Nem is mondtad, hogy új autótok van. - pillant a ház előtt parkoló autóra. Mély sóhaj hagyja el a szám és ülök be mellé előre.
- Az enyém... Apától kaptam tegnap előtt. - csattolom be magam és azonnal a rádióhoz nyúlok, hogy bekapcsoljam.
- Itt volt? - hajol át a két ülés között Jimin. Meglepődve figyel engem akár csak JeongGuk. Kérdő pillantások ezrei lépnek el, ami kicsit zavarba ejt.
- Itt volt... - bólintok aprót, majd a fülem mögé tűröm a hajam. - Születésnapi ajándékot hozott nekem... Azt az autót. - mutatok a parkoló kocsira.
- Ezt miért nem mondtad? - hajol még közelebb Jimin, miközben a szemüvegét igazgatja. - Elkellet volna mondanod!
- Mit Jimin? - fordulok felé idegesen. - Hogy kiabáltam vele és majdnem megütött, annak ellenére, hogy évek óta nem láttam? Ezt kellett volna tennem!? - emelem meg a hangom, ami hatására mind ketten meglepődnek és hátrébb húzódnak.
Kínos csend áll be közöttünk a kocsiba és egyik se mer meg szólalni, vagy hangosan levegőt venni, másodpercekig tart a hallgatás még JeongGuk ki nem nyitja a száját.
- Leköpted az arcom. - jegyzi meg kicsit mosolyogva és a pulcsijával törli meg magát.
- Engem is... - kuncog fel Jimin, majd lekapja a szemövegét, hogy megnézze mennyire lett cseppes a szemüvege. Természetesen a szőkét JeongGuk is követi és halk kuncogásba kezd, ami szép nevetésbe vezet mind hármunkat. Addig röhögünk még mind hárman a szemünket törölgetve kezdünk hangos nevető rohamba.