40. Fejezet: Az igazság fáj

EunJin szemszögéből: 

Talán még soha nem mentem ennyire vegyes érzelmekkel iskolába. A szorongás és az öröm tombol bennem SeokJin és Jimin miatt. Még az egyiküket legszívesebben kerülném egész nap, addig a másik miatt bele pusztulok abba, hogy lássam. Ez az érzés kegyetlen... Főleg, hogy ma reggel nem is jön be az idézőjeles barátom, mivel leszedik a gipszét, ha a keze jónak bizonyul, így valószínűleg csak harmadig órára ér be, ami öt perc múlva kezdetét is veszi. Remélem nem tervez tornaruhába beállítani az órára, mert a kezével nem lenne jó, ha megint megerőltetné magát. 

Nem elég, hogy a saját problémámon és Kiyoén kell aggódnom, de most még JeongGuk-é is a nyakamba szakad. Elmesélte a szombat este történteket, amik teljesen kiverték nálam a biztosítékot. Hogy van annak az embernek ekkora bőr a képén, hogy beállítson hozzájuk. Akármennyire is csúnya belegondolni, de JeongGuk megdolgozott a pénzért, nincs oka vissza adni. Bár ez az egész több zsebből is vérzik... Hogy a fenébe jutott eszébe ez az egész? Teljesen eljátszotta magát az apjánál, most még jobban kell hajtania, hogy ne bukjon meg a vizsgán, mert nem lesz ki megmentse a seggét. Az pedig megint más dolog, hogy az az vénember letagadta, hogy kis híján eltörte a karját, és mi több; az apja nem hitte el neki. Legszívesebben elmondanám, hogy már pedig ez tényleg így volt, de JeongGuk nem akar belekeverni az egészbe. Nem mintha bármit is számítana.
- Szóval a kis szöszke mikor jön be? - támaszkodik a falnak TaeHyung, még én és JeongGuk azon szorgoskodunk, hogy minden meglegyen a mai röplabda gyakorláshoz tesin.
- Leszedik a gipszét és jön is. Valószínűleg már ide tart. - válaszol helyettem a barátom, aki elkapja a kezemből a labdás zsákot és megindul kifelé a torna terembe. Szapora léptekkel sietek utána, nyomomban Tae-vel. - Talán hiányolod?
- És ha igen? Esküszöm annyira nem is vészes a srác. Kezdem megszokni, hogy rajtunk lóg. EunJin pedig maga egy ajándék. - kuncog fel és még mielőtt karjai közé foghatna JeongGuk előtt vágok be a terembe.
- Meglepő, hogy ezt mondod. - szólok vissza. - Nem inkább te lógsz rajtunk? Csak mert JeongGukon kívül senki se visel el.
- Nem tetszik, hogy ezt mondod. - sóhajt hosszan.
- Pedig igaza van. - add nekem igazat a barátom, aki a pályára cipeli a zsákot, majd ledobja, mellé pedig a hálót. - Minimálisan kicsit lehetnél kevésbé elviselhetetlen.
Erre már semmit nem képes válaszolni, csupán a szemeit forgatja meg, majd idegesen fújtat. Határozott mozdulattal fűzi össze a mellkasa előtt a karjait és végül még el is fordítja a szemét, hogy játszhassa a megsértődött kis gyereket. Egymásra pillantunk JungKookkal és mind ketten halk nevetésben törünk ki, bár ez nem tart sokáig, mivel megjelenik a tornatanárunk. Egy határozott, kissé férfias arcú nő, aki nem igazán termetes, de még is ijesztő személyiségű. Már csak, ha rá néz valakire a szokásos nézésével, szinte úgy érzi magát az ember mintha baltát állítottak volna a fejébe. Pedig nem hiszem, hogy bárkinek is képes lenne ártani a maga százötven centijével.
Azonnal a sípjába fúj és mindannyian egyszerre állunk fel a szokásos tornasorba, még ő végig járja az osztályt, hogy mindenkinek megnézze megvan-e a megfelelő felszerelése. Kiállítja azokat, akiknek nincs, majd le is ülteti őket a kispadra, amikor Jimin szalad be a tornaruhájában és áll be a helyére. A tanárnő meglepve néz rajta végig, még én elmosolyodok és óvatosan harapom be az ajkam, amint eszembe jut a hétvége vele. Egész nap tartottam SeokJintől, hogy mikor futok össze vele, de szerencsémre nem igazán találkoztunk, mi több még látni se láttam, bár JeongGuk kijelentette, ha csak a közelembe jön két kézzel vágja neki a falnak a szombati után. Talán ő még jobban kiborult mint én, vagy Jimin.
- Merre volt, Park Jimin? Késett az órámról. - áll meg Jimin előtt és alaposan végig nézi, ami kicsit kellemetlenül esik nekem és a fogaim közül kicsúsznak az ajkaim.
- A kórházban voltam. Levették a gipszem,de ha gondolja hozok igazolást. A táskámban van. - indulna meg érte, de még előtte leinti a tanárnő.
Elkezdődik a szokásos bemelegítő kocogás, amit nehezen sikerül lihegés nélkül bírnom, bár ahhoz képest nem is rossz, hogy mióta cigarettázok. A futás után nyújtás, majd gyakorló feladatok jönnek, ahol Jiminnel állok párba. Zavar, hogy mellettem van, érzem az illatát, hallom a hangját, de nem csókolhatom meg. Régen is ezt váltotta ki belőlem...?
- Na? - emeli fel az épp kezét mosolyogva, mire én a kezembe kapok egy labdát és neki dobom. Könnyen kapja el és kuncog fel.
- Úgy látom jobb mint újkorában. - vigyorgok rá, amire ő zavart fejlesütéssel reagál le. - Örülök, hogy jól vagy, de ne erőltesd meg, kérlek.
- Vigyázok rá. Nem kell aggódnod.
Megrázom a fejem és el is kezdődik a feladatok gyakorlása. Különböző ütés fajtákat csinálunk egymásnak passzolva a labdát, amikor hangosan csapódik ki a torna terem szárnyas ajtaja. Egyszerre pillantunk mind oda a nagy hangra, egyenesen a fiúra, aki betrappol az ajtón, majd szét pillant és amint észre vesz megindul felém. SeokJin arca a dühtől eltorzult és csak akkor jövök rá, hogy nem is én vagyok a célpontja, hanem Jimin, mikor nagyot lök rajtam és nem vagyok képes megmaradni a lábamon, így a földre esek és felsértem a térdem. Meglepődve pillantok utána, ahogy a barátom elé lép és ökölbe szorított kézzel vágja arcon annak ellenére, hogy a tanárral együtt JeongGuk is ordít neki. Jimin az arcát szorongatva támaszkodik neki a bordásfalnak és mielőtt bármit is tenne az a vadállat talpra állok és hozzájuk lépek.
- SeokJin! Elég! - szólok rá, mielőtt újra megütné, de ez csak annyit ér, hogy új célpontként bemérve ront nekem és kapja el a vállaimat.
- Nekem egy ilyen kis kurva ne pofázzon! - üvölt az arcomba, amire kénytelen vagyok lehunyni a szemem, de csak pár másodperc, mert valaki nagy erővel ugrik neki és taszítja le a földre. Lemerevedve nézek utána, és eszmélek rá, hogy aki a segítségemre sietett, az JeongGuk volt és most a volt barátom derekán ülve készül arra, hogy arcon vágja, de még mielőtt bármit is tehetne TaeHyung ugrik utána HoSeokkal és YoonGival Nehezen sikerül hármuknak szétválasztani őket, de HoSeok még így is kap egyet az orrára SeokJintől, aki a nagy küzdelem során arcon könyököli. Amint tisztes távolságra rángatják őket egymástól az apró növésű tanárnő ugrik közéjük, de a csata hangos kiabálással és ízléstelen káromkodással, sértegetéssel folytatódik. Az egész veszekedést a nő határozott üvöltése szakítja meg. Jól láthatóan ideges, szinte szét pattan a dühtől, ahogy SeokJin és JungKook is. Vörös arccal, kidagadó erekkel néznek egymásra, mintha bármelyik pillanatban képesek lennének megölni egymást. Jimin óvatosan lép közelebb a barátunkhoz, akit két ember is vissza tart, hogy nehogy hülyeséget csináljon. Halálra rémülve állok és felváltva pillantok rájuk.
- Most azonnal takarodj ki az órámról Kim SeokJin! - ordít ismét a tanárnő. - Nem viselem el, hogy a magadfajta nagy arcú férfiak beállítsanak és kiverjék a balhét az órámon! Nem tűröm ezt a viselkedést senkitől se!
- Jól van... Értettem. - löki el magától a fiút, akinek szép lassan szivárog a vére az orrából, majd a hajába túrva pillant körbe, még a tekintete meg nem áll rajtam. Jól érzem, hogy mondani akar valamit, de mielőtt bármit is kiejtene a száján a nő újra kiparancsolja és szavak nélkül távozik, úgy ahogy jött. Úgy érzem megtudta JiHoon-tól. Éreztem, hogy elfogja neki mondani, csak kivárja a megfelelő pillanatot, hogy láthassa SeokJin kirohanását.
- EunJin. - néz rám a tanárnő még mindig vörös arccal. - Menj fel a fiúkkal a következő órátokra, miután össze szedtétek magatokat. Nem várom el, hogy ilyen állapotban itt maradjatok. Óra végén jelentem a történteket az igazgatóiban.
Mind a négyen egybe hangolt, néma bólintással válaszolunk. Mély levegőt veszek és elindulunk kifelé az öltözőbe, de még egy gyors pillantást vetek JiHoonra, aki diadal íves mosollyal az arcán áll és figyel minket a kis csipet csapatával együtt. Nem hiszem el, hogy valaki képes ennyire beleszólni más életébe, mi több jót nevetni az egészen, mintha ő írná a forgatókönyvet.
Egyedül tűnök el a lány öltözőben és első dolgom, hogy a vécébe menjek megmosni a térdem, amit felhorzsolt a SeokJintől kapott lökés. Nem mintha fájnak, csupán kellemetlen, ennyi az egész. Még jó, hogy általában van nálam zsebtapasz, így azzal ragasztom le, hogy ne kenjem össze a farmeromat. Ledobva a rövidnadrágot, valamint a fehér pólót veszem vissza a normális, mindennapi cuccaimat, majd lassan indulok ki.

Jimin szemszögéből:

Rég éreztem már ilyen ütést az arcomon, és el kell mondanom, hogy kicsit se hiányoltam. A zsibbadás és az erős fájdalom, ami nem műlik, csak még inkább fáj... annyira rossz. Leülök az öltöző padjára, de mielőtt magamnak kezdeném az arcomat simogatni JeongGuk ül mellé. Tőle teljesen váratlan módon, még is JungKookosan; kicsit erőszakosan fordítja maga felé az arcom és kezdi ő szemügyre venni.
- Nem normális az a srác, az egyszer biztos. - fújtat idegesen, majd mielőtt elfordulna tőlem megrázza a fejét. - Még te is kaptál. - pillant HoSeokra, aki egy zsepivel próbálja törölgetni a vérző orrát. Ahelyett, hogy kifakadna, csak fejet ráz, mintha nem is lenne baja.
- Az idegesít, ahogy fellökte EunJint és neki támadt. - szorul ökölbe a kezem, de nyugtatásképpen kiengedem a bent megrekedt levegőt. - És én nem tettem semmit...
- Akkorát kaptál... csoda, hogy lábon bírtál maradni. - emeli el az orrától a már foltos zsebkendőt az előttünk ülő. - De mi volt ez az egész? Mármint... ha szabad tudni. Eléggé... furcsán hangzott az egész.
- Már úgy is mindegy, lassan az egész iskola megtudja. - hajtom le a fejem. - JiHoon észre vette, hogy... én és EunJin pénteken...
- Ohh... vagy úgy. - bólint határozottan. - Most mondanám, hogy ezen nem lepődtem meg. SeokJin és az ő kapcsolata... hát nem volt túl pozitív. Vagy mi. Már NamJonnál is annyira idegenként bántak egymással.
- Igen. Mert SeokJin semmit nem tett EunJin érdekében, csak tanácsot kért Jimintől, aki mindent elmondott neki. De ez már más téma, elég bonyolult. - kezd neki azonnal az öltözködésnek a barátom, de ahogy ledobja a pólóját egy nagyobb vörös foltra leszek figyelmes az oldalán.
- Az meg? - pillantok felváltva az arcára és a testére.
- Ahh... Mikor rá ugrottam megrúgott. - fújtat idegesen, majd ő is a testét kezdi tanulmányozni. - Éreztem, de nem fájt. Valószínűleg be fog lilulni, igaz?
- Az biztos. - bólintok aprót. - Teljesen elment az esze.
- Ez most szúrt szemet? - nevet fel gúnyosan. - Régen se volt türelmesebb. Egyszer láttam kikapni foci meccsen a csapatot, hisztizett mint valami kis gyerek. Nevetséges a srác, járnia kellene düh kezelésre.
SeokJinről beszélve öltözünk át mind a hárman, majd a cuccainkat össze szedve megyünk ki a folyosóra, ahol már vár ránk EunJin. Aggódva pillantunk egymásra, ha tehetném itt helyben megcsókolnám, de nem tudom ő hogyan állna az egészhez.
- Rendben vagytok? - bontja meg ő a csendet és lép elénk. - Sajnálom, hogy... ez történt.
- Jaj már. Ez nem a te hibád. - mosolyog jókedvűen HoSeok. - Legalább a levezető futásból kimaradunk, szóval van ennek jó oldala is.
- Legalább... - túr bele a hajába, majd hozzám lép és az arcomat kezdi tanulmányozni. Apró kezeivel, óvatosan simogatja végig. Fáj, hogy hozzám ér, de annyira jól esik az érintése, hogy lehunyom a szemeimet. - Nem hiszem el...
Szinte újra átélem a szombat délutánt, hogy egymáshoz érünk és óvatosan simogatjuk egymás arcát, karját, vagy lábait. Lehunyt szemekkel látom magam előtt EunJint, csókolom, simogatom és magamhoz ölelem.
- Kibírja. - lök vállba JeongGuk és azonnal kipattannak a szemeim. Azonnal kilépek a képzelgésemből, amit akár meddig képes lennék élvezni, nem csak a képzeletemben. - Legalább már tényleg felvállalhatjátok, hogy együtt jártok. Mindennek van jó oldala.
- Fel... Felvállalni? - kérdezek ledöbbenve.
- Mi még nem beszéltük meg, hogy... járunk. - pillant felváltva rám és JungKookra EunJin. Igaz, eddig tényleg nem beszéltünk erről, de hát... Ezek után ez a legkevesebb, nem? Vagy talán nincs igazam?
- Nem? Akkor a szombat estétek mi volt? Csak szex nem történt. - köszörüli meg a torkát a barátunk. Azonnal rá kapom a fejem, jelezve, hogy hallgasson, de már késő. EunJin idegesen, mi több mérgesen néz a szemembe.
- Mindent elmondok egymásnak? Komolyan? Még ezt is? Szexről szó se lesz, egy jó darabig biztosan. Ha pedig azt folytatjátok, hogy mindent megosztotok egymással, mintha egyszerre kettőtökkel járnék, akkor felejtős az egész, akár mennyire is szeretlek Jimin...
- Hűha. - kuncog fel HoSeok, amire én se tudok nem mosolyogni, még el is vörösödök és lehajtom a fejem.
- Én is szeretlek, EunJin... - nézek rá lassan, de ahogy végig fut a fején mit is mondott, váratlanul az ő arca is rózsa vörösre változik.

EunJin szemszögéből:

Az ágyamon elfeküdve az oldalamon lapozgatom történelem könyvet, hogy még pár információt kiszűrjek belőle, még a Jimin mellettem ülve olvassa az angol leckét, amit ma kaptunk. Időnként pillantok fel JeongGukra, aki a forgószékemben forogva ismétli nekem a ma tanultakat. Csak időnként pillant a laptopomra, amin ő keresgél. Most, hogy elmaradnak a félévi vizsgák van időnk tanulni az év végire, ami valószínűleg sokkal nehezebb lesz mint eddig bármelyik, a fiúk elmondása szerint. Nem mintha bármennyire is félnék, hogy mi lesz, mert valahogy nem tudom annyira átérezni a súlyát. Soha nem volt bajom az iskolával, még zéró tanulással is tudtam hozni azt a szintet, ami bőven jó volt.
Több mint egy óra tanulással tesszük le a könyveket, hogy pihenjünk pár percet. Bevallom, Jimin tanulási tempója nem könnyű, de gyorsan lehet vele haladni elég eredményesen. JeongGuk emiatt nagyon sokat fejlődött és mi ennek csak örülni tudunk.
- Nem láthatnék egy csókot? - kérdezi érdeklődve és az arcom elé teszi fel a lábát az ágyra. - Vagy egy hosszabb puszit?
- Felejtsd el. - csikizem végig a talpát, mire azonnal lekapja és közelebb húzódik az íróasztalomhoz egy halvány csalódott mosollyal az arcán. - Nem valami mozifilm vagyunk.
- Csak kíváncsi vagyok. Soha nem fogtok senki előtt csókolózni? Nem szexet kértem! - csattan fel és elrántja a száját. - Te is láttál engem szexelni a volt barátnőmmel. Nem értem miért vagy ilyen.
- Ellentétben veled, én azt nem akartam látni. Ha tudtam volna, hogy ez lesz ott se lettem volna. Ahogy akkor se mikor meztelenül rám nyomultál. - húzom el a szám és felülök.
- Most komolyan erről akartok beszélgetni...? Egy csók nem nagy dolog. - húzódik közvetlenül hozzám Jimin, mire azonnal rá kapjuk a fejünket a székemben ülő majommal, majd hangos nevetésben törünk ki, amit a Jimin nem tud sehova tenni és kínosan pislog ránk. - Most mi van?
- Nem nagy dolog egy csók? Nem tudom ki készült rá olyan sokáig. Mesélte? Csók leckéket nézett internetről, hogy ne égjen le előtted.
Meglepődve, de mégis mosolyogva pillantok a barátomra, aki kicsit szégyenkezve dönti előre a fejét, hogy egyikünk se lássa az arcát. Nem mintha ennyivel képes lenni kizárni. A tarkójára simítva próbálom magamra vonni a figyelmét, amit szerencsémre sikerül is.
- Hát... Tagadás nem fér hozzá, hogy jól tanulsz. Nem akárhogyan csókol. - mosolygok JeongGukra, aki válaszképpen magasra rántja a szemöldökét. Az érdeklődése jól láthatóan duplázódik meg. Tényleg nem áll le, ha nem lát minket csókolózni? Ennyire gyerekes lenne ez az óriás bébi? - Ha látsz egy rövid csókot leállsz és csinálunk valami értelmeset is?
- A csókolózás nem az? - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt.
- De, ha valaki nem nézi. - meg se várom, hogy Jimin rám nézzen, könnyen hajolok az ajkához és lopok tőle egy csókot. Szegény annyira megdöbben, hogy rá dőlve dől hanyatt és ölel magához, véletlenül se tudjak ennyivel menekülni. Csupán másodpercekig tart a kifejezetten jó csókunk, de lassan hajolok el végig simítva a mellkasán. A vállamat rántva nézek a külső személőre, akinek az arcán egy elégedett mosoly húzódik. Úgy érzem boldog, hogy minket annak lát... Nem gondoltam volna, hogy erre pont ő képes....
- Ilyenek gyakrabban is lehetnének. - kezd bele Jimin, akire azonnal vissza pillantok. A mellkasán megmaradt kezemet bámulja, majd édes mosollyal az arcán talál a tekintete az enyémbe. Tényleg szeretem őt... Már milyen régóta...
- Csak nehogy rám unj. - kuncogok fel jó kedvűen.
- Rád unni? Dehogy is. Ki lenne rá képes? - kuncog fel ő is. A nevetése kellemesen cseng a szobában.
- Ez már kezd nyálas lenni, gyerekek. - rázza meg a fejét a gépemnél ülő. - De... Jó érzés így látni bennetek. Hamarabb is megléphettétek volna. Viszont. Utána néztem annak akit Jimin mondott és találtam valamit.
Olyan gyorsan pattanunk fel az ágyon fekvő barátommal, hogy én magam se fogom fel a dolgok menetét, de már ott állunk mögötte és a gépet figyeljük. - A játék klubbnak vagy minek van saját csoportja és szerencsére megtudtam nézni kik a tagjai. Kiyon kívül még nyolc srác a tagja. Jimin azt mondta fekete hajú srácról van szó, aki nem szemüveges. Ilyen emberből a csoportban csak négy van. - sorba megmutatja a négy fiú profilját. - Viszont nem tudjuk ki lehet közülük. - dől hátra a székben és hosszan sóhajt. - Hang nélkül soha nem jövünk rá ki kicsoda. Zsákutca.
- Nem. - rázom meg a fejem. Le tudtuk szűkíteni őket, ez már nagyon jó. Csak négy. hatalmas lépés.
- Öm... Nincs valamelyiküknek videója? Tavaly nagyon népszerűek voltak, hogy valamilyen e-sport mérkőzésen vettek részt. lehet benne van a csapatban.
- Játékos nevekkel nem sokra megyünk... - kezd el keresni JeongGuk.
- De ha van interjú... - pillantok Jiminre, aki kicsit bólint. - Te egy zseni vagy! - a nyakába karolva nyomok egy óriási puszit az arcára, majd figyelem JungKookot.
Csupán három videót nézünk végig, mikor megtaláljuk a csapattal az interjút, ahol három srác is benne van a négyből. Amint megszólal az egyik azonnal felismerem a hangját és egyszerre csattanunk fel a barátommal.
- Ő az!
- Meg vagy te tetű... Wang WooJae. 

39. Fejezet: A megfosztott herceg

EunJin szemszögéből:

Vegyes érzelmekkel indulok el négy óra körül SeokJinhez. Fogalmam sincs, hogyan fogok vele szakítani, soha nem csináltam még ilyet. Eddig nem volt rá szükség, de most… Olyan nehéznek tűnik, de muszáj lesz. SeokJin nem engem érdemel, és én se őt, mi több, így legalább a Jimines incidensekről se kell beszámolnom neki. Félek, hogy mit csinálna, ha megtudná, hogy Jiminnel csókolóztam, Jin népszerű Jimint, pedig pár hónappal ezelőtt pont az ilyen népszerű barmok verték el. Nem akarom, hogy baja legyen, féltem őt. SeokJin nagyon határozott és erős személyiség, ki tudja mit tenne, ha megtudná, a csókunkat. JiHoon… Megígérte, hogy egy szót se szól neki, de hát… Mindenki tudja, hogy mennyire képtelen befogni a pofáját és ha nem is mostanában, de valamikor biztos elfogja neki dalolni, akár akarja, akár nem. 

Leparkolás után leállítom az autót, de a kezeimet vissza helyezem a kormányra és megmarkolom. Mély levegőt veszek és előre hajtom a fejem, a szemeimet pedig lehunyom. Az utolsó randinkra igyekszem és ő ezt nem is tudja, azt hiszi ma lesz a napja annak, hogy… Kezdem magam rosszul érezni, de most nem törhetek meg. Erősnek kell lennem már csak Jimin miatt is. Nem szeretem SeokJint, hiába tette azokat, amiket Jimin mondott, azok mind másnak a javára váltak. Elrontottuk, mi soha nem jöttünk volna össze, ha nincs Jimin. Annyira hülye voltam, hagytam neki, hogy rám pazarolja az idejét, én pedig élveztem, hogy velem foglalkozik. Szörnyű vagyok… 

Hatalmasat sóhajtok a kormányra borulva, képes lennék egész nap ebben a pózban pihenni, ha a telefonom nem kezdene csörögni. Lomhán nyúlok érte, hogy megnézzem ki keres, de hát tudom jól… Ki más mint SeokJin. Elgondolkodok, hogy kinyomjam-e vagy felvegyem, úgy is itt vagyok a ház előtt, csak fel kell lifteznem. Végül, csak némítom a hívást és kiszállok. Bezárom, majd felmegyek a lakásba. Passzolnám ezt a helyzetet, mivel fogalmam sincs, mikor és hogyan kezdjek bele. A vacsora után? Vagy előtte kellene? Melyik lenne kevésbé kínos, vagy rossz? Milyen hülyeségeket beszélek… ez mindenhogy rossz lesz és kínos, bármit is teszek. 

Nehezen - mintha csak ólomból lenne – emelem fel a kezem, hogy megnyomjam a csengőt. A lakáson belül szólal meg, valaki pedig gyors léptekkel indul meg az irányomba. Futni támad kezdem, messzire el innen, de már késő. Nyílik az ajtó, én pedig kétségbe esetten, földbegyökerezett lábakkal állok a barátom előtt. Nagyot nyelek, ahogy elmosolyodik és szavak nélkül hajol, hogy az ajkamra csókot adjon. Nehezen, mondhatni fájdalmasan csókolok vissza, de csak Jiminen jár a fejem, hogy jelenleg az ő háta mögött „játszok”. 

- Gondoltam, hogy itt vagy azért nem vetted fel. - húz azonnal beljebb a lakásba, ami mint most is üres és csak halk zene szól a nappaliból. Mondta, hogy a hétvégén nem lesz itthon senki se rajta kívül, de még is meglep. Akárcsak az intenzív étel illata, amiben jól érződik a szójaszósz és a hús. Jin nagyon jól főz, nem véletlenül ennyire ismerős ez az aroma. 

- Igen… Ez…

- A kedvenced. - mosolygok. - Beszéltem anyukáddal és elkértem a receptet. Remélem olyan lesz mint ahogy szereted. - simogatja végig a kezem, mire kicsit elmosolyodok. - Na. Gyere és moss kezet, aztán együnk. Nyitok egy bort. - siet a konyhában lévő hűtőhöz, hogy elő keresse a bort. 

- Ez mind kedves, de… beszélnünk kellene. - sétálok lassan utána, de mintha meg se hallana. Csak legyint egyet és dugóhúzót kapja elő a fiókból.

- Majd evés közben is tudunk beszélni. - mosolyog rám. - Miénk az egész este… Ha már iszol nem vezethetsz.

- Akkor jobb lenne most beszélnünk. - nyelek nagyot és a célzásom miatt azonnal megáll és felém fordul. - SeokJin én…

- Mondjad… Hallgatlak. - dobja le a pultra a már megtalált fém eszközt.

- Sokat gondolkodtam… És… - veszek mély levegőt. - Hazudtál nekem. Többször is. Nem olyan vagy, akivel én.. tudok beszélgetni, a véleményünk soha nem egyezik és ami nekem fontos, te azt semmibe se nézed. Nekem ez… nem megy tovább. - hatalmas kő esik le a szívemről a mondandóm végén. Annyival könnyebb most minden, legalább is nekem. - Szeretnék szakítani.

- Mond, hogy nem értetten jól. - nevet fel gúnyosan és rá támaszkodik a pultra. - Mond, hogy kurvára csak viccelsz velem! - emeli meg a hangját és ököllel csap a kezei alatt lévő márvány szerű lapra. Újra kellemetlenség és fájdalom lesz úrrá rajtam. A mellkasom teljesen össze szorul és rá se bírok nézni. - Tudod... elnéztem neked, hogy játszod az elérhetetlent, akit nem lehet megkapni. Vártam, hogy valamikor csak lesz akkora bőr a pofádon, hogy végre beadod a derekad, de nem... te játszottál velem! - emeli meg újra a hangját és mire észbe kapok hangos csörömpölés üti meg a fülem, a vacsoránk pedig lassan folyik szét a fehér padlón. - Egy kis szűz ribanc vagy. 

- Ne merj velem így beszélni... - nézek egyenesen a szemébe. - Én normálisan mondtam el neked, azt ami már nyom egy ideje, és te képes vagy így beszélni velem?

Áttrappolva a szétfolyt tésztán és szószon lép hozzá, majd a falnak lökve kapja el a karom, amit erősen meg is szorít. Fájdalmasan szisszenek fel és pillantok le a kezeimre, majd nézek fel a szemébe. Kicsit sikerül csak rántanom a karomon, de hiába; a szorítása túl erős, ahhoz, hogy kiszabaduljon a kezem. 

- Úgy beszélek veled, ahogy akarok ebben a szituációban... - sziszegi el és a fejem mellett csap a falra a szabad kezével. - Egy ilyen cafkával! 

- Ez... fáj SeokJin.. Eressz el! - szólok rá erényesebben. Továbbra is tartom a szemkontaktust, mire az ő arcán újra a gúnyos mosoly jelenik meg, amitől már most hányingert kapok. - Nem hallod, mit mondok? 

- De... csak rohadtul nem érdekel. Szerinted nekem nem fáj, hogy szórakoztál velem? 

- Én soha nem szórakoztam veled... 

- Tudod hányszor akartalak megérinteni...? Végig simogatni a bőröd és megcsókolni azt? Úgy kényeztettelek volna, mint még senki más, aztán pedig olyat szexeltünk volna... 

- Elég! - vágok azonnal a szavába elvörösödött arccal. Hiába próbálkozik bármivel is én nem tudok ezek után úgy ránézni mint eddig. - Közveszélyes vagy... és teljesen örült... Félek tőled, szóval engedj el és hagyd, hogy elmenjek anélkül, hogy bármelyikünknek is baja lenne. Én ezt nem így akartam, Jin. Nem akartam, hogy ez legyen belőle, érted? Gondoltam, hogy normálisan is megtudjuk beszélni, de te vagdalózni és sértegetni kezdtél engem. 

- Igazad van... - enged el és hátrál tőlem, majd ingerülten törli meg a száját az alkarjával. - Takarodj el innen. Nem akarlak itt látni. 

Ezelőtt pár perccel, még csókkal köszöntött és édesgetve hívott beljebb, kérve, hogy aludjak ma vele, most meg nekem támad, mint egy veszett állat. Azok után, hogy Jimint kihasználva szervezett randikat, hazudott nekem és megpróbált elválasztani a barátaimtól még én vagyok a rossz... Ez az egész teljesen nevetséges és érthetetlen, így mielőtt bárit is mondhatna kirohanok a lakásból. A lift helyett gyalog sietek le a lépcsőkön, hogy azonnal bepattanjak a kocsiba. Fájdalmas könnyekkel telik meg a szemem, amiket nehezen sikerül vissza tartanom. Fogalmam sincs mi miatt törnek elő belőlem, de talán ennek hála, csak még jobban érzem magam. Milyen undorító már...

Előkeresve a telefonom kutatom fel a Jimin számát, majd írok neki egy rövid SMS-t. "Még mindig azon a borzalmas feliratos filmen vagy?" Nem telik el fél perc a válasz azonnal megérkezik és már indulok is a moziba. Nem vágyom most semmi másra, csak rá. Jiminre és a szavaira, amik mindig mosolyt csalnak az arcomra, melyek az édes, vastag ajkai közül távoznak. Mellette akarok lenni és vele egy levegőt szívni legyen az akárhol, vagy akármikor. 

Könnyen találok parkolót, hiába van szombat este és jegyet vásárolva egy másik filmre megyek a termek irányába, ahol hamar meg is találom a borzalmas filmes termet. Lassan és óvatosan nyitok be, de így is jó páran rám kapják a fejüket, ahogy lassan sétálok beljebb. A sorok között torpanok meg és kezdem keresni Jimin szőke fejét. Eltelik egy időbe még megtalálom, majd mintha érezné a jelenlétem fordul hátra. Széles mosoly csúszik az arcomra és gyors léptekkel lépkedek hozzá, majd ülök le mellé. Semmit nem mondok neki, de mint aki tudná azonnal a kezemért nyúl és reflexből kulcsolódnak össze az ujjaink. 

- Nem akarunk innen lelépni...? - suttogom el neki. - Mesélni akarok neked... 

- Menjünk... Halál unalmas ez a film. - kuncog fel és mielőtt felállnánk az arcomra nyom egy lágy puszit az édes ajkaival. 

- Én ezt... Nem tudom felfogni... - támaszkodik fel az ágyamon a kis szőke, azonban én továbbra is a hátamon maradok mellette. Nagyra nyílt szemekkel figyelem az arcát, ahogy a hajába túr, majd elgondolkodik. - Teljesen... beteg. Neked támadt! 

- Mondjuk úgy, hogy inkább ingerült. - fújtatok hosszan és a kezem végig siklik a hátán. - Csak kiborult, ami jogos... Én se tudom mit akartam tőle és vissza tartottam. Hibás vagyok.

- Akkor se érdemled azt, hogy terrorizáljon! Ilyet senkivel nem teszek, aki fontos nekem. Teljesen mindegy mit tett.

- Te nem tetted volna ezt az ő helyében...? - fordulok az oldalamra, és azonnal vissza húzom magam mellé, hogy a karjaim közé ölelhessem.

- Soha nem tenném ezt veled... Legyen akármi a probléma. Inkább tartanálak vissza és próbálnálak magamhoz édesgetni mint, hogy téged vádoljalak és szidjalak jogtalanul. Nem ér annyit az önbecsülésem. - mosolyodik el, majd ő kezdeményezve csókol meg. Fogalmam sincs mióta csináljuk már ezt kettesben, de még soha semmi nem esett ennyire jól eddig. Csak ő és én. Ketten elzárva a világtól a négy fal között. Ennél nincs is csodálatosabb.

Bele lendülve a csókunkba fordulok rá eddig teljesen új módon, de ő jól leplezve a meglepődését alkalmazkodik a helyzethez és magához ölel. Percekig csókolózunk ebben a helyzetben, majd a combjára ülve egyenesedek fel és túrok a hajamba. A szemezést tartva figyelem, ahogy megnyalja az ajkát, majd teljesen váratlanul, minden bizonnyal akaratán kívül harap rá. Soha nem láttam még a tekintetét ilyennek... Ködös és tüzes. Mint aki többet és többet akar. - Szóval… - szólalok meg halkan. - Mikor veszik le a gipszet a kezedről…? - pillantok az oldalamon lévő kezére, amit lassan emel fel, hogy ő is szemügyre tudja venni. 

- Hát… Ha minden igaz, akkor most hétfőn. Reggel kell vissza mennünk a kórházba. - nézegeti a sérült kezét. - Már jó lenne, ha leszednék… Elég zavaró. 

- Elhiszem. - bólintok kicsit, majd mellé ülök. - Hiányzik a jobb kezed... - mosolygok rá kedvesen és a gipszes kezére teszem a sajátom. - Ugye... legközelebb nem csinálsz ilyet...? Nem akarom, hogy bajod essen... Főleg nem miattam...

- Véletlen volt ez is... - sóhajt hosszam és lehunyja a szemét. - Csak ideges lettem, ennyi az egész. 

- Miattam... - rázom meg a fejem. - Amilyen ma volt SeokJin... jobb lenne, ha egy darabig nem hoznánk fel, hogy mi... 

- Járunk? 

- Igen... Féltelek tőle... 

JeongGuk szemszögéből: 

Soha nem volt még ennyire unalmas napom mint a mai. Nem csak, hogy EunJin, de még Jimin se keresett, írni se írt. Ők aztán az igazi barátok... Nem keresnek és még érdeklődni se érdeklődnek utánam... Érdemtelen volt ez a nap.

Lassan teszem félre a laptopom és fekszek el az ágyban, hogy végre sikerüljön elaludni, annak ellenére, hogy nem rég múlt kilenc. Furcsa belegondolni, hogy most itthon vannak a szüleim és nem megy a vitatkozás, ami általában menni szokott, vagy az általam rendezett hatalmas bulik. Akkora a csend... Lassan csukódnak be a szemem, de mielőtt teljesen elnyomhatna az álom a nevemre leszek figyelmes.

- JeongGuk! Gyere le! Azonnal! - apám keserű hangja úgy cseng bennem végig, mint emberi bőrben az éles szike. Végig sérti a bőröm a kiáltása, de hiába nem akarok megmozdulni se, össze szedem magam és unott léptekkel indulok meg lefelé. Nem törtem össze semmit, már jó ideje és a drága piáihoz se nyúltam, se a pénzéhez. Valami másról lenne szó?

Lomha léptekkel teszem meg a távot a szobámból, az első szinten át le a nappaliba. Hosszan fújtatok, ahogy teljesen leérek és a hajamba túrok. Egy erőtlen "Mi van-t" nyögnék ki, ha észre nem vennem a házaspárt a nappalinkban. A vér azonnal kiszökik az arcomból és teljesen lefagyok Mr. és Mrs. Seong

látványától. Mégis... mit keresnek ők itt...? Honnan tudják, hogy... 

- Azt hiszem JeongGuk elég komoly magyarázattal tartozol mindnyájunknak... - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt, még anyám lassan áll fel a vendégekkel együtt a kanapéról. Óvatosan teszi le az üres boros poharat, majd közelebb sétálnak hozzánk. - Azt hiszem senkit nem kell bemutatni senkinek. Igaz...? 

- Mi ez az egész...? - szólalok meg halkan és anyámra nézek. - Hogyan... 

- Lehet rosszul kezdődött a mi viszonyunk, JeongGuk... De ideje lenni megbeszélni a dolgokat. - szólal meg a férfi, aki nem is olyan rég, még elakarta törni a karomat. Idegesen nyalom végig a szám és veszek mély levegőt. 

- Remélem tudod, hogy a prostitúció minden formája tiltott az országban... - vesz mély levegőt apám és a fejét kezdi ingatni. - Főleg, hogy még nem vagy nagykorú. Mégis mi a fenét gondoltál JeongGuk?! Ezért az egészért simán börtönbe vihettek volna. Hogy a fenébe voltál ilyen hülye?
- Kérlek... - szól rá anya, akit könnyen int csöndre és pedig megszégyenülve állok a négy felnőtt előtt.
- Remélem tisztában vagy a következményekkel. Minden wont vissza fogsz fizetni Mr. Seongnak. És mielőtt bármit is mondanál, nem érdekel a magyarázkodásod.
- Minden wont?! Mégis miért? Megdolgoztam érte! - akadok fent teljesen. - Nem én kértem, hogy hívjon fel, hogy fizessen!
Mire a mondandóm végére érek apám arca teljesen vörös lesz és az idegességét egy kisebb pofonnal csillapítja, ami az én arcomat éri. Fájdalmas szisszenéssel tűröm az engem érő csapást. Nem is emlékszem ütött-e már meg egyáltalán... Mióta a viszonya tovább bonyolódott a titkárnőjével, azóta én voltam az, aki irányítja, aki a szabályokat írja, de most...
- Nem fogok erről vitát nyitni... Minden egyes wont vissza adsz. Kerül amibe kerül. Ekkora szégyent nem viselek el.
- Tényleg nem a pénz miatt jöttünk. - szólal meg az eddig csendben álló férfi. - Rosszul közeledtem JeongGukhoz. Fogalmam se volt róla, hogy ennyire fiatal és... kicsit erőszakos voltam. Csupán bocsánat kéréssel tartozom én is, ahogy ő nekem. Ennyi az egész.
A pasasra pillantok, aki a feleségét átkarolva áll anyám mellett. Hatalmasat nyelek, hogy ne mondjak semmi olyat, amit a végén megbánnék. Ha nem lenne itt az apám, akkor ugyan olyan undorító stílusban beszélne velem, vagy talán meg is ütne.
- Elakarta törni a karom. - mondom ki, amire mindenki rám kapja a fejét a helyiségben. - Olyan dologgal, ami be van tiltva. Ezt elmesélte? Vagy azt, hogy a barátaival fogatott le, hogy ne tudjak elmenni?
- Ez nem igaz, JeongGuk. Lehet kicsit agresszív volt a viselkedésem, de soha nem tennék ilyet. - teljesen elönt a düh a szavait hallva. A legnagyobb nyugalommal hazudik bele mindenki szemébe, a legtermészetesebb módon. - Nem hittem volna, hogy ilyeneket kitalálsz azért, hogy jobbá tedd a helyzeted. Ebben a történetben én vagyok az áldozat, nem pedig te.
- De...
- Tudom, hogy a férjem soha nem tenne ilyet. Akármennyire is rossz a helyzet. - fordul a férje felé a volt kuncsaftom.
Ezt nem tudom elhinni... Simán letagadja, hogy megütött, még EunJint is megfenyegette? Felhozhatnám őt, de... nem ér annyit, hogy magamat mentsem az ő testi épségét feláldozva. Túl kis hal vagyok a férfi mellett. Semmit nem ér a szavam...
- Nem kérem vissza a pénzem. Nincs szükségem rá és Jogosan mondta. Megdolgozott érte, az ilyen pénzt, amit ennyire undorítóan és mocskosan szereztek... nem kérem. Tanuló pénz volt a fiúnak.
Apám semmit nem mond. Teljesen megszégyenülve bólint rá a férfi szavaira. Mély levegőt veszek és mire észbe kapok a házaspár már rég elhagyta a házat, így kezdődhet, amit a legkevésbé vártam. Mielőtt bármit is mondana az előzőnél sokkal erősebb pofon csattan az arcomon, ami a hirtelensége miatt kibillent az egyensúlyomból.
- Pont ennek a.... fasznak a feleségét kellett neked kiszemelned?! - kezd teli torokból ordítani. - Minden hülyeséget elnéztem neked. Mindent! De ez... Na ez JeongGuk több a soknál. Olyan kínos szituációba hoztál, megszégyenítettél! Az én fiam, egy mocskos selyemfiú, aki pénzért dugja meg Busan elitjét! És ez még nem lenne elég, te elkezdesz ebben a helyzetben is hazudni. Hogy van a pofádon bőr?!
Beszívom a szám és fél pillantást veszek anyámra, aki mint mindig most is pártatlanul áll az egészhez és ahelyett, hogy bármit is mondana, csak újra tölti a boros poharát, amivel együtt tűnik el a konyhában. Mit is várnék tőle...
- Én... nem hazudtam. Az igazat mondtam. - szólalok meg, de hiába, mivel az arcomat újabb ütés éri. Felesleges bármit is mondanom. Csak rontok a helyzetemen...
- Add ide a kocsid kulcsát... Többé nem használhatod. - fújtat idegesen és nyugtatásképpen teszi az öltöny nadrágja zsebébe a kezét.
- De... Azt az autót én vettem. Oda nem adom. - rázom meg a fejem és az eddigi semleges arcomat düh kezdi uralni.
- Az én pénzemből van. Vagyis az enyém, és ha még sokáig akarsz még az én házamban élni, akkor az én szabályaim fognak élni. Nincs buli a házamban, csajok, zsebpénz és drog. Befejeztem, hogy egy kis szaros szavaira ugráljak. A pénzedet leveszem a számládról, hogy ne költsd el valami igénytelenségre. Majd vissza kapod, ha össze kapod magad és bekerülsz egy normális egyetemre. Még ennyire felelőtlen és ostoba vagy nem adok pénzt a kezedbe, se mást. Ha a félévi vizsgán megbuksz, így jártál... Ilyen a kibaszott élet. 

38. Fejezet: Bűnbe esve

EunJin szemszögéből: 

- Szerinted ki lehetett az? - teszi fel a váratlan kérdést Jimin még ügyetlenkedve, fél kézzel csatolja be az övét. - Nem tudtam figyelni, arra se amiket mondott. 

- Hidd el, csak a szavai maradtak meg. Fogalmam sincs ki lehetett az, túl kényes volt a helyzet, ahhoz, hogy felismerhessem. - sóhajtok hosszan, bár a mosolyom nem tűnik el. - Legalább tudjuk, hogy valaki az iskolából tette és ketten voltak. Ez már valami. 

- Főleg, hogy az egyik egy tanár. - bólint kicsit, amire én is csak ennyivel tudok reagálni. - Nem nézném ki egy tanárból se... 

- Van akiből simán. Ahogy beszélt a sráccal... Olyan volt... 

- Mint a kémia tanár? 

- Pontosan. Annyira lenézően beszélt vele végig, mint velem az első óránkon, de... nem lehet csak úgy megvádolni valakit... Semmi nyomos okot nem találtunk ellene, csak hallottunk egy beszélgetést. 

- Legalább valamin eltud indulni a férfi, aki veled végezteti a munkáját. - fújtat mérgesen még én lassan indulok el a kocsival. - Ő is belóghatott volna, sőt. Megtehette volna hivatalosan mindezt és még talán nyomot is talált volna. Mi lett volna, ha egyedül jössz és elkap? 

- Megtudom magam védeni, Jiminie... - mosolygok rá kedvesen. - Az ilyenektől nem kell félni. 

- Miket beszélsz? - emeli meg a hangját, ami kicsit megijeszt. Szokatlan tőle ez a hangerő. - Ez egy beteg állat, aki előre kitervelte, hogy mit csinál Kiyoval. És ha te is a prédája vagy? Látszódtál a fényképen te is és ahogy viselkedett veled, az volt a terve, hogy a pénteki korrepetálására juttat. 

- Csak a hátam látszódott a képen, ennyit az is láthat belőlem, aki velünk úszik az órákon. Nem hiszem, hogy bármilyen beteg gondolatot váltottam volna ki a meztelen hátammal. Amúgy meg. Az ilyen embereket a legkönnyebb meglepni. - ecsetelem neki, azonban ő csak megrázza a szőke fejét.
- Fel kellett volna vennünk a beszélgetést. Az lett volna a legjobb megoldás... Akkor talán lenne értelme ennek az egésznek... Mármint... Az ügyben. Mert, hogy... mi... - ez azért rosszul esik, hogy értelmetlennek tartja, aztán próbál szépíteni rajta. De még is mi mást várhatnék Jimintől?
- Mi mi? Basszus Jimin... Én még SeokJinnel járok... Hogy lehetne bármi is köztünk még én is ő...
- Tudom. Pontosan tudom. - fújtat idegesen. - Az én ötleteim miatt... Minden az én ötletem volt... Annyira zavar ez az egész, nagyon mérges vagyok rá.
- Elhiszem... De, hogy a fenébe nem jutott eszedbe, ahelyett, hogy el hívtál volna randira vagy akármi, te elmondtad SeokJinnek. Miért csináltad ezt?
- Én se tudom... - hajtja le a fejét. A gipszét kezdi piszkálni a kezeivel, ami már sokkal koszosabb mint volt. Azt is csak miattam csinálta magával... - Az ígéretünk se lett volna szabad vissza utasítanom. Egy olyan lány, mint te... csodálom, hogy...
- Egy olyan srác, mint te csodálom, hogy szóba állsz velem. - szólok közben és leparkolok a házuk előtt. - Szerencsés vagyok, hogy... hogy ilyen vagy velem.
- Ebben nincs semmi szerencse. - csatolja ki az övét. - A te részedről biztos nem. MinJun... SeokJin... mind ketten sokkal jobban illenek hozzád... Még JeongGuk is. Ők a te eseteid, nem én... Én melletted csak egy szürke kis egér vagyok.
Szavak nélkül csatolom ki magam és hajolok hozzá. Könnyen fordítom magam felé a fejét, hogy az ajkának préselhessem az enyémet. Azonnal csókba csábítom és mint a szertárban, olyan szenvedéllyel, de sokkal lágyabban csókolom. Kénytelen viszonyoznia, amit tőlem kap, így az ajkaink együtt táncolnak. Fogalmam sincs meddig élvezem a vastag ajkait, amiket már szabadon vehetek birtokba, de lassan, az arcomon egy kisebb mosollyal hajolok hátrébb.
- Befejezted...? - suttogom közvetlen az ajkára, amire ő csak aprót bólint. Tisztán érzem, hogy vágyik a folytatásra. Soha nem éreztem még senkit ennyire esedezni az ajkaimért, vagy értem, de Jimin... teljesen más. - Ha nem lenne Jin már biztos, hogy az öledben ülnék...
- Azt... értékelném... - mondja halkan, kicsit zavartan. Érezhető, hogy bűntudata van. Nem vagyok az övé, és még SeokJinnel járok. Nekem kellene rosszul éreznem magam, nem neki. Én csaltam meg a barátom, nem pedig fordítva, de hát Jiminie túl jó. - Szombaton... Ha szakítasz SeokJinnel... Eljössz moziba velem?
- Igen. - mosolygok kedvesen.
- Tegyünk kisujj esküt és ígérd meg nekem. - emeli fel a rövidke kis ujját, mire én elmosolyodok és lassan fűzöm az övbe a sajátom.
- Ígérem...

Miután kitettem a házuknál Jimint, hosszan csókolva váltunk el, majd haza vezettem. Szinte vonz a szája, képes lennék folyamatosan csókolni, el sem engedni. A vérrel telt ajkai szinte teljesen megbabonáznak, már akkor is ha csak rá gondolok.
Haza érve telefonon mesélek el mindent a nyomozónak, aki szerint már ez is hatalmas előre lépés az ügyben, mert van honnan elindulni. Örülök, hogy ő ilyen pozitívan látja az egész ügyet, mert én teljesen kétségbe vagyok esve. Végül is... ő az aki érti a dolgát, én pedig csak a keze alá dolgozok. Bár életembe nem gondoltam volna, hogy ennek az egésznek köszönhetem majd Jimint. Kénytelen leszek szakítani SeokJinnel... Ő is és én is sokkal jobban járunk majd, az egyszer biztos. Nem én vagyok az a lány, aki neki kell. Nálam egy sokkal rámenősebb, és dögösebb csajt érdemel meg, aki tudja értékelni, hogy mennyire elit. Én nem vagyok ilyen. Miért is lennék...?
Vegyes hangulatokkal indulok el másnap a suliba. Annyira vágyom, hogy láthassam Jimint, de ugyanakkor félek SeokJintől. Hogy fogok a szemébe nézni, és hazudni neki? Még két napig el kell játszanom, hogy... szeretem. Miért ilyen nehéz ez? Miért nem lehet csak szimplán törölni az életemből, mint egy rossz ismerőst a közösségi oldalról? Jin rendes volt velem, és én véletlenül se tudtam neki meghálálni, még akkor is, ha mindent Jimintől "lopott". Ki kell bírnom és holnap megmondanom, hogy ennyi volt. Miért is gondolta, hogy mi annyira jó páros leszünk? Egyáltalán nem értem...
Gyalog megyek egészen az iskoláig, legalább menet közben addig is levegőzőm és kicsit kiürítem a fejem, hogy ne minden pillanatban a szakításon rágódjak, de nehezen megy, mivel csak a tegnap este történt dolgok járnak a fejemben. Úgy csókolnám újra.
- EunJin. - hallom meg mögülem JeongGuk hangját, ahogy lépnék be a főépület ajtaján. Azonnal hátra fordulok és a felém tartó három srácot mérem végig. Nehezen sikerül visszatartanom a mosolyom és magam, hogy ne ugorjak Jiminhez és öleljem szorosan magamhoz. Jól láthatóan, ő kevésbé képes visszatartani a vigyorát. - Korán ide értél.
- Ezt én is mondhatnám. TaeHyung most próbálja vissza hozni a sok késést?
- Vicces. - nevet fel gúnyosan, majd átnyúlva rajtam tolja ki az ajtót és enged be maga előtt. - Csak, hogy tudd. Én mindig tudtam volna pontosan érkezni, csak nem volt kedvem.
- És ment volna pótvizsga nélkül is az eddigi három osztály, igaz? - kuncog fel Jimin, aki megelőzve JeongGukot trappol utánam.
- Haha... Pontosan. - bólint határozottan. - Elugrok a büfébe. Bevásárolok történelemre. Megvártok?
- Persze, csak siess. Rosszul leszek, ha jön a tömeg. - fújtat hosszan JeongGuk és várakozásképpen inkább leejti a válláról a táskáját a lábai közé, még TaeHyung eltűnik az étkező ajtó mögött. Egymásra pillantunk Jiminnel, majd a mellettünk álló kerül a figyelem középpontjába, ahogy megköszörüli a torkát és bele kezd. - Na?Mi történt tegnap? Találtatok valamit?
- Mondjuk. - vonunk együtt vállat. - Nem igazán nagy haladás, de már valami.
- Legalább tudjuk, hogy senkiben nem bízhatunk. Se tanárokban, se a diákokban. - azonnal Jiminre nézek és kicsit meglököm a vállát. Hihetetlen... Hogy a fenébe lehet valaki ennyire ártatlan, hogy még így is elszólja magát? Ez Jimin legnagyobb bűne, hogy képtelen csendben maradni és kifecsegni a legjelentéktelenebb dolgot is. Mi lesz, ha kettesben marad SeokJinnel és csak úgy elmondja neki az egészet? Én akarom intézni a szakítást, külső hatások nélkül, nyugodtan, de ha Jimin csak így elszólja magát... Csak a mai napot kell kihúzni és holnap...
- Ez titok volt... - sóhajtok hosszan.
- Ne már, hogy nekem ne mondhatjátok el. Én vagyok a legjobb titok tartó. Ezt se fogom tovább adni. Ígérem. Ezen kívül valami más? - néz ránk felváltva.
- Csak ennyi. - vágom rá szinte azonnal, mielőtt Jimin megszólalna. - De már ez is valami.
- Igaz. - bólint aprót. - Ha csak köztetek nem történt valami. - pillant felváltva ránk. Azonnal Jiminre nézek, aki bűntudatosan simít végig a tarkóján. Nem tudom elhinni... Hogy akadályozzam meg, hogy elszólja magát, ha ő sokkal hamarabb kitálal valakinek? - Este felhívott Jimin és hát...
- Nem tudom elhinni... - sóhajtok hosszan. - SeokJint is felhívtad?
- Nem... Muszáj volt valakinek elmondanom és... Sajnálom... - hajtja le a bűntudatosan a fejét.
- És mikor mondod el SeokJinnek? - néz a szemembe JeongGuk, de idpm sincs válaszolni, mert a vérem is megfagy másodpercek töredéke alatt. A vállamra nehezedik valaki, és kicsit megugrok.
- Mit kellene nekem elmondani? - azonnal felismerem a barátom hangját, aki szorosan fon a karjai közé és húz magához. Lágyan csókol a nyakamba, ami miatt azonnal kiráz a hideg és megremegek. Bűntudatosan pillantok Jiminre, aki egy darabig figyel minket, majd elnéz rólunk. Ezek az érzések, amik most bennem kavarognak, annyira furcsák... SeokJin barátnője vagyok, de hiába csókolgat, ha rosszul érzem magam Jimin miatt. Azok az ártatlan pillantások, amik a mosolygós szeméből csillannak meg, annyira fáj.
- Ja... csak arról volt szó, hogy... el kellene mondanom neked mi történt tegnap este a suliban. - pillantok a barátomra, aki lassan enged el és lép mellém, majd átkarol. - Hallottunk ezt azt, de... semmi érdekeset. Csak pár pletykát, de tudom, hogy téged azok annyira nem szoktak érdekelni.
- Igaz... Akkor csak más magán életébe ástátok bele magatokat, ezzel a kis akcióval, aminek semmi értelme nem volt? - sóhajt hosszan. - Le kellene állnod ezzel az egész kémkedéssel. Nem véletlenül vannak erre szakosodott emberek, akik mellesleg azt mondták, hogy semmi nem történt. Miért kell neked erősködnöd?
- Jó... Ez volt az utolsó. - sóhajtok hosszan. - Csak tudod ami történt...
- Az egy drogozott lány hülye képzelgése volt. Ennyi az egész. Nem kell túl gondolni, EunJin. Megértem, hogy jó fej akarsz lenni, de ne vidd már ennyire túlzásba. Majd a rendőrség intézkedik, ha tényleg több van mögötte, mint egy szűz kislány képzelgése, hogy foglalkozz vele.
- Ezt most fejezd be. - fordulok azonnal szembe vele és messzebb lököm magamtól. - Nincs jogod így beszélni róla! - emelem meg a hangom. - Te nem ismered őt, nem tudod mi történt és még ezek mellett így beszélsz róla? Hogy lehetsz ilyen szemét?
- Csak úgy nézem a dolgokat, ahogy a legtisztábbak és valljuk be: ez a megerőszakolós történet elég bizarr. Te lehet mindent elhiszel egy ilyen kislánynak, de nekem ennél több eszem van.
Teljesen ledöbbenek és megszólalni se tudok. Jó darabig meredten állok előtte, majd nagyot nyelek és kicsit bólintok. Jól vettem ki a szavaiból, hogy enyhén lehülyézett? Most már elért a kapcsolatunk arra a szintre, hogy így beszél velem? Esküszöm, hogy ha tovább kell hallgatnom amiket mond itt helyben szakítok vele és még a szombatot se várom meg, ahol ketten lennénk.
- Jól van... Rendben. Én csökött agyú nem tudja "normális" felnőtt módjára látni a helyzetet, csak te vagy rá képes. - fújtatok idegesen és elindulok a lépcső irányába, de mielőtt megindulnék felfelé vissza fordulok. - De tudod mit Kim SeokJin? Baszd meg magad, ha már a magam fajta szűz csajokat nem tudod. - trappolok fel a lépcsőn visszafogva a dühömet.

Jimin szemszögéből:

Az ajkamra harapva nézek utána és figyelem, ahogy fürge léptekkel eltűnik az első emeleten. Azonnal rám pillant SeokJin, én pedig csak fél perc szemezés után engedem ki a fogaim közül az ajkaimat, amiket szaporán nyalok meg, majd a pulóverem ujjával törlöm meg. Jól láthatóan önti el őt is a düh és szapora léptekkel hagy minket ott. Szerencsére pont az ellenkező kijáratot célozza meg, mint amerre EunJin ment, így hosszan sóhajtok.
- Ideje lenne már a szakításnak. - jegyzi meg JeongGuk, mire én azonnal rá nézek. - Nem tudom elhinni, hogy holnap végre kidobja.
- JungKook... Halkabban, kérlek. Nem örülnék, ha... megtudná, hogy miattam. - pillantok körbe és közelebb lépek hozzá. - Kérlek. Nem akarok megint a suli leggyűlöltebb embere lenni. Ha kiderül... az egész iskola gyűlölni fog. SeokJin népszerű és...
- És? Faszom bele. - von vállat. - Valaki próbáljon beléd kötni. nyilvánosan verem ki a fogait. Az egyetlen, aki szemét dolgot követett el, az a drága focista. A te ötleteiddel és érzéseiddel akarta ágyba rángatni EunJint az a... Ne tudd meg milyen dühös vagyok... Én is... de ilyet soha nem tennék.
- Tudom, de...
- Semmi de. Fogd fel. Megérdemled, hogy melletted legyen. És ha kell én fogom az emberek tájékoztatni arról, hogy mennyire szereted EunJint.
- Mi van? - áll meg mellettünk TaeHyung. - Jól hallottam? Azt mondtad szereti EunJint?
- Nem! - szólok rá hangosan. - Fogd be! Semmi ilyenről szó se volt. - már csak ő hiányzott... aki képtelen lakatot tenni a hatalmas szájára. - TaeHyung, semmi ilyenről nem esett szó.
- Ahha... Hallottam. - kuncog fel és a büféből hozott kajáját kezdi enni. - Ezt ő is tudja?
- Nem tárgyalok tovább. - indulok felfelé, annak ellenére, hogy Tae továbbra is bombáz a hülye kérdéseivel és a hangos hisztijével. Nem állok meg, még a másodikra nem érek, ahol történelmünk lesz. A terem helyett azonban a vécét célzom meg, hogy megmoshassam az arcom és kicsit felfrissülhessek. Amint belépek az ajtón pár fiatalabb srácba botlok, akik kifelé igyekeznek, így engem fellökve hagynak egyedül a mellékhelységben. Legalább kicsit kikapcsolhatok és egyedül lehetek, ami most... egész jól esik. Az egyik vécé fülkébe megyek és magamra zárom az ajtót. Mély levegőt veszek magamon és ledobom a táskám, majd az övemet kiengedve és szét bontva a nadrágomat enyhítek magamon. Annyira izgatott vagyok, hogy az nem igaz. Talán... tényleg sikerülhet ez az egész vele... nem csak álom volt? Annak tűnik bármit is teszek, mintha a tegnap este meg se történt volna. Egész este az járt a fejembe, hogy csókoljuk egymást és... nem akar elengedni, az hogy ott simogat, ahol ér... és ahogy a merevedésem ellenére is magához húzott...
Fülig pirulok a gondolattól és lassan csomagolom vissza magam, majd mielőtt lehúzhatnám a vécét hangokat hallok meg kintről. Jéggé dermedek az ismerős sírást hallva és meg se merek mozdulni. Ez a hang... ő volt tegnap este a szertárban a tanárral. Ebben teljesen biztos vagyok. Mit kellene most tennem? Rá kellene rontanom és... Azt nem tehetem. Biztos elmenekülne előlem és a folyosó ilyenkor tele van óra előtt, könnyen elveszteném.
A gondolat menetembe a becsengő vág közbe és a mozdulatlanságom azonnal megtörik. Reflex szerűen lendül a kezem a lehúzó karig, amire könnyen teszem rá az ujjaimat. Nagyot nyelek és bátorkodva húzom le a vécét, majd vissza kapva a hátamra a táskát, hagyom el a fülkét, de legnagyobb meglepetésemre a fiú kint áll a csapok előtt, lehajtott fejjel. Lassan lépek mellé és kezdem mosni a kezeimet. Próbálom megnézni az arcát és felismerni, de hiába; a haja eltakarja az arcát. A kezem tisztára mosása után kerülöm meg, hogy megszáríthassam a kezem, de erről az oldalról se tudom megnézni őt.
Villám gyors léptekkel kerül ki és trappol ki a vécéből, én pedig mindent félre dobva indulok utána. Már szinte utol is érném a lépcső fordulóban, ha a nevem hallatára nem fordulnék hátra. Teljesen megfeledkezek a követett fiúról, mikor meglátom a lány vécéből kilépő EunJint. Magamtól indulnak meg felé a lábaim és állok meg előtt, de még a lépcső felé pillantok, azonban már hűlt helye a srácnak.
- Mit csinálsz kint? - szólal meg, mire azonnal vissza fordulok felé. - Már vagy két perce becsöngettek és te kint vagy.
- Én csak... Vécén voltam. - válaszolok és kicsit lehajtom a fejem.
- És miért igyekeztél a lépcső felé? Itt lesz óránk. - kuncog fel és mintha természetes lenne az arcomra simít. Annyira jól esik az érintése, hogy szinte perzseli a bőröm, még is annyira lágy. - Jimin...
- Csak eszembe jutott valami, ennyi az egész. - nyelek picit és nehezen sikerül tartanom a szemkontaktust. - A srác... olyan volt mint... a hangja...
- Mi? - döbben le jól láthatóan és pillant a lépcső irányában. - Mint? Jimin...utána kell mennünk. - indulna el, ha nem sikerülne elkapnom a kezét és megfékeznem. Dühösen pillant vissza rám és fújtat, majd ránt a kezén. - Gyerünk.
- Nem. Hiába. Nem biztos, hogy ő volt és amúgy is. Óránk van. Nem késhetünk azért mert azt hittem ő az. Fontos Kiyo, de... mi is fontosak vagyunk. Amúgy meg. Ha ő az mit mondunk neki? Nem támadhatjuk le csak úgy. - mondom, majd félre pillantva megköszörülöm a torkom, hogy halkabban tudjam folytatni. - Nem lehettünk volna tegnap itt, szóval... mi is szabályt szegtünk, amiért ki is csaphatnak minket. Ezt nem játszhatjuk el az egyetem előtt.
- Tudom... Tudom jól. - hajtja le a fejét és mély levegőt vesz. - Nem keverhetlek bele téged se. Sok múlik ezeken a napokon, heteken. Ideje lenne vissza mennünk. - kezd a kezemnél fogva húzni a terem irányába.
- Várj. EunJin. - szólalok meg és kicsit vissza húzom, mire ő azonnal felém fordul. - Kérhetek valamit...? - habozás nélkül bólint, majd érdeklődve figyel. - Meg... Megcsókolsz...?
- Itt? - kuncog fel és közvetlen elém lép. - És ha valaki meglát minket?
- Nincs itt senki és... amúgy is... Holnaptól csak az enyém vagy, nem igaz?
A mosolya még szélesebb lesz és bátran csókol az ajkamra, ami én azonnal édes játékkal kezdem birtokba venni, akárcsak ő az enyém. Élvezem, hogy falja az ajkam, én pedig az övét, aminek édes, gyümölcs íze van, de nem csak erről van szó. Enyhe keserűség is keveredik a csókunkban, ami csak megborzongtak, mi több teljesen kiráz tőle a hideg. Legszívesebben elengedném azokat az édes ajkakat, ha mágnesszerűen nem tapadnék hozzá. Ez a keserűség... a hazugság és a bűn. Bűnös vagyok, de annyira jó, még akkor is, ha közben belülről tép szét. Én végig tiszta lapokkal játszottam, magamra vállalva az ártatlan szerepét, de most... én vagyok az, aki a sorsát irányítja, legyen az akármennyire is mocskos.
- Hát ti meg? - irritáló, mázos hang csendül fel mellőlünk nem sokkal. Emiatt pedig hirtelen szakad meg a csókunk és pillantunk a pár lépésre tőlünk álló srácra. - Ha ezt SeokJin megtudja...
- JiHoon...

37. Fejezet: Érezni akarom...

EunJin szemszögéből:

Közeledve a csütörtökhöz a szívem egyre hevesebben vert, szinte a torkomban éreztem és érzem verni. Fogalmam sincs mi miatt izgulok ennyire; Jimin vagy amiatt, hogy esetleg találunk valamit, vagy valakit. Félek, hogy kivel fogunk találkozni este. Igen... fel se tudom fogni, hogy pár óra múlva már az iskolában leszünk, ketten... Jiminnel. Mély levegő vételekkel próbálom nyugtázni a helyzetem és az idegességem, ami egyre jobban marcangol belülről. Rettegek az estétől. Még soha nem voltam sötétben a suliban, ilyenkor csak a klubbok szoktak ott lenni, esetleg egy két tanár, de csütörtökön az egész épületben csak Kiyo klubbja van jelen, mert a tornászok és az úszok be se tehetik a lábukat az épületbe. Lehet érdemes lenne ott is szétnézni, de már elkértem a többiektől a jelenlévők listáját, és senki nem hiányzott aznap, csak egy ember, aki egész héten be se jött a suliba. Bár ez semmit nem jelent, legalább is KunJae szerint. Fél óra múlva elkezdődnek a külön órák, így a terem meg fog telni kockákkal, nekem pedig lassan mennem kell Jiminért, aki önkéntesen vállalta, hogy... megvéd. Nincs szükségem arra, hogy bárki is megvédjen, mert magamat is képes vagyok, de ha szeretne velem jönni... nem tudok neki nemet mondani...
Az oktalan aggódásom és a telefonom görgetése a közösségi oldalon teljesen elüti az időt, mire észbe kapok ideje elindulnom, így felpattanok az ágyamról és sötét ruhadarabokat veszek fel; fekete hosszú ujjú pólót és szűk farmert. Lesietve a lépcsőn a telefonommal a, cipő felvétel után pattanok is be a kocsiba és egyenesen Jiminnhez megpróbálom elérni telefonon, hogy lassan ott vagyok érte, de nem veszi fel, ezért a harmadik próbálkozás után leteszek róla. Sietősen parkolok le a ház előtt, majd kiszállva a bejárati ajtót veszem célba, amin anyukája könnyen beenged és felküld a fia szobájába. A lapos talpú bakancsomnak köszönhetően könnyen szedem felfelé a lépcső fokokat. Bekopogok, majd lassan, zihálva nyitok be és a földön ülve látom meg Jimin, aki halkan sírdogál és a tőle nem messze fekvő macskát bámulja. Kettőjük között pedig egy kis edény pihen, ami Maxie etető tányérja és tele van pakolva puha, szaftos étellel.
- Jimin? Mi a baj? - lépek beljebb és ő azonnal megtörli a szemeit, majd megrázza a fejét. - Na. - térdelek le közvetlen mellé.
- Nem eszik. Napok óta egy falatot sem... - motyogja és a macskát figyeli, aki lassan nyitogatja a szemét. - És fáradt... Teljesen nyomott, pedig egy hónapos múlt, EunJin...
- Jól van. Biztos csak rossz a pocakja. - huppanok le a földre. - El kellene vinned orvoshoz. Ő biztosan tudja mi baja van.
- Tudom, de...  mi van, ha súlyos? - szív az orrán. Az arcára pillantok, ami könnyel áztatott és vörös, kissé puffadt. - Nem akarom, hogy baja legyen.
- Nem lesz semmi baj. - simítok végig a hátára a sírása megelőzésére, majd a kajába nyúlok és az ujjamra véve egy kicsit, a ragacsos és büdös - valószínűleg csirkés - kajából mászok közelebb a kis jószághoz, aki a levegőbe szaglászva kezdi a fejét a kezem irányába nyújtani. - Ez nagyobb darabos annál, mint amit a múltkor láttam a tányérjába.
- Anya szerint nagyobbat kellene most már ennie, hogy átszokhasson a szárazra. - dörmögi az orra alatt a barátom, aki a könnyeivel küszködik.
- Nem túl fiatal még? Nem rég kezdtél neki a másik fajtából adni neki. - nyomom szét az ujjammal a kaját. - Na... Maxie. Nagyon finom. - tartom a szájához és meglepetésemre nyalogatni kezdi az ételt az érdes nyelvével. - Jimin! Eszik! - pillantok hátra a barátomra, aki teljesen ledöbbenve figyel minket.
- Túl nagyok lehettek neki és újféle. - kezdi egy műanyag villával szétnyomogatni a tányérban lévő adagot.
Megvárom még tisztára nyalja az ujjaimat, majd óvatosan megfogva teszem a tányérja mellé, amiből azonnal enni kezd miután Jimin elemeli tőle a villát. Mosolyogva figyeljük a kis állatkát, ahogy szépen, lassan tünteti el az ételt a tányérból, majd a fenekére ülve kezd nyalakodásba. Egy mély és megkönnyebbült sóhaj szalad útjára Jimine szájából és a hajába túr az ép kezével. Jól láthatóan lélegzik fel és könnyebbül meg, ami örömmel tölt el. Rossz szomorúan látni. A mosolya miatt lassan simogatom meg a hátát, majd kicsit megveregetem mielőtt felállnék.
- Azért vidd el és nézesd meg az orvossal. - segítem fel a földről a szőkeséget, aki halványan mosolyogva bólint.
- Köszönöm, hogy segítettél... ő, nagyon sokat jelent nekem. - pillant le a kis jószágra. A szemében ez a csillogás... Nem sok dologra láttam még így nézni. Gondoskodó és odafigyelő. Annyira édes...
- Ugyan, de... ideje lenne mennünk. - lépek tőle hátrébb és az ajtó felé fordulok. - Mehetünk?
- Igen. Pillanat. - kezd valamit veszett módra keresni, így hátra fordulok és figyelem, ahogy az egész szobát teljesen feltúrja. - Ahh... A telefonom...
- Le vagy némítva. Próbáltalak hívni, de hiába. Nem hagytad lent a táskádban? Szokásod, hogy tesin oda teszed be.
Azonnal elsiet mellettem én pedig egy utolsó pillantást vetve Maxre és megyek is utána. Mire leérek a telefonjával a kezében áll a nyitott ajtóban, az arcán egy diadal íves mosollyal, ahogy a telefont lengeti akár  valamilyen győzelmi zászlót. Egy kedves fejrázással reagálom le, majd kivonulunk a kocsihoz. Annyira hihetetlen, hogy már délután öt órakor ennyire sötét legyen. Talán pont ezt nem szeretem a télben... Az idő is csak hűl. Aigo...
- A suli parkolójában parkolunk le? - érdeklődik Jimin, amint beülünk a kocsiba és elindulunk.
- Előtte lévő utcára gondoltam. Onnan fel tudunk sétálni.
A válaszomra néma bólintással felel és ez a csend egész út alatt fent áll kettőnk között. Hogyan kellene bele kezdenem? Csak hozzam fel az estét és a csókot? Mit kellene csinálnom? Nagyon egyikünk se mer ezzel kapcsolatban egy szót se szólni. Személy szerint én nem találom kínosnak. Ittas volt... Minden amit ott mondott és tett igaz, őszinte volt, ami csak még nagyobb fájdalmat okozz a lelkemben. Hogy a fenében nem léptem akkor? Ha nem kattogtam volna a drága barátnőmön és az új pasiján, vagy azon, hogy mennyire tehetetlenül érzem magam és kényelmetlenül a jelenlegi kapcsolatomban, akkor talán tehettem volna valamit én is. Egymásnak eshettünk volna a teraszon, sőt. Eltűnhettünk volna onnan az autómba, ami sosincs zárva és... Elszúrtam.
Hamar megérkezünk és a suli előtti utcában húzódok le, majd megállítom a kocsit és kiszállunk. Az első mióta használom az autót, hogy beriasztom és ezután indulunk csak felfelé a sulihoz, ahol egy -két autó parkol és csak a folyosón lévő lámpák világítanak. Elég ijesztő így látni az iskolát, mert nem nagyon vagyunk hozzá szokva. A nagy előadói hatalmas ablakai sötétek, és csak az udvari világítás, valamint a sport épület fényei verődnek vissza róluk. Halk léptekkel közelítjük meg a bejáratót, ahol szerencsénkre nincs ott a portás, illetve a takarító, aki egy és ugyan az a személy.
- Nincs itt a kocsi. - jegyzi meg suttogva Jimin. - A földszinten lehet. A harmadik emelet ilyenkor még nincs kitakarítva, csak a klub zárása után megy fel. - indul meg lassan a lépcső felé én pedig azonnal követem és még időben sikerül fellépnem a lépcsőre és eltűnnöm, mert meghallom a kerekek csikorgó hangját. Gyors léptekkel érünk fel legfelső szintre, ahol megállunk mielőtt tovább mennénk.
- Ha elkapnak minket tuti ki leszünk csapva. - fújtatok halkan és a lépcső aljára pillantok. - Csak kilenc után megy haza a portás és két ablak van nyitva. A földszinti szélső vécé, ami a parkolóra néz, vagy a biokert ablaka.
- Alaposan utána jártál a dolgoknak. - kuncog fel halkan. Indulunk meg óvatosan a kivilágított folyóson az ajtó felé, amivel a másik oldalra lyukadunk ki ahol az osztálytermeink vannak, valamint az informatika terem.
- Muszáj volt... - suttogom és magunk után halkan zárom be az ajtót. A lépteink még jobban elcsendesednek, ahogy a folyosó sarkához érve a nyitott ajtót pillantjuk meg. Ez kisebb megkönnyebbüléssel tölt el. - A másik oldalon várj meg... - suttogom és elő veszem a telefonom, Kiyo elmondta, hogy összesen nyolcan vannak a klubban és a tanári felőli, valamint a saját gépüket szokták használni, de mivel egy hálózaton mozognak, így bármelyik másik gépről ellehet érni az ottaniakat.
Együtt közelítjük meg az ajtót, azonban Jimin tovább lopakodik én pedig guggolva settenkedek be az utolsó sor gép mögé, amik szerencsére még be vannak kapcsolva. Nem vagyok hacker, de szerencsére Kiyo mindent felírt, amivel eltudom érni a többi gépet. Letérdelve a gép elé írom be a rendszergazdai kódot és azonnal meglátom a többi gépet, amikben egyesével kezdek keresgélni. Mind a nyolcan itt vannak, szóval szerencsémre senkit se hagyhatok ki. Legalább tíz percembe telik, hogy mindenen végig szaladjak, de információ helyett, csak nagy mennyiségű pornó és anime, játék fájlok tárulnak a szemem elé, esetleg egy két más tartalom, de semmi érdekes. Nem tudom elhinni, hogy még az előzményükben sincsen semmi. Kizárható a klub. De akkor kik voltak? Senki más nincs rajtuk kívül ilyenkor itt, csak a takarító nő, aki biztos nem tenne ilyet. A tornateremben lévők közül senki nem hagyta el a csarnokot. Külsős volt, aki ugyan így szökött be? Kezd az egész egyre bonyolultabbá és reménytelenebbé válni, aminek kicsit se örülök. Úgy tűnik ez az ügy lezáratlan marad és a mocskos disznó vagy disznók megússzák.
Amint bezárom a programokat halkan lopakodok ki és kiegyenesedve indulok meg Jimin felé, aki lassan lépked felém, de én csak megrázom a fejem. Indulnánk is tovább, amikor meghalljuk az ajtó nyitódását, amin mi nem rég jöttünk be. Elkapva Jimin épp kezét rántom be a terem melletti szertárba és bezáróm az ajtót. Halkan lihegve a sötétben támaszkodok a két tenyeremmel az ajtóra és kezdek hallgatózni. Először lépteket hallok meg, majd tompa hangokat és mire észbe kapok a lépések megduplázódtak.
- Menjünk be ide... - üti meg a fülem az ismerős hang, de mielőtt felfoghatnám Jimin elkapja a karom és a szekrények mögé ránt be egy szűk helyre. Időm sincs pontosan felmérni a helyzetet, mert közvetlen közel feszül meg előttem a teste, az ajkai pedig szét nyílnak ahogy egyre jobban kezdi a szemünk megszokni a sötétet. Nehezen sikerül elkalandoznia a szememnek le a fedetlen nyakára majd onnan vissza felfelé a szemeibe, amik engem figyelnek. Annyira rég voltam hozzá ennyire közel. Nem csoda, hogy az egész óráknak tűnnek azok a rövid másodpercek, mert az ajtó kinyitódik és valakik berobognak rajta. Teljesen megfeszülünk egymás közelében, még a zihálásomon ő segít és vastag ujjaival az ajkamra simít, majd a tenyere nehezedik rá a számra. Fogalmam sincs mi vált belőlem ki ilyen forró érzést, szinte megsülök és hevesen ver a szívem. A szituáció, hogy valakik elől rejtőzködünk, főleg így...
- Elment az eszed? - csendül fel az ismerős hang, amire kénytelen vagyok elpillantani a szemeiből oldalra, remélve, hogy látok valamit, de nem. - Köptél?
- N-Nem... - dadogja a fiatalabb fiú. Valószínűleg egy diák lehet az. A hangja gyenge és bátortalan, kicsit Jiminére emlékeztet az első napról. - Senkinek nem mondtam semmit...
- A rendőrök mégis tovább nyomoznak. Tudod mit jelent ez, vagy a hülye fejed ezt is elfelejtette? - ez a hangsúly, beszéd stílus... Annyira ismerős...
- Esküszöm, hogy én nem tettem semmit... Senkinek nem szóltam és mondani se mondtam semmit...
- Ajánlom is, mert a te kezed is benne volt a dologban. Te keverted ki azt a sütit és a figyelmeztetésem után se azt tetted bele amit kellett volna. Hányszor elmondtam hogy eszedbe ne jusson Ecstasyt használni! - a mondat végén egy hatalmas pofon hangja zárja a szavakat, amire egyszerre rezzenünk meg Jiminnel. A légzésem meggyorsul a szavakat hallva, így szerencsém van, hogy a barátom befogja a szám. Egyértelműen Kiyoról beszélnek, ehhez tagadás se fér. - Nem gondoltam, hogy ennyire idióta vagy...
- Sajnálom tanár úr... - a fiú hangja még jobban megtörik az ütést követően, szinte sírni kezd, amit a "tanár" gúnyos nevetéssel reagál le.
- Ha bármi történne teszek róla, hogy az egész balhét te vidd el... Remélem értetted... Én nem fogok a te gyerekes hibád miatt a börtönbe menni...
Az ajtó nyitódik és fény szökik be rajta, ami megvilágítja Jimin arcát. Remegő ajkakkal figyel és egy pillanatra se néz el rólam. A tekintete, pont olyan mint mikor a macskáját nézte... Engem is félt, meg akar védeni.
A mély sötét szemei megcsillannak, de csupán pár másodpercre még az ajtó újra bezáródik. Egyikünk se mozdul meg és talán jól is tesszük, mert a bent maradt fiú sírni kezd. Hangosan törnek elő belőle a könnyek, de mielőtt átfutna az agyamon, hogy ő most itt fog akár órákig is zokogni távozik az ajtót becsapva maga után. Lehunyom a szemem és forró sóhajt engedek Jimin tenyerébe, ami lassan távolodik el a számtól, így azt kénytelen vagyok körbe nyalni, nehogy kiszáradjon az izgalomtól.
- Izzad a... tenyered... - jegyzem meg megtörve a csendet, ami a szemezésünknek add helyet.
- Tudom...
A lágy suttogását hallva a forróság ellenére újra kiráz a hideg, akárcsak az előbb. Talán pont egyszerre nyelünk az izgalomtól, próbálva nyugtázni a helyzetet, de mielőtt bármelyikünk is léphetne, hogy beszélni kezdjünk az ajkunk össze ér az ő kezdeményezése jóvoltából. Akárcsak a bulin, csak most alkohol nélkül csattan el a csókja, ami már nem csak valami szájra puszi. Nincs időm túl agyalni a dolgokat, mivel az ajkam magától csókol vissza és végre élvezem a vastag ajkakat, amik az enyémekkel lendülnek táncba. Soha nem esedeztem senki csókja után, de ő... szent ég. Akartam, napok óta akartam, hogy így egymásnak essünk és most végre én is viszonyozhatom amit ő elkezdett részegen.
Kénytelen vagyok a kezeimmel végig simítani a mellkasán, majd bátorkodva a nyakába karolni, hogy közelebb tudhassam magamhoz és megakadályozzam a csók végét. Bele megy a játékba és az épp kezével ölel magához, így hamar válik tágassá a kis rés amiben elbújtunk. A köztünk lévő távolságot csupán a ruháink töltik ki, ami minden mozdulat után, csak egyre kényelmetlenebbé válik. Soha nem élveztem még ennyire egy csókot se mint ezt. Nem vad... még szenvedélyesnek se mondanám, csak őszinte és igaz. Olyan rég... olyan régóta akarom érezni az ízét... Soha nem akarom, hogy megszakadjon, ebből kifolyólag sóhajtok az ajkai közé levegőhiány miatt, majd követi a példám és két csók között kapkod levegőért.

Jimin szemszögéből:

Erősen tartom magamhoz közel és folyamatosan mozgatom az ajkaimat az öveivel együtt szorgosan követve JungKook utasításait amikkel a napokban lepett el. Nem gondoltam volna, hogy használni fogom... Főleg nem ma. Sokkal jobb mint a puszi. Nedves és meleg. Legszívesebben mind két kezemmel szorosan ölelném magamhoz, hogy most ne váljunk szét, de fránya gipsz nem engedi. Mindenem remeg az érintésétől, ami a fejemet éri. Ujjai a hajamba túrnak össze borzolva azt, mi több kicsit megtépve. Felforr a vérem, izgalomba jövök és kifordulok vele a szűk helyről, majd az első dolognak nyomom neki a hátát, ami az utunkba kerül. A tettem egy erőteljes sóhajjal nyugtázza, ami bennem csak még intenzívebb érzelmeket kelt. Soha nem éreztem még csak ehhez foghatót se... Amikor először táncoltunk JeongGuk buliján, akkor éreztem hasonlót, de az... ennek a nyomába se ért, pedig az is teljesen kikészített.
- Eunei... - suttogom elválva az ajkaitól, azonban tisztán érzem a forró zihálását az ajkamon.
- Túl hirtelen történt... - motyogja vissza halkan, de mielőtt bármit is mondhatnék az ajkai az enyémre tapadnak és az összes ujjával a hajamba markol. Képtelen vagyok vissza fogni magam és halk nyögést engedek ki. Az ajkai elmosolyodnak és én se bírom tovább. Ajkai közé kuncogok, még ő fordul velem és hátrál egészen egy tárgyig, amibe beleütközünk, de mielőtt megszólalhatnék elenged és lökve magán felül valamire én pedig mint egy jól idomított kutya lépek a lábai közé és csókolom tovább. Alig pár centivel lett magasabb, így pedig bármiféle nehézség nélkül képes vagyok tovább falni az ajkait. Nem is foglalkozva semmivel se, simulok hozzá újra amint a kezei bejárják a hátam, majd a pólómba markol. Könnyedén préselődök hozzá, azonban mire észbe kapok egyszerre hajolunk távolabb és pillantunk le magunkra. Hatalmas zavar lesz úrrá rajtam és lépnék távolabb tőle, hogy hátat fordítsak neki a merevedésemmel együtt, ami... szent ég...
- Nem menekülsz... - suttogja miközben erősen markolja az anyagot rajtam. Sokkal nagyobb lesz a szorongás rajtam a szavait hallva, mintha egy préda lennék, amit ő elkapott. - De... úgy érzem a gúny neved nem illik rád...
- Zavarba hozol... - szólalok meg magas hangon. Soha nem éreztem még ennyire szemtelennek és rossznak mint most. Nem csak én gondoltam úgy a dolgokat ahogy...
- Nem én nyomtam neked a férfiasságom... - kuncog fel halkan, amire én se tudok máshogy reagálni. Elvörösödve engedek ki egy kínos nevetést. - Örülök, hogy tetszem...
- Nem is kicsit... - mondom ki titkolni való nélkül. Már úgy is lelepleztem magam. Túlságosan nyíltak a szándékaim ahhoz, hogy titkolózzak előtte, miért is tenném? Őszinte akarok vele lenni, akarom, hogy megbízzon bennem, ha már másban eddig soha nem tudott. A mosolyát akarom látni, amiket én kapok tőle. - Mutasd meg te is...
- Eddig nem volt világos...? - csókolja meg az ajkaimat röviden, de én automatikusan hunyom le a szemeimet. - Még most se...? - a suttogása hideg zuhanyként ér és azonnal hozzá simulok, amibe a kis kezei is bele játszanak. Mágnesként vonz közel magához a kis akciónk pedig pedig tovább folytatódik. - Meg kellene beszélnünk... - suttogja.
- Már megtörtént... Túl is tárgyaltuk... 

36. Fejezet: Rendőrségi igazolás

Jimin szemszögéből:

Halk lihegések közt meredten figyelek magam elé, az előttem dolgozó JeongGukot nézve, ahogy a karjai folyamatosan, minden mozdulatnál megfeszülnek, az erei pedig kidagadnak. Erősen markolja a kezei alatt lévő fémrudat és levegőért zihál. Elképedve figyelem, hogy már hanyadszor húzza fel magát, majd szépen engedi le. Már lassan több mint egy órája folyamatosan edzünk és ő még mindig bírja, igaz már egyre jobban folyik róla a víz és nehezebben megy neki, de kitart. Fogalmam sincs mikor ugrik le és töri meg az ujjait, majd nyújt a karján és fordul felém. Felrántja a szemöldökét és a hajába túr.

- Hát te? - kérdezi lihegve. - Mióta ücsörögsz ott? Kész van a nyolcvan felülés? - áll meg felettem, mire én mély levegőt veszek és vállat vonok. Igen... Nyolcvan kellett volna, de nem megy. Nem az, hogy nincs erőm, csak lusta vagyok. - Basszus Jimin... Ne csináld már. A kezed miatt így is kiesik a húzódzkodás, fekvő és a súly emelés és te még ennyit se tudsz megtenni?

- Már egy órája edzünk, JungKook... Ma már futottam és bicikliztem. Nem elég? - nyújtom ki a lábaimat és rá dőlök.

- Nem. Alakulnak az izmaid és muszáj folyton rá edzeni, szóval gyerünk. - térdel le elém. - Majd én számolom. Kilencven.

- Eddig még nyolcvan volt. - fekszem hanyatt és felhúzom a térdeimet. - Ne változtass...

- Hisztizel felmegy százra és már nem azért, de simán mennie kell. - térdel rá a lábaimra én pedig elkezdem a felüléseket. Folyamatosan csinálom, még ő a térdemen tartja a kezeit. - Mellesleg. Beszéltem reggel EunJinnel. - ezt hallva ülésben maradok és nagy szemekkel figyelek rá. - De... Nem arról amiről a múltkor. Ő keresett, mert van valami a csajnak az ügyében, aki majdnem lelőtte magát. Szóba se nagyon kerültél, csak megkérdezte, hogy rendben vagy-e. A múltkori után... Szerintem nem nagyon tudja mit kellene neked mondania. 

- Elrontottam...? 

- Mi? Dehogy! Ne hülyéskedj Jimin. Ideje volt már... De... beszélnetek kellene, mert ez már nekem sok. SeokJin egy paraszt és ideje lenne, ha a sarkadra állnál végre. 

- Jó... oké... és elmondanád miről beszéltetek? - fújtatok idegesen és folytatom amit elkezdtem. 

- Hülye magán nyomozásba akar fogni, csak sajnos én nem érek rá csütörtökönként, mivel valakinek korrepetálni kell azokból a tárgyakból, amiket ti nem tanítottátok. Szóval jövőhét csütörtökön ő bent akar maradni egyedül a suliba este.
- Ez őrültség... Kitalálta ma, hogy ő csak úgy bele kezd ebbe?
- Ennek már lassan több mint egy hete, de velem is csak tegnap közölte és már képtelenség lebeszélni róla, mert te is tudod milyen. Inkább azt vedd örültségnek, hogy nem keresitek egymást a buli óta. Az az igazán nagy őrültség.
- Jó! - ülök fel és kinyújtom a lábam. - Holnap úgy is látni fogjuk egymást. Kénytelen lesz velem beszélni és én is vele. Kellemetlen neki, mert még mindig járnak SeokJinnel... Pedig te beszéltél vele és ez se törte meg... - hajtom le a fejem. - Jin az én személyemben jár vele... Nem tudom elhinni, hogy...
- Na... Egy ideje vele se beszélt és ez jelent valamit. Sőt! Biztos mérges. Láttam, hogy milyen volt mikor elmondtam neki. - ül le velem szembe a fenekére. - Jimin... EunJin oda és vissza van érted.
- Vagy csak mérges, hogy csalódnia kellett egy olyan álom pasiban mint Jin, mert egy olyan szar tanácsolt neki mindent mint én. Csak ez lehet a baj és most még rá jött ez a magán nyomozásos hülyeség, amire... Elmehetnék vele. Beszélhetnénk és este csak ketten lennénk. Megtudnánk beszélni a dolgokat, igaz?
- Még szép! - nevet fel. - Jimin ez egy kurva jó ötlet. Ketten a sötétben... - mosolyog rám huncutul, mire én vállba lököm és felnevetek zavarba esve. - Most miért? Bármi megtörténhet. A pillanat hevében egymásnak estek és...
- Fejezd már be! - ütöm meg újra, majd eltakarom az arcom. Nagyot nyelek, ahogy az agyamon végig fut amit mond. Legszívesebben hideg zuhanyt vennék, hogy a rossz és mocskos gondolatok kimenjenek a fejemből.
- Ne az arcodat takargasd. A kis Jimin nyújtózkodni próbál. - csap rá a nadrágomra, amire én reflexből csapom össze a lábaimat és dühösen nézek rá.
- Ilyet többet meg ne merj próbálni. - csúszok hátrébb és lassan állok fel, miközben a kezemmel takarom magam. Idegesen fújtatok és mély levegőt veszek. - Fogok vele beszélni, ha nem is holnap, de csütörtökig biztosan. Nem akarom, hogy egyedül oda menjen, mert csak baja esne... Legalább én megtudom védeni, ha történik valami...

Kora reggel hamar össze készülök még arra is van időm, hogy játsszak Maxievel egy kicsit, aki már most szemmel láthatóan nőt, igaz nem sokat. Mire elkészülök már csörög is a telefonom, hogy JeongGuk és TaeHyung felvegyenek kocsival. Elköszönve nagyapától sietek ki az ajtón a kezemben a pulcsimmal és a táskámmal, majd hátra pattanok be a kocsiba. Hangosan és egyszerre köszöntenek a fiúk, majd el is indulunk a suli felé, a rádió hallgatása közben.
- Nem ugrunk be venni egy kávét a kisboltba? - kérdezi TaeHyung, aki azon ügyködik, hogy melegebbre vegye a fűtést.
- A suliban is van. - üti félre a barátja kezeit és azonnal feljebb vesz rajta egy kicsit. - Az nem elég jó?
- De... Jó, ha nem teszel egy kis kitérőt a kedvemért.
- Amúgy is késésben vagyunk. Eddig soha jöttetek értem ilyen későn. - veszem magamra a pulóverem, hogy ne kelljen kiszállás után magammal cipelni.
- TaeHyung hibája. - vágja rá a volán mögött ülő JeongGuk. - Nagyjából húsz percet ácsorogtam előttük és vártam, hogy elkészüljön.
- Elaludtam, jó? - fújtat idegesen, amin kénytelen vagyok felkuncogni, mire ő azonnal hátra fordul és a combomra csap. - Mi olyan vicces?
- Semmi. - rázom meg a fejem és a hajamba túrok. Furcsa és nevetséges, hogy ő milyen hisztit tud csapni, ha mi esetleg később érünk hozzá, hogy felvegyük. Múltkor is egész úton az ő hangját hallgattuk, ahogy mondja a magáért, mert mi nem vagyunk pontosak. Be kell vallanom... Kim TaeHyung egy más faj.
JeongGuknak köszönhetően hamar beérünk az iskolába és a szokáson helyen parkolunk le, majd együtt szállunk ki és szinte azonnal meghalljuk a focis fiúkat a pályáról. SeokJint kezdem a szemmel keresni és meg is találom, bár nem az edző cuccában, hanem farmerben és vastag pulcsiban. Ritkán rúg bele a labdába, de akkor is csak igazgatásképpen. Gondolom EunJint várja, ki mást?
A táskámat a vállamra kapva indulunk meg, de azonnal utánunk ordít, amint a suliba mennénk. Egyszerre fordulunk hátra és nézünk a felénk kocogó Jinre.  Fogalmam sincs mit kellene neki mondanom. Hazug és kétszínű...
- Sziasztok. - áll meg előttünk, de mielőtt vissza köszönhetnénk folytatja. - Nem tudtok valamit EunJinről? Általában minden reggel ugyan akkor jön, de ma... pár perc múlva csengetnek. Rég itt kellene lennie.
- Dolga van. - vágja rá szinte azonnal JeongGuk és keresztbe fűzi a karját. - Magadtól nem tudsz semmit se megoldani? Vagy mi van? Ehhez is Jimin adjon tanácsot?
- Na jó... - hajtja le a fejét és gúnyosan kuncog fel. - Még mindig itt vagytok leragadva? Tovább léphetnétek. Nem kényszerítettem ki belőle mit csináljak. - pillant rám egy gúnyos mosollyal az arcán, mire én csak lehajtom a fejem. - Gyerekesek vagytok. Ellehet szakadni ettől, mert kezdtek nagyon unalmasak lenni.
- Adok én neked unalmast, te szemét szar! - indulna meg a barátom SeokJin felé, aki hátrál egy lépést, de még időben emelem közéjük a kezem, amivel megállítom őt, így csak hosszan fújtat. - Jó...
- Amúgy is... Ezek csak hülye ötletek voltak, amik bejöttek. Semmi nem lenne máshogy, ha máshova viszem. Engem szeret.
- Még is én fogok vele csütörtökön bent maradni. - vágok vissza dühösen, de szinte azonnal meg is bánom amit mondtam, de már késő lenne vissza szívni.
- Mi? - döbben le. - Milyen bent maradás? EunJinnel?
- Mi megyünk. - kapja el a felkarom JeongGuk és határozottan ránt be maga után az iskola ajtaján hátrahagyva SeokJint, aki csak a hajába túr és hosszan fújtat. Hihetetlen, hogy képtelen vagyok befogni fél percre is a nagy szám...

EunJin szemszögéből:

Azt hiszem én vagyok az egyetlen a mai napon, aki képes a hosszú szünet után az első nap elkésni. Azonban szerencsére van okom a késésre, még akkor is, ha csak a második órára, kémiára érek be, ami már öt perce tart. Tegnap este bent voltam Kiyonál KunJae segítségével, aki utána nálunk vacsorázott. Először nem gondoltam, hogy ilyen rendes, de most már tudom. Minden információval ellát az ügyről még akkor is, ha nem lenne szabad valamint az ötletemet is támogatta, hogy jó lenne, ha csütörtök este bent maradnék a suliba és körbe néznék hátha találok valamit, vagy össze írjam aznap kik tartózkodnak az iskolában, hogy később ki tudja hallgatni az illetőket. Szeretném, ha mihamarabb megtalálnánk azt, aki ezt tette vele...
Sietős léptekkel célzom meg a földszinti nagy előadóit, hogy ne találkozzak senkivel se, aki számon kérhetne, hogy eddig hol voltam. A fekete magassarkú csizmám kopogását azonban nem tüntethetem el, így amint kopogás után benyitok a terembe már mindenki engem figyel. A tanári asztalra pillantok elsőként és egy teljesen ismeretlen arcot vélek felfedezni. Eddig egy harmincas években járó nő tartotta ezt az órát, aki nem régiben jelentette be, hogy babát vár, de nem szeretne minket itt hagyni, így az év végéig velünk lesz, de úgy tűnik ez nem így lesz.
- Bocsánat a késésért. - hajolok meg és azonnal sietek is a helyemre, ami Jimin mellett van a második sorban. Leülök mellé és csak fél pillanatra nézek rá, de azonnal beszélni támadna kedvem vele, hogy mindent átbeszéljünk, de jelenleg ez nem lehetséges.
- Gondoltam, hogy sikerül fognom a mai napon egy későt. - rázza meg a fejét. - Neved? - pillant rám a szintén nem túl idős férfi.
- Van igazolásom. - keresem elő a táskámból a kis papírt, amin még a helyi rendősrés pecsétje is rajta van. Megindulok kifelé, de még mielőtt oda adhatnám megállít.
- Orvosi?
- Nem. Ez...
- Vagy orvosi, vagy mond a neved. - fordít nekem hátat és vissza sétál az asztalához. - Ne húzzuk egymás idejét, szóval.
- Megnézné legalább? - lépek hozzá és felé nyújtom, amit ő tétovázva vesz el tőlem egy fáradt sóhaj kíséretében. Ez a fickó... Gyorsan futja ár, majd vissza is nyújtja.
- Szóval. Mi a neved? Sajnos, vagy nem sajnos, de nem ismerem a negyediket. Eddig szerencsémre csak a kisebb korosztályt taníthattam.
- Heo EunJin. - fújtatok idegesen és vissza sétálok a helyemre. Mit hisz? katonai kiképzőben vagyunk? Csak öt percet késtem és még igazolásom is van, erre ő így reagálja le a dolgokat? Ennyire egy szigorú.... Nyugalom... Kisebb gondom is nagyobb ennél.
- Tehát... - írja le a nevem egy kis cetlire, amit szépen a tanári noteszébe tesz. - Hol is tartottunk? Ja igen. Szóval, a nevem Lee HyunWoo. Az év következő részében én foglak titeket kémiára tanítani, és elnézve az eddig fél évi nagy jegyeteken hatalmas szükség van rá. Az én órámon nem fogtok hülye kisfilmeket nézni és értelmetlen előadásokat hallgatni. Minden órára készültök, mert minden alkalommal valaki szóban fog nekem felelni és, hogy még jobban fejlesszük a satnya tudásotokat írni is fogunk minden hétfőn, aki pedig gyenge, az péntekenként korrepetálásra fog járni hozzám.
Na jó... Ez az ember teljesen meg van bolondulva. Kinek lesz ideje mást tanulni, ami lényegesebb is lesz mint az ő hülyesége. Totálisan kattant és nagyon szigorú, nem értem eddig, hogy bírta a többi osztály... Már a megjelenése is borzalmas. A hátra kent és beállított haja, hozzá pedig az öltöny szerű öltözet. Nevetséges...
- És mi történt tanárnővel? - teszi fel a kérdést JiHoon, amire az egész osztály rá kapja a fejét.
- Mi a fene közöd lenne a tanárnőhöz? - kérdez vissza gúnyos hangsúllyal a tanár úr. - Túlságosan megrémült a pisztolyos incidenstől és szülési szabadságra ment. - háttal támaszkodik az asztalára, majd végig néz rajtunk. - Látom sok dolgom lesz veletek. A két jó madár ott hátul. Kim és Jeon nagyszájú duója tiszteljen meg minket, hogy az első sorba ülnek, hogy az idén ne kelljen pénzzel kettes érdemjegyet vásárolniuk az apjuk pénzén.
Teljesen ledöbbenek és csak JeongGukot figyelem, aki Taevel együtt idegesen fújtatva másznak ki a hátsó sorból és sétálnak lejjebb a lépcsőn, hogy elénk ülhessenek. nagy önuralom kell neki, hogy ne mondjon semmit se a tanárnak. Úgy érzem tudja, hogy ő nem fogja olyan lazán venni, ha bármit is mond mint a többi.
- Mivel nem akarunk lemaradni, így ma is meghallgatunk egy felelőt, de mivel rég nem volt kémia órátok én fogok feltenni ismétlődő kérdéseket. Kezdjük is a nap sztárvendégével, aki képtelen időben megjelenni egy órán. Lássuk, hogy a fejében is van e valami, nem csak a testében.
Hirtelen kap el az undor és a düh. Hogy mer ilyet mondani egy kamasz lánynak ez a pöcs?! Legszívesebben kiverném a hisztit és beolvasnék neki, de azzal az ő szavait igazolnám, amit végképp nem akarok. Határozottan állok fel és sétálok ki, majd megállok tőle pár méterre. Felé fordulva túrok a hajamba.
- Kezdjük valami egyszerűvel, amit egy nő se képes elhibázni. Mi a víz képlete?
- H2O... - adok választ a kérdésére, azonban a düh és a harag csak tovább cincál belülről. Legszívesebben arcon köpném és kisétálnék a teremből, de ahogy elnézem képes lenne kirúgatni is...
- Fantasztikus... - forgatja meg a szemeit. - Mi a bomlás?
- Olyan kémiai változás, amely során egy anyagból több lesz. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt.
- Szublimáció?
- Mikor egy szilárd anyagból légnemű lesz. Halmazállapot változás. - mosolyodok el kicsit gúnyosan, ahogy ő idegesen fújtat, hogy a könnyű kérdései nem érnek semmit. Egy - nulla EunJinnek a bunkó tanárral szemben.
- Utolsó kérdés. Mi a zöld rézrozsda?
- Patina. Most már leülhetek? - indulok meg a helyem felé, mire ő csak bólint. KO idióta.
Az óra további felében szintén csak arról hallhattunk, hogy ő mennyivel jobb bárkinél is, valamint mennyire agyatlanok és hülyék vagyunk. Természetesen nem ezekkel a szavakkal, mert hát azt még ő se tehetné meg, nem igaz? Felfrissülésként ér minket a kicsengő, amit hallva azonnal felállunk és villám sebességgel hagyjuk el a termet, hogy odakint mély levegőt vehessünk.
- Ez a hapsi egy kész örült! - ad hangot a sértődöttségének JeongGuk. - Pszichopata!
- Nem... csak egyszerűen egy szadista. Amiket mondott... beteges... - pillant a háta mögé Jimin, hogy a tanár véletlenül se hallja meg, mert akkor biztos pénteki tanulószobára fogná, vagy felrángatná a tanáriba.
- Túl okosnak hiszi magát. - fújtatok idegesen és négyen indulunk el az uszoda felé. - És az elkeserítő, hogy ebben a suliban még tolják is.
- Persze! Hisz az igazgató rokona. A húgának vagy kinek a férje. Nem csoda, hogy még itt van. - lépdel mellettünk TaeHyung. - A családom soha nem vett kettest nekem! Kémiából legalább is soha.
- Mi a fasz köze van hozzá? - akad ki újra JeongGuk. - Apám több pénzt adott a kurva suli felépítésébe, mint az alapító. Az uszoda, és a nagy előadói is apám pénzéből készült el és akkor még baszakodik az emberrel?
- Legalább Jimint béken hagyta. - pillantok a szőke barátomra, aki azonnal rám kapja a fejét. Istenem... Hogy nem voltam képes aznap este vissza csókolni a vastag ajkait?
- Megmozdulni se mertem egész órán. - nyel nagyot, majd elpillant rólam, hogy ne nézzen a szemembe. - Én nem engedném gyerekek közelébe...
- És felesége van. - nevet fel kétségbeesetten JeongGuk. - Biztosan veri. - kanyarodunk be az öltözőkhöz, ahol meg is állunk mielőtt bemennénk. - Úsztok?
- Persze. - bólintok kicsit, majd elindulok az ajtóhoz. - Ti is?
- Ki nem hagynánk. - kuncog TaeHyung. - Felfrissülés, ha te velünk úszol. Már csak a látvány.
- Remélem most nincs lapos tetűd. - forgatom meg a szemem és magukra hagyom őket a folyosón. Beérve a többi lány fogad, akik már elkezdtek átöltözni, vagy éppen készen vannak. Hátat fordítva nekik öltözök le és veszem fel a fekete úszóruhám. Elkérve valaki fésűjét szedem rendbe a hajam, amit egy copfba fogok össze a fejem tetején. A papucsomba bújva és a hónom alá kapva a törülközőt hagyom el az öltözőt és sétálok ki mindenki után a medencéhez. A többiek már javában a vízben vannak, így én is csatlakoznék hozzájuk. Le dobom a törülközöm és indulnék is a vízbe, amikor Valaki elkapja a kezem. Kérdően pillantok hátra és SeokJint látom meg felöltözve. Ilyenkor neki nem foci edzése van?
- EunJin, tíz kör. - szól a tanár és mielőtt bármit is mondhatnék Jin közbe szól.
- Csak öt percet hadd beszéljek vele, tanár úr. - néz a tanárra, aki csak bólint és vissza fordul a medence felé, még SeokJin odébb húz és maga felé fordít. - Kerestelek.
- Otthon hagytam a telefonom. - pillantok el róla és a többiek papucsait kezdem nézni.
- Már egy hete kereslek, mióta vissza jöttünk. Van valami oka annak, hogy nem beszélsz velem? Igazán elmondhatnád, hogy tudjunk javítani rajta. Nem tudom mit tettem, mond el.
Halk sóhajok között fordulok vissza felé és néznék a szemébe, de ő a szemeim helyett a melleimet figyeli, amik kilátszanak az úszóruhámból. Vállba csapom, amire azonnal a szemeimbe néz, de a tekintete vissza ugrik a mellemre időnként.
- Megtennéd, ha beszélünk nem a melleimet nézed? - takarom el magam a kezemmel, mire ő fújtat egyet. - Nehezedre esik a szemembe nézni?
- Nem. - vágja rá. - De a barátnőm vagy, nem? Miért ne nézhetném a melled?
- Miért ne? - döbbenek le. - Mert talán oka van annak, hogy nem akarok beszélni veled. Erősen úgy érzem, hogy egyáltalán nem vagyok a barátnőd. Tudsz rólam mást is mint azt, amit Jimin elmondott?
- Édes istenem... - el gúnyos vigyor jelenik meg az arcán. - Mondtam, hogy hazudnak neked. Basszus EunJin...
- Nem. SeokJin nagyon figyelj arra amit mondok. Ez egy rohadtul aljas húzás volt tőled. Érted? És elnézted, sőt te akartad, hogy össze vesszek a barátaimmal. Ez rettenetesen fáj. Örülnék, ha megtennéd, hogy ezt az undorító mosolyt leszeded az arcodról.
- Igaz, hogy csütörtökön Jiminnel töltöd az estét? Itt a suliban. - néz rám dühösen, amin először én is meglepődök, majd mély levegőt veszek és bólintok.
- Igen. Megkértem, hogy jöjjön el, mert se te, se pedig JeongGuk nem ér rá.
- Csütörtök este edzésem van... Szóval.
- Csak ő ér rá. - sóhajtok. - Nem kell túl gondolni. Tudtam, hogy te úgy se érnél rá. - nem akartam, hogy tudjon az akcióról, de úgy tűnik, hogy teljesen mindegy mit mondok el JeongGuknak, mert ő tovább adja. Komolyan. Már megint mögöttem beszélték meg, hogy Jimin velem jön? Nem mintha nem örülnék, mert... legalább tisztázhatjuk, de ez így... nagyon rosszul jött ki.
- Figyelj... Sajnálom...
- Mit, Jin? Magadtól is elvihettél volna randizni, nem kellett volna Jimin tanácsa. Csak... csalódtam.
- Tudom jól. - bólint aprót és megfogja a kezem. - Húzós lesz a hét... Mi lenne, ha szombaton elmennénk valahová? Kettesben.
- Lehet róla szó. - bólintok kicsit és halványan elmosolyodok. Ha addig idegileg nem készülök ki... Talán az lesz az utolsó randink, amin én szakítani fogok vele Jimin miatt. 

35. Fejezet: Lezáratlanul és elképedve

EunJin szemszögéből: 

Az utolsó napunk csendesen telik, mivel a lehető legkevesebbet próbáltam beszélni a többiekkel, többek között SeokJinnel és Jiminnel. Miről is tudnék most velük beszélni...? SeokJin egyszerűen dühít és ha csak rá nézek a harag kap el, de nem volt lehetőségem beszélni vele, mert akkor mindenki belekeveredett volna a vitánkba. Kénytelen leszek kettesben beszélni vele, ha sikerül össze szednem a bátorságom és elmondani azt is, amit Jimin csinált tegnap előtt este. Túl labilis vagyok most ahhoz, hogy elé álljak és nyugodtan számon kérjem azért amit csinált. 

Mielőtt teljesen megbolondulnék befordulok az utcánkba, azonban a szokásos helyen nem tudok leparkolni, mivel egy ismerős autó foglalja el. Hosszú, fekete kocsi, de hirtelen eszembe se jut kié is lehet. Még nem voltam itthon anya össze szedett valakit? Nehezen tudom elképzelni pont róla... 

Sajnos nem tudok mit csinálni a helyzettel, így egy házzal odébb állok meg. Kihalászom a táskám a hátsó ülésről, majd becsapom az ajtót. Legjobban annak örülnék, ha ezt a "roncsot" valaki ellopná és fizetne a biztosító, hogy vehessek magamnak másik kocsit. Jobb is lenne, ha nem kellene ezt a négykerekű koporsót vezetnem, amit az "apámtól" kaptam. Miután lerendezem magammal, be se zárom, csak a házunkhoz megyek, ahova lassan és csendben nyitok be. Óvatosan dugom be először a fejem, majd a testem és szinte azonnal nevetés üti meg a fülem. Már biztos; nincs egyedül. Ügyelve a settenkedésemre teszem meg a lépéseket a szekrényig, ami elé lepakolok, majd kibújok a cipőmből és szépen megigazítva termetes férfi surranok mellé teszem. Ez aztán valami... Nem éppen valami márkátlan, műbőrt hord a lábán a pasas... A végén elszaladok nekik vacsiért, hogy biztosan itt tartsam. 

Ezt a gondolatot azonnal megbánom, ahogy belépek a nappaliba és észre veszem a nyomozót és anyámat, ahogy a kanapén ülve teázgatnak. Köszönés helyett a képet látva, csak egy undort sugalló hang csúszik ki, amire már mind ketten felkapják a fejüket. Hát persze...

- Bocsánat, hogy zavarok, de sajnos haza értem. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt. Anya jól láthatóan forgatja meg a szemét és pattan fel, hogy hozzám lépjen. A karomat elkapva ránt közvetlen közel magához és megböki az oldalam.

- KunJae-shi nyomozó hozzád jött, az iskolai üggyel kapcsolatban. - néz rám dühösen anya, azonban az én gúnyos arckifejezésem azonnal eltűnik és ledöbbenve nézek egyenesen a rendőrre, aki lassan áll fel és igazítja meg magán a hófehér ingét.

- Voltam már itt két napja, azonban édesanyád mondta, hogy ma jössz haza. - kezd bele rekedtes hangján, és megköszörüli a torkát. - Fukuda Kiyo ellen nem indul komolyabb eljárás, ahogy az ellene elkövetett erőszakolok ellen sem. A kórházba szállítása után... az LSD metabolitját találták a szervezetében. Valószínűleg egy bad trip volt az egész amit elmesélt neked.

- De... - teljesen ledöbbenek és hosszú percekig meg se tudok szólalni. Nem lehet, hogy... csak képzelte... Ki tudna ilyet elképzelni magának, akkor is, ha drogot használt. - De... Nőgyógyász... - válaszképpen csak megrázza a fejét és hosszan sóhajt. Elszorul a mellkasom és könnyek futnak a szemembe. - Valaminek történnie kellett... Nem lehet, hogy...

- Sokszor előfordul ilyen az utóbbi időben. Az LSD elég olcsó és könnyen beszerezhető a városban.

- Szeretnék vele beszélni. Megoldható, hogy meglátogassam?

- EunJi... - fújtat hosszan.

- EunJin. - szól közbe anya. - Csak tíz percet hagyj neki kettesben a lánnyal. - anyára pillantok, aki egyenesen a férfi szemeibe néz. Tegezi KunJaet? Vagy csak hirtelen felindulásból tette?

- Csak tíz perc. Nem több. Még a kórházban van, a saját családja se találkozott vele az eset óta. Lehet jót tenne neki, hogy valaki leüljön vele beszélgetni.

- Mehetünk most? Ha nem probléma... Nagyon szeretnék vele beszélni. Tudom, hogy szüksége van rám és én... én találkozni akarok vele.

- Persze. - mosolyodik el, ami talán az első emberi megmozdulás tőle. - Elviszlek és beengedlek hozzá. - kezdi össze szedni a cuccait, az asztalon hagyott kávét egy határozott, gyors mozdulattal önti be, majd fordul felénk. - Köszönöm a vendéglátást.

- Hagyjad. - legyint mosolyogva anya, amin én csak felrántom a szemöldököm. Ismerős ez a mosoly. Kedves és odafigyelő, ami elég ritka, ha férfiakról esik szó, de most. Jobban megfigyelve; KunJae nyomozó annyira nem is rossz választás anyának. Erős arccsontozat és határozott arcél. Elegáns és ápolt borosta, a szemei pedig sötétek, erősen a negyvenes éveiben járható, jó fizikai állapotú férfi. Ügyel a megjelenésére, a haja festett, bár egy-két ősz hajszál játékosan tűnik elő a rendezett haján. Igazán jó választás lenne anyának egy ilyen férfi mint ő, az már mellékes, hogy rendőr és nagyon is tenyérbemászó. Borzasztóan tenyérbemászó...

- Köszönöm. - egy kedves vigyorral köszöni meg anyának a kávét, majd amint a fél perces szemkontaktust lerendezték azonnal siet is, hogy a cipőjét magára kapja, hogy mihamarabb elindulhassunk. Én is így teszek és magamra veszem a cipőmet, majd két perc múlva már a ház előtt álló, fekete autó mellett állunk. Amint megszólal a riasztó csipogása beszállunk és el is indulunk. Csendben üldögélek mellette az út alatt. Miről beszélhetnék vele? Csak Kiyoról tudnék kérdezni, vagy a kapcsolatáról anyámmal. Eléggé úgy tűnt, hogy egy hullámhosszon mozognak.

- Édesanyád elég kedves nő... És...

- Nem szeretném, ha tőlem kérne engedélyt bármihez is. Ami kettőjük között van az anyámmal, az csak magukra tartozik. - nézek rá. - Gondolom elakarja hívni randevúra, igazam van?

- Ő azt mondta elég erős és passzív személyiséged van, kicsit tartottam, hogy mit fogsz hozzá szólni, ha bemászok az életetekbe.

- Az még annyira nem biztos. Anyám sok férfival szokott eljárni vacsorázni, és elég egy rossz mozdulat a vacsorán, hogy elhasaljon előtte. Véletlen, hogy ismerem magát, mert soha nem szoktam találkozni egy randi partnerével se. - pillantok az arcára, ami eléggé megfeszül és jól láthatóan fagy le a mosolya. Lemerevedve bámul kifelé az ablakon és hatalmasat nyel. Azt gondolta, hogy ennyivel cél egyenesbe kerül az anyámnál? Mit képzelt? Anya egyáltalán nem bízik a férfiakban, amit teljesen meg is értek és ha netalántán sikerülne a randijuk, eleinte egy hajszálon állnának, egy rossz megnyilvánulás, vagy furcsa viselkedés és már nyomát se látnám. - Jól kösse fel a nadrágját, ha bármit is akar az anyámtól.

- Ő egy igazán kedves nő. - szólal meg halkan. - Határozott és erős. Nagyon intelligens.

- Pontosan. Ezért nehéz vele jól kijönni. Ő hordja a nadrágot, mióta... Hagyjuk. - fújtatok hosszan. Nagy plusz pont jár érte, hogy nem kérdez semmit, még csak faggatózni se kezd, majd egy bólintással lerendezi az egész helyzetet. Talán annyira még se tapadós, ha nem a munkájáról van szó és ezt tudom értékelni.

Fél óra elteltével pillantom meg a kórház hatalmas, sárgás épületét. Csak pár percig szemlélhetem, még le nem fordulunk és be nem gurulunk az épület alatt lévő mélygarázsba, ahol azonnal megállítja a kocsit egy sorompó és a biztonsági őr. Ahelyett, hogy KunJae fizetne a jelvényét veszi elő és tovább is engednek minket. Meglepődve, és felvont szemöldökkel pislogok a férfira, aki csak felkuncog.

- Ezzel ilyet lehet? - kérdezem meg még leparkol a lifthez közeli parkolóba.

- Ezzel? Bármit. - nevet fel, majd közösen szállunk ki. A kocsit vissza riasztja és megcélozzuk a liftet, amivel ketten megyünk fel a harmadig emeletre. Kérdések nélkül tesszük meg az utunkat a szobáig, ahol Kiyo neve áll. Vissza pillantok a férfira, aki legyintéssel jelzi, hogy menjek csak. Kopogást kísérve nyitok be a szobába, ahol egyedül Kiyot pillantom meg az ágyban fekve. A bal keze az ágyrácshoz bilincselve pihen, még a jobbal egy könyvet lapozgat. Meglepődve pillant fel a kócos haja mögül, ami jól láthatóan napok óta nem lett kifésülve. Teljesen ledöbben, ahogy meglát és a könyve is kicsúszik a kezei közül, amiért én gyorsan ugrok. 

- Szia. - állok meg halványan mosolyogva az ágya mellett. - Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem, de... Nem igazán tehettem meg eddig. 

- Nem... Nem gondoltam, hogy bejössz hozzám, azok után... - nézi meg a könyvét, majd leteszi a lábaira. - Sajnálom, hogy... Rád fogtam... 

- Kiyo... - ülök le mellé az ágyra. - Nincs semmi baj. Ez a lények. Mesélj inkább, hogy érzed magad? Rendben vagy? 

- Megvagyok. - vonja meg a vállait. - Te vagy az első, aki bejött hozzám és ez... sokat jelent nekem. Sajnálom, hogy így látsz. Biztos csúnya vagyok. 

- Dehogy is. - kuncogok fel. - Jól festesz. Remélem eszel rendesen és jól bánnak veled. 

- Mindenki nagyon kedves itt. Féltenek és óránként bejönnek megkérdezni mire van szükségem. Kikísérnek vécére és zuhanyozni is. Aggódnak, hogy kárt teszek magamban. 

- Megértem. - bólintok. - Mindenkit nagyon megijesztettél, remélem tudod. Teljesen kétségbe voltunk esve. Hogy gondoltad ezt? 

- Nem bírtam elviselni... mocskosnak és bűnösnek éreztem magam. - a hangja megtörik a mondat végére és előre billenti a fejét. Óvatosan törli meg a szemeit, majd vesz mély levegőt. - Nem tudtalak volna... 

- Elhiszem. - simítok a vállára. - Hiszek neked. És... hiszem, hogy valami biztosan történt, de... Kiyo, senki nem... nem voltak akik... 

- De! - néz rám a könnytől csillogó szemeivel. - Én soha nem drogoznék! Soha! 

- A szervezetedben is találtak... nyomot rá és a nőgyógyász. Csak egy rossz hallucinálás volt. 

- Nem az volt. - rázza meg a fejét. - Gondolkodtam rajta a napokban. Nagyon sokat. Halványan emlékszem a hangokra és a színekre. 

- Muszáj mindent elmondanod nekem. Érted? Ha a rendőröknek nem, legalább nekem tedd meg. Segíteni akarok neked. - fogom meg a kezeit. - Hallgatlak. Mindent, ami az eszedbe jut. 

- Szóval... - az ajkát beszívja és mély levegőt vesz. Benyálazva az ajkait kezd bele. - Emlékszem, hogy haza fele indultam miután kihagytam a klubbot. Az informatika teremben voltam előtte, majd folyosón lévő vécébe indultam, de... már előtte nagyon furcsán éreztem magam. Elindultam, de... nem jutottam el a vécébe. Éreztem... kezeket, a combomon és a karjaimon. Valaki mély hangon nevetett, hideg érte a bőröm és fáztam. Túlzottan is. Próbáltam az arcokat felismerni, vagy csak látni, de nem megy. - halkul el. - És... ajtó nyílásra is emlékszem, amit csend követ. 

- Valaki... benyithatott? Vagy... valaki megzavarta őket és elmenekültek? Mikor keltél fel?

- Hajnalban lehetett. Addigra már a suli parkolójában voltam. A pólóm kifordítva volt rajtam. 

- Ez... mikor volt pontosan? 

- Mielőtt bementem volna az iskolába, előtte három nappal. Erről akartam veled beszélni pénteken, de nem jöttél el. 

- Akkor péntekre virradóan tértél magadhoz. - kicsit bólint és számolgatni kezdek. - De... Nagy mennyiségben találtak a szervezetedben LSD-t és ez... nem stimmel. Nem találhattak a szervezetedben nagy mennyiségben hétfőn, ha már csütörtök este a szervezetedbe került. Képtelenség. Az nap, vagy vasárnap kellett, hogy a szervezetedbe kerüljön. 

- Én nem vettem be semmit, EunJin. Esküszöm. Csak anya orvosától kaptam fájdalomcsillapítót, ami mindig a táskámban volt... 

Azonnal felpattanok és a táskájában kezdek nagy erővel keresgélni. Azonnal megtalálom a kis üveget, amiben apró szemű gyógyszerek vannak.

- Mikor vettél be belőle? 

- Azt hiszem... Vasárnap este, elalváshoz kettőt. - néz rám aggódva. - Mire jöttél rá? 

- Nem képzelődtél, ebben halálosan biztos vagyok. - fogom a markomba a gyógyszert, majd előkapva a telefonom kezdek keresgélni. - Az LSD pár nap alatt eltűnik teljesen a szervezetedből, a hajadból is, de... más nem. 

Az ajtón kopognak és lassan dogja be a fejét KunJae és mutatja, hogy idő van, ideje mennem. Aggódva pillantok Kiyora, aki csak picit bólintva jelzi, hogy menjek csak. Hozzá lépek és megölelem, majd távozok a szobából. Ahogy bezáródik az ajtó a férfival szembe fordulok és felmutatom a gyógyszert. 

- Pont ilyet szedek én is a fejfájásomra. Mi olyan különleges ebben? 

- Kiyot csütörtök este bántalmazták és az LSD eddigre igazán kevés lett volna a szervezetében, de... ebből vasárnap kettőt is bevett. 

- Ebben nincs ilyen hatóanyag. - rázza meg a fejét, majd elveszi tőlem. Kibontja és furcsállva nézegeti a fájdalomcsillapítót. - Ezek kisebbek. És a színük se olyan. - mutat fel egy darabot, majd gondolkodásba kezd. Hirtelen csap a fejéhez és zárja vissza. - Mekkora idióta vagyok. - nagy léptekkel startol az információs pulthoz és emeli fel a jelvényét. Kitartóan követem őt, majd megállok mellette és minden mozdulatát figyelem. - Fukuda Kiyotól szeretnék hajvizsgálatot és ennek a kimutatását. - teszi le az asztalra a gyógyszert. - Még ma. Minél hamarabb. 

Fogalmam sincs mennyi idő telik el a várakozóban ülve az emeleten. KunJae lába idegesen jár, majd végül nem bírva az ülést pattan fel és kezd türelmetlen járkálásba. Őt figyelve túrok többször is a hajamba. Valaki... ennyire megtervezte az iskolában ezt az egészet? De mégis hogyan? Ki képes erre, hogy előre legyártott kis LSD golyócskákra cseréli valaki fájdalomcsillapítóját. Tudnia kellett, hogy Kiyo mit szed és hogy mindig nála van... Lehet valaki a klubból? Nem. Azok a fiúk a légynek se tudnának ártani. 

Az ajkamra harapva dőlök hátra a székben, amikor egy orvos jelenik meg, egyenesen a férfihoz lépve. Felpattanok és melléjük állva figyelem mi történik. Egy papírt add át neki, majd a kis gyógyszeres dobozt. 

- A fájdalomcsillapítók mellett kisebb hatóanyagút találtunk, ugyan annak a gyártónak a gyógyszerből, azonban... Feláztatottak. A gyógyszerek nagy része LSD tartalmú. És a hajminta... a lánnyal valaki megitatott, vagy bevetetett egy nagyobb adag Ecstasyt. - ecseteli az orvos. Teljesen össze szorul a mellkasom és hirtelen levegőt venni is elfelejtek. Valakiknek ez előre eltervezett tettük volt, ehhez kétség se fér. 

- Köszönjük. - hajol meg kicsit KunJae, majd az orvos távozása után felém fordul. - Én azt hittem, hogy... Basszus. Már lassan húsz éve ebben a szakmában dolgozom és én... azt hittem ezzel az ügyet lezártuk, de... még csak most kezdődik.