EunJin szemszögéből:
Talán még soha nem mentem ennyire vegyes érzelmekkel iskolába. A szorongás és az öröm tombol bennem SeokJin és Jimin miatt. Még az egyiküket legszívesebben kerülném egész nap, addig a másik miatt bele pusztulok abba, hogy lássam. Ez az érzés kegyetlen... Főleg, hogy ma reggel nem is jön be az idézőjeles barátom, mivel leszedik a gipszét, ha a keze jónak bizonyul, így valószínűleg csak harmadig órára ér be, ami öt perc múlva kezdetét is veszi. Remélem nem tervez tornaruhába beállítani az órára, mert a kezével nem lenne jó, ha megint megerőltetné magát.
Nem elég, hogy a saját problémámon és Kiyoén kell aggódnom, de most még JeongGuk-é is a nyakamba szakad. Elmesélte a szombat este történteket, amik teljesen kiverték nálam a biztosítékot. Hogy van annak az embernek ekkora bőr a képén, hogy beállítson hozzájuk. Akármennyire is csúnya belegondolni, de JeongGuk megdolgozott a pénzért, nincs oka vissza adni. Bár ez az egész több zsebből is vérzik... Hogy a fenébe jutott eszébe ez az egész? Teljesen eljátszotta magát az apjánál, most még jobban kell hajtania, hogy ne bukjon meg a vizsgán, mert nem lesz ki megmentse a seggét. Az pedig megint más dolog, hogy az az vénember letagadta, hogy kis híján eltörte a karját, és mi több; az apja nem hitte el neki. Legszívesebben elmondanám, hogy már pedig ez tényleg így volt, de JeongGuk nem akar belekeverni az egészbe. Nem mintha bármit is számítana.
- Szóval a kis szöszke mikor jön be? - támaszkodik a falnak TaeHyung, még én és JeongGuk azon szorgoskodunk, hogy minden meglegyen a mai röplabda gyakorláshoz tesin.
- Leszedik a gipszét és jön is. Valószínűleg már ide tart. - válaszol helyettem a barátom, aki elkapja a kezemből a labdás zsákot és megindul kifelé a torna terembe. Szapora léptekkel sietek utána, nyomomban Tae-vel. - Talán hiányolod?
- És ha igen? Esküszöm annyira nem is vészes a srác. Kezdem megszokni, hogy rajtunk lóg. EunJin pedig maga egy ajándék. - kuncog fel és még mielőtt karjai közé foghatna JeongGuk előtt vágok be a terembe.
- Meglepő, hogy ezt mondod. - szólok vissza. - Nem inkább te lógsz rajtunk? Csak mert JeongGukon kívül senki se visel el.
- Nem tetszik, hogy ezt mondod. - sóhajt hosszan.
- Pedig igaza van. - add nekem igazat a barátom, aki a pályára cipeli a zsákot, majd ledobja, mellé pedig a hálót. - Minimálisan kicsit lehetnél kevésbé elviselhetetlen.
Erre már semmit nem képes válaszolni, csupán a szemeit forgatja meg, majd idegesen fújtat. Határozott mozdulattal fűzi össze a mellkasa előtt a karjait és végül még el is fordítja a szemét, hogy játszhassa a megsértődött kis gyereket. Egymásra pillantunk JungKookkal és mind ketten halk nevetésben törünk ki, bár ez nem tart sokáig, mivel megjelenik a tornatanárunk. Egy határozott, kissé férfias arcú nő, aki nem igazán termetes, de még is ijesztő személyiségű. Már csak, ha rá néz valakire a szokásos nézésével, szinte úgy érzi magát az ember mintha baltát állítottak volna a fejébe. Pedig nem hiszem, hogy bárkinek is képes lenne ártani a maga százötven centijével.
Azonnal a sípjába fúj és mindannyian egyszerre állunk fel a szokásos tornasorba, még ő végig járja az osztályt, hogy mindenkinek megnézze megvan-e a megfelelő felszerelése. Kiállítja azokat, akiknek nincs, majd le is ülteti őket a kispadra, amikor Jimin szalad be a tornaruhájában és áll be a helyére. A tanárnő meglepve néz rajta végig, még én elmosolyodok és óvatosan harapom be az ajkam, amint eszembe jut a hétvége vele. Egész nap tartottam SeokJintől, hogy mikor futok össze vele, de szerencsémre nem igazán találkoztunk, mi több még látni se láttam, bár JeongGuk kijelentette, ha csak a közelembe jön két kézzel vágja neki a falnak a szombati után. Talán ő még jobban kiborult mint én, vagy Jimin.
- Merre volt, Park Jimin? Késett az órámról. - áll meg Jimin előtt és alaposan végig nézi, ami kicsit kellemetlenül esik nekem és a fogaim közül kicsúsznak az ajkaim.
- A kórházban voltam. Levették a gipszem,de ha gondolja hozok igazolást. A táskámban van. - indulna meg érte, de még előtte leinti a tanárnő.
Elkezdődik a szokásos bemelegítő kocogás, amit nehezen sikerül lihegés nélkül bírnom, bár ahhoz képest nem is rossz, hogy mióta cigarettázok. A futás után nyújtás, majd gyakorló feladatok jönnek, ahol Jiminnel állok párba. Zavar, hogy mellettem van, érzem az illatát, hallom a hangját, de nem csókolhatom meg. Régen is ezt váltotta ki belőlem...?
- Na? - emeli fel az épp kezét mosolyogva, mire én a kezembe kapok egy labdát és neki dobom. Könnyen kapja el és kuncog fel.
- Úgy látom jobb mint újkorában. - vigyorgok rá, amire ő zavart fejlesütéssel reagál le. - Örülök, hogy jól vagy, de ne erőltesd meg, kérlek.
- Vigyázok rá. Nem kell aggódnod.
Megrázom a fejem és el is kezdődik a feladatok gyakorlása. Különböző ütés fajtákat csinálunk egymásnak passzolva a labdát, amikor hangosan csapódik ki a torna terem szárnyas ajtaja. Egyszerre pillantunk mind oda a nagy hangra, egyenesen a fiúra, aki betrappol az ajtón, majd szét pillant és amint észre vesz megindul felém. SeokJin arca a dühtől eltorzult és csak akkor jövök rá, hogy nem is én vagyok a célpontja, hanem Jimin, mikor nagyot lök rajtam és nem vagyok képes megmaradni a lábamon, így a földre esek és felsértem a térdem. Meglepődve pillantok utána, ahogy a barátom elé lép és ökölbe szorított kézzel vágja arcon annak ellenére, hogy a tanárral együtt JeongGuk is ordít neki. Jimin az arcát szorongatva támaszkodik neki a bordásfalnak és mielőtt bármit is tenne az a vadállat talpra állok és hozzájuk lépek.
- SeokJin! Elég! - szólok rá, mielőtt újra megütné, de ez csak annyit ér, hogy új célpontként bemérve ront nekem és kapja el a vállaimat.
- Nekem egy ilyen kis kurva ne pofázzon! - üvölt az arcomba, amire kénytelen vagyok lehunyni a szemem, de csak pár másodperc, mert valaki nagy erővel ugrik neki és taszítja le a földre. Lemerevedve nézek utána, és eszmélek rá, hogy aki a segítségemre sietett, az JeongGuk volt és most a volt barátom derekán ülve készül arra, hogy arcon vágja, de még mielőtt bármit is tehetne TaeHyung ugrik utána HoSeokkal és YoonGival Nehezen sikerül hármuknak szétválasztani őket, de HoSeok még így is kap egyet az orrára SeokJintől, aki a nagy küzdelem során arcon könyököli. Amint tisztes távolságra rángatják őket egymástól az apró növésű tanárnő ugrik közéjük, de a csata hangos kiabálással és ízléstelen káromkodással, sértegetéssel folytatódik. Az egész veszekedést a nő határozott üvöltése szakítja meg. Jól láthatóan ideges, szinte szét pattan a dühtől, ahogy SeokJin és JungKook is. Vörös arccal, kidagadó erekkel néznek egymásra, mintha bármelyik pillanatban képesek lennének megölni egymást. Jimin óvatosan lép közelebb a barátunkhoz, akit két ember is vissza tart, hogy nehogy hülyeséget csináljon. Halálra rémülve állok és felváltva pillantok rájuk.
- Most azonnal takarodj ki az órámról Kim SeokJin! - ordít ismét a tanárnő. - Nem viselem el, hogy a magadfajta nagy arcú férfiak beállítsanak és kiverjék a balhét az órámon! Nem tűröm ezt a viselkedést senkitől se!
- Jól van... Értettem. - löki el magától a fiút, akinek szép lassan szivárog a vére az orrából, majd a hajába túrva pillant körbe, még a tekintete meg nem áll rajtam. Jól érzem, hogy mondani akar valamit, de mielőtt bármit is kiejtene a száján a nő újra kiparancsolja és szavak nélkül távozik, úgy ahogy jött. Úgy érzem megtudta JiHoon-tól. Éreztem, hogy elfogja neki mondani, csak kivárja a megfelelő pillanatot, hogy láthassa SeokJin kirohanását.
- EunJin. - néz rám a tanárnő még mindig vörös arccal. - Menj fel a fiúkkal a következő órátokra, miután össze szedtétek magatokat. Nem várom el, hogy ilyen állapotban itt maradjatok. Óra végén jelentem a történteket az igazgatóiban.
Mind a négyen egybe hangolt, néma bólintással válaszolunk. Mély levegőt veszek és elindulunk kifelé az öltözőbe, de még egy gyors pillantást vetek JiHoonra, aki diadal íves mosollyal az arcán áll és figyel minket a kis csipet csapatával együtt. Nem hiszem el, hogy valaki képes ennyire beleszólni más életébe, mi több jót nevetni az egészen, mintha ő írná a forgatókönyvet.
Egyedül tűnök el a lány öltözőben és első dolgom, hogy a vécébe menjek megmosni a térdem, amit felhorzsolt a SeokJintől kapott lökés. Nem mintha fájnak, csupán kellemetlen, ennyi az egész. Még jó, hogy általában van nálam zsebtapasz, így azzal ragasztom le, hogy ne kenjem össze a farmeromat. Ledobva a rövidnadrágot, valamint a fehér pólót veszem vissza a normális, mindennapi cuccaimat, majd lassan indulok ki.
Jimin szemszögéből:
Rég éreztem már ilyen ütést az arcomon, és el kell mondanom, hogy kicsit se hiányoltam. A zsibbadás és az erős fájdalom, ami nem műlik, csak még inkább fáj... annyira rossz. Leülök az öltöző padjára, de mielőtt magamnak kezdeném az arcomat simogatni JeongGuk ül mellé. Tőle teljesen váratlan módon, még is JungKookosan; kicsit erőszakosan fordítja maga felé az arcom és kezdi ő szemügyre venni.
- Nem normális az a srác, az egyszer biztos. - fújtat idegesen, majd mielőtt elfordulna tőlem megrázza a fejét. - Még te is kaptál. - pillant HoSeokra, aki egy zsepivel próbálja törölgetni a vérző orrát. Ahelyett, hogy kifakadna, csak fejet ráz, mintha nem is lenne baja.
- Az idegesít, ahogy fellökte EunJint és neki támadt. - szorul ökölbe a kezem, de nyugtatásképpen kiengedem a bent megrekedt levegőt. - És én nem tettem semmit...
- Akkorát kaptál... csoda, hogy lábon bírtál maradni. - emeli el az orrától a már foltos zsebkendőt az előttünk ülő. - De mi volt ez az egész? Mármint... ha szabad tudni. Eléggé... furcsán hangzott az egész.
- Már úgy is mindegy, lassan az egész iskola megtudja. - hajtom le a fejem. - JiHoon észre vette, hogy... én és EunJin pénteken...
- Ohh... vagy úgy. - bólint határozottan. - Most mondanám, hogy ezen nem lepődtem meg. SeokJin és az ő kapcsolata... hát nem volt túl pozitív. Vagy mi. Már NamJonnál is annyira idegenként bántak egymással.
- Igen. Mert SeokJin semmit nem tett EunJin érdekében, csak tanácsot kért Jimintől, aki mindent elmondott neki. De ez már más téma, elég bonyolult. - kezd neki azonnal az öltözködésnek a barátom, de ahogy ledobja a pólóját egy nagyobb vörös foltra leszek figyelmes az oldalán.
- Az meg? - pillantok felváltva az arcára és a testére.
- Ahh... Mikor rá ugrottam megrúgott. - fújtat idegesen, majd ő is a testét kezdi tanulmányozni. - Éreztem, de nem fájt. Valószínűleg be fog lilulni, igaz?
- Az biztos. - bólintok aprót. - Teljesen elment az esze.
- Ez most szúrt szemet? - nevet fel gúnyosan. - Régen se volt türelmesebb. Egyszer láttam kikapni foci meccsen a csapatot, hisztizett mint valami kis gyerek. Nevetséges a srác, járnia kellene düh kezelésre.
SeokJinről beszélve öltözünk át mind a hárman, majd a cuccainkat össze szedve megyünk ki a folyosóra, ahol már vár ránk EunJin. Aggódva pillantunk egymásra, ha tehetném itt helyben megcsókolnám, de nem tudom ő hogyan állna az egészhez.
- Rendben vagytok? - bontja meg ő a csendet és lép elénk. - Sajnálom, hogy... ez történt.
- Jaj már. Ez nem a te hibád. - mosolyog jókedvűen HoSeok. - Legalább a levezető futásból kimaradunk, szóval van ennek jó oldala is.
- Legalább... - túr bele a hajába, majd hozzám lép és az arcomat kezdi tanulmányozni. Apró kezeivel, óvatosan simogatja végig. Fáj, hogy hozzám ér, de annyira jól esik az érintése, hogy lehunyom a szemeimet. - Nem hiszem el...
Szinte újra átélem a szombat délutánt, hogy egymáshoz érünk és óvatosan simogatjuk egymás arcát, karját, vagy lábait. Lehunyt szemekkel látom magam előtt EunJint, csókolom, simogatom és magamhoz ölelem.
- Kibírja. - lök vállba JeongGuk és azonnal kipattannak a szemeim. Azonnal kilépek a képzelgésemből, amit akár meddig képes lennék élvezni, nem csak a képzeletemben. - Legalább már tényleg felvállalhatjátok, hogy együtt jártok. Mindennek van jó oldala.
- Fel... Felvállalni? - kérdezek ledöbbenve.
- Mi még nem beszéltük meg, hogy... járunk. - pillant felváltva rám és JungKookra EunJin. Igaz, eddig tényleg nem beszéltünk erről, de hát... Ezek után ez a legkevesebb, nem? Vagy talán nincs igazam?
- Nem? Akkor a szombat estétek mi volt? Csak szex nem történt. - köszörüli meg a torkát a barátunk. Azonnal rá kapom a fejem, jelezve, hogy hallgasson, de már késő. EunJin idegesen, mi több mérgesen néz a szemembe.
- Mindent elmondok egymásnak? Komolyan? Még ezt is? Szexről szó se lesz, egy jó darabig biztosan. Ha pedig azt folytatjátok, hogy mindent megosztotok egymással, mintha egyszerre kettőtökkel járnék, akkor felejtős az egész, akár mennyire is szeretlek Jimin...
- Hűha. - kuncog fel HoSeok, amire én se tudok nem mosolyogni, még el is vörösödök és lehajtom a fejem.
- Én is szeretlek, EunJin... - nézek rá lassan, de ahogy végig fut a fején mit is mondott, váratlanul az ő arca is rózsa vörösre változik.
EunJin szemszögéből:
Az ágyamon elfeküdve az oldalamon lapozgatom történelem könyvet, hogy még pár információt kiszűrjek belőle, még a Jimin mellettem ülve olvassa az angol leckét, amit ma kaptunk. Időnként pillantok fel JeongGukra, aki a forgószékemben forogva ismétli nekem a ma tanultakat. Csak időnként pillant a laptopomra, amin ő keresgél. Most, hogy elmaradnak a félévi vizsgák van időnk tanulni az év végire, ami valószínűleg sokkal nehezebb lesz mint eddig bármelyik, a fiúk elmondása szerint. Nem mintha bármennyire is félnék, hogy mi lesz, mert valahogy nem tudom annyira átérezni a súlyát. Soha nem volt bajom az iskolával, még zéró tanulással is tudtam hozni azt a szintet, ami bőven jó volt.
Több mint egy óra tanulással tesszük le a könyveket, hogy pihenjünk pár percet. Bevallom, Jimin tanulási tempója nem könnyű, de gyorsan lehet vele haladni elég eredményesen. JeongGuk emiatt nagyon sokat fejlődött és mi ennek csak örülni tudunk.
- Nem láthatnék egy csókot? - kérdezi érdeklődve és az arcom elé teszi fel a lábát az ágyra. - Vagy egy hosszabb puszit?
- Felejtsd el. - csikizem végig a talpát, mire azonnal lekapja és közelebb húzódik az íróasztalomhoz egy halvány csalódott mosollyal az arcán. - Nem valami mozifilm vagyunk.
- Csak kíváncsi vagyok. Soha nem fogtok senki előtt csókolózni? Nem szexet kértem! - csattan fel és elrántja a száját. - Te is láttál engem szexelni a volt barátnőmmel. Nem értem miért vagy ilyen.
- Ellentétben veled, én azt nem akartam látni. Ha tudtam volna, hogy ez lesz ott se lettem volna. Ahogy akkor se mikor meztelenül rám nyomultál. - húzom el a szám és felülök.
- Most komolyan erről akartok beszélgetni...? Egy csók nem nagy dolog. - húzódik közvetlenül hozzám Jimin, mire azonnal rá kapjuk a fejünket a székemben ülő majommal, majd hangos nevetésben törünk ki, amit a Jimin nem tud sehova tenni és kínosan pislog ránk. - Most mi van?
- Nem nagy dolog egy csók? Nem tudom ki készült rá olyan sokáig. Mesélte? Csók leckéket nézett internetről, hogy ne égjen le előtted.
Meglepődve, de mégis mosolyogva pillantok a barátomra, aki kicsit szégyenkezve dönti előre a fejét, hogy egyikünk se lássa az arcát. Nem mintha ennyivel képes lenni kizárni. A tarkójára simítva próbálom magamra vonni a figyelmét, amit szerencsémre sikerül is.
- Hát... Tagadás nem fér hozzá, hogy jól tanulsz. Nem akárhogyan csókol. - mosolygok JeongGukra, aki válaszképpen magasra rántja a szemöldökét. Az érdeklődése jól láthatóan duplázódik meg. Tényleg nem áll le, ha nem lát minket csókolózni? Ennyire gyerekes lenne ez az óriás bébi? - Ha látsz egy rövid csókot leállsz és csinálunk valami értelmeset is?
- A csókolózás nem az? - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt.
- De, ha valaki nem nézi. - meg se várom, hogy Jimin rám nézzen, könnyen hajolok az ajkához és lopok tőle egy csókot. Szegény annyira megdöbben, hogy rá dőlve dől hanyatt és ölel magához, véletlenül se tudjak ennyivel menekülni. Csupán másodpercekig tart a kifejezetten jó csókunk, de lassan hajolok el végig simítva a mellkasán. A vállamat rántva nézek a külső személőre, akinek az arcán egy elégedett mosoly húzódik. Úgy érzem boldog, hogy minket annak lát... Nem gondoltam volna, hogy erre pont ő képes....
- Ilyenek gyakrabban is lehetnének. - kezd bele Jimin, akire azonnal vissza pillantok. A mellkasán megmaradt kezemet bámulja, majd édes mosollyal az arcán talál a tekintete az enyémbe. Tényleg szeretem őt... Már milyen régóta...
- Csak nehogy rám unj. - kuncogok fel jó kedvűen.
- Rád unni? Dehogy is. Ki lenne rá képes? - kuncog fel ő is. A nevetése kellemesen cseng a szobában.
- Ez már kezd nyálas lenni, gyerekek. - rázza meg a fejét a gépemnél ülő. - De... Jó érzés így látni bennetek. Hamarabb is megléphettétek volna. Viszont. Utána néztem annak akit Jimin mondott és találtam valamit.
Olyan gyorsan pattanunk fel az ágyon fekvő barátommal, hogy én magam se fogom fel a dolgok menetét, de már ott állunk mögötte és a gépet figyeljük. - A játék klubbnak vagy minek van saját csoportja és szerencsére megtudtam nézni kik a tagjai. Kiyon kívül még nyolc srác a tagja. Jimin azt mondta fekete hajú srácról van szó, aki nem szemüveges. Ilyen emberből a csoportban csak négy van. - sorba megmutatja a négy fiú profilját. - Viszont nem tudjuk ki lehet közülük. - dől hátra a székben és hosszan sóhajt. - Hang nélkül soha nem jövünk rá ki kicsoda. Zsákutca.
- Nem. - rázom meg a fejem. Le tudtuk szűkíteni őket, ez már nagyon jó. Csak négy. hatalmas lépés.
- Öm... Nincs valamelyiküknek videója? Tavaly nagyon népszerűek voltak, hogy valamilyen e-sport mérkőzésen vettek részt. lehet benne van a csapatban.
- Játékos nevekkel nem sokra megyünk... - kezd el keresni JeongGuk.
- De ha van interjú... - pillantok Jiminre, aki kicsit bólint. - Te egy zseni vagy! - a nyakába karolva nyomok egy óriási puszit az arcára, majd figyelem JungKookot.
Csupán három videót nézünk végig, mikor megtaláljuk a csapattal az interjút, ahol három srác is benne van a négyből. Amint megszólal az egyik azonnal felismerem a hangját és egyszerre csattanunk fel a barátommal.
- Ő az!
- Meg vagy te tetű... Wang WooJae.
- Szóval a kis szöszke mikor jön be? - támaszkodik a falnak TaeHyung, még én és JeongGuk azon szorgoskodunk, hogy minden meglegyen a mai röplabda gyakorláshoz tesin.
- Leszedik a gipszét és jön is. Valószínűleg már ide tart. - válaszol helyettem a barátom, aki elkapja a kezemből a labdás zsákot és megindul kifelé a torna terembe. Szapora léptekkel sietek utána, nyomomban Tae-vel. - Talán hiányolod?
- És ha igen? Esküszöm annyira nem is vészes a srác. Kezdem megszokni, hogy rajtunk lóg. EunJin pedig maga egy ajándék. - kuncog fel és még mielőtt karjai közé foghatna JeongGuk előtt vágok be a terembe.
- Meglepő, hogy ezt mondod. - szólok vissza. - Nem inkább te lógsz rajtunk? Csak mert JeongGukon kívül senki se visel el.
- Nem tetszik, hogy ezt mondod. - sóhajt hosszan.
- Pedig igaza van. - add nekem igazat a barátom, aki a pályára cipeli a zsákot, majd ledobja, mellé pedig a hálót. - Minimálisan kicsit lehetnél kevésbé elviselhetetlen.
Erre már semmit nem képes válaszolni, csupán a szemeit forgatja meg, majd idegesen fújtat. Határozott mozdulattal fűzi össze a mellkasa előtt a karjait és végül még el is fordítja a szemét, hogy játszhassa a megsértődött kis gyereket. Egymásra pillantunk JungKookkal és mind ketten halk nevetésben törünk ki, bár ez nem tart sokáig, mivel megjelenik a tornatanárunk. Egy határozott, kissé férfias arcú nő, aki nem igazán termetes, de még is ijesztő személyiségű. Már csak, ha rá néz valakire a szokásos nézésével, szinte úgy érzi magát az ember mintha baltát állítottak volna a fejébe. Pedig nem hiszem, hogy bárkinek is képes lenne ártani a maga százötven centijével.
Azonnal a sípjába fúj és mindannyian egyszerre állunk fel a szokásos tornasorba, még ő végig járja az osztályt, hogy mindenkinek megnézze megvan-e a megfelelő felszerelése. Kiállítja azokat, akiknek nincs, majd le is ülteti őket a kispadra, amikor Jimin szalad be a tornaruhájában és áll be a helyére. A tanárnő meglepve néz rajta végig, még én elmosolyodok és óvatosan harapom be az ajkam, amint eszembe jut a hétvége vele. Egész nap tartottam SeokJintől, hogy mikor futok össze vele, de szerencsémre nem igazán találkoztunk, mi több még látni se láttam, bár JeongGuk kijelentette, ha csak a közelembe jön két kézzel vágja neki a falnak a szombati után. Talán ő még jobban kiborult mint én, vagy Jimin.
- Merre volt, Park Jimin? Késett az órámról. - áll meg Jimin előtt és alaposan végig nézi, ami kicsit kellemetlenül esik nekem és a fogaim közül kicsúsznak az ajkaim.
- A kórházban voltam. Levették a gipszem,de ha gondolja hozok igazolást. A táskámban van. - indulna meg érte, de még előtte leinti a tanárnő.
Elkezdődik a szokásos bemelegítő kocogás, amit nehezen sikerül lihegés nélkül bírnom, bár ahhoz képest nem is rossz, hogy mióta cigarettázok. A futás után nyújtás, majd gyakorló feladatok jönnek, ahol Jiminnel állok párba. Zavar, hogy mellettem van, érzem az illatát, hallom a hangját, de nem csókolhatom meg. Régen is ezt váltotta ki belőlem...?
- Na? - emeli fel az épp kezét mosolyogva, mire én a kezembe kapok egy labdát és neki dobom. Könnyen kapja el és kuncog fel.
- Úgy látom jobb mint újkorában. - vigyorgok rá, amire ő zavart fejlesütéssel reagál le. - Örülök, hogy jól vagy, de ne erőltesd meg, kérlek.
- Vigyázok rá. Nem kell aggódnod.
Megrázom a fejem és el is kezdődik a feladatok gyakorlása. Különböző ütés fajtákat csinálunk egymásnak passzolva a labdát, amikor hangosan csapódik ki a torna terem szárnyas ajtaja. Egyszerre pillantunk mind oda a nagy hangra, egyenesen a fiúra, aki betrappol az ajtón, majd szét pillant és amint észre vesz megindul felém. SeokJin arca a dühtől eltorzult és csak akkor jövök rá, hogy nem is én vagyok a célpontja, hanem Jimin, mikor nagyot lök rajtam és nem vagyok képes megmaradni a lábamon, így a földre esek és felsértem a térdem. Meglepődve pillantok utána, ahogy a barátom elé lép és ökölbe szorított kézzel vágja arcon annak ellenére, hogy a tanárral együtt JeongGuk is ordít neki. Jimin az arcát szorongatva támaszkodik neki a bordásfalnak és mielőtt bármit is tenne az a vadállat talpra állok és hozzájuk lépek.
- SeokJin! Elég! - szólok rá, mielőtt újra megütné, de ez csak annyit ér, hogy új célpontként bemérve ront nekem és kapja el a vállaimat.
- Nekem egy ilyen kis kurva ne pofázzon! - üvölt az arcomba, amire kénytelen vagyok lehunyni a szemem, de csak pár másodperc, mert valaki nagy erővel ugrik neki és taszítja le a földre. Lemerevedve nézek utána, és eszmélek rá, hogy aki a segítségemre sietett, az JeongGuk volt és most a volt barátom derekán ülve készül arra, hogy arcon vágja, de még mielőtt bármit is tehetne TaeHyung ugrik utána HoSeokkal és YoonGival Nehezen sikerül hármuknak szétválasztani őket, de HoSeok még így is kap egyet az orrára SeokJintől, aki a nagy küzdelem során arcon könyököli. Amint tisztes távolságra rángatják őket egymástól az apró növésű tanárnő ugrik közéjük, de a csata hangos kiabálással és ízléstelen káromkodással, sértegetéssel folytatódik. Az egész veszekedést a nő határozott üvöltése szakítja meg. Jól láthatóan ideges, szinte szét pattan a dühtől, ahogy SeokJin és JungKook is. Vörös arccal, kidagadó erekkel néznek egymásra, mintha bármelyik pillanatban képesek lennének megölni egymást. Jimin óvatosan lép közelebb a barátunkhoz, akit két ember is vissza tart, hogy nehogy hülyeséget csináljon. Halálra rémülve állok és felváltva pillantok rájuk.
- Most azonnal takarodj ki az órámról Kim SeokJin! - ordít ismét a tanárnő. - Nem viselem el, hogy a magadfajta nagy arcú férfiak beállítsanak és kiverjék a balhét az órámon! Nem tűröm ezt a viselkedést senkitől se!
- Jól van... Értettem. - löki el magától a fiút, akinek szép lassan szivárog a vére az orrából, majd a hajába túrva pillant körbe, még a tekintete meg nem áll rajtam. Jól érzem, hogy mondani akar valamit, de mielőtt bármit is kiejtene a száján a nő újra kiparancsolja és szavak nélkül távozik, úgy ahogy jött. Úgy érzem megtudta JiHoon-tól. Éreztem, hogy elfogja neki mondani, csak kivárja a megfelelő pillanatot, hogy láthassa SeokJin kirohanását.
- EunJin. - néz rám a tanárnő még mindig vörös arccal. - Menj fel a fiúkkal a következő órátokra, miután össze szedtétek magatokat. Nem várom el, hogy ilyen állapotban itt maradjatok. Óra végén jelentem a történteket az igazgatóiban.
Mind a négyen egybe hangolt, néma bólintással válaszolunk. Mély levegőt veszek és elindulunk kifelé az öltözőbe, de még egy gyors pillantást vetek JiHoonra, aki diadal íves mosollyal az arcán áll és figyel minket a kis csipet csapatával együtt. Nem hiszem el, hogy valaki képes ennyire beleszólni más életébe, mi több jót nevetni az egészen, mintha ő írná a forgatókönyvet.
Egyedül tűnök el a lány öltözőben és első dolgom, hogy a vécébe menjek megmosni a térdem, amit felhorzsolt a SeokJintől kapott lökés. Nem mintha fájnak, csupán kellemetlen, ennyi az egész. Még jó, hogy általában van nálam zsebtapasz, így azzal ragasztom le, hogy ne kenjem össze a farmeromat. Ledobva a rövidnadrágot, valamint a fehér pólót veszem vissza a normális, mindennapi cuccaimat, majd lassan indulok ki.
Jimin szemszögéből:
Rég éreztem már ilyen ütést az arcomon, és el kell mondanom, hogy kicsit se hiányoltam. A zsibbadás és az erős fájdalom, ami nem műlik, csak még inkább fáj... annyira rossz. Leülök az öltöző padjára, de mielőtt magamnak kezdeném az arcomat simogatni JeongGuk ül mellé. Tőle teljesen váratlan módon, még is JungKookosan; kicsit erőszakosan fordítja maga felé az arcom és kezdi ő szemügyre venni.
- Nem normális az a srác, az egyszer biztos. - fújtat idegesen, majd mielőtt elfordulna tőlem megrázza a fejét. - Még te is kaptál. - pillant HoSeokra, aki egy zsepivel próbálja törölgetni a vérző orrát. Ahelyett, hogy kifakadna, csak fejet ráz, mintha nem is lenne baja.
- Az idegesít, ahogy fellökte EunJint és neki támadt. - szorul ökölbe a kezem, de nyugtatásképpen kiengedem a bent megrekedt levegőt. - És én nem tettem semmit...
- Akkorát kaptál... csoda, hogy lábon bírtál maradni. - emeli el az orrától a már foltos zsebkendőt az előttünk ülő. - De mi volt ez az egész? Mármint... ha szabad tudni. Eléggé... furcsán hangzott az egész.
- Már úgy is mindegy, lassan az egész iskola megtudja. - hajtom le a fejem. - JiHoon észre vette, hogy... én és EunJin pénteken...
- Ohh... vagy úgy. - bólint határozottan. - Most mondanám, hogy ezen nem lepődtem meg. SeokJin és az ő kapcsolata... hát nem volt túl pozitív. Vagy mi. Már NamJonnál is annyira idegenként bántak egymással.
- Igen. Mert SeokJin semmit nem tett EunJin érdekében, csak tanácsot kért Jimintől, aki mindent elmondott neki. De ez már más téma, elég bonyolult. - kezd neki azonnal az öltözködésnek a barátom, de ahogy ledobja a pólóját egy nagyobb vörös foltra leszek figyelmes az oldalán.
- Az meg? - pillantok felváltva az arcára és a testére.
- Ahh... Mikor rá ugrottam megrúgott. - fújtat idegesen, majd ő is a testét kezdi tanulmányozni. - Éreztem, de nem fájt. Valószínűleg be fog lilulni, igaz?
- Az biztos. - bólintok aprót. - Teljesen elment az esze.
- Ez most szúrt szemet? - nevet fel gúnyosan. - Régen se volt türelmesebb. Egyszer láttam kikapni foci meccsen a csapatot, hisztizett mint valami kis gyerek. Nevetséges a srác, járnia kellene düh kezelésre.
SeokJinről beszélve öltözünk át mind a hárman, majd a cuccainkat össze szedve megyünk ki a folyosóra, ahol már vár ránk EunJin. Aggódva pillantunk egymásra, ha tehetném itt helyben megcsókolnám, de nem tudom ő hogyan állna az egészhez.
- Rendben vagytok? - bontja meg ő a csendet és lép elénk. - Sajnálom, hogy... ez történt.
- Jaj már. Ez nem a te hibád. - mosolyog jókedvűen HoSeok. - Legalább a levezető futásból kimaradunk, szóval van ennek jó oldala is.
- Legalább... - túr bele a hajába, majd hozzám lép és az arcomat kezdi tanulmányozni. Apró kezeivel, óvatosan simogatja végig. Fáj, hogy hozzám ér, de annyira jól esik az érintése, hogy lehunyom a szemeimet. - Nem hiszem el...
Szinte újra átélem a szombat délutánt, hogy egymáshoz érünk és óvatosan simogatjuk egymás arcát, karját, vagy lábait. Lehunyt szemekkel látom magam előtt EunJint, csókolom, simogatom és magamhoz ölelem.
- Kibírja. - lök vállba JeongGuk és azonnal kipattannak a szemeim. Azonnal kilépek a képzelgésemből, amit akár meddig képes lennék élvezni, nem csak a képzeletemben. - Legalább már tényleg felvállalhatjátok, hogy együtt jártok. Mindennek van jó oldala.
- Fel... Felvállalni? - kérdezek ledöbbenve.
- Mi még nem beszéltük meg, hogy... járunk. - pillant felváltva rám és JungKookra EunJin. Igaz, eddig tényleg nem beszéltünk erről, de hát... Ezek után ez a legkevesebb, nem? Vagy talán nincs igazam?
- Nem? Akkor a szombat estétek mi volt? Csak szex nem történt. - köszörüli meg a torkát a barátunk. Azonnal rá kapom a fejem, jelezve, hogy hallgasson, de már késő. EunJin idegesen, mi több mérgesen néz a szemembe.
- Mindent elmondok egymásnak? Komolyan? Még ezt is? Szexről szó se lesz, egy jó darabig biztosan. Ha pedig azt folytatjátok, hogy mindent megosztotok egymással, mintha egyszerre kettőtökkel járnék, akkor felejtős az egész, akár mennyire is szeretlek Jimin...
- Hűha. - kuncog fel HoSeok, amire én se tudok nem mosolyogni, még el is vörösödök és lehajtom a fejem.
- Én is szeretlek, EunJin... - nézek rá lassan, de ahogy végig fut a fején mit is mondott, váratlanul az ő arca is rózsa vörösre változik.
EunJin szemszögéből:
Az ágyamon elfeküdve az oldalamon lapozgatom történelem könyvet, hogy még pár információt kiszűrjek belőle, még a Jimin mellettem ülve olvassa az angol leckét, amit ma kaptunk. Időnként pillantok fel JeongGukra, aki a forgószékemben forogva ismétli nekem a ma tanultakat. Csak időnként pillant a laptopomra, amin ő keresgél. Most, hogy elmaradnak a félévi vizsgák van időnk tanulni az év végire, ami valószínűleg sokkal nehezebb lesz mint eddig bármelyik, a fiúk elmondása szerint. Nem mintha bármennyire is félnék, hogy mi lesz, mert valahogy nem tudom annyira átérezni a súlyát. Soha nem volt bajom az iskolával, még zéró tanulással is tudtam hozni azt a szintet, ami bőven jó volt.
Több mint egy óra tanulással tesszük le a könyveket, hogy pihenjünk pár percet. Bevallom, Jimin tanulási tempója nem könnyű, de gyorsan lehet vele haladni elég eredményesen. JeongGuk emiatt nagyon sokat fejlődött és mi ennek csak örülni tudunk.
- Nem láthatnék egy csókot? - kérdezi érdeklődve és az arcom elé teszi fel a lábát az ágyra. - Vagy egy hosszabb puszit?
- Felejtsd el. - csikizem végig a talpát, mire azonnal lekapja és közelebb húzódik az íróasztalomhoz egy halvány csalódott mosollyal az arcán. - Nem valami mozifilm vagyunk.
- Csak kíváncsi vagyok. Soha nem fogtok senki előtt csókolózni? Nem szexet kértem! - csattan fel és elrántja a száját. - Te is láttál engem szexelni a volt barátnőmmel. Nem értem miért vagy ilyen.
- Ellentétben veled, én azt nem akartam látni. Ha tudtam volna, hogy ez lesz ott se lettem volna. Ahogy akkor se mikor meztelenül rám nyomultál. - húzom el a szám és felülök.
- Most komolyan erről akartok beszélgetni...? Egy csók nem nagy dolog. - húzódik közvetlenül hozzám Jimin, mire azonnal rá kapjuk a fejünket a székemben ülő majommal, majd hangos nevetésben törünk ki, amit a Jimin nem tud sehova tenni és kínosan pislog ránk. - Most mi van?
- Nem nagy dolog egy csók? Nem tudom ki készült rá olyan sokáig. Mesélte? Csók leckéket nézett internetről, hogy ne égjen le előtted.
Meglepődve, de mégis mosolyogva pillantok a barátomra, aki kicsit szégyenkezve dönti előre a fejét, hogy egyikünk se lássa az arcát. Nem mintha ennyivel képes lenni kizárni. A tarkójára simítva próbálom magamra vonni a figyelmét, amit szerencsémre sikerül is.
- Hát... Tagadás nem fér hozzá, hogy jól tanulsz. Nem akárhogyan csókol. - mosolygok JeongGukra, aki válaszképpen magasra rántja a szemöldökét. Az érdeklődése jól láthatóan duplázódik meg. Tényleg nem áll le, ha nem lát minket csókolózni? Ennyire gyerekes lenne ez az óriás bébi? - Ha látsz egy rövid csókot leállsz és csinálunk valami értelmeset is?
- A csókolózás nem az? - fűzi keresztbe a karját a mellkasa előtt.
- De, ha valaki nem nézi. - meg se várom, hogy Jimin rám nézzen, könnyen hajolok az ajkához és lopok tőle egy csókot. Szegény annyira megdöbben, hogy rá dőlve dől hanyatt és ölel magához, véletlenül se tudjak ennyivel menekülni. Csupán másodpercekig tart a kifejezetten jó csókunk, de lassan hajolok el végig simítva a mellkasán. A vállamat rántva nézek a külső személőre, akinek az arcán egy elégedett mosoly húzódik. Úgy érzem boldog, hogy minket annak lát... Nem gondoltam volna, hogy erre pont ő képes....
- Ilyenek gyakrabban is lehetnének. - kezd bele Jimin, akire azonnal vissza pillantok. A mellkasán megmaradt kezemet bámulja, majd édes mosollyal az arcán talál a tekintete az enyémbe. Tényleg szeretem őt... Már milyen régóta...- Csak nehogy rám unj. - kuncogok fel jó kedvűen.
- Rád unni? Dehogy is. Ki lenne rá képes? - kuncog fel ő is. A nevetése kellemesen cseng a szobában.
- Ez már kezd nyálas lenni, gyerekek. - rázza meg a fejét a gépemnél ülő. - De... Jó érzés így látni bennetek. Hamarabb is megléphettétek volna. Viszont. Utána néztem annak akit Jimin mondott és találtam valamit.
Olyan gyorsan pattanunk fel az ágyon fekvő barátommal, hogy én magam se fogom fel a dolgok menetét, de már ott állunk mögötte és a gépet figyeljük. - A játék klubbnak vagy minek van saját csoportja és szerencsére megtudtam nézni kik a tagjai. Kiyon kívül még nyolc srác a tagja. Jimin azt mondta fekete hajú srácról van szó, aki nem szemüveges. Ilyen emberből a csoportban csak négy van. - sorba megmutatja a négy fiú profilját. - Viszont nem tudjuk ki lehet közülük. - dől hátra a székben és hosszan sóhajt. - Hang nélkül soha nem jövünk rá ki kicsoda. Zsákutca.
- Nem. - rázom meg a fejem. Le tudtuk szűkíteni őket, ez már nagyon jó. Csak négy. hatalmas lépés.
- Öm... Nincs valamelyiküknek videója? Tavaly nagyon népszerűek voltak, hogy valamilyen e-sport mérkőzésen vettek részt. lehet benne van a csapatban.
- Játékos nevekkel nem sokra megyünk... - kezd el keresni JeongGuk.
- De ha van interjú... - pillantok Jiminre, aki kicsit bólint. - Te egy zseni vagy! - a nyakába karolva nyomok egy óriási puszit az arcára, majd figyelem JungKookot.
Csupán három videót nézünk végig, mikor megtaláljuk a csapattal az interjút, ahol három srác is benne van a négyből. Amint megszólal az egyik azonnal felismerem a hangját és egyszerre csattanunk fel a barátommal.
- Ő az!
- Meg vagy te tetű... Wang WooJae.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése