19. Fejezet: Az a bizonyos este +16

JeongGuk szemszögéből:

Minden olyan volt, mintha másodpercek alatt zajlott volna le. EunJin édesanyja Jiminék előtt pakolt le, még mi a kis Maxie simogatása közben vártuk, majd bepattantunk hozzá és már indultunk is egyenesen Szöul felé. A hátsó ülésre száműzve hallgatom az információkat, amiket EunMin idegesen, könnyeit vissza fojtva ecsetel nekünk, időnként a kezével még jobban kifejezve. Soha nem láttam még ezt a nőt ennyire össze törve és megrémülve, és ahogy érzem még Jimin se igazán, mivel döbbenten figyeli az aggódó édesanyát.
Nem tudom elhinni, hogy az az idióta csak úgy lelépett a még hülyébb haverjaival a fővárosba bulikázni, anélkül, hogy szólt volna az anyjának. Ha tegnap nem kotyogja ki nekem a koncertet, akkor minden bizonnyal halvány lila gőzünk se lenne arról még is hova mehetett. Izgulok azért a hiszti gépért, mert fontos nekem és Jiminnek is, de még is. Lassan felnőtt nő, tudja mit csinál, nem igaz? Valószínűleg nem... A legnagyobb baj nem is a hülye koncerttel van, hanem a sráccal, aki a szemét halmazával gurult be az iskola parkolójába. De most komolyan. Már nem azért, de az én autóm sokkal, se sokkal kényelmesebb, elegánsabb és menőbb mint az a graffitizett - ami az egyetlen jó dolog - roncs.
Az aggódásom odáig fajul, hogy utána keresek a telefonomon a banda nevére, majd arra ma hol fognak zenélni. Fél szemmel pillantok fel Jiminre, aki talán EunMinnel egy szinten idegeskedik és zavartan jár a térde, miközben a nőt hallgatja. A tekintete könnyes, fájdalmas, mintha saját magát okolná a történtekért.
- Ha nem mondom neki, hogy nem akarok vele lefeküdni, mert nem vele akarom, akkor nem ment volna el azzal a sráccal... - szólal meg nehezen, mire EunJin anyja meglepődik és picit ránt a kormányon az információ miatt, ami jelenleg érte a füleit. Nekem már mondta ezt az ígéretes baromságot, de nem igazán tudtam hova tenni, vagy éppen elhinni, mert elég abszurd volt nekem. De jól hallottam? Közölte vele, hogy nem akar lefeküdni vele? Komolyan Jimin? Egy olyan csajjal mint EunJin mindenki le akar feküdni, erre te közlöd vele, hogy nem? Lemerem fogadni, csupán az érzéseidet és a túl hűdöttségedet akartad leplezni előtte. Istenem...
- Milyen sráccal...? - a nő agyán több ezer kérdés merül fel Jimin mondatával kapcsolatban, de még is a fiúra kérdez rá.
- Egy érdekes, biztosan idősebb tetovált hülye gyerek. Szét ba... szemét kocsival, egy undorító, ótvar kékkel, aminek az oldalán egy graffiti volt, gurult be a suli parkolójába. Talán Baek volt rá írva. - gondolkodok el, de csak a srác arca lebeg a szemem előtt, azzal az undorító vigyorával, amivel nézett, és az erotikus, csupán szexuális vonzódásával a barátom fel. Én nem szoktam így egy lányra se nézni, de ő... Fúj már.
- Baek MinJun... - sziszegi el dühösen a nő. A vékony ujjai erősen fognak a kormányra két fújtatás közben.
- Ismeri? - kérdezi aggódva Jimin, miközben EunMint vizsgálja, aki nehezen bólint rá.
- Volt szerencsém találkozni vele, mikor részegen haza hozta EunJint még Szöulban. Hatalmas mosollyal az arcán mesélte nekem az a görény mit művelt, az én ittas lányommal... Ittas és drogos tekintettel méregetett, annak ellenére, hogy majdnem lefektette az egyetlen lányom.
Eléggé ledöbbenek, levegőt is elfelejtek venni egy pillanatig. Láthatóan én sokkolok le a legjobban kettőnk között, de azért Jimin is megremeg. Vajon ő ezeket tudta? Majdnem megfektette, szóval valameddig el kellett jutniuk...

- EunJin ezt tudja? Tudja miket mondott magának? - hajolok át a két ülés között. A nő arcát kezdem tanulmányozni. A csillogó könnyes szemeit figyelve merülök el , a feszültségtől sugárzó közelségbe, ami rettenetes érzéssel van rám, így talán kicsit még is jobb a hátsó ülésen. A ritmustalan levegő vétele még egyeletlenebb lesz a kérdésemre, ezzel egyértelmű választ adva,
- Nem... Hogy mondtam volna el neki...? Arra se emlékezett, mikor ért haza és hogyan... Utána pedig teljesen rá volt állva arra a kis féregre... Róla beszélt, mintha annyira tökéletes lenne, pedig nem az... - vesz mély levegőt, majd folytatja. - Tina... Azt mondta Tinához megy utána...
- Tina... Ő EunJin barátnője, nem? - pillant felváltva ránk Jimin.

EunJin szemszögéből:

Tina kezeit fogva ugrálunk a zenére, már eléggé a fellegekbe járva az alkoholtól. Nevetve üvöltjük a szám sorait folyamatosan, vagy csak sikítunk ahogy a körülöttünk lévőek teszik mellettünk, de nem is igazán hallani a hangunkat, mivel a zene sokkal, de sokkal hangosabb a hatalmas mély nyomoknak és hangfalaknak köszönhetően. Az egész termet egy furcsa, intenzív szag leng be, valószínűleg a füstgépek és az alkoholos italok tehetnek róla, de még is elég erős. Szinte kábítja az itt tartózkodókat, mintha drogot engednének az amúgy tomboló tömeg közé.
A szám végén rángat ki a tömeg fogságából a barátnőm, majd a többiekhez robogunk. Rögvest leülök MinJun mellé, aki pohárral a kezében pillant rám. Jól esik magamon érezni a tekintetét, amivel lyukat éget belép. Egyenesen felé fordulok, így a szemébe tudok meredni. Nem kapja el a tekintetét, még zavarba se esik, ami kicsit elszomorít, ugyanis Jimin soha nem merne ilyen hosszan a szemeimbe nézni. Hiányzik az az idióta...?
- Jól érzed magad? - vizsgálja az arcom a velem szemben ülő tetovált rossz fiú. - Lehet lassan mennünk kellene.
- Igen... Igazad lehet. - kuncogok fel, még lágyan érinti a tenyerét az arcomhoz, majd a férfias ujjaival az ajkamra simít. Megremegek, amint az ajkaim közé csúsznak az ujjai, de csak másodpercekre. Rögvest azt az éjszakát idézi fel, mikor ketten voltunk és kielégítette minden igényem.
- Mi megyünk. - emeli el lassan a kezét a többieket fürkészve. -Úgy is vége van a koncertnek lassan.
Bólintással jelzem, hogy igaza van, és lassan állok fel, de azonnal is vissza is esnék a pia miatt amit megittam, de a karjaiba kap el.
Elköszönünk a többiektől, majd a kocsihoz vezet a nyakában a karommal. Maga mellé ültet be, mire én úgy fekszek el az anyós ülésen mint egy nagy zsák krumpli, a fejemet az ülésbe nyomva vigyorodok el lehunyt szemekkel. A piha eléggé kikészített, pedig nem is ittam annyit mint szoktam az ilyen bulikon, érzem mennyire elszoktam az alkoholtól az utóbbi időben Jimin mellett.
Beül mellém és kuncogva simít végig a combomon, kicsit megszorongatva. Az értése perzselően hat a most amúgy forró bőrömre, sőt csak fokozza, ahogy kicsit megmarkolja a lábam belső felét. Lágyan csókol a szabadon lévő nyakrészemre, ezzel egy halk sóhajtást kiváltva belőlem, majd a fülembe zúg.
- Nem kell sokat kibírni, cicukám... - suttogja. El hajol tőlem és már el is indulunk a számomra ismeretlen lakásába. Végig a kocsiban töltött idő csakis őt vagy a szemhéjamat nézem, amikre ő kuncogásra és ajakharapdálásra reagál.
A következő amit végig követek, hogy a táskámmal együtt vesz az ölembe is visz be az épületbe, majd lifttel - amiben irtózatosan büdös, szinte húgy szag van - megyünk fel valamelyik szinte, amit sajnos nem figyelek meg elég rendesen.
Lassú léptekkel halad a felvonóval szemközti ajtóhoz, ahol egy kezébe kap, hogy ki tudja nyitni a bejárati ajtót. Óvatosan cipel be a sötét lakásba, majd a vak sötétben visz tovább a hálóba - gondolom én - és ott tesz le az ágyra. Eltűnik a szobán kívül, ezt kihasználva helyezkedek ülőhelyzetbe és ledobom a bakancsom, utána mérem végig magam körül a környezetet, ami... elég kupis és sötét. Kifejezetten MJ-re val. Nem igazán van sok minden ebben a lepukkant lakásban, csupán az ágy, ami elég instabil és furcsa, egy nagyobb ruhás szekrény, mellette pedig dobozok sorakoznak minden fele. Aggasztó egy hely, az egyszer biztos. Életkörülménynek pedig kifejezetten rossz, Jimin be se tenné egy ilyen helyre a lábát, igazából én se. Szeretem a rendet, lehet nem annyira mint a barátom, de ennél jobban.
- Itt vagyok cicus. - lép be mosolyogva a hálóba MinJun, az ajkai még inkább széthúzódnak, amint meglátja, hogy az ágya közepén ülök, minden bizonnyal kócos és megviselt hajjal. Érzem, hogy a vállam kikandikál a pulóvere és Tina inge alól. Lassú, szinte kínzó araszolással indul meg felém, még megszabadul a felsőtestét védő vékony anyagtól, így megpillantok a hatalmas tetkóját az izmos mellkasán, és hasán, ami egészen a lenti "v" vonaláig húzódik. Oktalanul nyögök fel az élvezetes látvány, természetesen felkacag a reakciómon. 

- Tetszem...? - térdel elem a mellkasara simítva, kicsit elidőzve a mellbimbóján. Szinte reflexből kezdek bólogatni a kérdésére. Kinek ne tetszene ez a látvány?! - Ez ma csak a tiéd...

Ma...? Csak... Ma?

- Segítesz...? - nézek a szemeibe szinte könyörögve, mivel fogalmam sincs hogyan kellene hozzá látnom. 

- Persze... De nem bírom a hosszú előjátékot. - nyúl a kezemért, amit lassan engedek a tenyerébe. Maga elé húz, így kénytelen vagyok fel térdelni az ágyon, hogy elérjem a mellkasát. A forró bőrére nyomom a kezem az ő irányítása alatt, a szinte perzselő érintésre bele remegek, azonnal az ajkamra harapok, ami számára izgatónak bizonyul. A szabad kezével a derekamra simít, így hív forró, vad csókba. Elveszek a kirepedezett, tépő ajkai között, melyekkel úgy fal, mintha ebben a bőrömet, húsomat marcangolna. Fáj a csókja, annak ellenére, hogy fantasztikusan használja a fakó párnait. 

A kezem lassan indul el a hasa és az alhasa irányába az ő vezetésével. Veszem a bátorságot, óvatosan karmolom meg a bőrét, mire ő egy jól eső mordulással reagál le.

- Sok ilyet csinálsz állni fog a farkam mint a cövek... - suttogja ajkamra, amit gyengéden tép meg ismét a mondata után. Kicsit megdermedve emelem odébb a kezem a sokkos mondat után. Oktalanul vörösök el és csak most realizálódik bennem, hogy éppen arra készülök, hogy elveszítsem az ártatlanságom. - Mi a baj, édes? - hajol hátrébb meg a szemembe néz. Nem aggódik értem, hogy tényleg bajom lehet, csak erotikus ködöt és türelmetlenséget látok az íriszeiben. 

- Semmi... - hunyom le hosszan a pilláimat. Hallom az agy hangját és a sóhajat magam mögül. A kezei lassan fonódnak a testem közé és húznak közelebb magához. Megszabadít a pulóverétől, majd a kockás ingtől. A hajamat félre húzva lehel bele a nyakamba, mely hatására halk sóhajt hallatok. Keze hosszú utat járnak be a combomig és a mellemig, minden várakozás nélkül veszi kezébe a jobb mellem, gyermeki játékba kezdve vele. 

- Mintha nagyobbak lennének... - suttogja a fülembe tartva az erotikus hatást, de a haragot is mivel érezni, neki ehhez, ilyen tempóban nincs kedve. - Igazam van...?

- Azt hiszem... - kezdem magamról levenni a pólómat, ami már neki is jobban tetszik. Maga felé fordít, hogy végig tudja követni. 

A segítségével veszem le magamról az anyagot. Szemmel láthatóan jobban tetszik már ez neki. Hűvös szellő éri a fedetlen bőröm, de a vágytól izzó, intenzív tekintete melegít a helyzetemen. Feljebb helyezkedik és a nyakamra csókol, majd kezdi tépni, szívni a bőröm. Enyhén fájdalmasan nyögök fel a kezelése alatt. A perzselő, fájdalmat okozó harapdálások arra késztetnek, hogy hányat dőljek az ágyon magammal rántva őt. Érzem a szúrást a kulcscsontomon, mellém fedetlen részén és nyakamon. Biztosra veszem némelyik elég szép foltot hagy majd a hófehér bőröm, mivel ennél sokkal finomabb és erőtlenebb dolgok is képesek meg fogni a bőröm.

Mellettem támaszkodva folytatják egészen a hasamig, majd vissza felé indul meg. Fél szemmel sandítok le rá és figyelem, hogy az ügyesebb keze a nadrágjára halad, majd minden szemérmeskedés nélkül markolja meg a tagját. A szemeim teljesen kinyílnak és megremegek. MinJun fel néz rám, majd elmosolyodok.

- Meg nem elég kemény, hogy betegyem. - add választ a tettére.

- S... Segítsek...? - harapom be a szám félve várva a válaszát, azonban a mosolya még szélesebbre csúszik, és talán most először látok valami érdeklődést a szemeibe irántam, nem pedig a szex miatt. 

Felül és az ölébe húz. A derekamra fogva helyez magára, és mozgat engem óvatosan meg meg nem találja - minden bizonnyal - a férfiasságát. Felnyög, meg én kellemetlenül próbálom szokni a lábaim között elhelyezkedő fél kemény nemességet. A tarkómra simítva irányít a nyakához, amit én engedelmesen kezdek csókolgatni és nyalogatni. A vállaira simítok még gyengéden szántom végig a bőrét az érdes nyelvemmel a füléig, mire ő a derekamra markolva reagál le. Remélem tényleg tűrhető ahogyan csinálom, de igazából csak őt próbálom utánozni, azokat a tetteket amiket ő tett velem.
Óvatosan hajolok el, de csak addig, hogy végig tudjam csókolni az állát a szájáig.
- Kérem a kicsi kezed... - suttogja mosolyogva az ajkamra. Engedelmesen teszem amit kér és ismét megfogom a kezét. - Megmutatom mekkora... Emelkedj meg...
Picit nyelve, hezitálva emelkedek meg az öléből és pillantok le lábai közé, ahol a szabad keze kezd mesterkedni. Lehúzza a sliccét és eltűnik a keze. Pár pillanat múlva kerekednek ki a szemeim a méretes tagját látva. a rózsaszínes, eres hosszát. - Szeretem, ha markolják a lányok, de most ugorjunk... - adja a markomba, rá csavarva az ujjaimat. - És most fel és... - kezdi magának csinálni az én kezeimmel. - le... Fogd erősen...
Pár perc múlva, hagyja hogy egyedül csináljam neki, és közben tanulmányozzam az első férfi nemi szervet, amit látok. Folyamatosan végig fut a hideg a pénisz látványától és az ajkamat rágcsálom izgalmamban, mivel fogalmam sincs mi lesz a folytatásban. Sokkal vastagabbnak és hosszabbnak bizonyul két ujjánál.
Az ajkára tapadva próbálom megnyugodni és nem felhúzni a nyúl cipőt. Lágyan csókolnám ő azonban a számba ereszti a nyelvét és úgy vadítja el a csókunkat. Akaratlanul nyögök fel, amint fogai közé húzza az én nyelvem. A kezeimben rándul meg a pénisze és érzem, hogy valami végig folyik a kezeimen. Lassan hajolok el és pillantok a munkálkodó kezemre.
- Csak elő váladék... - nyúl maga mellé és keres egy zsebkendőt, amibe azonnal megtörlöm a kezem, még leültet maga mellé és elkezdi levenni magáról a felesleges ruha darabokat. Meztelenül mászik hozzám, kivéve a kezemből a piszkos zsepit és messze dobja. A hátamra dönt, így a melleim elé emelem a kezeimet, majd fújtatok, amint elkezdi levenni rólam a rövid farmert és a harisnyát. A derekamat megemelve segédkezek neki. Elégedetten mér végig ködös tekintettel az ajkát harapdálva. Ennyire izgató lehetek fehérneműben? Nem tétlenkedik tovább a bugyimért kap és elkezdené lehúzni, de megfogom a kezét, azonnal rám kapja a fejét. Ismét az a türelmetlen pillantás... Miért fáj ez ennyire...?
- Várjunk még egy kicsit... - kulcsolnám össze az ujjainkat, de kikapja az enyém közül az övét. - Mi az...?
- Baszd meg... Meddig akarod még húzni? Hagy dugjalak már meg, mert kezdek kúrva álmos lenni...
Megilletődve kerekednek ki a szemeim, mire össze szűkül a mellkasom. Teljesen gyomrom vágnak a szavai és kezd görcsölni a gyomrom.
- Sajnálom... - ülök fel és a hajamba túrok, de ő azonnal leint, hogy véletlenül se folytassam tovább.
- Tina azonnal szét tette a rohadt lábait, pedig ő is szűz volt, de te játszod a kis hercegnőt... - dől az ágy háttámlájának, majd rá gyújt egy cigarettára, még én döbbenten nézem.
Tina... Az én Tinám? Mikor...? Mégis mikor a fenébe történt ez meg...? Tina azt mondta egy... tetovált sráccal volt az első... Istenem de hülye vagyok... Egész végig itt volt a szemem előtt, de én nem akartam róla tudni. Minden annyira valószínű volt, de én elsiklottam felette. Tina tudta mennyire oda vagyok ezért a srácért, de lefeküdt vele. Kurvára lefeküdt vele!
- Mikor...? - hajtom le a fejem és az ölemben pihenő kezeimet kezdem bámulni, amik még az előbb a férfiasságán dolgoztak.
- Mikor meg ujjaztalak. - kuncog fel enyhén gúnyosan. - Úgy csinálsz mintha a pasid lennék, de csak egy srác voltam, aki tett az örömödről és most meg akart dugni. Elég könnyen oda adod magad mit ne mondjak. - nevet fel. Teljesen elszégyellem magam ott ülő helyemben, így az arcom lángra kap és könnyes lesz a szemem. - Tina mondta, hogy nekem bármit képes lennél megtenni. Igaza volt.
Nem bírom tovább. Könnybe lábad a szemem és sírni kezdek. Pont előtte kezdek pityeregni, mint valami kis lány, akinek elvették a babáját. Nehezen állok talpra és a saját fekete farmeromba bújok bele, meg a hosszú pólómra. Kuncogva méreget végig, még én egy szó nélkül a vállamra kapom a földre dobott táskám, majd szinte kirohanok a lakásból. Lift helyett gyalog rohanok le a földszintre, ahonnan az utcára érek. A könnyeimmel küszködve robogok végig a hosszú utakon és csak most realizálódik bennem, hogy fogalmam sincs mégis hogyan jutok haza. Semmim nincs, még pár wonom se vonat jegyre. Végül egy benzinkútnál állok meg, ahol találok egy telefon fülkét. Alaposan kutatom át a fülke minden centijét pár wonért, de csupán használt rágókat találok, semmi többet. A táskámat feltúrva találok egy hívásra elég pénzt, bedobálom a gépbe és imádkozok, hogy ne rontsam el. Végül kicsen, majd várok még nem fel veszi a túl oldalon, így én azonnal hangos zokogásban török ki.
- Anya... Annyira sajnálom!

18. Fejezet: Válassz egyet

EunJin szemszögéből:

Le se tudom venni a szemem a lefékező autóról és a mosolyom se csillapodik, sőt egyre szélesebb lesz, így a fiúk is követik az én tekintetemet. A kék konzerv doboz megáll nem messze tőlünk és azonnal nyílik az ajtaja, így a benne szóló zene és füst azonnal kitör a kocsi mélyéből. Fél pillanat telik el és egy fekete magassarkút viselő hosszú női láb bukkan elő, amit átlátszó, virág mintás nejlon harisnya véd a kellemes őszi levegőtől, ami alig tizennégy fok lehet. A hosszú lábak gazdája lassan bukkan elő a szűk fekete ruhájában, amit felül egy szőrös vörös pulóver fed.  Elegánsan pillant körbe, majd ahogy megakad rajtam a szeme elmosolyodik és mint akit rakétából lőttek ki, kezd felém rohanni, majd a karomba zuhan és szorosan ölel magához. Tisztán érzem rajta a tömény cigaretta és az olcsó parfüm szagot áraszt.
- Hogy a fenébe kerültök ide? - lépek hátrébb tőle és a szemeibe nézek, amint mint most is ki vannak fekete tussal húzva és kék kontaktlencse van az íriszén.
- Mondtam, hogy muszáj lesz találkoznunk, nem? Nos, mivel te nem jöttél ezért úgy döntöttünk, hogy mi jövünk el érted és elmegyünk szét baszni a fejünket a ma esti kurva jó koncerten. - ragadja meg a kezem, majd a mögöttem álló két fiúra pillant. - Oh. Barátaid?
- Igen. - fordulok a fiúk felé. Azt hiszem azok... - Ő Park Jimin és Jeon JeongGuk. - mutatom be a fiúkat, majd a mellettem álló lányra nézek, aki azonnal kezet fog mind a kettővel.
- Tina. Park Tina. - ráz kezet a fiúkkal hozzá képest elég illedelmesen.
- Nem hittem, hogy nálad nagyobb dohányos is van... - motyogja kellemetlenül Jimin a kezei tördelése közben.
- EunJin? - nevet fel Tina. - Ő hozzám képest semmi, ha cigizésről van szó. - szinte azonnal a szőrös kabátja zsebébe a fekete dobozos cigarettáját. Tina sok mindent meg von magától. Többek között a jó kaját, és a pénzt amit éppen fizetés, vagy a családjától kap, vagy ruhákra, esetleg cigire költi, mivel ő nem szív szart. Két szálat vesz ki és az egyiket a kezembe adja, majd a másikat a szájába teszi. Örülök, hogy most könyörgés nélkül is megkínál valószínűleg ez akar lenni az ő bocsánat kérése. Amint meggyújtjuk a cigit egyszerre fújjuk ki a füstöt.
- Tina! - hallom meg azt a rettenetesen rég hallott ordítást. - Megtaláltad már?
A kocsira pillantok, ahonnan szakadt nadrágjában, és rövid ujjú pólóban száll ki MinJun, így tökéletesen látszanak a karján és a lábán lévő teljes bőrfelületet elfoglaló tetoválások. Szinte érzem, hogy csillogó szemekkel és vörösödő arccal mérem végig, mire Tina kuncogva reagál.
- Hiányoztál neki... - jegyzi meg.
MinJun, ahogy észre vesz felém veszi az irányt és ahogy hozzám ér kiveszi a számból a cigit, valamint JeongGuk kezébe nyomja, így minden akadály nélkül az ölébe kap és az ajkamra tapad, amitől a szemeim hatalmasra nyílnak és teljesen értetlenül emelem a vállához a kezeimet. Tudom, hogy részeg voltam azon az este, de ezt a csókot soha életembe nem fogom elfelejteni. Vad és intenzív. Pont olyan amilyenre most nekem szükségem van, így minden agyalás nélkül csókolok vissza, amire elmosolyodik és lassan enged vissza a földre és vággyal telve, drog hatása nélkül néz a szemembe.
- H-Hé! - szólal meg JeongGuk, amire MJ felemeli a fejét és a mögöttem állóra pillant.
- Oh. Kösz. - veszi vissza a cigimet tőle és a szájába veszi. Úgy méregetem a tökéletes arcát és vastag ajkait, mintha egy kis gyerek lennék az új játékéval, azonban amint rám fújja a szájában lévő füstöt rá jövök, én vagyok a játék. Talán percekig bámulok a szemébe, még feldolgozom, hogy nem csak ketten vagyunk. - Kik a kis fiúcskák, barátaid? - kuncog és átkarolva, húz magához. Látom, hogy JeongGuk idegesen szorítja ökölbe a kezét és sziszeg el valamit, de Jimin hátrébb rántja. - Baek MinJun. A barátaimnak, csak MJ, de nektek MinJun Hyung.
- Kösz. A seggedet ne nyaljuk ki? - jegyzi meg JeongGuk és keresztbe fűzi a karját a mellkasa előtt.
- Húh... - lép el tőlem és közvetlen a "barátom" elé lép. - Kitalálom ki vagy. A suli kúrva menő gyereke. - nevet fel és kicsit berogyaszt a térdével. - A gazdag hülye gyerek, kibaszott sok pénzel. Ugye? - csapkodja meg kicsit az arcát, mire JungKook nem reagál túl jól. Elhúzódik és elüti MJ tetovált, gyűrűs kezét. - Te meg a kis okos? - kuncog és fel pöcköli Jimin orrát, mire ő felnyög és megtörli az orrát.
- MinJun... - nyúlok a keze után és vissza húzom. - Hagyd őket.
- Nehezen megy, ha mind ketten úgy néznek rám mintha kibaszottul levágtam volna egy ember fejét. Gondolom egyik se volt neked elég tökös, igaz? - fordul felém. - Remélem még mindig csak rám vársz... - suttog a fülembe. - Mert ha igen, ma csak a tiéd leszek...
Annyira meglepődök, hogy hatalmasra nyílnak a szemeim és az ajkaim elválnak egymástól. Nem is tudom, hogyan kellene kezelnem ezt az egész helyzetet. Amit mondott, amit a fülembe súgott, az... az egy elég invitálás volt.
- Beszéljünk, EunJin. - ragadja meg a kezem JeongGuk és elráncigál Jiminnel együtt messzebb Tináéktól, majd felém fordulnak mind ketten. - Nem mehetsz el velük. Az anyád kiakadna.
- Ne szóljatok bele abba amit csinálok. - vizsgálom mind a kettőjüket. - Ha elakarok menni elmegyek. Ez nem anyámtól és főleg nem tőletek függ.
- Geci... Az a srác úgy néz rád, mintha egy őszike lennél a szavannán és ő csak le akarna vadászni, majd jól megdugni. Ismerem az ilyen embereket EunJin... Érzés nélkül leitat, majd megdug és ennyi. Szerinted, ha egy kicsit is érdekelnéd, akkor nem jött volna el érted hamarabb? Egyáltalán hány éves? Napi szinten döntheti sorra a csajokat és már megbocsáss, de te még annyira szűz vagy mint kis pöcs Jimin. - mutat a mellette állóra, aki nem is reagál már a gúny névre. - Hidd el, ez a srác részegre inná magát és életed legrosszabb első szexét adná neked. Ne tedd már szét a lábad egy ilyen faroknak. Ne legyél ekkora hülye picsa.
A mondata végéra hatalmas pofon csattan az arcán, a kezem által. Mi mást várt volna ezután a kis monológ után? Nem kell senki tanácsa az életem terén. Az arcát kezdi dörzsölni, ami szép lassan vörösödik be.
- Kurvára leszarom a véleményed. Ne szólj bele az én dolgomba, mivel neked rohadtul semmi közöd hozzá. Nem kell egy olyan drogos tanácsa, mint a tiéd, aki szintén semmit nem tudd arról mit jelent szeretni. - egyenesen a szemébe nézve mondom el a véleményem, még a kezeim ökölbe szorulnak és nem enged a haragom.
- EunJin... Tényleg... Nem ezt kellene csinálnod. Ez a srác... Csak ki akar téged használni. Biztosra veszem, hogy az egyetlen, ami ma kell neki tőled, az... az a szex. Tényleg egy ilyen srác legyen neked az első...? - motyogja Jimin, mire az én kezdem újra ütne, de ez úttal Jimin törékeny arcát, de megáll a kezem, mielőtt hozzá érhetne. Rémülten szorítja össze a szemeit, az egész testével megrezzenve.
- Ti folyton engem vádoltok, mert nem írtam és hívtalak titeket. És ti? Mi a faszt csináltatok abban a négy éveben? - felváltva vizsgálom a két fiút. - Folyton én legyek a hibás, mikor ti is épp ugyan ezt csináltátok? Titeket érdekel az én problémám? Mert, ma egész nap kisírt szemekkel járkáltam és ti még észre se vettétek! - emelem meg a hangom. - Akadjatok le végre rólam! - lököm meg mind kettőjük vállát, ahogy elsétálok közöttük, majd a többieket veszem célba. - És az őszek nem a szavannán élnek, idióta! - szólok vissza.
Minden szó nélkül követem őket a kisbuszhoz és szállok be hátra, ahol még páran ülnek és nevetve fogadnak, majd kezdenek velem beszélgetésbe. Egy pillantást vetek a parkolóban álló két fiúra, akik lefagyva bámulják a kocsit, ami szép lassan gurul el. Be telt a pohár, hogy engem akarnak formálni és engem büntetnek, én vagyok a rossz és én vagyok az, aki a hibákat elköveti, holott ők se jobbak. Engem hibáztatnak, mert ők se voltak képesek engem hívni, vagy keresni miután eljöttem Busanból.
Ahogy átlépjük a város határát és elhagyjuk a a hatalmas "Viszlát" táblát egy furcsa ismerős érzés lesz úrrá rajtam. Újra elhagyom a szülő városom és Szöult veszem menetirányba, azonban most nem anya zokogása és hisztije zengi be a fejem, hanem a hangos zene, és a többiek nevetés, a cigi füst, ami már szinte fulladást okoz, de szerencsére a tető ablakot sikerül hármuknak kinyitniuk, így kicsit tisztul bent a levegő.
A nap már a földet súrolja a sugaraival, mikor meglátjuk Szöul fényeit és felhajtunk a feljárón a több sávos főútra. Tina megragadja a kezem és felállít, majd az egyik székre állva emelkedünk ki a tető ablakon. Hangosan kezd ordítani a barátnőm, majd én is ugyan azt teszem amit ő. Átkarolja a nyakam és szorosan ölel mosolyogva magához. Fogalmam sincs mikor éreztem már így magam. Szabadon és függetlenül, mintha az egész világ a miénk lenne, senki másé.
Az éjszaka köszönt ránk, ahogy egyre beljebb érünk a városban, egészen a Gangnam negyedig. A fények élesek és rikítóvá válnak az éjszakai kluboknál. Több helyről is hangos zene szűrődik ki, és az éjszakai bároknál hatalmas sorok tolakodnak a bejutásért. Nem messze az egyik szórakozó helytől pakolunk le. Minden cuccomat az autóban hagyom MinJun kérésére és Tinától kapott cuccokat veszem fel, miután mindenki kiszállt.
- Ma este nagyon dögösnek kell lenned. - mosolyog szélesen. - Tudom, hogy van nála gumi. Indulás előtt vette.
Azonnal felkapom a fejem a szűk rövid farmerről, amit össze gomboltam a derekamon. Ennek most örülnöm kellene? Hatalmas görcs csomó tekeredik a hasamban és kapar a torkom, a kezeim pedig Niagarát játszanak.
- Nem kell izgulni. - kuncog fel. - Már megbeszéltük ezerszer. Egy kicsit fájni fog az elején, aztán... - mér végig vigyorogva. - Könyörögni fogsz, hogy ne legyen vége.
- Kezdek egyre jobban rá görcsölni... - igazítom meg a fekete nejlon harisnyám, majd vissza veszem a sötétkék bakancsom.
- Mondtam már. Ha rá parázol, csak nehezebb lesz. - dobja nekem a táskájából elő halászott vörös inget, mire én megforgatom a szemeimet és a fehér pólómra veszem fel, aminek a végét már betűrtem a nadrágomba. - Lazulj el. Kicsit rúgj be, de csak annyira, hogy remekül élvezd magad.
Túl könnyen beszél. Lemerem fogadni anno mikor ő feküdt le először egy sráccal, akkor nem készült rá ennyire, de most... MinJun ma szó szerint felajánlotta magát nekem. A dolgoknak akkor ösztönösen kellene jönnie, igaz? Nagyon remélem, mert jelenleg, csak azon jár az agyam, hogy milyen szinten fogom magam leégetni mikor oda jutunk. Fogalmam sincs mégis mit kellene csinálnom az este. Neki esni és rámászni? Vadul, szenvedélyesen falni vonaglani alatta, vagy éppen felette, ha a helyzet úgy kívánja. Remeg a gyomrom, ahogy végig szalad az agyamon a ma esti közös programom azzal a sráccal, akiért oda vagyok és hónapok óta felnézek rá.
- Ezt még vedd fel. - pillant át a vállam felett a sofőr ülésre, mire én is oda kapom a fejem. MinJun szürke pulóverén akadnak meg a látószerveim, és szinte felcsillan a szemem. Azonnal a kezembe kapom és az orrom alá dugom, mivel muszáj beszívnom az édes illatát, ami eddig nem is tűnt fel a cigi miatt. - Neked hagyta itt.
- Milyen romantikus. - kuncogok és a hátamra kapom, majd szinte kiugrok a kocsiból a nyomomban Tinával. A hűvös késő őszi levegő azonnal megcsap és megremegek a hideg fuvallat ölelésére, amit MinJun meleg karjai váltanak fel. Az izmos felkarja a vállamra nehezedik és szinte azonnal felmelegíti az egész testem.
- Lehet lesz egy kis gond a bejutással. - rázza meg a fejét, mire egy kicsit eltűnik a mosolyom. - Nem vagy tizenkilenc.
- Akkor most mi lesz? - pillantok kicsit csalódottan körbe. Borzalmasan érezném maga, ha a cél előtt pár méterrel kellene megállnom és az egész koncertet idekint töltenem a hideg kocsiba, távol az otthonomtól, így sajnos haza se tudnék menni, ha MinJun úgy gondolja bent, hogy felszed mást.
- Megoldom. - nyomja el az ajkai között pihenő cigit, majd rá lép a fekete bakancsával és szét nyomja.
Megkönnyebbülve - egy nagyon picit - sétálunk a bejárathoz, ahol egy kétajtós kidobó srác figyeli a terepet, majd mikor meglát minket fel rántja a szemöldökét, érdeklődve figyelve minket, majd szinte azonnal rajtam áll meg  szeme.
- Igazolványok? - nyújtja felénk a kezét. Reflexből pillantok fel a srácra, aki még mindig átkarolva tart közel magához. Le pillant rám és megrázza a fejét, majd átnyújtja a személyijét a többiekkel együtt. Le ellenőrzi a képeket, igaz az egyik sráccal kötekedni kezd, mivel az igazolvány képén teljesen kopasz, még most hosszú kék tincsei takarják a szemét, de amint elfogadja azt jövök én. - Én te? Igazolványt.
- Még nem múlt el tizenkilenc. - válaszol Tina, amire a férfi sóhajt, bizonyára nem én vagyok az egyetlen a mai napon, aki be akar jutni és még nem múlt el tizenkilenc.
- Akkor sétáljon haza a kislány. Túl fiatal egy ilyen bulihoz. - biccent a fejével, mivel odébb kellene állnom.
- Haver. Többen is vagyunk és a barátunk. Nem fog baja esni. - ecseteli az egyik srác, mire a kopasz nagy darab megrázza a tetovált fejét. - Ne legyél már fasz...
- Nem hagyatom kint a kocsiban, mint egy kiskutyát, ember. - szólal meg MJ. - Haza se tudom vinni, mivel nem a szomszéd utcából jött. Egészen Busanik mentem a barátnőmért, hogy ma elhozzam ide. Kurvára azt akarod, hogy egy lányt az éjszaka közepén idekint hagyjak? Sokkal nagyobb biztonságban lenne mellettem, a közelemben.
Elképedve nézek fel az engem ölelő fiú arcára, aki határozottan beszél értem és egy pillanatra se hagy az körbefogó karja szorítása. Hitetlenkedve hallgatom a mondatait, amiben úgy beszél rólam mint a barátnőjéről. De mi a fene... A barátnőjének nevezett mindenki füle hallatára. Szinte elkezd feszülni a mellkasom a büszkeségtől és az örömtől, igaz tudom, hogy csak azért mondja, hogy bemehessek, de akkor is. Ha ennyire ki akar értem állni, akkor biztos fontos lehetek neki. Baszd meg JeongGuk és te is Jimin!
- Jó... De bent egy szóval se említsétek, hogy hány éves. A főnök kiakadna. - lép el az útból, valamint szabad utat kapunk az ajtóhoz, amin kettesével szökünk be MinJunnal utoljára.
Belépünk és bezárjuk a hatalmas ajtót. Érdeklődve pillantok körbe a fényes előtérben, ahol semmi nincs, csak pár tábla két folyosó és egy lépcső az emeletre, ahonnan vörös fény szűrődik le, még az egyik folyosóról zene. Elindulunk a zene irányába, de MinJun vissza húz és maga felé fordít. Meglepődve nézek a szemébe, mire elmosolyodik, majd felkuncog.
- Egy köszönöm-öt, azért kaphatnék, nem?
- Köszönöm, MinJun. - hajolok meg mosolyogva a hasamban egy kisebb görccsel, valószínűleg az izgalomtól, amibe bejátszik a zene és a kettesben lét azzal a fiúval, akiért oda vagyok évek óta. Eddig talán csak az incidenskor voltunk kettesben.
- Ennyivel nem fogom beérni. Csókolj meg.  - szorítja össze a száját vigyorogva, mire én is széles mosolygásba kezdek. - Na?
Nem mondok semmit, csak közelebb lépek hozzá és a szájára csókolok röviden, mire elmosolyodik, majd azonnal az ajkam után kap. Közelebb rántva magához ölel szorosan, ami elég kellemetlen és furcsa. A melleim a mellkasának nyomodnak, kezei lassan ereszkednek a fenekemre. - Most újra köszönt meg... Csak kérem a tiszteletet....
- Köszönöm... - surrogom a szájába, de ez neki nem elég, így gyengéden csap a fenekemre, mintha valami szamár lennék. Kellemetlenül és feszengve kapok a vállához, hogy a pólójába markoljak. - Köszönöm, Oppa... - ismétlem meg újra.
Nem szeretek alá rendelt lenni és nem is szokásom. Talán épp ezért tetszik Jimin ártatlan pillantása, vagy ölelése, mivel akkor én vagyok a dominánsabb fél, de jelenleg... Tényleg csak egy játéknak bizonyulok MinJun kezei között, amit kedve szerint markolhat, vagy fenekelhet meg, ha nem úgy van valami amit ő akar. Túl fiatalnak és szinte gyereknek érzem magam a közelébe. Egy buta kölyöknek, aki esedezve könyörög, hogy végre befejezze azt, amit egyszer már elkezdett. Akarom én ezt? Akarom, hogy egy ilyen srác legyen az, aki ma este... megdönt? Nem akarom... Nem szeretném, de vágyom rá, hogy valaki figyeljen rám és erre ő a legjobb személy. Lehet pont az a kemény kéz hiányzik nekem, ami anyámban nincs. Szükségem van arra, hogy valaki úgy kezeljen, mintha fontos lennék, de még is kioktasson... Mekkora baromság már ez...
- Ezzel elérted, hogy este újra felkészítselek előtte... - suttogja az ajkaimra. - Nem akarom, hogy részeg legyél... Józanon akarlak magamnak...

Jimin szemszögéből:

Szinte hitetlenkedve hallgatom végig amiket mond és a pólóm alját szorongatva fordulok utána elkeseredetten, mikor a távozására kerül sor. Határozott léptekkel igyekszik a kocsihoz, majd eltűnik a hangos nevetésben. A srác egy gúnyos pillantást vet felénk, azt követően pedig a volán mögé ül, azonnal beindul a motor és már hagyják is el a parkolót azzal a lánnyal, aki a hónapokban a legtöbbet jelentette nekem. Félek, hogy baja esik, vagy rosszul lesz, tudom, ha ezek megtörténnek szörnyen érezném magam, mivel hagytam, hogy beüljön abba a négy kerekű szemét halomba. Valóban Szöulba mehettek? Istenem... És még a saját édes anyjának se volt képes szólni.
A gyomrom görcsbe rándul, mivel a legrosszabb dolgok szaladnak át az agyamon. Bármi baja eshet, főleg ha amellett az állat mellett van, aki úgy méregeti, mint egy frissen sült marhahúst. Bárcsak vele mentem volna, még akkor is, ha képtelen vagyok megmenteni, de ő elszaladhatna még engem agyon vernek. Az pedig, hogy minden bizonnyal ma lefekszik vele, hatalmas űrrel tölt el, mivel egy ilyen remek lánynak nem így kellene megtörténnie az elsőnek. Romantikusnak kellene lennie és lágynak, finomnak tele érzelmekkel és szerelemmel, nem pedig kanos hódítással, ami csupán játék.
Sajnálkozva engedem ki a bent össze gyűlt levegőt, ami már egy ideje a lelkemet és a szívemet nyomja. Én mondtam neki, hogy nem kellene betartani az ígéretünket, de kezdem úgy érezni az én hibám, amiért ma... Akár mennyire is erősnek mutatja magát nem erősebb lelkileg egyik lánynál se. Ölelő és simogató kezekre lenne szüksége. Lágy, bársonyos érintésekre, amiket a filmekben láttunk és a testi szerelemre is a vágy mellett, de nem... helyette szorító és erőszakoló kezek fogják a karjaiba venni, tele kegyetlen, erőszakos ösztönökkel.
- Mi is lépjünk le. - hallom meg JeongGuk érdes hangját magam mellől, így rá pillantok. Kitartóan mered a már messze járó roncs után, a szája szélét harapdálva. Őt is bántja az egész akárcsak engem, de még se ugyan úgy. Én féltve gondolok rá, még ő... Csak az járhat az agyában, hogy ma és most már soha nem ő fogja elvenni a lányok egyik legnagyobb kincsét, hanem a domináns MinJun. Engem nem csak a teste eladása, hanem a szíve elvesztése is bánt, mert eddig is olyan volt, mintha bele lenne esve, de az este után, ez biztosra fog válni.
- Hova akarsz ilyenkor menni? - kérdezem a szemöldökömet ráncolva, mivel furcsállom, hogy éppen velem akar közös programot, ez a barom. - És miért velem?
- Tartozom a tegnapi után. - vesz mély levegőt, ami hatására megemelkedik a rendkívül izmos mellkasa, de szinte azonnal folytatja. - Bocsánat kérésképpen.
- Aztán megint megversz. Köszönöm, de nem kell, JeongGuk. Én amúgy se tehetem meg, hogy nem megyek be az órákra és ezt neked se kellene játszanod, mert magad alatt vágod a fát. - indulnék vissza az iskolába de elkapja a csuklóm, ezzel megtorpanásra késztet. Fél szemmel pillantok vissza a sötét íriszeibe, amivel engem tanulmányoz, akár egy fényképező gép, mikor éppen bemér.
- Neked és... és EunJinnek köszönhetően a legutóbbi dolgozataim négyesek voltak. Ezzel elég jól dobtak az átlagomon, valamint. Nekem is igazolják a hiányzásaimat, a szüleim pénze miatt, szóval, ha annyira akarod és bánt két igazolatlan, akkor holnap bemegyek az igazgatóiba és kiküzdöm neked. - az ujjai lassan eresztik el a csuklóm és a sötét pulcsim, így azt vissza rángatom a kulcscsontom felé, hogy nehogy megfázzak, amin ő felkuncog. - A végén még kiderül, hogy szexi vagy. Na gyere.
Lassú léptekkel a hátán a táskájával indul meg a méregdrága, fekete autója felé, amibe tegnap majdnem bele verte a fejemet. Kicsit dünnyögve sétálok utána, annak ellenére, hogy az agyam nagyon is ellent mond annak, hogy bárhová is menjek vele kettesben, de a szívem úgy érzi muszáj most azt tennem amit kér és mivel, azt akarom, hogy jóba legyünk kénytelen vagyok megbízni benne.
Beülve mellé a mosolygó tekintetével találkozok, amire én egy halk sóhajjal és szemforgatással reagálok. Jelenleg olyan, mintha ő nyitna felém, nem pedig fordítva. Az övemet becsatolva indulunk el és meg nem állunk a belvárosig, ahol most is zajlik az élet, pedig alig múlt dél. Egy nagyobb áruház csarnokánál állunk meg és döbbenten szállok ki.

- Mit akarunk itt? Vásárolni akarsz? - kérdezem a fiútól, aki mosolyogva száll ki és megrázza a fejét. - Akkor mit akarunk itt?

- Majd meglátod. 

- Kezdek felni... - vallom be őszintén, amit ő egy röhögést vissza fogó horkanással reagál le. Miért jöttünk mégis ide? Tudom, hogy Jeon JeongGuk mire képes és nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy arra készül, hogy helyben hagyjon a tegnapi miatt.

Egymás mellett sétálunk be a hatalmas, színtiszta üveges épületbe, ahonnan a mozgó lépcsők és a liftek hangja szennyezi a levegőt, a furcsa szagról pedig csak a rengeteg gyors étterem okolható a másodikon. Nem egyszer voltam már itt anyával, ismerem ezt a helyet. 

A mechanikus lépcsővel tesszük meg az első szintre az utunkat, ahonnan JeongGuk határozottan indul el az egyik irányba cél egyenesen. Gyors léptekkel követem, mivel nincsenek olyan hosszú lábaim mint neki, pedig csak alig pár centivel magasabb. Szinte azonnal megáll egy bolt előtt, így a házába ütközök egy halk nyögést hallgatva. Kicsit ingerülten durrog egy sort, de utána rám néz, meg én a boltba pillantok és rögvest szemét szúrnak a kirakatban beépített ketrecek, amikben nyulak és hörcsögök rohangálnak. Komolyan egy állat boltba hozott engem? Állatokat akarunk nézegetni? Ez volt a nagy terve?

- Na gyere. - indul el, majd el tűnik a bentről kiáradó állat szagban. Már most megcsappant a vizes állat szőr és a hulladék kaja bűze. Bizonytalanul követem az állatok szemlelese közben. Virgoncan szaladgálnak fel-alá a kis mókusok és a többi apró rágcsáló, még más, mint például a tenyésztett fehér egerek az életükért próbálnak menekülni az akváriumban tekergő óriás kígyó elől. Megdermedve állok meg a hatalmas kígyó előtt és figyelem, ahogy sunyin megkörnyékezi az ártatlan, magas hangon cincogó kis fehérséget. Szinte az életéért könyörögve néz rám a kis piszok szemeivel. A gyomrom össze szorul a jelentéktelen tekintetében meredve, azonnal kikapnám a hatalmas kígyó fojtogató öleléséből, hogy megmentsem és szabadon engedjem, de hiába. Elkapja a végtelen állatot és eltünteti a hatalmas fogai között. Felfordul a gyomrom az undorító képsorok láttán. Szerencsétlen egér semmit nem tett, hogy erre a sorsra jutott, csupán rossz helyre született és már a fogantatás pillanatában eldőlt az ő sorsa.

- Mit nézel? - lep mellém JeongGuk és ő is az akváriumot kezdi bámulni. - Egy kurva nagy kígyó. Zsír! - kuncog fel. 

- Megevett egy élő egeret... - motyogom el még mindig rémülten, inkább lehajtom a fejem, hogy ne lássam a gyilkost.

- Jimin...? - pillant rám. - Mi van?

- Miért nem halott állatokkal, vagy csirke hússal etegik? Élve falt fel egy kis egeret, JungKook...

- Ő egy ilyen... Állat. Nem kényszerítheted rá, hogy halott állatot egyén, ha ő máshoz van szokva. Miért nézted, ha ennyire felkavart? 

- Mert... Megsajnáltam.

- De nem tudtal neki segíteni. Nem veheted el a kajájat, csak mert még esett a kis rágcsálon a szíved

Igaza van... Azzal, hogy végig néztem a kegyetlen halálát nem segítettem neki, sőt inkább bűnös tettes társ voltam a meggyilkolásában, akár mennyire is sajnáltam szegényt.

- Gyere inkább. - indul tovább én pedig szótlanul követem remélem valami kellemesebb látvány vár rám. - Itt is vagyunk. - áll meg egy kis ketrec mellét.

Apró, törékeny cica nyávogásokra leszek figyelmes a földön lévő kis ketrecből. Nagyra nyílt és döbbent szemekkel nézek a kis kölyök macskákra, akik azonnal két lábra állnak a ketrec szélén. Azonnal széles lesz a mosolyom és elfelejtetik velem a kis egeret. A térdemre esek, úgy kezdem simogatni a kis szőrgombócokat.

- Válassz egyet. - guggol mellém JeongGuk és az egyik macska orrához nyomja az ujját. Döbbent pillantás ezreivel lepem el a mellettem térdelő fiút. - Már régen is akartál egyet, csak apad miatt nem lehetett, de most nincs a képben, szóval. Válassz egyet.

- JungKook... Nekem nincs arra pénzem, hogy most egy csomó dolgot vegyek neki és almot, meg egy kaját.

- Majd én mindent megveszek neki bocsánat kérés képen. - simít végig az egyik kicsi, fehér macska fején. Erőtlen kis jószág, a legvékonyabb a testvérei között. Ellenkezhetnék, hogy nem kell, meg ne így próbáljon bocsánatot kérni, de nagyon szeretnék egy macskát, és ha már így alakult... Most az egyszer elfogadom az ajánlatát.

- Legyen ő. - nézem azt a kis cicát, ami erősen bújik a fiú kezébe. 

- Tuti? Nagyon kis vékony. - emeli fel óvatosan két kézzel, nehogy megnyomja a hasát, vagy a nyakát.

- Épp azért. - mosolygok szélesen. - Meglep, hogy emlékszel rá. - simogatom meg a cica fejét JeongGuk kezében.

- Régen napi szinten mondtad mennyire imádod a cicákat. Nehéz lett volna elfelejteni. - adja a kezembe és én azonnal az ölembe fogom. - Mi lesz a neve?

- Maxie. - vágom rá szinte azonnal, mivel már fiatalabb korom óta ezt a nevet választottam ki. JeongGuk felnevet, majd feláll. 

- Évek óta ezt tervezed, igaz? - állok fel lassan a kérdése, azonban le se veszem a macskáról a szemeimet. Az ölembe bújva kezd dorombolásba és gyengéd dagasztásba, mire a kis kölyök körmei a pulóverembe akadnak. 

- Meg szép.
JeongGuk mindent megvesz Maxie-nek. Tényleg mindent. A macska hordozótól kezdve egy alom tálig és több zacskó almot a cicának. Kis piros tálat választunk, ami elmondásé szerint illik Maxie választott nyakörvéhez, mivel az is piros és egy kis csengő lóg a nyakán.
A cuccokat a kocsiba pakolva vezet egészen hozzám. A szobámba cipeljük fel a dolgokat, miután anya és papa kicsodálkozták magukat a kis jövevényen. Anya nem örült, hogy JeongGuk vett mindent, sőt még maga Maxiet is, de papa vidám szavaira megbékél a helyzettel és beletörődik.
A szobámban pakoljuk ki a kis házát és a kaparó fáját, igaz, így nem sok hely marad bent, de nem baj. A lényeg Maxie a közelembe lehessen és hozzám bújhasson, a fülembe dorombolhasson, vagy éppen nyávogjon, ha már nagyon éhes.
- Túl kicsi a szobád. - fekszik el az ágyamon Maxie-vel a kezeiben. Kellemetlenül húzom el a szám és kezdem a kezeimet tördelni. Igaza van. Fele akkora sincs mint az övé és alig férni el benne. - De jobban tetszik mint az enyém. Fogalmam sincs mit pakolhatnék még bele, hogy ne legyen annyira üres. Lehet magamnak is veszek egy macskát, vagy egy kutyát, esetleg egy óriás teknőst. - a lábaihoz ülök és kuncogva hallgatom, még a macskámat - már csak az enyém, jogosan sajátítom ki - cirógatja.
- Vagy egy mókust, aminek lehetne egy hatalmas ketrece. - adok neki még több ötletet, de ezen már ő is felnevet. - Csak egy ötlet volt...
- Nem is annyira rossz ötlet. - ül feljebb, majd körbe pillant és gúnyosan mosolyodik el az ágy mellett papír zsebkendőket látva. - Hát ezek? - zavartan kapom oda, majd el a fejem. Félre érthető, de azok csak taknyos zsepik, mivel az utóbbi időben eléggé beteges vagyok a hideg idő miatt.
- A-Azok csak használt zsepik! - kapkodom fel a a földről és a pár méterre lévő kukába dobom őket.
- Feltűnt. - kuncog fel gúnyosan, mire én zavarba esek és a hajamba túrok. - Csak nem rosszalkodtál az este? Te ilyet is tudsz?
- Annyira meglepő lenne, ha azt mondanám, hogy igen és szoktam...? - motyogom bűntudatosan, mire ő határozottan rázza meg a fejét. - De ezek tényleg csak fikás zsepik.
- Szóval te is szoktál maszturbálni. Ez nem ciki, Jimin. - sóhajt hosszan, majd teljesen mellém ül. - Tizennyolc vagy és szinte férfi. Érti az ember, hogy magadhoz nyúlsz, ha fel áll. Na de mire is áll fel? A matek egyenletekre?
- Nagyon vicces. - nevetek fel gúnyosan és keserűen az idétlen viccén. Előszokott fordulni, hogy... beindul odalent a kémia és akkor nem tudok mit tenni. Képtelenség este úgy aludni, mivel nem csak a lábaim között indulnak be a dolgok, hanem az agyamban is, amit csak úgy tudok kiüríteni, ha... ha maszturbálok. Undorító és egyben bűnös dolog, még akkor is, ha nem vagyok vallásos, csak nagymamám szájából hallottam egykét dolgot.
Általában EunJinnel töltött beszédes este után hevül fel az alsó tagom, ami még inkább szitkozásra és mérgelődésre add okot, mivel ő az egyik legjobb barátom, de a hangja még is ilyen érzéseket vált ki belőlem. Szégyellem maga, hogy ő tehet az én helyzetemről ilyenkor, de próbálok közben nem rá gondolni, mivel így csak a hányinger kerülget a mocskos dolgok miatt. Még is soha nem a teste okozza ezt a vágyat, csupán a hangja, a becézése és a nevetése. Ez elég beteges. Nagyon is beteges, hogy felizgulok egy lány nevetésére, igaz?
A gondolatomba a telefonom csörgése zavar be, így szinte egyszerre kapjuk fejünket a villogó és rezgő mobilra. Azonnal felveszem, ahogy meglátom, hogy nem más mint, EunJin édes anyja neve világít a kijelzőn.
- Igen? Csókolom. - szólok bele, de köszönés helyett ijedt zihálás hallatszik.
- Veled van EunJin? Jimin mond, hogy veled van a lányom és azért nem veszi fel a telefonját. - kérdezi aggódóan és idegesen. Rekedtes hangáról arra merek következtetni, hogy a sírását folytja vissza a lánya hirtelen eltűnése miatt.
- Nincs... De azt hiszem, JeongGukkal tudjuk hol van.



Áh... Még soha nem köszöntem meg igazából senkinekhttps://www.instagram.com/01ksr/ semmit, de hát itt az ideje. Először is köszönöm MinJi-nek (remélem rá jössz, hogy rólad beszélek), hogy vezet és minden alkalommal a helyes úton tart az írásba, nem hagyva, hogy elkanászosodjak. Nagyon köszönöm!
És nem mellesleg a barátomnak, aki sokat segít, hogy a fiúk ne nőiesek, hanem tényleg férfi vonásokkal rendelkezzenek és úgy viselkedjenek, gondolkodjanak. Köszönöm, hogy azonnal segítesz, amikor tanácsot, vagy segítséget kérek. (Nem is beszélve, hogy egy szavamba került és te megtervezted a graffitit a kocsira). Köszönöm nektek a segítséget! Nagyon sokat jelent! Link!

17. Fejezet: Meglesve és össze törve

EunJin szemszögéből: 

Reggel könnyes szemekkel és üres cigarettás dobozzal sétálok egészen az iskoláig legszívesebben otthon maradtam volna és egész nap csak aludnék, mivel ma éjszaka egyáltalán nem tudtam. Folyamatosan a szüleimen, a kocsin és a ma esti koncerten járt a fejem, ezek együtt pedig sírás rohamot váltottak ki belőlem. A fél éjszakát a kocsira dőlve, vagy az ülésen ülve töltöttem, és csak hajnali kettő körül jutottam el arra, hogy felmenjek a szobámba és ott folytassam a sírást, ami hajnalig nem is csillapodott. 

Lassú léptekkel közelítem meg az iskolát az udvarról, és most is - ahogy minden nap - felém veszi az irányt a fekete fehér foci labda. Kezdem úgy érezni, hogy ezt már direkt csinálják, hátha megint eltalál a labda mint első nap, mikor megérkeztem. Ennyire unatkoznak, hogy ez az egyetlen szórakozásuk, hogy egy lányt fejbe rúgjanak, vagy ez Jin oda figyeléséből adódik. 

- Labda mágnás! - rohan hozzám a rövid nadrágos Jin, majd elveszi a kezemből a labdájukat, ami sikeresen a kezemben ért célt. - Jó téged reggelente ilyen energikusnak és fitnek látni. Majd ki pattansz a boldogságtól! - nevet fel a szokásos szamár imitáló nevetéssel, ezen persze én is kénytelen vagyok halványan elmosolyodni.
- Pont olyannak írtál le amilyen jelenleg egyáltalán nem vagyok. Fantasztikus ember felismerő vagy, az egyszer biztos SeokJin. - indulnék tovább, de elkapja a csuklómat ezzel megállít. Hosszú sóhajok közepette fordulok felé, mire az aggódó tekintetébe ütközök.
- Baj van? JeongGuk bántott vagy mi történt? - kérdezi aggódva, mire én csak megrázom a fejem és össze ráncolom a homlokom.
- JeongGuk nem olyan vészes. Csak tudni kell kezelni. - terelem el a témát, amire az ő szemöldöke össze csúszik a homlokán és meghökken. A kezeinkre pillantok, de ő nem engedi el a vékony csuklóm az igazán furcsa és hosszú ujjaival.
- Tehát nem miatta vagy ennyire ki, akkor mégis ki vagy mi miatt? Karikás a szemed és bűzlesz a cigifüsttől. Mi történt? - engedi el nehezen a kezemet, amire egy kicsit fellélegzek. - Vagy... Figyelj nem is muszáj elmondanod. A te dolgod, csak...
- Nem is szeretném mindenki orrára kötni a problémáimat. - veszek mély levegőt, majd magamra nézek. - Tegnap nem zuhanyoztam le...
- Menj be a Torna központba és zuhanyozz le. Csak nem lesz akkora és nem fogod zavarni a lányokat. - bólintok és egy köszönöm-öt erőltetek ki a számon, majd el is indulok. - Azt hiszem a harmadikosoknak volt nulladik órájuk. - szól utánam, de nem fordulok vissza csak lenyomom a hatalmas kilincset és benyitok az épületbe. A tesi öltözök felé veszem az irányt, ahonnan hangos kiabálás és beszélgetés szűrődik ki. Mély levegőt veszek, amint az ajtó előtt megállok és lassan nyitok. Szinte minden lány öltözködik és be nem áll a szájuk, ám amikor belépek megdöbbennek és csupán pár érdeklődő pillantással díjaznak, majd folytatják azt ami a legjobban megy nekik. A cuccaimmal együtt megyek be a zuhanyzókhoz, ahonnan egyetlen egy tusolónak a hangját hallom. Nem igazán foglalkozok vele, csak az egyik leghátsóhoz megyek és leöltözök. A hajamat a fejem tetején fogom össze és megnyitom a vizet. A kezeimet a víz alá emelve állítom be a tökéletes hőfokot, majd belépek alá. Lehunyt szemekkel áztatom magam, próbálok mindent kiverni a fejemből, ami bánt és gyötör. Lassan habozom be magam a csap melletti tusfürdővel.
- EunJin? - hallom meg a a nevem egy már ismerős csengő hangon, amitől azonnal kipattannak a szemeim. Azonnal hátra fordulok és a melleim elé kapom a kezemet. nehezen ismerem fel a lányt a Mario ruhája nélkül. Teljesen zavarba esek, hogy meztelenül állok egy másik csupasz lány előtt. A szememet lesütöm és ismét hátat fordítok neki.
- Kiyo! - szólalok meg magas hangon. - Megtennéd, hogy behúzod a függönyt és vissza mész oda ahol eddig zuhanyoztál? - pillantok át a vállam felett. 

- Azt hittem csak valaki hagyta folyni a vizet. - kezd mentegetőzésbe, amire én megforgatom a szemem.

- Akkor mégis miért szólítottal a nevemen? - veszek mély levegőt. Szóra nyitna a száját, de inkább leintem. - Inkább ne válaszolj. 

- Csak... Sajnálom. - húzza be a függönyt. - Rég nem láttalak. 

- Általában teljesen beolvadok a környezetbe. - fejezem be a zuhanyzást és elzárom a csapot. Leveszem a kikészített törülközőt a helyéről és megtörülközök, majd magamra csavarom. Lassan megyek ki és nézek a már majdnem felöltözött lányra. - Miért itt öltözöl? Tiszta víz leszel.

- Nem szeretek az osztály társaimmal egy teremben lenni. - vallja be a fejét lehajtva. Elkeseredetten meregeti a lábamat, és az alatta elterülő talajt.Teljesen más ez a lány, mint először volt. Jelenleg nem is olyan élet vidám és felpörgött, mint mikor először találkoztunk. 

- Valami... Valami baj van? - kérdezek rá, mire ő meghökken és megremeg. Egy pillanatra talán levegőt is elfelejt venni. - Kiyo... Ha elmondanád tudnék, vagy legalább megpróbálnék neked segíteni.

- Senki nem tud segíteni... - szólal meg nehezen, mire a hangja is megremeg. Mély, szaggatott levegőt vesz és az alkarjába törli meg a szemeit.

- Ha nem beszélsz róla persze, hogy senki nem tud segíteni. - emelem a vállához a kezem, de azonnal elcsapja. 

- Senki nem tud nekem segíteni! - emeli rám a tekintetét, így azonnal találkozók a vörös, kisírt szemeivel. Megrémülök egy kicsit, nagyon is. Ennek a lánynak komoly segítségre van szüksége. Hol vannak a szülei? Miért nem veszik észre, hogy baj van?

Újra az alkarjába törli meg a szemet, és csak most tűnik fel valami... Ami mindennél jobban megijeszt. A csuklója, mely több tíz vagy húsz vágást elevenít a szemem elé. A hófehér, törékeny csuklója pengével vágott vágást rejt, némelyik elég friss, de valamelyik már elég varas.

- Kiyo... Figyelj... Beszelned kellene valakivel. Az iskola pszichológus... - szinte azonnal a szavamba vág és vadul rázza meg a fejét. 

- Nem vagyok kattant... Nem vagyok beteg... 

- Én ezt nem mondtam... De ő tudna neked tanácsot adni. Neki elmondhatom a problémádat. 

- Nem értene meg... Engem senki nem ért meg... Senki nem látja a bajomat... 

- Kiyo... Én... Én látom. Engedd, hogy segítsek neked. Ha nem engeded és nem mondod el nekem én se tudok segíteni. 

- Nem akarom elmondani... Nem akarom, hogy utána mindenki ezzel is bántson. 

- Rendben. Rendben, ne mond el. - bólintok. - Beszéljünk másról. Oké? - nem válaszol rá, csak vállat von és leül a padra. Hozzá sétálok és mellé ülők. - Mi a helyzet a családoddal? 

- Hat... Meg vagyunk. Anya terhes és... És nem állunk túl jól anyagilag.

- Tudni, hogy fiú vagy lány lesz-e? - mosolygok rá kedvesen, mire halványan ő is elmosolyodik. 

- Kis fiú. Apa nagyon boldog, mivel reménykedik, hogy ő jobban fogja szeretni a fegyvereket. Nekem apa minden héten elmondja, hogy mennyire szeretne ha megtanulnék lőni. 

- Apukád szereti a fegyvereket? 

- Rendőr. Japánban a Tokiói rendőr kapitányság vezetője volt. Neked a szüleid? 

- Hát... Apával nem igazán beszélek. Próbálom elkerülni a beszéd témát róla. Anya meg... Próbálja elkerülni a beszélgetést velem. - hajtom le a fejem. - Szóval anyámmal "élek együtt", de olyanok vagyunk egymásnak mint az ismeretlen lakótársak. - a szavamba az iskola csengője vág bele, ezzel jelezve, hogy becsengettek az első órára, amiről én fantasztikusan el is fogok késni. - Kiyo nekem most mennem kell. - állok fel mellőle.
- De hát... - néz fel rám. - Mi beszélgetünk.
- Órám van és nem késhetek el róla. - kezdek vissza öltözni, majd megigazítom a hajam. A lány szomorú pillantásokat vett rám és a száját húzgálja. Nehezen engedi le a tekintetét rólam. - Ígérem még beszélünk. - teszem a vállára a kezem, majd rohanok is tovább.
Egészen a teremig meg nem állok, azonban amikor kopogás után benyitok a csendes terembe már az óra javában tart és a történelem tanár magyaráz valamit a térkép előtt. Idegesen fújtat mikor meglát, de nem mond semmit, csak a helyemre parancsol. Bizonyára nem én vagyok az első aki késett a mai reggel folyamán.
Jimin kérdő pillantások ezreivel lep el, mire én csak legyintek és fél szemmel pillantok az arcára a dolgaim kipakolása közben. Meglepődök, mikor meglátom a felrepedt száját. Nagyra nyílnak a szemeim és próbálom jobban szemügyre venni.
- Hát az? Mi történt? - suttogom el a lehető leghalkabban., azonban ő csak a felkarjára simít, majd mély levegőt vesz.
- Történt egy kis... nézet eltérésünk JeongGukkal... - vallja be, mire a tanári asztal felől egy hangos csattanás jön. Rögvest oda kapjuk a fejünket, így én egy kellemetlen szemkontaktusba kerülök a tanár úrral.
- Késik az órámról, ezek mellett még akadályozza a tanítást is, Heo EunJin. - fújtat idegesen, majd a már majdnem kopasz fejére simít. - Remélem nem akar az igazgatói irodába menni.
- Sajnálom. - állok fel és meghajolok, majd vissza is ülök a székemre. Fél szemmel pillantok a hátsó padban ülő JeongGukra, akinek a szeme alatt egy kisebb folt pihen. Mosolyogva vonja meg a vállát.
Ez a két idióta még is mi a fenét művelt magával? Már megint kakas viadalt vívtak? Még is mikor, ha JeongGuk tegnap esete engem fuvarozott. Lehetséges, hogy utána még találkoztak, annyira, hogy bemossanak egymásnak? Őszintén megvallva, inkább izgulok miattuk mint a saját bajomon. 

Az óra unalmasan és kínkeservesen hosszúnak bizonyul, de a kicsengő hangja szinte isteni áldásként hat az egész osztályra, még a tanár fáradtan sóhajt és inkább elenged minket, mivel tudja teljesen felesleges már vissza tartani minket, ha már össze szelelőztünk. 

A folyosón kapom el Jimin karját és rántom közelebb magamhoz, hogy lássam a sérült száját. Alaposan szemügyre veszem a vastag, puhának tűnő ajkait, és az alsó párnáján egy repedés látszódik. Kicsit idegesen sóhajtok, mivel bánt, hogy megint így néz ki a szép arca és a csókolni való szája. 

- Mi a fenét csináltatok? - pillantok fel a szemébe. - Ez már a hobbitok lesz? Láttam, te is megütöttem őt. Igaz?

- Mondtam már. Csak volt egy kis balhénk. Veszekedtünk, de ennyi. Nem történt semmi különös. 

- Veszekedtek és ezt verekedésbe fajul? Normálisak vagytok? 

- Csak egy kis vita volt. - áll meg mellettünk JeongGuk és a talpnyalo cuki barátja. Igen... Ez a mondat ironikus volt, annyira mint maga a személy, Kim TaeHyung. - Semmi más. 

- Akkor is hülyék vagytok. Ez kurvára nem változtat a tényen. - sziszegem dühösen. 

- Ha már ennyire kérdőre vonod őket, amit nem értek miért teszel. Akkor mond már el mégis miért gondoltad, hogy eltetszhetsz a vén görcs órájáról? - teszi fel nekem a kérdést TaeHyung, ami elég váratlanul ér, mivel eddig soha nem elegyedtünk beszélgetésbe. 

- Volt egy kis dolgom óra előtt, ennyi. - vonok vállat. - Muszáj volt lezuhanyznom.

A mondatom végére felcsörren a telefonom, akár csak a mellettem álló három srácnak, majd mindenki másnak a folyosón. Egyszerre vesszük ki a zsebeinkből és meglepődök az ismeretlen számtól, aki képet küldött nekem. Ahogy megnyitom a képet kikerekednek a szemeim, mivel nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de csak fel percig tudom elemezni a képet, mivel egy magas, lány sikítás hallatszik a folyosó végéről. 

- Te szent szar. - jegyzi meg szélesen mosolyogva TaeHyung. - A vasaló deszka állhatott volna kicsit odébb. 

Vissza nézek a képre és a hajamba túrok. Nem hiszem el, hogy valamelyik harmadikos volt képes meztelenül fényképezni minket. Kiyo egész teste szinte tisztán látszik, így kitakarja a fenekem, de a hátam nem. Kivehető, hogy én és a kis Japán lány vagyunk a képen. 

- Melyik büdös kis picsa volt? - zárom le dühösen a telefonom. 

- Nem gondoltam volna, hogy leszbikus vagy. - kuncog és mosolyogva sétál el mellettünk JiHoon és a kisebb óvodás csoportja, mivel agyi és szellemi szinten pont ott járnak. A barátjuk mondatára hangos nevetésbe kezdelek. 

- Kapd be a faszom! - ordít utána JeongGuk. A mellettünk lévő terem ajtón pont akkor lép ki az öreg angol tanárnő, aki a torkát köszörülve fejezi ki a nem tetszését JeongGuk mondatan. 

- Ki képes erre? - kérdezi elvörösödve Jimin és az izzadt tenyeret tördeli. A szemeit lesütve legelteti a padlón. 

- Kiyo amúgy is ki volt akadva... Ezek után még jobban ki lesz. - rázom meg a fejem. 

- Te is rajta vagy a képen és amiatt a kis csaj miatt idegeskedsz? Azt hiszik leszbikus vagy és együtt zuhanyoztatok reggel! - akad fent a foltos arcos JeongGuk, majd idegesen túr bele a hajába. Ennyire bántja, hogy azt a képet mindenki megkapta rólam? 

- Mindenki látott, szinte meztelenül EunJin! - néz fel rám Jimin. - Ez... Rohadtul dühítő! Ilyet senki nem tehet a másikkal, ez törvény sértő! - fakad ki teljesen Jimin és csak mondja. Az arca dühös, meg is vörös. Eszméletlen aranyos és ezzel nekem csak kedves mosolyt csal az arcomra. 

Ha azt gondoltam, hogy JeongGukot bántja a kép nagyot tévedtem. Tisztán érzem Jimin féltékenységet és haragát, hogy ezt a képet az egész iskola látta. Az erek a nyakán meg feszülve ékesítik azt a testrészét, amibe most legszívesebben beleharapnék. Elképesztően tetszik így... mérgesen és féltékenyen...
- Úgy se ő lesz a fő akit nézni fognak rajta. - áll meg mellettünk az a húsos hájgombóc, aki mint mindig most is valami szemetet zabál és HoSeok, aki kitartónak dobol a lábával a zenéje ütemére, ami a füléből szól. - Kértek? - nyújtja felénk a zacskót, de Jiminnel szinte azonnal elutasítjuk, még TaeHyung mosolyogva nyúl bele a zacskóba, de a srác el rántja. - Jiminre és EunJinre gondoltam. - fogja össze a zsák száját, majd lenyalja az ujjait.
- Öntő dagadt disznó... - fűzi keresztbe a mellkasa előtt a kezeit Tae, majd mérgesen fújtat. - De igaza van.
- Nem érdekel rólam mit mondanak. Ezt már mondtam párszor. Az a bajom, hogy Kiyoról ilyen kép került mindenki mobiljába. A többire magasról teszek...

Az ebéd szünetben Jiminnel ülök le az egyik ebédlő asztalhoz az étkezőben, ami szinte tele van diákokkal. Alapos étel vizsgálat után kezdek neki a tányéromon lévő sült krumpli és hamburger elfogyasztásának, akárcsak a velem szemben ülő barátom, Jimin. A nyugalmas étkezésünkbe egy hisztérikus mély, fiú nevetés vág közbe, majd a hátamra érkező könyök, amitől rögvest félre nyelem a számban lévő falatot. Pár kisebb köhögés után pillantok fel a mögöttem állóra, aki csak pár gúnyos pillantással viszonyoz.
- Hol hagytad a barátnődet? - nevet az egyik srác, de én csak megforgatom a szemem és vissza fordulok a kajám felé. - Nem hallod szuka? Neked pofázok! - kapja el a karom és kiránt az asztaltól.
- Normális vagy? - rántom meg a karomat és próbálnék hátrébb lépni.
- Erezd el. - áll fel Jimin, de szinte azonnal vissza ültetik.
- YuGyeom! - hallom meg a határozott, férfias hangot az étkező ajtajából. Az ordításra hatalmas csend lesz, így mindenki a hang irányába fordul. Megilletődve kezdek pislogni JeongGukra, aki TaeHyunggal az oldalán állva pillant körbe a teremben. A karomat fogó srác, név szerint YuGyeom azonnal elereszti a karom és ellép tőlem. - Ha megtudom melyik kis cafka készítette azt a kurva képet egyesével tépem ki az össze száll haját! Ideje lenne a kis ribiknek felnőnie! - indul el felém, a pár srác azonnal eloszolnak. - Tessék. - áll meg előttem, majd gúnyosan mosolyodik el. - Megvédtelek, ha mér te nem tudtad magad.
- Kapd be... JeongGuk... - nézek egyenesen a szemébe. - kapom a vállamra a táskámat és kirobogok az ebédlőből. Nem kell senki védelme és oltalmazása, főleg nem egy olyan embertől mint ő. Egy bunkó, nagyképű majomtól, akit legszívesebben pofán vágnék, még akkor is, ha az utóbbi időben elég barátságosan próbál viselkedni.
A parkolóban állok meg és a zsebeimbe nyúlok, hogy elő keressem a cigarettámat, de sehol nem találom. Pár magamban elmotyogott káromkodás után esik csak le, hogy az éjszaka elszívtam az összes szál cigimet. Hajamba túrok, majd a combomra csapok.
- Nem úgy gondoltam. - szólal meg JeongGuk mögülem, ezért hátra fordulok, de pont az ő jelenlétét nem akarnám most élvezni. A mellette álló Jiminre pillantok, aki a kezében cipeli a kajámat. A száját rágcsálva ugrál a tekintete a szemem és a műanyag doboz között.
- Fel fog szakadni, ha tovább rágod. - szólalok meg, mire mind ketten felkapják a tekintetüket. - Idióták vagytok. Miért veszekedtetek?
- A kocsim elé ugrott. - böki ki nehezen JeongGuk.
- És ezért szájon vágtad? Majd ő vissza ütőt, vagy mi a fene? - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt.
- Nem. - rázza a fejét Jimin. - Én a kocsija elé ugrottam, mire ő kiszállt és hozzám lépet. Elkapta a pulóverem és közölte, ha nem megyek odébb akkor beleveri a fejem a motorház tetőben. Szóval... utána én feleseltem, ő megpróbálta, mire én megütöttem és ő vissza ütött.
- Gyerekesek vagytok... - veszek nagy levegőt és lehajtom a fejem.
A talaj bámulása közben üti meg a fülem egy ismerős zene. Már nem egyszer hallottam ezt a számot, így felkapom a fejem és a zene irányába fordulok. Megilletődve bámulom a felbukkanó kopott kék kisbuszt, tele graffitizett ajtókkal, ami lassan gurul be a pakolóba. Ismerem ezt a kocsit, és a kellemes emlékek miatt elmosolyodok. Csak egy srác jár egy ilyen ótvar, négykerekű konzerv dobozzal... MinJun.

16. Fejezet: Ezek a mai fiatalok...

EunJin szemszögéből: 

Lassan teltek a napok és a hetek. Mire észbe kaptam már javában november elején jártunk, közeledve a vizsga időszakhoz, ami vészesen fenyegetett minket. Az éttermes incidens után JeongGuk teljesen máshogy viszonyult hozzánk. Igen. A nagy pofájú, gazdag pöcs, Jeon JeongGuk beszélgetett velünk és nem csak a házukban, mikor csak hárman voltunk. Nem ám! Minden reggel köszönt, mosolyogva! TaeHyung nem értette mi történt a barátjával, aki úgy állt hozzánk mint anno, igaz még így is sokszor küldött el minket a picsába, vagy éppen Jimint szítta, aki minden egyes alkalommal inkább elengedte a füle mellett a sértő megjegyzéseket, hol a hajára, hol pedig az eszére. Jimin nem tört meg. Nem kezdett sírni és nem menekült el egyszer sem, ami egyszerűen csodálatra méltó volt. Muszáj volt rá jönnöm, hogy imádok a közelükbe lenni. Imádom érezni az illatukat és a pillantásukat, amik szinte versenyeztek azért, hogy nézhessenek engem. Tudom nagyon egoistán hangzik, de annyira örülök, hogy ilyen a helyzet most köztünk. 

- Nem értem... - dobta idegesen az asztalra a szét rágott tollát JeongGuk, majd idegesen fújtatott, jelezve, hogy neki teljes mértékben elege van az egész tanulásból. Mára ennyit bírt, és többet nem is akar jelenleg.

- Ne már JeongGuk... Ezt még általános felső tagozatában vettük! Csak egy szimpla függvény! Ne szórakozz már, hogy nem tudod... - vette le a szemüvegét a szemei elől Jimin, akinek sárgás színű haja göndören hullott az arcába.

- Nem tudom, Jimin! - nyögte el a fiú, majd minden életenergiáját felhasználva elfújt a fotelban. 

- Időnként olyanok vagytok mint egy hónapok óta járó szerelmes pár... - bököm nekik oda a körmöm reszelgetése közben, majd alaposan szemügyre veszem az eredményt a kezemen. - Melyikőtök a fiú és ki a lány? - pillantok rájuk a kezem mellett, de ők csak undorral az arcukon merednek rám. Pont erre a reakcióra vártam. - Nagyon elmélyült a brománcotok. 

- Fúj! - törik ki JeongGuk ajkán, mire vadul megrázza a fejét. - Kurvára vizuális típus vagyok! 

- De egy egyszerű függvényt képtelen vagy megrajzolni, vagy egy kockát. - gonoszan mosolyodok el, mire elhúzza a száját. - És ha elképzelted, ki-ki volt? - vetek felé egy érdeklődő pillantást. - Nos? 

- Ne gondoljatok már ilyenekre! - csattan fel idegesen az eddig szótlan Jimin és a füzetére csap. A zavart, vörös fejére pillantok, ami jelenleg a kellemetlen kijelentésem miatt olyan amilyen. Hosszú csend telepszik a hatalmas nappaliba, csak a tévé zúgását lehet hallani és mind hármunk levegő vételét. 

- Én lennék a fiú... - motyogja el pár perc után, amire mind ketten rá kapjuk a fejünket. 

- JeongGuk! - kezdek kínos nevetésbe, mivel életemben nem gondoltam, hogy erre a kérdésre én választ kapok pont tőle. - Egy egy kibaszott költői kérdés volt! Nem kell rá válaszolni! 

- D-De akkor is! Költői micsoda ide vagy oda. - forgatja meg dühösen a szemét. - Legalább lesz mire gondolnod elalváskor. 

- Köszönöm, a nagylelkű ajándékot, hogy elárultad, te dugnád meg őt. - kerekednek ki kicsit a szemeim, de a kínos mosolyom továbbra is az arcomat ékesíti. - Próbáltam eddig nem gondolni rá, de most már az agyamba ivódott a kép, hogy egymást faljátok, majd izzadtam nyögtök egymáshoz bújva. Tényleg. Köszönöm! 

- É-Én nem akarom ezt hallani... - dadogta el Jimin ijedten nézve ránk felváltva. - Nem... Nem... Én soha nem engedném a... az izéd az alfelem közelébe. Soha. 

- Olyan vagy mint egy kis csaj... - áll fel a kanapéról JeongGuk, majd feljebb rángatja a fekete, szűk farmerját, aminek hatására jól láthatóvá vállnak az izmos combjai és a lábai között elhelyezkedő férfiassága, amire próbálok nem figyelni. mivel tudom mind kettőjüknek feltűnnek az apró kukkolásaim. De tényleg! Én nem vagyok perverz, szimplán... Érdekel a férfi test minden rejteke és csodája, rajtuk meg különösen. Minden érdagadás, száj nyalás vagy harapdálás, a kidagadó izomzatuk, ami mind kettőjüknek van, igaz JeongGuknak sokkal erősebbek. Ez nem perverzió... Csak kíváncsiság, ha egy férfi szemügyre vehet egy csinos nőt, minden ítélet nélkül, én nem figyelhetem meg az emberi test munkáját? 

- Ennek - mutat mind két kezével a lábai közé JeongGuk. - fasz a neve, de ha az túl nehezen jön a szádra, akkor hívd nemi szervnek, vagy... hím vesszőnek, de ne izének. 

Jimin gúnyosan forgatja meg a szemeit egy röpke pillantás után, amit JeongGuk lába közé vet. 

Lassan pakoljuk el a cuccainkat, majd felvesszük a a pulcsijainkat. 

- Ne vigyék haza titeket? - áll fel végül JeongGuk is, majd felváltva pillant ránk. 

- Igazából én anya munkahelyére megyek. Segítek haza cipekedni neki. - igazgatja a szemüveget az orrán. Pár napja fogyott el a kontaktlencséje, és meg kell hagynom, hogy aranyos mikor szemüveg van rajta. 

- Én örülnék, ha nem kellene most buszoznom. - vallom be őszintén, amire JeongGuk elmosolyodik. 

Kevesebb mint tíz perc múlva már elbúcsúzva vállunk el Jimintől, majd a kocsiba ülünk JeongGukkal és bekötjük magunkat. Elindítja a kocsi motorját, majd reflex szerűen nyúlok és kapcsolom be a rádiót. Egy férfi kezd beszélni, majd indul is a rock zene, amit azonnal felismerek és elmosolyodok, de bánatosan sóhajtok. 

- Jó ez a szám. - jegyzi meg JeongGuk és elindulunk a sötét utcán. - Régebben sok számot hallgattam a bandától. 

- Imádom őket... - dőlök hátra a székben és lehunyt szemekkel hallgatom a számot. Hallom, hogy felkuncog rajtam, mire én csak elvigyorodok. - Holnap este lesz egy fellépésük Szöulban. Nagyon elakartunk menni a barátaimmal rá még nyáron. 

- Annyira nem bírom őket, hogy elmenjek a koncertjükre, de anyád téged se engedne el pont suli időben. Holnap szerda. 

- Igazából... Anyát nem is nagyon érdekli mi van velem... Eléggé zavaros a helyzet közöttünk az utóbbi időben. 

Fél szemmel, meglepődve pillant rám értetlenül. Anyával mindig jól megvoltunk és támaszkodhattunk egymásra minden helyzetben, főleg miután elváltak apával. Napi szinten felhívott a suliban többször is, ami eleinte nem zavart, de ahogy idősödtem egyre zavaróbb lett. Cikiztek és piszkáltak engem anya miatt, de most... Meg is vissza sírom, hogy legalább egyszer érdeklődne utánam, nem csak telefonon, de vacsoránál is és ne hagyjon magamra minden egyes alkalommal. Tudom, nagyon borzalmas amit vele tettem, de megbékélhetne végre a helyzettel...

- Nem értem, EunJin. - kanyarodik le a főútról. - Ti mindig olyan jóba voltatok. Mi változott? Nem ér rád a munka miatt? 

- Nem szeretnék róla beszélni... - kapcsolom ki a rádiót, hogy a szívem ne fájjon jobban a holnapi koncert miatt, amiről én lemaradók, de a barátaim nem is gondolva rám fognak ott bulizni. Vajon MinJun hány lánnyal lehetett mióta eljöttem? Nem is keres, pedig megígérte... Holnap kit fog a koncert után felvinni magához? Milyen lány lesz az, aki végre megkaphatja kevesebb mint egy este alatt, meg én már évek óta várok rá. 

- Az én szüleim sincsenek túl jóba mostanában. Anya válni akar... Apa meg már lassan a szeme láttára csalja anyát, nem szégyelli behozni a családunk házába azt a büdös kurvát... Anya meg egyre kevesebbszer jön haza, mert utál találkozni vele. - markol rá a kormányra. Elszomorodok és a kormányon lévő kezére teszem a kezem. Óvatosan simogatom a kezét, ami hatására enged a a fogásán. Érdeklődve figyelem az eres kézfejét és karját, amennyit látok a fekete pulcsi alól kikandikálni. Mély levegőt vesz és rám pillant. - Tudod mi lenne most jó mind kettőnknek...?

- Na? - pillantok az arcára. 

- Ha lehúzódnánk és szexelnénk. - vallja be őszintén és a szemeimbe pillant. Azonnal vörösre változik az arcom, de megrázom a fejem.
- Csak vigyél haza... - engedem el a kezét és az ablakhoz húzódok, majd kifele kezdek bámulni a korom sötétségbe. Az út tovább részében egy árva szót se szólunk egymáshoz, csak akkor mikor kiszállok és egy elköszönést böfögünk egymásnak. Lehajtott fejjel indulok el a ház felé, mikor vadonatúj egy kocsit látok meg a anya autója mögött. Korom fekete színéről tökéletesen verődik vissza az utca lámpa fénye. Alaposan veszem szemügyre az autót, de sehogy nem találom ismerősnek. Lehet anya valamelyik kollégája ugort át pár papírral, vagy csak beszélgetni vele. Lassan nyitok be a házba ahonnan azonnal megüti a fülemet a veszekedés és halk kiabálás.
- Nem akarom, hogy itt legyél mikor haza jön EunJin... Nincs szükségünk rád! Fogd fel és takarodj innen a nyavalyás autóddal. - sziszegi dühösen anya valakinek. Kérdő tekintettel és értetlenül veszem le a táskám és a lépcső alsó fokára dobom, majd a konyhába sétálok. Azonban legszívesebben inkább szexelnék JeongGukkal valahol Busanban, mint hogy itt legyek és azt az embert lássam, akit a legjobban gyűlölök az életemben. Mind ketten rám pillantanak, de anya arcáról, csupán a fájdalom és az idegesség tükröződik, még apa csillogó szemekkel, megilletődve néz rám, majd lassan mosolyodik el. Olyan rég láttam... Annyira régen hallottam a hangját, hogy már szinte elfelejtettem a vonalait... A kidagadó ádámcsutkáját, a nagy és sötét szemeit, amik annyira elbűvölve néznek engem. A haja sokkal hosszabb volt, mikor még anyával volt és sokkal sötétebb, ősz hajszálak és arcszőrzet nélkül. Annyira szívesen mondanám, hogy annyira hiányzott... A nyakába ugranék és egy másodpercig fontosnak érezném magam a szemébe, de csak álom és képzelődés lenne. Haragszom rá. Nem csak anya miatt, de magam miatt is. Megcsalta anyát, pedig azt mondta neki, hogy szeretni. Minden miatta ment tönkre, minden miatta úszott el. A barátaim, a szobám, amiben tizennégy évik laktam és olyan volt amilyet én akartam.
- EunJin... - tesz felém pár lépést, azonban én hátrálok. - Annyira örülök, hogy látlak.
- Én viszont nem... Örülnék, ha elmennél innen. - nézek egyenesen a szemébe, mire ő eléggé megrezzen. A sírás kezdi kapargatni a torkomat, mivel már évek óta egy szót se váltottunk, de nem engedem elő a könnyimet. Azt akarom, hogy ő is szenvedjen, akárcsak én... Élje át ugyan azt a bánatot mint mi, mikor közölte, hogy neki nincs ránk szüksége. Azonban, most nekünk sincs rá...
- Hallgass meg. - ejti ki nehezen az ajkán és a szépen vasalt zakója zsebébe nyúl.
- Tíz percet kapsz... Utána tűnj el... Nem akarom, hogy itt legyél... - túrok bele elölről a hajamba idegesen. Nem hiszem, hogy többet kibírnék sírás vagy könnyek nélkül.
- Hamarabb akartam jönni, csak elég sok volt a munkám. - keresgél a zsebébe, majd lassan emel ki egy kulcsot. - Nem rég volt a szülinapot és a tizennyolc egy nagy szám. Ezt neked hoztam. - nyújtaná át, de nem fogadom el.
- Lassan fél éve volt... - ráncolom össze a homlokom. - Eléggé elkéstél, nem gondolod? Nekem nem kell a kurva autód. Vidd el a velem korabeli barátnődnek.
Másodpercek alatt vált át a nyugodt, aggodalmas arca ingerülté. Közvetlen elém lép és meglendül a keze, de anya még az arcomhoz érkezése előtt kapja el és löki messzebb tőlem őt.
- Hozzá ne merj érni a lányomhoz, akárcsak egy ujjal se... - fenyegeti meg anya az apámat a mutató ujjával, majd erősen bök a mellkasába. Meglepődök a reakcióján és a szavain, annyira, hogy nem bírom ki. Fogalmam sincs mikor hívott utoljára így. A lányának... A sós könnyeim egészen az állam széléig gördülnek végig, amit azonnal le is törlök. - Takarodj a házamból, mielőtt én adok egy akkorát neked, hogy a kis barátnődnek kell majd érted jönnie.
- De...
- Semmi de SunJin... Tűnés és vissza se gyere. - mutat a bejárati ajtóra, de egy pillanatra se lép ki előlem. Védve érzem magam, hogy tudom itt áll előttem és oltalmaz engem.
Apa egy sót se szól többet. A kocsi kulcsot a konyha pultra teszi, majd minden további szó nélkül távozik becsapva maga mögött az ajtót. Nagy szemekkel nézek anyára, várva, hogy felém forduljon és szorosan magához ölelhessen, de nem teszi... Semmi ilyet nem cselekszik, csak ellép tőlem és a lépcsőn lévő táskámhoz lépdel. Érdeklődve figyelem mit csinál, azonban csak a cigimet veszi ki. Kihúz egy ártatlan szálat, majd csak a táskám tetejére teszi, majd eltűnik a lépcső tetején és bezárkózik a szobájába. Semmit nem mond. Egy szót se. Még egy pillantást, se kapok, hogy megnézze jól vagyok-e. Nem érdekli mi van velem... 

Két kézzel kapok a hajamba és túrok bele, majd azonnal zokogni kezdek, majd előrébb hajolok és átölelve magam ordítok fel, majd hangosan kezdek sírni. A szívem tovább hasad, szinte darabokra törik. Senkinek nem vagyok fontos... Senki nem szeret és figyel rám oda.

- Utálom az egész kibaszott életem! - ordítok ismét, de a hangom elcsuklik a végére. Nehezen indulok meg a konyhába, hogy keresek enni valamit, de megakad a szemem a kulcson. Remegő kezekkel, az orromat szívva veszem a kezembe és nézem meg. Elkap a vörös köd és neki vágom a konyha falának, ami hatása a ház előtt parkoló autó felcsipog. Meglepődök és kikerekednek a szemeim, de csak pár másodpercre. Azonnal leseprem a konyha pulton lévő összes cuccot a földre, majd újra elő törnek a könnyeim. Idegesen, vörös szemekkel vizsgálom meg a darabogra tört só és bors tartókat. A késtartóból kipergett összes kést, vágó deszkát és a kulcsot.
Mire feleszmélek már kint állok a frissen kapott autó előtt a teljes sötétségben és rá dőlve kezdek újra pityeregni. A homlokomat a hideg motorháztetőnek nyomom és ökölbe szorul a kezem. Rá csapok az autóra, majd felegyenesedek.
- Mi a szartét jöttél vissza...? - motyogom é szélvédő szemlélése közben. - Felejtenél el minket! - ütök rá újra erősen, amire a kezem is belefájdul, de nem is tud érdekelni. Ordítva és bömbölve kezdem két kézzel püfölni az autó elejét, majd teljesen rá dőlök és hangosan zokogok. - Cserben hagytál..

JungKook szemszögéből:

A telefonomat nyomkodva kapok egy új üzenetet egy ismeretlen számról, de jól tudom ki az. A cigit szívva veszem szemügyre a kacérkodó levél tartalmát, amire kénytelen vagyok elmosolyodni és az ajkamra harapni. Kidobom a kocsi ablakán a cigi csikket és indulnék is, amikor Jimint pillantom meg egy idősebb nővel és jó pár szatyorral. Alaposan vizsgálom meg őket, mikor fel ismerem az alacsonyt nőt. Ez Jimin anyja. Emlékszem rá, de sokkal megviseltebbnek néz ki, mint régen volt... Lassan gurulok be eléjük és pillantok ki az ablakon.
- Kell egy fuvar? - nézek a cipekedő Jiminre, aki nehezen küszköd a kezében lévő jó pár szatyorral, amin én csak gúnyosan mosolyodok el.
- JeongGuk? - szólal meg az anyukája, majd az arcára széles mosoly csúszik. Kellemetlenül pislogok rá és vissza Jiminre, aki megingatja a fejét. Ennyire kedvesen mosolyog rám azok után, amiket éveken keresztül tettem a fiával? - Olyan rég hallottam már rólad. Nagyon örülnénk, ha elvinnél minket egy darabig.
- Be tudtok pakolni, vagy kell a segítség? - nézek egyenesen Jiminre, aki kihúzza magát és rávágva, hogy nem a csomagtartóhoz meg és papakolnak, majd be is ülnek. Mellém JiHei, hátra pedig Jimin, majd elindulok arra amerre laknak. - Még mindig ugyan ott laknak? - nézek az anyukájára, aki csak bólint az arcán egy kedves és háláló mosollyal.
- Mi van veled JeongGuk? Az elmúlt időben nem sokat hallottam róla, csak, hogy időnként korepetál. Jól megy? Szüleid? - halmoz el kérdésekkel, de csak azon bír járni a fejem, hogy Jimin egy szóval nem említett engem az anyjának, hogy én verem el minden nap.
- Meg vagyok. Nem mondom, hogy örülök, annak, hogy korepetálnak matekból, de azért jó, hogy valaki olyan teszi, aki tényleg tudja mit is magyaráz nekem. Jimin okos az ilyenhez és EunJin is nagyon jó angolból. Sokkal tisztábban látom a dolgokat, mióta tanítanak órák után. - pillantok hátra a vissza pillantó tükörből Jiminre, aki teljesen zavarba esve vörösödik el. Magában kezd mosolyogni és a kezeit tördeli. Halványan vigyorodok el rajta, mert egyszerűen hihetetlen, milyen hamar zavarba esik pár kedves szótól. - A szüleim... Úgy ahogy megvannak, csak ne tartózkodjanak egy léktérben.
- Ennyire rossz a helyzet közöttük? - kérdezi aggódva JiHei. Én sóhajok közepette bólintok, mire ő nem kérdez többet. - Örülök, hogy barátok vagytok Jiminnel. Az utóbbi időben rá is rá fér, hogy valaki kedves legyen vele... - ezen eléggé megdöbbenek, de nem mondok semmit. Az elmúlt években egyáltalán nem voltam vele kedves, sőt... Én bántottam a lehető legjobban.
- Mesélte, hogy elváltak. Sajnálom.
- Közös megegyezés alapján történt. - vizsgálgatja a műszerfalam és közben engem is. - Valószínűleg sokkal jobb így.
Beleegyezően bólintok, mivel nem tudnék erre mit mondani. Lehet a szüleimnek is az lenne a legjobb, ha végre külön utakra szakadnának és megfelejtkeznének teljesen egymásról. Kezd teljesen elegem lenni az egész családi helyzetemből, hogy csak kerülgetjük egymást a házban és próbálunk minél kevesebb időt otthon tölteni, a "kellemes családi idillt" kihasználva.
Lassan parkolok le a szűk utcában közvetlen a ház előtt, ami még mindig ugyan olyan kicsi és kedves amilyen volt. A sötét krémszínű vakolat a ház oldalán, a kis fa ablakokkal és ajtókkal. Alaposan vizsgálom meg a kis teraszt, ami Jimin szobájából nyílik, de ahogy elnézem jó ideje senki nem volt kint rajta, mivel az ajtón egy hatalmas pókháló csillan meg az éjszakai fényekben. Mély levegőt veszek az elő törő emlékek hatására, majd kipattanok és segítek nekik becipekedni az előszobáig. Rögtön megcsap az a szokásos Jimin illat, ami mindig is belengte a házat, csupán a friss étel és a köznapi kölni szaga hiányzik, ami teljessé tenné a régi emlékeket, de csak egy nehézen előtörő köhögés sorozatot hallok meg a nappali irányából. Fél szemmel pillantok be és mosolyodok el az öreg nagypapán, aki a kényelmes fotelében olvasgatja a napi újságot.
- Szép estét, JeongGuk. - mosolyodik el szélesen, mire én kénytelen vagyok a hajamba túrni, majd leengedem a földre a szatyrokat.
- Jó estét. - köszönök vissza és beljebb lépek hozzá, hogy kezet foghassak vele, amit ő nevetve viszonyoz, majd a szemüveget kicserélve mér még jobban végig.
- Ahogy megláttalak, ugyan azt a kis taknyos tizenkét éves srácot láttam, mint anno minden szombat reggel, de most. Kész férfi vagy. - nevet tovább, majd ismét pár köhögéssel zárja a mondani valóját.
- Örülök, hogy újra látom. - pillantok az asztalon lévő gyógyszerekre és egyéb dolgokra, a fotel mögött meglapuló oxigén palackokra és kis kocsira. - Minden rendben?
- Persze. - int le, hogy helyet foglaljak mellette lévő kanapén. - Először a kislány, EunJin jött ide, most meg te. Jimin már nagyon rég nem hozott fel egyetlen egy kis barátját se. Főleg nem titeket.
- Elég sok... Dolog volt, ami miatt nem tudtam Jiminnel lenni. - kellemetlenül cirógatom meg a tarkómat, és próbálom kerülni a témát.
- Jimin minden nap mondta, hogy már nem vagytok olyan jóban mint régen. Eléggé elszomorította az egész, főleg, hogy minden nap bántotta valaki, amit nem is nagyon mondott nekünk, de Jimin mindig is szörnyen hazudott. Szinte az arcára volt írva minden. - ráncolja kicsit a homlokát az öreg, de felkuncog. Meglepődök rajta, amin ő még jobban kezd mulatni.
- Mi ennyire vicces? - húzom el a szám, mire ő legyint párat, majd megrázza a fejét.
- Látni a rémült arcod, ahogy rólad beszélek. - meghökkenek, azon, hogy ő tudja mit tettem Jiminnel az elmúlt években, de nem haragszik, még csak a mosolya se tűnik el. - Talán épp ezért bántotta Jimint az egész, mert fontosnak tartott téged mindig is. - vallja be, majd a kezébe kapja a séta botját és a szekrény soron pihenő képre mutat. Azonnal felállok és megvizsgálom a három gyereket  a képen. Tisztán emlékszem erre a napra... EunJin nyolcadik szülinapján készült, mikor Jimin késve érkezett, de még is meglepte őt egy ugyan olyan plüssel mint én... Vissza gondolva is elkap a féltékenység, hogy ugyan azt a macit vettük neki mind ketten, de ő mind a kettőt ugyan úgy szerette. Elmosolyodok és a kezembe veszem a keretet, majd leülök oda ahol eddig ültem. - Jimin minden nap percekig bámulta. Bevallom nekem is az egyik kedvenc képem az unokámról. Amint rátok nézek elkezdek mosolyogni és meghasad a szívem, hogy ilyen boldogok voltatok együtt.
- Miért nem haragszik rá? - emelem fel a fejem a képről, mire ő csak mosolyog.
- A megbocsájtás az ember legmakacsabb tulajdonságai közé tartozik. Haragudni és utálni mindenki tudd, okkal és akár ok nélkül is. Úgy tesszük tönkre valaki életét, hogy közben nem tudunk róla és az életéről semmit, de megbocsájtani... az az igazán nehéz tett, és aki képes erre, az tudd igazán szeretni. Szeretni magát, majd mást is. Minden hibával és bajjal együtt. - áll fel nehezen, majd a kezébe veszi a járó botot és lassú léptekkel indul meg az egyik ajtó felé, ami régen egyenesen a garázsba vezetett. - Ti fiatalok annyira szabadok vagytok a mai világban, hogy magatoknak csináltok akadályokat. - kuncog fel és el is tűnik a szobában.
Mély levegőt veszek, majd talpra állok és vissza teszem a képet a helyére, majd még pár másodpercig bámulom azt. Teljesen igaza van az öregnek. 

- JeongGuk. - hallom meg a kellemesen csengő női hangot magam mögül, szinte azonnal hátra fordulok a nevem gyönyörű kiejtésére. - Nem maradsz vacsorára? Jiminnel azon gondolkodtunk össze dobunk valamit. Örülnénk, ha maradnál. 

- Akár mennyire is jól hangzik, de sajnos nem maradhatok. Elég sok dolgom van még. - simítok a tarkómra. Tényleg örülnék, ha itt maradhatnék, mivel már fogalmam sincs mikor volt, hogy együtt ettem a szüleimmel. Azonban fél óra múlva ügyfelem van, ami egy elég szép összeg lenne.

- Kérlek. Jimin is nagyon örülne, ha maradnál. - lép közvetlen elem és megfogja a kezem. Végül megadom magam és mosolyogva bólintok.

Jimin és JiHei fél óra alatt össze készítik a vacsorát, majd ketten találunk a "barátommal", miközben az anyukája csak arról beszél, hogy mennyire örül annak, hogy újra lát és annak is mert Jiminnel jóba vagyunk. 

Az anyukája segít a nagypapának az asztalhoz jönni, aki mókásan jegyzi meg, milyen finom illatok vannak és örül annak, hogy engem is az asztalnál lát. Végig beszéljük az egész vacsorát, igaz közben folyamatosan rezeg a zsebem a telefonom, mivel nem mentem a mai nőhöz. Addig maradunk az asztalnál még el nem fogy a tányérjainkról a finom meleg étel, amit már olyan régen ettem. Jimin anyukája mindig is értett ahhoz, hogy halálra tudjam enni magam, egyszerűen túl tökéletesen és nagyszerűen bánik minden hozzávalóval, amit egy főzés alatt felhasznál. Ez annak is köszönhető, hogy Jimin születése előtt szakácsnak tanult, csak nem igazán tudott mit tenni az iskoláival.
JiHei a szobájába kíséri az öreg nagypapát, meg Jimin engem az ajtóhoz vezet. 

- Köszönöm a mai estét. - fordulok Jimin felé, aki elégedetten mosolyogva figyeli az arcom. - Ne mosolyogj így! - förmedek rá, mire ő fel kuncog.

- Örülök, hogy itt voltál. - mosolyog szélesen. - Pedig az a nő nem kis összeget ajánlott. 

Meglepődök és értetlenül nézek rá. Honnan tudja? Mégis hogyan jött rá mivel töltöm az időm iskolán kívül és mivel keresek magamnak pénzt?

- Ne nézz rám ilyen értetlenül. - rázza meg a fejét. - Ismert vagy a nők körében és sajnos ez egyre jobban. Anyának az asztalán találtam a számod és olyan felirattal, hogy... - vörösök el. - Mindegy. Ott volt a számod és írtam neked, mert ismerős volt. Láttam, hogy vacsora közben egyszer vissza írtál és hallottam, hogy rezeg a mobilod. Mióta csinálod ezt? Mióta vagy hímprosti?

- Jimin ez... Ne hívd így... - veszek mély levegőt, mire eljut a tudatomig, hogy amikre én egész este az ajkamat harapdáltam és vissza írtam, azt valójában nem is egy nő, hanem egy velem egy idős srác írta. - Szent isten Jimin... Hogy a faszomba bírtál olyanokat írni?
- Csak kimásoltam egy oldalról... - jön még inkább zavarba.
- Elment az eszed... Ilyenkor bizonyítod be mekkora egy retardált idióta vagy... - sziszegem el dühösen.
- JungKook... - szólal meg nehezen és eléggé megilletődök a becenevemen, amit még anno ő adott nekem, de már több éve nem is szólított így. - Ezzel... Ezzel csak magad alatt vágod a fát... Ahogy a droggal is. Tudom, hogy valami bánt téged... Nincs minden rendben és hiába titkolod, hogy erős vagy...
- Ne szólj bele abba mit csinálok. - fordítok neki hátat és a kocsihoz robogok, de ő utánam siet. Így amikor beülök és indulnék ő a kocsi előtt torpan meg és nem enged elindulni. - Jimin! Takarodj a kibaszott útból!
- Nem! - szól vissza határozottan. - Így nem vagy erős! Sőt gyenge vagy, ha nem vagy képes segítséget kérni a gondjaid miatt! Csak egy gyenge hernyó vagy!
- Jimin! - nyomom meg a dudát, de ő meg se moccan. Dühösen szállok ki a kocsiból és trappolok hozzá, majd elkapom a pulóverét a nyakán és közelebb rántom magamhoz, de nem ijed meg, csak a szemembe mered. - Húzz el, vagy esküszöm a kocsi motorház tetejébe verem a kurva fejed... - motyogom el neki mérgesen.
- Gyerünk... Csináld csak... Aztán kérdezd meg melyikünk járt szarabbul...