Sietve rohannak el mellettem, majd fel löknek. Utánunk fordulok és amint meggyőződtem róla, hogy elmentek vissza fordulok a fiú felé aki a szemüvegét keresi szipogva. Oda lépek elé és a lehajolok a szemüvegéért. Elé guggolok, szinte halálra rémül. A pólómmal törlöm le az arcáról a könnyeit , majd vissza adom rá a szemüvegét.
- Minden oké, Jimin? - pislogok rá.
Résnyire nyitott szájjal mered rám, majd enyhén bólint. Elmosolyodok és leülök elé a fenekemre. Meglepődik azon, hogy maradok. Ő maga is megtörli a már száraz arcát.
- Mi bajuk volt veled? - kezdek a kezemmel játszani, majd a kis kövekkel magam mellett.
- Mindig ez van... - halkan motyogja el és lenéz a kezeimre. - Csak feljöttem és ők utánam jöttek...
- Azt észre vettem. - kuncogok. - De biztos csináltál valamit amiért az a srác... JeongGuk is megdobált órán. Ennyire utálnak?
- Nem értem mi bajuk van velem... - vonja meg a vállát az előttem térdelő fiú. - Egyszerűen gyűlölnek.
- És miért nem állsz ki magadért? Simán felállhattál és vissza vehetted volna a szemüveged. De nem. - sóhajtok és lehunyom a szemem. Megrázom a fejem. - Te tűrted, hogy lepofozzon pár kis csaj...
- Papa mondta, hogy tűrni kell a fájdalmat és ha egyszer megütik a bal arcom nyújtsam oda a jobbat is... - a hangjára kinyitom a szemeimet és az arcára nézek. Az orrához nyúl és megigazítja a szemüvegét.
- Szerintem nagyapád nem pont így értette amit mondott. - oldalra húzva a szám a felhúzom a térdeimet és rá dobom a karjaimat. - Ki kellene állnod magadért.
- Így is megfognak verni suli után a fiúk... - oldalra fordítja a fejét, hogy ne kelljen rám néznie.
- Minden nap megvernek azok a barmok?
Hosszas hallgatás után sem válaszol a kérdésemre. Csak remegő ajkakkal bámulja a sulit körül vevő dombokat és hegyeket. A madár párt aki elcikázik a fejünk felett és az őszi fuvallat elkapja őket, majd magasabbra repteti a kis repülő élőlényeket. Az én hajamba és Jiminébe is bele kap. Óvatosan nyúlok az arcához és magam felé fordítom a fejét az állánál fogva.
- N-Ne! - löki el a kezem és kivörösödik a hófehér arca amin már alig látszódnak az ütések. - Ne érj hozzám... Így ne... - mered újra a dombokra. - Inkább üss meg...
- Nem akarlak megütni. - nevetek halkan. - Az egész suliból eddig te vagy az egyetlen aki nem irritál. Ha idegesítesz akkor hidd el, arcon foglak ütni és nem úgy mint ezek a cafkák.
- Mi a neved...? - tereli a témát és halkan suttogja el a nekem szánt kérdést.
- Heo EunJin. - fel állok a földről és leporolom a fekete ruhám, hogy ne látszódjon a piszok rajta. Oda nyújtom neki a kezem. Rá néz a végtagomra, majd az arcomra és szégyenlősen fogja meg a csuklom. Álló helyzetbe húzom, majd elindulok vissza felé.
- Cigi szagod van. - szól utánam.
- Problémád? - fordulok vissza.
- Tönkre teszi a tüdőd. - indul utánam az ujjait piszkálva. - Nem kellene...
- Közel vagy ahhoz, hogy megüsselek. - mély levegőt veszek, majd kifújom a levegőt. - Ne szólj bele abba amit szeretek csinálni, vagy megtanítalak repülni.
- S-Sajnálom. - hajol meg és az egész teste remegni kezd. Mint aki teljesen komolyan gondolta amit mondok neki.
- Csak vicceltem. - halkan nevetek és indulok le a tetőről.
A tömött folyosón megyek vissza a terembe. Mindenki nevetgél és beszélget a barátjával, vagy barátnőjével. Vissza dogom a fülembe a fülhallgatóm és elindítom a zenét a telefonomon. A női mosdó felé veszem az irányt. Hamar megtalálom a fehér ajtós lány vécét. Benyitok és kirángatom a fülemből a zeném. A nyakamba akasztom és a csaphoz lépek. A tükörben nézegetem a tükör képem és a hosszú hajamat igazgatom. Sóhajtva fordulok sarkon és az egyik vécé fülkébe sétálok. Bezárom és körbe nézek a kis vörös színű falakon, Sok hülyeség van felfirkálva alkoholos tollal, a nagy része valakinek szól. Gúnyosan elmosolyodva ülök le a vécére és végzem el a dolgom. Amint kész vagyok lehúzom a vécét, majd lépnék ki, még valakik be nem lépnek a mellék helység ajtaján. Cipő kopogásra leszek figyelmes.
- Tiszta piros a kezem... - halad el a fülke előtt az egyik lány. Megismerem a nem túl mély, de elég magas hangját, a gúnyt és az undort tisztán lehet hallani a nyávogós hangján. - Mázlija volt annak a nyomoréknak... - sóhajt és megnyitja a csapot.
- Ez lett volna a hónapban a harmadik szemüveg amit eltörsz neki. - kuncog a másik lány. Bizonyára ő is a tetőn volt és részt vett szegény srác zaklatásában. - Mi lenne, ha haza felé menet elkapnánk?
- Már JeongGuk kitalálta, hogy csúnyán ellátja a baját. - nevet a lány és elzárja a csapot.
A vécé falának dőlök és lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek és halkan engedem szabadjára a mellék terméket. Mi az istenért bántják szerencsétlen Jimint? Pont őt aki a légynek se tudna ártani. A két kis ribanc elsétálnak és lassan nyitok ki. Pofám leszakad ezeken a... Ahh... Teszek pár lépést a csaphoz, majd kezet mosok és megszárítom az ajtó melletti kéz szárítóval. Lomhán sétálok vissza a terembe, hogy végig üljem az utolsó két órát, majd haza menjek.
Belépek a terembe és Jimin már a helyén ül lehajtott fejjel. A szőke hajú - el kell ismernem gyönyörű arcú - lány JeongGukkal beszélget és még pár másik sráccal és csajjal. Az összes lány fent volt a tetőn akik itt vannak. Hangosan záródik be mögöttem az ajtó amire mind felkapják a fejüket és rám néznek. Zsebre csúsztatott kézzel sétálok vissza a helyemre és ülök le.
A csengő megszólal és elkezdődik a következő unalmas óra amin csak nyitott szemmel alszom, épp úgy mint az utolsó órán. Megszólal az óra végét jelző csengő és azonnal mindenki fel pattan. Mire észbe kapok Jimin teljesen felszívódott. Rohadtul nem hagyhatom, hogy azok a barmok szarrá verjék, akkor se, ha jelenleg semmi kedvem hősködni.
Össze pakolok és kisietek a suli elé. Hamar észre veszem a fekete táskáját tele matricákkal és kitűzöget. JeongGuk ot is kiszúrom és pár haverját. Ismerem magam. Ha nem teszek valamit napokig fogom magam emészteni.
- Jimin! - ordítok és azonnal vissza fordul felém. Oda sietek hozzá és megállok előtte. - Hova mész?
- H-Haza... - motyogja és lehajtja a fejét. - Valami baj van...? Ha akarod megcsinálom a házidat...
- Nem. - rázom meg a fejem. - Reggel kocsival hoztak és erősen kétlem, hogy gyalog sikeresen haza találnék. - sóhajtok és a hajamat igazgatom.
- A-A-Azt szeretnéd, hogy é-én haza kísérjelek? - vörös lesz az arca a zavartól és dadogva beszél miközben lehajtja a fejét. Be kel vallanom nagyon helyes lenne világosabb hajjal, bár így se rossz.
Indulok el arra amerről anya hozott. Tisztán emlékszem a haza útra, de valahogy... nem akarom, hogy megverjék... Utánam siet. Mellémérve elmondom neki a címet. Lassan sétálunk egymás mellett az úttest melletti járdán. A nap melegen süt ránk a zöld levelű fák között. Szép fényt add a levelek között bejutó fény. Csendben megyünk, majd rá nézek. A földet méregeti. Büszke vagyok magamra. Megmentettem attól, hogy ma is ellássák a baját.
- Nem válaszoltál a kérdésemre a tetőn. - szólalok meg és végig mérem. Amint eszébe jut a kérdésem megremeg és az arc izma is megfeszül. - Minden nap ellátják a bajod?
- Általában igen... - hajtja le a fejét. A hajába kap a szél amint elmegy mellettünk a kocsi. Nehézkesen tűri ki az arcából a haját. - Ma is megvertek volna...
- Tudom. - mély sóhaj szökik ki a számon és kicsit nyugodtabb vagyok, hogy nem hagytam csapdába sétálni. - Hallottam a lány vécében. Az egyik ribanc mondta a másiknak, hogy JeongGuk ma is alaposan szét akar verni...
- A-Akkor ezért kérted, hogy kísérjelek haza? - megtorpan és így lemarad.
Csak pár lépést megyek még előre, majd én is megállok és hátra fordulok. Érdeklődve néz a szemembe, majd amint látja, hogy szemezünk elnézz rólam.
- Nem akartam hagyni. - vonok vállat. - De ez csak egyszeri alkalom volt. Nem akarom, hogy többet gondolj. - előre fordulok és tovább sétálok.
- De.. - siet mellém. - Azért lehetünk barátok... Nem? - az arcomat méregeti a nagy barna szemeivel.
- Alig ismerlek, Jimin. - nevetek fel és rá nézek. Csalódottság ül az arcára és kicsit elszomorodik. - De... Persze. - mosolygok rá. - Lehetünk barátok.
- Király. - aranyos mosoly ül az arcára és előre fordul. - Nem sok barátom van... Akarom mondani... Egy se...
- Miért?
- JeongGuk mindig megverte és eltaszította tőlem az aktuális barátaimat. - sóhajt szomorúan. - De már megszoktam...
- Igazán kiállhatnál magadért... - rázom meg a fejem. - De komolyan. Az a barom teljesen tönkre fog tenni a sok hülye követőjével akik egyből ugranak arra amit mond... Attól, hogy híres a suliban nem jelenti, hogy annyira jó fej.
- Az apja nagyon gazdag... Ezzel együtt ő is és helyes is... - motyogja lehajtott fejjel.
- És? A pénztől lehet egy seggfej. - mosolygok gúnyosan. - Azt hiszi a pénzzel bármit megtehet. - megállok és a táskámba nyúlok elő veszem az ép cigim és kiveszek egy szálat, majd vissza dobom a hátamra a táskám és tovább indulok. A számba veszem és előkotrom az öngyújtóm, majd meggyújtom. Mélyet szívok belőle, majd kiveszem a számból és kifújom a füstöt. - Remélem nem zavar.
- Dehogy... - rázza meg a fejét. - Csak neked nem tesz jót. Egyáltalán nem.
- Rá szoktam. - vonok vállat. - Ez van. - teszem a számba. Megszívom és leengedem a tüdőmbe a füstöt. - Már mindegy...
- Egyáltalán nem mindegy... - néz rám. - Biztos van valami amiért szívesen élnél. Valami vagy valaki...
- A személy aki erőt adott lelépett egy szajhával. - engedem ki a füstöt. - És keresni se keres...
- S-Sajnálom. Az én apám is lelépett... Igaz csak pár hónapja. Azóta vagyok mindig én a fő bokszzsák az osztályba. - hajtja le a fejét.
- A nagy szüleiddel élsz? - pillantok rá.
- Nem. - rázza meg a fejét. - Anyával és papával. Mivel papa öreg és segítségre szorul ezért nálunk lakik. Ő az egyetlen aki meghallgat... Csak ő se tudd semmit tenni akár anya... - igazítja meg a szemüvegét és megvillan a csuklóján pár heg. Elég frissnek tűnnek.
- Okos vagy. Nem kellene a halál után szaladgálnod. - dobom el a cigit, majd rá lépek.
A csuklójára néz, majd rá húzza a pólóját. Szégyenlősen néz a másik irányba, hogy véletlenül se kelljen rám nézni, pedig nekem is ilyenek vannak a csuklómon. Igaz, nem újak.
- Nem csak neked vannak. - mutatom neki a csuklóm, amire felém fordítja a fejét, az arcomra néz, majd a pár vágásra a kezemen. - Csak a barmok miatt csinálod?
- Igen... - bólogat. - Nem mintha nem lenne elég seb rajtam... De nem csak a testem ilyen...
- Sajnálom. - ejtem vissza magam mellé a kezem.
Lassan sétálunk haza. A nap már lemenőben húzódik nyugaton és eltűnni készül a zöld levelű fák lombjai között. Még mindig meleg van, de korán sem olyan mint nyáron volt. Ahogy egyre lejjebb ér a nap a hőmérséklet is hűlni kezd. Végig fut a karomon egy hideg érzet és egy pillanatra kiráz a hideg amint megállunk az ajtó előtt és a barna szemeibe nézek a szemüvegén keresztül. A kínos pár másodperces szemkontaktus után azonnal elnéz rólam és szemügyre veszi a bejárati ajtót, majd a kis kertet. Szemmel láthatót nyel és hintázni kezd a lábán előre hátra, majd a teste előtt kulcsolja össze az ujjait.
- Köszi, hogy haza kísértél. - fordulok felé és könyékig elmerülök a táskám zsebében a lakás kulcsomért. Nehezen ráncigálom elő a kis kulcscsomót amin csak egy haszontalan dísz van amit még évekkel ezelőtt találtam az egyik dobozban amit sose pakolunk ki. Egy hülye lila elefánt aminek kezei vannak és nagy szemei. Kicsit kopott, de egész jó állapotban van.
- Köszönöm, hogy segítettél ma. - néz a kulcs tartómra. - Nekem is pont ugyan ilyen elefántom van, csak az enyém zöld. - mosolyog és egy pillanatra se néz re az igénytelen plüssről.
- Ha szeretnéd neked adom. - emelem fel a kulcs csomót.
- Nem kell. - kuncog egy kicsit, majd a zsebébe teszi a kezeit. - Ezek az elefántok szerencsét hoznak.
- Hát... Inkább viszi a szerencsét. - sóhajtok és a zárba rakom, majd elfordítanám, de az ajtó nyitva van. Anya már biztosan haza ért. Kihúzom a lyukból a kulcsot és vissza ejtem a táskámba.
- Most már tudod mekkora erővel bír a csúnya elefánt. - simít a tarkójára. - Nekem ma segített...
- Lehet van benne valami. - sóhajtok és elmosolyodok. - De ha csalódok benne neked adom. - teszem a kezem a kilincsre. - Holnap találkozunk.
- Rendben. - bólint és elindul a kis kerti kapu felé. - Szia. - fordul vissza mosolyogva, majd kiiszkol a kapun. Bezárja és haza fele indul. Aprót kuncogva rajta nyitok be a házba. Besétálok és magam mögött bezárom az ajtót. Azonnal finom illat csapja meg az orrom. Íncsiklandozó sült marha hús és zöldséges tészta. Lerúgom a cipőm és a konyhába sétálok ahol éppen anya dolgozik a vacsorán.
- Szia. - támaszkodok meg a pulton és nézem ahogy a zöldségeket darabolja a salátához. - Hogy ment?
- Az interjú? - néz fel rám fél szemmel. Válasz képpen csak bólintok, mire ő sóhajt és csak a szemét forgatja. - Megkaptam.
- És ezért a szemedet kell forgatni? - mosolygok szélesen. - Milyen az új munka? - ülök le az asztalhoz amint össze állítja a salátát.
- Semmi extra. - az asztalhoz hozza a salátát és mind kettőnk tányérjába szed a finom ételekből. Mosolyogva meredek a meleg ételre. A füst helyett forró gőz tölti meg az orrom és a tüdőm. - A főnök pulikutyája leszek... Már nem csak itthon fognak ugráltatni... - ül le az asztalhoz. A kajára néz, majd amint a kezébe veszi a villát sóhajt. Rám néz de csak másodpercekre. A tányérba dobja a villát, majd fel áll. A kezébe veszi a tányért. - Ma egyedül ennék... - indul felfelé a lépcsőn a szobájába. Csak meredek a tányéromon lévő ételre még meg nem hallom az ajtó csapódást.
- Velem se történt semmi... - motyogom magamban, majd a kezembe veszem a villát. - Jó étvágyat...
- Tiszta piros a kezem... - halad el a fülke előtt az egyik lány. Megismerem a nem túl mély, de elég magas hangját, a gúnyt és az undort tisztán lehet hallani a nyávogós hangján. - Mázlija volt annak a nyomoréknak... - sóhajt és megnyitja a csapot.
- Ez lett volna a hónapban a harmadik szemüveg amit eltörsz neki. - kuncog a másik lány. Bizonyára ő is a tetőn volt és részt vett szegény srác zaklatásában. - Mi lenne, ha haza felé menet elkapnánk?
- Már JeongGuk kitalálta, hogy csúnyán ellátja a baját. - nevet a lány és elzárja a csapot.
A vécé falának dőlök és lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek és halkan engedem szabadjára a mellék terméket. Mi az istenért bántják szerencsétlen Jimint? Pont őt aki a légynek se tudna ártani. A két kis ribanc elsétálnak és lassan nyitok ki. Pofám leszakad ezeken a... Ahh... Teszek pár lépést a csaphoz, majd kezet mosok és megszárítom az ajtó melletti kéz szárítóval. Lomhán sétálok vissza a terembe, hogy végig üljem az utolsó két órát, majd haza menjek.
Belépek a terembe és Jimin már a helyén ül lehajtott fejjel. A szőke hajú - el kell ismernem gyönyörű arcú - lány JeongGukkal beszélget és még pár másik sráccal és csajjal. Az összes lány fent volt a tetőn akik itt vannak. Hangosan záródik be mögöttem az ajtó amire mind felkapják a fejüket és rám néznek. Zsebre csúsztatott kézzel sétálok vissza a helyemre és ülök le.
A csengő megszólal és elkezdődik a következő unalmas óra amin csak nyitott szemmel alszom, épp úgy mint az utolsó órán. Megszólal az óra végét jelző csengő és azonnal mindenki fel pattan. Mire észbe kapok Jimin teljesen felszívódott. Rohadtul nem hagyhatom, hogy azok a barmok szarrá verjék, akkor se, ha jelenleg semmi kedvem hősködni.
Össze pakolok és kisietek a suli elé. Hamar észre veszem a fekete táskáját tele matricákkal és kitűzöget. JeongGuk ot is kiszúrom és pár haverját. Ismerem magam. Ha nem teszek valamit napokig fogom magam emészteni.
- Jimin! - ordítok és azonnal vissza fordul felém. Oda sietek hozzá és megállok előtte. - Hova mész?
- H-Haza... - motyogja és lehajtja a fejét. - Valami baj van...? Ha akarod megcsinálom a házidat...
- Nem. - rázom meg a fejem. - Reggel kocsival hoztak és erősen kétlem, hogy gyalog sikeresen haza találnék. - sóhajtok és a hajamat igazgatom.
- A-A-Azt szeretnéd, hogy é-én haza kísérjelek? - vörös lesz az arca a zavartól és dadogva beszél miközben lehajtja a fejét. Be kel vallanom nagyon helyes lenne világosabb hajjal, bár így se rossz.
Indulok el arra amerről anya hozott. Tisztán emlékszem a haza útra, de valahogy... nem akarom, hogy megverjék... Utánam siet. Mellémérve elmondom neki a címet. Lassan sétálunk egymás mellett az úttest melletti járdán. A nap melegen süt ránk a zöld levelű fák között. Szép fényt add a levelek között bejutó fény. Csendben megyünk, majd rá nézek. A földet méregeti. Büszke vagyok magamra. Megmentettem attól, hogy ma is ellássák a baját.
- Nem válaszoltál a kérdésemre a tetőn. - szólalok meg és végig mérem. Amint eszébe jut a kérdésem megremeg és az arc izma is megfeszül. - Minden nap ellátják a bajod?
- Általában igen... - hajtja le a fejét. A hajába kap a szél amint elmegy mellettünk a kocsi. Nehézkesen tűri ki az arcából a haját. - Ma is megvertek volna...
- Tudom. - mély sóhaj szökik ki a számon és kicsit nyugodtabb vagyok, hogy nem hagytam csapdába sétálni. - Hallottam a lány vécében. Az egyik ribanc mondta a másiknak, hogy JeongGuk ma is alaposan szét akar verni...
- A-Akkor ezért kérted, hogy kísérjelek haza? - megtorpan és így lemarad.
Csak pár lépést megyek még előre, majd én is megállok és hátra fordulok. Érdeklődve néz a szemembe, majd amint látja, hogy szemezünk elnézz rólam.
- Nem akartam hagyni. - vonok vállat. - De ez csak egyszeri alkalom volt. Nem akarom, hogy többet gondolj. - előre fordulok és tovább sétálok.
- De.. - siet mellém. - Azért lehetünk barátok... Nem? - az arcomat méregeti a nagy barna szemeivel.
- Alig ismerlek, Jimin. - nevetek fel és rá nézek. Csalódottság ül az arcára és kicsit elszomorodik. - De... Persze. - mosolygok rá. - Lehetünk barátok.
- Király. - aranyos mosoly ül az arcára és előre fordul. - Nem sok barátom van... Akarom mondani... Egy se...
- Miért?
- JeongGuk mindig megverte és eltaszította tőlem az aktuális barátaimat. - sóhajt szomorúan. - De már megszoktam...
- Igazán kiállhatnál magadért... - rázom meg a fejem. - De komolyan. Az a barom teljesen tönkre fog tenni a sok hülye követőjével akik egyből ugranak arra amit mond... Attól, hogy híres a suliban nem jelenti, hogy annyira jó fej.
- Az apja nagyon gazdag... Ezzel együtt ő is és helyes is... - motyogja lehajtott fejjel.
- És? A pénztől lehet egy seggfej. - mosolygok gúnyosan. - Azt hiszi a pénzzel bármit megtehet. - megállok és a táskámba nyúlok elő veszem az ép cigim és kiveszek egy szálat, majd vissza dobom a hátamra a táskám és tovább indulok. A számba veszem és előkotrom az öngyújtóm, majd meggyújtom. Mélyet szívok belőle, majd kiveszem a számból és kifújom a füstöt. - Remélem nem zavar.
- Dehogy... - rázza meg a fejét. - Csak neked nem tesz jót. Egyáltalán nem.
- Rá szoktam. - vonok vállat. - Ez van. - teszem a számba. Megszívom és leengedem a tüdőmbe a füstöt. - Már mindegy...
- Egyáltalán nem mindegy... - néz rám. - Biztos van valami amiért szívesen élnél. Valami vagy valaki...
- A személy aki erőt adott lelépett egy szajhával. - engedem ki a füstöt. - És keresni se keres...
- S-Sajnálom. Az én apám is lelépett... Igaz csak pár hónapja. Azóta vagyok mindig én a fő bokszzsák az osztályba. - hajtja le a fejét.
- A nagy szüleiddel élsz? - pillantok rá.
- Nem. - rázza meg a fejét. - Anyával és papával. Mivel papa öreg és segítségre szorul ezért nálunk lakik. Ő az egyetlen aki meghallgat... Csak ő se tudd semmit tenni akár anya... - igazítja meg a szemüvegét és megvillan a csuklóján pár heg. Elég frissnek tűnnek.
- Okos vagy. Nem kellene a halál után szaladgálnod. - dobom el a cigit, majd rá lépek.
A csuklójára néz, majd rá húzza a pólóját. Szégyenlősen néz a másik irányba, hogy véletlenül se kelljen rám nézni, pedig nekem is ilyenek vannak a csuklómon. Igaz, nem újak.
- Nem csak neked vannak. - mutatom neki a csuklóm, amire felém fordítja a fejét, az arcomra néz, majd a pár vágásra a kezemen. - Csak a barmok miatt csinálod?
- Igen... - bólogat. - Nem mintha nem lenne elég seb rajtam... De nem csak a testem ilyen...
- Sajnálom. - ejtem vissza magam mellé a kezem.
Lassan sétálunk haza. A nap már lemenőben húzódik nyugaton és eltűnni készül a zöld levelű fák lombjai között. Még mindig meleg van, de korán sem olyan mint nyáron volt. Ahogy egyre lejjebb ér a nap a hőmérséklet is hűlni kezd. Végig fut a karomon egy hideg érzet és egy pillanatra kiráz a hideg amint megállunk az ajtó előtt és a barna szemeibe nézek a szemüvegén keresztül. A kínos pár másodperces szemkontaktus után azonnal elnéz rólam és szemügyre veszi a bejárati ajtót, majd a kis kertet. Szemmel láthatót nyel és hintázni kezd a lábán előre hátra, majd a teste előtt kulcsolja össze az ujjait.
- Köszi, hogy haza kísértél. - fordulok felé és könyékig elmerülök a táskám zsebében a lakás kulcsomért. Nehezen ráncigálom elő a kis kulcscsomót amin csak egy haszontalan dísz van amit még évekkel ezelőtt találtam az egyik dobozban amit sose pakolunk ki. Egy hülye lila elefánt aminek kezei vannak és nagy szemei. Kicsit kopott, de egész jó állapotban van.
- Köszönöm, hogy segítettél ma. - néz a kulcs tartómra. - Nekem is pont ugyan ilyen elefántom van, csak az enyém zöld. - mosolyog és egy pillanatra se néz re az igénytelen plüssről.
- Ha szeretnéd neked adom. - emelem fel a kulcs csomót.
- Nem kell. - kuncog egy kicsit, majd a zsebébe teszi a kezeit. - Ezek az elefántok szerencsét hoznak.
- Hát... Inkább viszi a szerencsét. - sóhajtok és a zárba rakom, majd elfordítanám, de az ajtó nyitva van. Anya már biztosan haza ért. Kihúzom a lyukból a kulcsot és vissza ejtem a táskámba.
- Most már tudod mekkora erővel bír a csúnya elefánt. - simít a tarkójára. - Nekem ma segített...
- Lehet van benne valami. - sóhajtok és elmosolyodok. - De ha csalódok benne neked adom. - teszem a kezem a kilincsre. - Holnap találkozunk.
- Rendben. - bólint és elindul a kis kerti kapu felé. - Szia. - fordul vissza mosolyogva, majd kiiszkol a kapun. Bezárja és haza fele indul. Aprót kuncogva rajta nyitok be a házba. Besétálok és magam mögött bezárom az ajtót. Azonnal finom illat csapja meg az orrom. Íncsiklandozó sült marha hús és zöldséges tészta. Lerúgom a cipőm és a konyhába sétálok ahol éppen anya dolgozik a vacsorán.
- Szia. - támaszkodok meg a pulton és nézem ahogy a zöldségeket darabolja a salátához. - Hogy ment?
- Az interjú? - néz fel rám fél szemmel. Válasz képpen csak bólintok, mire ő sóhajt és csak a szemét forgatja. - Megkaptam.
- És ezért a szemedet kell forgatni? - mosolygok szélesen. - Milyen az új munka? - ülök le az asztalhoz amint össze állítja a salátát.
- Semmi extra. - az asztalhoz hozza a salátát és mind kettőnk tányérjába szed a finom ételekből. Mosolyogva meredek a meleg ételre. A füst helyett forró gőz tölti meg az orrom és a tüdőm. - A főnök pulikutyája leszek... Már nem csak itthon fognak ugráltatni... - ül le az asztalhoz. A kajára néz, majd amint a kezébe veszi a villát sóhajt. Rám néz de csak másodpercekre. A tányérba dobja a villát, majd fel áll. A kezébe veszi a tányért. - Ma egyedül ennék... - indul felfelé a lépcsőn a szobájába. Csak meredek a tányéromon lévő ételre még meg nem hallom az ajtó csapódást.
- Velem se történt semmi... - motyogom magamban, majd a kezembe veszem a villát. - Jó étvágyat...
