12. Fejezet: Szerelmes vagy?

Jimin szemszögéből:

A táskám felett állva figyelem édesanyámat, aki megállás nélkül szaladgál a ház minden pontján, hogy megtalálja a pulóverem, ami minden bizonnyal EunJinnél hagytam valamelyik nap. Papa nem tudja vissza tartani a mosolyát a saját lányán és az aggódásán.

- Anya. Már tettem be másik pulóvert. - nézek rá és próbálom elkapni a tekintetét, még átszalad a nappaliból a szomszéd szobába. - Ne keresd már!

- Aigoo Jimin-ah! Hova tetted el? - áll meg az ajtóban és a derekára teszi a kezeit. Enyhén mérges, de még is kedvesen néz rám. - Az a pulcsi vastag volt és meleg. Bent hagytad a suliban?

- Nem. - szól közbe nagyapám, így mind ketten rá nézünk anyával. Óvatosan teszi le a kezéből a kis teás csészét és a kis könyvét, majd leejti a nyakába az olvasó szemüvegét. - Szerintem a kis barátnőjénél hagyta, EunJinnél. Igaz?

- Valószínű. - mosolyodok el és a hajamba túrok.

- Akkor szólj neki, hogy hozza el neked. - sétál hozzám édes anyám és a tarkómra simítva kényszerít arra, hogy lehajtsam a fejem és a homlokomra csókolhasson. - Biztos megleszel? - néz a szemembe. - Nem is tudom mikor voltál már utoljára osztálykiránduláson. Félek, hogy baj lesz.

- Anya... - sóhajtok hosszan és halványan mosolyodok el. - Ne aggódj már.

- Pakolok össze neked egy csomagot. - indul nagy léptekkel a konyhába, mire papa felnevet és utána sietek. - A nagyobb sport táskát vidd, hogy beleférjenek a szendvicsek és az ételes dobozok. Teszek be hozzá négy liter vizet és gyógyszert, meg kötszert. - dobálja össze a dolgokat egy szatyorba.

- A-Anya! - pakolom ki a felesleges dolgokat. - Nem egy hónapra megyek, csak egy éjszakára. Viszek pénzt és veszek inni meg enni, ha éhes leszek. Tudok magamról gondoskodni.

- Persze. - vesz mély levegőt és a füle mögé tűri a haját.

- JiHei. - sétál be lassan papám a fa botjára támaszkodva. Amint átlépi a konyha küszöbét megragadom a karját és segítek neki leülni az ebédlő asztalhoz. - Hagyd már a nagy fiúd. - kuncog halkan nagyapám. A kezemet szorongatva kényszerít arra, hogy leüljek hozzá. - És mi lesz a program? - mosolyog rám ugyan azokkal a mosolygós szemekkel, amik nekem is van. 

- Igazából nagyobb programot nem terveztek. Elmegyünk egy művészeti galériába utána pedig vissza megyünk a szállódóba és lesz egy kis szabad időnk. 

- Legalább nem valami élet veszélyes dolog lesz. - sóhajt anya kicsit megkönnyebbülve. - És másnap? Estére értek vissza, előtte mi lesz?

- Hát. Strandra akart menni az osztály nagy része, szóval miután elhagytuk a szállást csúszdaparkba megyünk. 

Anyának hirtelen esik le a vérnyomása és hatalmasra nyílnak a szemei. Azonnal félre nyeli a saját nyálát és köhögésben tör ki, mire én felugrok és a hátát kezdem veregetni, hogy jobban legyen, még papa halk nevetésbe kezd bele. Anya a kezét felemelve int le, hogy a hősies tettemre semmi szükség, így ellépek tőle, de aggódva nézem az enyhe ráncos arcát. Nem a kor jelei tükröződnek az arcán, csupán a stresszé és a kemény munkáé, amit értem és az édesapjáért tesz, természetesen ez alvás hiányt von maga után, ami ezt teszi a bőrével és a gyönyörű fekete hajával, így itt ott már pár ősz szál is helyet kap. Nem vagyok szubjektív anyával, de ő életem egyik legszebb nője és a ráncok, vagy a karikák a szeme alatt, csak még inkább tesznek róla, hogy úgy nézzek rá mint egy igazi nőre, aki a családjáért küzd. Szeretem az édes anyám, mert jobb mamát életemben nem kívánhattam volna nála. Régen, mikor még apám is a háztartásunk része volt és anyukám ugyan így dolgozott, mivel drága apám nem tudott segíteni az itthoni munkákban, mert folyamatosan robotolt, de anyának akkor ez a munka, amit itthon végzett isteni áldás volt, mivel leköthette magát a pénzes meló hiánya miatt. Sajnos mikor apám távozott pár hónapja minden anyára maradt.
- Pihenned kellene... - szólalok meg eltérve a témától. Kérdően pillant fel rám és megtörli a száját. - Tönkre fogsz menni. Ezt senki nem bírja csinálni egyedül, teljesen kicsinálod magad, anya... Szeretnék segíteni és hozzá járulni a családi kassza megtöltéséhez.
- Ne viccelődj Jimin. - sóhajt hosszan és megrázza a fejét. - Senki nem rokkant még bele egy kis házi munkába a munkája mellett. Senki. Felejtsd el ezeket az ostoba gondolatokat, mert ezzel nagyon idegesítesz, Jimin-ah! - siet el tőlem és folytatja a táskám tele pakolását.
- Anya én segíteni akarok nektek! - lépek hozzá és a pultra támaszkodok. - Már nagy vagyok és képes vagyok dolgozni. A szórakoztató központban van egy étterem, ahol direkt fiatal munkaerőt keres iskola utáni és hétvégi beosztással. Felmosnék, leszedném az asztalokat, vagy éppen elmosogatnék és elég jó pénzt haza tudnék hozni.
- Na még mit nem! - csap idegesen a pultra, amire eléggé ledöbbenek és megremegek. A számat beszívom és elemelem a kezem a pultról. A tüzesen izzó, anyai ösztönökkel megtelt szemeit nézem, melyből árad a harag, hogy ilyen fiatalon munkába akarok állni. Megfagy a levegő a konyhába, természetesen egy szót se bírok kibökni, nagyapám pedig nem szívesen szólna közbe egy tomboló amazon monológjába. - Én nem fogom megengedni neked, hogy kiváló tanulmányi átlagoddal egy... étteremben dolgozz!
- De anya ez csak...
- Semmi, de anya! - vág a szavamba fen hangon. - Ezt is EunJin találta ki, igaz? Mindent az a lány talál ki neked... Először a hajad, a ruháid. - mutat végig rajtam a törékenynek tűnő kezeivel. - Most munkát akar neked keresni. Legközelebb megszabja mit ehetsz és mint nem?! - kérdezi fennhangon. - Az én fiam vagy... - csorbul el a hangja a mondat végére.
- Anya... - veszek mély levegőt és átnyúlok a pulton, majd megfogom a kezét.
- Én csak... - emeli a fejéhez a szabad kezét és az orr nyergét kezdi masszírozni csukott szemekkel. Hosszan, keserűen sóhajt akadozó lélegzettel. - Le kellene feküdnöm... Felhúztam magam...
- Sajnálom... Nem kellett volna felhoznom ezt az egészet... - megbánóan hajtok fejet, és menekülésképpen a pult márvány borítását vizsgálom.
- Nem, bogaram... Ez az egész nem felétek irányult, csupán... féltékeny vagyok... Olyan sok időt töltesz EunJinnel, hogy kezdem azt érezni elveszítelek, mert sokkal jobban hallgatsz rá mint rám valaha.
- Ez nem igaz, anya. EunJin... ő... a legjobb barátom és segíteni próbál nekem, hogy olyan legyek, akit nem nevetnek ki, löknek fel, vagy vernek meg a kinézete és a viselkedése miatt.
- De te nem ilyen vagy. Te úgy vagy jó, ahogy régen voltál. - emeli rám a tekintetét. - A kócos barna hajaddal és a hatalmas szemüvegeddel, nem pedig... Így. Jimin én nagyon szeretlek és aggaszt amit EunJin tesz veled...
- EunJin nem csinál semmit! - emelem meg kicsit a hangom, mire anyukám teljesen ledöbben. - Ő az, aki mellettem van és segít, te pedig ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy ő rosszat akar nekem!
- Park Jimin! - emeli meg nagyapám a hangját, mire még jobban megijedek mint anyám kiabálásától, pedig nem volt olyan hangos, mint az egyetlen nőé a házban. - Most azonnal kérj bocsánatot édes anyádtól, mert így egy nővel se beszél egy férfi!
- Apa... - csóválja meg a fejét anyám. - Hagyjad...
- De JiHei...
- Nem. Bevallom féltékeny vagyok, mert talán EunJin sokkal jobb nő mint én valaha leszek Jiminnek. Én nem tudtam segíteni neki, mikor bántották az iskolában se most se régen, de ez a fiatal hölgy többet javított a helyzetén nálam, pedig az anyja vagyok... Úgy érzem ez a lány túl fontos neked, tisztán érzem mennyire szereted. - emeli felém a szomorú tekintetét. - Szerelmes vagy abba lányba, Jimin-ah?

EunJin szemszögéből:

Az ablakon kifele bámulva, türelmetlenül várom Jimint, hogy végre megérkezzen, mivel már tíz perce itt kellene lennie. Már csak percek vannak az iskola busz indulásáig, de ő sehol és élet jelet se add magáról.
- Tehát? - szólal meg a tanárnő. - Mindenki itt van?
- Nem! - állok fel az előttem lévő szék támlájába kapaszkodva, ami annak ellenére, hogy ülnek benne hátrébb hajol. A krém színű hajú srác reflex szerűen kap bele a társa karjába egy halk sikoly társaságában. - Park Jimin még nem ért ide.
- Park... Jimin? - kérdez vissza, jelezve, hogy fogalma sincs ki az a fiú, akinek a nevét mondtam. - Mióta jár ide?
- Lassan négy éve, tanárnő... - ülök le lassan vissza a helyemre.
- Fiú? Oh! Már tudom! - kuncog fel halkan és valamit leír a jegyzetébe. - Az a szemüveges, aki olyan nagyon okos, igaz?
- Igen... - válaszolok egyhangúan szemforgatás közben. - Szerintem percek múlva ide ér.
- Remélem is, mert ha nem itt hagyjuk. - emeli meg a hangját az osztályfőnökünk. Mély férfias hangja elárulja a testalkatát. A medve szerű dörmögés, egészen a hatalmas gyomrából szökik fel a hörcsög szerű, dagadt arcába, amiből folyamatosan büdös szájszag áramlik ki, így nem is szívesen beszél vele senki. A kövér ujjaival szinte majdnem össze roppantja a vékony szemüvegét miközben feljebb nyomja az orrnyergén. Utálom az ilyen trehány férfiakat, nála még a busz végében zabáló pufók srác is élvezetesebb látvány, pedig nincs olyan alkalom, hogy ne valami zsíros, rákkeltő szutykot egyen, de legalább a haja nem zsíros, igényes az öltözködése és az ételek ellenére egyetlen egy pattanása sincsen. Azt kell mondanom, hogy egy elég jó pasi, ha éppen másodpercekre képes megszabadulni a mérgezőbbnél mérgezőbb falatoktól.
- Bocsánat a késésért! - hallom meg Jimin magas, és kifáradt hangját a busz elejéből. Pár okító mondat után, amit az osztályfőnökünktől kap a pontos érkezésről megkeres engem és mellé ül, majd hátra dőlve, hosszan sóhajt.
- Hol voltál már? - nézek rá kicsit dühösen, ugyanis a megbeszéltek alapján az iskola előtt kellett volna találkoznunk, de mivel nem volt ott tíz perc után se így úgy döntöttem majd itt megvárom. Jól tettem, hogy felszálltam, mert különben mind kettőnket itt hagytak volna.
- Csak volt egy kis balhé otthon. Ennyi az egész. - válaszol a szemei nyitogatása közben.
- Balhé? - adok ki egy furcsa gúnyos hangot mosolyogva. - Nálatok?
- Igazából elmondtam anyának a munkás ötletet. Nem igazán tetszett neki az ötlet... - rázza meg a fejét és közben végig simít az állán, mint egy öreg ember a fehér szakállán.
- Valahogy éreztem, hogy nem fog beleegyezni. Túlságosan is félti a kicsi fiát. - mosolygok gúnyosan rá és orron pöckölöm. Kicsit felnyög és a nózijához kapja a kezét. - Félti anyuci az icipici Jimint.
- EunJin! - szól rám durcásan, majd vállon lök, hogy hagyjam abba a szekálását. - Ezt azért kapom mert késtem?
- Természetesen. - vágom rá egy határozott biccentéssel párban - Te beszélsz nekem, hogy próbáljak meg oda figyelni a társaságomra és legyek illemtudó, erre ma nem pont te késel? Csalódtam benned, Jimin-ah...
- Elő fordul az ilyen a legkifinomultabb emberekkel is... - csóválja meg a fejét és el indul a busz motorja, majd lassan kezdünk gurulni.
- Jimin-ah! - hajol hátra az előttem ülő szőkés hajú srác. Kicsit húsos arcáról valahogy minden alkalommal Jimint juttatja eszembe, mikor rá nézek, de a roppant nyálas, nem annyira mély hangja egyáltalán nem hasonlít a mellettem ülő barátomra. - Nem vall rád a késés, de most miattad tíz perces lemaradásban vagyunk a megszokott tervtől. - támasztja meg az állát a székén.
- Nem halsz bele ennyi eltérésbe, JiHoon. - sóhajtok és a szemébe meredek, mire ő mint mindig mikor rá nézek össze zárja a szemét és kinyújtja rám a nyelvét, ami csak felbosszant. Természetesen ő ezt nagyon is tudja és már csak piszkálásból is csinálja. JiHoon az a srác, akivel amúgy semmi bajom nem lenne, ha nem létezne, de sajnos itt van és mint mindig ugyan olyan idegesítő és roppant gyerekes.
- Kitudja... Sok furcsa dolog van Ilsandong-guban és lehet most Jimin miatt találkozni fogunk velük.
- Kikkel? - kérdez vissza Jimin és a homlokát ráncolva néz a nyávogós fiú szemébe.
- A démoni gyerekekkel... - ejti ki sejtelmesen nem túl vastag alkai közül.
- Micsodák? - teszi fel a buszvégében ülő túl súlyos fiú a kérdést az ujjai nyalogatása közben. Mintha vissza mentünk volna általános iskolába. Az egyik kísértet szarokkal terheli az amúgy is túl terhelt agyamat, még a másik degeszre eszi magát hátul, majd igényesen lenyalja az ujjait, olyan nyelvi technikával, amit egy képzett prostituált megirigyelne.
- Olyan gyerekek, akiknek a szeme teljesen fekete. Az egész szeme és ezek a sátán fajzatok mély hangon szólítanak le embereket. Ha meghallgatod a kérdését és nemmel válaszolsz akkor eltűnnek, de ha igennek, akkor egész életedben kisérteni fognak. - meséli a fiú izgatottan, mintha csak arra várna egész idő alatt, hogy oda érjünk és találkozhasson ilyen fajta szóbeszédekkel.
- Ez akkora faszság ... - szólal meg TaeHyung mellől JeongGuk egy sorral hátrábbról és a másik oldalról. - Te kajak hiszel az ilyen hülyeségekben? Hány éves vagy? Talán a télapóban is hiszel még?
- Ez teljesen más... - mondja össze törve a fiú szaván JiHoon durrogva. - A szüleim soha nem hitetnék el velem, hogy démoni kis gyerekek.
- Túl sokat netezel... Lehetetlen amit állítasz. - rázza meg a fejét Jimin, de ahogy rá nézek biztos vagyok benne, hogy elhitte. A rémület ott ül az arcán és ezt nem tudja leplezni.
- Most az egyszer igazat adok a kis pöcsnek. - sóhajt JeongGuk és vissza dugja a fülébe a fülhallgatóját, ezzel kiszáll a beszélgetésünkből.
- Persze... Majd ha leszólítanak titeket és válaszoltok nekik, akkor én vidáman fogok a képetekbe röhögni... - ül vissza a fenekére JiHoon.

JungKook szemszögéből:

A megérkezés után azonnal a galériába igyekeztünk és időnk se nagyon volt körbenézni a városban, sajnos Szöulban se, pedig szívesebben szálltam volna ott ki és maradtam volna ott az idők végezetéig, de sajnos ez nem lehetséges még be nem fejezem a szar sulit... Már ha befejezem.
Végig sétálunk a tárlat vezetésen, majd szabadon vándorolhatunk az egész galériában. Kell valami program az estére a szállodába, mert én bele fogok halni az unalomba, ha egész este Taevel leszek össze zárva. A galériát járva kezdem keresgélni Hanit. Percek alatt kiszúrok a szőkített haját és a vékony derekát, a formás fenekével, aminek minden miniméterjét ismerem. Elmosolyodok és elfeledkezve az incidensről, ami a buli előtt és után történt.
- HaMin... - lépek hozzá és a derekára teszem az egyik kezem. Tisztán érzem ahogy megremeg a kezeim között a törékeny, csinos teste, de nem húzódik el.
- JeongGuk... Mit... Mit szeretnél? - pillant át a válla felett és a tekintetemet kezdi keresni a nagy szemeivel.
- Bocsánatot szeretnék kérni... Átgondoltam a helyzetet és nem tudok nélküled élni... Szükségem van rád, hogy boldog legyek... - teszem a vállára az állam.
- Ezt nem itt kellene megbeszélnünk. - lép ki az ölelésemből, de azonnal megragadja a kezem és hátra húz a takarító szertárba, majd ahogy mind ketten beérünk bezárja az ajtót és szembe fordul a velem. Tőle egészen különleges módon néz egyenesen a szemeimbe, határozottan, de még is ijedten. De nem is csodálom azok után, hogy a szájába erőszakoltam magam. - Megcsaltál... Bántottál lelkileg és testileg, majd...
- Egy segg fej voltam... - fogom meg a kezét az egyik kezemmel, még a másikkal az arcára simítok. - De rettenetesen szeretlek... - hajolok közelebb hozzá.
- Nem tudlak utálni... - suttogja el és az ajkamra kap. Vadul kezdjük egymást falni a fél homályban, majd az ölembe kapom és erősen markolok a fenekére. Túl könnyű a dolgom ennél a kurvánál... Csak pár édes szó kel és már lent van a bugyija, de EunJin... Istenem ő annyira ellenszenves és vad... Minden vágyam hallani a nyögését és a vonyítását magam alatt... - Maci... Ezt ne itt... - suttogja a számba lihegés közben. - Este gyere át a szobámba... És dugj meg... Remélem akkor is sikerül ennyire felizgulnod miattam...
- Még szép... - mosolyodok el. Az egyetlen probléma, hogy nem miatta mozdultam meg most is, csupán csak a képzeletemen, amiben EunJin szerepel teljesen kiszolgáltatott állapotban. Egyszer az enyém lesz... Akkor is, ha csak pár órára...

11. Fejezet: Mert benned nem tudnék csalódni

JungKook szemszögéből: 

Valamikor a reggeli órákban kelek fel az egyik közeli autó riasztójára, ami az egész utcát bejárja, mint minden reggel. Szitkozódva erőltetem magam ülésbe, végül nehezen állásba, igaz jó párszor vissza esnék, de sajnos nem az alkohol miatt, hanem a tegnapi agyonverés következményeképpen. Pedig nincs is jobb mint minden szombat reggel másnaposságra kelni és hatalmasat hányni, de most csak a gyomron rúgások miatt tudnék ki adni egy s mást, na meg persze a kis adag drog miatt. Lassú léptekkel indulnék fel a teraszra, hogy onnan a házba mehessek és ledőlhessek a szobámba, mikor autó hangját hallom meg a felhajtóról, majd megpillantom a nővérem gyönyörű, vörös színű Mercedes SLC Roadster-ét. Mit keres ő itt? Semmilyen ünnepnap nincs, se semmi. Az oldalamat ölelve sétálok ki a kocsi feljáróra, mikor rövid szűk ruhában száll ki a kocsijából. Rövid barna haja most is patentra beállítva és napszemüvegével az arcán, óvatosan zárja be az ajtót. Ahogy megpillant le fagy az arcáról, az a nagyképű vigyor és elkomolyodik, kénytelen levenni a szemüvegét. 

- JeongGuk. - siet hozzám a magas sarkú cipőjében és azonnal szemügyre vesz. Elképesztő, hogy a díva alatt egy érzékeny, empatikus ember rejtőzik. - Mi a fene történt veled? Apáék? 

- Csak egy kis buli volt az este és... - veszek mély levegőt és nem is folytatom tovább. - Nincsenek itthon. A hétvégén mind ketten kefélnek a szeretőjükkel. 

A kijelentésemre hatalmas pofon csattan az arcomon, mire reagálni se tudok. Életében nem ütött még meg a nővére... 

- Ne beszélj így a szüleinkkel. akármennyire is igazad van. Add meg nekik a tiszteletet, ha már felneveltek minket. - néz rám dühösen. - Amúgy se hozzájuk jöttem, hanem hozzád. 

- Hozzám? - pillantok rá kérdően mire ő határozottan bólint. - Miért? 

- Nem szabadna ennyi évesen drogoznod és selyemfiút játszanod, JeongGuk... Csak tizennyolc éves vagy. - teljesen elakad a lélegzetem és meg se tudok szólalni. Ő mégis honnan tud arról mit csinálok szabad időmben, pénz szerzés céljából? Senkinek nem beszéltem a fizetett óráimról, még TaeHyungnak se. - Menjünk be. - Ragadja meg a karom és a házba húz. 

Az előszobában foglalunk helyet, természetesen ő azonnal az arcomat kezdi ápolni, még meg nem érkeznek a szobalányok és át nem veszik tőle az arcom ápolását. Fájdalmasan tűröm a sajgó és égető érzéseket, és kegyetlen fájdalmakat, amiket lekezelés közben kapok. A szememet lehunyva hagyom az ápolást, de JeongHwa kedves hangjára kinyitom a szemem. 

- Hogy gondoltad, hogy ezt fogod csinálni? - kérdezi elkeseredve. Óvatosan pillantok rá és mérem végig a csinos lábaitól az arcáig, amiről azonnal anyám jut az eszembe. - Hmm? - kérdez rá újra, mivel másodpercekig nem válaszolok. 

- Honnan tudod? - küldöm el a szobalányt magamtól egy kézintéssel. 

- Az egyik barátnőm édes anyja mesélte, hogy hallott egy Busani srácról, aki isteni az ágyban, igaz elkéri az árát, de felejthetetlen élményt ad egy nőnek. Természetesen ahogy meghallottam a neved tudtam, hogy csak te lehetsz az a selyem fiú, aki idősebb nőket elégit ki. 

- Csak szex... - sóhajtok hosszan ás elfekszek a kanapén. - A barátnőmmel is ugyan ezt csinálnám. 

- Csak a barátnőd veled egy idős lenne, vagy a te korosztályod és nem kérnél utána pénzt. - enyhén idegesen engedi ki a bent rekedt levegőt. - Belegondoltál, hogy mi lesz, ha... 

- Ha? - vágok közbe a mondatába. - Hagyjál már JeongHwa. Te beszélsz nekem erről, mikor egy tíz évvel idősebb hapsi ágyában alszol nap mint nap és dug meg mikor kedve van. 

- Én szeretem azt a férfit akivel együtt élek, JeongGuk. - kezd idegesen járni a keze a térdén. 

- Persze... A következő gyerek lesz vagy mi? - nevetek fel hangosan, mire teljesen lefagy és meg se szólal. Azonnal talpra pattan és kirohan a teraszra. A homlokom ráncolva nézek utána, majd felállok és kisétálok hozzá. - Mi van? - támaszkodok meg  a korláton. 

- Egy figyelmetlen tapló vagy... Az van... - pillant rám a szemeit törölgetve. - Évek óta tudod, hogy meddő vagyok... Ennyire nem vagy képes odafigyelni az emberre? 

Jimin szemszögéből:

Szorosan ölelő karok bársonyos érintésére kelek lassú pislogásokkal, megremegve. Lassan nyitogatom a pilláimat és homályos látás miatt kicsit hunyorítva keresem a szemüvegem, majd amint meglelem magamhoz veszem. Óvatosan teszem az arcomra és pillantok az engem ölelő vékony karokra. Hatalmasra nyílnak a szemeim és teljesen belevörösödök a helyzetbe. Ismét az az ismerős érzés, bizsergés kezd uralkodni a testemen, akárcsak tegnap táncolás közben, így kénytelen vagyok felülni és leemelni magamról a kezét és maga mellé tenni. Kínzó lassúsággal mérem végig a hosszú, meztelen lábait, a kikandikáló hasáig, majd meztelen karjaiig. Akaratom ellenére nyalom meg a szám, mikor a nyakához érek. A sértetlen, hófehér nyakáig, aminek hatására annyi kéjenc gondolat tölti meg az agyam mint még soha. Az izgatottságtól össze gyűlt nyált a számból egyszerre nyelem le nehezen, majd megrázom a fejem, bízva benne, hogy a gondolatok magamra hagynak. Az üres boros üvegre pillantva azonnal fájni kezd a fejem és enyhe rosszullét kap el. Betakarom EunJint és az üveget elemelem az ágyról, majd felállok. 

A hajamba túrva sétálok le a konyhába. A kukába dobom az üveget, majd keresek egy poharat és hideg vizet engedek bele. A pultra támaszkodva iszom meg. 

- Remélem azért védekeztetek. - hallok meg egy ismerős és erőteljes hangot a hátam mögül, mire képtelen vagyok elvörösödve a nő felé fordulni. Meghökkenek, mikor meglátom, hogy ez a nő EunJin édes anyja, természetesen ő se tudja vissza fogni a meglepődését. Ledermedve fut át az agyamon, hogy ez a nő azt hiszi, hogy én és EunJin... - Jimin? Én meg se ismertelek...
- J-Jó reggelt. - hajolok meg zavartan. - Nem tudtam, hogy itthon tetszik lenni...
- Nem rég értem haza. - teszi le az üres bögréjét a konyha pultra, majd végig mér. - Ti az este ittatok és szexeltetek?
- Nem! - vág közbe EunJin és lesiet a lépcsőn. - Csak itt aludt és ennyi. - ház hátrébb az anyukájától és a hajába túr. - Soha nem feküdnék le Jiminnel. - kicsit össze szorul a gyomrom és elszomorodok. Az ő szemébe is csak egy béna nyomi lehetek?
- Persze. - sóhajt Mrs. Heo, de egy pillanatig se képes EunJin szemébe, vagy csak rá nézni. Ez a stressz közöttük minden napos és aggasztó... Ahányszor itt vagyok veszekednek és csak feszültség tombol közöttük. - Te az idősebb férfiakat szereted. - fordul a csap felé. Kérdően rántom feljebb a szemöldögök, majd a lányra pillantok, aki megszégyenülve áll mellettem. - Jimin-aht ne rontsd el a hülyeségeiddel...
EunJin nem bírja tovább és felrohan az emeletre. A nevét kiabálva sietek utána és még időben kapom el a bezáródó ajtót, így betudok menni.
- Menj el! Most! - parancsol rám, közben a kezeimbe kezdi nyomni a ruháimat.
- Miért? Mit csináltam? - kérdezem szomorúan és megilletődve. A tekintetét fürkészve próbálok kiszedni belőle valamit, de hiába. Nem néz rám, és szóra se méltat.
- Csak takarodj el innen. Azonnal! - tolna kifele az ajtón a mellkasomnál, de megtörik és a ruháim földre ejtése után a karjaimba omlik össze, majd sírásba tőr ki. - Miért nem vagy képes elmenni...? - kérdezi nehezen.
- Mert érdekel mi van veled... A legjobb barátom vagy... - kezdem a hátát simogatni és az ágyra ültetem. - Elmondod, ha szépen megkérlek miért mondta ezt az anyukád?
- Nem szeretném, hogy tudd... Csalódnál bennem és lenéznél...
- Soha nem lennék rá képes.
A karját simogatom, ezzel egy megbízható légkőrt teremtve neki, így képes teljesen hozzám bújni. A szabad kezemmel óvatosan húzom ki a könnyes arcából a fekete hajszálait, majd a szemeit törölgetem a pólómmal. Mély levegőt vesz és halványan mosolyodik el, de csak pár másodpercre.
- Én még... Soha nem voltam úgy fiúval... - vallja be, de nem néz a szemembe.
- Azt hiszed ezért elítélnélek?
- Nehéz erről beszélni, Jimin... - nyomja a mellkasomnak az arcát. - Majdnem lefeküdtem anya ex pasijával, mikor még együtt voltak... de már nem vagyok szűz. - vallja be halkan suttogva, mire teljesen ledöbbenek és meg se tudok szólalni. Mindenre számítottam, de erre egyáltalán nem.
- De... De... akkor te... - szólalok meg nehezen. - A... A férfi az...
- Nem. Esküszöm meztelenül se látott, csak a mellemhez ért hozzá. Semmi több... - hajol hátrébb és feláll mellőlem, majd kénytelen rágyújtani egy cigarettára. - Az egyik barátom... Ő csinálta, de... de csak ujjal... - fordul el tőlem, hogy véletlenül se lássuk egymást. Képtelen vagyok erre az információra bármit is mondani, mert annyira... elképesztő, hogy az már nekem sok. - Nem kellett volna elmondanom...
- Nem! - állok fel. - Én... Én örülök, hogy elmondtad ezeket nekem, mert bízol bennem. Kicsit váratlanul ért, de én nem tudlak elítélni. Képtelenség. - fordítom magam felé, így a szemembe tud nézni és én is az övébe. Vörös, könnyel telt szemekkel szívja a cigijét és közben fel fel pillant rám, majd az arcomba fúja a füstöt, mire bele borzongok a helyzetbe.
- Azt akarom, hogy te legyél az első...
- Tessék...? - kérdezek vissza ledöbbenve.
- Te vedd el a szüzességem, mert benned nem tudnék csalódni...

10. Fejezet: Teljesen egyedül

EunJin szemszögéből:

Lassú léptekkel követem az előttem jó kedvűen dalolászó, zsebre tett kezű TaeHyungot. Másodpercenként pillantok hátra Jiminre, aki elég idegesen tördeli a kezeit és semmi jót nem sejt ebből az egészből. Ahogy én sem és ahogy elnézem az előttem ballagó barmot, biztosra veszem, hogy ő tudja mi lesz, ha felérünk a hatalmas erkélyre. Mély levegőt veszek, ahogy felérünk a lépcsőn és azonnal észreveszem az egyik kanapén elfolyt, gúnyosan mosolygó JeongGukot, aki azonnal kihúzza magát és kibont egy sört.
- Én akkor magatokra hagylak titeket. - fordul felénk TaeHyung és miután alaposan végig mért Jimint vállon lökve távozik. Utána pillantok, és amint biztosan leért közelebb lépek, ahhoz a individualista seggfejhez.
- Nem gondoltam, hogy eljöttök... - pillant a hátam mögött álló Jiminre. - Főleg nem ennyire kirittyentve. Azt hiszed, hogy a szőke hajad és az új ruháid miatt nem fogom belőled kiverni a szart is?
- Ne beszélj vele így. - nézek mérgesen JeongGukra. - Nem tűröm, hogy egy taj paraszt szar darab ilyeneket mondjon neki. - a kijelentésemre felmegy benne a pumpa és az üveget félredobva áll talpra, majd lép közvetlen elém. Kénytelen vagyok rá felnézni, de nem riadok meg tőle. - Kurvára nem vágom, mi bajod van Jiminnel... Én hagytalak itt és nem ő. Ő a barátod volt és kiállt melletted... Ha egyszer rám voltál és vagy mérges miért ő a hibás...?
- Nem tartozom neked magyarázattal... Ahogy te se anno nekem. - sziszegi el dühösen. Tisztán érzem rajta a feszültséget és a haragot, na meg persze azt, hogy megint drogozott. A szeme vörös és tágak a pupillái. - Szóval fogd be a szádat... Ribanc...
- Ne hívd így! - szól rá Jimin és óvatosan löki messzebb tőlem, ami most a legrosszabb ötlet ami létezik. JeongGuk amúgy is egy agresszív állat, de most főleg az.
- Te végképp kussolj, kis pöcs! -  a bunkó állat azonnal Jiminhez lépne, hogy megüsse, de lefogom a karját, vissza tartva  barátomtól. Azonban a fiú, akinek a karját fogom le másodpercek alatt a hajamba markol és közelebb ránt magához. - Mi az cica?! - tépi a hajam és a derekamnál fogva ránt közelebb magához. - Beindít a vadságod...
- Vedd le rólam a kezed! - ordítok rá, de mintha meg se hallaná. Egyre feljebb ér a keze az oldalamon, hiába kiabálok vele, vagy húzódnék el.
Jimin a vállánál fogva rántja el tőlem, majd olyan dolgot tesz amit életemben nem gondoltam volna róla. Ököllel vágja arcon őt, Jeon JeongGukot. A számhoz emelem a kezeimet és hatalmasra nyílnak a szemeim, ahogy Jimin fájdalmasan ordít fel a keze miatt, a másik fiú pedig a korlátnak zuhan. Az arcát simogatva, dühösen néz a hősömre, megindulni készül felé, viszont a szőkített hajú fiú hozzá lép és mellkason löki. Átfordul a korláton és pár másodperc múlva hatalmas csobbanást hallunk lentről. Jimin mellé sietek és mind ketten le pillantunk a medencébe, ahol JeongGuk van elmerülve a körkörös hullámú vízben. Minden jelenlévő őt figyeli, ahogy kiúszik a medence szélére, ahol már TaeHyung várja. A fiú a kezét nyújtja neki, amit ő meg is fog, de csak azért, hogy haragjában berántsa a vízbe, majd ő kimásszon.
- Park Jimin! - ordítja teli torokból, dühösen és a haját hátra tűrve néz fel ránk. - Esküszöm mind kettőtöket megöllek!
Meg se várom, hogy elinduljon fel. Elkapom Jimin kezét és a hatalmas üvegajtón át a házba rohanunk, majd a főbejáraton távozunk is, természetesen rohanva. Egészen a házunk utcájáig rohanok vele. A sarkon állunk meg és hangosan kezdünk lihegni, majd egymás szemébe nézve fakadunk ki hangos nevetésben.
- Jimin-ah ez... Elképesztő volt! - ütöm meg barátian a vállát nevetés közben. - Nem tudtam, hogy erre is képes vagy!
- Én se. - túr bele a hajába lassan abba hagyva a nevetését, de azonnal fájdalmasan szisszen fel.
- Mutasd a kezed. - lépek közelebb hozzá és megfogom a férfias kezét. Alaposan szemügyre veszem a tömzsi, rövid ujjait, amik olyanok akár a kedves, husis arca. Gyengéden simítok végig a kézfején és azonnal felszisszen. - Azt hiszem be van dagadva egy kicsit. Tudod mozgatni? - az arcára pillantok, és megilletődve bólint. Piciket mozdít az ujjain. - Azt hiszem nem lett nagy baja. Feljössz hozzánk és teszek rá vizes ruhát és lejegelem.
- Haza kell mennem, EunJin. Anya meg fog ölni.
- Túl késő van már. Hívd fel, mond, hogy nálam alszol. - fogom meg a csuklóját és magam után húzom, hogy véletlenül se tudjon ellenkezni. Egészen hazáig húzom a sötét nappalin át a szobámig. Még elintéz egy gyors telefont, addig én átöltözök és megágyazok neki a földön. Pizsamába öltözök, vagyis egy rövid nadrágba és pólóba. Amint belép rá pillantok.  

- Maradhatok, de reggel sietnem kell haza. - mosolyog és leveszi a dzsekiét. - Átöltözök a fürdőben. - vesz kezébe pár dolgot és eltűnik. Még öltözik lesietek a konyhába, kiveszek egy üveg bort a hűtőből és a fagyasztó fiúkból jégkockákat, amiket egy zacskóban teszek és bekötöm. Nehézkesen bontom ki a finom, vörös alkoholt, majd vissza térek a szobámba és Jiminhez, aki szintén rövidnadrágban és pólóban ül az ágyam szélén a kezeit nézegetve, már szemüveggel. Hatalmasat nyelve mérem végig, az amúgy izmos combjait, nehezen vissza tartva a mocskos gondolatokat és a képzelgésemet arról, milyen lehet a bokszerja, vagy az ami alatta van. 

- Itt vagyok. - mosolygok és felemelem a bort, mire elmosolyodik. Hozzá sétálok és mellé ülök. - Igyál csak. - adom neki oda.

- Nem tudom EunJin ez... Én nem szoktam. - nézegeti az üveget.

- Gyerünk. Igyál. - kuncogok rajta. Óvatosan emeli a szájához és beleiszik, majd kicsit ízlelgeti és lenyeli. - Nos? Mi a vélemény eme finom szeszes italról? - kérdezem az államat a magasba emelve, akár csak valami felsőbbrendű sznob.

- Nos... Úgy vélem elég ízletes és nemes. - követi ő is a példám ezzel bele csatlakozva a színjátékba. - Szerintem önnek is meg kellene kóstolnia ezt az isteni finomságot, ezzel fogózva a hangulatot és az ízlelő bimbói örömét. - kortyol bele újra az üvegbe magasra emelve a kisujját, majd nekem nyújtja az üveget.

- Nincs is jobb mint a győzelmi alkohol fogyasztás, egyet ért velem barátom? - iszok bele én is, úgy min ő az előbb.

- Természetesen. - bólint rá, majd ismét nevetésben törünk ki.

Az egész este így telik, még az üveg tartalma inkább csökken. Ez egész olyan mint anno, mikor nyolc évesek voltunk és tea délutánoztunk, illetve éjszakáztunk, csak hármasban. Soha nem felejtem el az egymásnál alvásokat, mikor bűn volt, hogy fél tizenegyig fent voltunk és sütit ettünk titokban. Azonban most úgy érzem minden ugyan olyan, de mégis minden megváltozott. Csak ketten ülünk az ágyamon, már fél kettő is elmúlt, tea helyett bort iszogatunk eldugott, régi süti nélkül tizennyolc évesen. A bor olyan ütemben fogy el, ahogyan a gyermekkorunk darabjai, a semmivé lesznek és eltűnnek az idő süllyesztőjében, igaz ehhez több év kellett, még a bornak csupán egy óra.

- Jövőre egyetemre megyünk... - terülünk el az ágyamon és a plafont kezdjük bámulni, még ő a kezét jegeli. - Itt hagyom Busant... - fejezi be a mondatát, ami természetesen egy kaparó érzést vált ki a torkomon és szomorúság tölt el.

- Hova mennél? - ülök fel és az arcára nézek.

- Azt hiszem Szöulba, de... Nem akarom itt hagyni anyát és papát. Papám a legjobb barátom és már elég öreg.

- Papát nagyon jó fej. - mosolyodok el és vissza fekszek mellé, majd folytatom a sötét plafon tanulmányozását.

- Beteg. Eléggé... beteg. - vesz mély szaggatott levegőt. - Nem akarták elmondani, de láttam az orvosi papírjait. Ő... Daganatos. Esetleg egy éve van még hátra... - ül fel mellőlem.

- Jimin... - ülök fel és magamhoz ölelem. A hátába nyomom az arcom és lehunyom a szemeimet. Mindig tudom mit mondjak, de most... Fogalmam sincs mit mondhatnék... Ötletem sincs... - Én... Annyira sajnálom...

- Ezen nem tudsz változtatni... Már nem tudjuk megmenteni a világot...

- Tudom...

JungKook szemszögéből: 

A buli utolsó maradványait kezdem össze pakolászni, de csak nagyjából, nem vagyok én takarító személyzet, az majd holnap reggel jön, hogy teljesen össze pakoljon. 

Még egyszer kicsavarom a vizes pólóm, amiből még mindig csöpög a víz, majd a hajamba túrok és a bárpultra kitett cigis dobozból veszek ki egy szálat, amire a napágyra ülve gyújtok rá, majd fáradtan szívok bele. A fejemet hátradöntve, lehunyva a szemeimet engedem ki a füstöt kicsit idegesen. Még mindig nem tudom elhinni, hogy az a két... idióta mekkora szégyenbe hoztak engem a többiek előtt. Amiért eddig harcoltam semmivé lett és kezdhetem újra a tekintetem kiépítését a többiekkel szemben. 

- Hé! - hallok meg magam előtt egy mély férfias hangot. - Ázott kutya! 

- Hmm...? - nyitom ki a fél szemem és három elég rendesen kigyúrt srácot pillantok meg. Felülök és kinyitom a szemem. - Vége van a bulinak, haver. Menjetek haza. 

- Nem a buli miatt vagyunk itt, haver. - ismétli meg az egyik gúnyosan. - HaMin miatt jöttünk. Ismered, nem igaz?
- Mondjuk. - mosolyodok el gúnyosan és szívok a cigimből. - Mit akartok? Kell a száma? - nevetek fel és felállok.
A középen álló, jól megtermett srác arca azonnal dühösre változik és ökölbe szorul a keze. Nem telik el egy másodperc se, de már kapom a bal arccsontomra az újabb ütést, ami sokkal nagyobb és kegyetlenebb mint Jimin-é volt. Megszédülve esek vissza félig a napozóágyra, még a cigim teljesen földet ér. Kikerekedett szemekkel nézek magam elé, egészen addig még a másik srác fel nem állít a felkaromnál fogva, végül lefogja a kezeimet a hátam mögött, így az ütés okozója minden gond nélkül tudja folytatnia az arcom és a gyomrom "kezelését", anélkül, hogy össze esnék. Kegyetlen fájdalmak közt esek azonnal földre, miután megunják. A vérző számat törölgetve ülök fel, de nem nézek a három srácra.
- Ha még egyszer a húgom közelébe mész a nyakad töröm el, te rohadt kis féreg. Megértetted...? - hajol közelebb hozzám, mire én csak bólintok. - A pöcsödet kellene levágnom, te állat... - rúg még egyszer belém, így elfekszek a hideg földön. A csillagos eget kezdem bámulni, még ők nevetgélve hagyják el az udvarunkat. Nehezen lélegezve nyúlnék a telefonomért, ami méterekkel odébb van. Fájdalmasan ordítok fel, ahogy elérem. A gyomromra tett kezekkel kezdem hívni TaeHyungot.
- Bocs JeongGuk, de nem érek rá. Valami baj van? - kezd bele meg sem várva a köszönésem, vagy viszonyozva azt.
- Igen... Elég... nagy... - sziszegek fel a mondat végére.
- Képes vagy egyedül is megoldani nem, igaz? - kérdezi kicsit nevetve, mire a háttérből több vékony kuncogást is meghallok. Ez a barom a csajok miatt nem képes ide jönni? - Bocsi, de most mennem kell. Majd hívj mi van.
- Jó... - nyomom ki köszönés nélkül és dühösen vágom a földre a telefonom, ami darabokra törve pattan a vízbe és tűnik el akárcsak én a buli közepén. A fejemet hátra döntve figyelem az eget egyedül. Teljesen egyedül és magányosan.