23. Fejezet: Te beszéltél rólam?

EunJin szemszögéből:

A telefonom erős rezgése kezd ébresztgetni a zsebemben. A rezgéshez hozzá tartozó kemény elektromos gitár és dobj hangja késztet rá, hogy kinyissam a szemem és elő halásszam a farmerom zsebéből a mobilom. A szememet törölgetve próbálom felfogni a kijelzőn világító nevet, azonban hiába erősködök elolvasni, nem sikerül, inkább csak felveszem és a fülemhez emelem az eszközt, majd a hátamra fordulva törlöm meg a szemem. 

- Igen? - szólok bele rekedtesen.
- Szia. Tudod. JeongGuk vagyok. Tudod az a srác, aki tegnap este haza vitt és még a szobádba is becipelt. - kuncog fel halkan, majd folytatja. - És nem mellesleg lekapcsoltam a fürdődben a lámpát, ami bizonyára egész este égett. - lassan pillantok a résnyire nyitott mellékhelység felé és hosszan sóhajtok, majd a hajamba túrok. Nem is emlékszem arra, hogy tényleg ő hozott volna be, valószínűleg tényleg nagyon mélyen aludtam. - A cipődet az ágy végéhez tettem le. Hamarabb is eszembe juthatott volna, szóval sajnálom ha kicsit homokos lett az ágyad.
- Ugyan. Köszönöm, hogy haza hoztál. - fordulok le az ágyról és lassan engedem le a lábaimat. - Ti haza értetek? Nem volt baj?
- Dehogy is. Minden rendben volt. - hangos dudálást hallok a vonal másik végéről és össze ráncolom a homlokom. - Baszd meg...
- JeongGuk, te vezetés közben telefonálsz velem? Elment az összes, illetve megmaradt eszed? Legalább mond, hogy ki vagyok hangosítva.
- Hát... Most már igen.
Teljesen igaza volt Jiminnek... Erre az emberre még egy kavicsot se bíznék, mert abban is képes lenne kárt tenni, vagy megölni vele mást. Már nem egyszer ültem JeongGuk mellett a kocsiban és elmondhatom, hogy szinte minden alkalommal halálközeli élményeket okozott a sofőri teljesítményével. Hogy a fenébe mehet át valaki a kresz vizsgán, vagy mi több, hogyan kaphat jogosítványt az, aki nem ismeri fel a zsákutca jelzés tábláját, vagy véletlenül helytelenül használja a körforgót és áthajt a közepén. Ha én lennék az apja már rég elvettem volna, sőt szét vágtam volna azt a laminált, kemény kártyát.
- Te egy kibaszott idióta vagy... Elég sok büntetésed van, elfogod érni, hogy elveszik a jogsid és adhatod el a drága luxus kocsidat. - lököm el magam az ágyról és talpra erőltetem magam. - Mond inkább miért hívsz.
- Mivel kocsival vagyok és elég kajás, így beugrok egy gyors étterembe és veszek reggelit. Vagyis, gondoltam elugrok értetek és meghívlak titeket. Jimint már hívtam és benne van az ötletben.
- Jó, akkor... vegyél fel egy harminc perc múlva. Gyorsan össze szedem magam. - tipegek a szekrényemhez még mindig az álmaimban ragadva. Menekülésképpen törlöm meg a szemem remélve, hogy kicsit felébredek és könnyebb lesz a látás.
- Rendben. Mit szeretnél enni?
- Sült krumplit és vaníliás tejturmixot. - mosolyodok el a kedvességén. Szóval megveszi nekünk a reggelinket és furikázz minket... Végén a hatalmas pöcsből egy jó szívű, cukor pofa lesz? - Egész pontosan mi ez a nagy jó cselekedet? - szorítom a vállam és a fülem közé a készüléket, ezek után kezdek keresgélni a szekrényeben valami vállalható ruhát, ami kicsit hűvösebb időben is tökéletes lesz.
- Muszáj jót is tennem, hogy ne a pokol kényköves tüzén égjek el a gyönyörű és különleges halálom után. - kuncog fel. - Túl meleg lenne nekem odalent.
- Hűha. - kuncogok fel és az ágyra hajítók egy türkizkék és fehér színekben tündöklő kötött nagy pulcsit, hozzá egy magasított derekú fehér farmert és egy bő pólót. - És mi számodra a különleges halál? Két meztelen fiatal csaj társaságában, kilencven évesen elhalálozni egy szál cigivel a szádban?
- Képes vagy a fejemben olvasni! A jövőmet véletlenül nem látod, drága orákulum?
- Nem, te azt biztosan elmondhatom, hogy a halálodnak köze nem lesz a beteges elképzelésedhez. Maximum hatvan évet fogsz élni, ha így folytatod, mi több meztelen lányok helyet csupán egy öreg szőrös kutya lesz a társaságodban. - indulok meg a fürdő felé, ahol az ajtó keretnek dőlök, még ő nevetés közben keservesen jajgat. - JeongGuk... Köszönöm, hogy felveszel. - döntöm a fa lapnak a fejem.
- Ugyan. Ez a legkevesebb amit érted tehetek. - szinte látom magam előtt, ahogy kedvesen elmosolyodik. - Siess. Húsz perc és ott vagyok.
- Rendben. Szia.
Azonnal kinyomom a telefonom és neki is kezdek a készülődésnek. Gyorsan kapom össze magam, majd pakolok kicsit össze a táskámba, amire ma szükségem lehet, majd robogok is le a lépcsőn, ahol anyába botlok. Mosolyogva fordítja felém az eléggé nyúzott és megviselt arcát. A szemei mélyen beesve az arcába mérnek végig, alatta erős karikákkal. Kedves vigyora engem is elmosolyogtat, ehhez pedig csak még egy fokkal jobb kedvre derít a halvány lila köntöse, meny gyengéden van megkötve a vékony derekán, valamint a szőrős fehér papucsa. Mindegy mennyire túlhajszolt, ugyanakkor nevetséges a viselete, de ő a világ leggyönyörűbb nője. Főleg a mackós bögréjével, amiből gőzölög az alvás előtti teája. Valószínűleg egy, esetleg két órája érhetett haza, és most éppen alváshoz készülődik.
- Jó reggelt. - érek le hozzá és óvatosan puszilok az arcára, ami talán meg is lepi egy pillanatra. - Minden rendben volt az este?
- Jó reggelt. Persze. Nem sok ember jár ilyenkor az irodában, szóval nem annyira izgalmas. Mi több, azt is mondhatnám kifejezetten unalmas... - szürcsöl bele az illata lapján málna teába. - Nem fogsz elkésni? Vagy végre rá veszed magad és használod a vadonatúj kocsidat?
- Még mit nem. - fújtatok idegesen, miközben a cipők felé veszem az irányt és egy bokacsizmát emelek le a többi közül. - Soha a mocskos életben nem fogok be ülni abba az autóba.
- Akkor add el. A tiéd. Csinálj belőle pénzt és tedd félre, vagy... vegyél belőle egy másik autót.
- Egyáltalán minek vet nekem egy kocsit? - huppanok le a kis székre az ajtó mellett. Elnyomva magamban a dühös érzelmeket erőltetem magamra a lábbelimet. - Azt hiszi ezzel mindent elnézek neki?
- Apád... - azonnal felkapom rá a tekintetem és dühösen szúrom fel a szememmel. - SunJin mindig ilyen ember volt. Mindent az anyagi dolgokkal próbált kompenzálni, minden aprócska kis hibája miatt, még a házasság előtt és utána is. Reméltem, hogy a születésed után változtatni fog a szokásán... Hát sajnos nem így lett. Mindig a fiatalabb nők voltak a gyengéi...
- Nem értem, hogyan tudtál szeretni egy ilyen... - veszek mély levegőt. - ...férfit? Tudtad milyen és te még is hozzá mentél, megszültél engem.
- Bevallom... Önző voltam. SunJin rettenetesen helyes fiú és később férfi volt, valamint tehetséges, én pedig mindennél jobban akartam őt magamnak. Buta voltam, hogy azt reméltem változnak majd nála a dolgok, ha családja lesz és mint mondtam, nem változott semmit. Pedig én mindent eldobtam miatta... A munkámat és a szüleimet is, hogy loholhassak utána. Nagyon hülye voltam, mert időnként volt egy két kedves szava az emberhez... - hajtja le a fejét, közben pedig a teáját kezdi vizsgálni.
- Anya... - erőltetem magam állásba és elé lépek. Óvatosan, bátortalanul kezdeményezek felé testi közeledést, amit ő viszonyoz. Szorosan ölelem magamhoz, még ő az egyik kezével simít végig a hátamon.
- Ideje indulnod, EunJin. - hátrál el tőlem, amint dudálást hallunk meg kintről. - Szerintem érted jöttek.
- Valószínű. - kapom fel a táskám, majd az ajtóhoz szökkenek. Résnyire nyitom ki, viszont azonnal vissza fordulok hozzá. - Délután jövök.
Kedves mosolyt villant felém, amit én viszonyozok, majd el is hagyom a házat. Magam után illedelmesen bezárom az ajtót és a fekete kocsit veszem célba. Azonnal megcélzom az anyós ülés felőli ajtót, de mielőtt sikerülne kinyitnom a sötétített üveg leereszkedik és Jimin huncut vigyora villan elém. Megterhelve sóhajtok fel mosolyogva, így kénytelen vagyok hátra ülni a két ülés közé.
- Én mondtam neki, hogy az a te helyed, de nagyon akaratos volt. Nem tudtam vissza tartani. - nyújtja hátra a dobozos kaját, valamint az átlátszó, műanyag poharas turmixot JeongGuk.
- Ejha. - kuncogok fel és az ölembe veszem a dobozt, a pohártartóba pedig a tejturmixom. Gyorsan kötöm be magam, mivel azonnal elindulunk. - Büszke vagyok rád, Jimin.
A kijelentésemre kicsit ugrik, majd felém fordítja a fejét. Meglepetten pislog rám a hatalmas, sötétbarna szemeivel. Annyira ártatlanul és kedvesen tud az emberre nézni. szinte megszűnik a világ, ahogy elmélyülök a gyönyörű íriszeiben.
- Komolyan mondod? - töri meg az órákig érződő pár másodpercnyi néma szem kontaktust.
- Igen. - kezdek lassan eszegetni a sült krumplimból és a meglepetésként ért csirke falatokból. - Örülök, hogy végre ki állsz azért, amit szeretnél és a legfontosabb, hogy magadért.
Büszkén, kicsit vöröses arccal mosolyodik el, majd fordul előre és ő is folytatja a - minden bizonnyal - csirke szárnyak fogyasztását. Egy darabig némán eszeget, még nem egy apró tüsszentés szökik ki a vastag ajkai közül.
- Össze ne figázd a műszer falam, Park Jimin! - háborodik fel JeongGuk és fél kézzel nyúl a Jimin előtti kesztyűtartóba, ahonnan egy zsebit emel ki, majd szó szerint a barátjának vágja. - Tudod mennyi idő végig sikálni és fényesíteni? Valószínű sok idő... Szóval kíméld meg ettől azt, aki ezt csinálja.
- Mennyire együtt érző vagy. - forgatom meg a szemeimet remélve, hogy látja a vissza pillantóból.
- Ugye? - kacag fel mielőtt a szájába tömne egy csirke falatot maga mellől. - Egyikőtök se kenje össze az ülést. - motyogja teli szájjal.
- Te pedig vigyázz, nehogy az egod a szélvédődre kenődjön fékezéskor. - lököm meg a térdemmel a székét, amit már Jimin se bír csendben tűrni és játékosan kacag fel, én pedig elolvadok tőle.

JungKook szemszögéből:

Miután leparkolok a suli parkolójában azonnal kiszállunk, azonban én és a csirke falatkáim nem indulunk azonnal velük az első órára, hanem az ebédlőbe sétálok a falatkákat eszegetve, hogy találkozzak TaeHyunggal. Lassú léptekkel közelítem meg a délelőtti büfét, ahol mint mindig, most is hatalmas sor ár, azonban Tae az egyik asztalnál ül a pár sráccal, akik minden bizonnyal az informatika, vagy fene tudja milyen klubbosok. Kizárólag a retardált hajukról és öltözködésükről, na meg persze a laptopokról ismeri fel őket az ember.
- Hali. - állok meg felettük. - Hát te? Beteg vagy? - pillantok le a barátomra, aki az egyik gépet tanulmányozza.
- JeongGuk! - csattan fel és fel néz rám, majd azonnal vissza a gépre. - Beteg? Csak fogalmam se volt, hogyan töltsek le filmet a gépemre és... ő megmutatta nekem. Valami... tűz oszlop nem engedte.
A mellette ülő srác mély levegőt, majd kicsit óvatosan, de megszólal miután nem bírja tovább hallgatni a barátom agyatlan dumáját.
- MinYo... és tűzfal, de már elmondtam huszonnyolcszor... - tolja feljebb az orrán a szemüvegét, majd lementi a beállításokat és lehajtja a laptopot, amint azonnal felismerek a rá ragasztott meztelen csajos matricáról, ez bizony tényleg Kim TaeHyung laptopja. - Csak nem volt hozzá adva az egyik felnőtt oldalas letöltő oldal a tűzfal engedélyezett listáihoz.
- Komolyan pornót töltesz? - akad fent a szemem egy pillanatra. Az asztalnál ülő teljesen rózsaszín hajú lány halkan kuncog fel, így mindenki rá kapja a tekintetét, amire persze azonnal csendbe marad.
- És ha igen? - kapja fel a laptopját az asztalról, majd ki fordul felém és feláll.
- Beteg vagy... Lassan tizenkilenc vagy és te pornót töltesz a laptopodra. - nyomok magamba még egy falatot, amin Taenek is megakad a szeme és venne belőle egy darabot, ha nem rántanám el a dobozt.
- Osztozunk, nem? Adjál már egy darabkát, mert éhen halok! - kezd műhisztibe, amit persze nehezemre esik hallgatni, így kénytelen vagyok felé nyújtani, hogy kiszolgálhassa magát. - Tényleg... Tegnap este hívott HaMin, hogy nem reagáltál az sms-ére. Azt gondolta valami baj van veled.
- Csak dolgom volt. - indulok el a kijárat felé, hogy irányba vegyem a termet ahol óránk lesz. Tae pedig követni kezd, hogy hallhassa a magyarázatomat, miért is nem mentem át egy szexre a szerinte elég dögös csajhoz, akit mellesleg kicsit sem bír.
Pár lépést teszünk meg, mikor magassarkú cipő kopogása üti a fülemet magunk mögül, majd tapad és a vállamra valaki kis keze. Azonnal megtorpanunk és hátra nézek a szőke hajú lányra, aki tegnap sms-t írt. Hirtelen szalad végig az agyamon, hogy mivel kellene kihúznom magamat a kérdési elől, anélkül, hogy elmondanám a tegnapi hármas randimat EunJinnel és Jiminnel.
- Szia maci. - mosolyog rám mézes mázosan, majd azonnal az arcomra puszil, így esélyem sincs kitérni a rúzsos puszi elől. Érzem, hogy az arcomat össze keni a sötét rózsaszín rúzs. Sehogy nem tudom vissza tartani a grimaszom és csak remélem, hogy nem vette észre az arcomra ült undort. - Tegnap írtam neked. Nem láttad? Vagy egyáltalán megkaptad?
- Meg. Persze, csak volt egy kis dolgom. - lépek el mellette és kidobom az üres dobozt, amint a számba kaptam az utolsó csirkét.
- Az utóbbi időben kifejezetten sok dolgod van. - az álla alját kezdi simogatni Tae, mintha a kis borostákat keresné magán. - Elég titokzatos vagy...
- Csak dolgom van. Készülök a vizsgákra, mivel nem lenne túl jó, ha nem sikerülne és dolgozom is
- Te?! - nevet fel a barátom. - Dolgozol?! Ja jó... Ennél sokkal jobb magyarázatra számítottam, de ez... Ez mindent alulmúl Kooki! Azt hittem, valami mást találsz ki, mondjuk... Találtál nálam egy sokkal jobb fej és menőbb srácot, meg egy új barátnőt.
A szavait hallgatva rántom feltűnés nélkül fel a szemöldögök és húzom el a szám. Igazából, ha ezt így fogalmazom meg neki még azt is mondhattam volna, hogy nem is hazudtam. EunJin és a kis Jimin kifejezetten jó társaságnak bizonyulnak, ami tagadásra se méltó. Régen is épp ez vonzót bennük; mindig remekül éreztem magam velük és ez most se változott.
- Szóval? Miért ráztál le? - az édes, ravasz mosoly pillanatok alatt válik köddé és helyette harag, valamint féltékenység tükröződik HaNi arcáról.
- Tanultam! Most pedig hagyjatok békén. - indulok tovább gyorsabb tempóval. Miért is kellene magyarázkodnom? Ez a kis talpnyaló úgy ugrál, ahogy én az ütemet diktálom nekik. Bármit megtesznek amit kiejtek a számon, csak határozottság és erényesség kell hozzájuk és akár elém is térdelnek. Mekkora idióta vagyok! Még mindig én vagyok Jeon JeongGuk! - Ha pedig még egy késdést feltesztek egyesével váglak titeket arcon. - fordulok vissza, ami hatására mind ketten megdermednek, még levegőt venni is elfelejtenek. - Szóval kurvára fogjátok be a pofátokat és hagyjatok békén a szarságaitokkal.
A határozott fellépésem olyan hatást gyakorol a két követőmre, hogy a teremig tartó út közben egyszer se szólalnak meg, még csak hangosan levegőt se vesznek, nehogy tényleg beváltsam a szavam.

EunJin szemszögéből: 

A délelőtti órák gyors iramban telnek el és amint észbe kapok már az ebédszünet javában zajlik. Egyedül indulok megkeresni Jimint és JeongGukot, miután az tornaóráról, csak sajnos én sokkal tovább öltözők mint ők, így magamra hagytak. Lassú léptekkel indulok el az iskola felé, hogy célba vegyem az ebédlőt, ahol minden bizonnyal vannak. A foci pálya mellett tipegek el, mikor megpillantom a focis srácokat, akik meghökkentő módon nincsenek torna ruhában és a labda is csak éppen van mozgásban két srác lába között. Nem gondoltam, hogy egy kicsit hidegebb idő vissza tartja őket a gyakorlástól, de úgy tűnik tévedtem. Előfordulok tőlük és szaporábbra fogom a lépteimet, de a nevem furcsa hangzása cseng fel ismerős ajkak közül. 

- EunJin! - azonnal a hang irányába fordulok, így végig tudom mérni a felém tartó SeokJin-t, akin meglepő módon egy hosszú farmer, fehér póló és fekete bordzseki díszeleg. A világos barna haja igényesen beállítva terül el a homlokán, és talán most először mondhatnám rá, hogy tényleg helyes és nem csak egy izzadó hús és bőr halmaz. - Örülök, hogy találkozunk. - siet hozzám és pár lépésre előttem el meg, majd mosolyogva néz a szemembe.

- Ömm... Én is örülök, hogy össze futottunk. Nektek nem örült erővel kellene edzenetek a következő meccsre? - billentem a test súlyom a bal lábamra és keresztbe fűzöm a mellkasom előtt a karjaimat. 

- Télen nem szokásaink focizni és már az évben nem lesz meccsünk. Tudhatnád, ha eljöttél volna az egyikre. - pillant le a kezeire. Meghökkenek azon amit mond. Tényleg nem voltam ott egyetlen egy meccsükön se, pedig többször is hívott. Rá vehettem volna magam, hogy elmenjek, de annyi dolgom volt, hogy folyton kiment a fejemből.

- Basszus... Tényleg sajnálom, hogy egyiken se voltam ott, hidd el; teljesen kiment a fejemből, sajnálom. - sóhajtok fel a mondat végén és csak remélni tudom, hogy nem azért jött ide hozzám, hogy a szememre hányja ezeket. 

- Ugyan. - emeli rám a tekintetét egy nagyon is kedves mosollyal. - Új voltál a suliban és muszáj volt felzárkóznod, valamint hallottam, hogy kit korrepetálsz és hidd el... Teljes mértékben megértem, hogy JeongGuk mellett nem igen volt időd még magadra se. Én is segítettem neki tavaly angolból, de túl sok időt igényel és hát, nekem nincs túl sok időm a foci mellett, hogy angolból korrepetáljam. 

- Te is segítettél neki? - lepődök meg. - Jól megy a nyelv? 

- Mondhatni egész jól. - bólint rá mosolyogva. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire sportnak élő srác lehet ennyire helyes és okos is egyszerre. Kellemes csalódásként ér, hogy egy kicsit jobban megismerhetem Jint. - Ha már itt tartunk. Hogy haladtok? Tud már valamit, hogy ne rontsa el a vizsgát? 

- JeongGuk nehéz eset, de... Ha rá koncentrál képes bármit megtanulni. Egész jól haladunk vele, ha oda figyel a vizsgán mindenből meg lesz neki a közepes. 

- Azta... Csodákra vagytok képesek. - karolja át magát az egyik karjával, majd kicsit beszívja az ajkait. Amint kicsúsznak a halvány piros ajkai mély levegőt vesz. - EunJin... Lenne kedved holnap eljönni velem valahova? 

Teljesen ledöbbenek a kérdésén és fent akadnak a szemeim. Másodpercekig meg se tudok szólalni, csak a szemeibe meredek levegő vétel nélkül. SeokJin randira hívott? Mi ez a hirtelen romantikus hajlam, ha szabad tudnom. Eddig minden alkalommal nekem rúgta a hülye labdáját és komolyabb beszélgetést nem is kezdeményezett felém, de most csak úgy hirtelen velem akar tölteni egy kis időt holnap? Egyszerűen nem tudom hova tenni amiket csinál, mivel olyan mintha az általános iskola alsó osztályában lennénk. Még kész szerencse, hogy nem húzgálja a hajam és libbenti fel a szoknyámat, mint a kis gyerekek. Nem mondom, Jin nem rossz srác, de nekem már túl sportos... Ez nagyon is hülyén hangzik a fejemben... 

- SeokJin... Nem tudom, hogy rá érek-e és... - kezdenék bele a mentegetőzésbe, azonban azonnal bele szól a szavamba. 

- Nem kell mentegetőznöd. Gondolom Jimin az akadálya, hogy nem szeretnél velem eljönni valahová. Teljesen megértem. Tegnap is észrevehettem volna, mikor Jimin beszélt nekem rólad, még is azt mondta, hogy őt nem érdekli, hogyha elhívlak. 

- Tessék? Te beszéltél vele tegnap rólam? - fűzöm teljesen keresztbe a karom a mellkasom előtt ké
t ideges fújtatás közben. 

- Én csak... - akad el a hangja, amint rá eszmél, hogy kicsit se vagyok vitám kedvemben. - Csak megkérdeztem, hogy zavarná, ha elhívnálak randira. Csak ennyi volt! Nem akartam semmi kellemetlenséget, ha tényleg van köztetek valami és... 

- Elmegyek. - vágom rá többnyire meggondolatlanul. Tehát Jimint nem is érdekelné, ha mással lennék, szóval ő tényleg csak barátként tekint rám. Végül is... A hónapokkal ezelőtti kijelentése a buszmegállóban teljesen igaz volt, ez most már biztos, de akkor is dühös vagyok, hogy nem is szólt nekem, hogy "oda adott" SeokJinnek. - Holnap ebéd után várlak. 

- Komolyan? - nevet fel kicsit zavartan, majd amint bólintok még szélesebbre csúszik a mosolya. - Megadod a címed, hogy hova menjek? - halássza elő a mobilját a nadrágja zsebéből, majd szinte azonnal kikapom a kezéből és egy új névjegyet hozok létre, ahova beírom a számom és a lakcímem. - Jó lesz, ha fél egyre érted megyek? 

- Tökéletes. - adom neki vissza a telefonját. - Ne késs, vagy sehova nem megyünk. 

- Nem szokásom. - mosolyog rám fél szemmel, még megnézi mit csináltam a telefonjában. - Sietek majd. 

- Rendben. - bólintok a szám harapdálása közben. - Majd még beszélünk. 

Dühösen fordulok el tőle és indulok befelé az iskolába, hogy számon kérjem Jimin hülye tettét és azt, hogy nekem egy szóval se szólt semmiről, ami SeokJinnel kapcsolatos. Látszik, hogy nem képes kezelni az ilyen fajta dolgokat. Mondjuk nem is értem ezen miért csodálkozok ennyire, mikor még nem is volt ilyesmiben része. Lehet csupán én vagyok túl akaratos és ingerlékeny, mert amit tett nem is annyira nagy baj, de nekem még is a világ legnagyobb problémájának tűnik jelenleg. 

Kivágom magam előtt a bejárati ajtót, ami félre lök pár fiatalabb srácot, de nem mondanak semmit, csupán merednek rám még el suhanok előttük. Éppen elérném az ebédlőt, mikor vékony kéz csavarodik a karomra és állít meg. 

- EunJin. - csuklik meg a hangja, ahogy felé kapom a fejem. Kiyo karikás szemével és beesett arcával találok szembe magam. Közel se tűnik annyira csodásnak és mosolygósnak, mint az első találkozásunkkor, sokkal inkább egy ideg roncsnak. - Tudnánk beszélni egy kicsit? 

- Figyelj Kiyo... Ez most nem a legalkalmasabb idő. Van egy kis dolgom. 

- Iskola után nem érnél rá egy kicsit? A könyvtárban beszélhetnénk egy kicsit... szükségem lenne rá.

- Rendben. - bólintok és kicsit elmosolyodok. - Órák után a könyvtárban találkozunk. 

Egy kisebb derült mosolyt csalok az arcára, majd elengedi a karom és hagyja, hogy távozzak, így tovább tudok rohanni az ebédlőbe, ahol azonnal megpillantom az egy asztalnál ülő Jimint, JeongGukot és TaeHyungot. Dühösen sietek oda hozzájuk és ülök csapok az asztalra, ami hatására mind hárman rám emelik a fejüket. 

- Azt hittük soha nem érsz ide. - fordul vissza a tálcája felé JeongGuk és lassan folytatja az evést. 

- SeokJinnel beszélgettem. Tudod Jimin... Elhívott randira, a te engedélyeddel. - nézek mérgesen a szemüveges barátomra, aki nagyot ugrik és szégyenében ponttá zsugorodik. JeongGuk a félre nyelése miatt kezd köhögni, még Tae nagyokat pislog rám. - Mi a fenéért nem voltál képes elmondani nekem? Csak szólnod kellet volna, hogy mit szervezkedsz a hátam mögött, azzal a focis majommal! - emelem meg a hangom, ami hatására többen is minket kezdenek nézni. - Kész idegroncs leszek tőled! - túrok bele a fekete hajamba. 

- Randira hívott, SeokJin? Az a SeokJin? - szól közbe TaeHyung még mindig meglepetten, amire én csak egy kicsi biccentéssel reagálok. - Azt a kurva. - pillant JeongGukra, aki azonnal elkapja a csuklóm és maga, valamint Jimin mellé ránt engem a padra. 

- Én nem akartam a hátad mögött csinálni semmit. - rázza meg a fejét a barátom két orr szívás között. 

- Pedig nagyon is sikerült, Park Jimin... - szorul ökölbe a kezem idegemben. - Csak el kellett volna mondanod nekem, ennyi az egész. - ismétlem meg magam újra. - Tudom, hogy emiatt nem kellene idegesnek lennem de az vagyok. Nagyon is az vagyok. 

- Tényleg sajnálom... Én tényleg nem úgy gondoltam... - támasztja meg a fejét az asztalon és lehunyja a szemeit. Össze rántom a homlokom és a homlokának nyomom a kezem. 

- Szent isten, Jimin... Te lángolsz. - emelem el lassan a kezem, majd az arcára teszem a kezem. - Lázas vagy. Haza kellene menned.
- Nem... Nem hiányozhatok az utolsó három óránkról. Kibírom. - nyitja ki lassan a szemeit, de csak éppen, hogy láthassa az arcom és vele járó aggódásom. Gyengéden bújik hozzá az arcán pihenő kezemhez, amit lassan engedek le a puha bőréről.
- Haza viszlek, Jimin. - törli meg a száját JeongGuk, majd közvetlen elém tolja a büfében vett kajáját, hogy egyek valamit.
- Mondtam, hogy nem szeretnék haza menni. Csak kicsi hőemelkedésem lehet, semmi több. - folytatja lassan az evést. Óvatosan teszi a szájába a sült krumplikat, majd iszik a szénsavas vizéből.
- Akkor délután elviszlek az orvoshoz. - jelenti ki a mellettem ülő, amin nagyon meglepődők akárcsak TaeHyung.
- Elviszed? - akad fent a velünk szemben ülő fiú. - Mi ez a nagy haverkodás? Ennyire jóba vagytok, vagy mi a fene? Nem láttalak még ilyennek, hogy te csak úgy fuvarozz bárkit is.
- Reggel is ő hozott be minket, ha szeretnéd tudni. - fordulok a fiú felé, akinek még feljebb szökik a szemöldöke.
- Micsoda? - hallom meg a magas, női hangot magam mögül. Azonnal megforgatom a szemem és elkap a hányinger a hangsúlyt hallva. Pont ehhez a kis ribihez volt a legkevesebb kedvem. Mind hátra fordulunk Jimin kivételével és a drága HaMin áll elöttünk teljes életnagyságban pár barátnőjével. Eddig sikerült elkerülnünk, amennyire csak lehetett, de gondoltam, hogy egyszer eljön az idő mikor össze futunk vele... - JeongGuk ez igaz? Tényleg te hoztad be? - pillant a mellettem ülőre, aki minden szó nélkül bólint. - És... ezt is? - emeli a kezét Jimin felé trehányul, majd le is ejti.
- Igen, HaMin. Én hoztam be őket. - erősen nyomja meg az őket szót, ami több mind váratlanul ér és kénytelen vagyok elmosolyodni, amit a kis szőke nem néz jó szemmel.
- Azt hittem ezt megbeszéltük már, EunJin... - sziszegi el haragtól ittasan. - Úgy látom még is szeretnéd, ha kikaparnám a szemed...
- Nem teljesen értem mire gondolsz... - billentem oldalra a fejem félig elmosolyogva. - Nem értem hozzá a mocskos kezemmel, de ha ő megteszi, nem tudok mit tenni ellene... Ha ellenkeznék, akkor is megkellene érintenem, nem igaz? - gúnyos mosoly tölti meg az arcom, mire benne teljesen felforr a víz és vörös lesz az arca. Fél szemmel pillantok JeongGukra, aki meghökken, de azonnal megérti a játék lényegét és magában mosolyodik el, majd előre billenti a fejét, hogy ne nevesse el magát.
- Kinyírlak! - ugrana nekem, de egy magas fiatal férfi test lép kettőnk közé, így tartja vissza tőlem a kattant libát. - Engedj el! - ordít a fiúra, aki messzebb tolja.
- Nagyobb tiszteletet várok egy tanársegéd irányába. - szólal meg mély hangján. Tetőtől talpig mérem végig ezüstös haját és a magas testalkatát, a hosszú lábaival. - Mielőbb hagyd el az ebédlőt, vagy délutáni büntetésre küldelek. - lendít a kezén és az ajtó irányába mutat.
HaMin és a kísérői szó nélkül távoznak, de még így is érezni a feszültséget, ami sugárzik a kicsit se szimpatikus lányból. A tanársegéd megvárja még tényleg elhagyják az ebédlőt, majd mély levegő vétel után hozzánk fordul és elmosolyodik. Alaposan mérem végig a sima bőrét és a kis gödröcskéit.
- Minden rendben? - néz felváltva végig hármunkon, majd rajtam áll meg a szeme.
- Persze. Köszönöm, de nem kellett volna a segítsége.
- Ez is a dolgom, hogy az ilyen kis viták ne fajuljanak el és... Örülnék, ha nyugodtan tegeznétek, ha éppen egy tanár nincs a közelben. Szeretnék minél több diákkal jóba lenni, hogy jó legyen a légkör még itt vagyunk.
- Rendben. - válaszoljuk mind a négyen szinte egyszerre, ami látszólag nagyon is tetszik neki, mivel még nagyobb lesz a mosolya.
- Remek. Ha szükségetek van bármi segítségre az életvezetés teremben megtaláltok.
Lassú léptekkel tűnik a többi diák között, mi pedig nagyokat pislogva nézünk utána, mind a négyen. Végül vissza fordulunk az asztal felé, majd egymásra pillantunk.
- Ki lehet ez a helyes tanársegéd? - sunyi mosoly jelenik meg Tae arcán, majd a szájába kap egy nagyobb darab húst. - Helyes. Nagyon helyes. - motyogja teli szájjal.
- Azt hittem a tanár segédek csak idősebbek lehetnek, tanári papírok nélkül. - a feje támasztása közben eszeget tovább Jimin, majd az orr nyergét kezdi masszírozni. Nagyon rosszul fest én pedig nem bírom ki, hogy ne sajnáljam szegényt, pedig most mérgesnek kellene rá lennem. Basszus Jimin!
- JiHoon. - szólal fel JeongGuk és elkapja a mellettünk elhaladó nem túl magas srác karját. Kirántva a tömegből ülteti le közénk a sötét szőke hajú fiút, aki gyengén ajkára harapva néz rajtunk végig, majd megigazítja magán a hosszú ujjú pólóját. - Tudsz valami a tanársegédről? Aki a napokban jött.
- Először is. Sziasztok, másodjára pedig. Ne rángass. - kezd bele, majd azonnal az asztalra könyököl, még én eszegetni kezdek JeongGuk volt kajájából. - Kim NamJoon a neve. Fent van Facebookon is, ha érdekel titeket az adatlapja.
A hír hallatára TaeHyung azonnal elő kapja a mobilját és utána néz a bizonyos NamJoonnak, akit azonnal meg is talál és nézegetni kezdi az adatlapját.
- De hiszen már van vagy öt tanár segédünk. Minek kellett még egy? - szegezem a fiúnak a kérdést, amin ő csak elmosolyodik.
- Ki lett csapva az öreg Han... Valahogy kiderült, hogy viszonya volt az egyik kis pisis elsőssel. Borzalmasak ezek a mai lányok... Mindegy ki, csak szét teszik a lábukat. Vagy meztelen képeket küldözgetnek, mint például a harmadikos YunSeo. Hozzátok is elérhetett már a meztelen képei áradata. - kuncog fel gonoszan, még elő keresi a képet és az asztal közepére teszi, amire TaeHyung és JeongGuk azonnal ugrik, hogy meglesse a lányt. - Nem rossz csaj, ugye?
- Nem azért kértük, hogy ide gyere, mert azt akartuk hallani, hogy össze vissza pletykálsz. - forgatom meg a szemem. Ez a srác nagyobb pletyka fészek mint egy tizenhat éves kis csaj, pedig lassan tizenkilenc lesz. Már csak ha rá nézek is a hány inger kerülget. Annyira nyálas és lányos, hogy elszégyellem magam mellette... Ha felöltöztethetném HaMin ruháiba és adhatnék rá egy hosszabb parókát könnyen elmehetne lánynak is a hülye feje...
- Nehogy olyan dührohamot kapj, mint a kis szöszi, aki majdnem a torkodnak ugrott. - mosolyog rám, majd a tányéromba nyúl és kivesz egy sült krumplit, amit lassan vesz a szájába. - Csak érdekességet mondtam. Ne legyél féltékeny.
- Csak nehogy megtaláljalak ütni... JiHoon...

Órák után után indulunk el JeongGuk kocsijához, ahova mind hárman beülünk és is indulunk Jimin házi orvosához. Most az egyszer én engedem meg neki, hogy előre üljön, mert alig áll a lábán. Éreztem, hogy nem jó ötlet tizenkettő fokban a hideg tengerbe rohangálni mezítláb. Bele se akarok gondolni mekkora baj lett volna, ha hagyom, hogy ruhástól fürödjön a hideg sós vízben. Az is lehet, hogy tüdő gyulladása lett volna és könnyen kórházba is kerülhetett volna. Nem tudom elhinni, hogy ezek ketten ennyire meggondolatlanok együtt, pedig Jimin nagyon intelligens és okos fiú.
Az orvosig szinte némán telik az idő, még Jin nem ír egy sms-t, ami szokásához híven ugyan olyan bolond és vicces mint élőben. Sikerül egy apró mosolyt varázsolnia az arcomra, amire kedvesen írok vissza, és bocsánatot kérek a ma történtek miatt, hogyan is beszéltem vele. SeokJin tényleg rendes srác... Lehet adnom kellene neki egy esélyt, hátha tényleg olyan tökéletes mint látszódik. Holnap pizzázni visz, utána pedig sétálni, ami nekem nagyon is okés, ami több fantasztikus. Nem visz puccos étterembe és nem moziba megyünk, szóval beszélni is tudunk, ami több mint jó. Először ódzkodtam tőle, de most már... várom.
Hamar kiérünk az orvostól, aki Jiminnek antibiotikumot és egész hétvégés ágyban fekvést írt fel, hogy hétfőre már álljon a lábán és tudjon jönni iskolába, nehogy valamiről is lemaradjon. Nem kísérem haza Jimint, elsőként szállok ki, majd elköszönve tőlük indulok be a házba. Anyával vacsorázok meg este, végül pedig egy zuhannyal zárom a napot. A fürdőből kilépve bevillan valami... Kiyonak azt ígértem, hogy ma találkozok vele a könyvtárban és beszélünk! Basszus... Nem hiszem el, hogy ennyire ki ment a fejemből amit megbeszéltünk... Hétfőn muszáj lesz bocsánatot kérnem tőle és elmagyaráznom miért nem tudtam ott lenni... Ha bele gondolok mennyit várhatott rám én pedig cserben hagytam...