5. Fejezet: Kérem vissza a gyerekkorom!

Tíz évvel ezelőtt egy forró nyári napon: 

Tisztán emlékszem a arra a forró szélre, ami lágyan kapott bele a puha, hosszú és egyben fekete hajamba és lökte le a fejemen lévő kalapot, amit JeongGuk nyomott a fejemre még két percre. Lassan fordultam az elvesztette tárgy után, de mielőtt érte nyúlhattam volna, már más rég megtette és mosolyogva nyújtotta felém. 

- Ne hagyd el. - mosolygott rám az előbb említett fiú, így képtelen voltam én is elvigyorogni, de amint a kalapért nyúltam, elhúzta és ő nyomta a fejemre. - Tökéletes. Pont illik egy szülinaposhoz. - mért végig a barna szemeivel, a már akkor egész bosszantó fiú, de még is annyira kedvesen viselkedett, hogy nem lehetett szó nélkül tűrni.

- Köszönöm, JeongGuk-ah. - igazítottam meg a kalapot a hajammal együtt és körbe pillantottam, hogy Jimin hol lehetett már. Elvégre már akkor jócskán elkezdődött a bulim. - Jimin-ah? Nem láttad? 

- Mikor jöttem akkor elmentem érte, de azt mondta, hogy még nincs minden kész és, hogy a biciklije teljesen leeresztett, így minden bizonnyal, vagy sétál és akkor több idő, vagy kocsival hozzák. - lépett az asztalon lévő ajándékos szatyrokhoz és dobozhoz, majd azokat kezdte pakolászni. - Ne izgulj. - mosolyog szélesen magában. - Biztos megjön lassan. 

Nem is kellett sok, amint kimondta azt a mondatott Jimin lépett ki a ház ajtaján és sietett le a lépcsőn a füves udvarra. A homlokáról folyt a víz és csupán lihegni tudott, mivel jól tudtuk mindhárman, hogy ő nincs hozzá szokva az ekkora testmozgásoz és a tíz méter futáshoz, főleg nem akkora ajándékkal amit cipelt. 

- Sajnálom... Nagyon sajnálom EunJin-ah... JeongGuk-ah... - emelte ránk fel a fejét és a hosszú frufruja alatt törölte meg a homlokát. Mindig is érdekesnek tartottam, hogy Jiminnek tipikus jófiú frizurája volt. A szokásos bubi haj, még JeongGuk már egy éve megszabadult akkor a hosszú hajától és  váltott egy fokkal rövidebb, felfelé állított hajra, ami csak még ördögibbé tette a kinézetét és azonnal felismerhetővé, hogy milyen "lázadó". 

- Idáig futottál ezzel a hatalmas dobozzal, Jimin-shi...? (A shi-t sokkal nagyobb tisztelettel adáskor használjuk) - mérte végig gúnyos arckifejezéssel a ajándékot, ami éppen, hogy nagyobb volt mint amit ő hozott. A sérelem nem a késő fiúhoz szánta, inkább csak az ajándékhoz. Mindig ment a vetélkedés kettőjük között mindenben, igaz az iskolában JeongGuk nem jeleskedett annyira mint Jimin, de ez fordítva is igaz volt a sportokra. 

- Igen... - bólintott aprót és mély levegőt véve folytatta. - A biciklim kereke teljesen leeresztett és apáék nem értek rá, hogy elhozzanak. Papának volt egy kis... balesete, de jól van. - nehezen mosolyodott el és rám emelte a tekintetét. - Boldog születésnapot, Eunei. - nyújtotta át az ajándékot. 

- Köszönöm. - mosolyogtam teljesen kábulatba esve. Szinte azonnal a földre ültem nem is foglalkozva azzal, hogy a szoknyám koszos lesz. Jimin térdelve foglalt helyet mellettem és várta, hogy kibontsam, de JeongGuk se akart lemaradni, így azonnal a kezébe kapta a sajátját és Jiminé mellé tette, majd törökülésbe ült le. Gyorsan bontottam ki a dobozt és hatalmas örömbe törtem ki ahogy megláttam a szürke-kék plüss macit. Azonnal a fiú nyakába borultam és egy puszit is kapott a rengeteg köszönöm mellé. JeongGuk először meglepődve meredt a macira, majd az orrom alá tolta az ő ajándékos dobozát. Szó nélkül bontották ki és hatalmas nevetésbe törtem ki, amint megláttam az ugyan olyan plüss macik igaz ennek kék és szürke színe volt, pont ellenkezője Jiminenek. Az előbb említett fiú is nevetni kezdett, egyedül JeongGuk érezte kínosan magát, lehet ez nem lett volna, ha az ő ajándékát bontom ki, de nem így történt. 

- Nevess már, JeongGuk-ah! - szólt az egyik fiú a másiknak, de az csak vállat vont és megrázta a fejét.Gyorsan hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a sima arcára amire már kénytelen volt elmosolyodni. 

- Most van két iker macid. - kuncogott halkan Jimin, majd mind kettőt a kezébe vette és alaposan átvizsgálta. JeongGuk kicsit elszomorodva méregette a két macit és próbálta elfedni a csalódottságát. Gyorsan pattantam fel és rohantam be a házunkba, annak is az én részemre, a szobámba. A kezembe kaptam egy vékony hegyű alkoholos filc tollat és vissza siettem. Kikaptam Jimin kezéből a macikat és arra amit az egyiktől kaptam, arra a másik nevét írtam, így JeongGuk macijára került Jimin neve és Jiminére JeongGuké. 
- Hát ez? - pislogott nagy szemekkel az előbb említett. Nem értették mit csinálok, csak elképedve néztek rám. 
- Egyszerű. Így mindig kiegészítitek egymást és mindig velem lesztek. 

- Mi történt miután elmentem? - nézek döbbenten Jimin arcára, aki nehezen szedi össze magát és emeli fel a tekintetét a képről.

- JeongGuk apjának a cégje eléggé belendült és ő is teljesen megváltozott. - áll fel a ágyamról és járkálás közben folytatja. - Talán az fordította, így ki magából, hogy új holmikat kapott és ennek hatására sokkal több barátja lett. Akár csak a cuccait, engem is lecserélt új és sokkal menőbb barátokra, és az is rá tett egy lapáttal, hogy az apja elkezdett nőkkel találkozni az anyja háta mögött. Megviselte JeongGukot, mikor elmentél. - fordul felém. - Mind ketten teljesen ki voltunk és nem is találkoztunk annyit mint régen.  Elhidegültünk egymástól és... rá ment a barátságunk.

- Annyira sajnálom... Itt hagytalak titeket, ha nem megyek el, akkor nem történik meg mindez... Az egész az én hibám... 

- Ne mondj hülyeséget. - ül vissza mellém és a szemeimbe néz. - Te nem tehetsz semmiről. JeongGuk nem tudott felnőni az apja pénzéhez és a szülei helyzetéhez. Elszállt vele a ló és most méterekkel felettünk jár. - sóhajt hosszan. - De legalább te itt vagy... Soha meg sem fordult a fejemben, hogy vissza jössz, de tévedtem. Viszont... annyira más lettél... Olyan mintha nem lennék teljesen önmagad. 

- Soha nem akartam más lenni... 

- Akkor most miért nem vagy ön magad? - méri végig az arcom. 

- Mert az már nem létezik az apám miatt... 

A kijelentésemen eléggé megdöbben és kikerekednek a szemei. Soha senki nem tudta, hogy mégis miért költöztünk el a városból egy teljesen másikba. Anya szégyellte bárkinek is elmondani, hogy apa egy nála sokkal fiatalabbal csalta meg és hagyta ott az egész családját. Egy fiatal csinos lányért, aki alig volt idősebb mint most én, de apát elcsábította a kerek melle és a formás feneke. 

- Mi történt? Ő volt az oka, hogy elmentetek... igaz? - kérdezi csalódottan. 

- Igen... Megcsalta anyát az akkori bébicsősszel és anya megaláztatásában elmenekült Szöulba velem, még apa Amerikába ment a csodálatos és fiatal nőjével, vagy inkább lányával. - nyúlok a táskámért, amit az ölembe húzok és előkeresem a cigarettás dobozom, majd kiveszek egy szálat és azonnal rágyújtok. 

- Miért nem mondtad el? Megírhattad volna levélben vagy... Felhívhattál volna. - kezdi a kezeit tördelni Jimin. 

- Anya nem engedte nekem. Pedig annyira hiányoztatok. - szívom a cigit, majd az éjjeli szekrényen lévő üveg tányérért nyúlok, amit a combomra teszem és abba hamuzok.
- Te is... - mosolyodik el halványan a mellettem ülő. - Lehet én megyek. Már elég késő van és várnak otthon.
- Lekísérlek. - nyomom el a cigit. Lepakolok az ölemből, majd felállok.
Lemegyünk a földszintre, Jimin azonnal elkezdi felvenni a cipőjét, majd nyitnám az ajtót, de az magától nyílik ki és anya lép be rajta. Meglepődik egy idegen jelenlétén, de szinte azonnal felismeri a fiút, de meglepettsége nem tűnik el.
- Sziasztok. - köszön, amint bezárja maga mögött az ajtót. - Jimin? Hirtelen fel sem ismertelek.
- Csókolom. - hajol meg a mögöttem álló fiú és azzal a lendülettel a kezébe veszi a táskáját.  - Köszönöm a mait, Eunei. - mosolyog rám és elindul kifelé. - Remélem, majd beszélünk még Mrs. Heo.
- Jimin, te még mindig olyan figyelmes vagy. - teszi a vállára a kezét anya és elmosolyodok. - Tanulhatna tőled EunJin. - pillant rám kicsit lenézően, mire én lehajtom a fejem. - Vigyázz magadra haza fele menet. Szia.
- Viszlát. - hagyja el a házat Jimin, majd anya bezárja az ajtót.
- Rád fér, hogy egy ilyen rendes fiúval barátkozol mint ő. - fordul felém. - Talán kicsit észhez térit...


Reggel gyalog indulok a suliba, annak ellenére, hogy szeptember hatodika van még mindig elég meleg az idő. Épp ideális ahhoz, hogy rövid, magas derekú farmert vegyek fel és egy nagyobb méretű pólót, amit a nadrágomba tűrtem. A suli felé menet veszek egy doboz cigit és elszívok egyet a régi dobozból. A kis fahídra fordulok és egy utolsó slukkot veszek, majd ledobom a földre és a magassarkú bakancsommal nyomom össze. Lassú léptekkel sétálok be az iskola udvarára.
- Hé! - hallom meg az ismerős ordítást. - Labda mágnes. - rohan hozzám SeokJin. - Rég láttalak.
- Én is. Ti folyton gyakoroltok? - pillantok a füvön lévő srácokra, akik kicsit türelmetlenül várják, hogy a csapatkapitányuk vissza menjen hozzájuk.
- Muszáj. Pénteken meccs és nem akarunk veszteni. - igazítja meg az elég rövid focis nadrágját. - Igaz, hogy elég durván össze szólalkoztál JeongGukkal? - eléggé meglep, hogy tudd róla.
- Itt ilyen gyorsan terjednek a pletykák? - sóhajtok hosszan. - Honnan tudod?
- Az egyik srác az évfolyamon jóban van TaeHyunggal, azzal a magas vézna gyerekkel, aki folyton JeongGukkal lóg. Min YoonGi pedig kosarazik a kosárcsapatban és elég sokat dumálunk. Ő mondta nekem. Na de pontosan mi volt?
- Csak megakarta verni Jimint. Park Jimint én pedig a szemébe mondtam, hogy egy farok.
- Park... Jimin? Ide jár? - néz rám nagy szemekkel. Fogalma sincs kiről beszélek.
- Az osztálytársam, akár csak JeongGuknak. - ecsetelem neki, de így se sikerül felfognia. Mély levegőt veszek. - Ő az a szemüveges nyomi, aki minden szünetben egyedül eszik.
- Áh! Az a Park Jimin! - nevet fel. - A kis lúzer, aki úszáson nem mer bejönni a vízbe. Most vele lógsz? Nem olyannak tűnsz aki gyíkokkal lóg.
- Lehet kicsit kocka, de nem gyík. - indulok el a bejárat felé ő pedig jön velem. - Csak okos.
- Láttam ezt a nevet a félévi értékelések első helyén. Kitűnő félévi vizsgát tett, az enyém alig lett háromszáz pontos az ötszázból, szerencse, hogy focizok így plusz hetven pontot kaptam.
- És JeongGuk? - állok meg és felé fordulok. - Róla mit tudsz?
- Ha jól emlékszem hetvennégyen voltunk az évfolyamon és JeongGuk a hatvan valahányadik helyen volt. Százötven és kétszáz pont körül volt az eredménye. - teljesen ledöbbenek. JeongGuk sose volt ennyire rossz tanuló. Ennyire kikészíttette a szülei helyzete?  - Reméljük mindenkinek jobb lesz a novemberi teszt. Én viszont megyek mágnes lány, EunJin. - mosolyog szélesen.
- Reméljük. - bólintok aprót. - Szia.
Lassan kocog vissza a többiekhez és folytatják a játékot, miután jól hátba veregetik Jint. Bemegyek az épületbe és a hatalmas táblához sietek. Megkeresem a végzősök eredményeit és teljesen lefagy a mosolyom. Jimin a sor legelején  pirossal, még JeongGuk a papír szinte legalján. Nem tudom elhinni...
- Hát te? - bökdös vállba valaki. A vékony lány hang irányába nézek és meglátok egy nálam fél fejjel alacsonyabb elég érdekesen öltözködő lányt. Meglepődve nézek rá. Utoljára egy animében láttam ehhez hasonló szerzeményt. Derékig érő szúkés barna haja egész loknis. A frufruja felett egy erősen rózsaszín sapka helyezkedik el és az egész öltözéke olyan mint egy életnagyságú Marionak. - Odább állnál, vagy ezt feltennéd a falra? - nyújt nekem egy papírt.
- Persze. - veszem el tőle és a falra nyomom. - Pixel klub? - olvasom el a papír címét. - Ti valami videojátékos szakkör vagytok? - fordulok vissza a lány felé, mire mosolyogva bólint. - Ezért vagy egy női Super Marionak öltözve?
- Super Mario? - néz magára. - Dehogy is! Én mindig így öltözködök. - mosolyog rám szélesen.
- Irritáló... - sóhajtok fel. - De azért játszotok, nem? Call of Duty? Overwatch?
- Nem. - rázza meg a fejét. - Mi ilyenekkel nem játszunk, inkább a hagyományos MMO-kat szeretjük.
- Azok a japán szerepjátékok, nem? Vannak romantikusak is, amikor választani kell egy párbeszédben.
- Van japán és nem japán. - indul el velem. - Azok a randijátékok. Egyébként. - torpan meg a lépcső tetején. Fukuda Kiyo vagyok.
- Szóval japán. - mosolyodok el. - Heo EunJin. - rázok vele kezet.
- Nem szeretnél csatlakozni, EunJin? - néz rám nagy szemekkel. - örömmel várunk minden újoncot a nap végén négy órától péntekenként az infóteremben, még hétfőn és szerdán a nagy előadóiban.
- Sajnálom Kiyo, de ez valahogy nem az én világom.
- Megértem, te túl rossznak nézel ki. - nevet és vállba lökdös. Komolyan pillantok a kezére, majd az arára. Megijed a nézésemen és azonnal elhúzódik. - Bocsi. Túl közvetlen. Értettem. - szívja be a száját és bólint. - Én akkor megyek. Történelemmel kezdünk és ha nem érek be, akkor elég nagy bajban leszek. - kezd végig rohanni a folyosón. - Majd beszélünk! - szól vissza.
Egy darabig nézek utána, majd megrázom a fejem és tovább sétálok fel a termünkbe. Az első, hogy belép a jelenleg elég csendes terembe, hogy megkeresem Jimint és rá mosolygok. Azonnal üdvőzöl egy édes mosollyal, amire kénytelen vagyok az alsó ajkamra harapni.
- Dagadék! - emeli meg a hangját a szőke hajú boszorka, név szerint HaMin, majd a terem végében ülő elég nagydarab sráchoz lép, aki a dundi ujjaival eszi a sajtos csipszet. Az ujjai teljesen narancssárgák a keményre sütött krumplira szórt portól.  Nincs is jobb mint a reggeli előtt elfogyasztott olajos, glükózszirup, színezékek és ízfogózók.  Mindent a kockahasért! - Ha továbbra is így tömöd magad te leszel a legnagyobb szárazföldi állat, te zsír agy.
A fiú eléggé elszégyelli magát és lehajtja a fejét. Nem értem miért hunyászkodik meg ennyire a csaj előtt. Ha a helyében lennék először megtörölném a kezem a tényleg elképesztően gyönyörű selyem ingében, basszus, de jó az a felső... Majd egy akkora pofont adnék a medve kezeimmel, hogy a fal fogná fel a tepsi pofáját. Amikor pedig földet ért, behúznám azt a gyönyörűrt, ami a rusnya testét fedi. Soha nem lesznek olyan ruháim, mint az ilyen fajta hálátlan ribancoknak... Ő annyit költ ruhára, mint anya egész éves fizetése.
Megrázom a fejem és a helyemre sétálok, leülök Jimin mellé, aki kicsit értetlenül néz rám, majd hátra pillant a srácra, aki amint elfordulnak tőle a lányok folytatja az evést.
- Az ilyen mutálódott afrikai elefántoknak mint te sose lesz barátnőjük. - nevetnek fel a lányok. - De talán, ha felveszel egy szemüveget, akkor EunJin megszán.
- Ne vedd magadra. - sóhajt picit Jimin.
- Ugyan... Már meg sem hallom... Csak azt nem értem, hogy egy gonosz ribinek, miért lehetnek ilyen ruhái... és nekem miért nem. - támasztom meg a fejem.
- Neked a te öltözködésed jobban tetszik. - lök vállba a mellettem ülő Jimin. - Sokkal... menőbb.
- Szóval menő vagyok? - mosolyodok el szélesen.
- Csak azt mondtam a ruhád. Te nem. - kuncog halkan.
- Jimin-ah. - szólok rá. - Idősebb vagyok. Beszélj velem tisztességesen.
Nevetve rázza meg a fejét és az asztalra dől. Az egyik kezével túr bele a sötét barna tincseibe és magában nevet. Már fogalmam se volt róla, hogy mikor nevettek ilyen jól. Jiminnel minden olyan mint régen, ugyan akkor... ott az a kis apróság, hogy JeongGuk évek óta veri a régi legjobb barátját, sőt... valószínű, hogy egyszer én is olyan sorsra jutok majd mint ő, de én nem fogok szótlanul tűrni...