EunJin szemszögéből:
Talán ez volt az életemben az a hétvége, ami a leggyorsabban véget ért. A JeongGukkal való alvás nem is bizonyult annyira rossznak. Azt hittem kénytelen lesz bemászni mellém az éjszaka közepén az ágyba, de nem. Végig lent maradt a földön és semmit nem tett, ami eléggé meg is lepett. Igaz, kénytele volt alvás előtt leugrani az éjjel-nappaliba, hogy vegyen magának egy doboz sört, de még így is sírva aludt el. Annyira hihetetlen, hogy ez az egész ennyire felkavarta, pedig mennyire keménynek mutatta magát mindenki előtt. Soha nem éreztem még, hogy valakinek ekkora szüksége legyen rám... Olyan furcsa érzéseket kelt bennem, közben pedig megmelengeti az ember szívét.
Amint vasárnap reggel haza engedtem JeongGukot SeokJin azonnal keresett és végig beszélgettük az egész napot. Fogalmam sincs mi ez az egész köztünk, de nagyon jól kijövünk egymással és bármiről képesek vagyunk beszélgetni, ami hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy pont vele kerülök ilyen kapcsolatba. Csak egy egoista, buta sportolónak tűnt, de most már teljesen máshogy állok hozzá. Jin tényleg nagyon rendes és odafigyelő.
Hétfőn reggel teljesen feltöltődve indulok gyalog az iskolába széles mosollyal az arcomon. Ahhoz képest, hogy lassan itt a november vége elég kellemes az idő, még ha csak tíz fok van. Az éppen csak össze gombolt, hosszú bársony kabátomban suhanok végig az utcákon a magassarkú csizmám ellenére. Fel se tűnik milyen rövid idő alatt érek az iskola utcájára, ahol már többen is sétálgatnak, beszélgetnek, vagy éppen a reggeli kávéjukat, esetleg reggelijüket fogyasztják a fa padokon helyet foglalva. Egy-egy ismerősnek oda intve haladok el előttük, tartva a gyors lépést még meg nem látom a suli épületét, amire kicsit le is lassulok. A kis fa hídon átlépkedve azonnal meg is pillantom a focipályán a jelenleg hosszú nadrágot viselő focistáinkat, köztük SeokJint, aki szintén kiszúr engem. A szűk nadrágjában lép a labdájára, hogy ne guruljon tovább, így igazítja meg az alakját teljesen elnyelő homok színű pulóvert. Elmosolyodik, ahogy közelebb érek hozzá, ezáltal az én arcomon is megjelenik egy kisebb vigyor. A pálya szélén állok meg, méterekre tőle még nem nekem nem rúgja a labdát, amint kissé ügyetlenül állítok meg a lábam belső felével.
- Nem tudtam, hogy a focihoz is értesz. - kuncog fel jó kedvűen Jin és lassú léptekkel indul meg felém.
- Hidd el. Ha lapos talpú lenne rajtam már rég porrá aláztalak volna a pályán. - vágok vissza neki és odébb gurítom a labdát tőlünk. - Miért nem vagy átöltözve? Ki akarsz tűnni a fiúk közül? - pillantok a csapat maradék tagjaira, akik a füvön labdáznak.
- Csak téged vártalak. Már megfigyeltem mikor érsz ide és azt kell mondanom, hogy ma új rekordod van. Ez legalább húsz perccel hamarabb volt. Jár az iskolai kitüntetés.
- Nagyon jó kedvedben vagy. - nevetek fel és a hajamba túrok. - Reggel gyorsan elkészültem és hát... Így legalább nyugodtabban beértem és van időm az első órám előtt.
- Nekem is van még időm. - mosolyog rám. - Reggeliztél már? Ennél valamit? Vagy...
- Egy kávé. Jól esne. - vágok a szavába, amin ő először meglepődik, de végül felkacag.
- Srácok, becsengőre itt vagyok! - szól oda a fiúkra, akik a hideg ellenére rövid nadrágban rohangálnak. SeokJin szavára mindannyian elmosolyodnak, majd csak bólintanak és folytatják az edzést. - Ne gyere. - indulunk el együtt az iskola menzára.
Egymás mellett sétálunk be az épületbe, és az ajtónál udvariasan enged előre. Megcélozzuk a büfét, ahol csak pár ember áll sorba, így mi is csatlakozunk.
- Gondolkoztál már a következő randinkon? - vigyorog rám a kezeit tördelve. - Azon gondolkodtam... megismételhetnénk...
- Én is gondoltam rá. - fordulok teljesen mögé és a fülem mögé tűröm a hajam. Egyenesen a szemeibe nézek, az arcomon egy kedves mosollyal. Mélyen merülök el a szemeiben és ugyan olyan tekintettem találom szembe magam mint az enyém, miközben mélyen elveszek a szemeiben, de még sem úgy mint Jiminében. Ő valahogy teljesen más...
- Öm... - hallok meg ez ismeretlen magasabb fiú hangot a sorban magunk elől. Egyszerre pillantunk rá a hang tulajdonosára, aki egy alacsonyabb termetű - még Jiminnél is - fiú. Alaposan mérem végig másodpercek alatt a kerek arcát, amit egy szintén kerek szemüveg véd. Fél pillantást vetek a mellette álló barátjára, aki az ölében szorongatja a laptopját, majd csak lesüti a szemeit. - EunJin, igaz? - folytatja a szemüveges fiú, mire én csak aprót bólintok. - Jóba vagy Kiyoval, nem? Mármint... Pénteken még szakkőr előtt elment a könyvtárba, hogy beszéljen veled, de nem jött vissza és azóta fel se vette a telefonját. Az utóbbi időben eléggé ki van borulva, mondott neked valamit mi van vele? Nagyon nem önmaga már egy jó ideje és eléggé aggaszt mindenkit a viselkedése a klubban.
- Sajnos... Pénteken ne volt időm beszélni vele és elfelejtettem szólni neki. Ma akartam bocsánatot kérni tőle... De... Nem ment be a szakkörre? - teljesen ledöbbenek.
- Az utóbbi időben, csak időnként jön be és sokkal hamarabb el is megy, vagy éppen késik. Kérdeztük mi a baja, de nem válaszolt, meg se hallja amit mondunk neki. - szólal meg a laptopját ölelgető srác, akinek a szavait a szemüveges apró bólogatással igazolja, még megigazítja a szemüvegét az orrnyergén.
- Ma mindenképpen megkeresem és beszélek vele. - veszek mély levegőt. Ennyire komoly lenne a helyzet? Nem hiszem el... Mi történhetett, ami ennyire kiverte nála a biztosítékot? Mikor pénteken láttam... teljesen össze volt törve. Nem láttam még embert ilyen állapotban. - Köszönöm, hogy szóltatok.
Halványan mosolyodnak el, majd fordulnak is el tőlünk, hogy bevásároljanak reggelre, így SeokJin felém fordul és értetlenül pislog rám. Mély levegőt veszek, amit lassan engedek ki, még lehunyom a szemem pár pillanatra.
- Ki is ez a... Kiyo? - ejti ki bizonytalanul a lány nevét, még a fejét oldalra billenti.
- A... számítógép vagy valami videojáték klub vezetője. Azt hiszem... Harmadikos és nagyon kedves. Mindig színesen öltözködik és nagyon virgonc. - ecsetelem a velem szemben állónak, aki még mindig értetlenül néz rám. - Ah... Volt az a hülye fénykép... Ő volt az, aki teljesen meztelen volt a képen és engem sikeresen kitakart.
- Így már tudom kiről is beszélsz. - bólogat szorgalmasan. - Az egy... Undorító kép volt.
- Ne is mond... Szegény Kiyo... - hajtom le a fejem. Annyira utálom magam amiért nem figyeltem oda rá jobban és nem beszéltem vele többet. Máshogy kellett volna a dolgokhoz állnom, de a saját bajommal voltam elfoglalva. Furdal a lelkiismeret, hogy nem mentem vele pénteken a könyvtárba, mikor megígértem neki.
- Na... Csak nincsen semmi baja. - simít végig a karomon SeokJin, ami elég kellemes érzéssel tölt el, így kénytelen vagyok elmosolyodni és felnézni rá. - Ma megkeresed és mindent megbeszéltek négyszemközt.
- Igen. - mosolygok rá.
Halad a sor és sorra kerülünk. Jin kér magának magának egy fekete kávét, nekem pedig egy tejes kávét, majd helyet foglalunk az egyik ablak melletti asztalnál és lassan kezdjük iszogatni a kávékat. Két kézzel fogom meg a műanyag poharat, majd a számhoz emelem, de mielőtt bele innék az orromon szívom be a finom kávé illatát, ami teljesen megtölti a tüdőm, így hangot adok az élvezetemnek. SeokJin halkan nevet fel rajtam.
- Ittál már ezer wonnál drágább kávét? Annak sokkal erőteljesebb illata van. - kezdi magyarázni, miközben aprót szürcsöl a barna léből.
- Nem, de a kávé az kávé. Csak legyen szemes kávé és tökéletes. - lassan iszok bele az egész finom italba, mire ő megcsóválja a szemét. - Mi az?
- Egy ötezer wonos kávénak sokkal kellemesebb és finomabb íze van. Mikor iszod, szinte érzed a kávé szemeket a szádban, a pörkölést és az isteni aromát. Ez csak darált kávé, forró víz és cukor, meg hideg tej. Majd egyszer csinálok neked rendes kávét, amit imádni fogsz. - fogja meg a szabad kezem, amin azonnal elmosolyodok.
- Szavadnál foglak. - kuncogok fel.
- Jó reggelt. - áll meg mellettünk JeongGuk és mellette Jimin, így szinte azonnal elengedjük egymás kezét és feléjük fordulunk. - Már ilyen hamar itt vagy? - pillant felém JeonGuk.
- Hamar kelte és így legalább van időm órák előtt. - iszom meg a kávém. - És ti? - mosolygok Jiminre, aki csak elpillant rólam. - Jobban vagy?
- Mondjuk... Már nincs lázam, de az orrom még folyik. - motyogja nem túl hangosan, ami eléggé elbizonytalanít vele szemben. Mi a baja? Megint rám se néz, beszélni se szívesen beszél hozzám.
- De most már jobban vagy, nem igaz? - szólal meg SeokJin, amibe jól láthatóan remeg bele Jimin, majd aprót bólint. - Nos... Én megyek, mert edzeni fogunk. - izza meg a kávéját, majd az én műanyag poharamba dobja az övét. - Örültem, hogy beszéltünk. - áll fel és rám mosolyog. - Ma még beszélünk. Sziasztok. - sétál el a kezében a poharakkal, amiket az első kukába bele dobja.
- Ez is randi volt? - vágódik le Jin helyére JeongGuk.
- Csak reggeli kávézás volt. Ennyi az egész. - bambulok el a gondolataimba merülve. - Meghívott, mert össze futottunk az udvaron.
- Várható folytatás?
- Azt beszéltük, majd valamikor még össze hozunk egy újabb randit, de azt még nem tárgyaltuk meg mikor.
- Lassan itt fél év. Jönnek a vizsgák. - támaszkodik az asztalra Jimin. - Ez az egyik legfontosabb dolog az év végi vizsgákon kívül, és ha ez nem sikerül, akkor nem csinálhatod meg az év végit.
- Tudom... - veszek mély levegőt. - Hidd el én készülök rá. - nézek fel rá.
- Egyáltalán nem tudod a matekot és a történelmet. - vesz mély levegőt. - Ezekre is időt és energiát kellene fektetned, nem csak SeokJinre.
- De tudom őket Jimin. - nézek fel egyenesen a szemébe kissé mérgesen.
- Nem tudod! - emeli meg a hangját, ami mind a kettőnket meglep és kicsit meg is ugrok a helyemen. Soha nem hallottam még így beszélni senkivel se, főleg nem velem. Eléggé megrémít ez a hangsúly, mert nem gondoltam volna, hogy velem így fog beszélni a semmi miatt. Nem értem megint mi baja van, de ezek a gyerekes hisztijei egyre jobban bosszantanak és idegesítenek.
Nem is mondok semmit arra, hogy megemeli velem szemben a hangját. Minden szó nélkül állok fel az asztaltól és indulok megkeresni még óra előtt Kiyot, hogy megbeszéljem vele a dolgokat és kicsit kiverjem a fejemből Jimin reakcióját. Azt hiszi ennyire hülye vagyok? Eszméletlenül mérges vagyok rá, hogy idiótának néz engem.
Jimin szemszögéből:
Ketten maradunk az asztalnál JeongGukkal és miután végig követem EunJin kirohanását, csak a barátom bamba nézésével találom szembe magam. Értetlenül néz rám, majd megrántja a vállát és nagyokat pislog.
- Ez meg mi a fene volt? - ránt le az asztalhoz, hogy beszélni tudjunk normálisan. - Úgy neki estél mint egy éhes oroszlán. Komolyan mondom... Megjött vagy mi a fene van?
- Nem... Én csak... - veszek mély levegőt.
Komolyan... nem akartam vele így beszélni, csak... ahogy megláttam itt ülni SeokJinnel hirtelen elkapott egy kisebb löket és... Teljesen becsavarodtam. Fáj a közelében lenni, de úgy, hogy Jin kezét szorongatja kész kínzás.
- Te csak? Basszus Jimin... Eléggé megsértődhetett. - támasztja meg a fejét az asztalon, amit vizsgálni is kezd, majd rám néz. - Ugye... Nem vagy féltékeny?
- Mi? Én... Nem... Nem vagyok.
Vagy talán még is. Olyan dühös vagyok, ha kettőjükre gondolok, ugyanakkor... haragszom magamra. SeokJin az én ötleteim miatt tudott olyat nyújtani EunJinnek, amitől JeongGuk elmondása szerint az utóbbi napokban nagyon boldog. Hogy lehettem ekkora barom...? Képtelen vagyok vissza csinálni az egészet, pedig ha lehetne... azonnal megtenném. A rosszullét kerülget, ha csak bele gondolok mi történhet majd a következő randevún köztük. A hideg is kiráz a kellemetlen gondolatoktól, így előre billentem a fejem, ami a gravitációnak köszönhetően az asztalra csapódik. A szemüvegem megindul, és az orromon végig csúszva esik le a fejem mellé.
- Össze fogod törni a szemüveged, Jimin-shi. - sóhajt JeongGuk és mellém csúszva emeli fel a fejem, majd óvatosan teszi vissza rám a szemüvegem. - Beszélj vele. Kérj bocsánatot. EunJin nagyon megértő.
- Tudom, hogy az... - motyogom el magamban.
- Akkor meg? - vesz mély levegőt. - Hidd el, nekem se tetszik ez a helyzet, ami most SeokJinnel van. Bevallom, inkább mondanám azt, ha én nem lehetek vele, hogy akkor te, mint az a focis majom.
Meglepődötten pillantok egyenesen a szemébe, majd lassan pirulok el, amin ő jót nevet, így csak még kínosabbá válik az egész kettőnk között. Én nem vagyok sportos, se népszerű és helyesnek se igazán mondanám magam, azt pedig kétlem, hogy a tudásom nyűgözné le őt. Semmi esélyem nincs EunJinnél, akár mennyire is akarom, hogy az én kezemet fogja és velem kávézzon reggel.
- Örülök, hogy így gondolod. - halványan vigyorodok el, majd állok fel. - Menjünk. Kezdődik az első óra.
- És? Általában mindig kések. Nem akarom ezt a hagyományt elrontani.
- Most komolyan? Meddig akarsz itt ülni becsengő után? Tíz percig? Komolyan JeongGuk, ez annyira gyerekes. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt. - Gyerünk. - hajolok le a földön heverő táskámhoz, amit könnyű szerrel kapok a vállamra.
Várok pár másodpercet még lázadó uraság átgondolja a nevetséges helyzetét és úgy dönt velem tart, majd ketten indulunk el felfelé a matek terembe, közben pedig csatlakozik TaeHyung, aki mind mindig most is értetlenkedve áll az ittlétemhez. Erőt kell gyűjtenem, hogy beszéljek EunJinnel még az óra előtt. Remélem sikerül elcsípnem a szünetekben.
EunJin szemszögéből:
A délelőttöm Kiyo keresésével megy el a rövidebb szünetekben, még nem meg nem találom az osztályát és ki nem derül, hogy a mai nap folyamán nem jött iskolába. Egyre kellemetlenebbül érzem magam ezzel kapcsolatban. Nagyon remélem, hogy nincs komolyabb baja az én hibámból kifolyólag. Borzalmasan érezném magam, ha az én önzőségemből valami történt volna vele.
Magamat nyugtatgatva telnek el az órák, de az ebéd előtti utolsó órában már végképp nem tudok oda figyelni a tanárra. Teljesen máshol jár az agyam, ezzel együtt a gondolataim, hiába is próbálok koncentrálni. A mellettem ülő rendszeres nézése is csak idegességet vált ki belőlem. Remélem nem gondolja, hogy miatta hagytam el a termet az összes szünetben. Láttam rajta, hogy szeretett volna velem beszélni, de most fontosabbnak találtam Kiyot.
Amint kicsengetnek az utolsó óráról az ebéd szünetbe nem rohanok el. Az ajtó előtt várom meg a két barátomat és a hozzájuk verődő Kim TaeHyungot és együtt indulunk le az ebédlőbe.
- Szóval, most jársz SeokJinnel? - lép közvetlen mellém TaeHyung, mire én mély levegőt veszek, hogy véletlenül se könyököljem arcon. - Vagy csak szex van.
- Egyik sem. Csak randizunk. Tudod, a normális emberek azt csinálják ismerkedésképpen, nem pedig kefélnek. - sétálunk lefelé a lépcsőn, szinte tolakodva a többiek mellett.
- Szűk látás köröd van. Semmit nem tudsz egy rendes kapcsolatról, ha előtte nem próbálgatsz partnereket.
- Ez hülyeség. Azzal feküdjön le az ember, akit tényleg szeret... - motyogom el. Mekkora egy képmutató paraszt vagyok...
- Mintha Jimint hallanám... - pillant mögénk, ahol a szemüveges barátom sétál. - Komolyan mondom. Ti egyszer szexelni fogtok.
- F-Fejezd be! - szólunk rá egyszerre zavartan Jiminnel, amin ő hangosan nevet fel, ezzel ránk vonva mindenki figyelmét. Lassan érünk le a földszintre, ahol már vár SeokJin, és mosolyogva csatlakozik a karavánunkhoz, ami ez ebédlőbe tart. Eléggé megéheztem a nagy keresgélésben, kénytelen vagyok enni valami fehérjét, vagy megörülök. Talán az ebéd kicsit megnyugtat és elfeledkezek a bajomról.
Az ebédlőbe érve keresünk egy helyet, ahova JeongGuk erőlködése miatt Jiminnel indulunk asztal foglalásra, még a három fiú elmegy és vesz mindenkinek valami kaját. Szinte egymással szembe ülünk le. A haját piszkálva próbálja kerülni a szemkontaktust, majd nem bírja ki és megszólal.
- Sajnálom a reggelit... Hülyén viselkedtem...
- Az nem is kifejezés, Jimin-ah. - nézek rá mérgesen, ami hatására próbál ponttá zsugorodni, nehogy véletlenül megöljem a tekintetemmel. - Nem értem mi bajod van.
- Csak... Én... Muszáj lenne valamit megbeszélnünk.
- Akkor gyerünk. Hallgatlak. - nézek egyenesen a szemébe, mire mély levegőt vesz és bele is kezdene, ha az ebédlő bejárata felől nem hallatszódna valami nagy ricsaj, amire mindannyian egyszerre kapjuk oda fejünket. A hideg is megfagy a véremben a csukott ajtót látva, amin egy kisebb lakat koppan folyamatosan az ajtónak. Az egész teremben néma csend ül le a kapucnis embert látva az ajtó felé fordulva. A fejét előre billentve fordul hátra és indul beljebb zsebre tett kezekkel. Vadul kezd verni a szívem, ahogy egyre beljebb sétál, majd hirtelen toppan meg. Senki se meri levenni róla a szemét, és moccanni se mer, én még egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni, azonban, ahogy a keze kicsúszik a zsebéből egy pisztolyt szorongatva teljesen megszédülök. Lassan engedem a számhoz a kezeimet, ahogy megpillantom az arcát a kapucni alatt. Istenem... Kiyo...
Hétfőn reggel teljesen feltöltődve indulok gyalog az iskolába széles mosollyal az arcomon. Ahhoz képest, hogy lassan itt a november vége elég kellemes az idő, még ha csak tíz fok van. Az éppen csak össze gombolt, hosszú bársony kabátomban suhanok végig az utcákon a magassarkú csizmám ellenére. Fel se tűnik milyen rövid idő alatt érek az iskola utcájára, ahol már többen is sétálgatnak, beszélgetnek, vagy éppen a reggeli kávéjukat, esetleg reggelijüket fogyasztják a fa padokon helyet foglalva. Egy-egy ismerősnek oda intve haladok el előttük, tartva a gyors lépést még meg nem látom a suli épületét, amire kicsit le is lassulok. A kis fa hídon átlépkedve azonnal meg is pillantom a focipályán a jelenleg hosszú nadrágot viselő focistáinkat, köztük SeokJint, aki szintén kiszúr engem. A szűk nadrágjában lép a labdájára, hogy ne guruljon tovább, így igazítja meg az alakját teljesen elnyelő homok színű pulóvert. Elmosolyodik, ahogy közelebb érek hozzá, ezáltal az én arcomon is megjelenik egy kisebb vigyor. A pálya szélén állok meg, méterekre tőle még nem nekem nem rúgja a labdát, amint kissé ügyetlenül állítok meg a lábam belső felével.
- Nem tudtam, hogy a focihoz is értesz. - kuncog fel jó kedvűen Jin és lassú léptekkel indul meg felém.
- Hidd el. Ha lapos talpú lenne rajtam már rég porrá aláztalak volna a pályán. - vágok vissza neki és odébb gurítom a labdát tőlünk. - Miért nem vagy átöltözve? Ki akarsz tűnni a fiúk közül? - pillantok a csapat maradék tagjaira, akik a füvön labdáznak.
- Csak téged vártalak. Már megfigyeltem mikor érsz ide és azt kell mondanom, hogy ma új rekordod van. Ez legalább húsz perccel hamarabb volt. Jár az iskolai kitüntetés.
- Nagyon jó kedvedben vagy. - nevetek fel és a hajamba túrok. - Reggel gyorsan elkészültem és hát... Így legalább nyugodtabban beértem és van időm az első órám előtt.
- Nekem is van még időm. - mosolyog rám. - Reggeliztél már? Ennél valamit? Vagy...
- Egy kávé. Jól esne. - vágok a szavába, amin ő először meglepődik, de végül felkacag.
- Srácok, becsengőre itt vagyok! - szól oda a fiúkra, akik a hideg ellenére rövid nadrágban rohangálnak. SeokJin szavára mindannyian elmosolyodnak, majd csak bólintanak és folytatják az edzést. - Ne gyere. - indulunk el együtt az iskola menzára.
Egymás mellett sétálunk be az épületbe, és az ajtónál udvariasan enged előre. Megcélozzuk a büfét, ahol csak pár ember áll sorba, így mi is csatlakozunk.
- Gondolkoztál már a következő randinkon? - vigyorog rám a kezeit tördelve. - Azon gondolkodtam... megismételhetnénk...
- Én is gondoltam rá. - fordulok teljesen mögé és a fülem mögé tűröm a hajam. Egyenesen a szemeibe nézek, az arcomon egy kedves mosollyal. Mélyen merülök el a szemeiben és ugyan olyan tekintettem találom szembe magam mint az enyém, miközben mélyen elveszek a szemeiben, de még sem úgy mint Jiminében. Ő valahogy teljesen más...
- Öm... - hallok meg ez ismeretlen magasabb fiú hangot a sorban magunk elől. Egyszerre pillantunk rá a hang tulajdonosára, aki egy alacsonyabb termetű - még Jiminnél is - fiú. Alaposan mérem végig másodpercek alatt a kerek arcát, amit egy szintén kerek szemüveg véd. Fél pillantást vetek a mellette álló barátjára, aki az ölében szorongatja a laptopját, majd csak lesüti a szemeit. - EunJin, igaz? - folytatja a szemüveges fiú, mire én csak aprót bólintok. - Jóba vagy Kiyoval, nem? Mármint... Pénteken még szakkőr előtt elment a könyvtárba, hogy beszéljen veled, de nem jött vissza és azóta fel se vette a telefonját. Az utóbbi időben eléggé ki van borulva, mondott neked valamit mi van vele? Nagyon nem önmaga már egy jó ideje és eléggé aggaszt mindenkit a viselkedése a klubban.
- Sajnos... Pénteken ne volt időm beszélni vele és elfelejtettem szólni neki. Ma akartam bocsánatot kérni tőle... De... Nem ment be a szakkörre? - teljesen ledöbbenek.
- Az utóbbi időben, csak időnként jön be és sokkal hamarabb el is megy, vagy éppen késik. Kérdeztük mi a baja, de nem válaszolt, meg se hallja amit mondunk neki. - szólal meg a laptopját ölelgető srác, akinek a szavait a szemüveges apró bólogatással igazolja, még megigazítja a szemüvegét az orrnyergén.
- Ma mindenképpen megkeresem és beszélek vele. - veszek mély levegőt. Ennyire komoly lenne a helyzet? Nem hiszem el... Mi történhetett, ami ennyire kiverte nála a biztosítékot? Mikor pénteken láttam... teljesen össze volt törve. Nem láttam még embert ilyen állapotban. - Köszönöm, hogy szóltatok.
Halványan mosolyodnak el, majd fordulnak is el tőlünk, hogy bevásároljanak reggelre, így SeokJin felém fordul és értetlenül pislog rám. Mély levegőt veszek, amit lassan engedek ki, még lehunyom a szemem pár pillanatra.
- Ki is ez a... Kiyo? - ejti ki bizonytalanul a lány nevét, még a fejét oldalra billenti.
- A... számítógép vagy valami videojáték klub vezetője. Azt hiszem... Harmadikos és nagyon kedves. Mindig színesen öltözködik és nagyon virgonc. - ecsetelem a velem szemben állónak, aki még mindig értetlenül néz rám. - Ah... Volt az a hülye fénykép... Ő volt az, aki teljesen meztelen volt a képen és engem sikeresen kitakart.
- Így már tudom kiről is beszélsz. - bólogat szorgalmasan. - Az egy... Undorító kép volt.
- Ne is mond... Szegény Kiyo... - hajtom le a fejem. Annyira utálom magam amiért nem figyeltem oda rá jobban és nem beszéltem vele többet. Máshogy kellett volna a dolgokhoz állnom, de a saját bajommal voltam elfoglalva. Furdal a lelkiismeret, hogy nem mentem vele pénteken a könyvtárba, mikor megígértem neki.
- Na... Csak nincsen semmi baja. - simít végig a karomon SeokJin, ami elég kellemes érzéssel tölt el, így kénytelen vagyok elmosolyodni és felnézni rá. - Ma megkeresed és mindent megbeszéltek négyszemközt.
- Igen. - mosolygok rá.
Halad a sor és sorra kerülünk. Jin kér magának magának egy fekete kávét, nekem pedig egy tejes kávét, majd helyet foglalunk az egyik ablak melletti asztalnál és lassan kezdjük iszogatni a kávékat. Két kézzel fogom meg a műanyag poharat, majd a számhoz emelem, de mielőtt bele innék az orromon szívom be a finom kávé illatát, ami teljesen megtölti a tüdőm, így hangot adok az élvezetemnek. SeokJin halkan nevet fel rajtam.
- Ittál már ezer wonnál drágább kávét? Annak sokkal erőteljesebb illata van. - kezdi magyarázni, miközben aprót szürcsöl a barna léből.
- Nem, de a kávé az kávé. Csak legyen szemes kávé és tökéletes. - lassan iszok bele az egész finom italba, mire ő megcsóválja a szemét. - Mi az?
- Egy ötezer wonos kávénak sokkal kellemesebb és finomabb íze van. Mikor iszod, szinte érzed a kávé szemeket a szádban, a pörkölést és az isteni aromát. Ez csak darált kávé, forró víz és cukor, meg hideg tej. Majd egyszer csinálok neked rendes kávét, amit imádni fogsz. - fogja meg a szabad kezem, amin azonnal elmosolyodok.
- Szavadnál foglak. - kuncogok fel.
- Jó reggelt. - áll meg mellettünk JeongGuk és mellette Jimin, így szinte azonnal elengedjük egymás kezét és feléjük fordulunk. - Már ilyen hamar itt vagy? - pillant felém JeonGuk.
- Hamar kelte és így legalább van időm órák előtt. - iszom meg a kávém. - És ti? - mosolygok Jiminre, aki csak elpillant rólam. - Jobban vagy?
- Mondjuk... Már nincs lázam, de az orrom még folyik. - motyogja nem túl hangosan, ami eléggé elbizonytalanít vele szemben. Mi a baja? Megint rám se néz, beszélni se szívesen beszél hozzám.
- De most már jobban vagy, nem igaz? - szólal meg SeokJin, amibe jól láthatóan remeg bele Jimin, majd aprót bólint. - Nos... Én megyek, mert edzeni fogunk. - izza meg a kávéját, majd az én műanyag poharamba dobja az övét. - Örültem, hogy beszéltünk. - áll fel és rám mosolyog. - Ma még beszélünk. Sziasztok. - sétál el a kezében a poharakkal, amiket az első kukába bele dobja.
- Ez is randi volt? - vágódik le Jin helyére JeongGuk.
- Csak reggeli kávézás volt. Ennyi az egész. - bambulok el a gondolataimba merülve. - Meghívott, mert össze futottunk az udvaron.
- Várható folytatás?
- Azt beszéltük, majd valamikor még össze hozunk egy újabb randit, de azt még nem tárgyaltuk meg mikor.
- Lassan itt fél év. Jönnek a vizsgák. - támaszkodik az asztalra Jimin. - Ez az egyik legfontosabb dolog az év végi vizsgákon kívül, és ha ez nem sikerül, akkor nem csinálhatod meg az év végit.
- Tudom... - veszek mély levegőt. - Hidd el én készülök rá. - nézek fel rá.
- Egyáltalán nem tudod a matekot és a történelmet. - vesz mély levegőt. - Ezekre is időt és energiát kellene fektetned, nem csak SeokJinre.
- De tudom őket Jimin. - nézek fel egyenesen a szemébe kissé mérgesen.
- Nem tudod! - emeli meg a hangját, ami mind a kettőnket meglep és kicsit meg is ugrok a helyemen. Soha nem hallottam még így beszélni senkivel se, főleg nem velem. Eléggé megrémít ez a hangsúly, mert nem gondoltam volna, hogy velem így fog beszélni a semmi miatt. Nem értem megint mi baja van, de ezek a gyerekes hisztijei egyre jobban bosszantanak és idegesítenek.
Nem is mondok semmit arra, hogy megemeli velem szemben a hangját. Minden szó nélkül állok fel az asztaltól és indulok megkeresni még óra előtt Kiyot, hogy megbeszéljem vele a dolgokat és kicsit kiverjem a fejemből Jimin reakcióját. Azt hiszi ennyire hülye vagyok? Eszméletlenül mérges vagyok rá, hogy idiótának néz engem.
Jimin szemszögéből:
Ketten maradunk az asztalnál JeongGukkal és miután végig követem EunJin kirohanását, csak a barátom bamba nézésével találom szembe magam. Értetlenül néz rám, majd megrántja a vállát és nagyokat pislog.
- Ez meg mi a fene volt? - ránt le az asztalhoz, hogy beszélni tudjunk normálisan. - Úgy neki estél mint egy éhes oroszlán. Komolyan mondom... Megjött vagy mi a fene van?
- Nem... Én csak... - veszek mély levegőt.
Komolyan... nem akartam vele így beszélni, csak... ahogy megláttam itt ülni SeokJinnel hirtelen elkapott egy kisebb löket és... Teljesen becsavarodtam. Fáj a közelében lenni, de úgy, hogy Jin kezét szorongatja kész kínzás.
- Te csak? Basszus Jimin... Eléggé megsértődhetett. - támasztja meg a fejét az asztalon, amit vizsgálni is kezd, majd rám néz. - Ugye... Nem vagy féltékeny?
- Mi? Én... Nem... Nem vagyok.
Vagy talán még is. Olyan dühös vagyok, ha kettőjükre gondolok, ugyanakkor... haragszom magamra. SeokJin az én ötleteim miatt tudott olyat nyújtani EunJinnek, amitől JeongGuk elmondása szerint az utóbbi napokban nagyon boldog. Hogy lehettem ekkora barom...? Képtelen vagyok vissza csinálni az egészet, pedig ha lehetne... azonnal megtenném. A rosszullét kerülget, ha csak bele gondolok mi történhet majd a következő randevún köztük. A hideg is kiráz a kellemetlen gondolatoktól, így előre billentem a fejem, ami a gravitációnak köszönhetően az asztalra csapódik. A szemüvegem megindul, és az orromon végig csúszva esik le a fejem mellé.
- Össze fogod törni a szemüveged, Jimin-shi. - sóhajt JeongGuk és mellém csúszva emeli fel a fejem, majd óvatosan teszi vissza rám a szemüvegem. - Beszélj vele. Kérj bocsánatot. EunJin nagyon megértő.
- Tudom, hogy az... - motyogom el magamban.
- Akkor meg? - vesz mély levegőt. - Hidd el, nekem se tetszik ez a helyzet, ami most SeokJinnel van. Bevallom, inkább mondanám azt, ha én nem lehetek vele, hogy akkor te, mint az a focis majom.
Meglepődötten pillantok egyenesen a szemébe, majd lassan pirulok el, amin ő jót nevet, így csak még kínosabbá válik az egész kettőnk között. Én nem vagyok sportos, se népszerű és helyesnek se igazán mondanám magam, azt pedig kétlem, hogy a tudásom nyűgözné le őt. Semmi esélyem nincs EunJinnél, akár mennyire is akarom, hogy az én kezemet fogja és velem kávézzon reggel.
- Örülök, hogy így gondolod. - halványan vigyorodok el, majd állok fel. - Menjünk. Kezdődik az első óra.
- És? Általában mindig kések. Nem akarom ezt a hagyományt elrontani.
- Most komolyan? Meddig akarsz itt ülni becsengő után? Tíz percig? Komolyan JeongGuk, ez annyira gyerekes. - fűzöm keresztbe a karom a mellkasom előtt. - Gyerünk. - hajolok le a földön heverő táskámhoz, amit könnyű szerrel kapok a vállamra.
Várok pár másodpercet még lázadó uraság átgondolja a nevetséges helyzetét és úgy dönt velem tart, majd ketten indulunk el felfelé a matek terembe, közben pedig csatlakozik TaeHyung, aki mind mindig most is értetlenkedve áll az ittlétemhez. Erőt kell gyűjtenem, hogy beszéljek EunJinnel még az óra előtt. Remélem sikerül elcsípnem a szünetekben.
EunJin szemszögéből:
A délelőttöm Kiyo keresésével megy el a rövidebb szünetekben, még nem meg nem találom az osztályát és ki nem derül, hogy a mai nap folyamán nem jött iskolába. Egyre kellemetlenebbül érzem magam ezzel kapcsolatban. Nagyon remélem, hogy nincs komolyabb baja az én hibámból kifolyólag. Borzalmasan érezném magam, ha az én önzőségemből valami történt volna vele.
Magamat nyugtatgatva telnek el az órák, de az ebéd előtti utolsó órában már végképp nem tudok oda figyelni a tanárra. Teljesen máshol jár az agyam, ezzel együtt a gondolataim, hiába is próbálok koncentrálni. A mellettem ülő rendszeres nézése is csak idegességet vált ki belőlem. Remélem nem gondolja, hogy miatta hagytam el a termet az összes szünetben. Láttam rajta, hogy szeretett volna velem beszélni, de most fontosabbnak találtam Kiyot.
Amint kicsengetnek az utolsó óráról az ebéd szünetbe nem rohanok el. Az ajtó előtt várom meg a két barátomat és a hozzájuk verődő Kim TaeHyungot és együtt indulunk le az ebédlőbe.
- Szóval, most jársz SeokJinnel? - lép közvetlen mellém TaeHyung, mire én mély levegőt veszek, hogy véletlenül se könyököljem arcon. - Vagy csak szex van.
- Egyik sem. Csak randizunk. Tudod, a normális emberek azt csinálják ismerkedésképpen, nem pedig kefélnek. - sétálunk lefelé a lépcsőn, szinte tolakodva a többiek mellett.
- Szűk látás köröd van. Semmit nem tudsz egy rendes kapcsolatról, ha előtte nem próbálgatsz partnereket.
- Ez hülyeség. Azzal feküdjön le az ember, akit tényleg szeret... - motyogom el. Mekkora egy képmutató paraszt vagyok...
- Mintha Jimint hallanám... - pillant mögénk, ahol a szemüveges barátom sétál. - Komolyan mondom. Ti egyszer szexelni fogtok.
- F-Fejezd be! - szólunk rá egyszerre zavartan Jiminnel, amin ő hangosan nevet fel, ezzel ránk vonva mindenki figyelmét. Lassan érünk le a földszintre, ahol már vár SeokJin, és mosolyogva csatlakozik a karavánunkhoz, ami ez ebédlőbe tart. Eléggé megéheztem a nagy keresgélésben, kénytelen vagyok enni valami fehérjét, vagy megörülök. Talán az ebéd kicsit megnyugtat és elfeledkezek a bajomról.
Az ebédlőbe érve keresünk egy helyet, ahova JeongGuk erőlködése miatt Jiminnel indulunk asztal foglalásra, még a három fiú elmegy és vesz mindenkinek valami kaját. Szinte egymással szembe ülünk le. A haját piszkálva próbálja kerülni a szemkontaktust, majd nem bírja ki és megszólal.
- Sajnálom a reggelit... Hülyén viselkedtem...
- Az nem is kifejezés, Jimin-ah. - nézek rá mérgesen, ami hatására próbál ponttá zsugorodni, nehogy véletlenül megöljem a tekintetemmel. - Nem értem mi bajod van.
- Csak... Én... Muszáj lenne valamit megbeszélnünk.
- Akkor gyerünk. Hallgatlak. - nézek egyenesen a szemébe, mire mély levegőt vesz és bele is kezdene, ha az ebédlő bejárata felől nem hallatszódna valami nagy ricsaj, amire mindannyian egyszerre kapjuk oda fejünket. A hideg is megfagy a véremben a csukott ajtót látva, amin egy kisebb lakat koppan folyamatosan az ajtónak. Az egész teremben néma csend ül le a kapucnis embert látva az ajtó felé fordulva. A fejét előre billentve fordul hátra és indul beljebb zsebre tett kezekkel. Vadul kezd verni a szívem, ahogy egyre beljebb sétál, majd hirtelen toppan meg. Senki se meri levenni róla a szemét, és moccanni se mer, én még egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni, azonban, ahogy a keze kicsúszik a zsebéből egy pisztolyt szorongatva teljesen megszédülök. Lassan engedem a számhoz a kezeimet, ahogy megpillantom az arcát a kapucni alatt. Istenem... Kiyo...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése